Enchanting Beauty - 5. fejezet

Még nincs teljesen kész....




Egy csodaszép lány figyel rám. Menyasszonyi ruhát visel, és szikrázik a tekintete a boldogságtól. A szőke haja fel van tűzve, de nem teljesen. Enyhe loknik hullanak a vállára. A szája mosolyra görbül. Álomszép - gondoltam.

A lány arca megváltozik, hirtelen hitetlenkedő lesz. Elkalandozik a tekintete a ruháján; pánt nélküli felső részét gyöngyök díszítik. A szoknya része nagyon sok réteg tüllből áll, olyan, mint egy hercegnő. A ruhát mintha csak rá szabták volna, tökéletesen illik a testére, kihangsúlyozva minden szépségét.

Irigy leszek. Én sosem lehetnék ilyen szép. A lány arcára enyhe pír költözik. Egy tincs lóg a szemembe, és felemelem a kezem, hogy kisöpörjem onnan. A lány előttem ugyanazt teszi. Elkerekedik a szeme, ahogyan az enyém is. Idegesen felnevetek, biztos csak játszik velem. Ő ugyanazt teszi.

Majdnem elsírom magam, amikor rájövök, hogy én vagyok az a lány a tükörben. A hajamat tökéletesen beállítom, de még mindig a saját arcomat fürkészem. Hihetetlen…

Mögöttem kinyílik az ajtó, és egy öltönyös fiú oson be rajta. Amikor bezárja maga mögött, hallgatózik egy kicsit, majd felém fordul. Az állam majdnem leesett. Az Angyalom áll teljes életnagyságban előttem. Fekete öltönye kiemelte haja barnaságát, ami még most is kócos. Persze ő állította be így. Az öltönye zsebében egy fehér rózsa pihent - a tisztaság jelképe. Utoljára hagyom az arcát. Gyönyörűen metszett ajka, mint mindig, most is hívogat. A zöld szemében teljesen elmerülök.

- Gyönyörű vagy - leheli, majd átszeli a szobát, és megáll előttem. Az arcomat a kezébe veszi. Amikor ismét felnézek az arcára, döbbenek csak rá, hogy mennyivel magasabb nálam. A homlokát az enyémnek támasztja.

- Valami baj van? - kérdezi. Nem tudok megszólalni. Szó szerint lélegzetelállító ez a fiú előttem. De valami zavart. Amit persze rögtön meg is kérdezek.

- Mit keresel itt?

- Jó is lenne, ha a saját esküvőmön nem lennék ott. Anyám biztos megnyúzna…

- A saját… esküvődön?

- Kérlek, ne tettesd a hülyét. Ez a mi esküvőnk. - Nem akartam elhinni, amit mondott. Lehetetlen. Én, és ez az Angyal? Együtt vagyunk? És el akar engem venni?

Erővel elfordítottam róla a tekintetem. Ismét a tükörbe néztem. Ő is azon át kémlelte az arcom. Be kellett ismernem, mintha csak egymásnak teremtettek volna minket. Az egyik keze lassan lecsúszott az arcomról, a vállam ívét követve oldalt a kezemen. Ahol megérintett, libabőrös lettem. Aztán lazán átkulcsolta az ujjainkat. A szépséges pár láttán, még mindig nem hittem el.

- Minden rendben? Vagy nem akarod ezt az egészet? Ha gondolod, még lemondhatjuk. Bár a legénybúcsúm fergeteges volt…

- Amiről én nem akarok hallani - vágtam rá ösztönösen mosolyogva. Az államat fogta meg. A fejem búbjára hajtotta a fejét. A tükörben lévő pár teljesen összetartozott. A lány keze elindult felfelé. Akaratlanul is meg akartam érinteni az arcát. Hogy tudjam, igazi.

Megérintem. Ismét felé fordulok. Még mindig a tekintetemet keresi. Végül megtörtem.

A nyaka köré fonódott a karom, és lehúztam magamhoz. Gyengéden akartam megcsókolni, ehelyett olyan hévvel tapasztottam rá az ajkaim, mint még soha. Elengedte az összekulcsolt kezünket, és a derekamra helyezte a kezét. Olyan ismerős volt ez a helyzet. De most minden meg volt benne, amit csak akartam. Miután levegőhiány miatt elhúzódtam, a szemébe néztem.

- Nem lenne szabad látnod. Egy menyasszonyt, ha meglát a férje az esküvői ceremónia előtt, feöltözve, balszerencsétlenség éri őket.

- Anyám is erről papolt nekem, amikor elindultalak megkeresni. Gyanítom, hogy ezért dugott el ide. De megtaláltalak - felelte, és újra megcsókolt szenvedélyesen.

- Nem gondolod, hogy elég volt már nekünk a szerencsétlenségből? Csak egy kicsit kellett volna várnod.

- Viccelsz? Keveset? Éjfélig nem csókolhatlak meg.

- Miért? A ceremónián nem fogsz megcsókolni?

- Az nem számít csóknak. Ez nem olyan, mint ez - suttogta, és ismét megcsókolt. - Az emberek előtt nem csókolhatlak így meg. Anyám szívbajt kapna.

- Van benne valami… de utána teljes egy hétig a tiéd leszek.

- Egyedül ezért mentem bele ebbe a hosszú herce-hurcába.

- Az előbb még valami legénybúcsút emlegettél…

- Az semmi nem lesz ahoz képest, amit veled fogok csinálni. - Sokszor tett már nekem ilyen megjegyzéseket. És én mindig el is pirultam, ahogy most is. Nem tudtam a szemébe nézni. Mi történik velem? Az előbb még alig ismertem rá, most meg a karjaiban vagyok, és azon gondolkozom, hogyan tudnánk hamarabb meglógni.

- Min töröd a buksid? Nem lesz annyira durva, ha félsz…

- Nem attól félek… - Ismét jött az érzés. Bár a karjaiban voltam, még is egyre távolibbnak éreztem. - Ettől - mondtam mosolyogva. Megint kifutottunk az időből.



A homlokomat ráncolva húztam a fejemre a takarót. A vekker ismét eljátszotta a táncot, amit minden reggel. Utáltam. Életem talán legszebb álmából ébresztett fel. Meg is lepődtem, hogy ilyen sokáig tartott…

Natalie dünnyögve kapcsolta ki azt az ördögi gépet. Kikelt az ágyból, és az első útja a fürdőbe vezetett. Megdörzsöltem a szemem, és én is nekikezdtem az újabb napnak.

Ma van a beavatásom. Az utóbbi két nap eseménytelenül telt el. Sem Mark-kal, sem Katharinával nem találkoztam. Emellett sokkal közelebb kerültem a bandához. Maria lett a második legjobb barátom. Jake és Natalie még mindig tétováztak, pedig tistán látszott, hogy kölcsönösen éreznek egymás iránt. Majd elbeszélgetek vele, hogy kivel is menjen a Vörös Vámpír Estre.

Ha már itt járunk. Alig két napja hirdették ki, máris minden körülötte forgott. Egyedül a tanórák maradtak meg ugyanolyannak. Lassan sikerült felvennem a fonalat. Csak a vámpíros tantárgyakból kellett felzárkóznom, mert a többivel, az egyszerűbbeken szinte ugyanott jártunk, mint a bentlakásos iskolában. A démonológia lett a kedvenc tantárgyam.

Miután kiderült, hogy Pallasz Athéné az Istennőm, valami megváltozott bennem. A 12 fő istenség egyike volt az, aki beszélt velem. Tényleg kiválasztottnak éreztem magam. Gondolom, ma őt fogják nekem választani. Legalábbis nagyon remélem. Natalie azt mondta, hogy Pallasz Athéné még senkit sem választott ki hívéül. Ez nagy boldogsággal töltött el.

Ez volt azóta az első álmom ismét az Angyalomról. Az utóbbi két napban hiányoltam is. De ismét láttam, és ez szintén örömöt okozott nekem. A csókjai emlékétől még ébren is libabőrös leszek. Szóval hogy koncentrálni tudjak, elrejtettem az álmot az elmém hátsó felébe.

Az ebédlőben ültünk, a szokásos helyünkön. Katharina, mint egy igazi hercegnő, belibegett az ebédlőbe. Minden fiú tekintete rá tapadt. El kell ismernem, tényleg nagyon gyönyörű volt. Irigyeltem.

Hirtelen maró félelem nyúlt bele a szívembe.

Azt ígérte Pallasz Athéné, hogy hamarosan találkozok az Angyalommal. Szinte biztos voltam benne, hogy a Vörös Vámpír Esten fogunk találkozni. De ott lesz Katharina, aki sokkal szebb, mint én. Mit fogok csinálni, ha vele fog flörtölni?

Nem, erre nem gondolhatok. Az álomkép ugrott a szemem elé, amikor a tükörben magunkra néztem, és teljesen összetartoztunk. Megnyugodva folytattam a reggelim.

- Micsoda egy ribanc - suttogta Maria. Bólogattam.

- Van egy arca, az biztos.

- A nagybátyámmal fog eljönni a Vörös Vámpír Estre - jelentette ki Steve. Mindenki rámeredt. - Igen, jól hallottátok. A nagybátyám mindig is nagy csajozós volt, de most üzleti ügy miatt jön vele. Mert apa, meg Katharina apukája valamire készülnek. Mivel apa tudta, hogy én Karával megyek mindenképpen, hozzá fordult. Persze amint meglátta Katharina fotóját, rögtön belement.

- Pedig azt hittem, van egy kis sütnivalója. A képen amit mutattatok, szerintem elég helyes - mondta Maria. Vajon vele is járt az a titokzatos nagybácsi? Nekem úgy hangzik, mintha drogdíler lenne. De hogy helyes? A képzeletemben a Keresztapa című film főszereplőjeként szerepelt. Elfintorodtam. Hát ő aztán nem helyes!

- Van is! Csak kihasználja Katharinát. Meg is írta nekem üzenetben. Semmi hosszút nem tervez vele.

- De várjunk! Akkor eljön? - Clara mintha csak most ébredt volna fel.

- Mégis mit gondoltál? Kihagyna egy olyan alkalmat, amikor nem csajozhat? Össze lesz zárva több mint száz ártatlan kislánnyal. Kíváncsi vagyok, kinek fogja összetörni a szívét - nevette el a végét.

- De Steve! - pirított rá Kara. Hosszasan egymás szemébe néztek, majd Kara Stevehez dörgölőzött. Mindig ezt csinálták, már kezdtem megszokni. Natalie viszont szokatlanul csendesnek tűnt.

- Ma lesz Tina beavatása! Már annyira kíváncsi vagyok, kit fog kapni - ujjongott Maria. Mindenki rám nézett, és mosolyogva mondták el a véleményüket. A tippeiket hallgatva, nevetnem kellett. Egyikük sem tippelt Pallasz Athénéra. Nat erre szintén elmosolyodott, és sokatmondó pillantást váltottunk. Ezt sem mondtuk el a többieknek. Kicsit furcsa volt, ilyen fontos információkat elhallgatni előlük, de ezt kérte tőlünk az Istennő.

Mindannyian elmentünk az óráinkra. Én ókori görög mitológiával kezdtem. Elmerengve ültem le a helyemre a teremben. Az óra elkezdődött.

- Gyerekek, a mai óránkon folytatjuk a fő istenségek megismerését. Múlt órán, ki tudja, kit vettünk? - Nem emeltem fel a kezem. Nem is strapáltam magam.

- Aphroditét!

- Igen, Melanie. A mai anyagunk nagyon hosszú, szóval megúsztátok a felelést. Ma Pallasz Athénéről fogunk beszélgetni. - Erre rögtön felkaptam a fejem.

- Zeusz és Métisz leánya, akit Zeusz tulajdon fejéből hozott a világra - kezdte Ms. Angela. - A bölcsesség, a kézművesség, a győztes, igazságos háborúk, a város, a civilizált létforma istennője, a jog és a művészetek pártfogója, a tizenkét főisten egyike. Zeusznak nagyanyja Gaia megjósolta, hogy Métisztől először egy leánya születik, aki bölcsesség dolgában felülmúlhatatlan lesz, de ha Métisz ismét teherbe esik, egy fiút fog szülni, aki a sors rendelése szerint ledönti majd atyját trónjáról. Erre Zeusz Métiszt ágyába csalva hirtelen lenyelte, ezzel megelőzve az uralomváltás lehetőségét. Métisz mivel halhatatlan volt, tovább élt Zeusz belsejében és bölcs tanácsokkal látta el urát. Mikor elérkezett az ideje Zeuszt tébolyító, őrült fejfájás fogta el, szét akart repedni a feje és ordított fájdalmában. Hívatta fiát, Héphaisztost és megparancsolta neki, hogy ékkel és kalapáccsal lékelje meg a koponyáját. Mikor Héphaisztosz eleget tett atyja kérésének, a lékből harci kiáltás közepette, teljes fegyverzetben ugrott elő Athéné, fején sisakkal, kezében dárdával és pajzzsal, miközben atyja aranyesőt hullatott. A halhatatlanok csodálkozva nézték a káprázatos istennőt és még Héliosz is megállította gyors fogatát. Mivel Zeusz egyedül hozta világra, ezért legkedvesebb gyermeke lett, gyakran tanácskozott vele, semmit nem titkolt előtte, és gyakran kivételezett vele, kedvezett neki, olyankor is, amikor másoknak megtiltott egyet s mást. Athéné egyszerre volt Métisz és Zeusz leánya, születésétől fogva egyesítette magában anyja erényeit és apja hatalmát. Alakjában testesült meg a szépség és félelmetesség, a lelkesítő nőiség és megközelíthetetlen szűziesség, a tudás és az erő összessége. Mint a tudás és a kézművesség istennője, számos dolgot talált fel, többek között az ekét, a zablát, az igát, a kocsit, a hajót, a gereblyét, a kürtöt, a fuvolát, az égetett agyagedényt, és ő tanította meg az embereknek a számok tudományát, a festészetet, a kelmefestést, az aranyművességet, a szövést és a fonást is. Hadistennő létére gyűlölte a véres harcokat és csatákat, inkább a viszályok eltörlésében és a törvények oltalma alatt virágzó békében lelte kedvét. Ám, ha harcolni kényszerült mindig győztesként távozott és még az őrjöngő, vérszomjas Árész is mindig a rövidebbet húzta, ha Athéné volt az ellenfele. A hadvezérek mindig a stratégiákban és taktikákban jártas Athénét próbálták megnyerni ügyüknek, akinek elméjét soha nem homályosította el a vak indulat, mint a vad Arésznak. Vakító pajzsa félelmetes fegyver volt, hisz közepére Medusza feje, a félelmetes Gorgó-fő volt erősítve, amely kővé dermesztette azt, aki rátekintett. Rengeteg isten és titán vágyott a fenséges és szép Athéné szerelmére, de ő minden közeledést visszautasított, nem kedvelte Aphrodité könnyed játékait. A legelső volt a szűz istennők között, ezért Parthenosznak, „Szűznek” is nevezték. Kedvelt városa Athén volt, ami miatt Posszeidónnal keveredett vitába. Mindketten maguknak akarták a várost és Poszeidón párviadalra hívta ki Athénét, aki a kihívás elől ugyan nem hátrált meg, de Zeusz nem hagyta, hogy fegyverrel döntsék el a kérdést, hanem az ügyet az istenek elé vitte, hogy határozzanak közösen a város sorsa felől. Zeusz kihirdette, hogy azé lesz a város és arról kapja majd nevét, aki hasznosabb ajándékot tud adni az embereknek. Poszeidón szigonyával sós vizű forrást fakasztott az Akropolisz szikláján és ütésére a földből előtermett az első ló, Athéné pedig az első olajfát sarjasztotta a talajból. Az istenek Athéné ajándékát hasznosabbnak találták, és így neki ítélték a várost, amelyet az istennő saját magáról nevezett el Athénnak. Athéné és Poszeidón máskor is összetűzésbe kerültek, pl. akkor, amikor a tengerek ura beleszeretett a legszebb Gorgóba, a halandó Meduszába. A leány kacéran menekült Poszeidón elől, majd mikor az utolérte Athéné egyik templomában rejtőztek el, és adták át magukat a szerelem gyönyöreinek. Athéné megharagudott rájuk, hogy épp az ő templomában szerelmeskedtek és a szentségtörő Meduszát megfosztotta szép alakjától és borzalmas külsővel „ajándékozta” meg. Kígyók nőttek ki a haja helyén és rémisztő pillantása kővé dermesztette azt, aki ránézett. Az iszonyú Gorgót Perszeusz hős ölte meg, akit e vállalkozásában Athéné támogatott, és aki Medusza levágott fejét pajzsára erősítette. Athénét Bagolyszemű, Legyőzhetetlen, Zsákmányt szerző, Győztes, és Városvédő mellékneveken tisztelték. Szent állata a kuvik és a kígyó, kedves fája az olajfa volt, amelyet ő teremtett. Holnapra egy két oldalas dolgozatot kérnék mindenkitől, ami arról szól, hogy milyen kapcsolat fűzi össze Héphaisztoszt, és Athénét - fejezte be pont a csengő előtt. Arra mindenki elkezdett pakolni, és szállingózni a teremből. Vajon a sors, hogy pont ma volt róla szó?

Még egy órám volt. Szombatonként mindig csak az első két óra volt megtartva. Eléggé idegesített, de elmentem. Egy fizikát kellett végigszenvednem.

Utána a szobánkba mentem. Natalie még nem volt ott, és én a szekrényemben kezdtem turkálni. Natalie azt mondta, hogy valami feketét vegyek fel.

Végül egy fekete blúzra esett a választásom, egy ugyanolyan színű csőnadrággal párosítva. Egy topánkát vettem fel, mert abban még véletlenül sem tudok elesni.

Leültem az ágyamra, és Pallasz Athénén járt az eszem. Ő a megtestesült szűziesség. Ha én vagyok a kiválasztottja, akkor ver mindig hevesebben a szívem, ha az Angyalomra gondolok? Miért lesz mindig libabőrös a bőröm, ha eszembe jutnak a csókjai?

Az érzéseid tesznek azzá, aki vagy. Ha nincs meg benned valamilyen érzés, nem lehetnél a Kiválasztottam. A szerelem a lelked része. Lehet, pontosan ezért esett rád a választásom.

Azt Istennő szavai ismét megnyugvást váltottak ki belőlem. Nem gondoltam, hogy ennyire figyelemmel kíséri a gondolataimat. De örültem, hogy legalább erre a kérdésemre válaszolt. Hirtelen kivágódott az ajtó, és egy összekócolt hajú Natalie jelent meg benne. Bevágtatott a szobába, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. A szekrényéből előhúzott egy ruhadarabot, és már el is tűnt a fürdőszobában. Meglepettem bámultam utána. 10 perc kellett neki, és teljes egészében ott állt. De a zaklatottság még mindig ott volt az arcán.

- Történt valami?

- Majd este elmondom - felelte komoran, és eindult az ajtó felé. Követtem.

A szertartás-terem ezúttal teljesen tele volt. Kicsit meg is ijedtem, mert ők mindannyian azért jöttek, hogy engem nézzenek.

Read More

Enchanting Beauty - 4. fejezet

Ezzel is meglennénk :))





Hideg van. Rettentően hideg van. Fázok.

Összehúzom magamon a pulcsit, de még így is fázom.

Egy sötét, kihalt utcán sietek végig. Két ház között, egy láthatatlannak tűnő kis viskót pillantok meg, és rögtön oda réved a tekintetem. Megtaláltam, amit kerestem.

Az eső is épp elkezd szemerkélni, amikor sietek az ajtó felé. Az csörömpölve nyílik ki előttem, miután enyhén belöktem. Az orromat megcsapja az alkohol, és a dohány bűze. De nem futok el, hanem belépek az ajtón, még szorosabbra húzva magamon a pulcsit. Hunyorogva tudom csak kivenni az alakokat, mert a füsttől alig látok.

Bentebb megyek.

Férfiak vesznek körül, mind kérdően merednek rám. De engem nem érdekel. Tovább folytatom az utam. A bár hátsó része felé veszem az irányt, egy belső megérzés azt mondja, ott megtalálom azt, akit keresek.

És meg is találom.

Egy hatalmas kanapén ült Ő, az Angyalom. Vonásai ismét gyönyörűek voltak. Mellette két-két lány foglalt helyet. A kezét a lányok vállán nyugtatta, miközben az egyikben egy cigit, a másikban egy pohár wiskyt (?) tartott. Céltudatosan indultam felé, és Ő egyből kiszúrt.

- Beszélnünk kell! - mondom minden köszönés nélkül, amikor elé érek.

- Inkább szórakozzunk.

- Én nem vagyok gyerek, nem érek rá - mordulok fel. Pedig legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam.

- Pedig eléggé úgy nézel ki, mint egy gyerek. És szerintem nem is vagy még 18.

- Nagyon vicces. De komolyan mondtam. Beszélnünk kell! - Egyre mérgesebb vagyok.

- Rendben. Ülj le. - Mutatott az egyik lány melletti falatnyi helyre.

- Négyszemközt kellene beszélnünk.

- Rendben - sóhajtotta, és végre felemelkedett. A bár hátsó részlege felé vette az irányt, ahol a raktár volt. Amint elhaltak a zene hangjai, rám nézett.

- Mi volt olyan fontos, hogy ide gyere?

- Nocsak, valaki most nem olyan kedves, mint volt…

- Talán mert valaki kosarat adott neki?

- Hagyjuk. A lényeg: megtudtam, ki volt az.

- Komolyan?

- És nem is fogod elhinni, kicsoda - feleltem. Minden pajkosság eltűnt belőlem. Majd ismét elöntött azaz ismerős érzés, amikor távolodni kezdtem. Az Angyalom kétségbeesetten pillantott rám. Majd megint elmosolyodott.

- Következőnek kihagyjuk ezeket a színjátékokat - nevette, majd elfordult.



Lihegve ültem fel ismét az ágyamban. Körbepillantottam - még mindig az iskolában voltam. Egy újabb rémálom. Azt hittem, a tegnapi volt az egyedüli. Ezentúl minden éjszakán át találkozni fogok vele? Nem mintha bántam volna…

Nyöszörögve másztam ki az ágyamból. A fürdőszoba felé vettem az irányt, annak az érdekében, hogy ott a víz megnyugtat. Beálltam a zuhany alá, miközben a gondolataim folyamatosan pörögtek a fejemben. Egy pillanatra sem hagyott nyugodni az Angyalom. Vajon tényleg egy Angyal? Vagy csak szórakoznak velem?

A törölközőt magamra csavartam, és a csapra támaszkodtam. Sóhajtva néztem fel a tükörbe. Ijedtemben egy halk sikolyt hallatva hátra ugrottam. Egy nő nézett vissza rám. De nem én voltam. Tudtam, hogy megváltoztam, kitisztultak a vonásaim a szemüveg nélkül, és az arcom sokkal selymesebb lett. Ennyire nem változtam meg!

A nőnek isteni vonásai voltak. Ilyen gyönyörűséget még nem láttam. Körülötte szikrázott a levegő, és enyhe fehér aura vette körül. Kikerekedett szemekkel figyeltem.

- Valentina. Eljöttem hozzád - jelentette ki.

- Ki vagy te? - kérdeztem kétségbeesetten. Nem féltem. Ahogy az ismeretlenre pillantottam, teljes nyugalom öntött el. Mintha haza értem volna.

- Az nem lényeges. Meg fogod tudni.

- Mindig ezzel a dumával jönnek…

- Ne vesztegessük erre az időt, ami vészesen fogy. Azért jöttem el hozzád, hogy megóvjalak.

- Mégis mitől? Itt semmi bajom nem eshet…

- A baj közelebb van hozzád, mint gondolnád. A közeledbe próbál férkőzni, hogy megszeresd, és amikor nem számítasz rá, hátba tudjon szúrni.

- De ki lenne képes ilyesmire?

- Idővel az is ki fog derülni.

- Miért nem mondod el? Az úgy sokkal könnyebb lenne… távol maradhatnék tőle.

- Nem avatkozhatok bele az életedbe. Csupán instrukciókkal láthatlak el. De az időnk sajnos mindjárt lejár.

- Várj egy pillanatra! - sikítottam. Nem akartam még hogy elmenjen. Épp fordult volna el, de még visszanézett. - Az álmok. Jelentenek valamit, igaz? - A nő sejtelmesen elmosolyodott.

- Ígérem, hamarosan találkozni fogsz azzal az ifjúval. Ő teljes mértékben a társad lesz, és megbízhatsz benne. A találkozásunkat egyedül a kis barátnődnek mondhatod el. Benne szintén megbízhatsz - mondta. Bíztatóan rám mosolygott. - Valentina, sose felejtsd el, hogy én mindig melletted fogok állni, bármi történjék. Sötét idők közelednek. A gonosz ismét felébred - fejezte be búcsúzóul. Még vetett rám egy utolsó pillantást, ami inkább komor volt már. Aztán elfordult, és elindult. A tükörben még láttam a távolodó alakját. Addig néztem, amíg teljesen el nem tűnt.

Eszeveszetten rohantam Natalie-hoz.

- Natalie! - Ráztam meg a vállát. - Azonnal fel kell kelned!

- Még nem szólt a vekker… - morogta.

- Valakit láttam a tükörben! - Erre azonnal felült, teljesen éberen.

- Mit mondtál?

- Rémálmom volt ismét, és hamarabb felébredtem. Kimentem zuhanyozni, és amikor a tükörbe néztem, ott volt. Még sosem láttam nála szebbet.

- Mondott valamit? Vagy azonnal eltűnt?

- Sok mindent mondott. Azt mondta, hogy a gonosz megint felébred, veszély leselkedik rám, és valaki megpróbál majd bántani. Megpróbál a közelembe férkőzni, hogy hátba tudjon szúrni.

- Szerinted ez Katharina lenne?

- Nem hiszem. Ő meg sem próbált barátkozni velem.

- Akkor ki lehet?

- Nem tudom. De nem árulta el, mert ő nem avatkozhat bele az életembe, csak instrukciókat adhat. - Natalie szeme elkerekedett.

- Pontosan ezt mondta neked?

- Igen. - Felsikított, és a nyakamba borult. - Mi történt Natalie? Kérlek, válaszolj már!

- Tina, te egy Istennővel találkoztál! - sikította. Nem akartam elhinni.

- Ez… nem meglepő. Olyan furcsán beszélt.

- Gondolom ő lesz a te Istennőd. Csak azt kell kideríteni, hogy ki az. Várjunk csak… szombaton lesz a beavatásod, hogy vasárnap tudj velünk imádkozni. Addig még van három napunk.

- Azt mondta is, hogy ki fog derülni, ki is ő.

- És mondott még valamit?

- Hogy azzal a fiúval fogok találkozni, akit az álmaimban láttam. És ő lesz a társam, akiben megbízhatok.

- Értem. Ennyi?

- Még annyit, hogy sötét idők közelednek.

- Ennek nem örülök. Mondjuk el a tanároknak. Ők talán tudnak segíteni.

- Nem lehet. Egyedül neked mondhattam el, és te sem adhatod tovább. Mi van, ha esetleg az egyik tanár az a gonosz kém?

- Igazad van. Nyitva kell tartanunk a szemünket. De még az ikreknek, meg Jake-nek sem mondhatjuk el?

- Nem szabad…

- Jó rendben. Akkor azon gondolkozzunk, ki lehet az Istennőd - mondta végül hosszas hallgatás után. Ég most emésztette meg, amit mondtam neki. Sajnáltam, hogy belecsöppent ebbe. Én valahogy fel voltam rá készülve. Amikor hallottam, hogy mit történt édesanyámmal, tudtam, hogy valami ilyesmire vagyok én is teremtve. Ezt legalább eltalálták a filmekben.

A vekker megszólalt, és mind a ketten hatalmasat ugrottunk. Én majdnem leestem az ágyról, ahogy Nat is. A szájára tapasztotta a kezét, és gyorsan kikapcsolta. Nagyot sóhajtott, és rám nézett.

- Fel kellene öltöznünk - mondta. Lenéztem magamra. Még mindig egy szál törölköző volt rajtam. Mosolyogva bólintottam, és visszamentem a fürdőbe. Elég hamar elkészültem. Elkaptam a mai könyveimet, és most én vártam a legjobb barátnőmre az ajtóban.

Tegnap még azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet valaki annyira gonosz valaki, mint Katharine. Most itt állok, és azon töröm a fejem, mit jelenthet az, hogy sötét idők közelegnek. Újabb háború? Esetleg Bhrams egyik utódja visszatér? Nekem kell megküzdenem vele?

Kérdések tömkelege sorakozott előttem.

Nat elkészült, és elmentünk reggelizni. Az új körmeimet csodáltam, miközben a vért ittam. Még mindig eléggé morbidnak tűnt, de imádtam az ízét.

Körülöttem mindenki nevetgélt, és mosolygott. Az ikrek szokásosan viccelődtek, és Clara szokásosan Steve közelében volt. Nagyon irigyeltem őket. Körülöttük szinte izzott a levegő, persze nem olyan értelemben, mint az Istennő körül. Ők olyan mértékkel szerelmesek voltak, hogy a jókedvük szinte ráragadt mindenkire, mint valami fertőző kór. Nem tudtam levenni róluk a szemem. Ezért is, meg azért, mert Steve szeme nem hagyott nyugodni. Olyan ismerős volt! És tudtam, itt volt a nyelvem hegyén, de csak nem tudtam, kire hasonlít. Az a csodálatos zöld árnyalat.

- Tina, hallottad, amit kérdeztem? - legyezett előttem a kezével Maria. Lassan rá emeltem a tekintetem.

- Tessék? Nem figyeltem…

- Vettem észre. - Arca elfintorodott, de még így is gyönyörű volt. - Azt mondtam, hogy ma tűzték ki a Vörös Vámpír Est időpontját. Pontosan egy hónap múlva lesz. Mivel ezen a héten lesz a beavatásod, amin mindenkinek ott kell lennie, nem mehetünk. De Mrs. Mira megígérte, hogy két hét múlva mindenki elutazhat. Foglalt le buszokat, és bemegyünk Bristolba. Addigra eléri, hogy tovább legyenek nyitva az üzletek.

- Vörös Vámpír Est? - kérdeztem rá.

- Ez egy olyan éjjel, amikor a világ legnemesebb vámpírjai találkoznak. Minden évben megrendezik, csak mindig máshol. Pont idén esett a Tanács választása a mi iskolánkra. Szerencséd van - magyarázta Jake.

- És akkora nagy szám, hogy egy csomó idős fazon összegyűlik?

- Ezt egy csodálatos éjszaka. Sok báli ruha, sok helyes fiú, kellemes zene, jó társaság. Meglátod, egész életedben nem lesz ilyen élményben részed! - kapcsolódott be a beszélgetésbe Kara is.

- Báli ruha?

- Az a legjobb benne.

- Hát, nem is tudom…

- El kell jönnöd! Ha nem jössz, rád aggatom a nagyanyám ruháját, megkötözlek, és a sarokba raklak. De el fogsz jönni! - fenyegetett Clara. Nevetve emeltem fel a kezem.

- Megadom magam!

- Tudtam - mondta mosolyogva. Steve suttogott valamit a fülébe, amire hátrafordult, és szenvedélyesen csókolóztak. Natalie gyorsan elfordult.

- Vödröt! - könyörögte.

- Nekem is egyet. - Emelte Maria a kezét a torkához. Mosolyogva nevettünk fel.

A nap további része is kellemesen telt. Kivételesen nem találkoztam Katharinával, de kiderült, hogy totál kiborult.

Épp mentem a folyosón, és a földet néztem, amikor valakibe belerohantam. A fenekemre estem, és a könyveim össze-vissza estek szét.

- Auu - nyavalyogtam egy sort. Egy kéz nyúlt felém.

- Elnézést, nem figyeltem. Jól vagy? - kérdezte Mark. Meglepetten pillantottam fel rá.

- Semmi baj. Minden rendben - fogadtam el a kezét. Túl erősen löktem el magam a földtől, és telesen ráestem. Ő is meglepődött, és egyet hátralépett, nekiütközve a falnak. A kezem a mellkasán pihent, az arcom pedig vészesen közel volt az övéhez. Ártatlan szemekkel meredtem rá. Már épp húzódtam volna el, amikor áthidalta azt a kis távolságot, és az ajkait az enyémhez nyomta.

Életemben először csókoltak meg.

Mintha valami szükséglet lett volna, a nyaka köré fontam a kezem, és még közelebb húztam magam hozzá. Az ő keze a derekamon pihent.

A csók gyengédnek indult, de amint meglátta a szenvedélyemet, ugyanolyan hévvel folytatta. Mégis úgy éreztem, hogy valami nem jó. Valamit elfelejtettem. Valami hiányzott.

Maró felismerésként hatolt belém, hogy mit hiányolok. Az Angyalomat. Amióta megláttam az arcát az álmaimban utána sóvárogtam. Mi üthetett belém?

Valami érződhetett, mert Mark megszakította a csókot. Lihegve a szemembe nézett.

- Ezt aztán gyilkos volt! - mondta. Talán meg sem érezte a bennem lezajló eseményeket, és csak a levegője nem volt elég. - Ezt jól elhallgattad…

Mondani akartam, hogy azért, mert én sem tudtam róla, de cipők kopogását hallottam meg. Gyorsan elugrottam Mark mellől, és felszedtem a könyveim. Elfutottam.

És még csak vissza sem néztem.

Rettenetesen éreztem magam. Úgy éreztem, mintha kihasználtam volna. Amíg futottam, elszaladtam a szertartás-terem előtt. Rögtön lefékeztem, és visszamentem. Az ablakon bekukkantottam. Senki nem volt bent.

Kinyitottam az ajtót, és bementem. A terem akkor is különös volt, amikor először jártam itt, de most még jobban annak éreztem. Talán azért, mert találkoztam az Istennővel. Leültem az egyik oltár elé, oldalra lerakva a könyveim. Mivel nem volt bent senki, hangosan kimondtam a gondolataim.

- Istennő. A ma reggeli találkozásunk igazán megrémített. Nem, ez nem jó szó. De nem is találok mást. Próbáltam ma úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hogy ne látszódjon rajtam. De… amit az előbb tettem, igen, az rémített meg. Van az a fiú, az álmaimból. Bár még nem találkoztam vele, mégis úgy érzem, mintha megcsaltam volna. És nem tudtam ellenállni. Ha ilyen kis dolgokban elbukok, mi történik, ha a gonosszal sem tudok megbirkózni. Gondolom, azért mondtad nekem azokat, mert rám számítasz a harcban. Az lesz, ugye? Egy újabb háború? Ó, Istennőm… semmiben sem vagyok már biztos. Gondolod, hogy jó leszek én erre a szerepre? Eddig mindig meghúztam magam, ha valami baj történt.

Gyermekem. Ne feledd, amit mondtam. Én mindig melletted állok. Jól tetted, hogy hozzám fordultál. A gonosz elkezdett készülődni. Pontosan akkor fog lecsapni, amikor senki sem számít rá. De neked mindig résen kell lenned. Tégy mindig úgy, ahogy a szíved diktálja.

A hangja csak a fejemben szólalt meg, mégis oly tiszta volt, mint reggel. Az Istennő szavai megnyugtattak. A gondjaim egy pillanatra elszálltak, aztán amikor már nem szólt többet, kétszeres erővel tértek vissza.

Mark valószínűleg félreértett. Beszélnem kell vele. Felkaptam a könyveim, és pont mentem ki az ajtón, amikor ismét beléütköztem. Kivételesen nem estem el.

- Pont téged kerestelek! - mondtuk egyszerre. Erre én elpirultam, ő pedig elmosolyodott. A kezét az arcomra tette. Ismét a vörös színeiben pompáztam. Ismét közelebb hajolt hozzám. Az ajkait az enyémekre tapasztotta.

A reakcióm is sajnos ugyanaz volt. Ismét rámásztam. Örültem, hogy a lábam legalább kint volt a teremből, mert nem akartam megbántani az Istennőt.

Az Istennő.

Csak az ő tudata segített eltávolodni tőle. Mark sármosan elmosolyodott. Azt hitte, nyeregben van.

- Figyelj Mark. Mondanom kell valamit.

- Előtte én szeretnék kérdezni valamit. Eljössz velem a Vörös Vámpír Estre? - Még a lélegzetem is elállt.

A baj közelebb van hozzád, mint gondolnád. A közeledbe próbál férkőzni, hogy megszeresd, és amikor nem számítasz rá, hátba tudjon szúrni.

Az Istennő intelme zökkentett ki egyedül.

Mi van, ha Mark a kém? És mi van, ha még nem is ismerem? Bizalmatlannak kell lennem mindenkivel szemben ezentúl? És mi van, ha a Bálon bukkan fel az Angyalom?

Piszkos terv kezdett kirajzolódni előttem. Az álmomban az Angyalom megcsalt. Persze utána mondta, hogy azért, mert kosarat kapott tőlem. Meg kellene bosszulnom…

Nem, nem tehetem ezt. Az csak egy álom volt.

Ezek a gondolatok a másodperc töredékrésze alatt suhantak át a fejemen. De még ez is hosszú időnek számított.

- Mark, azt hiszem, azt kell mondanom, hogy nem…

- Van valaki más, akivel menni szeretnél?

- Nem…

- Akkor? Velem van a baj, igaz? - Olyan fájdalmasan nézett a szemembe. Már majdnem meggondoltam magam. Majdnem. Azt is csak azért, mert láttam valami mást is a szemében. Amit nem tudtam megfejteni.

- Mark, nem miattad van. Hanem én még új vagyok. Alig két napja járok ide, és nekem ez a tempó gyors.

- Szóval azt szeretnéd, ha virágokat adnék neked? - Félelmetes fintorba futott az arcom. Virágot? Ezt meg miért hozta fel?

- Nem, dehogy. De akár hiszed, akár nem, nekem ez volt az első csókom. - Na jó, ezen eléggé meglepődött. Teljesen elkerekedett a szeme. Nem akarta elhinni nekem. Félénk mosollyal öleltem át jobban a könyveim. Kivételesen menedéket nyújtottak.

- Szia - motyogtam, és kifurakodtam mellette. Gyorsan eliszkoltam a folyosón a szobánk felé.

Hazudtam neki.

Ha ő az Angyalom lett volna, még lassú is lett volna ez a tempó. Rá egyből rávetettem volna magam.

Miket gondolok? Éreztem, hogy elpirultam. Mennyi vért pazarolok ma erre! Elnyomtam egy sóhajt, és benyitottam a szobába. Natalie az ágyán görnyedt az egyik könyve felett.

- Nat, nem hiszed el. Megcsókolt Mark! Kétszer is! - Erre rögtön rám figyelt.

- Hogy mit mondtál?

- Összefutottunk miután az egyik órámról jöttem. Illetve nekimentem, és elestem. Ő pedig felsegített. Aztán… megcsókolt.

- Ezt nem mondhatod komolyan! És mit csináltál?

- Eleinte belementem. Csak aztán… amikor vége lett, elfutottam.

- Elfutottál?

- Elfutottam.

- Erre nem mondok semmit… de ez csak egy csók volt még!

- Igen, utána bementem a szertartás-terembe imádkozni. Az Istennőm megint felelt nekem.

- Szerintem te vagy az egyetlen. Biztos valami kiválasztott lehetsz…

- Nem lényeg. Azt mondta, hogy mindig mellettem lesz. Mert majdnem elsírtam magam, és ő megnyugtatott.

- Bezzeg az én Istennőm…. Biztos főzeteket kotyvaszt most is - nevetett. Nekem csak egy enyhe mosolyra futotta.

- Szóval utána mentem volna megkeresni, hogy megmondjam neki, hogy köztünk nem lehet semmi. Erre az ajtóban belébotlottam.

- Miért is nem lehet köztetek semmi? Lemaradtam…

- Az Istennő azt mondta, hogy az én társam a fiú, az álmaimból. Még csak nem is hasonlít Mark rá.

- Ó, értem. Szóval?

- Megcsókolt még egyszer. Utána pedig megkérdezte, hogy megyünk-e együtt a Vörös Vámpír Estre.

- Ha erre nemet mondtál, megeszem a kedd esti csirkét. Csak úgy mondom, vegetáriánus vagyok.

- Akkor jó étvágyat.

- Te nem vagy komplett! A suli leghelyesebb pasija rád hajtott, te meg kosarat adsz neki?

- Nem tehetek róla! Amikor csókolóztunk is végig az a fiú járt a fejemben.

- És mivel koptattad le?

- Hogy nekem túl gyors a tempó.

- Kicsit se átlátszó. - Nevetett a markába.

- Haha. Jobb nem jutott eszembe. De mit olvasol?

- Próbálom kideríteni, hogy ki lehet az Istennőd.

- Na, mutasd. - Leültem mellé. Elkezdte mondogatni az Istennők nevét. Képeket is mutatott hozzá. Amit nem értettem. Az egyik oldal után rá is kérdeztem.

- Natalie, az hogy lehet, hogy még senki sem látta az Isteneke és Istennőket, de van kép róluk?

- Hát ez egy jó kérdés. Az egyik vámpír, aki Hermésszel állt kapcsolatban, megálmodta őket. Mindet, egytől egyig.

- De nem azt mondtad, hogy senki sem találkozott velük?

- Ez így is van. Nem találkozott velük, csak látta őket. Legalábbis ezt mondja. Eddig nem hittem el…

- Várj! Ő az! - Mutattam hirtelen a könyvben szereplő nőre. Tiszta vonásai teljesen megegyeztek azzal a nőével, aki a tükörben volt. Egy egész oldalt elfoglalt. Nagyon sok adat volt mellette. A nő haja barna, nyílegyenes volt, és egy sisakot viselt. A tükörben könnyed, fehér ruha volt rajta, sisak nélkül, de ezen a képen teljes harci páncélban ábrázolták. A kezében egy pajzs volt, amin egy gorgó feje díszelgett.

Natalie kiakadt. Teljesen elkerekedett szemeivel az én arcomat kutatta. Suttogva ejtette ki a következő mondatot, ami megváltoztatta az egész életem.

- A te Istennőd Pallasz Athéné.

Read More

Enchanting Beauty - 3. fejezet

Kicsit megkésve, de itt van :D





Sötét van, nem látok semmit. Hogy hideg van-e, vagy meleg azt már nem is érzem. De céllal jöttem ide. Nem adhatom fel. Hogy miért? Inkább kiért…

Már a gondolkodás is nehezemre esik. Egyáltalán ez most én vagyok?

Ki vagyok én?

A kérdés hihetetlenül sokáig visszhangzik bennem.

Aztán rájövök: nem szabad feladnom. Itt nem én vagyok a lényeg, hanem Ő.

- Biztos vagy benne? – kérdezi egy hang a fejemben.

Valahonnan távolról felismerem ezt a hangot. Tudom, hogy ez egy gonosz hang.

- Igen, teljesen – hagyják el a szavak a számat. Vagy ismét csak gondoltam? Nem fontos. Ő hallotta, abban biztos vagyok.

És végre meglátom Őt. Tudom, hogy elértem a célom. Már tudom, ki vagyok, s miért jöttem.

Egy angyal tárul a szemeim elé. Vajon csupán a képzeletem játszik velem? Még sosem láttam ilyen helyes fiút. Az ő arca… mintha istenek faragták volna. Haja kócos volt, de biztos voltam benne, hogy minden hajszála a helyén van.

Aztán olyan adatott meg nekem, amire nem számítottam.

Rám mosolyog vidáman, reménnyel teli.

Szemeiben olyan öröm tükröződik, amit elmondani nem tudok. A tekintete az enyémbe vésődik. Olyan csodálatos zöld szemei vannak… én csak állok egy helyben. Megmozdulni sem tudok… vagy nem is akarok? Ha kellett volna, körmöm szakadtáig küzdök, hogy ne múljon el a pillanat.

Hirtelen változott meg minden.

Egy kacagást hallatszik, és a csodás arc eltorzul a fájdalomtól. Éles kés áll ki a hasából. A vér nagyon gyorsan terjed rajta. Szemeimbe könnyek gyűlnek, és sikítani akarok. De nem jött ki egy hang se a torkomon.

Távolodni kezdtem. Akaratomon kívül. Egyetlen dologra voltam még képes:

- Ne! – kiáltok az angyalom után.

Ő erre csak elmosolyodik, mintha nem is vérezne.

- Még látjuk egymást – kacsint rám.



Zihálva ültem fel az ágyamban, a hajam rátapadt a homlokomra. A lélegzetem csupán egy egész perc múlva csillapodott le, akkor kikeltem az ágyból, és kinéztem az ablakon. Még sötét volt.

- Szuper – motyogtam magamban, kinézve a sötétségbe. Még biztos sokat kell várni napkeltéig. Aztán egy vekker szólalt meg irtó hangosan. Majd kiugrottam a bőrömből ijedtemben. Natalie csak hümmögve kapcsolta ki.

- Hú, jó hamar felkeltél – nézett rám álmosan.

- Igazából…

- Nem lényeg. Örülök, hogy felkeltél, mert még meg kell reggeliznünk – sóhajtotta. Felállt, mint egy robot, és kiment a fürdőszobába.

Én addig felöltöztem és megcsináltam a sminkem. Teljesen kész voltam, mire ő kijött teljes menetfelszerelésben.

- Nem emlékszem, hogy említettem volna a kelés időpontját – mondta immár teljesen felébredten.

- Csak rosszat álmodtam – feleltem.

- Igen? Ki vele!

- Semmi különös – próbáltam terelni.

- A vámpírvilágban nincs olyan, hogy semmi különös! Itt minden van valamiért! Egy vámpír általában nem emlékszik az álmára, de ha igen az jelent valamit! Szóval, elmondod végre?

- Rendben – feleltem, és elmondtam neki részletesen az álmomat.

- Szerintem jönni fog egy fiú, aki mindent megváltoztat az életedben. De ő veszélybe fog kerülni és csak te mentheted meg. De ez egy kicsit primitív felfogás. Biztos van benne valami háttér információ, amit még te sem vettél észre.

- Lehet – mondtam. Aztán nagyon erős fájdalom nyilallt a torkomba. A kezemet is odakaptam.

- Oh, meg is feledkeztem te még új vagy. Tehát szükséged van vérre. – Indult el kifelé az ajtón.

- Vérre? – sikítottam fel hirtelen.

- Persze. Nyugi nem emberi vér, hanem álltai. Szükséged van rá. – Kezdett el húzni. Elmentünk az ebédlőbe. Ott a vér mellett más kaják is ki voltak rakva – sajt, müzli, gabona pehely és minden reggelihez való dolog. A vér egy pohárban volt. Natalie vett egy tálcát és elkezdett rá pakolni. Aztán vett még egy tálcát és arra is pakolni kezdett.

- Na, gyere!

- Okés – feleltem és követtem.

Csak ekkor vettem észre a teljes csöndet. Egyedül a cipőnk kopogása hallatszott. Mindenki minket figyelt. Mikor az ebédlő felénél jártunk Natalie hirtelen megtorpant.

- Hahó, nem állatkertben vagyunk. Mindenki kezdjen el enni, mert ez így nem kóser! – fordult mindenki felé. Néhányan felkuncogtak, néhányan elfordították a tekintetüket. A lényeg, hogy Natalie elérte, amit akart: mindenki elkezdett beszélgetni.

Mi folytattuk az utunkat az egyik asztal felé. Amikor elértük, Natalie simán leült. 2 fiú és 3 lány társaságába keveredtem.

- Nem ülsz le kicsim? – kérdezte az egyik lány kedvesen. Én is helyet foglaltam.

- Skacok, ő Tina. Tina ők a skacok – mutatott be Natalie.

- Kösz Nat, mi már csak a skacok vagyunk – morogta az egyik srác.

- Rendben, értettem a célzást. Ő Kara – mutatott a mellette ülő lányra. Kicsit félénken intett nekem. De a mosolya kedves volt nagyon.

- És ő pedig Clara – intett nekem az a lány, aki megszólított az előbb. Ő már bátran intett nekem. – Kara ikertestvére – folytatta Nat. Magamban nagyot néztem. Ennél jobban nem is különbözhetnének. Clara magabiztos, és az a fajta lány, aki minden balhéban benne van. Kara inkább az, aki naphosszat tanul, csak, hogy egy pillanatra rá figyeljenek. Clara inkább az a pasizós típus, míg Kara kerülte őket. Legalábbis nekem így jött le.

- Clara mögött, pedig Steve. Ők sülve-főve együtt vannak – folytatta Natalie. Most, hogy jobban szemügyre vettem tényleg nem ült egyedül Clara a székén, egy fiú ölében foglalt helyet. Látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Ami azt illeti Steve pont az a fiú volt, akit elképzeltem a lány mellé. Magas, izmos, sportos, jóképű srác. Csodaszép zöld szeme volt, ami nagyon emlékeztetett valakiére. Csak nem jutott eszembe kiére. Natalie ismét tovább folytatta.

- Melletted Jake szerény személyét mutathatom be – mosolygott Nat.

- Szerény, a nagybátyád… - de nem fejezte be a mondatot. A barátnőm erre csak kuncogni kezdett. Tisztán látszott, hogy többet érez iránta, mint egy barát iránt. Ám Jake érelmeiben nem voltam biztos.

- Na és a kis csapatunk utolsó tagja Maria – mutatott nevetve a harmadik lányra. Maria, amint rám emelte kék szemeit, valami felütötte a fejét bennem. A féltékenység. Maria olyan volt, mint egy szupermodell. Kerek domborulatok, lapos has, hosszú hullámos szőke haj, és az elmaradhatatlanul gyönyörű, csillogó kék szemek.

- Szia – köszönt nekem. Szuper. Még a hangja is olyan gyönyörű csilingelő volt.

- Helló – köszöntem rá természetesen mosolyogva. Nem lehetek rá mérges csak azért, mert szebb nálam.

- Bocsi, nem szeretnélek megbántani, de a körmeid eléggé le vannak strapálva. Ha szeretnéd, kifestem neked őket, csodálatos körömlakkjaim vannak – ajánlotta fel. Valahogy úgy éreztem magam, mintha egy reklámban szerepelnék.

- Dehogy bántottál meg! Szívesen elfogadom a meghívásodat, csak majd szólj, hogy mikor érsz rá.

- Gyere át hozzánk már ma este! Kíváncsi leszek Tina mai napjára – mondta Natalie.

- Benne vagyok. Olyan hajnali kettőkor érnek véget az órák… - gyorsan számolt egy kicsit – Háromra összeszedek mindent, és megyek.

- Tökéletes – majd megszólalt a csengő.

- Nat, megmutatod, hol van a 215-ös terem?

- Nekünk is ott lesz óránk. Hű, első óra máris vámpírtan? Merészek, mit ne mondjak – nevetett fel Clara. Örültem, hogy nem kell egyedül lennem, de amit mondott… megrémisztett.

- Ennyire félelmetes? – kérdeztem kétségbeesve.

- Jaj, dehogy. Csak a tanár… hogy is mondjam. Na, mindegy majd megtapasztalod – felelte Steve. Akárhányszor a szemébe néztem, mindig de ja vu-t éreztem.

- Rendben – álltam fel. Összeszedtem a cuccaimat és indultunk is. Mindenfelé megbámultak, de már nem zavart annyira. Amint beléptünk az osztályterembe ismét néma csend fogadott minket. De úgy tűnt utána, mindenki elkezdett beszélni. Volt egy olyan érzésem, hogy rólam.

- Mariának is velünk lesz órája – mondta Clara, és mintha csak kérte volna, be is lépett a terembe.

- Tina én egyedül ülök. Van kedved mellém ülni? – kérdezte.

- Persze. Csak még oda kell mennem a tanárhoz – és már indultam is felé. A tanár szinte észre sem vett eleinte.

- Jó napot kívánok. Én vagyok az új tanuló, Valentina…

- McKartney – még mindig nem nézett rám. – Már tudom. Maria mellett van egy szabad hely ott foglalj helyet – mondta kicsit lenézően. Mintha máris utálna.

- Igen tudom tanár úr…

- Van nevem is. Andrej professzor – mondta ismét olyan hangnemben. Majd végre felnézett rám, és a tekintete… teljesen megváltozott. Az undor helyét csodálat váltotta fel.

- Itt egy tankönyv – adta át az említet tárgyat. De a hangja már nem olyan gonosz volt, hanem inkább csodáló.

- Köszönöm – mosolyogtam rá és elindultam a helyemre.

Amikor leültem egy ismerős hang szólt hozzám.

- Nocsak, kit látnak szemeim? Talán nem a Ribanckirálynőt? – nyávogott. Nemsokára a hang tulajdonosa is megérkezett: Katharina hidrogén-szőke feje ismét feltűnt előttem.

- Tükörbe néztél? – vetettem oda nemtörődöm stílusban, pedig legszívesebben a gyönyörű, sminkelt arcocskáját egy monoklival díszítettem volna ki.

- Jaj, de vicces. Jobbra nem futja? – próbált visszavágni, de a hangja elég sértődött volt.

- Nem akartam megbántani a hercegnő lelkecskéjét. Mert a hangján így is hallatszik a megbántottság – mosolyogtam rá. – Hoppá. Egy-null nekem.

- Lehet, hogy ezt megnyerted, de a csatát még közel sem – nyávogta el és ellibegett a helyére.

- Katharina, megkérdezhetem mi volt ez? – lépett a tettek mezejére Andrej tanár úr. – Az új lányt nem illik így köszönteni. Óra után jelentkezz a büntetésed végett – az osztályban néma csend. Katharina álla leesve, és amint a tanár elfordult rám olyan gyűlölettel meredt, amilyet még nem tapasztaltam. Majd elkezdődött az óra. Már értem miről beszéltek a többiek: Andrej tanár úr, amint belekezdett az óra tananyagába, mintha valaki mást ismertem volna meg. Beleéléssel magyarázta a dolgokat. Az óra amúgy a vámpírokról szólt. Hogy mióta léteznek, és hogyan is sikerült ez idáig fenntartani a láthatatlanságot. Ez volt a legérdekesebb rész.

- Valaki tudja, hogyan is sikerült eddig titokban tartani a létünket? – nézett végig az osztályon. Senki meg sem mert mukkanni. – Gondoltam. Az átlagos vámpír iskolába jár, és a tanárok hosszú ideig nevelik beléjük a titoktartást. Mert ugye az ember szeszélyes lény, nem lehet tudni, mi is lenne a reakciója egy ilyen hír hallatán. És ezt még a legbugyutább vámpír is megjegyzi. De vannak, akik nem járnak iskolába. Nekik mi lesz a sorsuk? Egy titkos vámpír-szövetkezet mindnek az agyába vési a lényeget. Mivel ezek a vámpírok elég szeszélyesek, a legtöbbször alkalmazniuk kell az erőszakot. De ha valaki ezt nem tartja be és elárulja a titkot… nos, ez csak egyetlen egyszer fordult elő. Egy Bhrams nevű vámpír egyszer fellázadt. Oroszországban rejtőzött el. Ott kezdte terjeszteni, hogy a vámpírok le akarják igázni az emberek népét. Mivel ez teljesen ésszerűtlen volt, az emberek mindent elhittek neki. Olyan hadsereget szervetek egy hónap leforgása alatt, hogy esélyük lett volna kiirtani a népünket. Többen megfutamodtak – ám e zord időkben is akadt egy páratlan elme. És ez az elme nem volt más, mint Valentina McKartney. Ő egy olyan okos tervet eszelt ki, ami sikerre vezette volna a csapatainkat. De nem volt, aki mellé álljon. Így hát egyedül kellett kiviteleznie. Elutazott Oroszországba és azt támadta, ami az emberek gyengepontja volt – Brhamsot, a vezetőjüket. A szóbeszéd szerint hosszú, és kegyetlen csatát vívtak meg. Valentina végül győzedelmeskedett. Brhams meghalt, és az emberek félelmeit elhessegették annyival, hogy egy őrült ember fantáziálgatott holmi mesebeli lényekről. Az emberek ezt is elhitték. Na de ne térjünk el a lényegtől… - folytatta volna.

- De tanár úr? – kérdezett egy lány, akit még nem ismertem. – Mi lett Valentina sorsa? Most miért nem ünnepelt személyként hallunk róla?

- Igazán jó kérdés Becky. Valentina eltűnt a harc után. Rejtélyesen természetesen. Nincs semmi feljegyzés, semmi nyom, amin el lehetne indulni. Még valaki? – nézett végig az osztályon. Az óra többi része már homályosan telt el – számomra. Életemben most hallottam először valamit az édesanyámról. Kiderült, hogy ünnepelt hős – de az örökre titok marad, hogy hová lett. Vajon, mikor írta nekem azt a levelet? Ha azt remélte, hogy még beszélünk biztos voltam benne, hogy még mielőtt megküzdött volna ezzel a személlyel. De akkor honnan tudta, hogy akkor már egy ember iskolában leszek? Sok a fekete folt. De majd beszélek Natalieval, hátha ő még tud valamit. Óra végén mikor pakoltam egy srác jött oda a padunkhoz.

- Helló. Szép volt, amit mondtál Katharinának – mondta nekem.

- Én csak azt tettem, amit tennem kell. Amúgy hogy hívnak? – mosolyogtam rá. Az ő arckifejezése is megváltozott. Szintén csodálattal nézett rám.

- Mark. A hétvégén lesz egy jó kis buli nálunk. Van kedvetek eljönni? – nézett Mariára is. De csak futólag, utána egyből rám nézett. Mintha nem is érdekelte volna… biztos csak káprázott a szemem.

- Persze, benne vagyunk. Majd vihetek még másokat is ugye? – válaszoltam, miután Mark bólintott.

- Aha, persze. Na, én megyek a következő órámra. Szevasztok – köszönt el.

- Helyes srác – jelentettem ki miután elment.

- Csodálkozol? – kérdezett vissza Maria. – Ő Katharina ex-pasija.

- Ex? – húztam fel a szemöldököm.

- Ma reggel szakítottak. Kettőt tippelhetsz ki miatt – kacsintott rám. – Szabad préda – nevetett fel.

- Rendben – bólintottam. – Neked mi a kövi órád?

- Anatómia – fintorodott el. – Neked?

- Tesi – sóhajtottam. – Az öltöző merre van?

- Megmutatom.

- Nem kell Maria. Nekem is tesim lesz – termett ott hirtelen Natalie.

- Szuper – tapsoltam.

- Akkor majd talizunk nálatok este. Addig nem lesz közös óránk – indult el Maria.

Mi is vele indultunk. Natalie közben folyamatosan mondott valamit, de nem figyeltem. Egész idő alatt még mindig a vámpír tan járt az eszembe. Illetve az édesanyám története. Vajon mi történhetett? Ha anyu győzött, akkor miért nem nevelt fel engem? És miért tűnt el? Lehet, hogy utána lett terhes, csak történt valami. Bár elég nagydolognak kellett történnie, ha legyőzte a világ legelvetemültebb vámpírját.

Észre sem vettem, hogy Nat egy ideje hallgat.

- Mi történt? - kérdeztem, mikor észbe kaptam.

- Ha nem figyelsz, legalább bólogass, vagy valami ne csak magad elé meredj – felelte egy kicsit durcisan.

- Rendben elnézést. Miről is volt szó? – próbáltam engesztelni. Szerencsére nem kellett sok.

- Arról, hogy mindenkinél az a téma, hogy hogyan szóltál be Katarinának. Ráadásul büntetést is kapott. Nekem elhiheted, hogy sosem kapott még.

- Megérdemelte. Legszívesebben bemostam volna neki egyet, de az kicsit sok lett volna.

- Igen, lehet.

- Amúgy van kedved eljönni Mark bulijára? A hétvégén lesz.

- Ezt nem mondhatod komolyan. Meghívott a szuper-über-helyes Mark a bulijára? Ezt nem hiszem el… Istennőm, valaki kapjon el – sóhajtotta.

- Istennőm? – kérdeztem rá.

- Mikor idekerül valaki, az első beavatásán megkapja az egyik görög istent, vagy istennőt. Ezt elviekben fent választják ki, de szerintem csak véletlenszerű az egész dolog. A lényeg, hogy amint megkaptad az istennődet, tisztelegned kell miden vasárnap előtte. A agyon vallásosak minden nap tisztelegnek előttük. Nekem elég a vasárnap.

- Látom, te nem nagyon hiszel ezekben.

- Az én istennőm Hékaté, a bűvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, és a keresztutak istennője. Szerencsésnek érzem magam miatta – suttogta.

- Nem szereted?

- Nem erről van szó. Csak nehezen hiszek olyanban, amit nem látok.

- Értem. És Katarinának ki az istennője?

- Írisz, az istenek hírnöke. Azért is hiszi magát felsőbbrendűnek, mert ezt nem tartja véletlennek. Szerinte komolyan ő az istenek hírnöke, és ő közvetíti az üzeneteiket.

- Hihetetlen.

- Látod, ezért gondolom, hogy nem teljesen az istenek kezében van ez. Ráadásul féltékeny is. Mariára.

- Nem csodálom, hisz ő gyönyörű.

- Pontosan ezért az ő istennője Aphrodité.

- De mázlista… nekem biztos valami rossz, szerencsétlen istennő fog jutni – nevettem.

- Kötve hiszem. Neked nem az van megírva.

- Na, mintha még hinni kezdenél – feleltem, még mindig nevetve. Erre egy fintort vágott, és bementünk az öltözőbe.

A tesi óra elég nehéz volt. Eléggé megdolgoztatott. Sosem volt a kedvencem a testnevelés, de ez még rosszabb volt, mint a bentlakásos iskolában. A tanár, folyamatosan azt hajtogatta, hogy ha nem dolgozunk meg a vámpírerőért, akkor sosem fog előjönni.

A következő óráim már nem voltak ilyen izgalmasak: fizika, angol és görög mitológia.

Este, ahogy ígérte átjött Maria.

- Na, mesélj – mondta, és leült az ágyamra, a sok köröm-bigyójával együtt. Természetesen mindent elmondtam, miközben gyönyörűre csinálta meg a körmömet.

- Akkor izgalmas napod volt.

- Mondhatjuk.

- Szerintem én lépek, mert mindjárt napkelte.

- Rendben, szia – köszöntünk el. Hosszú nap után, végre én is elaludhattam.

Read More