Dangerous Game S2 - 13. rész

*Ari POV*

Nem tudtam, mire véljem ezt az egészet. Én már teljesen lemondtam Yonghwáról, de most ő vissza akar kapni. Mit csinálhatnék?
Este nagyon sokáig gondolkoztam, aztán elkönyveltem magamban azzal, hogy úgyse fogunk többé találkozni. Neki ugyanúgy sokat kell dolgoznia, nekem pedig még mindig iskolába kell járnom. Ez van, ha az ember barátja már pénz kereső ember...
Mármint, ő nem a barátom!
De miért javítom ki még a gondolataimban is magamat? Teljesen megőrültem.
Reggel elég esős idő volt, már zuhogott. Melegebb ruhákat vettem fel, és elővettem a kedvenc fekete kabátomat is. Lementem reggelizni, aztán Minyeonggal indultunk az iskolába. Ő mint mindig, most is rádiót hallgatott, a fülesén keresztül. Egyszer csak hirtelen megállt.
- Szerintem ez neked szól! - jelentette ki. Érdeklődve figyeltem rá, mire ő kihúzta a fülhallgatót a telefonjából, így már én is hallhattam, miről beszél.
- ...a  következő szám akkor pedig következzen a CN Blue-tól! - mondta a műsorvezető. Nem értettem, Minyeong miért mondta azt, hogy nekem szól.
Aztán amint elkezdődött a dal, rögtön felismertem. Ott álltunk a zuhogó esőben, és közösen hallgattuk azt a dalt, ami tulajdonképpen rólam íródott.
Nem tudtam megszólalni. A lábam a földbe gyökerezett, és úgy éreztem, hogy soha nem fogok tudni újra elindulni. Ahogyan a dal mondja, az esővel áradnak az emlékek is.
Nem akartam sírni. Meredten bámultam a Minyeong kezében lévő telefont, és csak Jonghyun hangjára koncentráltam. Az az egy szerencsém, hogy Yonghwa ebben kevesebbet énekelt, mert akkor biztos elkezdtem volna sírni.
Aztán hirtelen meghallottam a hangját. De olyan közelről szólt...
Rögtön oldalra kaptam a tekintetem. És ott állt, a kezében egy gitárral, és elszántan nézett a szemembe. Azt hittem, ezzel a dallal csak búcsúzni akar, de a tekintetében nem ezt láttam.
Minyeong valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy ez már "Túloltúl nyálas neki", de mégis ott maradt velem.
A dal utolsó akkordjai következtek, Yonghwa pedig megindult felém. Ázottan, de mégis ragyogó tekintettel állt meg pontosan előttem. Nagy levegőt vettem, és felnéztem rá, egyenesen a szemébe.
- Ezt nem kellett volna - suttogtam.
- De, pontosan ezt kellett tennem - felelte egy pimasz mosoly kíséretében.
- Miért akarsz most mindent előröl kezdeni? - kérdeztem.
- Mert hiányzol. És tudom, hogy én is hiányzok neked. Ismerd be magadnak.
- Hiányoztál. Múlt időben. És már megígértem valaki másnak, hogy találkozok vele, ha véget ért a per... - néztem félre. Az igazat megvallva, eddig Hongki még csak eszembe sem jutott. De most hirtelen jó ötletnek tűnt.
- Kezdjünk új lappal. De most a kutyám nincs itt, hogy felborítson.
Az emléken el kellett mosolyodnom. De aztán megráztam a fejemet, és céltudatosan néztem a szemébe.
- Nem így működnek a dolgok. Azt mondtad, szakítani akarsz, én pedig...
- Nem mondtam, hogy szakítani akarok. Szünetelni akartam, mert sok munkám volt, és nem akartalak a per alatt fárasztani.
Basszus... tényleg ezt mondta!
- De ne magyarázd bele, hogy mindent az én érdekemben tettél.
- Igazad van, nem érted tettem... hanem értünk. - Az államra rakta a kezét, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
Mikor megtettem, csak újra azt akartam érezni, mint régen. Egyedül mellette voltam boldog, és újra át akartam élni azt a csodát, amire csak ketten vagyunk képesek.
Nagyot sóhajtottam, aztán elléptem tőle.
A keze lassan esett vissza maga mellé. Felnéztem rá, és mérhetetlenül szomorú volt a tekintete.
Odaléptem hozzá, a kezeimet a nyaka köré fontam, és szorosan magamhoz húztam. Éreztem rajta, hogy semmit nem ért, mert nem ölelt át.
- Benne vagyok. Adjunk még egy esélyt kettőnknek - suttogtam neki.
Nem válaszolt, legalábbis nem szavakkal. Átölelte a derekam, kicsit elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
A szívem ismét hevesebben kezdett el dobogni. Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Az ajkai perzselőek voltak az enyémeken. Szinte azonnal elmélyítettük ezt a csókot, mert mind a ketten többre vágytunk.
Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk ott. Az eső továbbra is zuhogott, de ez volt a legkevesebb. Az esernyőm már rég kiesett a kezemből, és úgy nézhettem ki, mint egy ázott kiskutya, de az érdekelt a legkevésbé. Most nem számított, mennyi az idő, hol vagyok, hogy nézek ki, csak az, hogy ismét együtt vagyunk.
- Elviszlek az iskolába - suttogta az ajkaim közé. Ja, tényleg, nekem kötelezettségeim vannak.
- Oké. Minyeong... - fordultam volna felé, de észrevettem, hogy már nincs is ott. Gondolom, a buszhoz ment.
Yonghwa megfogta a kezemet, és maga után húzott az autójához.
Amikor beszálltam, úgy éreztem, hogy hazaértem. Ismét azt a kellemes illatot éreztem, meleg volt, halkan szólt a zene, és amikor Yonghwa beült mellém, minden tökéletes lett.
- Lefeküdtem YoSeobbal - mondtam ki, mikor elindítottunk.
A kocsi hirtelen fékezett le, én pedig átkoztam magam, amiért nem akkor mondtam, amikor itt lett volna az ideje. Most a hangulat megtört.
Lehúzódott, és mélyen a szemembe nézett.
- Komolyan mondod? - a hangja hideg volt.
- Igen. De akkor már nem voltunk együtt.. csak gondoltam, jobb, ha tudod.
- Szakítottak NiTae-vel?
- Hát... az eset után...
- Te....
- Ne, kérlek ne mond ki. Ez volt életem legszörnyűbb tette, és minimum ötször újjá kell születnem, hogy megbocsáttasson ez a bűnöm.
- Buddhista vagy? - nézett rám értetlenül.
- Olyasmi - feleltem vigyorogva.
A nyakamra csúsztatta a kezét, szorosan magához húzott, és olyan szenvedélyes csókot adott nekem, amilyet még soha. Azt sem tudtam, hol a fejem, csak őt éreztem, és azt, amit éppen készült csinálni velem.
Teljesen beindultam. Lelöktem a táskámat az oldalamról, és az ölébe ültem. Tovább folytattuk a csókolózást, a kezei pedig elkalandoztak, pont, ahogy nekem. A téli egyenruhám volt rajtam, de benyúlt a szoknyám alá. Az érintése után szinte tűz keletkezett a bőrömön. Igen, ő az, aki nekem való.
- Nem. Ezt most nem lehet - húzódott hátra.
- De...
- Kérlek, ne ellenkezz - nézett elkeseredetten a szemembe. Tudtam, hogy alig kellene egy picit is megmozdítanom a kisujjam, hogy benne legyen, de tiszteletben tartottam a kérését, és visszaültem a helyemre. Az ölembe vettem a táskámat, és magam elé néztem. Teljesen kipirulhattam, mivel forrt a vérem.
Yonghwa nagyot sóhajtott, aztán ismét indított. Most eltaláltunk újabb megálló nélkül az iskolába.
Mielőtt kiszálltam volna, adott még egy utolsó, lágy csókot.
- Délután érted jövök - mondta, és rám kacsintott. A szívem hevesebben kezdett verni, amiért elátkoztam magam. Hát ez már örökre így fog maradni?
- Várni foglak - feleltem, és kiszálltam. Elindultam az iskola felé, és az udvaron összefutottam Rinnel. Amit láttam, kicsit meglepett.
Minho-val jött kézen fogva.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
- Helló. Jól láttam, hogy...
- Igen. Ma reggel történt minden - vágtam közbe.
- Szuper. Nem akarsz mesélni?
- Neked is kellene.... - néztem nem kicsit feltűnően az összefont ujjaikra.
- Az első órám tesi - vont vállat.
- Nekem is. Lógjuk el, azt mondjuk, hogy lekísértelek az orvosiba - kaptam rögtön az alkalmon.
Még soha nem lógtam. Egyetlen perc késésem sem volt még, most pedig úgy éreztem, pont itt az ideje.
- Oké - bólintott mosolyogva. Adott egy puszit Minho arcára, aztán elindultunk. Lementünk a ruhatárba, és leültünk a földre.
- Te kezdd - szólaltam meg.
- Rendben. Hát az egész úgy kezdődött, hogy két nappal ezelőtt egyedül maradtam a próba teremben. Táncolgattam - vonta meg a vállát.
- És?
- És...
- És?
- És...
- Rin, még egy és, és komolyan mondom, hogy...
- Jó-jó rendben - nevetett fel. - Szóval meghallotta a zenét, és jött megnézni, hogy ki maradt még bent. Ott voltunk kettesben a táncteremben... a többit gondolom ki tudod találni - mondta elpirulva.
- Ha nem mondod el konkrétan, biztosíthatlak felőle, hogy én a rosszabbra fogok gondolni.
- Nem úgy értettem! - nézett a szemeimbe, és még jobban elpirult. - Beszélgettünk, aztán felvetette, hogy nagyon szép alakom van. Azt feleltem, hogy a tánc miatt. Erre ő azt mondta, hogy nem, én magam vagyok szép. - Nem hittem, hogy lehetséges, de Rin még jobban elpirult. - Aztán azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni... érted, együtt.
- A válaszodban nem kételkedek - vágtam közbe nevetve.
- Először pedig azt mondtam, hogy nem. - Ő elkezdett nevetni, én pedig abbahagytam. Most már nem értem.
- De?
- De aztán megcsókolt - egyszerűen vonta meg a vállát. - Én pedig azt mondtam, hogy benne vagyok - folytatta vigyorogva.
- Milyen...
- Aranyos?
- Nem épp erre gondoltam, de így is lehet mondani - feleltem nevetve.
- Na de most te jössz.
- Az én sztorim még egész friss. Ma reggel elindultunk, aztán... - Mindent szóról szóra elmondtam neki. Végig elkerekedett szemekkel figyelte, mit mondok.
- Szóval, ennyi - fejeztem be, és pont olyan idiótán vigyorogtam, mint ő.
- Őszinte szívből örülök nektek. Teljesen egymásnak valóak vagytok - mondta komolyan.
- Köszönöm. És én is örülök nektek.
- Most már mehetnénk tesire - állt fel.
- Igen, jó ötlet - álltam fel én is. Összeszedtük magunkat, és bementünk az órára.
Elviekben én voltam rosszul, amire rásegített az is, hogy szinte mindig fehér vagyok. A tanár csak annyit mondott, hogy üljünk le.


  

Read More

Dangerous Game S2 - Extra fejezet

*Nana POV*

A kulcsomat ledobtam az asztalra, és mit sem törődve, hogy még cipő van rajtam, bementem a lakásomba. A kanapéra ültem le, és azonnal felbontottam a borítékot.
De nem tudtam elolvasni, mert a papír felsértette az ujjamat, amiből azonnal elkezdett ömleni a vér. Felálltam, és kimentem a konyhába, hogy megtisztítsam.
- Nana, igaz, hogy már más csapatnál táncolsz? - kérdezte a főnököm keményen. 
- Igen - bólintottam. 
- És én erről miért csak most szerzek tudomást? - csapott az asztalra mérgében. 
- Gondolom a spiclik most jelentették, hogy fellépésem volt - vontam meg a vállam. 
- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem - nézett mélyen a szemembe. Egyhangúan néztem vissza rá. Ezek csak szavak, soha nem fog kirúgni engem. Annál sokkal fontosabb vagyok itt. 
- Be fogom őket perelni. Ellopják a táncosunkat - jelentette ki hirtelen. 
- Mi? - kaptam fel a fejem azonnal. 
- Netán valami baj van ezzel? - vonta fel a szemöldökét. 
- Nem, dehogy - feleltem újra a saját stílusomban. 
- Akkor ezt megbeszéltük. Vissza is mehetsz táncolni - intett. Megfordultam, és kimentem. 
Senkinek nem adhattam meg azt az örömöt, hogy fogást találjon rajtam. Kemény világot élünk, és akármennyire is jó volt a lányokkal táncolni, a saját érdekeimet kell magam előtt tartanom. Az emlék hatására kicsit elmeredtem, de amint újra a jelenben voltam, az ujjamra rakott zsepivel együtt visszasétáltam a nappalimba.
Ismét elfoglaltam a helyem a kanapén, és most már el is olvashattam a levelet.
Megnyerték a pert. Pedig a főnököm szerintem meg is bundázta... lehet, hogy a bíróságnál ez nem vált be?
Mit mondhattak? Semmi esélyük nem volt...
De miért is gondolkozok ezen? Az elejétől fogva nem érdekelt ez engem. Unott arccal dobtam le a borítékot az asztalomra.
Szét néztem az üres lakásban. Már megszoktam, hogy egyedül élek, bár eleinte sem volt nekem nehéz. A szobámba mentem, és elpakoltam, a reggeli kupim következményeit. Utána a fürdő felé vettem az irányt, és a forró víz alá álltam be.
Másnap későn keltem, és munka előtt még elugrottam bevásárolni. Épp a sorok között nézelődtem, amikor megakadt valakin a szemem.
- Szia Nana - jött közelebb T.O.P. Hát, ő is kiszúrt.
- Szia - köszöntem vissza.
- Hallom, beperelted a lányokat. Erre még tőled sem számítottam - mondta, és közben jött utánam. Pedig azt hittem, le tudom rázni.
- Nem érdekel - vontam meg a vállam.
- Ha nem érdekelne, visszavontad volna a pert. Itt valami más van, igaz? - Egy pillanatra megálltam, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni.
- Nem - mondtam komolyan. Azonnal tovább indultam, közben pedig a kosaramba raktam egy kis lazacot.
Tabi nem jött utánam többé. Szerencsére.
Miután fizettem, hazavittem a cuccaimat, és indultam a munkahelyemre. Azonban amint beléptem az épületbe, megszólított a recepciós.
- Nana, a meghallgató terembe menjen most - mondta. Értetlenül néztem rá, aztán megvontam a vállamat, és oda mentem.
Rajtam kívül még négy lány volt ott, és a főnök.
- Hát megérkeztél - mondta nagyot sóhajtva.
- Miért kellett most ide jönnöm? - kérdeztem karba tett kezekkel. Nekidőltem a falnak.
- Titeket négyőtöket választottalak ki.
- Mihez? - kérdezte az egyik lány.
- Új bandát szeretnék debütáltatni, akik csak lányokból állnak. A nevetek f(x) lesz, és mindannyian új személyiséget kaptok - mondta.
Értetlenül bámultam rá. Szóval vége a gyakornokosodásnak, de... mindez ilyen könnyedén?
- Nem is vettünk részt semmilyen meghallgatáson - szakítottam én meg ezt a nagy csendet.
- Igen, de tisztában vagyok mindannyiótok képességeivel. De térjünk rá a lényegre. A fő énekes Sun Young lesz, de mostantól Lunának fognak hívni. Liu és Jin Ri lesztek a rapperek, a ti nevetek pedig Amber és Sulli. Soo Jung, te Krystal néven fogsz debütálni. És Nana, te leszel a leader és főtáncos, mint Victoria - mondta végig. Minden szemébe egyesével nézett el.
- A 255-ös lakás a tiétek, még ma költözzetek be. Holnap kezdődnek meg a közös próbáitok, addig intézzétek el, amit kell, mert addig nincs megállás, míg fel nem léptek élőben, a nagyközönség előtt - mondta. Ott hagyott minket.
A négy lány izgatottan kezdett el beszélgetni, én pedig rögtön követtem a főnököt.
- Várj egy percre - állítottam meg.
- Még mindig nem csípem ezt a hangnemet - fordult hátra kelletlenül.
- Új személyazonosságot szeretnék - tértem rögtön a lényegre.
- Miért?
- Az az én dolgom. De intézd el, hogy azt higgyék, kínai vagyok, és a pekingi válogatón szerveztetek be. Találj ki valami nevet nekem, abban úgyis profi vagy.
- Jó - nézett rám értetlenül.
- Kösz - vetettem oda, sarkon fordultam, és visszamentem a lányokhoz.
- Alig hiszem el, hogy végre sikerült - örvendeztek még mindig.
- Keményen dolgoztunk, megérdemeljük - szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
- Szerintetek milyen lesz az első dalunk? Remélem, hogy nagyon, nagyon pörgős - mondta az egyikük csillogó szemekkel.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán mindenki hazament, hogy összepakoljon.
Egész aranyosnak találtam a lányokat. Végül is, a nap mindegy egyes percében együtt kell majd lennünk, szóval muszáj lesz megkedvelnem őket. De ahogy eddig megítéltem, nem fog nehezemre esni.
Egy órába tellett, mire összepakoltam. A kocsiba viszont már nehezebb volt a lepakolás...
- Segítsek? - kérdezte a hátam mögül valaki.
- Köszönöm, nem kell - vetettem oda. Jiyong azonban követett. Ez valami betegség náluk? Miért nem tudnak békén hagyni?
- Elköltözöl? - kérdezősködött tovább.
- Ha nagyon érdekel, igen. Be fogok debütálni, és most költözünk egy lakásba a lányokkal - feleltem.
- Kedvesek? Remélem, őket jobban fogod szeretni, mint az előző csapatodat - mondta.
Hirtelen álltam meg, és ugyanúgy néztem a szemébe, mint pár órával ezelőtt a Tempoéba.
- Semmi közöd ehhez, és örülnék, ha békén hagynál.
- Tudod, hogy nálam ez nem válik be - utalt a nézésemre.
- Akkor csak kopj le egyszerűen - legyintettem, és mentem tovább.
- Még mindig mérges vagy rám a szakítás miatt? - követett tovább.
- Nem is jártunk, tehát nem szakíthattunk - feleltem.
- Pedig szerintem igenis jártunk... legalábbis nekem úgy tűnt.
- Érzéki csalódás.
- Miért tiltakozol minden érzelem ellen?
- Mert az érzelmek végeznek az emberekkel. A nők az érzelmeik miatt gyengék, én pedig egyáltalán nem vagyok gyenge, és nem is leszek az. Kellemes időtöltés volt veled lenni, de örülök is, hogy vége.
- Megbántottalak azzal, hogy én szakítottam, igaz? Te akartál.
- Mint mondtam, nem is jártunk.
- Nana, fogadd el a nyilvánvaló tényt.
- Mostantól Victoria a nevem - szóltam közbe.
- Oké, Vic.
- Ne becézz!
- Értettem, Vic.
- Menj már el végre!
- Addig nem, míg el nem mondod, mi bajod van, Vic.
- Jiyong, nem viccelek, tűnj el.
- Az én új nevem pedig G-Dragon. Megengedem, hogy bárhogy becézz, mert én ilyen jólelkű vagyok - mutatott végig magán.
- Jiyong. Te. Most. Eltűnsz. Innen - mondtam minden egyes szót külön.
- Vic, ez nem fog menni.
-Ahh! - csattantam fel. A hajamba túrtam, és kiszálltam a liftből. Hihetetlen, hogy eddig követett, és még mindig nem akar leszállni rólam.
- Esetleg valami problémád van, Vic?
Inkább nem szóltam hozzá. Bementem a lakásomba, és megfogtam még három dobozt. Még kétszer kell fordulni, és készen leszek.
Bár nem kértem, Jiyong is felkapott két dobozt, és segített lehozni.
- Nem kértem a segítséged - vetettem oda hidegen.
- Megint ezt fogod csinálni? Mint amikor először találkoztunk?
- Inkább még mindig.
- Ahh, emlékszem, mennyire idegesített, hogy olyan nyilvánosan utáltál.
- Engem meg nagyon idegesített, hogy olyan nyilvánosan nyomultál - mondtam, halványan elmosolyodva.
- Omo, az egy mosoly volt?
- Nem!
- De, igen, ne is titkold!
- Nem, ismét csak érzéki csalódás volt. Ne képzelj ebbe többet, mint ami. Én utállak, és még mindig arra vágyok, hogy eltűnj.
- De ha még mindig utálsz... miért csatlakoztál hozzánk? - tette fel a kérdést. Újra kiértünk, és miután beraktam a dobozokat az autóba, rámeredtem.
A választ nem tudtam. Mindig is volt valami Jiyongban, ami vonzott, és ez mindennél jobban idegesített. Nagyon gyengének tartottam magamat, amiért nem tudtam neki ellenállni.
Hosszasan nézett a szemembe.
- Jiyong, kérlek menj el - suttogtam.
- De előtte, válaszolj egy kérdésemre. Őszintén.
- Rendben - bólintottam egy aprót. Ismét kikényszeríti belőlem azt, amit akar. Utáltam ezért.
- Nem éreztél semmit, amiért elárultad a legjobb barátaidat? - kérdezte.
Tehát ő is észrevette, hogy ők voltak a legjobb barátaim.
- Bűntudatot biztos nem. Kis sajnálatot, amiért elvesztik a hobbi csapatukat. De már ezt sem érzem, mivel megnyerték a pert.
- Komolyan? Megnyerték?
Miért velük foglalkozik? Miért nem velem?
Nem lehetek féltékeny.
- Azt ígérted, elmész - néztem le a földre.
- Ha tényleg ezt akarod - mondta. Újra felnéztem rá, mélyen a szemeibe.
- Igen, tényleg ezt szeretném - feleltem. Lassan bólintott, és elindult. Végig néztem, ahogyan elmegy - és soha többé nem találkoztunk, kivéve, amikor már mind a ketten híresebbek lettünk, és egyszer-egyszer egymásba futottunk a show-k során. Persze én ezt akkor még nem tudhattam.

_____________________

Remélem, hogy tetszett :) azt hiszem, ez nem várható fordulat volt ^^

Read More

Dangerous Game S2 - 12. rész

A szemhéjam nagyon nehéz volt. Nem akartam kinyitni, még pihenni akartam egy picit. Újra belesüppedni az álmok tengerébe, az édes semmittevésbe.
De a körülöttem lévő hangok arra késztettek, hogy nyissam ki a szemeim, és nézzek szembe a valósággal.
- Végre - sóhajtotta mellettem valaki, amikor mocorogni kezdtem. Ő meg... mit keres itt?
Azonnal felnyitottam a szemeimet, hogy meg tudjam nézni, nem csak az érzékeim csaptak be. De nem... tényleg ott ült.
- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan.
- Megmentettelek. Elrántottak a kocsi elől, te meg elájultál - felelte egyszerűen.
- Csak úgy erre jártál? - kérdeztem gyanúsan.
- Igen. Nem követlek, hidd el - mondta.
Csak most tudtam jobban megnézni a körülményeket. Az autó már eltűnt, én a járdán feküdtem, ő pedig mellettem ült.
Megpróbáltam felülni, de azonnal visszanyomott.
- Még nem ülhetsz fel. Hirtelen esett le a vérnyomásod, kis időnek el kell telnie, hogy visszaálljon a normálisra - magyarázta.
- Mióta tudsz te ennyit?
- Figyeltem bioszon - vonta meg a vállát.
Elég kellemetlen helyzet volt. Ha eltekintek attól, hogy a járda nagyon, nagyon hideg volt, akkor is szembe kellett néznem azzal a tudattal, hogy az, aki megmentett, nem más, mint aki életemben a legtöbbször bántott meg - T.O.P.
- Köszönöm - nyögtem ki nehezen.
- Hmpf - valami ilyesmit mondhatott. Egy idő után meguntam a fekvést, ezért újra megpróbáltam felállni. Most nem hátráltatott, hanem megfogta a karomat, és felsegített. Amikor már sikerült felállnom, nem ment távolabb tőlem.
- Az ajkaid... már nem olyan színtelenek - mondta halkan.
- Mi? - kérdeztem értetlenül.
- Mindegy. A lényeg, hogy jobban vagy - felelte. Elengedett, és hátrébb lépett.
Újra ki akartam mondani, hogy köszönöm, de nem tudtam. Ahhoz túl sok minden történt a múltban, és az az egy alkalom is sok volt.
- Akkor... - szólaltam meg, de nem tudtam, mit mondjak. Mondjam, hogy még látjuk egymást? Miért hazudnék? Akkor lennék a legboldogabb, ha soha többé nem találkoznánk. Akkor mondjam azt, hogy szia? Talán ez lenne a legjobb megoldás.
- Nem beszélgetünk egy kicsit? - vágott közbe.
Értetlenül néztem rá.
- Hát... rendben - feleltem. Miért mondtam ezt? Nagyon őrült vagyok...
Elindult, én pedig követtem. Azt hittem, hogy egy kis kávézóba fogunk beülni, de nem így lett. Egy kietlen játszótérre vezetett, én pedig leültem az egyik hintába, ő pedig a másikba.
Néma csendben ültünk. Kicsit nyomasztó volt, és azon törtem a fejem, hogy miért hívott ide.
- Minden rendben? - kérdezte hirtelen, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
- Nem mondanám. Sőt, semmi sincs rendjén. Ma voltam a bíróságon, mert Nana beperelt. Yonghwával szakítottunk, és a legjobb barátnőm miattam szakított a fiújával. És a legnagyobb gondom, hogy most pont neked öntöm ki a szívemet - mondtam végig.
Halkan nevetni kezdett.
- Gondolhattam volna, hogy megy tovább az élet a suliban - felelte végül.
- Miért, mit hittél? Hogy ti elmentek, és mindennek vége? Unalmas katolikus iskola leszünk, minden probléma nélkül? - ugrottam neki rögtön.
- Nem - rázta meg a fejét. Kicsit elszégyelltem magam, mert ő semmi rosszat nem mondott nekem, én pedig így neki támadtam.
- És nektek hogy megy a zenélés? - kérdeztem a hosszas hallgatás után.
- Egész jól. A debütáló albumunkon dolgozunk. Nagy hírnevet jósolnak nekünk, és már most vannak rajongóink.
- Ezen nem csodálkozok. Már az iskolában is sokan szerettek titeket, nem hiába hívtak titeket mindenhová fellépni.
- Végül is - mondta vigyorogva.
- Azért vigyázz, nehogy rád szakadjon a plafon, ha valahová bemész - vágtam rá, mire nevetni kezdtünk.
- Nana miért perelt be titeket? - kérdezte.
- Mert máshol dolgozott koreográfusként. Elviekben, veletek aláíratott egy megállapodást.
- Ja, arról Jiyong tudott - vonta meg a vállát.
- Persze, mindenki háta mögött szervezkedett. Nem is csodálkozok - mondtam keserűen.
- Mindegy. Biztos megnyeritek a pert - felelte biztatóan.
- Mi.. mit csinálunk most? - néztem a szemébe.
- Beszélgetünk?
- Épp ez az. Megfogadtam, hogy soha többé nem akarok veled szóba állni. De most...
- Miért ne kezdhetnénk új lappal? - vetette fel egyszerűen.
- Mert az eddigi lapok túl feketék, mintsem hogy elfelejtsem őket - álltam fel.
Tétlenül nézett rám.
- Azt hiszem, tényleg itt az ideje, hogy végleg elfelejtsük egymást - mondtam ki.
Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Meggondolta magát, bezárta a száját, és mélyen a szemembe nézett.
Megfordultam, és elindultam visszafelé a bárba.
Őrületes fél órát tudok a hátam mögött. Majdnem elütött egy autó, de megmentett a gimnáziumi rémálmom, Tabi.
Lementem a lépcsőn, és visszaültem a lányokhoz.
- Ari, keresett NiTae - szólalt meg vigyorogva Hyun-sil. Rajta már meglátszott a kis alkohol. Engem az előbbi történések teljesen kijózanítottak.
- A, persze - kaptam észbe. Előkaptam a telefonom, és megnéztem. A kijelzőjének szerencsére semmi baja nem esett.
NiTae háromszor hívott vissza, de egyszer sem vettem fel. Végül is, hogyan tudtam volna?
Úja felálltam, és kimentem, de most már biztonságos helyen álltam meg. Megint tárcsázni kezdtem NiTae-t.
- Ari? Te vagy az? Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Igen..
- Csak a kocsi fékezését hallottam, és hogy sikítasz - mondta halálra rémülve.
Sikítottam? Nem emlékszem.
- Hát... majdnem elütöttek, de T.O.P megmentett - mondtam.
- Tabi? Komolyan?
- Igen. Elég furcsa volt nekem is.
- De jól vagy? Nem bántott? Hol vagy? Odamegyek! - hadarta egymás után.
- Én... - a bárra néztem, és elmondtam neki a címet. Azonnal lerakta, én pedig csodálkoztam.
Tíz perc múlva érkezett meg. Amint meglátott, rögtön átölelt.
- Azt hittem, nagyobb bajod esett - suttogta.
- Szerencsére megúsztam épen - feleltem.
- De miért hívtál? - hátrált el tőlem egy picit.
- Én csak bocsánatot akartam kérni. Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem, de esküszöm, hogy ennyire még soha semmit nem bántam meg. A barátságunk sokkal fontosabb, csak tudod, az utóbbi időben...
- Kicsit szétcsúsztál - vágott közbe.
- Igen - bólintottam.
Némán álltunk, és egymást néztük.
- Nem akartam egyikőtöknek sem megbocsájtani. Sőt, halálomig utálni akartalak titeket... - kezdett bele, és a földre nézett.
Ezt mind megérdemeltem.. de mégis, sírni támadt kedvem.
- De tegnap este YoSeob bocsánatot kért. És tudtam, hogy nagyon megbánta. Gondoltam, hogy te is.. és ma beszélni is akartam veled, de nem tudtam. És amikor felhívtál... őszintén, elképzelni sem tudod, mit éreztem akkor. A legrosszabb jutott eszembe, és nagyon rosszul éreztem magam, amiért az volt az utolsó beszélgetésünk.
Nagyot nyeltem, és vártam, hogy fojtassa.
- Az elmúlt fél órában sokat gondolkoztam. És arra jutottam, hogy mind emberek vagyunk, mind követünk el hibákat. De mire valók a barátok, ha nem arra, hogy elfogadjanak ezekkel együtt? - nézett rám, közben pedig mosolygott.
Most én öleltem át nagyon szorosan, és elkezdtem sírni.
- Nagyon, nagyon szépen köszönöm - suttogtam.
Nem mondott semmit, csak visszaölelt.
Együtt mentünk vissza a lányokhoz, és ünnepeltünk. Éjfél felé indultunk hazafelé. Bár a házunk előtt rakott ki a taxi, de nem mentem be azonnal.
Sétálni indultam. Olyan könnyűnek éreztem magam. Most már sokkal jobb...
Észre sem vettem, de Yonghwa lakásának az utcájában lyukadtam ki. Talán csak a megszokás.
Megfordultam, és indulni akartam, de a hirtelen mozdulattól leestem a földre. Talán nem kellett volna többet inni, amikor visszamentünk NiTae-val...
Amikor már a földön voltam, nem akartam azonnal felkelni. A sírás környékezett meg, pedig boldognak kellene lennem.
Aztán nagyot sóhajtottam, és megpróbáltam felállni. Nem akartam felfázni, már így is túl sokszor voltam ma a földön.
A felállásban azonban két kéz segített. Gyengéden ragadta meg a karomat, és állított fel.
Amikor már biztos pozícióban voltam, megfordultam megnézni, hogy ki az, de már tudtam.
Yonghwa aggódva nézett a szemembe. Az ajkamba haraptam, megfordultam (most kicsit lassabban), és elindultam hazafelé. Hülye voltam, amikor ide jöttem.
Nem mondott semmit nekem. Ahogy én sem neki.
Így intézzük el? Most már ismeretlenekként kezeljük egymást?
Még be sem tudtam fordulni a sarkon, amikor visszarántott. Az egyensúlyom azonnal felborult, és már én is estem volna el, de szorosan magához húzott.
Kibontakoztam az öleléséből, és hátrébb léptem, ezzel nekiütközve az egyik ház falának.
Végig fogva tartotta a tekintetemet. A kezét mellettem a falhoz rakta.
- Yonghwa... - szólaltam meg. Csak halk cincogásra futotta, nem tudtam hangosabban beszélni.
Nem mondott semmit szavakkal, de a tekintete mesélt. Hiányoztam neki.

Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Úgy éreztem, mintha ezer év telt volna el az utolsó csókunk óta.
De nem tudtam visszacsókolni. Annyira nehéz volt... pont, amikor már sikerült magamban lezárnom.
Elvált az ajkaimtól, de csak egy pár miliméterre távolodott el.
- Mi a baj? - kérdezte értetlenül.
- Ez nekem túl sok - suttogtam.
- Miért lenne sok?
- Tegnap még minden a feje tetején állt, ma meg... Nem akarom előröl kezdeni az egészet. Nem akarok megint beléd szeretni, mert az megint nekem fog fájni a végén - feleltem. Nem tudtam a szemébe nézni, hanem a földet pásztáztam.
Hirtelen erőt vett rajtam a fáradtság. Minden, amit akartam, az az ágyam volt. Hogy végre véget vethessek ennek a napnak.
- Csak bízz bennem - mondta.
- Nem tudok - feleltem. Kisurrantam mellette, és elindultam a házunk felé.

Read More

Dangerous Game S2 - 11. rész

Sajnos, akármennyire is nem akartam, hamar eljött a péntek. Nagyon féltem tőle, mert ezen múlott most minden. De az élet olyan, hogyha valamit nem szeretnék, hirtelen felgyorsítja az időt, ami megállíthatatlanul zakatol előre, nem kérdezve a véleményünket.
Pénteken iskola után Rin eljött hozzánk. Átöltöztünk a szobámban, majd anya vitt el minket. Nem tudtam megszólalni. Az ügyvéddel sok dolgot átbeszéltünk, hogy mit kellene mondanom, de mindent elfelejtettem. Azt sem tudtam, hanyadikán van elseje, nem hogy még megjegyezzem azokat a bonyolult mondatokat. Jó lett volna, ha leírtam volna őket egy papírra...
Az autó megállt a parkolóban, a szívem pedig a torkomban dobogott. Idegesen szálltam ki a kocsiból, és mentünk be. Látszott, hogy Rin is ugyanolyan ideges. Bementünk, és elmondták, hogy hol kell várakoznunk.
A nagy fekete ajtó még jobban megrémisztett. Leültem az egyik székre, magam elé meredtem, és próbáltam jó, kellemes dolgokra gondolni.
Például, amikor először beszéltem IU-val az ebédlőben. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor először szóba állt velem valaki. Vagy amikor megtörtént az első fellépésünk. Az a tánc bámulatos volt. Az eredeti csapatunk - Chomin, Rin, Minri, én és Nana. Nagyon hiányoztak azok az idők... de nem merülhetünk bele a múltba, mindig kell a változatosság. Akármennyire is nem akarjuk, egyszer csak ott kopogtat majd, és ha nem akarsz vele foglalkozni, vagy hagyod, hogy tovább dörömböljön, és belesüppedsz a kellemes jóba, vagy beengeded, és újabb őrültségekbe vágod a fejszédet. Akkoriban nem akartam beengedni én sem. Annyira elvakultam szerelmes voltam YoSeobba, hogy azt hittem, hogy soha más férfi nem lesz az életemben. De jött Yonghwa, és megmentett. Bekötözött a szívembe, és újra megtanított szeretni.
De most újra ott áll az ajtóm előtt a változatosság. Lomha mosoly ül az arcán, és az ismerősök szerény kopogtatásával ösztönöz arra, hogy ismét vágjak bele egy másik, őrületes utazásba.
Nagyot sóhajtottam. Most ez elmúlt, és ezzel a perrel mindent le is zárok magamban. A Nana-hoz fűződő barátságomat...
Nem bántam meg azt a fél évet, amit együtt töltöttük. Bár sokat veszekedtünk, számíthattam rá. Szeretném azt hinni, hogy amíg velünk volt, nem tettette, hogy jól érzi magát, és tényleg szívből jött a nevetése, amikor Chomin elmesélte, miként ismerkedett meg élete szerelmével.
Enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Most már tudom mit kell mondanom.
- Kang Ari, és Hwang Rin, kérem fáradjanak be - jött ki egy kosztümös nő. Felálltunk, vetettem egy utolsó biztató pillantást anyára, és bementünk.
A teremben egy nagy asztal állt, mögötte két nagy karosszékkel, és előtte két kisebbel. Nagy ablakok voltak, előtte karnisok.
A nő, aki behívott minket, a nagy asztal mögé állt. Eddig ült ott egy férfi, de most ő is felállt.
- Jó napot kívánok - mondta mély hangján.
- Jó napot - habagtuk szinte egyszerre Rinnel.
- Kérem, foglaljanak helyet - mondta a nő hivatalosan. Leültünk, ahogyan ők is.
- Akkor ismertetném a vádat. Song Nana az SM Entertainment hivatalos koreográfusa. Az önök csapatában pedig ugyanúgy koreográfusként dolgozott, ami hivatalosan törvényszegésnek számít, mivel erről nem fektettek le semmilyen megegyezést. A vezető, Kang Ari és az itt jelenlévő Hwang Rin tanú kívánnak ehhez valamit hozzáfűzni? Először is meg kell említenem, hogy az itt elhangzott információk szigorúan bizalmasak, csakis az alperes és a felperes szerezhet róla tudomást. Ha nem sikerül ezen tanúvallomás keretei között elsimítani az ügyet, komoly bírósági kihallgatásra kerül sor.
- Értem. Azt szeretném elmondani, hogy Nana nekünk semmit nem mondott a munkahelyéről. Soha, egyetlen egy szóval sem említette, hogy valahol dolgozna, ezért nem tudtuk megtenni a szükséges óvintézkedéseket - szólaltam meg komolyan. Ezek a szavak tényleg az én számból hangzottak el? Olyan különös.. biztos, a hely szelleme teszi.
- Ezt tudom igazolni. Az előző bandában is együtt voltam Nana-val, de akkor sem tudtam ezekről. Bár, volt rá utalás - mondta Rin.
- És abban a bandában volt egyezség, igaz?
- Igen, de ezt csak utólag tudtuk meg.
- Ez az egyezség esetleg írásban is megjelent? - kérdezte a nő.
- Igen, de én ezt soha nem láttam - jelentettem ki.
- Tehát, maguk nem tudtak a felperes, jelen esetben Song Nana munkahelyéről - vonta le a következtetést a férfi.
- Pontosan így van - mondta Rin.
- Esetleg kívánnak még valamit mondani? - kérdezte ismét a férfi. Ennyi lenne?
- Nem, ez minden - feleltem.
- Akkor nagyon szépen köszönjük. Írásban rögzítettük a válaszaikat, postán pedig értesítjük önöket, hogyan alakul a per - mondta mosolyogva a nő.
- Köszönjük - mondtam. Felálltunk, meghajoltunk, elköszöntünk és kimentünk.
- Ez gyors volt - mondta anya, és átölelt minket.
- Még szerencse - feleltem nevetve.
Mennyivel megkönnyebbültem. Mintha egy tonnás követ vettek volna le a vállamról. Úgy éreztem, újra képes vagyok élni.
Hazamentünk, és Rinnel visszaöltöztünk.
- Mit szólnál, ha elmennénk valahová? Hívhatnánk a többieket, és beülhetnénk valahová - ajánlotta fel Rin.
- Szuper ötlet - bólogattam.
Miután Rin összepakolt, elköszöntem a szüleimtől, és az időközben megbeszélt hely felé vettük az irányt. Egy kis bárt választottunk ki.
Fél órán belül mindenki megérkezett. Csak mi voltunk, lányok. Hiányzott NiTae.
Elmeséltük mi történt a bíróságon, közben pedig egyre több feles csúszott le. Persze most már nagyon figyeltem a határra, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer átessek a ló túloldalára.
Azonban egyre rosszabbul éreztem magam. Nem engedhettem, hogy ez így érjen véget, hisz NiTae az egyik legjobb barátnőm.
Kimentem a bár elé, és elkezdtem tárcsázni NiTae-t.
A következő események felgyorsultak számomra. Az alkohol fűtött, így nem fáztam, a hideg éjszaka ellenére sem. A délelőtti eső után maradt tócsák még mindig ott voltak a földön.
Arra emlékszem még, hogy a harmadik kicsöngésnél NiTae felvette. Az útra pillantottam, és még láttam a felém villanó autó lámpáját.
Azt mondják, halál közeli élményeknél az ember szeme előtt lepereg az élete. Kellemes, és kevésbé kellemes élmények sorozata. Azoké az emlékeké, amelyek számottevőek voltak az életben. Eddig szentül hittem, hogy én is ezt fogom látni, és hogy a távolságból megláthatom, miket szúrtam el, és miket csináltam helyesen.
De ez mind szemen szedett hazugság. Amikor láttam, hogy az az autó vészesen gyorsan száguld felém, nem láttam mást, csak a sofőr rémült arcát. Talán lett volna elég időm arra, hogy félreugorjak, vagy valami ilyesmi, mint a filmekben. De a való életben a lábam a földbe gyökerezett, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen jó lenne még egyszer, utoljára, a barátaimmal együtt lenni. Mint amikor elmentünk a tavaszi szünetben a fesztiválra, és ott volt mindenki, aki kedves számomra.
A kép, ami ekkor a szemem előtt volt, ahogyan az ereszen kiültünk a székekre. Jonghyun valami viccet mondott, amin mindenki nevetett. Yonghwa édesen a fülembe kacagott, közben a biztonságot nyújtó karjaiba zárt. NiTae is YoSeob ölében ült, és a homlokát a fiúénak döntve röhögött.
A csapatunk... Chomin, Rin, Minri, Hyun-sil, Min Ji és Nana is. A Beast-es fiúk, DongWoon, DooJoon, Junhyung, GiKwang és Hyunseung. Minhyuk és Jungshin is ott volt.
Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni ismét, hogy megint olyan könnyű legyen minden. De az a lámpa rádöbbentett, hogy az soha többé nem fog megtörténni, mert én elrontottam mindent...
És most vége. Ez ennek a történetnek az utolsó lapja, az utolsó szavak a végén.

___________________________________

Először is, megvan a 4000 megtekintés, nagyon szépen köszönöm *-* ahogy ígértem, hozom az új dizit, és az extra fejezetet ^^ (ha nem írtam ki, akkor elnézést, tervben volt xD) Az extra fejezet pedig Nana történetét fogja elmesélni, szerintem erre elég kíváncsi lehet mindenki :))

Read More

Dangerous Game S2 - 10. rész

Elővettem egy kistányért a szekrényből, és megpakoltam a sok-sok sütivel, amit anya hozott. Felballagtam a szobámba, és zenét hallgattam, közben pedig ettem.
Ebédnél anya rendesen kitett magáért, amiért hálás voltam. Annyit ettem, amennyi csak belémfért.
Amikor végeztem a nagy adag sütivel, lementem egy kis ropiért. És egy így folytatódott még hétfőn is. A táskám 80%-a étel volt. A hamarabbi busszal mentem, mert még nem voltam arra felkészülve, hogy NiTae szemeibe nézzek.
Az aulában ültem le, és nekikezdtem a második reggelimnek.
- Nem eszed meg túl hamar a tízóraidat? - kérdezte Minyeong.
- Dehogy, ez még a reggeli után a desszert!
- Micsoda?
- Úgy kell reggelizni, mint egy király, ahogy a mondás is tartja.
- De te úgy eszel vasárnap óta, mint valami megszállott. Ha így folytatod, el fogsz hízni, ami alap esetben nem foglalkoztatna, de a perre normálisan kellene kinézned.
- Nem érdekel, jó?! Azt teszem, ami nekem a legjobb! - mondtam idegesen. Újabb kekszet dobtam be a számba.
- Úgy csinálsz, mintha még sosem szakítottál volna senkivel - sóhajtott nagyot Minyeong.
- Ó, ha csak ez lenne! Egy normális kapcsolaton túl tudnám tenni magam. De őt egyrészt túlságosan is szerettem, másrészt pedig az egyik legjobb barátnőm pasijával feküdtem le - feleltem.
- Jonghyunnal nem mertél volna, és nem is ment volna bele, tehát maradt DongWoon és YoSeob - csapott le azonnal Minyeong. A fenébe, miért van ilyen nagy szám?
- Ezt mondtam? Pedig csak arra gondoltam, hogy ezt láttam az egyik sorozatban.
- Elektromos megvonásban élsz! Vagyis nem teljesen, mert zenét hallgatsz. Megjegyzem, a One OK Rock nem illik a legjobban hozzád.
- Hé! Ne fikázd őket. Megnyugtat a zenéjük - mondtam duzzogva.
- Én csak azt mondtam, hogy nem illik hozzád. De ne terelj. YoSeob volt igaz? DongWoon és Hyun-sil között túlságosan is dúl a love, még frissek, tehát nem csalták volna meg egymást. És, pont ezért kellett korábbi busszal jönnünk, igaz? Mert nem akartál NiTae-val találkozni! - tapintott rá rögtön a lényegre.
- És ha igen? - néztem rá közönyösen.
- Nocsak, igazi rossz kislány lett belőled - kacsintott rám. - Bár nem a legjobb úton próbálkozol. Először is, Yonghwa erről soha nem fog tudomást szerezni, így nem fogod tudni féltékennyé tenni. Másrészt pedig, ha ez kiderül, és pedig ki fog derülni, akkor a drága látos barátnőid szemében undorítóbb leszel, mint Nana.
Belegondolva... van valami abban, amit mond. De én próbáltam YoSeobot leállítani!
Nagyot sóhajtottam, és újabb kekszet vettem be.
- Oké, ebből elég. Nem sajnáltatod tovább magad! - állt fel Minyeong. Kikapta a kezemből a zacskót, és elindult a kuka felé.
- Hé! Állj meg, ki ne merd dobni! - kiáltottam utána.
Felálltam én is, és követtem. De már túl késő volt, kidobta.
- Mindegy, még úgyis van a táskámban - vontam vállat végül.
- Kössz az infót - mondta Minyeong. Elindult a táskám felé, és mire észbe kaptam, már kidobta az összes kajámat.
- Mit tettél? - Úgy kérdeztem, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el.
- Első szabály: mindig figyelj az alakodra. Gondoskodok rólad. Kettes szabály: Szerezz egy jó pasit, és felejts el mindent. És a minden alatt mindenre értek. Yonghwát, YoSeob-ot, a pert. Érted?
- Én..
- Nem, nincs kifogás. Ó, meg is van a kiszemelt - csillant fel a szeme. Elslisszant mellettem, és egy fiúhoz sétált oda.
Mosolyogva köszöntötte, aztán felém mutatott. A fiú is elmosolyodott, aztán végigmért, és elindult felém.
Megfojtom ezt a nőt egyszer, az már biztos.
- Te vagy Ari, igaz? - kérdezte.
- Igen - bólintottam aprót.
- Én pedig Hongki - nyújtott kezet. Elfogadtam, magához húzott, és két puszit adott.
- Örülök, hogy megismertelek.
- Én is. Mit csinálsz délután? - tért rögtön a lényegre.
- Hát, öhm, nos...
- Suli után várj meg - vágott közbe mosolyogva, aztán elment.
Sírni tudtam volna dühömben. Minyeong vigyorgó arccal jött oda hozzám.
- Na, helyes, mi? - kérdezte.
- Minyeong, én még nem állok készen erre!
- Badarság! De helyes, nem?
Mérgesen néztem a szemébe. Aztán persze ő nyert...
- Talán - néztem félre.
- Ne szerénykedj. Tuti, bejössz neki. Elfelejted az összes semmirevaló pasit, akit megismertél, és minden szuper lesz! - mondta magabiztosan.
- Milyen semmirekellő pasik? - kérdezte NiTae.
- Az összes, akit ismer - felelte halálosan nyugodtan Minyeong.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogod mondani Yonghwára - nézett rám kétesen NiTae.
- Hát, én... - kezdtem bele, de Minyeong félbeszakított.
- Dobta, mikor már megunta. Mi ez, ha nem semmirekellőség?
- Van ilyen szó egyáltalán? - kérdezte Hyun-sil nevetve.
- Most már biztos - vonta meg a vállát az unokatestvérem, aztán elindult a terme felé. És itt hagy a legnagyobb pácban.
- Miért jöttél a korábbi busszal? - kérdezte NiTae.
- Át kellett néznem a fizikát, és így volt időm - feleltem. Már hazug is vagyok...
Nem fogom tudni kibírni. Inkább felakasztom magam.
- NiTae, beszélhetnénk négy szem közt? - kérdeztem nyúzottan.
- Valami baj van? - kérdezett vissza aggodalmasan.
- Csak.. gyere - indultam el. Kimentem a hátsó udvarra, és ott álltam meg.
- Mi történt? - kérdezte.
- Én nagyon sajnálom. Komolyan. De minden olyan gyorsan történt, és én...
- Lefeküdtél YoSeobbal - vágott közbe.
- Te-tessék? - kérdezte vissza. Ezt meg honnan tudta?
- Eléggé jó emberismerő vagyok, és YoSeobot már volt időm kiismerni. Ahogyan téged is. Bár, YoSeobból kiszedtem, hogy mi a baja... de te el akartad nekem mondani. Azért kössz - mondta. Nem nézett egy pillanatra sem a szemembe.
- És most...?
- Nem tudom, még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Tudom, hogy köztetek soha nem lenne semmi, de azért ez bánt... és szeretném, ha továbbra is barátok maradnánk, de nekem nem fog menni - mondta ki.
- Én... megértem - nagyot nyeltem.
- Akkor szia - felelte, és elviharzott mellettem.
A falnak dőltem, és felnéztem az égre. Ez a per már lassan mindent elvett tőlem. A barátomat, a barátnőmet... a magabiztosságomat, az alakomat, a tisztességemet, a becsületességemet, az őszinteségemet...
Mi maradt meg belőlem?
Összeszedtem magam, letöröltem a könnyeimet, és bementem a terembe. Gyengének éreztem magam, és végtelenül üresnek, de nem menekülhettem el többé a problémáim elől. Ha nem szállok szembe velük, ők fognak győzni, én pedig összeomlok teljesen.
Amíg a biológia tanárunk magyarázott nekünk, hirtelen új gondolatom támadt. Nem szabad többé a múlton rágódnom, mert az már megtörtént. És nem is szabad nagyon előre terveznem. Először túl kell élnem ezt a hetet, és ha vége lesz a pernek, minden további problémámat meg fogom tudni oldani.
A tudattól boldog lettem.
Nem mentem el ebédelni, hanem az udvaron ücsörögtem egyedül.
- Mi van veled mostanában? Ritkán jársz felénk - ült le mellettem Key.
- Elmerültem a sötétségben, és még senki sem kapcsolta fel a villanyt - mondtam nagyot sóhajtva.
- Tudod, egyszer volt egy kisnyuszi az erdőben. Gyorsabban futott, mint a társai, és ezért sokan irigyelték. De ez a kisnyuszi a sok ellenség között barátokat talált. És itt a vége, fuss el véle - mondta, miközben felpillantott a makulátlan kék égre.
- Ezt tavaly kellett volna elsütnöd. Azóta más gondjaim vannak.
- Nem figyeltél eléggé. Mi volt az utolsó mondatom?
- És itt a vége, fuss el véle - ismételtem a szemeimet forgatva.
- Említettem azt, hogy a barátai elhagyták? - kérdezte, miközben felvonta a szemöldökét.
- Azt sem említetted, hogy átverte a barátait. Vagyis csak az egyiket.
- Szívesen elmondanám, de az írónő kinyírna, ha idő előtt lőném le a poént, szóval egyenlőre csak annyit mondok, hogy mosolyogj - mondta.
- Mi, milyen írónő? - kérdeztem értetlenül.
- Azt mondtam, hogy mosolyogj! - vágta rá, és csikizni kezdett. Eleinte tiltakoztam, de hamar megadtam magam. Végigdőltem a füvön, és próbáltam elfordulni tőle, de sehogy sem tudtam.
A tüdőből hangosan szökött ki a nevetés, ami boldogságot okozott. Régen nem nevettem már ennyit, ami szívből jött.
- Látom, felszedtél néhány kilót. Le kell adnod!
- Értettem, otthon kardiózni fogok, csak kérlek hagyd abba - mondtam, miközben már a könnyeim is kicsordult.
- A nevetés nem csak örömöt okoz, hanem fogyaszt is. Két legyet ütünk egy csapásra - mondta, és végszóra abbahagyta.
Nagyot sóhajtottam, és lehunytam a szemeimet.
- Köszönöm - mondtam ki végül.
- Nincs mit, és sok sikert - felelte. Felállt, és visszament az iskolába. Csak azután jöttem rá, hogy miért: mert becsengettek. Felpattantam, és rohantam is a következő órámra.
A késésem jutalma egy első pados kémia doga lett, de megérte, mert valamilyen szinten visszataláltam magamhoz.
Iskola után pedig megvártam Hongki-t.
- Helló-helló - köszöntött egy ezer wattos mosollyal.
- Szia.
- Akkor mehetünk? - kérdezte kedvesen.
- Pénteken a bíróságra kell bemennem, szóval ha nem haragszol, most inkább arra koncentrálnék. De utána találkozhatunk - mondtam.
- Oh, értem. Akkor sok sikert hozzá - felelte könnyedén. Odahajolt hozzám, és adott két puszit megint. - De szavadon foglak fogni! - mondta komolyan.
- Rendben - feleltem nevetve. Elindultam a buszmegálló felé.
Két hete most volt az első jó napom. Mosolyogva mentem haza, aztán csillapítottam egy kicsit az éhségemen.
Leültem tanulni, utána pedig táncoltam egy kicsit. Lassabb, szomorúbb számokra táncoltam, de kiadtam magamból minden felesleges érzést. Két óra múlva megtisztultan feküdtem az ágyamban leizzadva.
És végre mosoly volt az arcomon.

Read More

Dangerous Game S2 - 9. rész

Mire észbe kaptam, már eljött a hétvége. Kedden mindent megbeszéltem az ügyvéddel. Nem volt valami biztató a helyzetünk, mivel semmi bizonyítékunk nem volt arra, hogy Nana nem mondott semmit. Rin jön majd be velem tanú vallomást tenni, így több esélyünk lesz megnyerni a pert.
- Szóval Ari, jössz majd a grillpartira? - kérdezte NiTae az iskola után. Pont ugyanannyi óránk volt, így egyszerre tudtunk hazamenni.
- Igen, szerintem benézek - feleltem mosolyogva.
- Szuper! Akkor majd ötre gyere át hozzánk - örvendezett.
- Rendben - válaszoltam nevetve. Olyan jó érzés volt boldognak látni.
Amikor hazaértem, rögtön anyához mentem.
- Figyelj, ma lesz NiTae-nál egy grillparti. Nem baj, ha elmegyek, igaz? - kérdeztem kiskutya szemekkel.
- Nem is tudom...
- Anya, péntek van! És ez segítene, hogy a per előtt kikapcsolódjak - vágtam közbe.
- De én és apád elutazunk, mert üzleti megbeszélése van. Minyeong sem lesz itthon, tehát ha valami történne...
- De nem fog semmi sem történni! Vagyis de, biztonságban leszek, és jól fogom érezni magam a barátaimmal. Ismered már őket, tudod, hogy vigyázunk egymásra - mondtam aranyosan.
- Rendben. De tudod, hogy bármikor hívhatsz - szögezte le.
- Persze, persze, persze, köszönöm - mondtam, odarohantam hozzá, és adtam neki egy puszit.
Felmentem a szobámba, és elütöttem az időt. Anyáék hamar elmentek, és Minyeong mondta, hogy hétvégére hazamegy ő is.
Hamar egyedül voltam már otthon. Négy órakor elkezdtem készülődni. Pont felvettem a ruhámat, amikor kopogtattak. Mivel a hajam rémesen nézett ki, gyorsan felkötöttem egy lófarokba, és úgy rohantam le ajtót nyitni.
Az egyik csapattársamat vártam, mondjuk Rint, azzal az indokkal, hogy menjünk együtt. De nem ő állt ott, amin kicsit meg is lepődtem.
- Szia YoSeob - köszöntem mosolyogva.
- Szia - köszönt vissza.
- Gyere be - nyitottam ki teljesen az ajtót. Beslisszant mellettem, és megállt.
- Figyu, gyere fel a szobámba, mert nekem még el kell készülnöm - mondtam, mire röviden bólintott.
Az utóbbi időben, vagyis csak ezen a héten, nagyon sok időt töltöttem vele. Nagyon szoros barátság alakult ki közöttünk, aminek felettébb örültem. Sosem engedte, hogy szomorú legyek, mindig felvidított valamivel, amiért nagyon hálás voltam.
Felmentünk a lépcsőn, aztán be a szobámba. YoSeob leült a székembe, közben pedig nézte, ahogy készülődök.
- Tudod, nekem még nem nagyon volt fiú barátom, ezért kicsit furcsa, hogy előtted kell kisminkelnem magam - szólaltam meg kicsit elpirulva.
- Ne is zavartasd magad. Vagy beszéljek esetleg magas hangon, hogy lánynak nézz? - kérdezte, mire kitört belőlem a nevetés.
- Nem, inkább a te hangodon beszélj. Azt sokkal jobban szeretem - kacsintottam rá játékosan. A szekrényemen lévő tükör elé álltam, és elkezdtem magamat sminkelni. Amint végeztem, a hajamat kezdtem el kivasalni.
- Szerinted így jó leszek egy grillpartira? - kérdeztem, és megálltam előtte.
- Hm... - nézett végig rajtam, mire nevetni kezdtem. - Gyere közelebb - intett a kezével. Úgy tettem, ahogy mondott, és közelebb léptem hozzá.
A kezével az arcom felé közelített. Azt hittem, hogy elcsúszott valami a sminkemmel, ezért lehajoltam, így az arcunk egy vonalban volt. Mélyen a szemembe nézett.
A nyakamra rakta a kezét, aztán a tarkómra csúsztatta. Értetlen fejet vágtam. Még közelebb húzott magához, aztán megcsókolt.
A csókja könnyed volt, mégis szenvedélyes. Észre sem vettem, de máris teljesen elmerültem benne. A másik kezét a derekamra tette, és az ölébe húzott. Az agyam teljesen kikapcsolt, és csak követtem a mozdulatait.
Amikor levegőhiány miatt elváltunk, ő haladt tovább. Az ajkam mellett haladt el az állam felé, és mindenhová adott egy puszit.
- Ezt... nem... kellene - mondtam ki nagy nehezen.
- Most ne törődj semmivel - felelte kurtán.
Lehunytam a szemeimet, és átadtam magam neki. Gyengéden a hajamba túrt, és hátrahúzta a fejemet, így felfelé volt az arcom. Könnyebben férhetett így hozzá a nyakamhoz, amit szintén apró csókokkal hintett be. Az egyik részen elkezdte szívni a bőrömet, mire egy halk nyögés szaladt ki az ajkaimon.
A kezeivel a pólóm alá nyúlt be, és egyre fentebb kalandoztak el a kezei. Még rajtam volt a felső, de kikapcsolt a melltartómat, és a melleimet kezdte el kényeztetni.
- YoSeob - suttogtam halkan. Még mindig le akartam állítani, de a testem nem engedelmeskedett nekem.
- Csak élvezd - mondta, és újra visszatért az ajkaimhoz. Újabb szenvedélyes csókcsata vette kezdetét, ami mindent elfeledtetett velem.
Ő szakította meg a csókot, és le is vette rólam a felsőt. Azzal a sunggal a melltartót is levette rólam, és mind a két ruhadarab a padlón végezte.
- Nem! - kaptam hirtelen észbe. - Neked barátnőd van!
- Ari... tanuld meg élvezni az életet - mondta komolyan a szemembe nézve.
Meg sem várta a válaszomat, az ajkaival kezdte el kényeztetni a bal mellemet. A másikat a kezével ingerelte.
Nem tudtam többé a testemnek parancsolni. Belesimultam az ölébe, és előrébb toltam a mellkasomat, jelezve, hogy többre vágyik a testem.
Meg is adta, mert enyhén harapdálni kezdett. Újabb nyögés szaladt ki a számon.
Hirtelen a popsim alá rakta a kezét, és felállt, engem tartva. Az ágyamhoz lépett, és lerakott rá. Még mielőtt felém került volna, teljesen végigmért, amibe én bele is pirultam.
Amint rám feküdt, levettem róla a pólóját. Elismerően nyaltam végig az ajkaimon, mikor megláttam a teljes testét. Ezen elmosolyodott, és csókot hintett az ajkaimra. De nekem már több kellett, ezért az alsó ajkába haraptam. Átcsúsztatta a nyelvét az enyémbe, és heves táncba kezdtek. Átöleltem a nyakát, az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig a hátát kezdtem el karmolászni. Ő sem tétlenkedett, mert levette rólam a rövid farmeromat a bugyimmal együtt. Ezen felbátorodva én is kikapcsoltam az övét, és nagy nehezen leküszködtem róla a nadrágot.
A bal kezével visszatért a melleimhez, de a jobb kezével ott lent kezdett el kényeztetni. Olyan kellemes érzés töltött el, hogy újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat. Megragadtam a férfiasságát, és fel-le kezdtem rajta húzogatni a kezemet.
Mind a ketten hangosan lihegtünk már ekkor. Szinte egyszerre éreztünk meg, hogy ennél jóval többre vágyunk. A nadrágja hátsó zsebéből elővett egy kis négyzet alakú tasakot, szétszakította a fóliát, és felhúzta a gumit. Széttette a lábaimat, és közöttük helyezkedett el.
Mélyen a szemembe nézett, és egy pillanatra elmosolyodott. Aztán belém hatolt. Az érzés intenzitása azonnal elárasztotta az egész testemet. Becsuktam a szememet, és hangosan nyögtem fel. Jó érzés volt, hogy teljesen kitölt engem.
A mellkasom mellett könyökölt, és lassan elkezdett mozogni bennem. Ez a tempó hamar fokozódni kezdett. Mind a ketten őrülten kívántuk a másikat, és hihetetlenül gyorsra váltott. Azonnal fel tudtam vele venni a ritmust, és együtt mozogtunk, egyszerre lélegeztünk, sőt, szerintem még a szívünk is egyszerre dobbant.
Lehunytam ismét a szemeimet, és valaki teljesen más arca jelent meg előttem. Az ajkamba haraptam, visszanyeltem a könnyeimet, aztán magával ragadott a beteljesülés, és a hirtelen magasságból ismét a földre zuhantam. YoSeob nem sokkal ezután követett, aztán rám feküdt teljes súlyával.
- Te nagyon nem vagy túl Yonghwán... - szólalt meg hosszas hallgatás után YoSeob. A nyakszirtembe fúrta a fejét, és ott lihegett.
- Ezt meg honnan veszed? Most feküdtem le veled! - vágtam rá.
- Az ő nevét mondtad ki... - suttogta.
A fenébe! Észre sem vettem! Hogy lehetek ekkora tapló...
- Én...
- Nem kell mondanod semmit. Azt hiszem egyértelmű, hogy ennek kettőnk között kell maradnia - mondta. Közben felkönyökölt, és mélyen a szemembe nézett.
- De... NiTae... - mondtam. Amilyen boldog voltam az előbb a beteljesülés miatt, most olyan bűntudat árasztott el. Ezt sosem fogja megbocsájtani.
- Amiről nem tud, nem fáj neki - felelte.
- De hát ennyit megérdemelne! - vágtam rá.
- Szerinted én nem így gondolom? Szeretem őt, de ez...
- Te kezdted - vágtam furcsa fintort.
- Csak úgy... jött az egész... - mondta, a tekintete pedig a távolba révedt.
- Jó, akkor ez köztünk marad - mondtam ki végül egy nagy sóhaj kíséretében.
- Köszi - nézett rám hálásan. Megvontam a vállamat.
Lemászott rólam, és elkezdett öltözni.
- Én ma nem megyek arra a partira - szólaltam meg. Egy nagy pulcsit vettem magamra, és egy bő nadrágot.
- De...
- Ne mondj semmit, így lesz a legjobb. És... soha többé ne legyél ekkora idióta! - ütöttem bele a vállába.
- Jó - felelte. Nem tudtam ránézni.
Kikísértem, aztán visszamentem a szobámba.
Az ágyamba dőltem, és újra sírni kezdtem. Mintha nem lenne enélkül is annyi problémám!
Hogy lehettem ennyire meggondolatlan? Ennyire hülye liba? NiTae a legjobb barátnőim egyike, erre ennél jobban nem is tudnám hátba szúrni!
Az egyik részem azt kívánta, hogy derüljön ki, mert akkor megkapom a magamnak járó büntetést, a másik pedig abban reménykedett, hogy titokban marad, mind a ketten elfelejtjük szépen lassan, és minden úgy megy tovább, mint ha mi sem történt volna.
A telefonom csörögni kezdett. Az órára néztem, ami már hatot mutatott. Ennyire elment volna az idő?
- Igen, tessék? - vettem fel. A hangon elég távoli volt.
- Szóval akkor nem jössz... - szólt bele NiTae. Visszanyeltem a könnyeimet.
- Nem, elég rosszul vagyok - feleltem.
- Tényleg? Akkor csak gyógyulgass otthon. Majd hétfőn találkozunk, szia - mondta, és lerakta.
A háttérben nevetést hallottam, valaki pedig kérdezte, hogy miért nem mentem.
Ők mind a barátaim. A második családom. NiTae a nem létező testvérem helyett a testvérem. És miket teszek?
Visszasüppedtem a sötétségbe, ahol most már semmilyen fény nem volt. Céltalanul bolyongtam továbbra is, és kerestem a kiutat. De senki nem hallotta meg a segélykiáltásaimat...

Read More

Dangerous Game S2 - 8. rész

Ha az ember alkoholt iszik, mindig és mindig rá kell döbbennie, hogy ennek több oldala is van. Az első pont: amikor nagyon jól érzed magad, képes vagy bármire. A következő nem mindenkinél van jelen, tehát talán egy csak egy másfeledik pont lehet: amikor előtör a hiszti. Azt hiszem, ezt nem kell részleteznem. És a harmadik pont: amikor kiesik valami. Nem emlékszel semmire, és az ez idő alatt eltelt események csak a körülötted lévő emberektől függ. A negyedik pont az édes, édes álomba merülés. Az alkohol felszínre hozza a vágyaidat, és furcsákat álmodsz. Az ötödik ezzel szemben a purgatórium, a másnaposság. A világot acélszürke színekben látod, és minden rémes. A hatodik, és egyben az utolsó, a tetteid vállalása.
Gimnázium harmadévében tanultam meg ezt az aranyszabályt. Az utolsó volt nekem a világon a legrosszabb, és egyben a legjobb.
Bár, ami azt illeti, inkább a rossz felé hajlott. Az egyetlen jó pont, hogy Minyeong és én kibékültünk. Ami pedig a rosszat illeti...
Yonghwával azóta egy szót sem beszéltem. Akkor tényleg komolyan gondolja... mondjuk, ki merne ilyennel viccelni?
Ha ez pedig nem lenne elég, a szüleim között háború robbant ki miattam. Apa nagyon berágott, hogy felhoztam magammal egy fiút, aki nem Yonghwa, és amikor megmondtam, hogy szakítottunk, csak még mérgesebb lett. Anya próbálta csitítani, és engem vigasztalni, és emiatt apa még mérgesebb lett.
Már vasárnap este volt, amikor kezdtek lecsillapodni a kedélyek. Talán fegyverszünetet kötöttek. Én egész nap a szobámban csücsültem, és próbáltam mindenfélével elütni az időt.
Hétfő reggel keserédes ízt éreztem még mindig magamban a szakítás miatt. Olyan, mintha valamit elvettek volna tőlem, sőt, erőszakkal kiszakították volna belőlem. Üresnek éreztem magam, amiért magamat okoltam. A táncra kellene most koncentrálnom, és a tanulásra is, mivel már elérkezett a dolgozatok ideje.
Reggel szokásosan elvettem a tízóraimat, amikor anya átnyújtott egy levelet.
- Ez mi? - kérdeztem furcsa arccal. Még sosem kaptam postát, leszámítva azokat, amik különböző gyerekeknek szóló klubbokba hívnak meg.
- A bíróságtól jött - felelte. A szívem rögtön a torkomban kezdett dobogni.
Azonnal feltéptem, és megnéztem. A tanui beidézés dátuma állt benne, meg sok-sok olyan információ, amit képtelen volt felfogni az agyam.
- Kicsim, ha hazajössz, elmondok az ilyen esetekről mindent. De most szépen felejtsd el, és menj tanulni - mondta, és elkezdett kifelé tologatni. Közben kivette a kezemből a borítékot a papírral együtt, és szinte kilökött a házból.
Minyeong már kint várt, így indulhattunk is el.
Még hogy felejtsem el? Hogyan tudnám? És mi az, hogy tanui beidézés? Legalább ezt meg tudtam jegyezni... ha másra nem is, de arra rádöbbentett ez a per, hogy biztos nem leszek ügyvéd.
A szokásos menetrendben telt el a reggel, de most nagyon hallgatag voltam, ami azt hiszem, érthető. Az iskolában leültem a padomhoz, és lehajtottam a fejemet.
- Mi a baj? - kérdezte kedvesen IU.
- Ma reggel kaptam meg a levelet a bíróságtól - feleltem nyúzottan.
- Ne parázz. Ha szólsz Min Ji-nek, tuti beszél az apjának, és az ügyvéd elmagyaráz mindent - próbált biztatni.
- Aha, persze. De nem hittem, hogy ilyen gyorsan fog minden történni...
- Mivel ez annyira nem nagy ügy, nem kell félned. Le merem fogadni, hogy ennél sokkal nagyobb ügyekkel is foglalkozniuk kell. Minden össze fog jönni! - mosolygott rám kedvesen.
Valahogy rám ragasztotta, és mosolyogva bólintottam egyet.
Az ebédszünetben a szokásos helyünkön találkoztunk a többiekkel.
- Megjött a bírósági levél - mondtam ki nagyot sóhajtva. Az IU-tól szerzett jókedv akkora már teljesen elpárolgott.
- Rendben. Holnap suli után gyere el hozzánk, és beszélj apa ügyvédjével - vágta rá Min Ji. Mindenkinek ez volt az első gondolata?
- Oké - válaszoltam.
- De azért ma még meg lesz tartva a próba? - kérdezte ártatlan szemekkel Rin.
- Szerintem jobb lenne, ha addig nem próbálnánk, míg le nem zárul ez az egész - mondta ki Minri.
- Azt hiszem, ez lenne a legjobb megoldás - mondtam ki én is.
- Mikor lesz a beidézés? - kérdezte YoSeob.
- Péntekhez képest egy hétre - válaszoltam.
- Addig biztos fel fogsz tudni készülni!
- Ja, remélem...
A többiek témát váltottak, mivel látták, hogy nem tetszik ez a téma.
- Hétvégén anya grill-partit szervez, nincs kedvetek eljönni? - kérdezte NiTae.
- Persze - vágta rá szinkronban szinte mindenki, csak én maradtam csendben.
- Ari, ti nem jöttök Yonghwával? - nézett rám.
- Hát, lehet, hogy én benézek, de Yonghwa biztos nem...
- Ennyire el van havazva a munkával?
- Nem tudom - ráztam meg a vállam. Hirtelen megint a sírás fojtogatott.
A kimondatlan kérdés ott lebegett felettünk, mint valami pallos. Mélyen beszívtam a levegőt, és erőt vettem magamon.
- Igen, szakítottak - mondta helyettem Minyeong. Mellém húzott egy széket, és lazán lehuppant rá.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Min Ji.
- Miért, nem ülhetek az unokatestvérem asztalához? - kérdezte ártatlan arccal Minyeong.
- Tudtommal nem ápoltok olyan bensőséges viszonyt...
- Akkor rosszul tudod - vonta meg a vállát Minyeong.
- Hé, le merem fogadni, hogy tegnap történt! - mutatta fel az ujját Min Ji.
- Hát nem! - vágta rá az unokatesóm.
Mosolyogva néztem, ahogy civakodnak. Örülök, hogy senki nem kérdezte meg újra, hogy tényleg megtörtént-e, mert nem tudtam volna rá válaszolni.
A délutáni óráimat csak végig szenvedtem. A buszmegálló felett megpillantottam azt az amerikai lányt, aki átiratkozott az iskolánkba.
Elkaptam róla a tekintetem, mivel megint Yonghwa jutott róla eszembe. Mi változott azóta? Én változtam meg, vagy ő? Esetleg mind a ketten? Nem tudom...
- Merre mész? - kérdezte tőlem YoSeob. Annyira rám ijesztett, hogy hatalmasat ugrottam.
- Haza?! - néztem rá értetlenül.
- Elkísérlek - felelte vigyorogva.
- Nem kell, köszönöm.
- Nem kérdés volt - nézett komolyan a szemembe.
Megálltam, ahogyan ő is, és még tovább néztem a tekintetét, de semmit nem találtam benne.
- Nincs rá szükségem - mondtam ki.
- Nekem nem kell hazudnod - felelte halvány mosollyal az arcán.
- Akkor azt mondom, hogy megoldom egyedül is.
-  Ari, barátok vagyunk...
- De nem kell más segítsége! - vágtam közbe idegesen. Talán kicsit hangosabbra sikeredett, mint akartam.
- Hamar túl leszek mindenen. Megnyerem a pert, és elfelejtem Yonghwát, a táncba ölöm minden erőmet, és elérem az álmaimat! Minden úgy fog alakulni, ahogy elterveztem! - folytattam tovább. Az utolsó mondatom végénél kicsit eleredtek a könnyeim, de azonnal letöröltem azokat.
- Nincs szükségem mások segítségére, vagy részvétére. Nem vagyok holmi fogyatékos, aki másokra van ítélve! Mármint, nem úgy gondoltam... áh, mindegy! A saját erőmből fogok mindent elérni, akármilyen árokban is vagyok most! Nem fogok m... - Nem tudtam folytatni, mert hirtelen elém lépett, és átölelt. Elkerekedett szemekkel néztem farkasszemet a mellkasával, aztán rögtön megpróbáltam eltolni magamtól. Erősen szorított magához, felesleges erőfeszítés volt minden.
Szombaton azt hittem, hogy kisírtam magamból minden bánatomat, és tovább tudok lépni a gondjaimon, hogy mint a főnix, a hamuból újjáéledve újra csillogni tudjak.
De az igazi életben nem így mennek a dolgok.
- Ari, adj időt magadnak. Ne tolj el magadtól mindenkit, mert azzal csak neked lesz rosszabb - suttogta.
Azt hiszem, ekkor omlottam össze. A könnyeim, mint a soha véget nem érő vietnami eső kezdett el zuhogni. Nem tudtam, mikor kezdődött, vagy mikor ért véget, csak a szívem helyén lévő hatalmas űrt éreztem.
YoSeob pedig hősiesen ott maradt, és igazi barát módjára kellemes szavakat suttogott nekem, és kezdtem elhinni, hogy tényleg képes leszek kilábalni ebből az egész katyvaszból.
Végül letöröltem a könnyeimet, és elhúzódtam tőle.
- Köszönöm - suttogtam.
- Ez egy barát dolga - vonta meg a vállát egyszerűen.
Elindultunk hazafelé, ő pedig tényleg elkísért. Kicsit ördögi körben éreztem magamat.
Amikor ebbe az iskolába jöttem, reménytelenül belezúgtam YoSeobba, és az érzéseim viszonzatlanságának a Yonghwához fűződő szerelmem vetett véget. És most, hogy az véget ért, YoSeob barátsága jelentette nekem az alagút végén a fényt.
Egészen az ajtónkig elkísért, aztán ő is elindult. Egyenesen a szobám felé vettem az irányt, és leültem tanulni. Anya szólt, hogy menjek ebédelni, de nem tudtam még ételre gondolni sem.
Aznap elindultam egy úton, ami bár döcögős volt, de tudtam, hogy az az egyetlen egy választásom van. Este felé még bejött anya, és elbeszélgettem vele, de álmosságra hivatkozva elmentem aludni.
Könnyekkel az arcomon aludtam el, de már egy kis javulást éreztem.

Read More

Dangerous Game S2 - 7. rész

*Ari*
- Én átmegyek Hyun-silhez. Jössz? - kérdeztem tőle. Nem tudtam kedvesen kérdezni... az egész helyzet annyira furcsa volt.
- Ki az a Hyun-sil?
- Az egyik új csapattársam. Tíz perc séta innen, és még reggelit is kapunk - válaszoltam.
- Reggeli? Akkor megyek - pattant fel rögtön.
Lementünk a nappaliba, ahol Minyeongba futottam bele. Nem szóltam hozzá, csak mentem is tovább.
- Mondhatom tegnap szépen itt hagytál! Még csak nem is érdekel, hogy mi történt? - szólalt meg.
- Nem. - És ennyivel én le is rendeztem ezt a témát.
- Pedig eltévedtem!
- Akkor miért nem hívtál fel egyet a sok barátod közül? - fordultam felé.
Tudtam, hogy azok az állítólagos barátok, nem azok. Pont, mint amikor kiderült, hogy táncolok, ugyanúgy most ő lett a figyelem középpontja, de ki tudja, meddig. Nekem sikerült megragadnom a lehetőséget, és igazi barátokat találtam, de ő erre még nem jött rá, és ahogy néztem, nem is érdekelte.
- Odataláltam, nem ez a lényeg? De csak azt hallottam, hogy összevesztél Nanával - vonta meg a vállát. Persze, tudhattam volna, hogy rögtön elér addig a pletyka.
- És gondolom, ez a finomabb verzió - feleltem nagyot sóhajtva. Nem volt kedvem ahhoz, hogy most mindenki erről kezdjen el beszélni.
- Pontosan.
- Mi történt Nanával? - jött oda Jiyong is. - Ó, szia Minyeong - köszönt neki.
- Helló Jiyong. Mi járatban erre? - kérdezte társalgó hangnemben az unokatestvérem.
- Jó, ez engem nem érdekel. Elmentem Hyun-silhoz, majd jövök - fordultam sarkon, és már mentem is el.
Jiyong az utcán ért utol.
- Ennyire utáljátok egymást? - kérdezte.
- Így is lehet fogalmazni.
- De mi történt Nanával? Tegnap végig róla hadováltál, de nem tudtam összerakni, miért...
- Pert indított ellenünk. Elviekben veletek is aláíratott egy papírt, hogy nem tervezheti a koreográfiákat, mert máshol is dolgozik. Nos, erről nekünk elfelejtett említést tenni, és itt vagyunk a per kellős közepén. És tegnap még volt képe azt mondani, hogy nem érdekli - fejeztem be összeszőkült szemekkel.
- Ó! - Csak ennyit mondott.
- Ó. - Én is csak ennyit tudtam mondani.
Csendben mentünk az utcán. Mivel újra felhozódott, még jobban ideges lettem, ezért szinte futottam. A tíz percből tehát hét lett.
Az ajtó előtt álltunk meg, és kopogtattam be. Legnagyobb meglepetésemre Seungri nyitott ajtót.
- Te itt? - kérdezte Seungri Jiyongtól.
- Ezt én is kérdezhetném haver - mondta mosolyogva, majd bementünk. A nappaliban szinte egy tömeg volt.
- Ari! És... Jiyong? Akkor hol van Yonghwa? - kérdezte Rin.
- Ez egy tökéletes kérdés... - mondtam. Fogalmam sincs, hogyan tudtunk egymástól elkavarodni.
Ekkor megint kopogtattak, és újra Seungri ment ajtót nyitni. Seungrit aztán pedig követte Minri és Yonghwa.
Szóval ők együtt voltak? Mi történt?
Mivel ez egyre jobban foglalkoztatott mindenkit, hamar elcsendesült mindenki, és vártuk, hogy valaki belekezdje.
- Oké, nekem odáig van meg a kép, hogy Nanával veszekedtünk, aztán Yonghwával elindultunk. Utána semmi - szólaltam meg végül én.
Yonghwa mellett ültem, de valami furcsa volt. Nem fogta meg a kezemet, és nem is adott puszit. Kezdtem valami rosszat sejteni...
- Nos, nekem pedig addig, hogy miután elmentetek, borozgattunk a parkban, aztán DongWoon lekapta Hyun-silt - mondta tovább Min Ji.
- Utána én hoztalak a kezemben - nézett a lányra Hyunseung.
- Micsoda? Én a saját lábamon jöttem! - kiáltott fel Min Ji.
- Aha, csak egy kis támogatással - felelte a piros hajú fiú nevetve.
- Tovább - vágott közbe Rin.
- Már itt voltunk, és úgy gondoltam, hogy a fiúk is bejöhetnének, mert mindenki olyan fáradt volt. Külön szobában feküdtünk le - folytatta Hyun-sil.
- De akkor én hogy ébredtem fel Jonghyun mellett? - kérdezte ismét Min Ji.
- Gondolom, este akció volt, és eltévesztetted a szobát - vont vállat Hyun-sil. - Szinte az összes szoba ugyanolyan.
- Oké - mondta megnyugodva Min Ji.
- De ti hogy kerültök a képbe? - mutattam a Big Bang-es fiúkra.
- Természetesen mi is elmentünk a bulira. Minri-vel beszélgettünk, és ő mondta, hogy jöjjünk mi is veletek - magyarázta meg Seungri. Azért ez elég különös. Az egész tavalyi év arról szólt, hogy hogyan tudnánk a Big Bang-nek keresztbe tenni, most pedig egy házban ébredünk, egy szédületesen rémes buli után.
- De Jiyong egyszer eltűnt - mondta Daesung.
- Igen, mert én Arival akartam beszélni. Láttam, hogy Yonghwával a kocsi felé tartanak, ezért odamentem hozzájuk. Aztán...
Hirtelen néma csend lett. Jiyong és Yonghwa összenézett, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. Mit csináltam?
- Beszéltem Ari-val. Ő pedig gondolt egyet, és Jiyonghoz rohant - fejezte be Jiyong mondatát Yonghwa.
Micsoda?
- Ez lehetetlen - ráztam meg a fejemet.
- Azt hittem, legalább emlékezni fogsz arra, amit akkor mondtam - suttogta Yonghwa.
- Csak nem lehetett olyan rossz - próbálkoztam. De belül már tudtam, hogy igen...
És hirtelen félelem öntött el. Volt egy igen erős tippem... nem, már tudtam, hogy mit mondhatott. Mert más esetben nem rohantam volna az ex-ellenségem karjaiba, még akkor sem, ha annyit segített év végén énekből.
- És aztán? - kérdezte félve Hyun-sil. Végignéztem a "kis" társaságon, és mindenki izgatottan várta a folytatást.
- Ari-t hazavittem, aztán aludtunk. Felőlünk ennyi - vonta meg a vállát Jiyong. Tudtam, hogy sokat beszéltem, és majd ki is faggatom, ha kettesben leszünk.
- Én pedig hazafelé menet megtaláltam az utcán kiterülve Minri-t, ezért felvittem magamhoz. Reggel pedig arra ébredtem, hogy valaki rám esik... - mondta Yonghwa.
- Kiterülve feküdtem a földön? - kapta fel a fejét Minri.
- És biztos, hogy nem történt több? - kérdezte DooJoon Yonghwától. Ezen meglepődtem.
Most szinte kiderült minden, és én elkeseredtem. Talán jobb lett volna, ha meg sem tudom...
A beszélgetés kicsit beindult, de nekem nem volt kedvem ott maradni. Kimentem a teraszra, kellett a friss levegő.
- Ari - szólalt meg mögülem Yonghwa. A fenébe, máris könnyek gyűltek a szemembe...
- Tessék? - fordultam felé, és egy enyhe mosolyt erőltettem az arcomra. Többre most nem futotta.
- Nem is tudom, hogy kezdjek bele...
- Csak mond ki. Szakítani akarsz - mondtam ki helyette.
- Tessék? - kérdezte, és értetlenül nézett rám.
- Miért, nem ezt mondtad tegnap?
- Nem, dehogy. Egy turnéra megyünk el, hogy megismerjenek minket. Ekkor borultál ki, és mondtad, hogy ott úgyis más lányok lesznek, és nem akarsz többé látni...
- Basszus, soha többé nem iszok - mondtam. Leültem a földre, és a kezembe temettem az arcomat. Mérhetetlenül megkönnyebbültem.
- És azt hiszem, jobb is lenne nekünk egy kis szünet. Neked ott a per, nekem pedig a munka... nincs időnk egymásra - szólalt meg ismét.
Tudtam, hogy ide fogunk kilyukadni.
- Igazad van - néztem rá.
Még jobban értetlen lett az arca. Biztos nem ezt a reakciót várta tőlem.
De hogy őszinte legyek, elfáradtam, és hasogat a fejem. Csak az ágyamat akarom, és átaludni ezt az egészet. Ha az ember másnapos, minden olyan szürreális. Érzi, látja a dolgokat, de nem tudja őket befolyásolni. Csak hagyja, hadd csússzon ki az irányítás a kezéből.
Felálltam, és bementem. Elköszöntem a többiektől, és már mentem is haza. Tudtam, hogy kérdezgetni fogják, mi bajom van, de most az érdekelt a legkevésbé.
Amint hazaértem, azt tettem, amire korábban gondoltam. Befeküdtem az ágyba. De nem aludtam, csak sírtam. Megállás nélkül.
Már be is esteledett, mikor kifogytam a könnyekből.
- Örülök, hogy befejezted - szólalt meg Minyeong.
- Te hogy kerülsz ide?
- Jellemző... észre sem vetted, amikor bejöttem.
- Régóta vagy itt?
- Csak pár órája.
- Értem - feleltem. Vissza hullott a fejem a párnára, és tovább bámultam magam elé.
- Egyszer összejöttem egy fiúval - kezdett bele. Nem voltam rá kíváncsi, de most mindennek örültem, ami elterelte a figyelmemet a saját gondjaimról.
- Az a fiú nagyon tetszett nekem, és megtudtam, hogy én is tetszek neki. Akkoriban volt egy személy, aki közel állt hozzám, de neki is tetszett az a fiú. Amint megtudta, hogy kezdeményeztem, megszakította velem a kapcsolatot.
Ő most komolyan elmeséli a történetünket?
- Másnap mentem vele az első "randinkra" - Olyan fintort vágott, amin muszáj volt elmosolyodnom. - Mondanom sem kell, hogy rémesen sikerült. Kiderült, hogy a fiú mások előtt teljesen megjátssza magát, és igazából egy nagy tahó - mondta. Mind a ketten nevetni kezdtünk. Nem tudom, miért nevettünk, mert ebben semmi vicces nem volt.
- Akkor ezt jól megszívtad - mondtam ki, és közben letöröltem a könnyeimet.
- Igen. Semmilyen szempontból nem érte meg - nézett komolyan a szemembe.
- De ha ez történt, miért nem mondtad korábban? - kérdeztem komolyan.
- Mert olyan gáz volt az egész helyzet. És nincs az az isten, hogy beismerjem más előtt, hogy hibáztam. Ezért életem első kapcsolata egy érdekkapcsolat volt, aminél most semmit nem bánok jobban - felelte, egy vállvonás kíséretében.
- Köszönöm - szólaltam meg.
- Mit?
- Hogy itt vagy - feleltem, és újra elkezdtem zokogni. Nem volt az a régi, kedves Minyeong, aki ilyenkor átölelt, és nyugtató szavakat mondott nekem. Nem, az már elmúlt. Mind a ketten megváltoztunk. De a maga módján vigasztalni próbált. Odaadta a doboz zsepit, és hülye történeteket kezdett el mondani.
Vicces, hogy mennyire képes megváltozni az élet egy nap alatt. Valamit elveszítesz, és valamit újra megkapsz. Nem szabadna soha a múltat siratni, hiszen az már elmúlt, de én mégis megtettem. Olyannyira szerettem Yonghwát, mint még soha senkit. És mégis, így ért véget. Ő nem akart velem szakítani, de az én hibám, hogy olyan hülyén reagáltam. Biztos rájött, hogy ez nem való nekünk.


_________________

Ha a blog eléri a 4000 megtekintést, hozok nektek egy extra fejezetet, és egy teljesen új dizit :) szóval hajrá ^^

Read More

Dangerous Game S2 - 6. rész

*Minri*
Az álmom lassan ért véget, én pedig felkeltem. Kinyitottam a szemeim, és egy teljesen új szobában találtam magam. Rögtön felültem, de annyira megszédültem, hogy a kezemet a fejemhez kaptam. Hirtelen hasítani kezdett, én pedig halkan felszisszentem.
Hová kerültem? Nem úgy volt, hogy Hyun-silnél alszunk? HOVÁ KERÜLTEM?
Félve néztem magam mellé. És igen, egy fiú aludt mellettem. Azonnal az ágy legtávolabbi felébe húzódtam, de még így is túl közelnek éreztem magam hozzá.
Megpiszkáltam a lábát, mire morgott egyet, és arccal felfelé fordult.
TE JÓ ÉG, HOGY KERÜLTEM IDE?

*Min Ji*
Egy könyököt éreztem meg a bordáim között, ami nagyon ingerelni kezdett. Mérgesen, csukott szemekkel hesegettem arrébb, de nem hatott. Megfordultam, és megpróbáltam arrébb rakni az illető kezét, de az szokatlanul nehéz volt, és szőrös. A csapattársaimnak biztos nincs ilyen keze...
Azonnal felpattantak a szemeim, és néztem az előttem békésen alvó fiút. Mindenre emlékeztem pedig... vagy mégsem?
Miután elfáradtunk, Hyun-silhez jöttünk. Le is feküdtem... pont ebben a szobában. De itt nincsenek a lányok, de annál több fiú van. Hogy kerültek ők ide?
Nem is láttam őket a bulin!
Lassan megpróbáltam fentebb tornázni magamat, és minél távolabb húzódni. De ő hirtelen a derekam köré fonta a kezeit, és magához húzott.

*Hyun-sil*
Én keltem a leghamarabb. Lementem a konyhába, és egy pohár kávét csináltam magamnak. Szerencsére alig ittam tegnap, így most nem küzdöttem a fejfájással.
- Jó reggelt - jött be a konyhába Minhyuk.
- Jó reggelt - köszöntem vissza. - Kávét?
- Kérnék - felelte mosolyogva. Kiöntöttem egy bögrébe, és odaadtam neki. Tettem ki mellé cukrot, és tejet.
- 'Reggelt - bicegett be a konyhába DongWoon.
- Jó reggelt - köszöntem kissé elpirulva.
Azonnal a tegnap történtek jutottak eszembe. Ha felidézem, pont olyan, mintha csak most történt volna...
Amikor kinyitottam a szememet, DongWoont pillantottam meg akkor... Magához húzott, és még jobban csókolt. Közben a többiek mondtak valamit, amire már nem emlékszek, meg nem is figyeltem.
DongWoon most is könnyedén odasétált hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra. Elpirultan meredtem magam elé.
Minhyuk ezt a pillanatot választotta, hogy lelépjen. Szuper... de legalább tudunk beszélni.
- DongWoon, a tegnapi...
- Hát, nem így akartam elmondani - vakarta meg a tarkóját mosolyogva. Olyan aranyos volt még így álmosan.
- Tetszem neked? - kérdeztem suttogva, teljesen vörösen.
- Azt hittem, ez nyilvánvaló - felelte félmosollyal.
Erre nem tudtam mit mondani, csak idegesen mosolyogtam.
- Mit szólnál, ha hétfőn elmennénk valahová kettesben? - kérdeztem könnyedén.
- Rendben - bólintottam nagyot.
- Na, most hogy ezt megbeszéltétek, én kérek egy nagy pohár vizet, és advilt - jött be teljesen zavartalanul a konyhába Rin.
- Persze - bólintottam, és odaadtam neki azt, amit kért.

*Ari*
Az álmomra már nem emlékeztem, csak arra, hogy nagyon jó volt. Amikor felébredtem, melegség árasztotta el a testemet.
Aztán jött a hideg víz - szó szerint. Lassan, cseppenként csöpögött a homlokomra. Felültem és szétnéztem - legnagyobb meglepetésemre egy fürdőszobában találtam magamat. Méghozzá a saját fürdőszobámban, a kádban feküdtem.
Rögtön ki akartam szállni, de valami túlságosan puhára léptem - és az a puhaság hirtelen felkiáltott.
Visszakaptam a lábamat, ennek következtében akkorát zakóztam, hogy még a kádból is kiestem. A fejemhez kaptam, mert rettenetesen beütöttem.
De az csak mellékes volt. Pontosan egyszerre ültünk fel, és néztünk farkasszemet a kád két oldaláról.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem meg, megtörve a kínos csendet.
- Nem emlékszel? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Arra emlékszem, hogy veszekedtem Nanával, aztán Yonghwával eljöttünk. De te nem Yonghwa vagy - jelentettem ki.
- Ez egy tökéletes megállapítás - bólintott nagyot, mire nevetni kezdtünk. Felkászálódtunk a földről, és átmentünk a szobámba. Végighasaltam az ágyamon, ő pedig az ágy mellé, a földre ült le.
- Úgy érzem magam, mint a Másnaposokban a fiúk - szólaltam meg, mire nevetni kezdett.
- Nem csodálom - mondta nevetve.
- Ne nevess, nem vicces - vágtam fejbe egy párnával, amivel csak azt értem el, hogy még jobban nevetett.
- És nem is mondasz el semmit! - tettem hozzá durcizva.
- Mert jobb, ha az titok marad - felelte nagyot sóhajtva. Mintha gondterhelt lenne.
Micsoda?

*Min Ji*
Nagy nehezen leszenvedtem magamról Jonghyun kezeit. (CN Blue). Felálltam, és indultam volna ki, de előtte még végignéztem a szobán. Ott aludt DooJoon, GiKwang, Jungshin és Daesung. Ő meg mit keresett itt?
A kérdések elől kimenekültem a szobából, és egyenesen a konyhába mentem. Ott volt Rin, Hyun-sil és DongWoon.
- Jó, valaki most mondja el nekem, hogy mi történt tegnap - szögeztem le, és leültem az egyik székre.
- Majd ha mindenki felébred. Az úgy viccesebb lesz - mondta kacagva Hyun-sil.
- De ez egyáltalán nem vicces! - vágtam rá.
- Talán nem kellene annyit inni, meggondolatlanul - csóválta a fejét.
- Mintha te nem ittál volna.
- Ittam, de én tudom, hol a határ!
- Jó, hagyjuk. Túl fáradt vagyok a veszekedéshez.
Hyun-sil csak vállat vont. Rin ült le mellém.
- Egyébként én sem emlékszem semmire. Mennyit ihattunk? - kérdezte szerintem inkább magától, mint tőlünk.
- Inkább az, hogy mit - vágtam rá.
- Az a bor tett be nektek - mondta DongWoon.
- Mondja ezt a smár-király - feleltem. Ő csak mosolyogva vállat vont, és közelebb húzta magához Hyun-silt. Szóval így született meg a kapcsolatunk. Mondanám, hogy aranyos, de... nem, ez tényleg aranyos. Persze, kicsit ilreálisan aranyos, de már a huszonegyedik században élünk. És van, akinek egy ilyen buli kellemes kapcsolatokat von maga után, és van akinek pedig csak emlékezetkiesést.
A többiek is elkezdtek leszállingózni. Hyun-sil és Rin elkezdtek reggelit csinálni, mi pedig a nappaliban telepedtünk le. Végignéztem a hatalmas társaságon.
Itt volt Jungshin, Minhyuk és Jonghyun a CN Blue-ból, az egész Beast, NiTae, és még pár SHINee tag, meg IU.
Akkor, akik hiányoztak: Ari, Yonghwa és Minri. Ari és Yonghwa együtt vannak, de mi lett Minri-vel?
Felálltam, és kitántorogtam a főző lányokhoz.
- Hol van Minri? - kérdeztem.
- Nincs itt? - fordult felém azonnal Rin.
- Szerinted ha itt lenne, kérdezném?
- Nézted már fent a szobákban? - vetette fel Hyun-sil.
- Nem, de megnézem - feleltem.
Felmentem a lépcsőkön, aztán minden szobába benyitottam. Sehol senki. Igazából áldottam az eget, hogy Hyun-sil szülei nincsenek itt, mert biztos nem ekkora tömegre számítottak.
Ahogy mi sem. Csak lányok akartunk idejönni, de erre a fiúk többen vannak.
- Nincs sehol - jelentettem be, miután visszatértem a konyhába.
- Hívd fel - javasolta Rin.
- Oké - mondtam. Nem értettem, miért én keresem, de végül is ő is csapattag.
Három csöngés után vette fel a telefont.
- Te-tessék? - szólt bele suttogva.
- Minri, hol vagy? - kérdeztem  tőle. Miért suttog?
- Én... mindjárt ott leszek. Hol is vagytok? - kérdezte bizonytalanul.
- Hyun-silnél.
- Rendben. Fogalmam sincs, mennyi idő, míg odajutok, mert nem tudom pontosan hol is vagyok, de majd ott leszek. Csak várjatok meg - mondta. Miért suttog? Miért nem tudja, hol van?
- Minri, minden rendben? - kérdeztem.
- Nem tudom - mondta, és leraktam. Mi történt tegnap este?
Visszatértem a konyhába, elmondtam a lányoknak a fejleményeket. Pont indultam vissza a nappaliba, amikor megint csörögni kezdett a telefonom.
- Igen, tessék? - szóltam bele.
- Hyun-silnél vagytok? - kérdezte Ari.
- Igen, ha sietsz, még pont eléred a reggelit - feleltem.
- Szuper. Tíz perc, és ott vagyok - mondta, és lerakta.
A nappaliban a hangulat tipikusan másnapos volt. Senki nem volt a helyzet magaslatán, de mégis, mindenen nevetett mindenki.
Feszülten vártam már, mikor érkeznek meg a többiek, és mikor fog végre kiderülni, hogy mik is történtek tegnap.

Read More

Dangerous Game S2 - 5. rész

*Minyeong*
Péntek reggel sietősen készülődtem össze. Még soha nem keltem később, de pont ma jött el ez a nap. De amint elkészültem, lesiettem a nappaliba, és ott vártam meg Arit.
Az egyik reggel nagyon összekaptunk. Pedig csak annyit mondtam, hogy szerintem még két hétig bírják Yonghwával.
Most mi a gond azzal, hogy kimondom azt, amit gondolok? Míg egy iskolába jártak, könnyű lehetett a dolguk, de így már egyre csak nehezebb, és nehezebb lesz, és végül nem fogják tovább bírni. Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt annyira erős kapcsolat alakult volna ki közöttük.
Ari letrappolt a lépcsőn, elköszönt az anyukájától, majd indult is. Szinte futnom kellett, hogy lépést tudjak vele tartani.
- Ne már, még mindig ilyen mérges vagy? - kérdeztem végül megtörve a csendet.
- Semmi közöd hozzá - vetette oda.
- Nyafizol itt, amiért kimondtam a véleményem...
- Figyelj - állt le egy pillanatra. - Csak tegyél úgy, mintha nem ismernél - mondta fojtott hangon. Láttam rajta, hogy a sírás környékezi meg.
Lehet, hogy fején találtam a szöget? Azért érintheti ilyen rosszul. Ezen a héten csak akkor találkoztak, amikor nálunk aludt a kisherceg. Azóta semmi.
Idegesen indult tovább, én pedig követtem.
A buszon, amikor elkezdett NiTae-vel beszélgetni, úgy tett, mint akinek semmi baja. Nem értettem...
Amint leszálltunk, szinte rögtön belefutottunk a Beast-es fiúkba. Kicsit már untam a társaságukat, bár GiKwanggal egy osztályba kerültem.
Sietősre fogtam a lépteimet, és bementem az iskolába. Ott pedig a tantermem felé vettem az irányt. Leültem, de szinte rögtön megtámadt a többi osztálytársam. Gondosan felépítettem itt is a népszerűségemet.
A nap lassan vánszorgott el. Iskola után a parkban vártam Jonghyunt.
- Szia - köszöntött mosolyogva, és magához húzott. Hátulról ölelt át, de én rögtön felé fordultam. A nyaka köré fontam a kezeimet, és megcsókoltam.
- Szia - köszöntem én is.
- Este akkor találkozunk? - kérdezte.
- Igen, elmegyek - bólintottam. A homlokát az enyémnek támasztotta, aminek nagyon örültem, mert imádtam a szemeit nézni, főleg ilyen közelről.
- Akkor jó - felelte, és újra megcsókolt.
- Most sietek, mert képes, és itt hagy - a fejemmel Ari felé intettem. Épp most lépett ki az iskolából, IU társaságában.
- Rendben - válaszolta, és elengedett. Adtam neki egy utolsó puszit, és siettem a lányok után. Nem az én stílusom volt mások után futni, és akkor meg is fogadtam, hogy többé nem is teszem.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
- Szia - köszönt vissza azonnal IU.
Ari csak mormogott valamit az orra alatt.
- Miről beszélgettek? - kérdeztem.
- Csak arról, hogy idén mire számíthatunk az esti bulin. Te is jössz, igaz? - mondta IU kedvesen.
- Természetesen. Csak nem hagyhatom ki - vágtam rá. - Még akkor se, ha a drága látos unokatestvérem elfelejtette megemlíteni - néztem rá szúrósan.
- Ha jól emlékszem, azt mondtam reggel, hogy tegyél úgy, mintha nem is ismernél! - csattant fel mérgesen.
IU ijedten kapta rá a tekintetét.
- És ha nekem nincs kedvem?
- Akkor meg fogod bánni. Már nem vagyok olyan, mint régen - mondta fenyegetőzve.
- Bármit teszel, semmit nem fog érni - néztem rá nevetségesen. Pedig igenis sikerülne neki. De nem adhatom meg azt az örömet, hogy ezt megtudja.
- Majd meglátjuk - mosolyodott el hirtelen. Tényleg megváltozott.
Vállat vontam nem törődöm stílusban, és felszálltam az épp akkor érkező buszra. Teljesen máshol ültem le, mint a lányok, de nem zavart. Volt a buszon pár barátom, akikkel beszélgetni kezdtem.

*Ari*
Rettenetesen ideges voltam Minyeongra. Miért nem képes leszállni rólam?
IU-val azonban továbbra is beszélgettem. Kérdezte, hogy mi történt, mire csak témát váltottam. Nem volt kedvem róla beszélni. Amint hazaértem, levágódtam az ágyamra. Észre sem vettem, de egy kicsit elszundítottam. Mire kinyitottam a szemeimet, már nyolc óra volt. Szóval volt egy fél órám elkészülni, és egy újabb, hogy eljussak odáig.
Felvettem a ruhámat. Egy fehér rövid felsőt választottam, és hozzá egy pici farmer rövidnadrágot. Mindehhez a fekete magas sarkú csizmámat. Pont, mikor felvettem, csörgött a telefonom. Érte nyúltam, és meg sem nézve, hogy ki az, felvettem.
- Igen, tessék, itt Ari - szóltam bele.
- Szia. Vigyelek el? - kérdezte Yonghwa.
- Micsoda? Te is jössz? - kérdeztem vissza elképedve. Erről nem volt szó. De számomra nagyon kellemes fordulat volt.
- Mondjuk úgy, hogy benézek. De el tudlak vinni - felelte.
- Szuper. Mikorra tudnál idejönni?
- Tíz perc múlva ott vagyok.
- Rendben. Akkor látjuk egymást, szia - köszöntem el tőle, majd ő is letette. Az ágyamra dobtam a telefonom.
Felfogtam a hajam, és először a sminkemet csináltam meg. Utána a hajamat egyszerűen leengedve hagytam. Picit vasaltam rajta, de nem sokat.
Mikor teljesen elkészültem, felkaptam a táskámat, a pulcsimat, és indultam is le. Elköszöntem anyától, és kimentem a ház elé.
Kicsit lelkiismeret furdalásom volt azért, mert Minyeong-nak fogalma sem lehetett, hogy hol van az a hely. De majd megoldja... ha olyan okos, hogy mindent kitalál, akkor ez is menni fog neki.
Yonghwára nem sokáig kellett válni. Befordult a ház elé, én pedig mellé ültem.
- Dögös vagy - nézett végig rajtam, és halkan füttyentett. Én is végignéztem rajta, és szinte teljesen leesett az állam. A haját divatosan összekócolva hagyta, és egy fehér póló volt rajta, amit most egy fekete bőrdzseki takart. Egy fekete nadrágot vett. Összességében teljesen úgy nézett ki, mint egy földre szállt Adonisz.
- Ki beszél - suttogtam az ajkaiba, és egy puszit nyomtam a szájára.
Elindult, közben pedig beszélgetni kezdtünk. Sokáig nem tudtunk találkozni, aminek nem örültem, de most mindent bepótoltunk.
Mire odaértünk, már nagyon sokan hemzsegtek ott. Kiszálltunk, és kézen fogva indultunk be. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor IU-val jöttem először, mert Yonghwának is mindenki köszönt. Bár, már engem is ismertek, ezért egyszerre köszöntek mind a kettőnknek.
Bent, miután szétnéztem, kiszúrtam Rin, és odamentem hozzá. Épp a SHINee-val beszélgetett, IU társaságában.
- Sziasztok - köszöntünk Yonghwá-val.
- Sziasztok - köszöntek vissza szinte kórusban. A zenétől nem nagyon hallottam őket, de már megszoktam. A bárpulthoz mentünk, és ittunk valamit. Akkor csatlakozott hozzánk Min Ji és GiKwang. Ők hogy jöttek együtt?
Mire megkérdezhettem volna, egyre többen lettünk, és nem volt már rá alkalmam. Egy hatalmas bandát alkottunk, ahol mindenki jól érezte magát.
Észre sem vettem, csak úgy telt az idő. Néha mentünk táncolni, de amikor elfáradtunk, csak beszélgettünk. És egyre több alkohol fogyott...
Mindenki hangulata nagyon jó volt. Őrületes, hogy mennyit nevettünk.
- És most pedig az iskola táncos csapata, a Dangerius game! - kiáltott fel a DJ. Mi csak néztünk, mert erre nem számítottunk.
Aztán a tömeg kántálni kezdte a nevünket, és mire észbe kaptam, már középen álltunk. Összenéztünk, és egyeztettük a koreográfiát. Egy csajos számot nyomatott a DJ, ami nagyon jól ment nekünk.
Már pont kezdtem belelendülni, amikor megláttam Nana-t. Csak egy pillanat műve volt az egész. Megláttam a barna, ragyogó haját, de aztán el is tűnt. Rögtön leálltam. Az egész teremben, mindenki csak engem nézett, és életemben először lámpalázas voltam tánc közben.
Nem tudtam, hogyan is kellene reagálnom. Az egyik részem örült annak, hogy láthatom, mivel már nagyon régen találkoztunk. De a másik szinte ordított, hogy tépjem meg, mert beperelt minket. A barátait.
Nem is voltunk a barátai. Csak szórakozott velünk, mert úgy tartotta kedve.
Kiléptem a táncból, és próbáltam elvegyülni. Mondanom sem kell, egyáltalán nem ment. Mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám, amiért abbahagytam a táncot.
Kimentem a friss levegőre, ott legalább nem bámultak annyian. Meg is találtam Nana-t. Általában kedves lány vagyok, és ha józan lettem volna, csak odamentem volna hozzá nyugodtan megbeszélni ezt az egészet. De most szinte hajtott az alkohol, és kiabált bennem, hogy ez bosszúért kiált.

*Hyun-sil*
Értetlenül néztem a többiekre. Ari nélkül nem volt olyan a tánc, de azért végigtáncoltuk. Valami feszültség ott lebegett a levegőben, ami nekem nagyon nem tetszett. Mi történt Ari-val? Miért állt le?
A bárpulthoz mentünk, és mind csak egymást néztük.
- Mi történt? - kérdezte végül Rin.
- Biztos látott valamit - vonta meg a vállát Min Ji. A tekintetén azonban látszott, hogy ő is tudni szerette volna, hogy mi történt a mi leader-ünkkel.
- Lányok, mi történt? - jött oda Hyunseung, a többi fiúval együtt. Yonghwát azonban nem láttam.
- Nem tudjuk - felelte Minri.
Végül én indultam el. Ha csak állunk, és találgatunk, semmire sem jutunk. Bent sehol nem láttam Ari-t, de szerintem nem is maradt volna bent.
- Nézzük meg kint - állított meg DongWoon a csuklómnál fogva, és intett a fejével a bejáratra. Bólintottam, és elindultunk.
Nagyon meglepődtem, amikor nem engedte el a kezemet. Összefűzte az ujjainkat, és csak húzott maga után a hatalmas tömegben. Ők nem figyeltek ránk, csak tovább társalogtak.
Szinte rögtön elvörösödtem. Most ez jelent valamit?
Aztán elkönyveltem magamban annyival, hogy biztos csak nem akar szem elől veszíteni.
Kijutottunk, de továbbra sem engedte el a kezemet. Nem volt hideg, de meleg sem - mégis, nekem nagyon melegem lett. Mintha csak egy fűtőtest lett volna a szívemben elbújtatva. Nem is beszélve arról, hogy heves vágtába kezdett.
A hangokat hamar meghallottuk. Jobban mondva Ari dühös ordibálását. Bár, szerintem tíz kilóméteres körzetben bárki hallhatta, mivel olyan hangos volt.
- Mégis mit képzelsz magadról, mi? Komolyan azt hiszed, hogy megúszhatod ennyivel? Nem gondoltál arra, hogy kiderül? Megbíztunk benned, mindannyian! - Amikor befordultunk a sarkon, már láttam is őket.
Nana a falnak dőlt, és nyugodt pillantással hallgatta Ari-t, aki össze-vissza hadonászott.
- Nem akarok semmi meggondolatlant mondani rád, de...
- Akkor ne tedd. Senki nem kíváncsi a szövegedre - szólt közbe hűvösen Nana.
Ari egy pillanatra lefagyott. Megálltam én is, mert tudtam, mi fog következni. Ari szemében tűz lángolt fel, és még mielőtt bárki bármit tehetett volna, fenyegetően Nana felé indult el.
Ekkor szúrtam ki Yonghwát, aki pár méterrel hátrébb állt, és sasként figyelte a lányokat.
- Miért nem csinálsz semmit? - kérdeztem tőle hangosan. Rám nézett, és mosolyogva megcsóválta a fejét.
DongWoon sem akar mozdulni, tehát rajtam a sor. A két lány egymásnak esett, és ott ütötték egymást, ahol csak tudták.
Ari a cipőjével Nana sípcsontjába rúgott, mire Nana fájdalmasan felszisszent. Nem sokáig nyalogatta azonban a "sebeit", hanem rögtön támadásba lendült ő is. Emelte a tenyerét, és ha nem állítom meg, még két nap múlva is meglátszott volna Ari arcán a keze nyoma.
- Mit csináltok? - kérdeztem fennhangon.
- Semmi közöd, húzz el innen - vetette oda Nana, és kirántotta a kezét az enyémből.
- Nem fogok, és ezt most azonnal abbahagyjátok! - mondtam hangosan.
- Hyun-sil, kérlek, ebbe ne avatkozz bele - szólalt meg Ari higgadtnak tűnő hangon, azonban tudtam, hogy tombol benne az indulat.
- Ezt nem így kell megbeszélni! - jelentettem ki. Csak nekem van a helyén az eszem?
- Akkor hogy? Mégis, mit gondoltál, hogy egy ötórai kávé mellett leülök vele megbeszélni, hogy beperelte azt a csapatot, amiben ő is benne volt? Amiben a barátai vannak, és valakinek a jövője? - kérdezte. Az utolsó mondatot szinte kiáltotta.
A helyzet kezdett megint elmérgesedni.
- Egy iskolai tánccsapat senkinek sem a jövője.
- De a barátokon van a hangsúly! Nem emlékszel, hogy mennyire sokat voltunk együtt? - Ari hangja elcsendesedett, és ahogy ránéztem, láttam, hogy könnyek csillognak a szemében.
- Jó időtöltés volt. Ennyi. Neked is tovább kell lépned.
- Nem! Mi csináltuk meg, mi alapítottuk. És amíg lélegzek, addig nem lesz vége! Ha mi már nem is leszünk itt, a csapat szelleme tovább fog élni! - mondta halálosan komolyan Ari.
Ahogy néztem... úgy éreztem, én is elérzékenyülök. Ő teljesen komolyan vette a dolgát, és láttam rajta, hogy nagyon sok kevés dolog van, amit a csapat elé helyez. Amit tapasztaltam is, a próbák során.
- Elmentek máshová táncolni. Ennyi. Az, hogy ennek vége, nem a világ vége.
- Nana, te elfelejtetted, hogy ez nem csak egy csapat? Ez a mi csapatunk. Nem azért hoztuk létre, mert szórakozni akartunk a Big Banggel, vagy mert nem volt jobb dolgunk. Én ennek a csapatnak köszönhetem, hogy barátokat találtam! Nem fogom annyiban hagyni, hogy egy ilyen, mint te, csak úgy jöjjön, és elvegye tőlem. - A tekintet, amivel Nanára nézett, vérfagyasztó volt. Tudtam, hogy ő most teljesen elszánt, és bármit képes megtenni a csapatunkért.
- Jó. Engem nem érdekel. Sem a per, sem a kis játékotok - vonta meg a vállát Nana.
Kikerült minket, és elindult. Mindannyian néztük, ahogy könnyed, mégis magabiztos léptekkel halad egyre távolabb.
- Amúgy egy ribanc vagy. Ezért nem kellettél Jiyongnak sem - szólt utána Ari.
Ezt nem kellett volna...
Nana azonnal visszafordult, és a szemében gyilkos vágyat láttam. Tényleg ennyire szerette volna Jiyongot?
Azt hittem, visszajön, és azon nyomban megtépi Ari-t. De nem tette, hanem megfordult, és végleg eltűnt.
Ari-ra néztem, aki még mindig Nana hűlt helyét nézte, és nagyon mérges volt a pillantása.
Aztán a földre szegezte a tekintetét, és könnyek csorogtak végig az arcán.
Pont mondani akartam neki valami megnyugtatót, amikor Yonghwa lépett közbe. Átölelte Ari-t, aki készségesen bújt hozzá.
- Hazaviszem. Ti maradjatok nyugodtan, majd találkozunk - mondta Yonghwa. Bólintottam, és végignéztem, ahogy ők is pont arra mennek el, amerre Nana.
- Ezek az évnyitó bulik a legjobbak. De ilyet még soha nem láttam - szólalt meg Gikwang. Hátrafordultam, és láttam, hogy mindenki ott állt.
- Ti sem léptetek közbe? - kérdeztem hirtelen.
- Ha komolyabbra fordult volna a helyzet, Yonghwa úgyis cselekszik - vonta meg a vállát IU. Ennyire kiismerte volna?
Bár, volt abban ráció, hogy biztos nem engedte volna, hogy bántsák a barátnőjét.
Kint maradtunk, és beszélgettünk. Eleinte elég fojtott volt a légkör, és végül lassan, de biztosan kezdett mindenki felengedni.
- Min Ji, kérlek, hétfőn add oda a fizika házit - nézett az említettre kérlelve DooJoon.
- Itt a hétvége, hogy megcsináld! - mondta hülledezve Min Ji, mire mindenki nevetni kezdett.
- De tudod milyen gyorsan eltelik az a két nap... sőt, már nincs is annyi!
- De, igen. várjatok, mindjárt éjfél - vette elő a telefonját Rin.
- Kívánjunk! - mondta hirtelen ötlettől vezérelve Minri.
Mi, lányok, lehunytuk a szemünket azonnal.
- És.... éjfél! - mondta ki a végszót Rin.
Erősen lehunytam a szememet, és gondolkozni kezdtem, hogy mit is kívánhatnék. Aztán rögtön eszembe jutott a per.
Azt kívánom, hogy megnyerjük a pert, és minden rendben legyen~ mondtam magamban. Még egyszer el akartam ismételni, de valami megzavart. Jobban mondva valaki.
Az ajkait éreztem az enyémeken. Azonnal felpattantak a szemeim, és teljesen meglepődtem.

Read More