Henry POV ~
Hamar felkeltem, amin kissé csodálkoztam. A szakmámból adódóan imádok aludni, minden egyes pillanatot kihasználok, amit csak lehet.
De most akkor keltem, amikor a Nap. A szobát narancsos sugarak világították be, én pedig egyből lehunytam a szemeim, és visszahanyatlottam a párnára. Szuszogásra lettem figyelmes, így azonnal oldalra néztem.
Hyomin volt az, és amint ránéztem, azonnal eszembe jutott, hogy tegnap átjöttem az ő szobájába. Persze, csak miután benyitottam Eunhyuk és Donghae, majd Jinah és Kyuhyun szobájába. Ezek mind olyan dolgok voltak, amiket mihamarabb szeretnék elfelejteni.
Ahogy az alvó lányt néztem, valamiért mosolyra húzódott a szám. Most se tudnám megmagyarázni, hogy milyen érzéseim vannak, de nem is akarom. Egyszerű voltam mindig is, és most sem szeretnék mást, csak élvezni az életet.
Bár Hyomin gyönyörű volt, okos és humoros is tudott lenni, számomra még mindig azt jelentette, hogy a szüleim nem bíztak bennem. Nem volt beleszólásom semmibe, ők döntöttek helyettem.
Utáltam, ez nem is kérdés. A régi időkben idegesítő volt számomra már az is, ha lélegzett, ha tüsszentett, ha evett. Egyszóval minden.
Apró kezét kidugta a takaró alól, a szájához közelített vele. Szorosan az elé helyezte el, közben megnyalta az ajkait. Apró mozdulat volt csak ez, de én mégis szélesebben mosolyogtam. Úgy éreztem, hogy évtizedekig tudnám nézni, ahogy alszik. Az arca kisimult, nem néz rám értetlen tekintettel, a tartása laza. Ha mindig ilyen lenne, kétségkívül bárkit képes lenne elcsábítani. Tudatában sincs annak, hogy ő különleges.
A karján egy pontban sötétebb volt a bőre, mint máshol. Alig lehetett észrevenni, de én mégis láttam.
Jézus, milyen bolond voltam... - gondoltam magamban.
Egyszerű emberhez egyszerű tevékenységek tartoznak, az eszem irányította szinte minden tettemet.
Általában.
Néha viszont a szívemet követtem. Ritka alkalmak voltak ezek, de mindet megbántam utólag. Pont ilyen az is, hogy itt aludtam, ahogyan az is, hogy hozzávágtam az ő hőn szeretett gyűrűjét.
Ahogy a gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy időközben a Nap már felkelt, sőt, magasan járt. A narancssárga sugarakat felváltották az aranyak, a szoba teljesen más megvilágítást kapott. Kicsit jobban szétnéztem.
Az ágytól nem messze egy nagy erkély volt, mindenhol üvegablakok voltak falak helyett. Az ággyal szemközti fal előtt terült el az öltözőszekrény, ami nem modern volt, hanem régi faragású, tölgyfa szerkezet. Ahogy elnéztem, egy vagyonba kerülhetett, de ha Hyomin családjáról van szó, már semmin nem lepődök meg. Emlékszem, mikor először jártam náluk Koreában, akkor még ugyanazt csináltam, mint Heechul. Viszont azon meglepődtem, hogy amikor ők jöttek el hozzánk Kanadába, akkor Hyomin imádott mindent, ami nálunk volt. Az udvarunk az övékéhez képest nagyon kicsi volt, de Hyomin kedvence lett hamar. Sokáig kellett győzködni, hogy menjen be a házba, mert napszúrást kap, de ő mindig csak a hintaágyban akart játszani, vagy a homokozóban.
A tekintetem tovább vándorolt a szobán, de csak poros kanapékat, már sárgult képeket láttam, és persze a fényűző pompát.
Ismét visszafordultam a továbbra is halkan szuszogó lány felé, és pontosabban szemügyre vettem az arcát. Nem tudtam sokáig nézni, mivel összeráncolta a szemöldökét, a szemeit lassan kezdte el felnyitni.
Nem tudom miért, de én azonnal lehunytam a szemeimet, és alvást színleltem. Hallottam, hogy pár pillanat múlva hirtelen ül fel az ágyban, majd fel is áll arról. Annyira szívesen kinyitottam volna a szemeim, hogy megnézzem, mit tevékenykedik, de nem tettem. Halk lépteit hallottam, egyre távolodott tőlem. Valamit motyogott az orra alatt, de olyan halk volt, hogy nem hallottam.
Valami újabb neszre lettem figyelmes, de nem tudtam beazonosítani. Egészen addig, amíg meg nem éreztem.
Az egyik fotelből vehetett fel egy párnát, és azt vágta hozzám. Ezt nem hagyhatom annyiban.
Felültem én is az ágyban, szúrós szemekkel néztem rá.
- Ezt most miért? - kérdeztem tőle. Bár már régóta fent vagyok, a hangom mély volt, kissé rekedtes.
- Hogyhogy miért? - kérdezett vissza azonnal. Mogyoróbarna szemei dühösen csillantak fel, ezt még az ágyból is láttam. - Hogy képzeled? Tegnap megmondtam, hogy hagyj békén!
Nem válaszoltam, csak visszafeküdtem az ágyba.
Mégis mit hittél, te barom? Csak úgy elfelejt mindent, és odabújik hozzád?
Csak akkor fogtam fel, hogy tényleg ezt szerettem volna. Ezért indultam el éjszaka, ezért nem mentem el azonnal, amikor felkeltem.
Lehet, hogy már túl késő, de nem érdekelt. Változtatni akarok ezen a helyzeten, és sikerülni is fog.
Hyomin POV ~
Szinte forrt bennem a düh, legszívesebben további párnákat is hozzávágtam volna. Végül is, miért ne?
A kezem szinte már magától nyúlt az újabbért, és ismét teljes erőmből felé hajítottam. Nem tudom, hogyan sikerült, de ismét telibe találtam. Most nem ült fel, csak felkönyökölt.
Egy pazar, töretlen mosolyt villantott felém. Azt hittem, ott helyben meghalok a látványtól. Mintha csak az álmaimból lépett volna elő - félmeztelen volt, a takaró a csípőjén pihent. A napsugarak fényében úszott tökéletes teste, olyan volt, mint egy földre szállt isten. Szőkés haja csillogott, és az a mosoly... Istenem, miért büntetsz?
Ismét gondolkodás nélkül cselekedtem.
Sietős léptekkel, szinte már futva szeltem át a kettőnk közti távolságot, majd az ágyra ugrottam, pontosan mellé. Felkaptam ismét egy párnát, és azzal kezdtem el püfölni.
- Utállak, utállak, utállak! - mondtam közben, minden egyes szó után pedig egy újabb ütést mértem rá. Nem hiszem, hogy fájt volna neki, de abban a pillanatban azt kívántam.
Gyorsan mozdult, a kezeit a csuklóm köré fonta, és fordított a helyzeten. A párna kiesett a kezemből, azonnal ficánkolni kezdtem alatta. Ott rúgtam, ahol csak tudtam.
Amúgy sem volt túl távol tőlem az arca, de amint észrevettem, hogy közelít felém, még erősebben kezdtem rúgkapálni. Lehunytam a szemeimet, összeszorítottam a számat.
Azt vártam, hogy megcsókol. De úgy tűnik, neki ez eszében sem volt. A homlokomra adott egy puszit, majd a fülemhez hajolt. A meglepettségtől ekkora már teljesen mozdulatlan maradtam.
- Neked is jó reggelt, feleségem.
Feleségem.
Feleségem.
Feleségem.
Feleség.
F. E. L. E. S. É. G. Em.
Az agyhalál azonnal beállt nálam, a pillangók a gyomromban pedig felébredtek. A szívem a torkomban dobogott, nem hallottam semmit.
- M-mit mo-mondtál? - kérdeztem vissza dadogva.
Nem felelt, csak halkan kuncogni kezdett. Elengedte a csuklómat, majd felállt az ágyról. Az ajtó felé indult el, közben felkapta a földről a pólóját. Elkerekedett szemekkel néztem utána, levegőt venni is elfelejtettem.
Kinyitotta az ajtót, és azt hittem, ott is hagy, de hátrafordult.
- Majd találkozunk - mondta, közben rám kacsintott.
A világ számomra megszűnt, már az ajtó csukódását sem hallottam meg. Fogalmam sincs, mennyi ideig fekhettem ott, de egy bizonyos pillanatban elmúlt a varázs. Összepréseltem az ajkaimat, és újra a kezem ügyébe akadt a párna. Az ajtó felé dobtam, mintha még mindig ott lenne.
Legszívesebben visítanék, de nem tehetem meg. Vagyis...
Visszadőltem az ágyba, és az arcomhoz fogtam egy újabb párnát, abba kiáltottam bele. Nem tudom, mennyire fogta fel a hangomat, de nem is érdekelt.
Lehunytam a szemeimet, ellazult testtel feküdtem ott tovább. Miért teszi ezt velem? Olyan szívesen adnék neki egy jobb horgost... De ezzel három problémám is akadna. Először is, ő gyorsabb nálam, valószínűleg elhajolna, vagy megfogná a kezem. Másodszor, ha sikerülne is, mivel soha nem ütöttem meg senkit, valószínűleg eltörne a kezem. Harmadszor pedig... hogy is tudnám megtenni, mikor már az is megrészegít, hogy itt fekszek az ágyban, ahol ő is, és mindenhol az ő illatát érzem?
Mivel nem akartam az egész napot az ágyban tölteni, így kénytelen-kelletlen fel kellett kelnem. A táskámhoz léptem, és a kezembe fogtam egy váltás ruhát, és a szobából nyíló fürdőszobába mentem át. A zuhanynak frissítőnek kellett volna lennie, de továbbra is úgy éreztem magam, mint akit elvarázsoltak.
Miután végeztem, a konyhát kezdtem el keresni. Egész hamar meg is találtam, ott volt a nappali közelében. Azonban rá kellett jönnöm, hogy itt nincs semmi. Már indultam volna vissza a pénztárcámért, amikor valaki jött velem szemben.
Eunhyuk volt az, és az ő kezében már volt pénztárca. Illetve egy óriási napszemüveget és kalapot viselt.
- Bolt? - kérdeztem tőle mosolyogva, mire csak bólintott. - Akkor elkísérlek, ha nem baj.
- Már miért lenne? - kérdezett vissza, és ő is elmosolyodott.
Felvettük a cipőnket, és az egyik utcán indultunk el.
- Te se tudod, hogy merre van itt bolt, igaz? - kérdeztem nevetve.
- Eltaláltad. De majd csak találunk egyet.
- Egyébként, hogyhogy mind eljöttetek?
Eunhyuk egy pillanatra levette a szemüveget, hogy láthassam a jelentőségteljes nézését, mire azonnal nevetni kezdtem. Hát persze.
- Reggel láttam egy vigyorgó Henryt, aki a szobájába próbált visszasunnyogni. Természetesen nem tőled jött ki, ugye? - vetette fel az új témát. Ha lehetséges, még a lábujjam is elvörösödött.
- Pe-persze, hogy...
- Ahogy sejtettem. Igazából azon gondolkoztam, hogy melyik félről számít megcsalásnak ez. Henry a férjed, de Yesung a barátod.
- Én nem akartam megcsalni Yesungot, és lényegében nem is történt semmi olyan... - suttogtam.
- Jaj, nyugi kislány, én nem hibáztatlak! Inkább azt mondanám, hogy kíváncsi vagyok a végkifejletre.
Nagyot ütöttem a karjába, mire nevetve felkiáltott.
- Ya! Nem mondtam semmi rosszat!
Nem válaszoltam, csak jobban begyorsítottam. Egy másik utca mellett haladtunk el, amibe csak futólag benéztem, de miután megláttam egy bolt feliratát, azonnal lefordultam. Hyukkie futni kezdett, hogy utolérjen.
- Szóval ez a bosszúd. Itt hagysz a semmi közepén, hogy eltévedjek, rám találjon egy magányos fan, és letépjen rólam mindent.
- Tehát te ilyeneken gondolkozol szabadidődben...
Eunhyuk mosolyogva fordult felém, majd elkezdte összeborzolni a hajamat. Én a hasához nyúltam, és csikizni kezdtem, mire hangosan kezdett el nevetni. Ő eltávolodott tőlem, az út széléhez lépett, és felkapott egy maroknyi homokot.
- Ne, Hyukjae, nem akarod azt megtenni! - Emeltem fel fenyegetően a mutató ujjamat. De a rappert nem hatotta meg, egy széles vigyorral az arcán közeledett felém.
Futni kezdtem, de hamar beért, és rám dobta az egészet. Nevetve felsikítottam, aztán én is a homokhoz mentem.
- Azt már nem! - jelentette ki, és a derekamnál fogva felkapott, és az ellenkező irányba cipelt.
Rugdosni kezdtem, aminek az lett az eredménye, hogy mind a ketten leestünk a földre. Annyira fájt már a hasam a nevetéstől, hogy csak négykézláb tudtam elmászni a homokhoz, de úgy tűnik,ő ugyanerre gondolt. Mint két gyerek, úgy dobáltuk egymást, és közben végig nevettünk.
- Ti meg mit csináltok? - érkezett a kérdés mögülünk. Mind a kettőnk keze abban a szekundumban megállt, és odakaptuk a fejünket.
Ryeowook volt az, mindkét kezében hatalmas szatyrok. Rosszalló tekintettel nézett ránk.
- Valamit mindig is ki akartam próbálni - szólalt meg Eunhyuk, és én azonnal tudtam, hogy mire gondol. Az énekes viszont nem tudta.
Hyukkie felé ugrottam, de már késő volt - egy jó nagy adag homok terítette be Ryeowookot. A fiú csak állt, mint egy sült hal, látszólag még nem fogta fel, hogy mi történt. Pislogott párat, majd gonoszan elvigyorodott.
- Ezt megjegyeztem Hyukjae - mondta halkan. Eddig azt hittem, hogy Ryeowook csak aranyos tud lenni, de abban a pillanatban rádöbbentem, hogy egy horrorfilm fő gonoszának is tökéletes lenne.
Az énekes ott hagyott minket, gyors léptekkel indult el vissza a házhoz. Én elfojtva a nevetésem néztem rá a táncos fiúra. Miután láttam az arcát, már nem tudtam tovább tartani, hangosan is kacagni kezdtem.
Eunhyuk halálra vált arccal meredt Ryeowook hűlt helyére, mintha a lelke is elhagyta volna.
- Minnie, segítened kell! - fordult hirtelen felém.
- Mi-miben? - kérdeztem, fulladozva a nevetéstől.
- Ne nevess már, nem vicces. Ha rajta múlik, egy hétig nem ehetek!
- Akkor menj, és kérj tőle bocsánatot - javasoltam. Több se kellett neki, azonnal felugrott, és futni kezdett a barátja után.
Mosolyogva én is felkászálódtam, majd miután leporoltam magam, sokkal lassabban indultam meg utánuk. Csak a házban értem utol őket, Eunhyuk a konyhában magyarázott tovább Ryeowooknak. Leültem a pulthoz, és mivel nem volt jobb dolgom, őket hallgattam.
- Baj van, baj van, baj van, baj van, baj van! - üvöltözte Shindong, és végigrohant a nappalin, gondolom a szobájába sietett.
Mindenki utána bámult, majd egy emberként fordultunk az érkező Leeteuk felé.
- Nincs baj. - Csak ennyit mondott, de ez mindent elárult. Csak Shindongnak lesz baja...
- Egyébként nem takarítunk ki? - kérdezte hitelen Wookie.
- Ez nem rossz ötlet - bólogattam egyetértően.
Már rendesen benne voltunk a takarításban, legnagyobb döbbenetemre Eunhyuk is segített, majd később Shindong is csatlakozott hozzánk. Leeteuk végig ott maradt, és figyelte, gondolom ez lehetett a büntetése.
A nappalival épp végeztünk, amikor Donghae, Kyuhyun és Jinah jött ki. A két idolon álruha volt, a barátnőm pedig a pénztárcáját fogta.
- Miért mentek a boltba? - kérdezte tőlük Ryeowook.
- Veszünk valami piát - vonta meg a vállát Kyu.
- Van a hűtőben.
- De nem olyan, ami az én szomjamat oltja - kacsintott rá Hae.
Szuper, megint témánál vagyunk. Helló alkohol...
