- Nyomás vissza melózni! - szólt végül Jiyong.
- Már megyek is.
- Tizennegyedik emelet - monda, mielőtt kimentem volna. Csak bólintottam, és indultam vissza. Mikor megtaláltam az irodát, elindítottam a zenelejátszót, majd újra nekikezdtem a munkának.
Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy a délután elrepült. Hat óra felé jött be ismét Jiyong.
- Még két órát kibírsz? - kérdezte csintalan mosollyal az arcán.
- Aha - feleltem nevetve. Ő leült egy másik asztalhoz, és szintén valami papírmunkát csinált, én pedig dolgoztam tovább. Nyolckor álltunk fel, és indultunk haza. Már a házban voltunk, de nem úgy tűnt, mintha ő ki szeretne szállni.
- Nem jössz? - kérdeztem.
- Ma elviszem Monicát egy étterembe. Későn jövünk. El ne felejtsd elkérni a házit! - mondta.
- Oké - válaszoltam, és kiszálltam az autóból. Amint kinyitottam az ajtót, a kutyusom rögtön megtámadott.
- Mia, csak szépen - mondtam nevetgélve.
Jiyong imádja, Monica viszont… ő is szereti, de az nem tetszett neki, hogy kérdés nélkül hazahoztam egy új lakót.
A takarítónő viszont egyenesen utálja. Mivel nem szobatiszta még (de most komolyan, melyik kutya nem piszkít be alig két hónaposan?), és folyton ő takarít utána.
A cuccomat leraktam a szobámban, ráadtam a hámot, meg a pórázt, és indultunk is sétálni.
Miának hála az egész környéket megismertem. Mindenfelé jártunk, és már vaksötétben is hazatalálnék.
- Min, várj meg! - hallottam magam mögül a hangot. Rögtön megfordultam, és felismertem a felém rohanó Dongwoont.
- Szia - köszöntem neki, mikor odaért.
- Épp mentem volna hozzád, de mondta a takarítónő, hogy most mentél el kutyát sétáltatni. Hozzászokott már az új környezethez? - kérdezte mosolyogva.
- Szerintem imád itt lakni. Legalábbis én azt látom rajta, hogy nagyon boldog.
- Kicsi Mia, jobban el leszel kényeztetve, mint egy hercegnő - simogatta meg a fejét.
Dongwoon Mia keresztapukája lett, legalábbis valami olyasmi. Több név között vaciláltam, ő segített kiválasztani.
- Egyébként minden rendben? - kezdett el csevegni, amikor elindultunk.
- Aha. De el sem hiszed, mit csináltam ma - kezdtem bele nevetve. Elmeséltem neki az egész napomat. Mire a végére értem, már megtettünk egy hatalmas kört, és a ház előtt találtuk magunkat.
- Ez nem semmi! Bekerültél a YG táncosai közé. Gratulálok! - ölelt meg.
- Köszönöm - viszonoztam az ölelését.
- Jó volt veled találkozni, de mivel épp csak be akartam ugrani, már indulok is - mondta zavartan.
- Veled minden okés? - kérdeztem.
- Igen, persze - felelte kissé zavartan. - Majd még beszélünk, szia.
Sietős léptekkel indult el, mire csak értetlenül néztem utána.
Visszamentem a lakásba, leszereltem Miát, és a konyhában kötöttem ki. Ideje lenne már vacsorázni.
Miközben magamnak főzőcskéztem, hirtelen egy ajtócsapódást hallottam.
- Nem akarom hallani! - mondta idegesen Monica.
- Kérlek, ne haragudj. De szükségem volt rá! - szólalt meg Jiyong is.
Alig akartam elhinni, hogy veszekednek. Eddig minden a legnagyobb rendben volt közöttük.
- Mást nem találtál? Az iskola mindennél fontosabb!
Így már mindent értek. Rólam volt szó.
Jiyong nagyon segítőkész volt, ha az iskoláról volt szó, de Monica véresen komolyan vette.
A hangjaik lassan elhaltak, gyanítom, felmentem a szobájukba, hogy ott folytassák.
Valószínűleg ezért vitte el vacsorázni. Jiyong nem igazolhatja a napomat, mert míg itt vagyok, Monicáé a teljes felügyeleti jog, míg nagykorú nem leszek az itteni törvények szerint is. Jiyong már kiismerte, így szerette volna megpuhítani.
Be kell vallani, nem buta ember.
Miután végeztem a vacsival, elmosogattam, és én is felmentem a szobámba.
Mia szokásosan felugrott az ágyamra, és mellettem fészkelte be magát a takaróm alá.
Mellette olyan könnyű tisztán gondolkozni, főleg, miközben simogatom. Eddig, azt gondoltam, hogy semmire sincs időm, de mióta megérkezett, mindig úgy tudtam intézni a dolgaimat, hogy vele tudjak foglalkozni.
A telefonom csörgött, de már nem vettem fel. Biztos tud holnapig is várni a hívó, legalábbis nem hiszem, hogy olyan fontos lenne.
Lehuhanyoztam, elvégeztem az esti teendőimet, majd lefeküdtem. Úgy éreztem, mintha ezer év telt volna el azóta, hogy reggel felkeltem.
Másnap sokáig lustálkodtam az ágyamban. Élveztem az őszi reggel illatát, a már erőtlen napsütést. Mikor megéheztem, lementem a konyhába, hogy készítsek valamit. Meleg ételhez volt kedvem, így egy omletthez kezdtem hozzá. Már a végső simításoknál jártam, mikor Monica is lejött.
- Kérsz omlettet? - kérdeztem vidáman.
- Nem. Beszélnünk kell - mondta komolyan.
Magamnak kiszedtem egy tányérra az ételt, majd helyet foglaltam vele szemben. Összekulcsoltam az ujjaimat, várakozva pillantottam rá.
- Talán azt még el tudom fogadni, hogy tegnap nem voltál iskolában, de nem dolgozhatsz. A tánc nagyon kimerítő, ezek már nem egy órás edzések lesznek. Mi lesz, ha nem lesz időd aludni az iskola előtt? Ha emiatt fognak leromlani a jegyeid? Biztosan később is felvételizhetsz hozzájuk, de ez most még nem neked való.
- Tudom, mire gondolsz - bólintottam.
- Tényleg? - kérdezett vissza meglepetten.
- Természetesen. Még nem írtam alá semmilyen szerződést, később fogják megmondani nekem az időpontokat. Nekem is fontos, hogy jó tanuló legyek.
- És?
- Arra gondoltam, hogy egy hónap próbaidőt kérek. Ha nem bírom, akkor kilépek.
- Jó ötlet, de egy hónap kevés idő. Akkor még imádni fogod, meg sem fordul a fejedben, hogy nem helyes.
- Miért, később megutálom majd?
Monica szeme felvillant, komoran nézett rám.
- Nem erről van szó. Nem hiszem, hogy valaha is megunnád a táncolást, csak ha megszokod, akkor már nem lesz mindig ott az a hatalmas kedv.
- Számtalan diák dolgozik a suli mellett.
- És én nem szeretném, hogy te is közöttük legyél. Mindened megvan.
- Nem a pénzért szeretném csinálni.
- Akkor miért nem elég a mostani csapatod?
Lesütöttem a tekintetem, az ajkamba haraptam.
- Később is alakíthatos a karriered - szólalt meg lágyan.
- Félreértessz. Ők nem szeretnek engem. A szülinapomon azt hittem ez megváltozott, de nem. Ha nem szeretném annyira a táncot, akkor...
- Miért nem szóltál? Kerestünk volna másik csapatot! - vágott közbe azonnal.
Monica tényleg csak az én javamat szerette volna.
- Figyelj, én csak annyit kérek, hogy ne írd le most rögtön. Először nézzük meg a beosztást, és ha akkor is azt mondod, hogy nem, akkor tiszteletben tartom.
Jól megfontolta a választ, eltelt több perc is, mire megszólalt.
- Rendben. De mindenképp beszéld meg a szüleiddel is a döntésed - kötötte az orromra.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
- Ne köszönj semmit, még nem mentem bele - sóhajtott nagyot.
Felállt, hogy készítsen magának egy szendvicset.
- Egyébként este megünnepeljük a kávézóban Hyuna új dalát. Van kedved jönni? - kérdezte, már sokkal nyugodtabb hangon.
- Nem is tudom - húztam el a szám. - Jöhet Rin is?
- Igen, őt még be tudom vinni. Persze, csak ha normálisan viselkedtek - nézett rám egy pillanatra szúrósan.
Igen, hajlamosak vagyunk arra, hogy vihorászva kinevetünk mindenkit. De nem hiszem, hogy ez a CUBE-ban is előfordulna.
- Jó kislányok leszünk, ígérem - eneltem fel védekezve a kezeim, mire elmosolyodott.
- Akkor ezt megbeszéltük - bólintott.
Én elkezdtem enni, majd nem sokkal később ő is csatlakozott hozzám.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá félénken.
- Persze - mosolyodott el.
- Te és Jiyong... minden oké? Nem szeretném, ha miattam...
- Nem te vagy a hibás - vágott a szavamba ismét. - Pedig azt hittem, ő is felnőtt már.
- Segítségre volt szüksége.
- Nem arra gondolok. Hanem hogy elfogadta a munka ajánlatot.
- Nem fogadta el. Ő csak közvetítő közöttem és a cég között.
- Sok mindennek hívtak már, de közvetítőnek még soha - jött be az említett.
Lágyan végigsimított Monica hátán, mire nyugalom öntött el. Szélesen vigyorogva néztem rá.
- Akkor nem ismered eléggé Taeyang rajongóit - kacsintottam rá.
Eleinte ő is csak mosolygott, majd megütközve bámult rám.
- Hogy mi? - kérdezett vissza, mire mi Monicával felnevettünk. Megvontam a vállam, majd felálltam, és a mosogató elé álltam.
- Miért pont Taeyang rajongói?
- Ó, biztos a többiek rajongói között is akad, aki a leendő közvetítőjének hisz, de nekem egy Taeyang-fan mondta legutóbb.
- Én, mint közvetítő? Gyertyát ne tartsak nekik? - kérdezte felháborodva.
- Ami azt illeti, a fantáziájában többet is tartottál - kacsintottam rá.
- Imádok minden V.I.P-et, imádok minden V.I.P-et, imádok minden V.I.P-et - mondogatta magának. - Hihetetlen, milyen nagy a tini lányok fantáziája.
- Téged sem kell félteni - jelentette ki Monica kacagva.
- Senki sem panaszkodhat a házban - vágott vissza azonnal.
- Ezzel vitatkoznék - szólaltam meg, mire mindketten kétesen néztek rám. - Nem magamra gondoltam, hanem a takarító nőre - tettem hozzá gyorsan.
- Ahjumma korában már nem meglepő - vont vállat Jiyong.
- Te nem jöhetsz este, igaz? - kérdeztem kicsit elkenődve. Nagyon klassz lenne, ha Jiyong is ott lehetne velünk.
- Vannak ott barátaim, de nem hiszem, hogy illene odamennem. Mi sem hívunk meg másokat, ha valaki sikerét ünnepeljük. Az olyan... belsőséges.
- Nálunk nem igazán. Az összes ott dolgozó eljöhet, és egy embert vihetnek magukkal. Persze nem sokan jönnek el közülük, mert a legtöbben családosok és mégiscsak szombat este - mesélt Monica.
- Inkább megvárlak titeket itthon.
Csak egy szokásos reggel volt, mikor mindhárman beszélgettünk és nevettünk, de ahogy Jiyong kimondta, hogy "itthon", bennem megváltozott valami. Már többször is kimondtam én is, de azoknak nem volt érzelmi töltete.
A magyarországi lakásunkra még tisztán emlékeztem, de az otthon szóról már ez a ház jutott eszembe. Magamban szinte mindig rezidenciának hívtam, de ez a rezidencia, és a benne élő emberek mindegyike menthetetlenül hozzánőtt a szívemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése