Dance through a life (DooJoon, one shot)

Csak álltam egy helyben. Hagytam, hogy a zene átjárjon. Minden porcikámban éreztem a ritmust. Csak tovább akartam élvezni, de akkor magával ragadott a hév.

A szemeim felpattantak, és éreztem, ahogy a zene visz magával. Egyedül voltam ott. Senki más, csak én és a zene.

Nem éreztem különösebben bonyolultaknak a mozdulatokat. Egyik jött a másik után, nem volt időm foglalkozni a nehézségükkel.

Kiélveztem a perc minden egyes pillanatát.

Aztán véget ért. Mire észbe kaphattam volna, már a hatalmas tapsot hallottam. Bár eddig is nyitva volt a szemem, csak most láttam igazán.

Emberek százezrei álltak, és tapsoltak, ujjongtak - csak nekem. Egy kicsit elpirultam, majd meghajoltam. A közönség tombolt.

Lesétáltam a színpadról, és leroskadtam a fal mellé. Elfáradtam.

- Nagyon jó voltál ma Ha Ni! - mondta a menedzserem. - A szokásosnál is jobb voltál!

Ha tudná, miért…

A nevem Ha Ni, 22 éves egyetemista lány vagyok. Kiskorom óta táncolok a közönség előtt. Mára hatalmas tömegek rajonganak értem. Mindeddig ezt természetesnek tekintettem… az elmúlt hónapig.

Egy pop banda keresett fel, azzal, hogy szeretnék, ha a klipjükben szerepelnék. Szükség lenne a tánctudásomra is, de a szépségemet is szeretnék kamatoztatni egy kis színészi szereplés határai között.

Futólag találkoztam csak velük, amikor aláírtuk a szerződést. Talán csak két perc volt maximum… de nekem egy örökké valóság.

Amikor belépett Ő a szobába… valahogy nem tudtam már rendesen lélegezni. Egész végig alig tudtam koncentrálni, és a nevemet is elfelejtettem. Szerencsére sosem voltam egy nyílt lány, ezért nem kellett sokat beszélnem, mivel nem várták el tőlem. De Előtte teljesen megnémultam. A menedzseremnek persze feltűnt, de szerencsére csendben maradt.

A találkozó után megtudtam, hogy DooJoonnak hívják. Persze hallgattam már tőlük számokat, táncoltam is rájuk, de nem foglalkoztam annyira velük, hogy tudjam a neveiket. Egészen addig a pillanatig úgy gondoltam, hogy lesz időm megismerni őket.

Persze ez okozott egy-két nehézséget is. Mert nekem már volt egy barátom.

Azonnal tudtam, hogy szakítanom kell vele. Az nem véletlen, hogy egy srác annyira elvarázsoljon, mint Ő.

Már amúgy sem voltunk annyira jóban. Nem veszekedtünk, csak eltűnt a szikra. Nem értette, hogy miért akarok ilyen hirtelen szakítani. De nem tudtam azt mondani a szemébe, hogy azért, mert láttam egy fiút 2 perc erejéig, aki teljesen elrabolta a szívem…

- Tényleg nagyon jó voltál - szólalt meg előttem valaki, megzavarva a gondolatmenetem. Felnéztem rá - és kihagyott egyet a szívem. DooJoon állt velem szemben.

- Köszönöm - mondtam elpirulva. Elég magabiztosnak tűnt a hangom. Szerencsére kiskoromban megtanultam elrejteni az érzéseimet.

- Nem hiába téged kértünk fel - mondta mosolyogva. Istenem, itt helyben öljön meg valaki, mert még egy ilyen, és nekem végem!

- Nos igen, a tehetség… - mondtam tetetett beképzeltséggel.

- Ohh, kis egós - nevetett fel. Jó, rendben, jelentem, szívrohamban elvihet a mentő.

Azért vele együtt nevettem. A fejemet hátradöntöttem, neki a falnak. Éreztem, ahogy leül mellém. Ahogy hallottam, a menedzserem máshol beszélgetett.

- Nincs kedved eljönni velem ma este valahova? - kérdezte hirtelen. Azt se tudtam, hogy az ég kék-e.

- De, szívesen - válaszoltam egy kis idő eltelte után.

- Szuper. Hol laksz? Hétre érted megyek - mondta mosolyogva.

Elmondtam neki a címemet, és telefonszámot cseréltünk. Utána nekem mennem kellett átöltözni, és elbúcsúztunk egymástól.

Még sosem voltam ilyen boldog. A föld felett táncikáltam hat méterrel. Gyorsan átöltöztem, és rohantam haza. Most öt óra volt, mire hazaérek fél hat lesz, és akkor csak másfél órám marad elkészülni.

Amint hazaértem az üres lakásba, ledobtam a táskám a kanapéra, és bevágtattam a szobámba. Csak akkor jutott eszembe, hogy nem kérdeztem, hova visz. Így nem tudtam, mit vegyek fel…

Végül egy fekete cicanadrág, és egy hosszú, vörös ing mellett döntöttem. Egy szalmából font övet raktam a mellem alá. Így bárhová megyünk, jó lesz.

Megcsináltam a sminkemet, és boldogan láttam, hogy még van egy fél órám. Kimentem a konyhába, és csináltam magamnak teát.

Mindenfélén gondolkoztam, amikor meghallottam a csengetést. A szívem a torkomban dobogott, amikor elindultam kinyitni az ajtót.

És tényleg DooJoon állt velem szemben. Egy cuki pulcsi volt rajta, meg egy tornacipő. Megnyugodtam, hogy nem étterembe megyünk.

- Helló - köszönt.

- Szia.

- Mehetünk? - kérdezte udvariasan.

- Persze - bólintottam mosolyogva.

Bezártam az ajtót, és elindultunk.

- Hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian. Semmi ötletem nem volt.

- Meglepetés!

- Ne csináld! Mond el! - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Majd meglátod - mondta titokzatosan mosolyogva.

Amíg sétáltunk, végig beszélgettünk. Nem figyeltem, hogy merre megyünk, egészen addig, amíg nem lyukadtunk ki egy vidámparknál. Vagyis "A" vidámparknál. Dél-Korea legjobb vidámparkjánál voltunk, ami este is nyitva volt.

- Ne már! - mondtam leesett állakkal. Imádtam ezt a helyet. Hiába, az egyik részem örökké gyerek marad.

- Megérte, hogy nem mondtam el. Ha látnád az arcod! - mondta nevetve. Játékosan vállba vágtam, mire megcsikizett.

Utána bementünk. Rettenetesen jól éreztem magam. Végig csak nevettünk, de az óriáskeréken beszélgettünk. Sok mindent megtudtam róla, de ő úgyszintén.

Észre sem vettem, de nagyon elrepült az idő. Hajnali kettőkor álltunk a lakásom előtt.

- Köszönöm - mondtam mosolyogva.

- Máskor is. Szeretem az ilyen baráti estéket - mondta. A mosolyom kívülről töretlen maradt, de bennem egy világ tört össze.

- Persze. Akkor holnap már a forgatáson találkozunk, nem?

- Igen. Jó éjszakát - búcsúzott el.

Amikor bezárult mögöttem az ajtó, nem tudtam, mit tegyek. Sírjak? Nem érné meg… de annyira élveztem a vele töltött időt, és csak így lekoppint… hogy egy baráti este volt.

Nem tudtam erre mit mondani. Elvégeztem az esti teendőimet, és az ágyba feküdtem, de csak a plafont tudtam bámulni.

Másnap reggel a telefonom csörgésére keltem. Elaludtam volna?

- Itt Ha Ni - szóltam bele.

- HOL VAGY? - ordított a menedzserem. El kellett tartanom a fülemtől a telefont, ha nem akartam halláskárosodást szenvedni.

- Itthon…

- Akkor most azonnal kapd össze magad, mert már fél három! Másfél órája itt kellene lenned! A telefont felvenni luxus?

Nem volt kedvem válaszolni. Csak lenyomtam a telefont, és átöltöztem. Gyorsba fogat mostam, és egy pohár kávé kíséretében indultam el. De az ajtóm mellett valaki más állt.

DooJoon…

- Sajnálom, elaludtam - mondtam, de nem tudtam rá nézni. Még nem… Annyira beleéltem magam. Azt hittem, életem legjobb randiján vagyok túl, erre kiderül, hogy ő csak barátként tekint rám.

Nem mondott semmit. Majd olyat tett, amit sosem fogok elfelejteni.

A derekamra rakta a kezét, mire riadtan néztem fel rá.

Ő szenvedélyesen nézett rám. Nem akartam hinni a szememnek.

Majd egyszerűen lehajolt, és megcsókolt. Szinte elvesztem a karjaiban - a csókjáról nem is beszélve. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelenséget. A csípőmről hamar lecsúszott a keze a fenekemre.

Bár nem tudtam hova rakni ezt, azért én sem maradtam tétlen. A kezeim a nyaka köré fontam, és beletúrtam a hajába.

- Sajnálom - lihegte, miután levegőhiány miatt elváltunk.

- Mégis mit? - A nevemet sem tudtam, nem hogy azt, mire céloz.

- Hogy tegnap hazudtam. De úgy tudtam, te jársz valakivel…

- Szakítottam vele…

- Te? - kérdezte meglepődve.

Nem akartam elmagyarázni, hogy miatta. Inkább csak újra megcsókoltam. Eleinte tétlenkedett egy kicsit, de ő sem bírta tovább.

Végül én szakítottam meg a csókot.

- Menjünk, mert a menedzserem leszedi a fejem.

- Helyes ötlet - bólintott mosolyogva.

Megfogta a kezem, és úgy indult volna el, de egy probléma volt - én még mindig egy helyben álltam. Visszanézett rám.

- Mi a baj?

- DooJoon… biztos vagy abban, hogy már az első forgatási napon mindenkinek meg kellene tudnia, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem kétségbeesetten. Sajnos nekem is, és neki is kellett gondolnia a hírnevére.

- Ezzel arra célzol, hogy tettesük, hogy csak barátok vagyunk?

- Öhmm… aha - mondtam bizonytalanul.

- Rendben - válaszolta összeráncolt homlokkal.

Amíg odamentünk, csak beszélgettünk, és nevettünk. Komolyan mondom, egy egész életen át tudnám hallgatni csak a nevetését.

- HA NI! - hallottam a menedzserem ordítását. Pedig még csak be sem értünk a kapun…

- Én…

- Nem kérek magyarázatot! Még soha, sehonnan nem késtél el! Elő ne forduljon többet! - mondta megrovóan.

- Elnézést kérek. De azt hiszem, nem vagy az apám - mondtam neki. Sajnos néha túlkapta az ívet, és azt hitte, hogy ő a fontosabb. Tudom, hogy csak a karrierem a fontos neki, de én is emberből vagyok.

- Mit szólnátok, ha bemennénk? - vetette fel mosolyogva DooJoon. Rámosolyogtam, és bementünk.

Bent elkezdtük tanulni a koreográfiát. Sajnos ennek a klipnek DooJoon a férfi főszereplője, így egész végig mellette kellett táncolnom, ami eléggé megnehezítette a dolgomat. Folyton azon járt a fejem, hogy mikor lesz vége ennek, amikor újra megcsókolhatom.
Aztán végre szünet jött.

Sikeresen kilógtam a teremből, és a friss levegőn szívtam be. Lehunytam a szemeimet, de nem sokáig maradtam egyedül.

- Mondtam már, hogy bámulatosan jól táncolsz? - kérdezte DooJoon. Hátulról ölelt át, és a fülembe suttogott.

- Mintha említetted volna - feleltem vigyorogva. Felé fordultam, és kaptam egy puszit a számra.

- Ti meg mit csináltok? - érkezett a kérdés DooJoon háta mögül. Azonnal elkerekedett a szemem, és megpróbáltam hátra lépni, de DooJoon nem engedett el.

- Minek látszik? - kérdezte. Csak akkor tudtam jobban szemügyre venni a kérdezőt, és Junhyung volt az.

- Jó, nem zavarlak titeket - emelte fel a kezeit védekezően, és elmosolyodott. Sarkon fordult, és visszament a belső térhez.

- Azt hiszem, lőttek a titkunknak - jelentettem ki.

- Most komolyan, kit érdekel? - kérdezte vigyorogva.

Magához vont, és szenvedélyesen csókolt meg.