2014. november 29., szombat

Dawn (Eunhyuk)

Műfaj: Oneshot
Figyelmeztetések: -







A hajnal első sugarai jelennek meg az égen, halovány bíbort használva színezik be a nagy kékséget. A fakóbb színekre most nem tudok nézni, így elfordulok a feketeséget megközelítő mélykék ég felé. A lámpák, amelyek éjfél óta a társaim, az éjszakát bevilágító fények sugarai, lustán halványulnak, majd egy pillanat alatt kihunynak. A mindent elöntő, egyre erősebb napsugarak veszik birtokba a parkot.

A pirkadat csendje nehezedik a mellkasomra, alig kapok levegőt tőle. A némaság hirtelen roppan össze, amint hangosan kifújom a levegőt. Az ömlő fényár gúnyolódik velem, bár valószínűleg csak én képzelem be magamnak.

A nyugati oldalon álló fák felett még látom a tenger sötét színét, a Hold fakó alakját.
Lépteket hallok, és mire az irányukba nézek, egy dühös tekintettel találom szembe magam. Nem mond semmit, csak néz.

- Nem ülsz le? - kérdezem félig mosolyogva, a hosszúra nyúlt csendet megtörve.
- Legalább nekem szólhattál volna!
- De hát szóltam. Ugyanúgy, mint mindenkinek.
- Nem hiszem, hogy ez egy hirtelen döntés volt.
- Eunhyuk, nézz rám! Harmincöt éves vagyok, nemhogy gyerekem nincs, de még egy épkézláb kapcsolatom sem volt. Mióta az eszemet tudom, a munkámnak élek. Kiskoromban is csak táncoltam, ahogyan most is.
- De jó vagy!
- Ez nem érv. Kiöregedtem, már nem bírom a fiatalok tempóját. Az én időm lejárt.
- Te vagy a társulat legjobb táncosa.
- Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni - felelem kissé szórakozottan egy vállvonás kíséretében.

Eunhyuk nagyot sóhajt, majd helyet foglal mellettem.
Mind a ketten tudjuk, hogy ez a búcsúzás ideje, mert a szoros beosztása mellett nem tudnánk találkozni. A barátságunkat is csak azért tudtuk eddig fent tartani, mert ugyanabban a dormban laktunk és sokszor volt közös munkánk.

- Hiányozni fog - suttogom.


Eszembe jutnak a hajnalba nyúló próbák, a közös partik, a fáradtságtól mozdíthatatlan végtagok érzése. Hiába, én imádom a munkámat.


De az is hiányozni fog, hogy bármikor tudtam Eunhyukkal beszélni, a kedd esti kiszökéseink a forró és túl édes tea kedvéért, amikor kiültünk az ablakba, csak hogy nézhessük a csillagokat és a jövőről beszéljünk.

Arról a jövőről, ami most már számomra a jelen.

- Mit fogsz most csinálni? - kérdezi lágyan, az arcomon érzem kutató tekintetét.
- Talán nyitok egy tánciskolát, vagy csak elmegyek oktatni.


Ismét a hallgatással takarózunk. Soha nem volt ilyen kiélezett kettőnk között a hangulat, ha egy pillanatra abbahagytuk a társalgást, nem volt kellemetlen csend.


Most viszont a torkomat szorongatja egy érzés, a szememet könnyek csípik. Eljött a hazugságok leleplezésének ideje.


Azt kívánom, bárcsak lenne még időm. Nehéz szembenézni az igazsággal, amit évek óta leplezünk. Nem tehetjük meg, hogy úgy válunk el, hogy nem mondjuk ki hangosan azokat a szavakat. Az illúzió kényelmes dolog – elfedi a kegyetlen igazságot, a valóság jólelkű kistestvére, de ugyanakkor a hazugság jó barátja is.


- Kim Hyomin – szólal meg. Meglepődök, hiszen sosem hívott a teljes nevemen.

- Én…

- Tudom – vágok közbe, mert látom rajta, hogy nem találja a szavakat.

- Nem… én tényleg… annyira…


- Szeretlek – mondom ki helyette.

Az arcát a kezébe temeti, majd ökölbe szorítja azt. Látom, hogy a könnyeivel küszködik. A szívem majd megszakad érte, meg akarom érinteni. Észre sem veszem, de a kezem magától mozdul, és lágyan a vállához érek. Apró gesztus ez, mégis nekem és neki is túl sokat jelent.


- Nem akarlak elveszíteni – suttogja.

- Ne így gondolkodj. Te is tudod, hogyha maradnék, akkor sem történne semmi közöttünk.

Eunhyuk hirtelen kap a derekamhoz és szorít magához. A nyakamba fúrja az arcát, szorosan tart engem. Reszketeg sóhaj szalad ki belőlem.


- Nem felejtelek el soha.

Lehunyom a szemeim, de csak egy pillanatra. Abban a másodpercben számos dolog fut át az agyamon, de mindegyik ugyanahhoz a személyhez kötődik.


Hirtelen ötletem támad – fejezzük be úgy, ahogy elkezdtünk.

Kiszabadítom a kezem, és intésszerű mozdulatokat csinálok, hármat egymás után. Bár régi koreográfia ez, soha egyetlen mozdulatát sem fogom elfelejteni.
A dalt halkan dúdolni kezdem, mire felkapja a fejét, és a mozdulataimat nézi. Tudom, mi fut át az agyán, hiszen az enyémben is azok voltak pár perccel ezelőtt. Gyorsan kapcsol, ő is táncolni kezd.
Lassú, érzéki táncba kezdünk bele. A közönségünk pár madár, akik ételt keresgélnek, a hátterünk a pirkadat. Ketten vagyunk, több táncos nincs.
A mozdulatok eszembe juttatják azt a csodálatos éjszakát, amikor több ezer ember előtt mozogtunk ugyanígy, a teljes csapattal. Eunhyuk is dúdol eleinte, majd a szöveget is énekli.
A Sorry Sorry Answer újra megelevenedik, egyszerre silányabb és erőteljes verzióban. Az idő mintha felgyorsult volna – épp csak belekezdtünk, de már a végéhez is értünk.
Az eredeti táncban elsétáltam tőle, hogy egyedül maradjon a színpadon. Megszokásból most is ezt tenném, de a csuklómra fonódó ujjai megállítanak.


Magához húz, ajkai egy pillanat alatt az enyémekre tapadnak. Nincs sem időm, sem erőm tiltakozni ellene. Nemcsak hogy hagyom, hogy bevonjon életem legszenvedélyesebb csókjába, de a nyaka köré fonom a kezemet és elmélyítem.


Egy másodperc erejéig azt hiszem, hogy örökké tart ez a pillanat. Hogy soha nem ér véget, hogy nem fogok felébredni ebből az álomból.
De a varázs elmúlt, az éjszaka végérvényesen véget ért. Az életemnek e szakaszának függönyét is leengedik. Egy leheletnyi távolságra elszakadok tőle, de képtelen vagyok a szemébe nézni, amikor megszólalok.



- Viszlát – mondom alig hallhatóan. A szavaim elvesznek a múltban, mint nyáron a gyengéd szellő a fák között. Nincs elég erejük és kitartásuk, hogy erősebbek legyenek. Elhalnak, anélkül, hogy bárki is megérintené őket némán, hogy lenne valaki, aki felfigyel rájuk.

Elfordulok tőle, meg sem várva a válaszát elindulok.

Miért ennyire nehezek ezek a lépések? Kihúzom magam, felszegett állal sétálok el onnan magabiztos léptekkel. Belülről viszont valami apró darabokra cincálja a szívemet, én pedig képtelen vagyok megállni, hogy amikor biztos távolságba értem, ne roskadjak le egy fa tövébe, és engedjek utat az emlékekkel vegyes könnyeknek. 
Read More




2014. november 18., kedd

Craving 11. rész (Sehun)



Misa POV ~

Kai végül meggyőzött, és elmentünk egy nagyobb boltba kettesben. Odaadta az egyik cipőjét, hogy ne mezítláb mászkáljak, de alig öt lépés után azt gondoltam, hogy az a cikisebb verzió talán jobb lett volna. A nagy cipőben az apró lábaim csúszkáltak, többször is kiestem belőlük, a sok esésemet pedig nem is említeném. Így az első bolt egy cipős bolt lett. Egy egyszerű, fehér tornacipőt kértem. Az kényelmes lesz az utazáshoz.
A szupermarketben nézelődtünk. A kosárban már ott volt a női tusfürdő, és kértem magamnak fogkrémet és fogkefét is. Mielőtt még a pénztárhoz mentünk, Kai azt mondta, nézzünk szét a ruhaosztályon is. Bólintottam, de abban biztos voltam, hogy több dolgot nem fogadok el tőle.
Természetesen végig hülyéskedtünk. Boákat, furcsábbnál furcsább kalapokat próbáltattam fel vele, de őt sem kellett félteni. A napszemüveges polcnál már egy ideje elvoltunk, amikor csörgött a telefonja. Nem vette fel.
- Lehet, hogy valaki fontos keres - szóltam oda neki, de nem néztem rá.
- És ha munka? Azzal most nem akarok foglalkozni.
- Mint mondtam, lehet, hogy fontos - vontam meg a vállam.
- Azt hiszem, ezért nincs barátnőm - sóhajtott nagyot.
- Ezt nem veszem sértésnek - néztem rá szúrósan.
- Mond - szólt bele a telefonba, miután elővarázsolta a kis készüléket. Megláttam egy rózsaszín, virágos napszemüveget, ami eddig még nem volt rajta. Vigyorogva tartottam felé. - Dehogy - címezte a telefon túlvégén lévő embernek. - Na, tedd azt le! - szólt rám.
Furcsa hangja és kifejezetten eltorzult arca láttán nevetnem kellett. A hasamat fogva raktam vissza a napszemüveget a helyére. A bevásárlókocsihoz léptem, magam előtt tolva indultam el.
- Nyugi, itt van velem. Haver, a testőreid számát megadhatnád, jó fej embereknek tűnnek... Nem, Misa futott össze velük.
A lábaim azonnal a földbe gyökereztek, még levegőt venni is elfelejtettem. A mellkasomban heves, szúró fájdalom lépett fel, én pedig bosszúsan szidtam le gondolatban magamat, amiért még mindig így reagálok.
Kai gyengéden megérintette a vállamat.
- Veled szeretne beszélni - mondta halkan. Éreztem, hogy ez fog történni...
Egy hirtelen ötlettől vezérelve elvettem a telefont.
- Helló idegen - köszöntem bele, viszonylag kedvesen.
- Misa én nagyon sajnálom. - Ahogy meghallottam a hangját a mellkasomban egy szúró érzés jelent meg, a lélegzetem is elakadt.
- Ne sajnáld, amúgy is futni akartam egy kilométert a biztonsági őreitek elől. Jó móka volt nagyon.
- Azonnal kirúgom őket!
- Miért tennéd? A munkájukat végezték, és amúgy tényleg kedvesek voltak...
- Komolyan? - kérdezte halkan. Tudtam, hogy nem hisz nekem. Végül is, ki hinne ebben a helyzetben?
- Aha. Amúgy minden oké? Beszéltél anyukáddal?
- Misa..?
- Tessék?
- Nem is vagy mérges?
- Annak kellene lennem? - kérdeztem vissza ártatlanul.
- Hol vagytok? Odamegyek! - jelentette ki idegesen.
- Késő van már, feküdj le aludni. Majd beszélünk... - Egyszer, talán - tettem hozzá magamban.
- Figyelj - mondta egy pár másodperc szünet után. Furcsa volt a hangja, így nem tettem le. - Kérlek, beszéljük meg. Nem szeretnélek elveszíteni.
- Nincs mit megbeszélni. Viszlát Sehun - köszöntem el tőle.
Kinyomtam, pedig hallottam, hogy még beszél nekem.
- Lehetne, hogy...
- Kikapcsolom? Biztos, hogy ezt akarod? - vágott közbe Jongin. Nem válaszoltam, csak bólintottam.
Néma csendben sétáltunk el a pénztárhoz, ahol ő fizetett. Az autóban, majd a lakásában sem szólt semmit. Hagyta, hogy csináljam a dolgaimat, közben pedig belemerüljek a gondolataimba.




Sehun POV~

Képtelen voltam annyiban hagyni a dolgokat. Hogy is tudnék aludni úgy, hogy a lány, akit szeretek egy másik férfival van? Egy férfival, aki híres arról, hogy bárkit az ágyába visz, aki beajánlotta nekem, aki megnevettette, aki most biztonságot nyújt neki. Egy férfival, aki a legjobb barátaim egyike. Mielőtt bármire is gondolhattam volna, már az autómban ültem a lakása előtt. Nem nagyon emlékszek az útra, olyan, mintha mindig is itt lettem volna.
Kiszálltam az autóból, majd nekidőltem. Jó döntés most ide jönni?
Ahogy megtettem az első lépéseket, olyan gondolataim támadtak, hogyha nem jövök, talán elveszíthetem. Jongin többszörösen bebizonyította, hogy akármelyik nőt képes elcsábítani. Akármennyire is szerettem, nem tudtam megbízni benne.
Mérges is voltam rá. Olyan féltékeny, hogy a dühön kívül nem is éreztem mást. A lift mintha lassabb lett volna, az idő ismét lelassult. Futva tettem meg az ajtójáig a lépéseket, majd ököllel dörömböltem.
- Nyisd ki, Jongin! - kiáltottam neki. Bentről hangokat hallottam, így biztosra vettem, hogy itt vannak.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire hallottam a zár nyílását.
- Szia, már vártalak - nyitott ajtót mosolyogva.
Nem tudtam magamnak parancsolni, a pólójánál fogva kentem fel a falra.
- Ugye nem csináltál semmit? - sziszegtem neki.
- Mit csinálsz? - A kérdés Misától származott, így a hang irányába kaptam a fejem. Jongin pólója és rövidnadrágja volt rajta, vizes hajáról a cseppek a vállán lévő törölközőre hullottak.
- Érted jöttem - feleltem gondolkodás nélkül.
- Jó - vonta meg a vállát.
Lefagyva álltam a tekintetét. Ennyi lenne? Akkor nem is történt semmi?
- Sehun, most már elengedsz? - kérdezte Kai. Eleget tettem neki, közben Misa felé léptem.
- Misa?
- Igen, így hívnak - felelte ingerülten.
- Mi történt?
- Sok minden, de az nem lényeges. Kértem kölcsön Kaitól pénzt, és holnap veszek jegyet Angliába. Ha akarod, addig elmehetek veled, de nem tartom jó ötletnek.
Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Elé léptem, a vállamra vettem. Kapálózott, szitkozódni kezdett, de biztos kézzel tartottam. Jongin nem tett semmit, sőt, az ajtót még szélesebbre is tárta előttem.
Misát egyenesen begyömöszöltem az autómba, nagyon ellenkezett. Az a kevés ember, aki az utcán járt, meg is bámult, de nem foglalkoztam velük.
A kormány mögött ülve sem szólaltam meg. Misa úgy tűnik megsértődött, mert melle előtt összefonta a karjait és némán bámult ki az ablakon.
Gondolkodás nélkül a szállodához vezettem. A karját fogva húztam magam után a szobám felé. Az alkalmazottak nem is köszöntek, csak félrehúzódtak az útból.
Ennyire durván nézek ki? - kérdeztem magamtól, de aztán egy pillanat alatt leráztam magamról a kérdést. Ez most nem lényeges.
Misa leült az ágyamra, lábát keresztbe téve, várakozón nézett rám. Én vele szemben álltam meg, a hátamat a falnak vetettem.
- Neked van mit mondanod, nem nekem - törtem meg a csendet.
- Tényleg ezt gondolod? - kérdezte szinte nevetve.
- Te akarsz Angliába menni!
- Azután, hogy elfelejtettél! Komolyan, hogy lehet valakit elfelejteni?! Te akartad, hogy menjek, de ott az a kis nőcske, és bumm, volt Misa, aki már nem is érdekel!
- Először is, nem nőcske. Meglepődtem, hogy láttam, ennyi.
- Akkor miért nem mész vissza hozzá? - kérdezte összeszűkült szemekkel.
Elé léptem, a térdére tettem a kezemet.
- Mert ő nem te vagy - jelentettem ki. Komolyan néztem a szemébe, talán egy pillanatra megingott.
- Nem kellenek a filmekből szedett szövegeid!
- De ha egyszer ez az igazság! Nem veszed észre, hogy téged akarlak?
- Nem igazán.
- Az istenért, leállítottam érted egy nemzetközi repteret!
- Aztán elfelejtettél röpke... nem is tudom, négy órára!
- Fél óra volt, de utána az egész környéket átkutattam utánad.
- És a maradék három óra? Mit csináltál akkor?
- Üzleti megbeszélésem volt.
Komolyan nézett rám, talán azt fürkészte, hogy hazudok-e. Pedig tudja, hogy abban vagyok a legtehetségtelenebb...
- Nincs kedvem veszekedni - sóhajtott fel. Mosolyogva néztem rá, a kezéért nyúltam.
De ő elhúzta tőlem.
- De ez nem változtat semmin. Haza fogok menni holnap.
- Nem.
- Hogy tessék?
- Nem engedem.
- Miért, ki vagy te?
- Az, aki szerelmes beléd.
- Ne-nem is ismersz - dadogta.
Mellé ültem, a kezembe fogtam az arcát.
- Talán nem tudok rólad mindent, de a belsődet megismertem. Csodás lány vagy, akit nem akarok elveszíteni.
Elfordította a fejét, a szemeit lesütötte. Mélyen elpirult, az ajkát kezdte el harapdálni.
- Ez nem fog menni - suttogta, és megrázta a fejét.
- Miért ne menne? Ez egy húzós időszak, de túl leszünk rajta.
Ismét rám nézett, könnyektől csillogó tekintetét az enyémbe fúrta. Ajkai remegtek, saját ujjait szorongatta. Mindent összevetve, tényleg csodálatos és lenyűgöző volt. A szépsége már elsőre megdelejezett, de a belső tisztasága volt az, ami megfogott.
Közelebb hajoltam hozzá, az ajkaira helyeztem az enyémeket. Lágyan csókoltam meg, minden érzésem benne volt.



Misa POV~

Furcsa dolog az élet. Néha azt hiszed, hogy minden sikerül neked, akkor szárnyalsz a boldogságtól. De ekkor jön a csavar, egy akadály, ami leginkább egy gödörhöz hasonlít. A saját erődből próbálsz meg kimászni, görcsösen kaparod a falat, ha már egy millimétert is fentebb jutsz, repesel az örömtől. Elhiszed, hogy minden rajtad múlik, te vagy a sorsod saját kovácsa. De ekkor jön ismét képbe az a felsőbb rendű hatalom - egyetlen pillanat alatt kihúz a gödörből. Nem szívjóságból, nem kedvességből teszi azt.
Csupán megmutatja, hogy nélküle senki vagy. Ahonnan ő taszított le, csak ő tud visszaemelni.

Egy könnycsepp gördült le a szememből, amit Sehun azonnal le is törölt. Hosszasan csókolt, próbált meggyőzni. Nem tudja, hogy már rég elveszítettem ezt a játszmát vele szemben. 
A nyaka köré fontam a kezemet, közelebb húztam magamhoz. A csókunk lassan egyre szenvedélyesebb lett, kezei a pólóm alatt kezdtek el matatni. Egy pillanat alatt levette a pólómat, majd ismét visszatért a számhoz. Lassan döntött le az ágyra, végig úgy tartott, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék.
Perzselő ajkaival elindult lefelé. A vállamra apró csókokat hintett, a kezével az oldalamat simogatta.
Hirtelen ült fel ezután, majd fel is állt. A kezébe fogta az arcát, apró körben kezdett el járni.
- Sehun? - kérdeztem tőle kissé rémülten.
Nem akartam bemesélni magamnak, hogy most jön az a rész, amikor kidob, mert rájön ki vagyok, de őszintén nem tudtam másra gondolni.
- Én beszélgetni akartam veled.
- Hát beszélhetünk... akár holnap is.
- De...
- Néha csak hagynunk kell, hogy az érzelmeink vezessenek. Más helyekről jöttünk, más szokásaink vannak, de valami van közöttünk, ami... több, mint egy egyszerű kapcsolat. Ezt nem lehet megbeszélni. Csak érezni.
Sehun egy rövid pillanat erejéig elgondolkozva mért végig, majd visszajött hozzám. Ugyanott folytatta, ahol abbahagyta.
A ruháink hamar lekerültek rólunk. Magam körül éreztem, erős karjaival tartott, szorosan szorított magához. A kezem a szerszámáért nyúlt, ujjaimmal párszor végigsimítottam rajta, majd rámarkoltam. Gyors tempóban húztam fel-le a kezemet, aminek következtében többször is a nyakamba nyögött. Egyre inkább megkeményedő tagja rámutatott arra, hogy már nem sok hiányzik neki az orgazmushoz.
Átvette az irányítást, amikor kicsit fentebb rakott engem. A csiklómon köröző ujjai miatt több sóhaj is szökött ki az ajkaimon. Az ujjaival belém hatolt, de sürgető mozdulatain éreztem, hogy csak felkészít.
Nem sokat kellett ténykednie, hogy készen álljak a befogadására. Gyorsan és keményen hatolt belém - az érzés ismét olyan intenzív volt, hogy a lélegzetem is elakadt. Dinamikus mozgásba kezdett bele, az egyre erősödő sóhajaink töltötték meg a szobát. Minél gyorsabban mozgott, annál inkább közelebb lökött a beteljesüléshez. Körmeimet a hátába mélyesztettem, úgy kapaszkodtam meg benne.
Sehun élvezni kezdett, majd én is követtem. A nyakamba temette az arcát, közben a mozgása egy kicsit alább hagyott. Néhány lökés után teljesen meg is állt.
- Szóval - kezdtem bele, de csak szakaszosan tudtam beszélni - ilyen a békülős szex.
- Valami ilyesmi - felelte lihegve. Egy csókot nyomott a nyakamra, így éreztem, hogy mosolyog.
- Lehetne többször is - vetettem fel, közben a dereka köré fontam a lábaimat.
- Én beérem a simával is. - Mintegy válaszképp, csípője mozdításával lökött egyet. Az orgazmus után fáradtnak vélt testem szinte azonnal újraéledt.
- Megbeszéltük - suttogtam.
A hajába túrtam, megbabonázva figyeltem, ahogy az ujjaim elvesznek a tincsei között. Sehun a könyökére támaszkodva hajolt fölém és a kezét az enyémre helyezte.
Áthatóan nézett bele a szemembe, közben csípőjét ütemesen mozgatni kezdte.
- Gyere ide te... - mondtam mosolyogva, és lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.

Akkor úgy éreztem, hogy nagyon sok dologban nem vagyok biztos. Jobban mondva, semmiben nem voltam biztos, minden képlékeny volt számomra... kivéve egy dolgot.
Sehun minden egyes tettével kész vihart kavar fel bennem, minden érzékszervemre hatással van.
Azt hiszem, menthetetlenül belé szerettem.
Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML