A következő címkéjű bejegyzések mutatása: L.Joe (Teen Top). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: L.Joe (Teen Top). Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 29., hétfő

Why me? (Chunji, L.Joe)



Chunji POV ~
El sem hiszem, de végre csendes a dorm. Niel-nek kedve támadt vásárolni menni, és mindenki elment vele. Én fáradtságra hivatkozva itthon maradtam.
Talán túl nagy a csend. Lehet, hogy inkább nekem is mennem kellett volna? Nem tudom, most már mindegy.
Kimentem a konyhába, és egy pohárba töltöttem magamnak innivalót.
- Én is kérek - szólalt meg L.Joe mögülem. Ijedtemben szinte eldobtam a poharat, de sikerült a kezemben tartanom.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem riadtan.
- Miért, nem lehetek itt? - kérdezett vissza azonnal, és azokkal az angyali szemeivel nézett velem farkasszemet.
Nem, nem szabad így rá gondolnom - figyelmeztettem azonnal magamat. Ő a csapattársam, aki szinte már a családtagom.
- De - feleltem végül elrévedve, és elővettem egy másik poharat. Amint elfordultam, boldogan nyugtáztam, hogyha már nem látom, akkor nem ver olyan hevesen a szívem. Neki is kitöltöttem, és át akartam adni a poharat, de amint megfordultam, a túlzott közelsége annyira meglepett, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Elkerekedett szemekkel néztem bele ismét abba a tökéletes szempárba, ami mindig tiltott gondolatokra sarkall.
Mondani akartam valamit, de csak nem jöttek a számra a szavak. Beszéd helyett némán figyeltük továbbra is egymást, a pillanat varázsa csak nem akart tovaszállni, mintha megfagyott volna az idő.
Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy miért csinálja ezt velem, de kemény maszkot öltött magára, lehetetlenné téve ezzel, hogy bármit is megtudjak.
Talán csak szórakozik velem, teszteli a reakciómat.
Én mozdultam hamarabb. Az addig maga mellett tartott kezét felemeltem, és belenyomtam a poharat, majd kicsusszantam közte és a pult között. A nappali felé vettem az irányt, megragadtam a táviránytót, és miközben bekapcsoltam a TV-t, ledobtam magam a kanapéra.
Az imént történteket azonban nem tudtam kiverni a fejemből, csak nem sikerült elterelnem a gondolataimat. A filmben, amit épp nézni próbáltam, feltűnt egy színésznő, aki kivételesen szép volt. Mégis, amikor közelről mutatta a kamera, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez a lány megirigyelhetné a rémálmaimban kísértő szempárt.
Talán nem is voltak azok rémálmok. Kellemes érzés kerített hatalmába, ha szerepelt az álmaimban, mégis, pont emiatt az érzés miatt gondoltam rémálmokként rájuk. Én sosem tudnék L.Joe-hoz úgy viszonyulni, sosem tudnék belemenni, egy kapcsolatba, ami... olyan.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már nem egyedül ülök a kanapén. Byunghun kivette a kezemből a kapcsolót, kényelmesen elhelyezkedett, és átkapcsolt.
- Ya, én azt néztem! - kiáltottam fel.
- Bocsánat - felelte kicsit félénken, majd visszavitte. Azonnal elszégyelltem magam.
- De ha gondolod, nézhetünk olyat, ami mind a kettőnknek megfelel.
Mind a kettőnknek megfelel. 
Mégis mióta mondok én ilyen dolgokat? Teljesen elment volna az eszem?
L.Joe bólintott egyet, és tovább kapcsolt. Pár csatornával odébb egy olyan sorozatra talált, amit még én is szeretek.
Mire észbe kaptam, már együtt nevettünk a viccesebb részeknél. A nevetése különös hatást gyakorolt rám, nem is tudom, mikor érezhettem ehhez hasonlót. Mert hogy ilyet még nem éreztem, az egyszer biztos.
L.Joe rám nézett, majd a mosoly szépen, lassan, eltűnt az arcáról, és ismét komoran figyelt engem. Nem engedte, hogy félrenézzek, végig fogva tartotta a tekintetemet.
- Szeretnél valamit, Byunghun? - kérdeztem halkan. Most legalább meg tudtam szólalni.
Nem válaszolt, hanem közelebb hajolt hozzám. A lélegzetvételem azonnal a duplájára ugrott, szinte már ziháltam. A szívverésem a közelségétől ismét őrült tempóba kezdett, amiért legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, és kegyetlen mosollyal az arcomon néztem volna, ahogy a tíz emeletnyi magasságból egy nyekkenés kíséretében földet ér, a vére pedig beterít mindent.
A tekintetem bizonyára elsötétedhetett, mert L.Joe egy pillanatig tétovázott. Pedig ha tudná, hogy miatta mazochista lettem, és kegyetlen gondolatokat dédelgetek...
Annyira közel került hozzám, hogy a tekintetében már láttam saját magamat, és éreztem a bőrömön a finom leheletét. A szempár, ami már több éve kísért, most csak engem vizslatott, elvarázsolt, képtelen voltam szabadulni tőle.
 A maradéknyi erőmmel el akartam tolni magamtól, és a zakatoló szívemmel a szobámba rohanni, csendben vizslatni a plafont, és elátkozni magamat ezekért az érzésekért.
De nem tudtam megtenni. A kíváncsiság felém kerekedett, nem tudtam kivárni a pillanatot, míg elég közel hajol hozzám, így én tettem meg az utolsó mozdulatot.
Édes ajkai az enyémeken nagyon félénkek voltak, pont, ahogyan én is. Szemeimet azonnal lehunytam, szerényen hajoltam hozzá még közelebb. Ajkaink első találkozása nem szenvedélyes volt, hanem lassú, ismerkedő jellegű. Mind a kettőnknek teljesen új volt ez a helyzet, és ami engem illet, nem akartam elsietni semmit.
L.Joe közelebb ült hozzám, kezeit félénken a derekamra helyezte. A gyengéd ölelését viszonoztam, a jobb kezem automatikusan felfuttattam a vékony karján, és végigsimítottam az arcán. A levegőnk pont ekkor fogyott el, és egy leheletnyi távolságot felvéve távolodtunk el. Abban a pillanatban nem tudott megfordulni a fejemben, hogy rosszat cselekszek, mert a varázslatos szempár csillogással és örömmel telt meg, engem is boldogságra késztetve ezzel.
Homlokát az enyémnek döntötte, de nem sokáig kutattuk egymás tekintetének rejtelmeit, mert újabb csókot kezdeményezett. Ezúttal már bátrabb volt, nyelvét is átcsúsztatta a számba. Kecses táncot lejtettek, mintha már ezer éve ezt csinálnánk. Talán csak olyan régóta vagyunk egymás mellett, hogy akarva, akaratlanul is kitaláljuk egymás gondolatait. Elfojtott vágyaink egy pillanat alatt a felszínre törtek, és az általam rémálomnak hitt éjszakai álmaim valósággá váltak.
Lehunyt szemeim mögött is csak az tekintete lebegett. Nem tudtam egyszerűen másra gondolni, és abban a pillanatban nem is akartam.



Mindenkit megelőzve ültem be az autóba, és foglaltam helyet az ablak mellett. Kicsit várni kellett, míg megérkeztek a többiek is, majd az autó elindult, és elvitt minket a dorm-ba. Az út nem volt több öt percnél, de kínos csend uralkodott.
- Ne csináljátok már ezt! - kiáltott fel Ricky.
- Mégis mit? - kérdeztem vissza.
- Béküljetek már ki! - folytatta ugyanolyan hangerővel a visual maknae.
- Ki mondta, hogy összevesztünk?
- Chunji... - szólalt meg CAP is mély hangján, és figyelmeztetően nézett rám. Na igen, a leader nem nagyon szerette, ha bárki megbántja Ricky-t a színfalak mögött.
Karba tettem a kezeimet, és elfordultam tőlük. Még csak nem is néztem L.Joe-ra.
Amint megérkeztünk, természetesen én voltam az első, aki kipattant a kocsiból, és felrohant a lakásunkba. Magamon éreztem a fiúk értetlen pillantását, de nem tudott foglalkoztatni.
Ahogyan már azt két napja tettem folyamatosan, valamivel elütöttem az időt, és senki nem szólt hozzám. Kis susmogásra figyeltem fel, de nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet neki.
Aztán csak az ajtó nyílását, majd bezárulását hallottam. Felkaptam a fejemet, és az ajtóban álló Byunghun-ra szegeztem a pillantásom.
Meg akartam kérdezni, hogy hová mentek a többiek, de nem volt értelme, hiszen tudtam magamtól.
- Chanhee, én...
- Te mit? Sajnálod, hogy ilyen vagyok? - A hangom kicsit erősebb volt a kelleténél, de nem tudtam másképp reagálni.
- Mégis milyen lennél?
- Balfék.
- Miért is?
- Mert nem normális dolgokra gondolok.
- Akkor én is balfék vagyok?
Nem nézett rám, hanem a plafonra szegezte a tekintetét. Az arca mély szomorúságot tükrözött, és azonnal megbántam, hogy miket vágtam hozzá.
- Nem így értettem...
- Tudod - vágott közbe - Eleinte én sem akartam ezt. Hülyének, és szerencsétlennek éreztem magam, amiért nem tudtam másra gondolni. De idővel egyre inkább beletörődtem, és nem is érdekelt a dolog. Más vagyok, na és? El tudtam volna fogadni, ha te....
Nem hagytál volna ott, és ordítottál volna velem egy sort, az első csókunk után.
A mondat vége némán lebegett közöttünk, mind a ketten erre gondoltunk.
Elszégyelltem magam. Annyira képtelen voltam elfogadni, hogyan érzek, hogy csak magamra gondoltam. Hogy lehetek ennyire önfejű? Mondjuk mindig is önző voltam, de soha, egyetlen egyszer sem gondoltam, hogy ezzel ennyire meg fogok bántani valakit.
L.Joe továbbra sem nézett rám, elgyötört arcából rögtön rájöttem arra, hogy csak azért, mert nem akarja tovább rontani a helyzetet.
Felálltam, és elindultam felé. Megdöbbentem kapta rám a tekintetét, és kis félénkség tükröződött a szemeiben.
Alig egy fél méternyire álltam meg tőle, és halvány mosoly terült el az arcomon.
- akkor próbáljuk meg... - Az arcán soha nem látott örömöt véltem felfedezni, széles mosoly terült el azon. - De csak lassan, ha kérhetem - tettem még hozzá gyorsan.
Azonnal áthidalta a köztünk lévő távolságot, és szorosan magához ölelt.



________________

Talán nem itt kellene leírnom, de itt van, szóval tessék. /Kérek mindenkit, hogy olvassa el, ha már idetévedt/
Általában pozitív kritikákat kapok tőletek, és elképzelni sem tudjátok, hogy mekkora boldogsággal tölt el ez engem, sőt, ti inspiráltatok arra is, hogy belekezdjek egy könyv írásába.
De nem olyan rég, megkaptam az első negatív kritikámat is (ami tulajdonképpen nem a történetre vonatkozott, hanem arra, hogy nem tudok számolni). És elmondani nem tudom, mennyire felidegesítettem magamat rajta.
Tehát nagyon szépen kérlek titeket arra, hogy ne kényeztessetek el. Ha találtok hibát, szóljatok nyugodtan, azonnal (vagyis ha netközelben vagyok) kijavítom, hogy minél élvezhetőbb legyen a történetem.
De arra is szeretnélek titeket kérni, hogy más írót ne bántsatok meg ennyire, mint ahogyan engem... legyünk egy kicsit toleránsabbak, és ne az legyen az első akadály, ha olvasunk egy történetet, hogy a hibák miatt nem fejezzük be. Szerény személyem szerint egy történet akkor, és csak akkor olvashatatlan, ha hanyagul van megírva. Én nem érzem, hogy ilyenek lennének a történeteim, de nyugodtan ki lehet engem javítani.
Próbálok figyelni a hibáimra, de én is ember vagyok, csak úgy, mint ti. Gondolom azért olvastok, mert szeretitek, ha egy teljesen másik helyre, más személyekkel kalauzol el titeket az író, de ezt ne vegyétek félvállról. A legtöbb író, pont, mint én, érzékeny művészlélek, tehát vigyázni kell ránk.
Nem azt mondom, hogy tilos negatív kritikát mondani. Nem, azt mondjátok is nyugodtan, mert a negatívumoktól erősödünk meg, és ezek sarkallanak minket arra, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk. De kérlek figyeljetek oda az írásmódra, mert mint említettem, nem nehéz minket megbántani.
Egy jó író két okból ír. Az egyik az lenne, hogy ezzel tud kiadni dolgokat, érzéseket, gondolatokat magából, a másik pedig Ti lennétek - az olvasók. Számomra nincs is nagyobb öröm annál, hogyha örültök annak, hogy hozom a folytatásokat, történeteket, OS-eket, stb-t.
Már nem egy írót láttam, aki ilyenek miatt abbahagyta az írást, vagy legalábbis a publikálását, pedig tehetséges volt. Én nem szeretném így végezni, tehát megismétlem magamat: nagyon szépen kérlek titeket, hogy figyeljetek arra, hogy mit mondotok, vagy tesztek. A tolerancia mindenkiben ott van, nem rossz tulajdonság, ne is nyomjátok el.
Read More




2013. április 8., hétfő

Keep distance (L.Joe) /smut/


Halvány szőke haján a reggeli napfény sugarai megtörtek, és ezerfelé szóródtak szét. Szemét napszemüveg fedte, ezzel lehetetlenné vált bárhogyan is olvasni az arcáról.
Szája finom vágású volt, éppen egy egyenes vonallá préselődött össze.
Alakja pont, mint a homokóra; mindenből kapott egy keveset. Nem is titkolta ezt, egy fekete bőrdzseki fedte hófehér karját, és egy a köldökéig leérő póló a mellkasát. Fényes, latex nadrág volt rajta, egy tűsarkú bőrcsizmával kiegészítve.
Aminek a vége éppen egy esetlen torkánál volt. Kegyetlenül a fejéhez tartott egy fegyvert, lecsapásra várva.
- Megmondtam. Ha ma nem fizet, vége mindennek - szólalt meg hűvös hangján.
- A-a-a pé-pénz o-o-ott van… - kezdett bele a férfi, de csak dadogni tudott.
- Ha nem bír összerakni egy értelmes mondatot, akkor itt helyben a fejébe röpítem ezt a golyót, és a családját fenyegetve a hitelkártyájáról veszem le a pénzt - vágott közbe a lány.
- A pénz ott van a fiókban. Egy csekk van ott - nyögte ki nagy nehezen.
- Na, látja? Ha ezzel kezdi, nincs szükség ilyesmire. - A lány megengedett magának egy mosolyt, és miközben beszélt, a fegyverre mutatott.
Nem rakta el, hanem a kezében az eszközzel odasétált az említett asztalhoz. Kihúzta az első fiókot, de ott nem talált semmit, így a második követte.
Ott volt a csekk, rajta a sok nullás számmal.
- Azt ajánlom, hogy többé ne keveredjen ilyen üzletbe, mert ha nem fizet még egyszer, nagyobb bajok lesznek - vetette még oda a válla felett, és kisétált az épületből.
A jól megszokott fekete autó már ott várta, és ő bevágódott a jobb első ülésre. A napszemüveget feltolta, így láthatóvá vált a mély barna szeme, amiben semmilyen érzelem nem tükröződött.
- Lassú voltál - szólalt meg a volán mögött ülő férfi.
Szőke haja a szemébe lógott, rajta pedig egy sapka díszelgett. Ahogy HyoMin ránézett, rögtön megváltozott benne valami, de ezt már megszokta.
- Nem akart fizetni - vonta meg a vállát.
- Sosem akarnak fizetni - felelte L.Joe, majd beindította az autót, és elindult. Míg utaztak, néma csendben ültek.
- Mikor lesz a következő küldetés? - kérdezte HyoMin megtörve ezzel a hallgatásukat.
- Majd ha a fater mondja - mondta félvállról L.Joe.
- Akkor ma este nem megyünk partizni? - HyoMin szemei felcsillantak.
Eleinte nagyon utálta az apját, mert eladta, a világot, mert ilyen helyre került. De amint megpillantotta az akkor még barna hajú férfit, rögtön megtett mindent, hogy ide való legyen.
Csak így tudta túlélni az elmúlt éveket. Bár, néha még így is volt olyan, hogy azt hitte, nem éli meg a másnapot.
De a partizást nagyon szerette. Ilyenkor az autóversenyekre mentek el, ahol a barátaikkal együtt voltak.
- Ez nem is kérdés! - felelte L.Joe fél oldalas mosolyt villantva. HyoMin szíve ismét hevesebben kezdett el verni, ahogy meglátta.
A hatalmas villájuk előtt lassított le a fiú, majd lement a mélygarázsba. Mind a ketten kiszálltak, a lifttel pedig felmentek a szobájukba.
HyoMin lefeküdt az ágyra, és már húzta is a lóbőrt. Mivel éjszakai életet élt, csak ilyenkor volt ideje aludni.
A vállát valaki rázogatni kezdte, arra ébredt fel. Kinyitotta a szemeit, és L.Joe-val találta szembe magát.
- Hugi, kelj fel, tíz perc múlva indulunk - mondta, aztán ki is ment.
HyoMin-nek nagyon fájt, amikor huginak szólította… de mint minden másba, idővel ebbe is beletörődött.
Felkelt, és még mielőtt elkezdett volna készülődni, az órára pillantott. Fél tíz. Átaludta volna a teljes napot?
Először is lezuhanyozott, aztán egy törölközőt maga köré csavarva állt meg a szekrénye előtt, és nézett egy csinosabb ruha után.
- Minnie, hol van a mai csekk? - jött be kopogás nélkül a szobába L.Joe.
- Hé, ha kimész, és felöltözök, utána odaadom! - kiáltott fel HyoMin.
- Miért mennék ki? Szerinted nem láttam már hozzád hasonlóból ezret is? - kérdezte nevetve a fiú, és leült az ágyra.
- Elhiszem, hogy láttál mást is, de én nem akarom, hogy láss! - hadakozott a lány.
- Jó, értettem - állt fel nagyot sóhajtva L.Joe, és elindult kifelé a szobából. - Két percet kapsz, hogy elkészülj, utána indulunk. A csekket hozd ki - mondta még hátrafordulva az ajtóból, aztán be is zárta maga után.
HyoMin nagyot sóhajtott, és nekidőlt a szekrényének.
L.Joe-nak most fogalma sincs, mit érezhetek - gondolta magában.
Felkapta magára az első ruhát, ami a keze ügyébe akadt, elkészítette a haját, aztán a kezében a papírral sétált ki a szobából.
- Itt van - nyomta oda a szőke fiú kezébe.
- Olyan kezdő vagy még mindig - felelte a fejét csóválva. - Ha pénzt kapsz, rögtön le kell adnod - folytatta.
- Jó, most lett elegem! - kiáltott fel HyoMin. Csak ketten álltak a folyosón, így a hangja nagyon hangos volt.
L.Joe érdeklődve fordult a lány felé, talán egy kicsit meg is volt lepve.
- Mégis miért szidsz mindig? Három éve dolgozunk együtt, de ez idő alatt csak azt hallom, hogy milyen tapasztalatlan vagyok, vagy hogy csinálhatnám úgy a dolgokat, mint te, de tudod mit? Én is vagyok olyan jó, hogy tudjam, mit kell tennem!
L.Joe csak elmosolyodott, és egy pillanatra levette a tekintetét a lányról. De azonnal vissza is tért rá.
- Csak azért mondom ezeket, mert nem akarom, hogy hamarabb kihullj mellőlem, mint azt kellene - felelte, és összeborzolta a haját.
- Ya! Most állítottam be! - kiáltotta megint a lány, és durcizva fordult el.
Azonnal megbánta a kirohanását.
- A kocsiban várj meg, mindjárt megyek én is - mondta, aztán az ellenkező irányba indult el. HyoMin hosszasan nézte, és próbált nem az utóbbi eseményekre gondolni.
Megrázta a fejét, és a garázsba ment. Az autóban megigazította a haját, és várt.
A fogadott bátyja nem soká érkezett meg, aztán már indultak is. A szokásos helyre mentek, a szokásos időben, a szokásos eseményre. Még sem volt szokásos, mert mindig történt valami izgalmas.
- Sziasztok! - köszönt nekik Niel először. Aztán az egész banda köszönt nekik, és beszélgetésbe elegyedtek.
- Min, ma nem próbálod ki te? - kérdezte a lányt Chunji.
- Mégis mit? - kérdezett azonnal vissza.
- A versenyzést. Egyetlen egyszer sem versenyeztél még - felelte a szőkés hajú fiú vigyorogva.
- Rendben - bólintott azonnal. - A kulcsot - tartotta a kezét L.Joe felé.
- Ha összetöröd a verdát, új végtagokra lesz szükséged - vetette oda, majd a kulcsot is odadobta.
- Imádlak. - A levegőben egy puszit küldött neki, és elmosolyodott.
Beült az autóba, de most a volán mögé. A felsorakozó autók mellé állt be, majd kiszállt.
- Te is versenyzel, kislány? - kérdezte tőle az egyik férfi.
- Ha még egyszer kislánynak nevezel, nem hiszem, hogy holnap a szíved még a mellkasodban fog dobogni - mondta sötéten. - Egyébként igen - folytatta vigyorogva.
A férfi csak elkerekedett szemekkel bámulta.
- Tetszel nekem - állt elé szorosan egy másik fiú. Már párszor látta itt HyoMin, de a nevére nem emlékezett.
- Akkor már ketten vagyunk - felelte.
A fiú csak elmosolyodott, elfojtott egy nevetést, aztán visszament az autójához. Azonban, még mielőtt beült volna, azt mondta:
- Vigyázz magadra, inkább hagyd ki a veszélyes helyzeteket.
- Persze - morogta.
A lány, akit alig takart valami ruha, előre állt, jelezve ezzel, hogy mindjárt kezdődik a verseny. Min beszállt az autóba, és végig nézte, ahogyan a lány leveszi a melltartóját, és a magasba emeli.
A kocsit indította, így bármelyik pillanatban indulhatott. Szerencsére nagyon jó autójuk volt, így ezzel nem lehetett akadály.
A lány elengedte a melltartót, HyoMin autója pedig kilőtt. A többiek is elindultak, nagyon szorosan indult a verseny.
Az első fordulóban a második helyen volt már, de ez neki nem volt elég. Nyerni akart, minden áron.
Ők ketten egészen elhaladtak a mezőny többi résztvevőjétől, és szorosan egymás mellett haladtak. A HyoMin mellett haladó autó mindent megtett, hogy leszorítsa a pályáról a lányt, de ő nem hagyta magát.
Egyszer azonban egy rövid egyenes következett, aminek a végénél egy villanypózna állt, és HyoMin egyenesen afelé hajtott.
A lány hirtelen gondolt egyet, és oldalra fordította a kormányt, ezzel egy mellékutcába tért be. Kis előnyre tett szert ezzel, így már ő vezetett, de az ellensége mindent megtett, hogy beérje. Nem sikerült neki, HyoMin pedig egyszerűen bevezette a célba az autót, minden karcolás nélkül.
Amikor kiszállt, töretlen mosoly ült az arcán. Az első versenye, és bár nem simán, de megnyerte.
A mögötte beérkező autó is beért, és a sofőr azonnal kiszállt. HyoMin csak akkor vette észre, hogy az a fiú volt az, aki az elején tanácsot adott neki.
Halvány mosollyal az arcán indult el HyoMin felé a fiú.
- Szép volt, bár szabálytalan voltál - mondta.
- Miért is?
- Nem szabad levágni az utat.
- Nem adtál más lehetőséget - vonta meg a vállát.
- De, igen. Hogy beállj mögém - felelte egyszerűen.
- Ya, mégis mit képzelsz, jobb vagy nálam? - HyoMin azonnal felkapta a vizet.
A fiú csak előre lépett, kezét a lány derekára téve húzta magához közelebb.
- Nem, és ezt be is bizonyíthatod az autómban - suttogta a fülébe.
HyoMin nem akart neki engedni. De ha arra gondolt, hogy három éve él viszonzatlan szerelemben, ahonnan semmi kilátás… már nem is zavarta annyira a dolog.
A fiú azonban hirtelen távolodott el tőle, amit nem értett. Előre nézett, de csak egy háttal találta szembe magát.
- Ne nyúlj hozzá még egyszer - sziszegte L.Joe a fiúnak.
- Miért ne tehetné? - kérdezte azonnal HyoMin.
L.Joe felé fordult, és válaszolni akart, de a privát telefonja kezdett el csörögni. Azonnal felvette.
- Itt L.Joe… igen… értettem… persze… indulunk - mondta kisebb szünetekkel, és le is rakta.
Durván ragadta meg HyoMin karját, beültette a jobb-egybe, átrohant az autó másik oldalára, és azonnal indult.
Ez volt az első pillanat, hogy HyoMin nem mert megszólalni. Félt, hogyha akár csak egy szót is kiejt, máris robbanni fog a bomba.
De érdekelte, hogy hová tartanak.
L.Joe hirtelen fékezett le, minden szó nélkül pattant ki az autóból, és vágta be maga után az ajtót.
HyoMin egyedül maradt a gondolataival. Nem tudta, mi tévő lehetne.
Hirtelen egy lövést hallott meg. Azonnal összerezzent, pedig már megszokhatta volna. Minden erejére szükség volt, hogy ne szálljon ki, és ne menjen be. L.Joe akkor igazán mérges lett volna.
A fiú pár másodperc múlva a kezében egy nagy táskával jött ki az épületből, még mindig idegesen. A hátsó ülésre bevágta a táskát, és újra a volán mögé ült.
Azonban még mielőtt indított volna, halkan szólalt meg:
- Kapcsold ki a biztonsági övet.
HyoMin már tényleg semmit sem értett. Azon gondolkozott, hogy most itt ki kell szállnia?
Végül is megtette, amire a fiú kérte.
L.Joe hirtelen nyúlt hozzá, és átültette az ölébe. A lány lovagló ülésben ült rajta.
Hamarabb érezte meg a fiú ajkait az övén, mint ahogy észbe tudott volna kapni. L.Joe csókja szenvedélyes volt, sürgető, és egyben nagyon kellemes is.
Bár mióta megpillantotta, Min csak erre a pillanatra várt, mégsem tudta magát átengedni ennek. Eltávolodott, és az alig pár centire lévő fiú szemébe nézett.
- Ezt nem lehetne - suttogta.
- A felettesed vagyok, én mondom meg, mit lehet, és mit nem - vetette oda.
A nyakára helyezte a kezét, és erőszakkal magához húzta. Min-t már nem érdekelte semmi, csak érezni akarta magán a fiú csókjait.
Ezúttal belement a csókba, résnyire nyitotta szét az ajkait, amit a fiú azonnal kihasznált. Nyelveik heves csatába kezdtek, L.Joe pedig Min ruháját egyre fentebb húzta.
A lányban ezzel pontosan egyenesen arányosan nőtt a szenvedély. Csak arra tudott gondolni, hogy végre megtörténik.
A csókjukat addig szakították meg, míg L.Joe levette Min-ről a ruháját, a lány pedig ugyanígy tett a fiú felsőjével. A szomszédos ülésbe száműzték a ruhadarabokat, és ott folytatták, ahol az imént abbahagyták.
L.Joe kezei hamar elkalandoztak, és a lány melleit kezdték el kényeztetni melltartón keresztül. Amint már ez sem volt elég neki, egyszerűen kikapcsolta a ruhadarabot, és a többi mellé tette. Ajkaival bejárta a lány felső testének minden egyes szegletét, perzselő tüzet hagyva maga után.
Nem sok idő telt el, míg mind a kettőjükről lekerült az összes ruhadarab. L.Joe a nadrágja zsebéhez nyúlt, és elővett belőle egy óvszert. Min a nyakára hintett csókokat, így csak a fólia szakadását hallhatta.
Kicsit hátrább húzódott, és elvette L.Joe-tól a gumit, majd fel is görgette rá. Izgatott, vágytól fűtött pillantással nézett felettese szemeibe. L.Joe magára engedte, és pontosan egyszerre sóhajtottak fel.
Eddig elfojtott érzelmek törtek a felszínre, de ez most nem érdekelte egyikőjüket sem. A pillanatnak éltek, és ki is élvezték azt rendesen.
L.Joe kezei Min derekán pihentek, és ő diktálta a tempót. A szőke hajú lány L.Joe nyaka köré fonta a karjait, és lehunyt szemekkel engedte át magát az érzésnek. Csak sodródott, és érezte, hogy egyre fentebb ér. Az érzései pontosan egyszerre robbantak benne a beteljesüléssel, de a fiú még nem végzett. Nem sokáig kellett rá várni, miután elélvezett, levette magáról az óvszert, és kidobta az ablakon. 
Min L.Joe vállára hajtotta a fejét, és erőteljesen lihegett. Soha életében nem volt még ilyen intenzív pillanata. 
A fiú szívverését hallgatta, és teljesen megnyugodott. Nem volt már mérges, ideges, feszült, mert tudta, hogy pontosan ott van, ahol lennie kell.
- Ugye tudod, hogy ez volt az első, és utolsó alkalom is? - szólalt meg L.Joe.
- Azt hittem, ez egyértelmű - felelte a lány. Visszamászott a saját helyére, és elkezdett felöltözni.
Tudta, hogy ez lesz, nem is számított másra. De mégis… nagyon fájt neki.
Magasan repült, és megégette magát, pont, mint Ikarusz. Most pedig, szárnyak nélkül hevert a földön, összetörten.
De nem bánta meg. Ha kihagyta volna, akkor lenne most mérges.
A fiú szintén felöltözött, majd hazafelé vette az irányt. Egyiküknek sem volt kedve visszamenni most a bulira.
- L.Joe… - szólalt meg Min, miután kiszálltak a liftből.
- Hm?
- Máskor, ha más bepróbálkozik nálam, nem kell leállítanod. Tudok magamra vigyázni, és ha neked szabad más nőcskékkel együtt lenni, akkor én is megtehetem - mondta.
Üres szavak voltak. Ez után az éjszaka után más férfira rá se tudott volna nézni.
A fiú lángoló tekintettel fordult felé.
- Nem! - Csak ennyit mondott, de Min összerezzent. Még sosem látta ennyire feldúltnak a felettesét.
- Te az enyém vagy, mással nem lehetsz együtt - mondta, és elindult.
Másnap visszatértek az eddigi kerékvágásba. L.Joe továbbra is csajozott, Min pedig továbbra sem volt együtt más férfival.
Fájdalmas volt neki elviselni, hogy látja azt a férfit mással csókolózni, akit szeret. De nem tehetett ellene semmit. Hiszen ez az ő sorsa, el kell viselnie a következményeit. 

Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML