De az álmodozásomat az ébresztőm zavarta meg. Az éjjeli szekrényemhez nyúltam, és elnémítottam a telefonomat. Mire visszafordultam, Yonghwa szemei már nyitva voltak.
- Jó reggelt - suttogta.
- Hát jó, az egyszer biztos - feleltem. Odahajolt hozzám, és egy lágy csókot adott. - Egyébként neked is jó reggelt.
- Hát jó, az egyszer biztos - mondta, mire kuncogni kezdtem.
Felült, majd én is követtem a példáját. Kikeltem az ágyból, fogtam a ruhámat, és a fürdőben átöltöztem egy gyors fogmosás után.
Visszamentem a szobámba, és láttam, hogy Yonghwa a faliújságomat nézi. Az órarendem volt rajta, és sok-sok kép, amik a múltra emlékeztettek. Néhány már eléggé elavult, de sosincs időm leszedni őket.
- Ő ki? - kérdezte az egyik képre mutatva. Én voltam rajta, és egy európai származású fiú. A kamerába mosolyogtunk, én egy békejelet mutattam, ő pedig átölelt engem.
- Chris-nek hívják. A két évvel ezelőtti nyaralásunkon találkoztunk, amikor Amerikában voltunk - feleltem.
- Nem is tudtam, hogy ennyit utazgattok - mondta vigyorogva.
- Minden évben egy nyaralásra megyünk el külföldre. Egy ideig az unokatestvéremmel mentünk Japánba, de mióta már megromlott a kapcsolatunk, csak mi megyünk. Tavaly volt az első alkalom, hogy a kontinensen kívülre utaztunk.
- És ennyire összebarátkoztatok? - kérdezte.
- Nocsak, valaki féltékeny? - húzogattam fel-le a szemöldökömet, egy huncut mosoly kíséretében. Rögtön odalépett mellém, és átölelt.
- Nem tudom, kire céloz az úrhölgy - mondta vigyorogva, de láttam a szemében, hogy tényleg érdekli a dolog.
- De hogy a kérdésedre válaszoljak, igen. Nagyon sokat beszéltünk. A tengerparton szálltunk meg, az apartmanoknál, és ők laktak mellettünk. A környéken egyedül ő volt velem egyidős, és sokat voltam vele.
- Milyen nyelven beszéltetek?
- Angolul. Vagyis, próbáltunk - mondtam, és az emlékre nevetnem kellett. Sokszor inkább activytiztünk, mint beszélgettünk.
- Ő nem odavalósi volt akkor.
- Nem, Európából származik. Egyszer én is szeretnék oda eljutni - meséltem csillogó szemekkel. Annyira sok csodálatos ország van ott, többek között Olaszország, Spanyolország, Anglia, és engem még a hűvös Oroszország is érdekel.
- Hová szeretnél eljutni a legjobban? - kérdezte.
- Párizsba. Szeretnék a francia közönség előtt táncolni - mondtam el az egyik titkomat.
- Szép város - felelte, és elengedett. A hajába túrt, ami nagyon szexi mozdulat volt. A most-keltem séró rettenetesen jól állt neki.
Csak most néztem végig rajta - ugyanaz a ruha volt rajta, mint tegnap. Végül is, mi más lett volna? Ő sem tudta, és én sem, hogy itt fog aludni nálam.
- Már jártál ott? - kérdeztem.
- Igen - bólintott egyet, ezzel megerősítve az állítását. A táskájához lépett, és egyszerűen felkapta a vállára. Én az iskolai könyveimhez léptem, és elkezdtem bepakolni.
Az állam a földet verdeste. Yonghwa a világ másik felén is járt már.
- Mesélj róla - kértem kiskutya szemekkel.
- Jó nagy.
- Látom, beszédes kedvesben vagy - mondtam kuncogva.
Erre nem mondott semmit, csak a csípőmnél fogva magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. Szóval neki sem beszélgetni van kedve.
Teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol vagyunk. Csak ketten voltunk, és a hatalmas, lángoló szenvedély a szívemben. Felugrottam, és a csípője köré fontam a lábaimat. Belemosolygott a csókba. Tartott engem, de előre lépett, így a hátam a falnak préselődött.
Mélyen a hajába túrtam, és a tincseivel kezdtem el játszani.
A gondolataim teljesen elkalandoztak, és csak körülötte forogtak.
Az ajtóm nyílását azonban mégis meghallottam a heves csókcsata közepette. Megszakítottam a csókot, és rémülten kaptam oda a fejem.
Minyeong állt ott, és csak nézett bennünket. Még pont elkaptam a csodálkozott pillantását, de rögtön megkeményítette az arcvonásait, és úgy viselkedett, mintha meg sem történt volna.
- Én, öhm... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni.
- Lent megvárlak - felelte, sarkon fordult, és a következő pillanatban már csak az ajtó csapódását láttam.
- Ez ciki volt - sóhajtottam nagyot.
- Gondolom, ő volt Minyeong.
- Igen.
- Furcsa egy első találkozás volt - mondta nevetve, és lerakott. Olyan édesen kacagott, hogy nem tudtam megállni, én is eleresztettem egy mosolyt. Befejeztem a pakolást, és kézen fogva indultunk le.
Amikor már csak pár lépcsőfok volt, jutott eszembe, hogy apa lehet, hogy azt megengedte, hogy Yonghwa bemásszon az ablakomon (amit kétlek, szerintem csak zavarában viccelni próbált), de az biztos nem állt a "szerződésben", hogy itt is aludhat.
De a kocsit már biztos látta anya, szóval felesleges. Szóval bementünk a konyhába.
- Jó reggelt - köszönt nekünk rögtön anya. Minyeong az asztal mellett állt, és épp egy pohár narancslevet szürcsölt. Amint meglátott bennünket, rögtön lerakta.
- Jó reggelt - köszöntünk egyszerre Yonghwával. Egymásra néztünk, és szélesen elmosolyodtam.
- Ki kér reggelit? - kérdezte kedvesen anya.
Senki nem szólalt meg, anya pedig csak a fejét csóválta. Elbúcsúztunk tőle, aztán elindultunk.
Minyeong előre ment, én pedig még egy kicsit megálltam Yonghwa előtt.
- Biztos ne vigyelek el titeket?
- Nem kell, tényleg.
Átölelt, és egy gyors puszit nyomott az arcomra.
- Vigyázz magadra - suttogta, és elindult az autója felé.
Szinte megbabonázva néztem. Bár már egy ideje együtt vagyunk, de fogalmam sincs, hogy ő mit láthat bennem.
Még néztem volna egy ideig, de eszembe jutott, hogy a busz nem vár meg, ahogy Minyeong sem. Sarkon fordultam, és elkezdtem szaladni az unkatestvérem után.
*Min Ji*
- Jó reggelt, Roberto - ültem be az autóba, és mosolyogva köszöntem a sofőrnek.
- Jó reggelt kisasszony - köszönt vissza.
Roberto olasz volt, és eléggé érződött az akcentusa. De ezt is nagyon szerettem benne. Ahogyan azt is, hogy ő mindig aranyos volt velem, amit szinte kötelességemnek éreztem viszonozni. Az iskola előtt kirakott, aztán pedig indult is. Soha nem tudtam, hogy hová megy ilyenkor, vagy mit csinálhat, hisz neki csak az volt a dolga, hogy engem fuvarozzon.
Bementem az épületbe, és indultam volna a terem felé, de láttam, hogy a csapatunkból páran az aulában állnak, és sutyorogva beszélgetnek.
- Min Ji, gyere ide - intett nekem azonnal Minri, miután kiszúrt. Bólintottam, és elindultam feléjük. Amikor odaértem, mindannyian köszöntöttek.
A ki beszélgetésük arról szólt, hogy most pénteken lesz az évnyitó buli. Egy évben kétszer is van, most, mikor elkezdődik az iskola, és a nyári szünet után. Bár, fogalmam sincs, hogy azt miért nevezték évnyitó bulinak, de ha nekik jó, akkor rendben.
- Mindenki ott lesz. Min Ji, ugye te is jössz? - kérdezte Rin, és várakozón nézett rám. Eddig még soha nem mentem el, bár nem is hívtak olyan sokszor. Apám kapcsolatai miatt sokan megpróbáltak velem barátkozni, de őket hamar le is ráztam. Ezért ragadt rám ez a furcsa stílus.
- Hát, nem is tudom... - néztem félre. Még soha nem voltam egyetlen egy buliban sem.
- Muszáj jönnöd! Utána mind hozzám jöttök - mondta Hyun-sil.
- Oké - bólintottam végül.
- Hagyj békén! - kiáltotta valaki. Szinte mindenki odanézett, amin nem is lepődök meg. A hang tulajdonosa Ari volt, aki mérgesen caplatott végig az aulán, minket észre sem véve.
Oldalra billentettem a fejem, és úgy néztem a jelenetet. Egy szőke hajú lány követte, aki magában jól szórakozott a helyzeten.
Pontosan utánuk NiTae és a Beast-es fiúk jöttek. Értetlenül néztek Ari után, de ők már megláttak minket, ezért odajöttek.
- Mi történt? - kérdezte azonnal Rin.
- Mi sem tudjuk - felelte a vállát megvonva NiTae. - Csak beszélgettek, aztán ez lett - mutatott abba az irányba, ahol az imént vágtatott el Ari.
Követtem a pillantását, aztán visszanéztem a "kis" társaságunkra.
- Pénteken ugye számíthatunk rátok? - kérdezte GiKwang.
- Persze! - vágta rá azonnal Rin.
A beszélgetést azonban megzavarta a csengő, és mindenki ment a saját órájára.
- Min Ji, nincs matek házid? - kérdezte tőlem DongWoon. Eddig nem igazán tűnt fel, hogy osztálytársak vagyunk, de mióta már megismertem őket, egész sokat beszélünk. A Beastből egyébként még két fiúval is egy osztályba járunk, Hyunseunggal, és DooJoonnal.
- Van - feleltem.
Kis csend állt be, amit végül is DongWoon szakított meg.
- És oda is adod?
- Talán - vontam meg a vállaimat. Attól, hogy jó tanuló vagyok, még nem jelenti azt, hogy kénytelen vagyok mindenkinek odaadni a házi feladatomat.
Bementünk a terembe, és leültünk a helyeinkre. Az első óránk fizika volt, ami el is kezdődött, amint bejött a tanár. Szokásosan késett, de nem is volt ezzel semmi baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése