Married 13. rész (Henry)

Henry POV ~

Hamar felkeltem, amin kissé csodálkoztam. A szakmámból adódóan imádok aludni, minden egyes pillanatot kihasználok, amit csak lehet.
De most akkor keltem, amikor a Nap. A szobát narancsos sugarak világították be, én pedig egyből lehunytam a szemeim, és visszahanyatlottam a párnára. Szuszogásra lettem figyelmes, így azonnal oldalra néztem.
Hyomin volt az, és amint ránéztem, azonnal eszembe jutott, hogy tegnap átjöttem az ő szobájába. Persze, csak miután benyitottam Eunhyuk és Donghae, majd Jinah és Kyuhyun szobájába. Ezek mind olyan dolgok voltak, amiket mihamarabb szeretnék elfelejteni.
Ahogy az alvó lányt néztem, valamiért mosolyra húzódott a szám. Most se tudnám megmagyarázni, hogy milyen érzéseim vannak, de nem is akarom. Egyszerű voltam mindig is, és most sem szeretnék mást, csak élvezni az életet.
Bár Hyomin gyönyörű volt, okos és humoros is tudott lenni, számomra még mindig azt jelentette, hogy a szüleim nem bíztak bennem. Nem volt beleszólásom semmibe, ők döntöttek helyettem.
Utáltam, ez nem is kérdés. A régi időkben idegesítő volt számomra már az is, ha lélegzett, ha tüsszentett, ha evett. Egyszóval minden.
Apró kezét kidugta a takaró alól, a szájához közelített vele. Szorosan az elé helyezte el, közben megnyalta az ajkait. Apró mozdulat volt csak ez, de én mégis szélesebben mosolyogtam. Úgy éreztem, hogy évtizedekig tudnám nézni, ahogy alszik. Az arca kisimult, nem néz rám értetlen tekintettel, a tartása laza. Ha mindig ilyen lenne, kétségkívül bárkit képes lenne elcsábítani. Tudatában sincs annak, hogy ő különleges.
A karján egy pontban sötétebb volt a bőre, mint máshol. Alig lehetett észrevenni, de én mégis láttam.
Jézus, milyen bolond voltam... - gondoltam magamban.
Egyszerű emberhez egyszerű tevékenységek tartoznak, az eszem irányította szinte minden tettemet.
Általában.
Néha viszont a szívemet követtem. Ritka alkalmak voltak ezek, de mindet megbántam utólag. Pont ilyen az is, hogy itt aludtam, ahogyan az is, hogy hozzávágtam az ő hőn szeretett gyűrűjét.
Ahogy a gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy időközben a Nap már felkelt, sőt, magasan járt. A narancssárga sugarakat felváltották az aranyak, a szoba teljesen más megvilágítást kapott. Kicsit jobban szétnéztem.
Az ágytól nem messze egy nagy erkély volt, mindenhol üvegablakok voltak falak helyett. Az ággyal szemközti fal előtt terült el az öltözőszekrény, ami nem modern volt, hanem régi faragású, tölgyfa szerkezet. Ahogy elnéztem, egy vagyonba kerülhetett, de ha Hyomin családjáról van szó, már semmin nem lepődök meg. Emlékszem, mikor először jártam náluk Koreában, akkor még ugyanazt csináltam, mint Heechul. Viszont azon meglepődtem, hogy amikor ők jöttek el hozzánk Kanadába, akkor Hyomin imádott mindent, ami nálunk volt. Az udvarunk az övékéhez képest nagyon kicsi volt, de Hyomin kedvence lett hamar. Sokáig kellett győzködni, hogy menjen be a házba, mert napszúrást kap, de ő mindig csak a hintaágyban akart játszani, vagy a homokozóban.
A tekintetem tovább vándorolt a szobán, de csak poros kanapékat, már sárgult képeket láttam, és persze a fényűző pompát.
Ismét visszafordultam a továbbra is halkan szuszogó lány felé, és pontosabban szemügyre vettem az arcát. Nem tudtam sokáig nézni, mivel összeráncolta a szemöldökét, a szemeit lassan kezdte el felnyitni.
Nem tudom miért, de én azonnal lehunytam a szemeimet, és alvást színleltem. Hallottam, hogy pár pillanat múlva hirtelen ül fel az ágyban, majd fel is áll arról. Annyira szívesen kinyitottam volna a szemeim, hogy megnézzem, mit tevékenykedik, de nem tettem. Halk lépteit hallottam, egyre távolodott tőlem. Valamit motyogott az orra alatt, de olyan halk volt, hogy nem hallottam.
Valami újabb neszre lettem figyelmes, de nem tudtam beazonosítani. Egészen addig, amíg meg nem éreztem.
Az egyik fotelből vehetett fel egy párnát, és azt vágta hozzám. Ezt nem hagyhatom annyiban.
Felültem én is az ágyban, szúrós szemekkel néztem rá.
- Ezt most miért? - kérdeztem tőle. Bár már régóta fent vagyok, a hangom mély volt, kissé rekedtes.
- Hogyhogy miért? - kérdezett vissza azonnal. Mogyoróbarna szemei dühösen csillantak fel, ezt még az ágyból is láttam. - Hogy képzeled? Tegnap megmondtam, hogy hagyj békén!
Nem válaszoltam, csak visszafeküdtem az ágyba.
Mégis mit hittél, te barom? Csak úgy elfelejt mindent, és odabújik hozzád?
Csak akkor fogtam fel, hogy tényleg ezt szerettem volna. Ezért indultam el éjszaka, ezért nem mentem el azonnal, amikor felkeltem.
Lehet, hogy már túl késő, de nem érdekelt. Változtatni akarok ezen a helyzeten, és sikerülni is fog.


Hyomin POV ~

Szinte forrt bennem a düh, legszívesebben további párnákat is hozzávágtam volna. Végül is, miért ne?
A kezem szinte már magától nyúlt az újabbért, és ismét teljes erőmből felé hajítottam. Nem tudom, hogyan sikerült, de ismét telibe találtam. Most nem ült fel, csak felkönyökölt.
Egy pazar, töretlen mosolyt villantott felém. Azt hittem, ott helyben meghalok a látványtól. Mintha csak az álmaimból lépett volna elő - félmeztelen volt, a takaró a csípőjén pihent. A napsugarak fényében úszott tökéletes teste, olyan volt, mint egy földre szállt isten. Szőkés haja csillogott, és az a mosoly... Istenem, miért büntetsz?
Ismét gondolkodás nélkül cselekedtem.
Sietős léptekkel, szinte már futva szeltem át a kettőnk közti távolságot, majd az ágyra ugrottam, pontosan mellé. Felkaptam ismét egy párnát, és azzal kezdtem el püfölni.
- Utállak, utállak, utállak! - mondtam közben, minden egyes szó után pedig egy újabb ütést mértem rá. Nem hiszem, hogy fájt volna neki, de abban a pillanatban azt kívántam.
Gyorsan mozdult, a kezeit a csuklóm köré fonta, és fordított a helyzeten. A párna kiesett a kezemből, azonnal ficánkolni kezdtem alatta. Ott rúgtam, ahol csak tudtam.
Amúgy sem volt túl távol tőlem az arca, de amint észrevettem, hogy közelít felém, még erősebben kezdtem rúgkapálni. Lehunytam a szemeimet, összeszorítottam a számat.
Azt vártam, hogy megcsókol. De úgy tűnik, neki ez eszében sem volt. A homlokomra adott egy puszit, majd a fülemhez hajolt. A meglepettségtől ekkora már teljesen mozdulatlan maradtam.
- Neked is jó reggelt, feleségem.
Feleségem.
Feleségem.
Feleségem.
Feleség.
F. E. L. E. S. É. G. Em.
Az agyhalál azonnal beállt nálam, a pillangók a gyomromban pedig felébredtek. A szívem a torkomban dobogott, nem hallottam semmit.
- M-mit mo-mondtál? - kérdeztem vissza dadogva.
Nem felelt, csak halkan kuncogni kezdett. Elengedte a csuklómat, majd felállt az ágyról. Az ajtó felé indult el, közben felkapta a földről a pólóját. Elkerekedett szemekkel néztem utána, levegőt venni is elfelejtettem.
Kinyitotta az ajtót, és azt hittem, ott is hagy, de hátrafordult.
- Majd találkozunk - mondta, közben rám kacsintott.
A világ számomra megszűnt, már az ajtó csukódását sem hallottam meg. Fogalmam sincs, mennyi ideig fekhettem ott, de egy bizonyos pillanatban elmúlt a varázs. Összepréseltem az ajkaimat, és újra a kezem ügyébe akadt a párna. Az ajtó felé dobtam, mintha még mindig ott lenne.
Legszívesebben visítanék, de nem tehetem meg. Vagyis...
Visszadőltem az ágyba, és az arcomhoz fogtam egy újabb párnát, abba kiáltottam bele. Nem tudom, mennyire fogta fel a hangomat, de nem is érdekelt.
Lehunytam a szemeimet, ellazult testtel feküdtem ott tovább. Miért teszi ezt velem? Olyan szívesen adnék neki egy jobb horgost... De ezzel három problémám is akadna. Először is, ő gyorsabb nálam, valószínűleg elhajolna, vagy megfogná a kezem. Másodszor, ha sikerülne is, mivel soha nem ütöttem meg senkit, valószínűleg eltörne a kezem. Harmadszor pedig... hogy is tudnám megtenni, mikor már az is megrészegít, hogy itt fekszek az ágyban, ahol ő is, és mindenhol az ő illatát érzem?
Mivel nem akartam az egész napot az ágyban tölteni, így kénytelen-kelletlen fel kellett kelnem. A táskámhoz léptem, és a kezembe fogtam egy váltás ruhát, és a szobából nyíló fürdőszobába mentem át. A zuhanynak frissítőnek kellett volna lennie, de továbbra is úgy éreztem magam, mint akit elvarázsoltak.
Miután végeztem, a konyhát kezdtem el keresni. Egész hamar meg is találtam, ott volt a nappali közelében. Azonban rá kellett jönnöm, hogy itt nincs semmi. Már indultam volna vissza a pénztárcámért, amikor valaki jött velem szemben.
Eunhyuk volt az, és az ő kezében már volt pénztárca. Illetve egy óriási napszemüveget és kalapot viselt.
- Bolt? - kérdeztem tőle mosolyogva, mire csak bólintott. - Akkor elkísérlek, ha nem baj.
- Már miért lenne? - kérdezett vissza, és ő is elmosolyodott.
Felvettük a cipőnket, és az egyik utcán indultunk el.
- Te se tudod, hogy merre van itt bolt, igaz? - kérdeztem nevetve.
- Eltaláltad. De majd csak találunk egyet.
- Egyébként, hogyhogy mind eljöttetek?
Eunhyuk egy pillanatra levette a szemüveget, hogy láthassam a jelentőségteljes nézését, mire azonnal nevetni kezdtem. Hát persze.
- Reggel láttam egy vigyorgó Henryt, aki a szobájába próbált visszasunnyogni. Természetesen nem tőled jött ki, ugye? - vetette fel az új témát. Ha lehetséges, még a lábujjam is elvörösödött.
- Pe-persze, hogy...
- Ahogy sejtettem. Igazából azon gondolkoztam, hogy melyik félről számít megcsalásnak ez. Henry a férjed, de Yesung a barátod.
- Én nem akartam megcsalni Yesungot, és lényegében nem is történt semmi olyan... - suttogtam.
- Jaj, nyugi kislány, én nem hibáztatlak! Inkább azt mondanám, hogy kíváncsi vagyok a végkifejletre.
Nagyot ütöttem a karjába, mire nevetve felkiáltott.
- Ya! Nem mondtam semmi rosszat!
Nem válaszoltam, csak jobban begyorsítottam. Egy másik utca mellett haladtunk el, amibe csak futólag benéztem, de miután megláttam egy bolt feliratát, azonnal lefordultam. Hyukkie futni kezdett, hogy utolérjen.
- Szóval ez a bosszúd. Itt hagysz a semmi közepén, hogy eltévedjek, rám találjon egy magányos fan, és letépjen rólam mindent.
- Tehát te ilyeneken gondolkozol szabadidődben...
Eunhyuk mosolyogva fordult felém, majd elkezdte összeborzolni a hajamat. Én a hasához nyúltam, és csikizni kezdtem, mire hangosan kezdett el nevetni. Ő eltávolodott tőlem, az út széléhez lépett, és felkapott egy maroknyi homokot.
- Ne, Hyukjae, nem akarod azt megtenni! - Emeltem fel fenyegetően a mutató ujjamat. De a rappert nem hatotta meg, egy széles vigyorral az arcán közeledett felém.
Futni kezdtem, de hamar beért, és rám dobta az egészet. Nevetve felsikítottam, aztán én is a homokhoz mentem.
- Azt már nem! - jelentette ki, és a derekamnál fogva felkapott, és az ellenkező irányba cipelt.
Rugdosni kezdtem, aminek az lett az eredménye, hogy mind a ketten leestünk a földre. Annyira fájt már a hasam a nevetéstől, hogy csak négykézláb tudtam elmászni a homokhoz, de úgy tűnik,ő ugyanerre gondolt. Mint két gyerek, úgy dobáltuk egymást, és közben végig nevettünk.
- Ti meg mit csináltok? - érkezett a kérdés mögülünk. Mind a kettőnk keze abban a szekundumban megállt, és odakaptuk a fejünket.
Ryeowook volt az, mindkét kezében hatalmas szatyrok. Rosszalló tekintettel nézett ránk.
- Valamit mindig is ki akartam próbálni - szólalt meg Eunhyuk, és én azonnal tudtam, hogy mire gondol. Az énekes viszont nem tudta.
Hyukkie felé ugrottam, de már késő volt - egy jó nagy adag homok terítette be Ryeowookot. A fiú csak állt, mint egy sült hal, látszólag még nem fogta fel, hogy mi történt. Pislogott párat, majd gonoszan elvigyorodott.
- Ezt megjegyeztem Hyukjae - mondta halkan. Eddig azt hittem, hogy Ryeowook csak aranyos tud lenni, de abban a pillanatban rádöbbentem, hogy egy horrorfilm fő gonoszának is tökéletes lenne.
Az énekes ott hagyott minket, gyors léptekkel indult el vissza a házhoz. Én elfojtva a nevetésem néztem rá a táncos fiúra. Miután láttam az arcát, már nem tudtam tovább tartani, hangosan is kacagni kezdtem.
Eunhyuk halálra vált arccal meredt Ryeowook hűlt helyére, mintha a lelke is elhagyta volna.
- Minnie, segítened kell! - fordult hirtelen felém.
- Mi-miben? - kérdeztem, fulladozva a nevetéstől.
- Ne nevess már, nem vicces. Ha rajta múlik, egy hétig nem ehetek!
- Akkor menj, és kérj tőle bocsánatot - javasoltam. Több se kellett neki, azonnal felugrott, és futni kezdett a barátja után.
Mosolyogva én is felkászálódtam, majd miután leporoltam magam, sokkal lassabban indultam meg utánuk. Csak a házban értem utol őket, Eunhyuk a konyhában magyarázott tovább Ryeowooknak. Leültem a pulthoz, és mivel nem volt jobb dolgom, őket hallgattam.
- Baj van, baj van, baj van, baj van, baj van! - üvöltözte Shindong, és végigrohant a nappalin, gondolom a szobájába sietett.
Mindenki utána bámult, majd egy emberként fordultunk az érkező Leeteuk felé.
- Nincs baj. - Csak ennyit mondott, de ez mindent elárult. Csak Shindongnak lesz baja...
- Egyébként nem takarítunk ki? - kérdezte hitelen Wookie.
- Ez nem rossz ötlet - bólogattam egyetértően.

Már rendesen benne voltunk a takarításban, legnagyobb döbbenetemre Eunhyuk is segített, majd később Shindong is csatlakozott hozzánk. Leeteuk végig ott maradt, és figyelte, gondolom ez lehetett a büntetése.
A nappalival épp végeztünk, amikor Donghae, Kyuhyun és Jinah jött ki. A két idolon álruha volt, a barátnőm pedig a pénztárcáját fogta.
- Miért mentek a boltba? - kérdezte tőlük Ryeowook.
- Veszünk valami piát - vonta meg a vállát Kyu.
- Van a hűtőben.
- De nem olyan, ami az én szomjamat oltja - kacsintott rá Hae.

Szuper, megint témánál vagyunk. Helló alkohol...

Read More

Married 12. rész (Henry)

Amikor megláttam a házat, még a fák között voltam, és megálltam egy kicsit. A könnyeim még mindig úgy folytak, mintha soha nem akarnának elapadni. Próbáltam letörölni őket, de mindig újabbak buggyantak elő a szememből.
Furcsa dolog a sors. Eddigi életem során mindig megmondták nekem, hogy mit kell csinálnom és már elegem volt belőle. Most pedig nekem kellene meghoznom a döntéseimet, de mégis itt állok, és sírok, mint egy kisgyerek.
Buta és reménytelenül naiv voltam, amikor azt hittem, hogy már felnőttem. 
Abba akartam hagyni a sírást, és kilépni a biztonságot nyújtó fák közül, de képtelen voltam akár egy millimétert is mozdulni. Még csak hangosan sem mertem szipogni, nehogy valaki meghalljon. Pedig a hangok, amiket eddig is hallottam, egyre közeledtek felém.
Minket kerestek.
Egy idő után elcsendesedtek, gondolom Henry visszament.
Hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, és nagy léptekkel bentebb sétáltam az erdőbe. Mikor már biztos távolságba értem, elővettem a telefont a zsebemből, és miután kikerestem a megfelelő nevet a listából, tárcsázni kezdtem.
- Igen, tessék, kisasszony? - vette fel Taewang.
- Egy fontos kérdésem lenne. A családnak van Busanban apartmanja, igaz? - kérdeztem sietős hangnemben. Titkon örültem, mert a hangon nem bicsaklott meg, végig magabiztos maradt.
- Ami azt illeti, van három...
- Három? És én miért nem tudtam eddig róla? Mindegy is. Melyik van a legközelebb a parthoz?
Taewang nem kérdezett semmit, csak elmondta a címet. Az elmémbe véstem, elköszöntem tőle, és letettem a telefont.
Most már képes vagyok visszamenni hozzájuk.
Amint kiléptem a fák közül, Jinah látott meg először, és öles léptekkel indult el felém. Egy pillanatig komolyan azt hittem, hogy meg fog ütni, de csak az ajkába harapott, és szorosan átölelt.
- Minnie, úgy sajnálom - suttogta olyan halkan, hogy csak én hallhattam.
- Mégis mit? - kérdeztem vissza megszeppenve.
- Nekem kellett volna vigyáznom rád, de hagytam, hogy elvigyen.... - Az utolsó szónál hirtelen sötétült el a hangja, és tudtam, hogy Yesungnak nagyon sokat kell tennie ahhoz, hogy megbocsásson a barátnőm neki.
- Én egyeztem bele, az én felelősségem.
- De soha többé ne csinálj ilyet. Amikor hazaértem, és nem találtalak sehol, azt hittem, szívrohamot kapok - jelentette ki komolyan. Hátrább hajolt, és végig a szemembe nézett, míg mondta.
- Megígérem - feleltem, és halványan elmosolyodtam.
- Mosolyogsz? Komolyan, mint egy tini... - csóválta meg a fejét, de ő is mosolyogni kezdett.
- Én itt maradok még egy kicsit, ha nem baj - mondtam halkan. Lesütöttem a szememet, de hallottam, ahogy elakad Jinah lélegzete.
- Nem akarsz hazajönni velem? - kérdezte végül, néhány súlyos másodperc után.
- Nem, erről szó sincs! - vágtam rá azonnal. - Vagyis nem arról van szó, hogy veled nem akarok hazamenni...
- Hanem velük - mondta, és újra elmosolyodott. - Rendben. Úgyis rám fér egy kis szabadság.
Meglepetten néztem rá.
- Most mi van? Csak nem hitted, hogy egyedül foglak hagyni egy teljesen idegen városban? Ahogyan téged ismerlek, a maradék pénzedet is odaadod az első csövesnek - jelentette ki nevetve.
- Ebben az esetben én is maradni szeretnék - csatlakozott a beszélgetésünkhöz Kyu.
- Akkor nem látom értelmét, hogy én hazamenjek - szólt közbe Yesung.
Henry mondott valamit, amit nem hallottam, de biztos voltam abban, hogy ő is a maradni akarását fejezte ki.
- Olyan rég voltam már Busanban! - szállt ki a mini buszból Eunhyuk. Elkerekedett szemekkel néztem, ahogyan az egész Super Junior kiszállt, és ott álltak velem szemben.
- Lehet, hogy kicsit kicsi lesz ez az apartman mindannyiónk számára - szólt közbe Yesung.
- Tudod van az a mondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér - szólt oda Jinah összeszűkült szemekkel.
- Várjatok egy percet - szóltam közbe. Ismét elővettem a telefonomat, majd miután elintéztem a hívást, visszamentem a többiekhez. - Az egyik apartmanunkban mindenkinek lesz elég helye - mondtam mosolyogva.
- Az egyik?
- Mindenkinek?
- Erre számíthattam volna... - mondta egyszerre Kyu, Leeteuk és Donghae.
Nem válaszoltam a kérdéseikre, hanem a sofőrhöz mentem, és elmondtam neki a címet.
- Nem mehetnénk inkább gyalog? - nyafogott Hyukkie. - A fél napot átaludtam, a másik felét pedig végigültem. Sétálni akarok, táncolni, és mindent csinálni, ami mozgást jelent!
- Nincs olyan messze a lakás - mondta a sofőr.
- Én viszont az autóban akarok ülni - jelentette ki Hae. Néhányan az ő nézetét osztották, de kis csapatunknak több, mint a fele a sétálás mellett döntött.
Így a mini-busz ment elől, mi pedig követtük. Néhányan dudáltak a sofőrre, amiért ilyen lassan halad, de komolyabb baj nem volt.
Legalábbis addig, amíg be nem értünk az apartmanok negyedébe. Mivel kellemes volt az idő, még így este is, sokan mászkáltak az utcán. Köztük több lány csapat is.
- Szerintetek SooMan kinyír minket? - kérdezte nagyon halkan Eunhyuk.
- Eddig se tette, ezután se fog - legyintett a leader, de azért ő is próbált sumákolni.
Szerintem a csodával határos, hogy senki nem szúrta ki a fiúkat. Sokat kellett sétálnunk, míg elértünk a házhoz, mivel szinte közvetlen a part mellett volt. Taewang elmondta, hogy a hátsó teraszon fogom találni a pótkulcsot, az eresz alatt. Azt hittem, hogy mint a filmekben, csak oda lesz kötve egy fonállal, de tudhattam volna, hogy ennél nagyobb durranás lesz, hiszen a szüleim egyik régi nyaralójáról van szó.
Egy doboz volt odaszíjazva, de hamar kioldottam, és a kezembe vettem. Csak akkor nyílt ki, ha a kis résbe belehelyezik a megfelelő tárgyat. Azonnal tudtam mi az, és hirtelen hevesebben kezdett dobogni a szívem.
Jézusom, ugye elhoztam?
- Valaki hozza ide a táskámat! - kiáltottam a busz felé. Mivel Yesung tudta egyedül, hogy melyik az, ő adta oda nekem.
Ő pakolt be, fogalmam sincs, hogy miket rakott el. Őszintén remélem, hogy azt is...
Kutakodni kezdtem, és végül megtaláltam a pénztárcámat. Abban voltak a legfontosabb irataim, és egy aranylácra rákötve arról lógott le a családi gyűrű. Egyszerűnek tűnt, és pont úgy tettem rá, hogy úgy fessen, mintha a pénztárcának pontosan így kellene kinéznie.
Beillesztettem a résbe a gyűrűt, elfordítottam, közben pedig nagyot sóhajtottam. Ezt most csakis a szerencsének tudhatom be.
Miután felnyílt a doboz, kivettem belőle a kulcsot, majd felálltam. Beengedtem mindenkit, én mentem be utoljára és néztem szét. Valaki már felkapcsolta a villanyt, így elámulva nézhettem szét. Még a lakásunknál is fényűzőbb volt ez, amin elcsodálkoztam. Anyám stílusa tükröződött vissza, tehát ezt nem egy lakberendező csinálta. Az első utam egy szekrényhez vezetett, ahol legnagyobb meglepetésemre fényképeket láttam. A szüleim voltak rajta.
Boldogan néztek a kamerába, széles mosoly volt mindkettejük arcán. A szemük csillogott, még nagyon fiatalok lehettek. Látszott, hogy igazán jól érezték magukat. Nem is csodálom - gazdagok voltak, fiatalok és végtelenül szerelmesek. Nekik nem kellett olyan problémákkal szembenézniük, mint hogy választaniuk kell két szeretett ember között, nem kellett bujkálniuk rajongók elől. Igazi, teljes életet éltek.
Egészen az én érkezésemig.
Lassan fordultam el az emléktöredékektől és néztem meg jobban a hátsó nappalit. Poros volt, még csak takarítok sem jártak itt egy jó ideje. Volt egy olyan érzésem, hogy 23 éve.
Riadtan pillantottam körbe. Ez vár rám is? Egy balul elsült házasság, csak megsárgult fényképek?
Ahogy elnéztem a barátaimat, nekik nem voltak ilyen gondolataik. Ámuldozva járták közbe a házat, szinte észre sem vették a lerakódott porréteget, ahogyan a fényképeket sem.
Megráztam a fejemet, elűztem a rémes gondolatokat. Ennek nem most van itt az ideje.
Nagyjából egy fél órába telt, mire mindenki megtalálta a számára megfelelő szobát, és mivel mindenki fáradt volt, hamar le is feküdtünk. Jinah Kyuhyunnal volt egy szobában, míg én egyedül.
A hátamon feküdtem, és a plafont bámultam.
Örülnöm kellene, amiért ennyi barátom lett, nem pedig szomorkodni amiatt, ami lehet, hogy be sem következik. Itt van a nem túl biztató jelen, felesleges a múlton törnöm a fejemet.
De akárhogy is próbáltam nem elképzelni, ott volt előttem, ahogyan megöregedett kezekkel nyúlok egy koktélért Balin, pont mint anyám. A fodrozódó folyadékban megpillantom a már megvénült arcomat. Hiába tartom anyámat most is a leggyönyörűbb nőnek a világon, ő már akkor sem fiatal. A szemei körül már akkor is ott vannak a ráncok, ha nem mosolyog.
Hirtelen egy kéz fonódott a derekam köré, mire ijedten pillantottam oldalra. Félelem és egy másik érzés kúszott végig a tagjaimon, teljesen elfeledtetve velem anyám gondolatát.
- Csak aludni szeretnék - morogta mély hangján.
A szemeit fel sem nyitotta, csak közelebb húzott magához. Arcát a nyakszirtembe fújta, nem sokat kellett várnom, hogy meghalljam egyenletes lélegzését.
Pislogni sem volt időm, nem hogy visszautasítani. Olyan távolinak tűnik a délután, amikor még kész voltam arra, hogy megtegyem Yesunggal.
Pedig ma, mikor visszamentem a többiekhez, tényleg elhatároztam, hogy többé semmit nem engedek meg Henrynek...
Nem volt erőm ahhoz, hogy lefejtsem rólam a karjait, csak azt vettem észre, hogy fokozatosan csukódik le a szemem.

Read More

Married 11. rész (Henry)

Az egyik pillanatban még egy édes, kellemes illatú mezőn sétálgattam, viszont valami megzavart. Mintha a csengő hangját hallottam volna, és a mező kezdett egyre homályosodni. Feketeségben találtam magam, ami nem sokáig tartott, mivel kinyitottam a szemeimet. A szobám plafonját nézve arra gondoltam, hogy miért pont a csengőt hallottam álmomban.
Pár pillanattal később vettem észre, hogy nem csak úgy álmodtam, hiszen valaki szó szerint ráült a csengőre. Kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból, és elcsoszogtam az ajtóig, miközben egy "megyek már" kiáltás hagyta el a számat.
Kinyitottam az ajtót, és azonnal kiszökött minden álom a szememből.
- Szia - köszönt Yesung mosolyogva. Egy pillanat erejéig megkövülten álltam, és bámultam rá.
- Gyere beljebb! - szólaltam meg végül, és félreálltam az ajtóból.
Illedelmesen megvárta, míg bezártam, majd a nappaliba indultam volna el, de a csuklómra fonódó keze megállított.
- Tegnap olyan hirtelen tűntél el - mondta suttogva. Közelebb lépett hozzám, alig volt közöttünk pár centi.
Nem válaszoltam, csak lesütöttem a szemeimet. Kínosan éreztem magamat. Azután, amit Henry mondott nekem, egyáltalán eszembe se jutott Yesung...
- Sajnálom - feleltem kisebb szünet után.
- Van egy ötletem - jelentette ki hirtelen. Felkaptam a fejemet, és a szemébe akartam nézni, de addigra már ott sem volt. A szobám felé indult meg. - Maradj ott! - Pont akkor szólalt meg, amikor el akartam indulni utána.
A falnak dőltem neki, és azt próbáltam kitalálni, hogy most mit akar csinálni. A résnyire nyitva hagyott ajtó mögül alig szűrődött ki egy kis nesz, így az nem sokat segített. Talán most megharagudott rám? De akkor miért akart a szobámba menni?
Esetleg össze akar törni valamit?
Nem, Yesung nem olyan. Képtelen lenne bárkinek is ártani szándékosan.
Fél perc múlva megjelent a kezében az egyik táskámmal. Ismét megragadta a csuklómat, és maga után húzott, ki az ajtón. Elővette a kulcsom, és bezárt maga után, majd ismét elindultunk. Összefonta az ujjainkat, nem rohant nagyon.
Nem mertem semmit sem kérdezni. Talán ez egy villámrandi.
Megőrjített, hogy fogalmam sincs, mit akar tenni velem. Kérdések hadát akartam rázúdítani, de olyan kellemes nyugalmat árasztott magából, hogy nem akartam megzavarni.
A házunk előtt ott várakozott egy taxi, amibe be is ültetett, majd ő is beszállt utánam.
- A seouli reptérre, kérem - mondta, közben kényelmesen hátradőlt.
Riadtan pillantottam rá, és mintha ő csak megérezte volna a félelmem, a kezeibe fogta az én kezem, és lágyan simogatni kezdte. Apró mozdulat volt csak, egyedül ketten tudtunk róla, de mégis teljesen megnyugtatott. Úgy éreztem, teljesen rábízhatom magamat.
Körülbelül húsz percet utaztunk, szinte senki nem volt az utakon, így gyorsan tudott haladni a sofőr. A parkolóban megállt, és miután Yesung kifizette, mi kiszálltunk. Kora tavasz volt, a nap erősen sütött, így senki nem bámulta meg Yesungot a napszemüvege miatt. De nagyon féltem, hisz a reptereken mindig olyan sok rajongó van, őt pedig nem nehéz felismerni, még napszemüvegben sem.
Továbbra sem szólaltam meg ennek ellenére, csak hagytam, hogy húzzon maga után. A terminál felé indultunk azonnal, ezt még kevésbé értettem. Még sosem utaztam repülőn, így ugyanazt csináltam, amit Yesung.
- Ha van nálad valami fém, azt rakd erre a tálcára - szólt hozzám először azóta, hogy elindultunk. Némán bólintottam, és azt tettem, amit mondott.
Az ellenőrző pontokon gyorsan átjutottunk, gondolom ebben is benne volt Yesung keze. Rövid ideig kellett várakoznunk, majd fel is szállhattunk a repülőre.
Amint hallottam, Busanba megyünk, a gépen szinte minden hely foglalt volt. A felszállás után kikapcsoltam az övemet, ahogyan Yesung is, és a vállára hajtottam a fejemet. Ő volt az ablakhoz közelebb, de így könnyedén ki tudtam látni. Élveztem, ahogyan elhagyjuk a felhőket, a hatalmas épületek egyre kisebbnek tűnnek, majd hangya méretűre zsugorodnak. Képtelen voltam letörölni az arcomról a vigyort, úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek.
Az út túl gyorsan telt el. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott, de számomra rövid volt. Még szívesen néztem volna órákon keresztül a tájat, nem tudtam volna megunni.
A leszállást követően ismét taxiba szálltunk, de már többet utaztunk, nagyjából egy órát. A tenger mellett hajtott végig a taxis, és akkor is csak gyönyörködtem a csodálatos kilátásban.
Amint megálltunk, és Yesung kifizette ismételten a taxist, a hatalmas apartmanra meredtem, ami előttem terpeszkedett el.
Mégis mit keresek itt? Annyira lekötött a sok csodás látnivaló, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy már rég nem Seoul-ben vagyunk.
Yesung ismét összefonta az ujjainkat, és maga után húzott, be a házba. A zsebéből elővett egy kulcsot, azzal nyitotta ki az ajtót.
Belülről a ház még nagyobbnak tűnt, mint kívülről. A hatalmas előszoba után egy akkora nappali következett, mint az egész albérletünk Jinahval. Három óriási kanapé vett körül egy nagyobb fajta kávézó asztalt. Letisztult stílusú volt minden, fából és fehér bőrből készültek a bútorok, ízlésesen volt berendezve a szoba.
De nem ez volt, ami meghatott engem. A nappali túloldalán üvegajtók voltak, gyönyörű kilátással a végtelen tengerre. Ledobtam a táskámat, a cipőmet is lerúgtam a lábamról, és átszaladtam a nappalin, egészen ki a teraszra. Amint kiértem, lefékeztem, lehunytam a szemeimet, és egy mélyet lélegeztem a tengerparti, friss levegőből. Úgy maradtam egy ideig, nem mozdultam meg, csak élveztem a pillanatot.
Yesung utánam jött, és hátulról ölelt át.
- Örülök, hogy tetszik - suttogta a fülembe.
- Még sosem voltam a tengerparton. Imádom.
- Komolyan?
- Elviekben nekünk is van valahol egy apartmanunk, de egyedül sosem akartam lejönni, apa pedig mindig dolgozott.
- Akkor miért nem jöttél le anyukáddal?
Kicsit elkomorodtam. Felnyitottam a szemeimet, és meredten a hullámokat bámultam.
- Részvétem - szólalt meg alig hallhatóan, miután rájött, hogy nem fogok válaszolni.
- Nem halt meg - mondtam ugyanolyan hangerővel. - Nagyjából ugyanaz a helyzet vele, mint velem. Fiatalon hozzáadták apámhoz, de ők szerették egymást. Miután kiderült, hogy lány leszek, apám összeveszett vele. Azóta a világot járja, és ki tudja, mit csinál. Az elején még küldözgetett leveket, de nagyjából öt éve azok is megszűntek.
- Sosem értettem, mire jó az érdekházasság.
- Biztosítják a gyerek jövőjét. Mindig, minden a pénzről szól. - Nagyot sóhajtottam. Ez volt az első lecke, amit megtanultam az élettől.
- Szóval ha lesz egy gyereked, akkor te is inkább a megélhetését helyezed előtérbe, mint a boldogságát?
- Lehet, hogy a kettő együtt jár.
Amint kimondtam, meg is bántam azonnal. Kedveltem Yesungot, és örültem, hogy így elszabadultunk, de még mindig nem tudtam elfelejteni Henryt, és ezt gondolom ő is tudja.
Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, a csípőmre csúsztatta a kezeit, és maga felé fordított. Érdeklődve néztem bele a hatalmas, vidám szemeibe, amik úgy csillogtak, mintha csillagok lennének.
Miliméterről miliméterre haladt felém, amíg meg nem szüntette az ajkaink között a távolságot. A szemeimet lehunytam, és engedtem, hogy vezessen. Lágy, könnyed csók volt, nem sietett sehová sem. A karjaimat a nyaka köré fontam, ami mintha egy kicsit beindította volna. A derekamon pihenő kezeinek szorítása erősebb lett egy fokkal, a csók hevesebb lett. Már kezdtem kifogyni a levegőből, így elhúzódtam. A szám ívét követve egyre lentebb haladt, majd elért a nyakamhoz. Lágy csókokat hintett mindenhová, ismeretlen érzéseket felkeltve bennem. A fejemet hátrabiccentettem, nagyobb teret adva ezzel neki. Szorosan magához húzott, a hasamnál megéreztem a...
Nos, hát igen, azt. 
Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes vagyok, még a gondolataimban sem merem kimondani!
Azonban ez megijesztett, és elhúzódtam tőle teljesen. Fél méterre hátráltam tőle, a levegőt mind a ketten ugyanolyan szaporán kapkodtuk.
- Bocsánat - mondta, miután szóhoz tudott jutni. - Egy pillanatra elfelejtettem, hogy...
Hogy veled lassabban kell haladni - a mondatot csak a gondolataimban fejeztem be, de valószínűleg valami ilyesmit akart mondani. Mérges lettem magamra.
Nem lehetek ilyen ijedős kiscica!
Ugyanakkor még nem éreztem magamat késznek rá.
- Sajnálom - suttogtam, és elfordultam tőle. A terasz végére sétáltam, és leültem. A lábam a semmiben lógott, kellemes érzés volt.
Pár pillanattal később Yesung leült mellém, átölelte a derekamat.
- Ne sajnáld. Nem számít, mennyi idő, én várok - mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Egyébként... mit keresünk itt?
Nevetni kezdett, én pedig képtelen voltam letörölni a mosolyt az arcomról. Olyan édes nevetése volt, nekem is meghozta a kedvemet hozzá.
- Egy nagyobb koncert volt ez, és mivel sokat gyakoroltunk rá, Sooman kiadott nekünk két nap szabadságot. Gondoltam rá, hogy lejöhetünk ide, ezért megvettem a jegyeket. Igazából meg akartalak kérdezni, hogy lenne-e kedved hozzá, de amikor ott álltunk az előszobátokban azt éreztem, hogy most ezt kell tennünk.
- Jó döntés volt.
- Még van tervem is, hogy hová viszlek el - jelentette ki hirtelen.
- Igen? - csillogó szemekkel néztem rá, vártam, hogy megmondja.
- Gyere. - Felpattant, engem is magával húzott. Visszasiettünk az előszobába, majd miután felöltöztünk, újra elindultunk. Most gyalog mentünk, így gondoltam, nem lesz olyan messze az útcél.
Végül nem lett igazam, elég sokáig sétáltunk, de megérte. Egy hatalmas épület előtt álltunk meg, egy tábla hirdette, hogy az a "Busan akvárium". Yesung megvette nekünk a jegyeket, majd bementünk.
Leginkább csak családok voltak, egy-két pár lézengett néhol. Azonban képtelen voltam az emberekre figyelni.
Úgy éreztem, mintha tényleg egy akvárium belsejében lennék. Kisebb-nagyobb halak úszkáltak mellettünk vagy épp felettünk. Szinte szájtátva indultam meg előre. Yesung halkan kuncogott mellettem, most engedte, hogy én vezessek.
Az egész délutánt ott töltöttük, Yesungnak szinte el kellett rángatnia onnan.
- Ide muszáj lesz visszajönnünk! - jelentettem ki, mikor már visszafelé sétáltunk.
- Hát persze. Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogod.
- Nagyon szeretem a vízi élőlényeket. Otthon volt is egy akváriumom.
- Oh... várj egy pillanatot. - Felmutatta a mutató ujját, rám kacsintott, majd elrohant. Néztem, hogy merre megy, de hamar eltűnt a kisebb tömegben. Egyedül álltam ott jó sokáig, már kezdtem félni, hogy ott hagyott.
De egyszerre csak ott termett, kezében egy jégkrémmel.
- Fogd meg a másik pálcikát - mondta mosolyogva. Kérdő tekintettel néztem rá, de azért megtettem. - Tartsd erősen.
Maga felé húzta a saját pálcikáját, és eltörte a jégkrémet.
- Ez de aranyos!
Azonnal elkezdtem enni az enyémet. Yesung csak rám mosolygott, majd ismét elindultunk.
A visszafelé úton nagyon lassan mentünk, végig beszélgettünk. Már ránk is esteledett. Kicsit csodálkoztam azon, hogy hogyan mehetett el ilyen gyorsan egy nap.
De a sötétség egyet jelentett számomra - együtt fogok aludni Yesunggal. Most nem lesz ott más, csak kettesben leszünk.
Viszont a délután után azt hiszem, hogy már nem félek. Egész végig kedves volt velem, egyáltalán nem siettetett, semmiben sem.
Visszaérve a lakásba, lepakoltam. Belenéztem a táskába, amit Yesung pakolt össze nekem. Mindössze egy pizsama volt benne és az igazolványaim.
Leraktam az egyik kanapéra, és Yesung után néztem. Ő a konyhába ment, a pult miatt láthattam, hogy valamit kitölt két pohárba. Bejött a nappaliba, a két poharat pedig lerakta az asztalra.
Az ajkamba haraptam, és megfogtam a kezét. Meglepetten pillantott rám, de csak éreztem, nem mertem ránézni.
Közelebb léptem hozzá, és lábujjhegyre állva egy puszit adtam a szájára. Szinte azonnal lehajolt, és csókká mélyítette. Enyhén reszkető kezeimmel a felsője széléhez nyúltam, felfelé akartam húzni.
Azonnal megmerevedett, megszüntette a csókunkat is.
- Minnie...
Halványan rámosolyogtam, és bólintottam egy aprót. A jutalmam egy észveszejtően szexi vigyor volt, és egy újabb csók.
Csak úgy, mint amikor ideértünk, amint elfogyott a levegőm, Yesung lefelé kezdett el barangolni az ajkaival. A kanapé felé húzott, majd lefektetett rá, ő pedig felém került. Mielőtt azonban folytatta volna, mélyen a szemembe nézett, teljesen komolyan.
- Biztos? - kérdezte halkan.
- Igen - állításomat megerősítettem egy bólintással is.
A nyakamhoz hajolt, lágyan belecsókolt az ívébe. A szabad kezével, amivel nem támaszkodott, benyúlt a pólóm alá, és az oldalamat kezdte el simogatni. Kicsit zavarban éreztem magamat, de egész hamar feloldódtam.
Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó, és a zajtól azonnal összerezzentem, ahogyan Yesung is.
- Hogy képzeltétek? Teljesen meg vagytok őrülve? - Jinah eszméletlen mérgesen vágtatott be az apartmanba, mit sem törődve azzal, hogy valami igazán fontosat szakított félbe. A kanapé támlája miatt nem láttam, hogy ki jött vele, de abban biztos voltam, hogy Kyu ott volt.
- Most azonnal jöttök velünk haza! Még ilyet! Se szó, se beszéd eltűntök, a telefont felvenni persze luxus. A következő nyolc életeteket csak azzal fogjátok eltölteni, hogy kiengeszteltek! Ha hiányzik rólatok valami ruha, azonnal vegyétek fel, semmi nem érdekel, egy óra múlva indul az utolsó gép, amire van jegyünk is!
- Rendben anyuci, értettük - szólt közbe Yesung, miközben felült. Jinah mondta volna tovább a mondandóját, de szótlanul, megütközve nézett a barátomra.
Hatalmas patária lesz ebből, ezt már előre érzem. Jinah alapból nagyon mérges, tisztán látszik rajta, de Yesung a beszólásával csak tüzet öntött az amúgy is lángoló olajra.
Felültem, és fel is akartam állni, de nem tudtam. Valaki a vállára kapott, és kihurcolt a szobából. Mintha csak egy baba lennék, úgy figyeltem, mi történik.
Jól sejtettem, ott volt Kyu, de jött velük Leeteuk és Heechul is. A leader csak mosolyogva integetett nekem, gondolom ő most kényelmesen hátradőlhet, hogy ott van Jinah.
Yesung azonnal meg akart indulni utánam, de a barátnőm egy pillanat alatt megállította.
- Nem mész te sehová. Komoly beszédem van veled - jelentette ki keményen. Már nem ordibált, de a hangja sokkal vészjóslóbb volt.
Fogalmam sem volt, ki kaphatott fel így, de volt egy igen erős tippem. Kiérve a házból láttam egy nagyobb autót, és azt hittem, hogy bele fog passzírozni, de nem arra indult el, hanem a kisebb erdő felé.
- Nem kellene ezt csinálnod - jelentettem ki. A hangom cserben hagyott, csak egy vékony, könnyen elsöpörhető kijelentésre futotta.
Henry megállíthatatlanul menetelt előre, egészen addig, amíg el nem tűnt teljesen a ház a szemem elől. Ekkor egy nagyobb kődarabra lerakott, és megállt előttem.
Nem szólalt meg, csak végig a szemembe nézett. Képtelen voltam félre nézni, de nem is akartam.
- Elég lett volna egy nem is - mondta végül. A korábbi éles hangja eltűnt, egy érett férfi állt velem szemben. Egy megbántott férfi.
- Nem gondoltam, hogy ez lesz...
- Szóval azt akarod mondani, hogy Yesung csak úgy felültetett egy repülőre, és te pedig szó nélkül mentél vele?
- Igen.
Elfordult tőlem, a legközelebbi fába beleütött egy erőset. A kéreg reccsenése a nesztelen éjszakában óriási hangot csapott, több madár is felrepült.
- Már megint engem okolsz! - kiáltottam fel hirtelen. Felálltam, és indulatosan néztem a szemébe, a szavak  megállíthatatlanul ömleni kezdtek belőlem. - Te voltál az, aki eldobott engem, és most mégis akar! Sosem foglalkoztál velem, kisebb korunkban is biztos csak egy kellemes időtöltés voltam számodra, semmi több! Képtelen vagy elviselni, hogy nem birtokolhatsz mindig mindent és mindenkit! Egy önző, egoista, kibírhatatlan alak vagy, aki csak azokkal kedves, akikkel érdekében áll! És én egy ilyen emberbe voltam szerelmes... sajnálom, hogy ilyen vak voltam!
Henry némán állt előttem, az érzelmeit teljesen elrejtő maszkot öltött fel magára.
- Szóval már nem szeretsz? - Halkan kérdezte, mintha csak ezt hallotta volna meg abból, amit az előbb mondtam.
- Igen, jól értetted. - Nem tudtam a szemébe nézni, a könnyeimet is vissza kellett fojtanom.
Édes istenem, kérlek, ne hagyd, hogy előtte sírjak - fohászkodtam magamban.
Felém fordult, lassan elindult hozzám. Közvetlenül előttem állt meg, épp csak annyira, hogy ne érjen hozzám. Minden porcikám az érintésére vágyott, elepedtem akár egyetlen csókjáért is. Utáltam ezt az érzést.
- Mond a szemembe.
- Henry, ez nem egy nyálas film. Ha azt mondom, nem szeretlek, akkor az úgy van, és kész. - Továbbra sem tudtam azokba a gyönyörű, barna szemekbe nézni.
- "Henry, én mindig szerettelek téged. Van valami a szívemben... valami furcsa, amikor rád nézek. Soha nem tudnám megmagyarázni, hogy milyen az az érzés. De amikor ott vagy, minden sokkal szebb. Az ég kékebb, a fű zöldebb, a madarak dala szebben hangzik, mint egy fél évig gyakorolt profi orkesztra koncertje. Amikor rám nézel, felforrósodik az arcom, úgy érzem, mintha belülről égetne valami. Ha közelebb jössz hozzám, leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy rád vessem magamat, és le se szálljak rólad az idők végezetéig. Mikor szomorú vagyok, mindig arra gondolok, hogy egyszer majd megváltozik minden, és annyira fogsz szeretni, ahogyan én téged. Azonban rosszul érzem magamat, amikor arra gondolok, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Mert én örökre szeretni foglak téged, és soha nem fog elmúlni vagy megváltozni ez az érzés. Ez az igazi szerelem." - Csendben maradt.
- Szépen betanultad. Biztosan az egyik rajongód írta neked.
Hazugság. Tudtam jól, hogy én mondtam ezt, csak azt nem, hogy mikor és hogyan. Az én szava járásom, én szoktam ilyen hasonlatokat kitalálni. Csak egy bökkenő van. Magamtól soha nem mondtam volna ki ezt.
- A házavató bulitokon mondtad. Azt hittem, itt teljesen magadnál voltál, olyan tisztán beszéltél.
Megválaszolta a kimondatlan kérdéseimet.
- Felejtsük el egymást - jelentettem ki. - Csak bántasz engem, és igazából nem akarsz. Amint megszerzel, talán egy hétig jó leszek neked.
El akartam fordulni tőle, de megragadta a csuklómat. Nem olyan gyengéden, ahogyan Yesung szokta, de a tűz azonnal felébredt bennem, és elemésztette az egész testem.
Maga felé fordított, az ajkait egy pillanat alatt az enyémekre tapasztotta. Sürgető vággyal csókolt, eszembe se jutott, hogy nem kellene engednem neki.
A távolban valahol kiáltozást hallottam, de mintha csak lemerültem volna egy hatalmas tengerbe, csak foszlányok jutottak el hozzám. Feldolgozni nem tudtam őket, az eszemet teljesen elvette... a vágy.
Megszűnt számomra a világ, a testem körvonalait nem éreztem, egyedül a szívemből kiinduló, mindent elsöprő vágyat. Forró érintése égette a bőrömet, még többet akartam belőle. Mindenhol őt akartam érezni, és így maradni örökké. A gondolataim áramlottak, egyiket sem voltam képes megfogni, kifolytak a kezemből, mintha víz lenne. Egyetlen szó visszhangzott a fejemben, minden mást kiszorítva - még, még, még, még.
A testem felett a vágy átvette az irányítást, szorosan markoltam rá az ingére, és amennyire csak lehet, közel húztam magamhoz. Ő benyúlt a pólóm alá, egyik kezével az oldalamat érintette, a másikkal a hátamon kalandozott el. Teljesen felhevült a testem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ő most velem van.
Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt is el. A kezeit nem éreztem már, a csókja sem égette az ajkaimat. Két métert hátrált tőlem, nekidőlt annak a fának, aminek törzsén még mindig látszott az öklének nyoma.
Szótlanul meredtünk egymásra, a mellkasom vészesen gyorsan emelkedett, csakúgy, ahogyan az övé.
- Utálom, hogy ezt csinálod - hadartam el egy szuszra két lihegés között.
Otthagytam, és futni kezdtem a hangok irányába.
A könnyeimet csak a csípős levegőnek könyveltem el. Nem akarok sírni miatta... többé már nem.

Read More

Married 10. rész (Henry)

Valahogy minden ficimnél a kilencedik rész a fordulópont, és nem szándékosan, de itt is.(szám szerint a tizedik, de az előző fejezetet ehhez veszem, mivel ugyanarról szól lényegében) A szívem-lelkem benne van ebben a részben, remélem élvezni fogjátok :)

Minnie POV ~

A ruhám kiválasztása hatalmas gondot okozott - gondoltam ezt az előtt, hogy belekezdtem a sminkembe. Ma este tökéletesen akartam kinézni, ezért azt gondoltam, hogy egy enyhe szemhéjtus nem lehet olyan rossz... hát talán nem is lett volna rossz, ha sikerül. Beleérintettem a tus végét a szemembe, így egy pillanatra teljesen elhomályosodott a látásom, majd mikor kicsit kitisztult, láttam, hogy a szemem feketében úszik. Azonnal próbáltam kitörölni a szememből, de ezzel azt értem el, hogy a fél arcom fekete lett.
Hallottam, hogy valaki bejön a szobámba, így azonnal odafordultam.
- Jinah, a legjobbkor... - szólaltam meg elkeseredetten.
A barátnőm nem szólalt meg, csak elém lépett. Elővett egy vattapamacsot, majd lemosta rólam a nagy feketeséget. Pontosan olyan sminket csinált nekem, amilyet elképzeltem magamnak.
- Ha lesz időnk, akkor megtanítalak. Azt szerettem volna egyébként mondani, hogy ma nem tudok veled menni. A főnök behívott melózni...
Azonnal felkaptam a fejemet, és szomorúan néztem rá. Ezt nem hiszem el... arra számítottam, hogy ma este Jinah-val egy jót bulizunk, utána pedig a fiúkkal együtt hülyéskedünk. Nélküle nem lesz az igazi...
- Igen, tudom, nem a legjobb az időzítése... de nem kockáztathatom meg, hogy kirúg, szóval bemegyek. Majd mond meg Kyunak, hogy bepótoljuk. - Egy tipikus Jinah-mosolyt villantott rám, közben pedig pakolni kezdett.
- De én azt hittem, hogy ott leszel mellettem - suttogtam alig hallhatóan.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben lesz. És ha ott lettem volna sem hiszem, hogy sokat lettünk volna együtt. - Játékosan rám kacsintott, majd felállt. - Most viszont rohanok, mert elkések. Üdvözlök mindenkit.

Még csak válaszolni sem tudtam neki, máris rohant el. 

- Szia - nyögtem, de már csak a becsapódott bejárati ajtót lehetett hallani. A tükör felé fordultam, és az arcképemre meredtem. 

Nem, nem, nem! Ma nem szabad szomorúnak lennek. Minden rendben lesz. Yesung vár engem, és én is elképesztően várom, hogy láthassam. 

Yesung...

A neve gondolatára lefagytam, és újra bárgyú mosollyal az arcomon magam elé meredtem. Már kezdtem teljesen idiótának érezni magamat, és ha ez nem múlik el, én magam fogom bevonulni a gumiszobába. 

Lentről dudálást hallottam, ami azonnal kizökkentett a gondolataimból. A taxi!

Ha nem akarom, hogy itt hagyjon, akkor azonnal rohannom kell lefelé. A cipőmet a kabátommal együtt a kezembe kaptam, épp csak arra volt időm, hogy ráfordítsam a zárat az ajtón. Több lépcsőfokot is kihagyva rohantam lefelé, és fogalmam sincs, hogyan lehetséges, hogy nem estem el. De végül leértem, és bevágódtam a taxiba. 

- Elnézést a késésért... - fújtam ki magamat, és lehunytam a szemeimet. 

- Szerintem eltévesztette az autót - hallottam egy nő hangját. Felnéztem, és láttam, hogy felém fordulva enyhén mosolyog. 

- De hát ez egy taxi, nem?

- Igen, ez egy taxi. Csak éppenséggel ma nem szállít vendégeket. Ha nem tévedek, a maga taxija - Az ablakon kimutatott. -, épp ott áll. 

- Én... elnézést... és köszönöm - makogtam, majd kiszálltam. 

Eszméletlenül hülyén éreztem magamat. De az én taxim épp indulni készült, így nem foglalkoztam semmivel, csak odarohantam. 

- Ez a 213-as taxi? - kérdeztem félve, mielőtt beültem volna. 

- Igen - felelte egy testes férfi, a kormány mögül. - Kérem szálljon be végre, én sem tervezem itt tölteni az egész éjszakámat. 

- P-persze. 

Az autóban felvettem a cipőmet, majd a kabátomat, de még várnom kellett, míg odaértünk. Szerencse, hogy taxival jöttem, mert a parkolóban egy árva hely sem maradt, még a tilos helyeken is parkoltak. Kifizettem a taxist - jóval többet kért, mint ami a számlálón volt -, és elindultam befelé. 

Aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan fogok bejutni. Jinah biztosan tudta, vagy volt nála jegy, de nálam több pénz sincs, és ha lenne se tudnék vele mit kezdeni, hiszen biztosan minden jegy elkelt már. A hatalmas, tömött sorok is ezt sugallták felém. 

Az oldalamhoz nyúltam, és a táskámban kezdtem volna el kotorászni a telefonom után - ha nem hagytam volna otthon. A nagy sietségben biztos ottfelejtettem az ágyamon...

Ez az Minnie, ügyes vagy. Se pénz, se telefon, és valószínűleg még az eszedet is otthon hagytad. 

Teljesen tanácstalan voltam. Az este, amit annyira vártam már, amire két órát készültem, amiért izgultam egész héten, kudarcba fulladt. 

Leültem az egyik virágtartóra, és néztem a vidám rajongókat. Igen, ők örülhetnek, mert bejutnak, és megnézhetik azt a fergeteges koncertet, amire a fiúk hetek óta készülnek... és amit én nem láthatok. Mérges voltam magamra, amiért ennyire feledékeny voltam, és határtalanul dühös, mert valami csodálatosat csak azért hagyok ki, mert nem vagyok képes felnőtt módjára viselkedni. 

A kezembe temettem az arcomat, és próbáltam visszafojtani a sírást. Nem sikerült. A könnyek gyorsan jöttek elő, és elapadhatatlanul folytak le a kezeimen, majd estek le a földre. 

Haza akarok menni. De a legszörnyűbb az egészben, hogy azt sem tudom pontosan, hol vagyok, nem hogy a hazavezető utat gyalog...

- Ha van jegye, álljon be a sorba, a koncert fél órán belül kezdődik - szólalt meg mellettem egy mély hang. Felnéztem, és egy biztonsági őr állt felettem, akárcsak egy kaszás az áldozata előtt. 

- Nincs jegyem - suttogtam, és még sűrűbben megeredtek a könnyeim. 

- Akkor azt javaslom, hogy induljon el hazafelé. 

- De pénzem sincs...

- Mégis hogyan jutott el ide akkor?

- A taxis elvette az összes pénzem. A barátaimmal mentem volna haza... 

- Hát keresse meg a barátait!

- Ami azt illeti... ők fognak fellépni. 

A biztonsági őr hirtelen nevetett fel. 

- Ilyen szöveggel mindig bepróbálkoznak  - mondta, szinte már fulladozva. 

- De én komolyan mondom! Hívja csak fel őket! Vagy mondja meg nekik, hogy Oh Hyomin itt van. 

- Ha meg is tenném, akkor is lehet ezer ilyen nevű ismerőse akármelyiküknek. 

- Hát akkor hívja ide egyiküket...

- Hogy aztán rávethesse magát? Még mit nem. Azért fizetnek, hogy az ilyen őrülteket távol tartsam tőlük. Magára ráférne egy kezelés.

Az arcomat visszaejtettem a kezembe, és még jobban elkezdtem sírni. 

- Tíz perc múlva visszajövök, ajánlom, hogy akkor már ne lássam itt - mondta szigorúan, majd hallottam a távolodó lépteinek hangját. 

Még csak meg sem várhatom itt őket, ez király. Az egyetlen választásom az maradt, hogy itt megvárom, ő kihívja a rendőröket, akik bevisznek, és onnan Taewong ki tud hozni. Bár ha apa erről tudomást szerez, nagyon mérges lesz... feltéve, ha egyáltalán emlékszik még arra, hogy van egy lánya. 

Próbáltam letörölni a könnyeimet, de mindig újabb és újabb jött. 

- Meg fogsz fázni, ha itt sírsz kint egyedül - hallottam meg egy újabb hangot. 

Meglepetten kaptam fel a fejemet. Azonnal belenéztem a szemeibe, és szinte teljesen elvesztem bennük. Az arcán soha nem látott lenézést láttam, de a szemei teljesen mást sugalltak. Sajnálatot, talán?

- Ha valakivel lennék, akkor talán nem fáznék meg? - kérdeztem vissza végül cinikusan. 

Apró mosoly jelent meg Henry arcán, majd kibújt a sztaffos dzsekijéből, és a hátamra rakta. A haját egy jellegzetes biztonsági őr-sapka takarta el, amit az arcába húzott, én is csak azért láthattam a szemeit, mert ültem, és közel voltam hozzá. 

- Gyere, most az egyszer beviszlek - jelentette ki. Megfogta a csuklómat, és maga után kezdett el húzni. Némán követtem, próbáltam tartani vele a lépést, de nagyon nehéz volt. Hatalmasakat lépett, és nagyon gyorsan kapkodta a lábait. Ennyire félne a rajongóktól?

Bent simán elsétáltunk a biztonsági őrök mellett. Az, aki odajött hozzám, elkerekedett szemekkel meredt rám. 

Szívesen nézelődtem volna, de Henry egy szemérnyit sem lassított, ugyanúgy átrohantunk a termeken, míg végül egy sminkes asztal előtt fékezett le. 

- Tessék, itt helyre tudod hozni magad - szólalt meg egyhangúan, majd nekidőlt a falnak, és mindenfelé nézett, csak arra nem, ahol én vagyok. 

Összeszűkített szemekkel meredtem rá, majd a tükör felé fordultam, hogy megnézzem, mennyire lehet rémes a helyzet. Hát, az volt... a sminkem, amit Jinah tökéletesen megcsinált, teljesen elfojt, tisztán látszott, hogy sírtam. A szemeim vöröslöttek, és még be is dagadtak egy kicsit.
A fekete pacát kezdtem el a kezemmel törölgetni, de ahelyett, hogy lejött volna, csak még tovább mázoltam.
Az ajkamba haraptam, és próbáltam nem sírni. Így lesz a tökéletesnek hitt napból a legrémesebb...
Egy kéz szorítását éreztem meg a csuklómon. Henryre néztem, aki az ujjaimat bámulta.
- Így csak jobban elrontod...
- Ha nem mondod, akkor is rájöttem volna - suttogtam szomorúan.
Henry nagyot sóhajtott, majd megragadta a csípőmet, és a szék felé terelt, majd szabályosan letolt oda. Teljesen elpirultam, az egyetlen szerencsém az volt, hogy a kinti hideg miatt így is kipirult volt az arcom.
Henry elfordult tőlem, majd elővett egy vattát, és ugyanúgy lemosta a sminkem, mint délután Jinah. De mégis, a kettő között hatalmas különbséget éreztem. Mikor Jinah csinálta, teljesen nyugodt voltam, sőt, boldog is. Amikor viszont Henry... a torkomban fojtogató érzés volt, a szívem a fülemben dobogott, a mellkasomban pedig kellemetlen, szorító hatást ért el. Néha hozzáért az ujja az arcomhoz, olyankor pedig úgy éreztem, csak tovább pirulok.
Mikor végzett az eltávolításával, elővett egy fekete szemhéjpúdert, és várakozóan nézett rám. A gondolataim teljesen máshol jártak, nem értettem, hogy mit szeretne.
- Lehunynád a szemeidet? - kérdezte kicsit ingerülten.
- Pe-persze - feleltem dadogva, és megtettem, amire kért.
Egy pár másodperc múlva megéreztem a meleg kezét az arcomon. A pillanat nem akart elmúlni, szinte már lángolt az amúgy is forró arcom.
(hallgassátok)
Nem láthattam, de őt éreztem. Nem tudtam hová tenni ezeket az érzéseket, de abban a pillanatban képtelen voltam bármire is gondolni. Az elmém egyik felében éreztem, hogy ez nem helyes - de túlságosan távol volt az a gondolatfoszlány, és túlságosan is lekötötte minden érzékemet az érintése.
- Komolyan, egy lánynak tudnia kellene sminkelni ennyi idősen...
Mély volt a hangja, nem volt több suttogásnál. Valamiért olyan belsőségesnek éreztem ezt a pillanatot, amiben még sosem volt részem. Bár épp próbált megdorgálni, de teljesen másról árulkodott a hangszíne. Nem volt rám mérges, sőt, mintha még jól is mulatott volna magában. Régen, amikor ilyen hangon beszélt, mindig látszódott a mosoly a szája sarkában, és legszívesebben felnyitottam volna a szemeimet, és megnéztem volna, hogy most is így csinál-e. De féltem, hogy amint felnézek, elveszik a pillanat varázsa, így nem mozdultam, még levegőt is alig mertem venni.
Éreztem, hogy végzett az egyik szememmel, mert a másik oldalamon éreztem meg a tüzes érintését. Nyomtalanul eltűnt belőlem a nem is olyan rég érzett elkeseredettség, helyette egy ismeretlen, határozottan kellemes érzés vette át a helyét. Csak pár pillanat múlva vettem észre, hogy mosolygok.
- Mi olyan vicces? - Színtelen hangon próbálta kérdezni, de kihallottam belőle ismét azt, hogy ő is jól érzi magát.
- Csak az, hogy te sminkelsz - feleltem halkan.
- Ez nem vicces, inkább elkeserítő.
Befejezte a munkát a szemeimmel, így kinyithattam. A kezét maga mellé ejtette, és mintha hidegebbnek éreztem volna a levegőt.
Egy pillanatra ismét elfordult tőlem, majd a kezében egy kis rózsaszínes tubust véltem felfedezni. Egy aprót kinyomott a kezére, és ismét az arcom felé kezdett el közelíteni. A kisujjával megtámasztotta a kezét az arcomon, a hüvelykujjával pedig az ajkaimhoz ért. Üveges tekintettel bámultam őt, ő pedig az ajkaimat. Legszívesebben újra beleharaptam volna, annyira zavarban éreztem magamat, de nem tudtam megmozdulni, úgy éreztem, mintha teljesen megfagytam volna.
Miután végzett, a szemembe nézett. Bár régen is nézett rám, de akkor csak barátságosan méregetett, most viszont egy teljesen új, eddig nem látott oldalát mutatta meg nekem.
Nem akart megszűnni a pillanat, mintha több évszázadon keresztül néztük volna egymást.
- Gonosz vagy - nyögtem ki, majd felálltam, és kirohantam a szobából. Nagyon sokáig mentem előre, lehajtott fejjel, de nem akartam visszanézni. Soha többé nem akartam látni.
Valakinek nekirohantam, és a földön kötöttem ki. A fenekemhez nyúltam, mivel nagyon fájt.
- Sajnálom - szólaltam meg.
- Semmi baj... - felelte Eunhyuk. - Minnie? - kérdezte meglepetten.
- Igen - válaszoltam mosolyogva.
- Alig ismertelek fel, olyan dögösen nézel ki - mondta elismerően.
- Ki néz ki dögösen? - kérdezte Donghae, majd a hang mellé társult a teste is.
- Hát nem te - vetette oda Hyukkie, majd elfordult és távozott. Félrebillentett fejjel meredtem utána, ugyanolyan meglepetten, mintha Hae.
- Minnie, végre itt vagy - szólalt meg Donghae, miután feleszmélt. A kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, és ő felhúzott.
- Nehezen sikerült bejutni...
- Nem csodálom, nagyon kemények a biztonsági őrök, bár megértem. Ma is megpróbált beszökni egy rajongó, még sírt is.
- Ezt honnan tudod? - kérdeztem vissza azonnal.
- Henryvel beszélgettünk, mikor elsétált mellettünk két őr.
- Értem - válaszoltam bólogatva. Jobb, ha nem tudják meg, hogy sírtam.
- Igaza van Hyukjaenek, tényleg kicsípted magadat - váltott témát mosolyogva.
- Néha nekem is szabad. - Én is elmosolyodtam, és félrenéztem.
- Szívesen mondanám, hogy megmutatom neked az öltözőnket, de nem szeretnéd látni jelen pillanatban... jut eszembe, Jinah-t hol hagytad? Kyu még mindig várja a hívását.
- Hát az a helyzet, hogy ő ma nem tudott eljönni, mert a főnöke behívta melózni.
- Ebből még balhé lesz - mondta kuncogva. - Kerítek neked valakit, aki elvisz a helyedre.
Körülnézett, majd miután kiszúrt egy sztaffost, intett neki, aki azonnal odament.
- Meg tudnád mutatni Minninek a helyét? Két helyet foglaltunk ma le, az egyiket lemondták.
- Persze - válaszolt a lány, majd mélyen meghajolt. Donghae csak megcsóválta a fejét, majd elindult.
- Majd találkozunk a koncert után, várj meg itt - mondta a válla felett.
A lány határozottan megragadta a csuklómat, és maga után kezdett el húzni.
- Nem lehetne, hogy szednéd a csinos kis lábaidat? Ezer dolgom van még! - mondta ingerülten. Csodálkozva néztem rá, teljesen másképp viselkedett Hae társaságában.
Próbáltam eleget tenni a kérésének, de még így is eszeveszetten gyorsnak éreztem. Végül kimentünk a nyílt térre, a színpad elé, és az egyik legjobb helyre parancsolt oda, az első sorba, aztán el is tűnt. A rajongók ebből mit sem vettek észre, talán amint meglátták, hogy egyikünk sem fiú, azonnal láthatatlanná is váltunk számukra.
Nem sokáig kellett várakozni, a fiúk szinte azonnal megjelentek.
Fergeteges koncert volt. Életem első koncertje, de azt hiszem, a legemlékezetesebb is. Végig mosolyogtam. A srácok komolyra vették a figurát az elején, de a közepe felé már belekezdtek a szokásos hülyéskedésükbe. Próbáltam mindenkire figyelni, de Yesung egyszerűen vonzotta a figyelmemet. Olyan tisztán énekelt, és a mozdulatai is tökéletesek voltak. Bár azon hangosan felnevettem, amikor a saját "táncát" vetette be az egyik koreográfia közepén. Ezt Hyukkie vette észre először, és odament hozzá táncolni. Amint ez feltűnt Donghaenak Eunhyuk mellé állt, és hármasban nyomták egy ideig.
A főtáncos mozdulatai megváltoztak, bár nem tudnám megmondani, hogy miben. Annál a résznél egyikük sem énekelt, így csak a tekintetén láthattam, hogy valami nincs rendjén.
Azt hiszem, összevesztek. Talán ezért is rohant el azonnal Hyukkie, amikor feltűnt Hae a folyosón. Őszintén meglepődtem, mert el nem tudtam képzelni, hogy ők min tudnának összeveszni...
Eunhyuk kivárt pár pillanatot, majd tovább állt, és töretlen mosollyal nézett a közönségre. Talán ez senkinek sem fog feltűnni, mert nem ismerik őket... de nekem szemet szúrt. És biztos vagyok abban, hogyha Jinah itt lett volna, akkor ő azt is tudná, hogy miért történt ez.
Az ezt követő szám egy SuJu M-es szám volt, név szerint a Break Down. Ebben már Henry és Zhou Mi is részt vett, akik pedig nem voltak benne ebben a csapatban, lementek. A koreográfiát hiba nélkül végrehajtották, a legvégén pedig szétváltak. A dal után beszélgetni kezdtek, majd Ryeowook bejelentette, hogy most egy kicsit lassabb szám következik.
Már az első akkordok után tudtam, hogy a Goodbye my love lesz az. Szerettem ezt a számukat, sőt, emiatt kezdtem el kínaiul tanulni, bár nem sokra haladtam vele. Egy helyben álltak, néha tovább sétáltak, de egyszerűen mesés volt, amit a színpadi hatások csak felerősítettek. Azt mindig megvilágították, aki énekelt. A szememmel végig Ryeowookot követtem, mert szerintem neki van a leglenyűgözőbb hangja itt. Azonban akadt két pillanat, amikor másra figyeltem...
Henry a második résznél nem messze állt meg tőlem. Arra felé nézett, ahol én voltam, és azt gondolom, hogy nekem is szánta a következő szavakat:
"Az időn, amit együtt töltöttünk, úgy gondolom, könnyebben tovább tudsz lépni, ha elfelejted."
Szúró érzés kerítette hatalmába a mellkasomat, a szívem szinte kifacsarodott. Szörnyen éreztem magamat... De nem hagytam, hogy a negatív érzelmeim újra magukkal ragadjanak, így ismét Wookiet kezdtem el nézni. Hihetetlen, hogy akinek ennyire jó hangja van, a konyhában is perfekt legyen.... kicsit csalásnak éreztem már.
A vége felé azonban Henry teljesen előttem állt meg, és nem tudtam nem őt figyelni. Most következik az ő része, és pontosan tudom, hogy mit fog énekelni... mielőtt belekezdett volna a sorba, a szemembe nézett. Nem tudom, hogyan talált meg a számtalan ember között, de minden figyelme rám irányult.
"Szerelmem, szerelmem, ha azt mondom viszlát, kevésbé leszel szomorú?"
Amikor azt mondta, hogy szerelmem, a hangja végtelen lágy volt. Tökéletesen értettem, hogy mit mondott, azt viszont nem, hogy miért csinálja ezt.
Bizonyára szórakozik velem. El tudom képzelni, hogy a koncert után, ha látjuk egymást, könnyedén a szemembe fog nevetni a béna arcomon.
Megráztam a fejemet, és egy mosolyt erőltettem magamra. Értetlen tekintetét elkapta rólam, de még láttam rajta.
A kis formációk után az utolsó három számot ismét együtt énekelték. A legvégén a "We are super juniOR" felkiáltással búcsúztak a harmadik encore után. A rajongók elkeseredetten kiabáltak még, de már nem jöttek vissza, így elkezdtek kifelé szállingózni, a biztonsági őrök pedig toltak is kifelé.
- Elnézést, nekem ott kell várnom - szóltam az egyiküknek, de az csak rideg tekintettel pillantott rám.
- Nem.
- Az egyik barátnőmmel megbeszéltük, hogy ott fogunk találkozni, ha véletlenül elkeveredünk egymás mellől.  - Talán most megengedik, ha számukra ésszerű indokot mondok.
- Ne próbálkozzon. A válaszom nem. Majd kintebb is megtalálják egymást. - Vagy mégsem.
- De kérem. Csak a sztaffosok jönnek ide, hogy rendet tegyenek, senki más. Ők szemmel tartanának, bár őszintén bevallom, nem fűt a vágy, hogy rávessem magamat akármelyikükre.
- Cafka. És még elfnek nevezed magad? - A lány, aki mellettem állt a koncerten, lenézően méregetett.
- Nem mondtam, hogy az vagyok... - Pedig az vagyok.
- Értem, akkor csak egy gazdag csitri vagy, aki felvág mások előtt, hogy bármikor vehet magának első sorba szóló jegyet. Hát gratulálok!
- Ez nem felvágás. Csak szeretem őket, és... - A mondatom végét még én se hallottam, olyan halkan beszéltem.
- Már megszólalni sem mersz? Gratulálok. Komolyan sajnálom a fiúkat, hogy ilyenek is eljönnek a koncertjeikre.
- Tudja mit? - szólt közbe a biztonsági őr. - Legyen, maradjon ott. De amint visszamegyek, már ne lássam ott.
Ez talán egy betanult szöveg nálunk. Mindegy, most kivételesen szerencsém volt. Visszasétáltam az előbbi helyemre, és némán imádkoztam azért, hogy mihamarabb idejöjjön valamelyikőjük.
Egy biztonsági őr kezdett el közelíteni felém, és már komolyan mondom, nagyon elegem volt belőlük a mai napra. Céltudatosan trappolt felém, majd amikor elém ért, szorosan rámarkolt a csuklómra, és maga után rángatott a hátsó kijárat felé.
- Ne, kérem! Csak várok valakit, aki azonnal megtalál, és már megyek is! Csak had maradjak ott... - kérleltem. Ez azonban nem szólt hozzám, csak vitt maga után. Szoros volt a szorítása, azonban egyszerre gyengéd is. Ő volt az első, aki ma nem rohant velem, hanem szépen nyugodtan sétált, mintha nem sietne. Eleinte mérges voltam rá, amiért hozzám sem szól, de a kedves gesztusa miatt nem tudtam rá dühös lenni.
Az utolsó pillanatban elfordult a kijáratot jelző kordon előtt, és egy fal mögé húzott be. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, hogy láthassam az arcát, de olyan gyorsan mozgott, hogy nem láttam belőle mást, csak egy elmosódott foltot.
Az ajkait az enyémekre tapasztotta, és az első reakcióm az volt, hogy eltoltam magamtól, de a kezeit a csípőmön hagyta, és vasmarokkal ott tartott. Hát ha nincs más választásom...
A térdemmel a gyengébbik testérészét vettem célba, mire azonnal eltávolodott tőlem, és még egy jobb horgost is adtam neki. Még ilyet...
Fájdalmában letérdelt előttem, és szörnyű hangon nyöszörögni kezdett. Erről viszont azonnal felismertem - Yesung volt az.
- Jézus, Mária, nagyon sajnálom! - kiáltottam fel, és letérdeltem elé. Nem tudtam, mit szokás ilyenkor csinálni...
Bár nem hiszem, hogy valaki képes lenne eltéveszteni a barátját, majd helybenhagyni.
Tétlenül a mellkasom előtt tartottam a kezeimet, majd kinyújtottam felé, és az egyiket az arcára, a másikat pedig a vállára helyeztem.
- Nagyon fáj? - kérdeztem halkan. Rettenetesen elszégyelltem magam...
- Ahh, dehogy - felelte, és próbált mosolyogni. - De ha nem lesznek gyerekeink, az a te hibád lesz - suttogta.
Az ajkaimba haraptam, majd átöleltem a nyakát.
- Nagyon, nagyon sajnálom!
- Most már semmi baj - válaszolta megnyugtató hangos, és visszaölelt. Lassan az ölébe húzott, és eltávolodott tőlem pont annyira, hogy láthassam az őszinte, gyönyörű mosolyát.
- Bár még senki nem jelezte felém, hogy ilyen rosszul csókolok... - szólalt meg, közben a homlokát az enyémnek döntötte. Bűnbánó arccal néztem rá.
- Csak viccelek. Legalább tudom, hogy téged sem kell féltenem. - Talán megengedtem volna magamnak egy enyhe mosolyt, de még közelebb hajolt hozzám, és amikor ezúttal megcsókolt, már nem voltam olyan hülye, hogy eltoljam magamtól. A szemeimet automatikusan lehunytam, és utat engedtem neki. Bár a csókolózás téma még mindig új volt számomra, én nagyon élveztem, amit Yesung csinált velem.
Én távolodtam el hamarabb, és csillogó szemekkel néztem rá.
- Isteni voltál ma - suttogtam neki.
- Hát ez azért túlzás, de azért köszönöm. Ez volt a legjobb koncert, amin voltál, igaz?
- Igazából ez volt az első... de örökre a legjobb, az biztos.
- Ezt nem tudhatod. Majd eljössz velünk egy kínai koncertre is. Azt muszáj látnod, teljesen más a hangulat akkor.
- Erről jut eszembe... mi történt Hyukkie és Hae között?
- Senki nem tudja pontosan, de mindenkinek van egy igen erős tippje...
- És az mi lenne?
Yesung elmosolyodott, közben pedig összeborzolta a hajamat.
- Mondtam már, hogy milyen szexi vagy ma?
Kicsit zavart a témaváltás, és az, hogy nem bízott meg bennem annyira, hogy elmondja... de jól esett a bókja. Nagyon is jól.
- Én... miattad... csináltam - nyögtem ki nagy nehezen. Nem tudtam a szemébe nézni, teljesen elvörösödve sütöttem le a tekintetem.
A kezei szorosabban fonódtak a derekam köré, és arcát a hajamba temette.
- Köszönöm - suttogta alig hallhatóan.
Elmosolyodtam. Egy pár pillanatig még úgy maradtunk, majd kikászálódtam az öléből, és felálltam. Yesungnak kicsit nehezére esett, és nem is értettem, hogyan volt képes elviselni, hogy azok után még az ölében is ültem... kétségtelenül ő az én hősöm. Hihetetlen, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra azok után, amiket csináltam. Még fel is pofoztam...
Az arcom ismét lángolt, ahogy erre gondoltam. Yesung azonnal észrevette, és szorosan elém lépett. Az ujjaival lágyan végigsimított az arcomon, az érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm.
- Minnie, beszélni szeretnék veled - szólt közbe Henry. Meglepetten néztem rá, észre sem vettem, hogy ott van. Yesung nagyot sóhajtott, majd leeresztette maga mellé a kezeit. Nem szólt semmit, csak sarkon fordult, és elballagott. Furcsa érzések kerítettek hatalmába, ahogy láttam, hogy így elsétál...
- Minnie... - szólalt meg ismét Henry, ezzel magára vonta a figyelmem.
- Igen? - kérdeztem tőle kimérten.
- Azt szeretném, ha újra kezdenénk. Te meg én. Amit Leeteuk javasolt, még az elején...
A szemeim elkerekedtek, az ajkaim szétnyíltak. A szívem őrült dobogásba kezdett, mintha csak ki akart volna szakadni a mellkasomból. A háttérzajok, amiket eddig végig hallottam, megszűntek, csak Ő volt és én.
- De... - kezdtem bele, azonban közbevágott.
- Tudom, hogy mi a helyzet. Nem kell most válaszolnod, nem is kérek ilyet... csak gondoltam, elmondom. - A vállait megvonta, mintha nem is érdekelné az egész, és oldalra nézett. Megsértettem.
Nem jutottam szóhoz, ötletem sem volt arra, hogy mit mondhatnék. Semmi értelmes nem jutott eszembe.
Henry nem sokáig állt ott, sarkon fordult, és elballagott.
Meredten álltam ott, aznap oly sokadjára lefagyva. Ha lenne egy gomb rajtam, ami újraindítana mindent, szívesen megnyomnám...
Nem is érezhetném ennél nyomorultabbul magamat. Minden rossz... Jinah pedig azt mondta, hogy nem így lesz. De nélküle ennyire vagyok képes... Huszonhárom évesen ennyit tudok. A mai nap egyetlen értelmes mozdulatom nem volt, legszívesebben felakasztottam volna magamat az első fára.
- Hazaviszlek, jó? - kérdezte mellőlem Kyu. Felé fordultam, ő pedig barátságos mosollyal nézett rám.
Összepréseltem a számat, és könnyes szemekkel bólintottam.
Kyu szólt az egyik sofőrnek, aki pillanatokon belül ott termett egy autóval, mi pedig beszálltunk. A homlokomat a hűvös ablaknak nekitámasztva próbáltam lehűteni a gondolataimat. Üresen bámultam az elsuhanó tájat, nem engedtem meg magamnak, hogy bármin is most kezdjek el filózni.
Az autó lefékezett, én pedig Kyu felé fordultam.
- Köszönöm, jó éjszakát - mondtam gépies hangon, majd kiszálltam. Lassú léptekkel jutottam el a lakásig, és amint kinyitottam az ajtót, az első dolgom az volt, hogy elterüljek az ágyamon.
Hosszú, hosszú nap... talán túlságosan is. Bár a barátnőm bármelyik pillanatban hazaérhet, és meghallatna, mégis, magányosabbnak érzem magam, mint régen, amikor nem voltak barátaim... és fáradtabbnak. Sokkal fáradtabbnak. 
A szemeim elnehezültek, én pedig könnyek nélkül aludtam el, semmire sem gondolva. 

Read More

Married 9. rész (Henry)

Jinah POV ~

Az utolsó simításoknál jártam, már nem hiányzott sok. Miután hullámossá tettem az utolsó tincsemet is, elégedetten néztem magamra a tükörben. Eddig nem sokszor sikerült az, hogy egyedül ilyen jól megcsináljam a hajamat, de ma különösen jó lett. Talán a sors ezzel akarja jelezni, hogy a mai éjszaka különleges lesz.
Felálltam, hogy átmenjek és megnézzem Minnie-t, de pár lépés után csörögni kezdett a telefonom.
Talán Kyu lesz az, és valami oltári nagy idiótaságot akar közölni velem. Ahogy szokta. - gondoltam. Kicsit el is mosolyodtam, majd felvettem.
- Igen, tessék? - szóltam bele vidáman.
- Jinah ma este be kell jönnöd - tört azonnal a lényegre a főnököm.
- Micsoda? Hiszen mondtam, hogy ma este nem jó!
- Doori kidőlt, YooNam pedig nem tud beállni. Csak te maradtál.
- És az nem jöhet szóba, hogy ma este bezárunk? - kérdeztem egy nagy sóhaj kíséretében.
- Vasárnap este van! Ez a legforgalmasabb napunk! Nem! Szó sem lehet róla!
- Értettem - szóltam közbe, mielőtt még két óráig arról áradozna, hogy nem lehetséges. Elsőre is megértettem. - Egy óra múlva ott vagyok.
- Tíz percet kapsz - vágta rá, majd kinyomott.
Még ilyet! Két hete leszögeztem, hogy ma este nem dolgozok, erre behív, és még neki áll feljebb. Hihetetlen ez az ember, komolyan...
A táskámba dobtam a telefont, közben Minniehez mentem.
- Jinah, a legjobbkor... - Felém fordult elkeseredett arccal. Csak félig volt kész a sminkje, de az is katasztrófa volt.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Nem érdekel, hogy késni fogok, de tudom, hogy mennyit jelent neki a mai este. Nem hagyhatom cserben.
Nem szóltam semmit, csak lemostam a sminkjét, és összedobtam neki egy gyorsat.
- Ha lesz időnk, akkor megtanítalak. Azt szerettem volna egyébként mondani, hogy ma nem tudok veled menni. A főnök behívott melózni...
Minnie felkapta a fejét, majdnem beleértem a szemébe a tussal.
- Igen, tudom, nem a legjobb az időzítése... de nem kockáztathatom meg, hogy kirúg, szóval bemegyek. Majd mond meg Kyunak, hogy bepótoljuk. - Rámosolyogtam, közben pedig elraktam a kellékeit.
- De én azt hittem, hogy ott leszel mellettem - suttogta alig hallhatóan.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben lesz. És ha ott lettem volna sem hiszem, hogy sokat lettünk volna együtt. - Játékosan rákacsintottam, majd felálltam. - Most viszont rohanok, mert elkések. Üdvözlök mindenkit.
Nem vártam meg, míg válaszol, hanem a bejárat felé rohantam. Egy pillanat alatt felkaptam a cipőmet, a következő pillanatban pedig már az utcán rohantam a metró felé.
Kicsit késtem, de a főnök nem szólt semmit. Azt hiszem, csak nem akarta kiprovokálni a felmondásom.
A pult mögé ültem be, és némán vártam. A legnagyobb forgalom, mi? Senki nem vásárolt semmit... magányosan ültem, és az órára pillantottam. A koncert már elkezdődött, a fiúk minden erejüket beleadva énekelnek, táncolnak. Mivel még csak az elején járhatnak, nem hiszen, hogy máris hülyéskednének. Bár belőlük bármit kinézek...
Köhintést hallottam, így azonnal felpattantam. Az első vásárlóm.
- Na végre, már egy fél órája itt állok - szólalt meg, majd flegmán levágta elém a chipset.
- Nem értem az embereket. Ha szidalmazásra kerül a sor, mindenki hangos, de ha esetleg szólni kellene, akkor... néma - Az utolsó szónál ránéztem, és egy ragyogó mosolyt villantottam fel. - De persze ez rád nem érvényes. Hiszen szóltál... csak biztos nem hallottam.
- Jinah? - kérdezte kissé megszeppenve.
- Igen, ez a nevem. - Mutattam a pólómon lévő névjegykártyára.
- Nem emlékszel rám? Gimiben osztálytársak voltunk.
- Persze, persze.
- Komolyan beszélek! Minsoo vagyok.
- Szuper - bólintottam. Beütöttem a pénztárgépbe, majd odaadtam neki.
- Hát te aztán nem változtál semmit... ugyanolyan pokróc maradtál.
- Szerintem akkor is, és most is egy ember vagyok, de ahogyan gondolod.
- Nem tudom, ki lehet az az őrült, aki felvesz téged eladónak. - Megcsóválta a fejét, majd elment. Lehettem volna vele kedvesebb, ez tény, csak az a nagy helyzet, hogy nem akartam. Sosem kedveltem őt, mindig piszkáltuk egymást. Ezt a részét nem is értettem - az idő nem szépíti meg az emlékeket. Talán nem tűnik olyan kaotikusnak a sok dolgozat, de az emberekről ugyanaz maradt a véleményem. Akkor is szörnyű alak volt, most is az.
Néha bejött egy-egy vevő, de egyébként három órán keresztül csak egy helyben ültem. Sajnáltam, hogy nem hoztam magammal könyvet, azzal legalább el tudtam volna ütni az időt.
Hallottam, hogy kinyílt az ajtó, de nem néztem oda. Előbb-utóbb úgyis idejön hozzám, hacsak nem szándékozik lopni.
- Elnézést, csak azt szeretném kérdezni, hogy lehet itt kapni...
Mivel azonnal felismertem a hangját, nem engedtem, hogy befejezze. Szinte átugrottam a pulton, és a nyakába ugrottam.
- Hát te meg mit keresel itt? - kérdeztem tőle, miközben még jobban magamhoz húztam.
- Valaki hiányzott nekem - felelte azzal a tipikus Kyu mosolyával.
A nyaka köré fontam a kezeimet, és közelebb hajoltam hozzá. Azonnal lecsapott az ajkaimra, szenvedélyes csókot adott nekem. A nyelveink összhangban, pergő táncot jártak, az eltompult érzékeimmel csak azt fogtam fel, hogy itt van velem. Imádtam, hogy képes egyetlen mozdulatával olyan érzelmeket kelteni bennem, amikre senki más nem képes.
De a csók nem tartott örökké. Elhúzódtam tőle, és a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Milyen volt a koncert? - kérdeztem tőle mosolyogva.
Kyu a pult mögé lépett velem, a karjaiban tartva engem, majd leült arra a székre, ahol én is ücsörögtem az elmúlt órákban, közben pedig beszélni kezdett.
- A koncert maga jó volt, szinte mindenki felpörgött. Henrynek volt egy szólószáma, akkor kezdődött minden. Látnod kellett volna, mekkora jelenet volt a koncert után. Azért is késtem. Ha hazamész, majd nézd meg Minniet.
- Mi történt? - kérdeztem kihűlten, és eltávolodtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Majd úgyis hallani fogod. Röviden annyi, hogy neked volt igazad végig, és Henry képtelen felfogni, hogy valami nem lehet az övé.
- Nem erről van szó, te is tudod.
- Hát persze, de tömören ennyi.
- Szegény Yesung...
- Te nem Henrynek szurkoltál? - kérdezte meglepetten.
- Olyan hülyén érzem magam, hogy ilyeneket mondunk - vágtam egy furcsa fintort. - Ő Yesungnak szurkol, ő meg Henrynek. Ez hülyeség. Én csak azt szeretném, ha boldogok lennének.
- Ilyet se hallottam még tőled - felelte nevetve.
- Hé! - Gyengén megütöttem a vállát, mire csak még jobban nevetett.
- És a többiek?
- Ki fogsz akadni, de Hae és Hyukkie kapcsolata egyre... nem is tudom, hogy írjam le. Szerintem már mindketten levágták, hogy nem csak barátság, ezért egyre viharosabb.
- Miért akadnék ki ezen? Hiszen várható volt.
- Komolyan? Mégis honnan tudtad?
- Onnan, hogy nő vagyok. Észreveszem az ilyen dolgokat.
- Valamit nem mondasz el nekem...
Röviden felnevettem.
- Amikor volt a házavató bulink, akkor egyszer kimentem a WC-re.
- Ne folytasd, nem akarom hallani. Szeretem a fiúkat, és elfogadom őket, de... a részletekre igazán nem vagyok kíváncsi.
Ismét felnevettem, majd hozzábújtam.

Kyu az egész éjszakát velem töltötte, mivel nem jött senki, így nem volt veszélyben. Reggel együtt mentünk el, csak hívott egy taxit, és felvitt magához.
Remélem Minnie még rendben lesz két óráig...

Read More

Married 8. rész (Henry)

A következő napok meglepően csendesen teltek. Jinah párszor eltűnt - gondolom ekkor Kyuhyunnal találkozott. A fiúk sokat dolgoztak, fogalmam sem volt, hogy a kis maknae-nak hogyan marad energiája.
Yesung nem keresett, nem hívott, nem hagyott üzenetet. Az első napon vártam, és a telefont egy pillanatra sem tettem volna le.
A sok eseménydús nap után unalmasnak tűntek a fiúk nélküli percek, órák.
Egy hét elteltével én a legújabb szokásomnak hódoltam - a konyhában sürögtem-forogtam, és főztem. Vagyis csak próbálkoztam. A terveim között mindig a kisebb adag szerepelt, hogy ne kelljen mindig kidobni az egészet a kukába, de a receptek négy főre szólóak voltak. Jinah jó barátnőhöz híven mindig megkóstolta, aztán a sajátos módján mondta el a véleményét. Magyarán mondva kerek-perec közölte velem, hogy "Ez szar."
Jinah nem vetette meg a káromkodást, bár ő így volt Jinah. Hamar kiismertem, és nagyon hamar hozzászoktunk az együttéléshez. Talált magának munkát is, így kevesebbszer volt otthon.
Én pedig, mint már említettem, a magányos pillanataimban mindig belevetettem magamat a főzésbe.
A kaputelefon hirtelen szólalt meg, a délelőtt néma csendjében fülsüketítő zajnak hallatszott. A kezemből kiesett a fakanál, ijedtemben egy hatalmasat ugrottam hátra.
A szívemhez kaptam, kifújtam a bent tartott levegőt, majd gyorsan megiramodtam a telefon felé.
- Igen, tessék? - szóltam bele. Jinah-ra számítottam, aki véletlenül itthon hagyta a kulcsát, vagy valami ilyesmi.
- Ryeowook vagyok - érkezett a válasz.
- Máris nyitom - feleltem egy kicsit megszeppenten, majd megnyomtam a gombot, és hallottam, amint lent kinyílik az ajtó.
Nos, ez teljesen meglepett. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak - egy furcsa hangot hallottam meg a konyha felől, és rögtön rájöttem, hogy mit kellene.
Odaszaladtam, és elzártam a tűzhelyet a fortyogó leves alatt. A gőzbuborékok azonnal lentebb csaptak, és a furcsa hang is megszűnt. Kavartam rajta egy párat, de a következő pillanatban ismét csak szaladhattam, mivel kopogtattak az ajtón.
- Szia - köszöntem az énekesnek, miután kinyitottam az ajtót. Félreálltam, és megvártam, míg bejön, aztán bezártam.
- Szia Minnie - köszönt vissza azzal a jellegzetes mosolyával, amire senki más nem képes.
- Nem ülünk le? - kérdeztem tőle, miközben viszonoztam a mosolyát.
- Rendben - bólintott, és mintha egy pillanatra elkomorodott volna a tekintete. Olyan gyorsan tért vissza a mosolygós tekintete, hogy azt hittem, csak képzelődök.
A nappaliban terpeszkedő kanapén foglaltunk helyet, és várakozóan néztem rá.
- Hogy vagy? - kérdezte társalgó hangnemben, és kényelmesen hátradőlt.
- Jól vagyok - válaszoltam kicsit halkan. - És te?
- Én is, bár sok a munka. Két napot szinte teljesen ellógtunk, SooMan nagyon dühös volt ránk. Szóval most is alig tudtam elszabadulni, az a szerencsém, hogy hamarabb eljöhettem a táncpróbáról.
Bólintottam egyet, jelezvén, hogy értem. Nem is csoda akkor, hogy semmit nem hallottam felőlük, hiszen ki sem látszanak a munka alól. Mérges lettem magamra, amiért én még Yesungról feltételeztem rosszakat...
- De igazából nem ezért jöttem ide. - szólalt meg ismét. Ahogy ránéztem, ismét azt a komor arckifejezését láttam, de már nem tűnt el. - Tudod, kicsit felbolygattad a csapatunkat - ismerte be kicsit félénken. Értetlenül meredtem rá, nem értettem, mire gondol. - Miattad három csapatra oszlottunk. Azok, akik Henrynek szurkolnak, akik Yesungnak, és a tartózkodók.
- De hiszen... - kezdtem bele, de Wookie azonnal közbevágott.
- Tudom, tudom, te nem tetszel Henrynek. De most ez a helyzet.
Vártam, hogy folytassa, de csendben maradt.
- Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy tűnjek el? Menjek oda vissza, ahonnan jöttem? - kérdeztem tőle a hosszabb hallgatás után.
- Dehogyis! Szerintem túl sok filmet nézel... én nem szeretném, ha elmennél, mivel szinte mindenki megkedvelt téged, bevallom, én is. Egy barátként jöttem ide... még akkor is, ha nem a te barátodként.
Szavaival még jobban összezavart. Már tényleg teljesen elveszítettem a fonalat.
- Yesung a legjobb barátom, már gyakornokként is jól kijöttünk. Persze mi mind egy család vagyunk, de minden családban megvannak azok, akik közelebb állnak egymáshoz, valamiért könnyebben tudnak beszélgetni akármilyen témáról. Nos, nekem ez lenne Yesung. Egy hete, hogy találkoztatok, és azóta szinte kicsattan az örömtől. Normális esetben, ha kialakulna egy ilyen eset, az előbb említett három csoport közül én is a Yesung csoportjába csatlakoznék.
Kicsit megdöbbentő volt, hogy így beszél a fiúkról. A filmekben az általános iskolások csinálták ezt - voltak a pomponlányok, a focisták, a stréberek, a balfékek, és még sorolhatnám. Csak itt a csoportok nevei voltak mások.
- De ez teljesen más - folytatta Wookie. - Mivel már az első pillanattól fogva látom, hogy hogyan nézel Henryre. És ezt látja Yesung is, ahogyan mindenki is. De nem tudom, hogy csak simán nem érdekli, vagy reménykedik. Mivel már jó ideje ismerem, én az utóbbira tippelnék.
Ismételten csak vártam, hogy folytassa, de csak maga elé meredt, és csukva maradt a szája. Éppenséggel befejezte a mondatot, mégis ott függött a kimondatlan vége a levegőben.
- Arra kérsz, hogy válasszak? - kérdeztem suttogva.
- Ezt nem mondhatom ki ilyen nyíltan, és őszintén szólva nem is az én stílusom. Eunhyuk egyszer keveredett már ilyen helyzetbe, és ő kerek-perec megmondta a lánynak, hogy ha nem képes Donghaera úgy gondolni, mint a teljes mértékű partnerére, akkor húzzon el a sunyiba, és többé a nevét se hallja. Mondanom sem kell, a lány nem egész egy napon belül szakított Haeval, és fél év után mesélte Hae, hogy összeházasodott a fickóval. De a lényeg a lényeg. Én nem arra kérlek, hogy válassz. Vagyis nem ilyen nyíltan... - A kezét a tarkójához emelte, elvigyorodott, szinte sütött róla, hogy milyen kínosan érzi magát. - Csak arra szeretnélek kérni, hogy most, míg az elején vagytok, gondold át a helyzetet. Bár Yesung sokszor felnőttnek tűnik, őt sem nehéz megbántani, főleg ha valaki olyan teszi, akiben megbízik.
A pont már ott volt a mondandója végén, és hogy ezt véglegesítse, rám is nézett. Éreztem magamon a pillantását, de nem tudtam viszonozni.
Az utóbbi napokban bár kicsit olyannak éreztem magam, mint régen, valami mégis megváltozott. Sőt, szinte minden, ha jobban belegondolok.
Nem állítom, hogy Henry nem jutott az eszembe... de nem is gondoltam rá sokszor. Ezzel szemben, hiába tudtam, hogy nem volt helyes, hogy úgy megbántottam, mégsem tudtam kiverni a fejemből a Yesunggal töltött délutánt.
- Szerinted mit kellene tennem? - bukott ki belőlem a kérdés. Alig mondta egy pár pillanattal korábban, hogy Yesung barátjaként jött ide, mégis valakitől segítséget kell kérnem.
- Én ezt nem tudhatom - suttogta, és a kezeit maga elé ejtve összekulcsolta az ujjait.
- Az a baj, hogy én sem tudom.
- Én nem kérlek arra, hogy most azonnal válaszolj, de.... ez nem egy odaégett kókuszos pite illata?
Elkerekedett szemekkel meredtem rá, a következő pillanatban viszont már ott sem voltam. Nem igaz, hogy ennyire feledékeny vagyok...
Kinyitottam a sütő ajtaját, és megpróbáltam kivenni a füstölgő serpenyőt, de mivel nem vettem fel a kesztyűt, egy kisebb sikítás kíséretében visszahúztam a kezeim. Nagyon fájtak, szinte azonnal könnybe lábadtak a szemeim.
Ryeowook azonban azonnal ott termett mellettem, gyengéden félretolt, és a konyharuha segítségével vette ki, majd rakta le az asztalra. Ledobta a kis ruhadarabot, és maga után húzott a csap mellé. Hideg vizet engedett meg, és alá tartotta a kezeim.
A fájdalom szinte teljesen megszűnt, őrülten kellemes érzés lépett a helyébe. Már nem szipogtam, hanem hálásan néztem az énekesre.
- Köszönöm - fejeztem ki az érzéseimet hangosan is.
- Igazán nincs mit. De ha máskor ilyen fordul elő, akkor hagyd a kaját, és azonnal borogasd hideg vízzel.
- Honnan tudsz ilyeneket?
- Egyrészt ezt minden átlagember tudja, mivel az iskolában megtanítják az égési sérülések kezelését. Másrészt pedig én is szoktam sütni. Bár az utóbbi időszakban nem volt sok időm...
Az iskolában mindenki megtanulja ezt... utáltam, mikor ilyenek történnek velem. Hozzám magántanárok jártak, akik elmondták az anyagnak azt a részét, ami rám vonatkozóan is érvényes lehet, amit szerintük használhatok a jövőben. Bizonyára ezt is elmondták, de mivel sosem gondoltam arra, hogy ilyen történhet, el is felejtettem.
- Te tudsz sütni?
- És főzni is. Szerinted ki szokott otthon kaját csinálni?
- Hát arra nem gondoltam volna, hogy te... - suttogtam elpirulva. Álmomban sem feltételeztem, hogy valamelyikük ért a konyhai tudományokhoz.
Ryeowook csak egy mosollyal válaszolt, majd elzárta a vizet. A hűs érintés megszűnésével a fájdalom is visszatért valamelyest.
- Majd este tegyél rá egy vizes rongyot, és holnapra nem fogsz érezni semmit. Most pedig nézzük meg a pitét! - A tenyerét összecsapta, és a desszert felé fordult. - Tudsz adni egy kést?
Elővettem egyet a fiókból, és odaadtam neki. Miközben ő nekilátott, elővettem egy tányért is, amire ki tudja szedni. Egy hosszú csíkot vágott bele, majd levágta az első darabot is, amit kiszedett a tányérra.
Rémesen nézett ki. Az állaga szörnyű volt, a szagról nem is beszélve...
- Hát ez... - kezdett bele, de közbevágtam.
- Még csak most kezdtem el a sütést-főzést, szóval tudtam, hogy ilyesmi lesz. Nem igazán megy nekem...
- Akkor csináljunk egy újat. Megmutatom, hogyan kell.
Ryeowook egész délután ott maradt nálam, és segített. Nagyon sok mindent ellestem tőle, és őszintén reméltem, hogy később is emlékezni fogok rá. Miközben sült az újabb pite, egy vacsorát is összedobtunk. Jinah pont időben ért haza, így együtt ültünk le enni. Közben végig beszélgettünk.
Ryeowook meghívott minket egy koncertre is.
- Kyu már mondta, hogy menjünk Minnie-vel - felelte Jinah. - Ma akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved.
Kicsit elkomorodtam.
- Igen - bólintottam egy aprót azonban.
Ryeowook nem maradt utána már sokáig. Segített rendet tenni a konyhában, majd elköszönt. Amint bezárult mögötte az ajtó, a szobámba mentem, és levetettem magamat az ágyra.
- Min, minden rendben? - jött be Jinah, és leült mellém.
- Persze - motyogtam.
- Yesung nem hívott fel, igaz?
- Nem - suttogtam, majd lefelé fordítottam az arcomat. Rosszul esett nekem, hogy Wookie és Kyu is meghívott, de ő nem.
- Biztos csak időt akar neked adni, hogy gondolkozz.
- De mégis min? Nem véletlen mondtam igent neki. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy megcsalom Henryt, de miatta megtettem...
- Pont ezért ad neked időt. Ha sokat találkoznátok, akkor ő is tudná jól, hogy nem úgy gondolnál rá, hanem egy hibaként. De így rájöttél, hogy hiányzik neked, és ha következőnek találkoztok, akkor nem fogsz rá másként tekinteni, mint ami.
Jinah amint befejezte, felállt, és kiment.
Egy éretlen kislánynak éreztem magam mellette. Semmihez nem értettem, az élethez olyan szinten kezdő voltam, hogy az első kisebb dolgoktól is sírva rohantam a szobába. Ezen pedig változtatni akarok.
Előkaptam a telefonomat, és többé nem vártam a hívására. Én hívtam fel.
Amikor meghallottam először a kicsöngést jelző sípot, kicsit megtorpantam. És mi van, ha épp fáradt? Mi van, ha dolgozik?
- Szia Minnie - szólt bele a második sípszót félbeszakítva. A hangja olyan aranyos volt. Hirtelen magányosnak éreztem magamat, és erre csak az döbbentett rá, hogy ilyen soká hallottam meg a hangját.
- Szia... én csak... gondoltam... - Össze-vissza dadogok. Szuper. Ennél jobban nem is tudnám lejáratni magamat. 
- Mizu? - vágott közbe.
- Nemrég fejeztem be a főzést.
- Igen? Mit főztél?
Pár perc múlva azon kaptam magamat, hogy áradozok neki mindenféléről. Néha nevettünk, néha kicsit komolyabbra fordult a szó.
- Yesung, én annyit szerettem volna mondani - kezdtem bele végül -, hogy Ryeowook meghívott minket a koncertetekre.
- És igent mondtál? - kérdezett vissza azonnal. Hallottam a hangján, hogy kicsit ideges.
- Igen...
- Szuper. Akkor ott találkozunk!
- I-igen, persze... - mondtam félénken.
- Jó éjszakát, Minnie - felelte, és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Jó éjszakát neked is. - Az én arcomra is önkéntelenül kiült az a bárgyú mosoly.
Azt a mosolyt órákkal később sem tudtam letörölni, csak eldőltem az ágyamon, és a telefont szorongatva meredtem magam elé.

Read More

Married 7. rész (Henry)

- Ti mit csináltok már megint? 

Yesung megszüntette a csókunkat, majd szorosan magához ölelt.
- Azt, amit te nem - felelte diplomatikusan.
Nem mertem odanézni, féltem, hogy valami olyasmit látnék az arcán, ami miatt megbánnám az egész napomat.
Csak a távolodó lépteit hallottam. Tehát már szóra sem méltat?
- Jó éjszakát Minnie - mondta Yesung halkan, majd elhúzódott tőlem. Búcsúzóul adott még egy puszit a homlokomra, majd elindult.
Megkövülten álltam, és néztem, ahogyan elsétál. Annyira összezavarodottnak éreztem magamat, azt sem tudtam, mit tehetnék. Helyesebben mit kellene tennem.
- Minnie, te meg mi a frászt csináltál? Miért nem vetted fel a telefont? - Jinah hangja ébresztett fel, hevesen rázni kezdte a karomat. Akkora Yesung már régen elment.
- Én csak... - kezdtem bele, de Jinah nem engedte, hogy folytassam.
- Inkább menjünk fel. Majd ott megbeszéljük - jelentette ki,és maga után kezdett húzni.
A liftben végig csendben álltunk egymás mellett, bennem pedig egyre csak nőtt a feszültség. Jinah mérges lenne most rám? De hiszen én csak boldog voltam!
Az ajtónk nyitva volt, amin csodálkoztam. De Kyuhyun láttán a nappaliban azonnal rájöttem, hogy miért. Jinah valószínűleg gyorsan kirohant, és az ajtót sem csukta be maga után.
Leültetett a fotelbe, ők ketten pedig előttem ültek a kanapén. Úgy éreztem magam, mintha a szülői leszidásra készülnék - bár még sosem volt olyanban részem. Soha, senki nem merte felemelni a hangját velem szemben, kivéve természetesen Henry-t.
- Szóval, mi is történt? - törte meg végül a csendet Kyu.
- Yesung és én együtt vagyunk, és az egész napot együtt töltöttük - feleltem nyugodtan. Szinte már mosolyogni támadt kedvem.
- Nem vagy ideges? - kérdezte Jinah.
- Miért lennék? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- Először is: ez most egy leszidás, ha észrevennéd. Ilyenkor nem illik mosolyogni. Másodszor pedig, megcsaltad a férjedet. Hivatalosan is, az ő szeme láttára. Harmadszor: nem vetted fel a telefonodat, amiért nagyon mérges vagyok!
- Sajnálom... - Lesütöttem a szemeimet, és az ajkamba haraptam. Igaza volt...
- Akkor mégis mi okod mosolyogni? - vont kérdőre Kyu.
- Csak... mindegy. - Nem tudtam volna szavakba önteni nekik, hogy mit érzek. Teljes mértékben igazuk van, felelőtlen vagyok, és úgy viselkedek, mint valami tini, de a gondolat, hogy ők azért ültek le velem beszélni, mert törődnek velem, teljesen felvillanyozott.
- Akkor összegezzük. Henry a férjed, és szereted, mégis Yesunggal vagy együtt, és megcsókoltátok egymást Henry szeme láttára.
- De nem szándékosan...
- Nem a szándék a lényeg, hanem az, hogy megtörtént! Szerinted ez Henrynek jól esett? - Jinah indulatosan felállt.
- Mert nekem jól esik az, hogy akárhányszor találkozunk, úgy néz rám, mintha a legrosszabb rémálma kelne életre?
- Henry legrosszabb rémálma az volt, amikor álmában nem volt több mochi... - szólt közbe Kyu.
- Látod? - kérdezte Jinah, majd leesett neki, hogy mit is mondott a barátja. Összeszűkült szemekkel fordult felé. - Elrontod a hatást - sziszegte, mire a másik csak mosolyogva megvonta a vállát.
- Köszönöm, hogy gondoskodtok rólam - szóltam közbe, még mielőtt vitatkozni kezdenének. -, de Yesunggal boldog vagyok. Mióta az eszemet tudom, mindig csak Henryt láttam, de már belefáradtam ebbe. Ő nem fog engem soha észrevenni, tehát mi értelme lenne törni magamat? Nem akarok több fájdalmat, csak nyugalmat. Amit Yesung mellett találtam meg - mondtam végig, majd felálltam, és a szobámba mentem.
Ledőltem az ágyra, a kezemet a homlokomra téve nagyot sóhajtottam, és a plafont bámultam.
Hiába volt igazság abban, amit mondtam, mégsem látom értelmét. Szeretném, ha végre én is boldog lehetnék, de olyan hosszú ideje vagyok szerelmes, hogy azt sem tudom, hogyan lábaljak ki belőle. A több ezer film, amit otthon az ágyamon összekuporogva néztem egy tál pattogatott kukorica társaságában, mind azt sugallta, hogy a legjobb mód arra, hogy elfelejtsem, ha valami teljesen újba kezdek.
De ez a baj a gazdagsággal. Mindent megkaphatok, így nem tudom, mit választhatnék. Sokáig úgy voltam vele, hogy nem akarok semmit, hiszen ha nem kedvvel csinálom, nem ér semmit.
Mégis... akkor, abban a pillanatban, minden vágyam az volt, hogy nekem is legyen egy célom. Valami, ami mellett kitarthatok, amiért érdemes minden nap felkelni, végigcsinálni a napot, és a mások által oly zavarosnak tűnő életet élni.
Újabb sóhaj szaladt ki a számon, majd az oldalamra fordultam. A telefonom a zsebemben rezegni kezdett, így azonnal előkaptam, már csak megszokásból is, és azért, mert valamilyen szinten abban reménykedtem, hogy valami isteni ötlet fog megjelenni a kijelzőn.
Egy üzenetet kaptam, méghozzá Taewongtól.
Kisasszony, minden rendben? Ha bármi problémája lenne, nyugodtan forduljon hozzám, mindenben a segítségére leszek. Taewong. 
Elmosolyodtam az üzenet láttán. Egyből tudtam, hogy mire gondolt - az ételre. Tudja jól, hogy nem a kedvencem a gyorskaja, és a főzőtudományom sem a legjobb.
Hirtelen ötlettől vezérelve kipattantam az ágyból, és a konyhába siettem. A hűtő előtt álltam meg, és néztem bele - de csak pár joghurtot, néhány üveg vizet, vajat, felvágottat és sajtot találtam benne. Hát ebből nem lehet főzni...
A szobámba mentem vissza, felkaptam a táskámat, és a cipőm felhúzása után már indultam is volna - ha nem állít meg Jinah.
- Merre mész? - kérdezte érdeklődve.
- A boltba. Valamit főzni szeretnék.
- Akkor várj meg, máris megyek veled. - Felmutatta a mutató ujját, kacsintott egyet, majd szinte kutyafuttában visszarohant a szobájába.
Vajon már nem mérges rám? És hol van Kyuhyun?
A kérdésekre választ nem kaptam, mert Jinah kisétált a szobájából mosolyogva, majd kettesben elindultunk.
- Azt hiszem, egy nagyobb boltba kell mennünk, mert a kisebbek ilyenkor már nincsenek nyitva - szólalt meg.
- Rendben - bólintottam. - De az hol van? - kérdeztem szinte azonnal kissé félve. Jinah csak nevetni kezdett.
- Hát nem itt a környéken. Szóval metrózni fogunk.
- Metrózni? De ahhoz nem kell bérlet?
- Lehet jegyet is venni - mondta, szinte fulladozva a nevetéstől.
Csak halványan elmosolyodtam, majd követtem. Egy automatánál állt meg, és vett mind a kettőnknek két-két jegyet, majd lementünk a föld alá.
Bár már filmekben láttam, hogy milyen is a metró, de csak akkor próbáltam ki először. Úgy bámultam mindenfelé, mint egy turista, Jinah pedig mosolyogva sétált mellettem, jobban mondva vezetett.
- Biztos tudod, hogy hová kell mennünk? - kérdeztem meg, mikor megláttam a sokféle jelölést.
- A fél életemet a metrón töltöttem, ennek köszönhetően szinte már mindent ismerek Seoul-ban. Kivéve a gazdag-negyedeket, ott még sosem jártam. Vagyis először tegnap, amikor hozzátok mentünk.
Bólintottam egyet, jelezvén, hogy értettem, amit mond. Válaszolni mégsem tudtam, mivel lekötötte a figyelmemet a sok érdekes ember. Voltak nagyon szép lányok is, voltak, akiknek a sminkjük nagyon erős volt.
- Jinah... itt mindig ilyen emberek vannak? - faggattam tovább.
- Hát, nem mondanám. Ulzzangok szinte mindenhol vannak mondjuk, de a gyaru lányok nagyon ritkák itt, ők a japán negyedekben szoktak feltűnni. Ezenkívül már érdekességet nem látok.
- Kik az ulzzangok, és kik a gyaruk? - kérdeztem azonnal vissza.
- Látod azt a lányt ott, akinek barna haja van, és egy virágos póló, meg rózsaszín szoknya van rajta? Ő egy ulzzang. - Szinte elámultam, olyan gyönyörű volt az a lány. Mintha csak egy egyik újság címlapjáról lépett volna ki... - És azok a lányok, akiknek a haja fel van tupírozva, és erős a sminkjük, ők a gyaruk - mondta tovább, én pedig arra néztem, amerre Jinah. Az a három lány volt, akit először kiszúrtam, abban a pillanatban éppen nevetni kezdtek valamin, majd az ulzzangok felé néztek. Némi ellenszenvet véltem felfedezni a tekintetükben, de nem sokáig volt időm tanakodni ezen, mivel Jinah behúzott az egyik kocsiba. Már rég az este volt, mégis szinte teljesen meg volt tömve a metró, alig volt helyünk. Engem többször is el akart húzni magával a tömeg, de Jinah szinte vasmarokkal szorította a kezem, és nem engedett el egy pillanatra sem. Szinte megváltás volt az a pillanat, amikor leszállhattunk, mivel újra kaptam levegőt.
- Nem szoktak ilyen sokan lenni nappal, csak ilyenkor ébred fel a város. Mindenki ilyenkor megy a dolgára, senki nem szokott ilyenkor még aludni. Legalábbis a legtöbben az utcákon vannak - fogott bele a magyarázásba Jinah az értetlen arcom láttán.
Gyorsan rápillantottam az órára - tíz perc múlva tíz óra. Ilyenkor én már rég az igazak álmát szoktam aludni...
De ahogy elnéztem, csak elvétve akadt olyan ember, aki egyedül volt. Szinte mindenki a barátaival volt, vagy ismerőseivel, ezt nem lehet azonnal megállapítani.
- Úgy nézel ki, mint aki elemzi az embereket - szólalt meg ismét Jinah nevetve.
- Mert azt is teszem... - vallottam be kissé elpirulva.
- Ne elemezd, csak élvezd - kacsintott rám, majd elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát, és magamban igazat adtam neki. Hiszen már elmúltak azok az idők, mikor egyedül voltam, és szépen lassan egy új korszak veszi kezdetét, és akármennyire is furcsa beismerni, de én is kezdek megváltozni. Hogy miket tartogat számomra a jövő, pontosan milyen is leszek, azt még nem tudom, de egyenlőre csak szeretnék hátradőlni, és ahogyan Jinah is mondta - csak élvezni.
- Mielőtt bevásárolnánk, nem ülünk be ide? - mutatott Jinah egy kávézóra. - Isteni kapucsínót csinálnak!
- Rendben - feleltem.
Elég sokan voltak, de mi mégis találtunk magunknak helyet. Amint leültünk, azonnal megjelent egy pincérnő, akinek a barátnőm leadta a megrendelést.
- Minnie, kérdezhetek valamit, ha nem baj?
- Persze, kérdezz nyugodtan - feleltem, és már tudtam, hogy nem lesz könnyű válaszolni. Jinah hangja nagyon elrévedő volt, ami arra enged következtetni, hogy valamin nagyon elmélkedik.
- Azt mondtad, hogy Henry hozzád vágta a gyűrűjét. Utána nem is láttad? Egyáltalán nem is kerültél vele kapcsolatba?
- Nem.
- Soha nem gondoltál arra, hogy beszélj vele?
Ezen meglepődtem.
Amikor megtörtént a nem túl kellemes incidens, bevonultam a szobámba, és egy hónapig semmit sem csináltam, csak sírtam. Miután elmúlt a "minden nap sírok egy keveset, mert elhagyott a férjem" korszak, megnémultam. Ekkoriban olyan üresnek éreztem magamat... és ez egészen addig tartott, míg nem találkoztam Yesung anyukájával. Valahogy az ő mosolya mindig jobb kedvre derített. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem találok rá a kávézójára azután a kiadós könyvvásárlás után.
De az, hogy én keressem Henry-t... olyan kézenfekvő volt, mégis úgy gondoltam akkor, hogy én vagyok megbántva, neki kell engem kiengesztelnie.
- Nem, ez nem jutott eszembe.
- De gondolom vártál arra, hogy mikor találkoztok újra - mosolyodott el.
- Hát persze! Csak nem gondoltam volna, hogy pont úgy jön össze...
- Amikor először találkoztunk, sokkal másabbnak gondoltalak - mondta, majd felkönyökölt, és a kezébe fektette az arcát, közben pedig elgondolkozva meredt a semmibe. - Olyan dacosan vágtad oda Henry-nek, hogy válni akarsz, hogy azt gondoltam, sokban hasonlítunk. Merész lánynak tűntél, aki megmondja az igazat mindig. Ne érts félre, nem azt akarom mondani, hogy hazudni szoktál, mert nem, csak te nem vagy a szavak embere... amit igazából megértek. Amikor odamentél Henry-hez a kávézóban, akkor minden úgy szertefoszlott. Olyan kis gyengének tűntél ott, hogy azon gondolkoztam, hogy odamegyek Henry-hez, és annak ellenére, hogy akkor még nem tudtam semmiről, csak úgy beverek neki egyet.
Halkan kuncogni kezdtem. Igazán vicces fordulat lett volna az, ha Jinah tényleg megteszi.
- De tudod mire jöttem rá ebben a három napban, veled kapcsolatban? - költői kérdését nekem címezve rám nézett. - Arra, hogy akármi történik, valahogy mindig jól keveredsz ki belőle. Fogalmam sincs honnan csinálod, adhatnál egy kis szerencsét!
- Majd ha rájövök, hogy miben is vagyok szerencsés, azonnal - feleltem nevetve.

A vásárlásból végül nem lett semmi, mert miután megittuk az italunkat, inkább csak hívtunk egy taxit, és hazamentünk.
A hosszúnak tűnő nap után, mikor végre ledőlhettem az ágyra, és lecsukhattam a szemeimet, a fáradtságon kívül boldogságot éreztem.
És akármennyire is akarom rejtegetni - egy kis félelmet is. Hiszen fogalmam sincs, mi lesz, ha újra találkozok Henry-vel...

Read More