Craving 16. rész (Sehun)

Sehun POV~


- Misa? - kérdeztem tőle halkan.
Könnyei tovább patakzottak az arcán, nem szólalt meg. Képtelen voltam rajta kiigazodni, pedig nagyon akartam.
Lesütötte a tekintetét, ajkait rágcsálva nyelt egyet. Gyengéd tenyerét a vállamra tette - majd el akart tolni magától. Annyira megilletődtem, hogy engedelmeskedtem neki és hátráltam egy lépést.
Leszállt a biciklijéről, majd egy teljesen másik irányba kezdte el tolni. Megbabonázva követtem.
Egy parkba vezetett el, ahol leültünk egy padra. Az ölében pihentetett kezeit nézte mereven, egy pillanatra azon is elgondolkoztam, hogy nincs is tudatában, hogy még jelen vagyok.
Én persze nem tudtam volna figyelmen kívül hagyni ezt a tényt. A lágy, barna hullámos haját, mely a varázslatos arcát keretezte. Kecses vállának ívét, mely feszes tartást vett fel. A dekoltázsát, nőies alakját.
- Kérlek, ne bámulj ilyen feltűnően - suttogta. Az ajkaira kaptam a tekintetem, mert továbbra sem fordult felém.
- Szeretném, ha elmagyaráznál nekem bizonyos dolgokat.
- Inkább én szeretném ezt - fordult felém indulatosan. A szemeiben tükröződő dac ismét meglepetést okozott nekem. - Megbántottalak, nem is egyszer. Miért vagy most itt?
Nem tudtam tovább állni a tekintetét, helyette elnéztem a távolba. Halványan elmosolyodtam, beletúrtam a hajamba.
- Azt hittem, ez egyértelmű - feleltem.
- Sehun...
- Tudod, igazán bonyolult egy nő vagy - vágtam közbe. - Ami azt illeti, talán még soha nem találkoztam ilyen teremtéssel, mint te.
- Én sem ismerek más olyat, mint te. Még csak hasonlót sem...
- Remélem ezt bóknak szántad - vigyorogtam rá.
Viszonozta, de csak egy halvány mosolyra futotta tőle.
Mégis, úgy éreztem, ezért már megérte. A mosoly állt neki a legjobban, de ennek bizonyára tudatában volt. A hiányát csak abban a pillanatban éreztem meg igazán, mikor ismét láthattam. Érdekes...
- Figyelj, van egy ötletem - szólaltam meg hirtelen. Várakozón nézett rám, de továbbra sem a szemembe. - Kezdjük el ismét.
Felálltam, eltávolodtam tőle pár lépést, majd úgy tettem, mintha életemben először láttam volna meg. Visszasétáltam hozzá, legragyogóbb mosolyomat öltöttem magamra.
- Jó estét, a nevem Oh Sehun. Nem baj, ha csatlakozok? Veszélyes egy ilyen csinos hölgynek egyedül az éjszakában.
- Amit én jobban ismerek, mint ön, Sehun úr - felelte egy sóhaj kíséretben. - Nem boríthatunk fátylat a múltra, csak olyan egyszerűen.
- Kicsit reméltem, hogy ezt mondod. Volt jó pár pillanatunk, amit soha nem akarok elfelejteni.
Leguggoltam előtte, a kezembe vettem az övéit. Összefűztem az ujjainkat, amit mind a ketten szinte már megszállottan bámultunk.
- Nem szeretnélek még egyszer elveszíteni - jelentettem ki.
- De...
- Nem, most én beszélek! - emeltem fel egy kicsit a hangom.
A tekintetébe néztem, az állát megfogva kényszerítettem, hogy ő is ezt tegye.
- Nem vagyok romantikus alkat, fogalmam sincs, mit kéne ilyenkor mondani. De egy dologban biztos vagyok. Nem tudom, miért jöttél el, de akármi is volt az, egy szavadba kerül, és eltüntetem. Nem kell kételkedned bennem... csak hinned kell.

Misa POV~


A szívem abban a pillanatban olyan hevesen dörömbölt, hogy biztos voltam benne, Sehun meghallja, és kinevet miatta.
De ő olyan elszántan nézett szembe velem, hogy az ellenállás, mint fogalom, megszűnt létezni bennem.
- Akkor úgy néz ki, meg kell tanítsalak egy-két trükkre a romantika terén - suttogtam mosolyogva.
Az arcán széles mosoly terült el, mire kapkodnom kellett a levegőt. Sehun továbbra is lehengerlően sármos volt, de a boldogság miatt ragyogott. Silánynak éreztem magam mellette, de ez már nem számított.
A kezébe vette az arcomat, közelebb húzta magához. Készségesen hajoltam le hozzá, hogy ismét megízlelhessem az ajkait. Mintha nem is történt volna meg a külön töltött idő, úgy találtunk egymásra, mintha évek óta együtt lennénk. Gyengéd táncot lejtettek ajkaink, a szenvedély meglapult a háttérben. A csókunk olyan lágy és könnyed volt, hogy ha álltam volna, bizonyára remegni kezd a lábam.
Eltávolodott tőlem, mosolyogva nézett rám.
- Sajnálom - jelentettem ki. - Mindenért. Azt hiszem, elég rendesen elszúrtam a dolgokat.
- Mindegy. Nem mondom, hogy nem nehezítetted meg az életemet, de máskor is bevállalnám. Most viszont már tényleg megígérhetnéd, hogy nem tűnsz el egyik percről a másikra.
- Megígérem - bólintottam egy aprót.
- És hogy nem fogsz hazudni.
- Soha többé.
- Akkor menjünk haza - mondta vigyorogva, miközben álló helyzetbe tornázta magát.
Felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam. Sehun helyettem tolta a kerékpárt, de a kezemet egy pillanatra sem engedte el.
- Amúgy hogy-hogy itt vagy? - érdeklődtem.
- Krisék elutaztak, így arra gondoltam, hogy én is elutazhatnék. Persze jóformán itt is csak dolgozok.
- Ez végül is jó, mert megy az üzlet.
- Néha azt gondolom, hogy mehetne nélkülem is - vigyorodott el fáradtan.
Egy ideig csendben sétáltunk. Nem kellett sok idő, hogy feltegye a bűvös kérdést.
- Miért mentél el, Misa? - kérdezte halkan Sehun.
- Azt gondoltam, hogy nem vagyok hozzád való.
- És erre gondolom teljesen egyedül jöttél rá.
Csak egy pillantást vetettem rá, mire egy halvány mosoly kíséretében megvonta a vállát.
- Ki segített neked?
- Egy nő.
- Valahogy gondoltam. Mostanság meggyűlik a bajom a nőkkel...
Röviden felnevettem, de ez nem épp az a helyzet volt, ahol vidámságnak helye van.
- Sajnálom - szólaltam meg. - Annyira nehéz hinni abban, hogy van ilyen. Nemcsak hogy jó ideig a társadalom peremén éltem, de ez az első kapcsolatom.
- Az első? - Hirtelen állt meg, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Nem mondtam még?
- Nem... nem igazán említetted... - A tekintete furcsa volt, amit nem igazán értettem.
- Zavar téged?
Sehun megrázta a fejét, majd mosolyogni kezdett.
- Dehogy. Örülök neki - kacsintott rám, mire hevesebben kezdett verni a szívem.
Pontosan úgy éreztem magam, mint egy fiatal kislány, aki egy igazi férfi kezei közé került. Nem tudtam menekülni, és ami talán a legrosszabb, hogy nem is akartam.
- Meddig maradsz itt? - kérdeztem tőle, miközben ismét elindultunk.

Sehun POV~


Mit is mondhatnék?
Szívem szerint azonnal megfognám Misát, összecsomagolnám és hazavinném Seoulba. De így, hogy neki ez az első kapcsolata, nagyon kell figyelnem, hogy mit mikor mondok. Ha őszinte akarok lenni, nem csodálom, hogy elmenekült. Persze, hogy nem tudta kezelni a helyzetet.
Bár jobban belegondolva, egy olyan embernek is meglehetősen furcsa lenne a kapcsolatunk, akinek már voltak a múltban barátai.
Boldog voltam. Olyan bután tudtam volna vigyorogni, mert én vagyok neki az első. Elég nehéz volt férfi módjára viselkedni, és tartani magam.
- Pontosan nem tudom. Ha szeretnék, akár most is elindulhatnék haza, de ha neked úgy kényelmes, még maradhatunk.
Misa az ajkait összepréselve fordította el a fejét. Újabb probléma. Király. 
- Azt hiszem, a szüleimmel lesz egy kis probléma.
- Majd beszélek velük, ez nem számít - vágtam rá. Kicsit fellélegeztem, hogy csak ennyi a gond.
- Most kaptak vissza. Ráadásul nem vagy japán.
- Miért, annak kell lennem?
- Az ő olvasatukban igen.
- De hát olyan jól megvagyunk együtt! Nem ez számít?
- Nem volt még japán barátnőd, igaz? - kérdezte, halvány mosollyal az arcán.
- Azt hiszem, nem.
Elkerekedett szemekkel fordult felém.
- Ilyen sokan voltak, hogy számon se tudod őket tartani?
- Az a múlt, nem? Kit érdekel?
- Őket biztosan... - suttogta.
- Most veszekedni szeretnél? - Amint kicsúszott a számon, azonnal megbántam.
- Nem, csak megbeszélni a dolgokat - mondta indulatosan.
Az aranyos énje ismét a háttérbe szorult, az a szenvedélyes és végtelenül veszélyes nő állt velem szemben, akibe menthetetlenül beleszerettem.
- Tudod mit? Majd otthon megbeszéljük őket - szögeztem le.
- Nekem nem ott van az otthonom, ahol a tiéd - jelentette ki.
Megrökönyödve néztem bele a szemeibe. Komolyan gondolta.
- Azt hittem, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Egy pillanatra lehunyta a szemeit, mély levegőt vett. Egyre inkább rettegni kezdtem.
- Alig két hónapja vagyok itt.
- Nem azt mondtam, hogy utazzunk vissza azonnal. Nem szeretnélek semmiben sem korlátozni, sőt, mindent meg akarok neked adni. De te...
- Én mi?
- Folyton visszautasítasz mindent. Hogy tudnék így neked segíteni?
- Nem a pénzedért vagyok veled. Már van munkám is, amit nagyon szeretek.
- Mit dolgozol? - A támadó hangnemet egy pillanat alatt félretettem, érdeklődve kérdeztem.
- Könyvtáros lettem - mosolyodott el halványan.
- Csinálhatunk neked külön kiadót. Akkor te dönthetnéd el, hogy milyen könyveket adhatunk ki. Találkozhatnál a jövő nagy íróival. - Beleéltem magam, már szinte láttam magam előtt, ahogy ügyesen rendezgeti a papírokat, vagy épp egy fiatal feltörekvővel vált eszmecserét.
- Erről beszélek...
- Miről?
- Te mindig nagyban gondolkozol!
- És ezzel mi is a baj?
- Nem véletlenül nem lehet mindenkiből menő üzletember. Ehhez kell készség, tehetség, rátermettség, mindegy, hogy fogalmazok. Nekem annyira tökéletes, hogy egy névtelen könyvtárban könyveket pakolok, és azon gondolkozok, elmegyek-e az aktuális klubfoglalkozásra.
- Akkor saját könyvtárat nyitunk neked... a te ízlésed alapján rendezzük be, te rendeled a könyveket. Egész nap ott lehetsz... kivéve persze este. Akkor én tartok rád igényt.
- Nem érted...

Misa POV~


Egyre inkább úgy éreztem, hogy parttalan ez a beszélgetés. De egyszerűen képtelen voltam véget vetni neki. Ha nem sikerül meggyőznöm, akkor mindig ez lesz.
- Értékelem, hogy szeretnéd, ha mindenem meglenne. De már épp elegem lett abból, hogy mások pénzért igénybe vesznek.
- Hogy tudsz a többi alakhoz hasonlítani? - Láttam rajta, hogy felkapta a vizet.
Talán tényleg eltúlzom az egészet...
- Nézd Misa. Csak egy pillanatra gondolj bele a helyzetembe. Van valaki, akit szeretsz, bármire képes lennél érte. És az a személy nem fogad el semmit. Mit tennél?
Legszívesebben rávágtam volna, hogy hagynám, hogy azt tegye, amit szeret. De ha nekem lenne sok pénzem, én is Sehunra akarnám költeni.
- Menjünk haza - jelentettem ki halkan. Egyre inkább elfáradtam, szerettem volna mellette lefeküdni. Még akkor is, ha a szüleim frászt fognak kapni, amiért nem jelentkezek.
- Benne vagyok - mosolygott rám. - De... hol vagyunk? - nézett körbe.
Követtem a tekintetét, majd megállapítottam, hogy a választ még én sem tudom. Miközben beszéltünk, egy számomra teljesen idegen környékre tévedtünk el.
- Hívjunk taxit - mondta, majd már elő is kapta a telefonját.
- De mit csinálunk a biciklivel?
- Olyat hívunk, ami azt is elviszi - vonta meg a vállát.
Tárcsázni kezdett, majd lebeszélte a fuvarunkat.

Csak néztem, ahogy ismét elintéz mindent.

Read More

Craving 15. rész (Sehun)

Sehun POV~


Hajamba túrtam, folytattam az utamat. Az utca meglehetősen telve volt emberekkel, akik közül jó pár nem röstellt megnézni engem, fogalmam sincs miért. Egyszerű fekete nadrág volt rajtam egy fehér inggel, semmi különös.
Igyekeztem nem foglalkozni velük, de ez nehezen ment, mert én is pont őket néztem. Az arcok egy idő után egybefolytak, már nem láttam a szemüket, szájukat, orrukat. Bábuknak tűntek mind, akiket zsinórokon mozgattak fentről.
Egy kis pihenőként betértem az első kávézóba, amit láttam. A pultnál a feltűnően flörtölő lánytól kikértem a kávét, majd helyet foglaltam az egyik fotelben.
Elnyomtam egy sóhajt, inkább a kávé ízesítésével foglalkoztam. Felvettem az asztalról egy pár hete lejárt újságot, majd olvasni kezdtem. Úgy tettem, mint aki kiválóan érti, amit olvas, de hogy őszinte legyek, a csapongó gondolatok egyáltalán nem segítettek az olvasásban. Kissé morcosan raktam vissza a helyére a napilapot, meghúztam a keserű italt. Nem lett jobb, de nekem már a stagnáló állapot is kiválóan megfelelt.
Unalmamban ismét ránéztem az órákra, majd meglátva az eltelt rövid időtartamot, ismét útra akartam kelni. Csak menni, míg meg nem találom a célomat.
A maradék kávét egy húzásra megittam, mielőtt újult erővel folytattam volna az utamat.
Alig tettem meg tíz lépést a kávézótól, mikor csörögni kezdett a telefonom. Tapasztalt üzletember lévén nem lassítottam a tempómon, csak felvettem a rezgő készüléket.
- Oh Sehun, tessék - szóltam bele gépiesen.
- Jellemző, meg se nézed, ki hív - "üdvözölt" Kai.
- Miért nézném?
- Hol vagy? - kérdezte inkább.
- Szerinted?
- Költői kérdés volt amúgy. Mit csinálsz este?
- Szerinted?
- Eléggé leszűkült a szókincsed, mióta utoljára találkoztunk. Sebaj, majd este felélénkítjük egy buliban.
- Kai... - kezdtem bele, de közbevágott.
- Hagyd, inkább gyere haza, mert itt állok a recepción, és nem akarnak beengedni.
- Akkor miért nem veszel ki egy szobát?
- Mikor a legjobb haveromé az egész kibaszott szálloda? Hogy neked fizessek?
- Amúgy is lógsz nekem - feleltem vigyorogva.
A környéket kiismertem szerencsére, így a legrövidebb úton mentem vissza az autómhoz.
- Te hallod, ez hívni akarja a biztonságiakat. Nem akarsz valami új izét bevezetni? Mondjuk hogy legalább itt az előtérbe lehessen várakozni?
- Tudsz még számolni?
- Szórakozol velem haver?
- Akkor ott vannak a csillagok a szálloda neve mellett. Számold meg őket.
- Ch...
- Mindjárt ott vagyok - mondtam, majd le is raktam.
A telefont az anyósülésre dobtam, majd elindítottam az autót. Kora délután volt, nem voltak olyan sokan az úton, így gyorsan tudtam haladni. Alig tíz perc alatt odaértem a szállodához. A szokásos helyen parkoltam le, és ahogy elindultam, épp elcsíptem, ahogy a barátomat kitaszítják az ajtón.
Öt méterre álltam meg a bejárattól, lazán a falnak dőlve végignéztem a jelenetet.
- Ya, mit csinál? Most komolyan! A kibaszott főnökének a legjobb barátja vagyok! - üvöltözött Kai. Nem sejtette szegény, hogy ez csak olaj a lobogó tűzre.
- Kérem, hagyja el a szálloda területét - szólt komolyan a biztonsági őr.
- Öt percet kérek! Mindjárt megérkezik Sehun, telefonon mondta nekem!
- Hát persze, természetesen.
- Na, végre. Most visszamehetek? Megszomjaztam ebben a nagy balhéban.
- Tudok ajánlani egy kiváló italt - mondta a termetes férfi, majd kivárt egy kicsit. - Az utca túloldalán van egy kocsma, a maga fajtáknak.
- Mit mondott? - Kai szemében tűz lobbant, mire halkan nevetni kezdtem. Rég láttam már ilyen formában őt.
- Kívül tágasabb! - A biztonsági őr nagyot taszított Kaion, aki el is esett.
Jongin nem szokta meg ezt a viselkedést, így szóhoz se jutott. Ezen már hangosan is elkezdtem nevetni, mire rám kapta a tekintetét.
- Tudhattam volna - sziszegte összeszűkült szemekkel.
- Köszönöm a munkáját - néztem komolyan a biztonsági őrre. Az csak egy pillanatra elkerekedő szemekkel meredt rám, majd meghajolt, és gyorsan visszaiszkolt az épületbe. Valószínűleg abban reménykedik, hogy nem jegyzem meg az arcát, pedig az igazat megvallva, fizetésemelésen gondolkoztam.
Még mindig nevetne odasétáltam Kaihoz, a kezemet nyújtottam neki, de ő morcosan ellökte, és felállt egymaga.
- Mondtam már, hogy utállak?
- Az előbb még a legjobb barátom voltál.
Nem felelt semmit, csak visszasétált az előcsarnokba. A recepciós hölgy szúrós szemmel nézett rá, már nyúlt is volna a telefonért, de időben észrevett engem. Beleegyezően bólintottam, majd követtem a barátomat, aki úgy mozgott, mintha csak otthon lenne.
Megállt a lift előtt, de megfogtam a vállát, mielőtt jelezhetett volna a liftes fiú.
- Erre gyere - szólaltam meg. A hangom továbbra is felettébb vidám volt, amin Kai már csak csóválta a fejét, és követett engem.
Hátravittem a személyzeti részhez, a szobámhoz vezettem. Bent levetette magát a kanapéra, majd figyelte, ahogy vele szemben helyet foglalok.
- Na, mesélj milyen London - vigyorgott rám aznap először.

Misa POV ~


Miután visszaraktam egy könyvet a helyére, előrébb toltam a kis kocsit, így újabb könyveket tudtam elrakni. A fél fülemben szólt a zene, lágyan dúdolgatni kezdtem.
Hailey, Hamilton, Hardy, Harris - soroltam magamban végig a neveket. Az ujjamat végighúztam az irományok tövén, mosolyogva lélegeztem be az illatot, amit árasztottak. Úgy tűnik, a múltheti könyvklub a brit írókat választotta ki. Az eheti listán a németek szerepeltek.
A kis kocsit otthagytam, átsétáltam az "M" betűhöz, majd elővettem Thomas Mann egyik regényét. Régebben szerettem őt.
Talán holnap én is eljöhetnék a találkozóra.
- MIMI! MERRE VAGY? - hallottam meg barátnőmet.
A fülhallgatót azonnal leraktam, majd a pulthoz siettem.
- Yuzu, egy könyvtárban vagy! - suttogtam megrovóan.
- Olyan besárgult leszel te is, mint az itteni könyvek - sóhajtott nagyot, miközben körülnézett.
- Szeretek itt dolgozni - vontam meg a vállam.
Elindultam vissza a könyvekhez, amiket a helyükre kell raknom.
- Amúgy meg nincs is itt senki - jelentette ki a barátnőm.
- Ketten vannak hátul.
- Kitalálom, egy fiatal fiú és lány.
Nem válaszoltam, csak megrovóan néztem rá.
- Ohh, én is mennyire szerettem a tanulós randikat - kalandozott el. - Lopott csókok, mikor azt hittük senki nem figyel...
- Javíthatatlan vagy.
- Te mindig is jobban szeretted a könyveket. És emlékszem, hogy tiltakoztál a szerelem ellen!
- Igen, azok a régi szép idők - mosolyodtam el.
- Annyira nem is régi... most is elég elevenen tiltakozol a szerelem ellen.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
- Jut eszembe, ma reggel mondták be a rádióba, hogy egy koreai szállodalánc ifjú örököse itt van a városban.
- Jó vicc.
- Komolyan mondom. Ez biztos a te férjed! Még azt is mondták, hogy az édesapja nemrégen hunyt el!
A kezem megállt a levegőben, de nem amiatt amit mondott. Vagyis részben - egy bizonyos szó teljesen lesokkolt.
- Ho-hogy mit mondtál?
- Jól hallottad. Itt van az uracskád, és bizonyára csak téged keres! Mit is mondtak, melyik szálloda az övé... azt hiszem, elfelejtettem... vagy várjunk csak...
Yuzu fecsegése háttérzajjá fakult. Az az egy szó tényleg a padlóra küldött.
Hogy Sehun... mint a férjem...
Aztán eljutott a tudatomig, hogy ő is itt van. Akaratlanul is elképzeltem, ahogyan sármos mosolyával minden angol nőt levesz a lábáról. Bizonyára nem tud végigsétálni egy utcán úgy, hogy ne bámulnák epekedve.
A féltékenység olyan gyorsan vette birtokba a szívemet, hogy egy pillanatra levegőt sem kaptam. A fiktív eseményekben egy szőke nőt láttam magam előtt, aki bájos mosolyával Sehunba kapaszkodik, törékeny alkatával hozzásimul. Még a képzeletemben is megvető mosolyt vet rám, mikor Sehun épp nem néz oda.
Egy sóhajtás kíséretében elűztem a rémképeket.
- Biztos csak a munkája miatt van itt. Egyébként nagyon elfoglalt ember, nincs ideje holmi lányokat keresgélni.
- Tudod, vannak lányok, akik egész életükben arról álmodoznak, hogy tündérmesébe csöppennek, meg ilyesmi.
- Tudod, ezek a lányok álmukban sem gondolnának magukra prostiként.
- Tudod, ezek a lányok látták a Micsoda nőt, és ha tudnák, hogy egy daliás herceg várja őket az út végén, kész akarva eladnák a testüket.
- Tudod, remélem nem léteznek ezek a lányok, akikről te beszélsz.
Pár pillanatig csak néztük egymást, majd egyszerre nevettünk fel.
- De amúgy nem emiatt jöttem - szólalt meg Yuzu.
- Mond csak.
- Este nem jössz bulizni?
- Biztos, hogy nem. Örülök, ha tízkor elszabadulok innen, utána pedig azonnal megyek aludni.
- De segítek neked elpakolni ezeket, akkor zárásra végeznénk is.
- Aranyos vagy, de ma nem szeretnék bulizni.
- Kitalálom. A szobádban szeretnél valami klasszikus zenét hallgatni, fagyit enni és olvasni egy reménytelenül romantikus drámát.
- Kicsit mellélőttél. A fagyit nem szeretem, ma inkább rockos hangulatban vagyok és Thomas Mannt szeretnék olvasni.
Yuzu csak vigyorogva nézett rám.
- Hát jó, én nem erőltetem. De azért ígérd meg, hogy jövőhéten eljössz velünk.
- Megígérem - bólintottam. - Menj csak, tudom hogy készülődni szeretnél már.
- Imádlak. - Közelebb lépett hozzám, szorosan átölelt. - Annyira örülök, hogy visszajöttél.
- Én is - öleltem vissza.
Yuzu távozása után tovább rendezgettem a könyveket, végül fél tízre sikerült végeznem. Bezártam a boltot, majd felülve a biciklimre elindultam hazafelé.



Sehun POV ~

Negyed tízkor indultunk el, már teljesen partira készen. Taxit hívtunk, mivel egyikünk sem szeretett volna visszafelé vezetni.
- Amúgy miért is jöttél ide? - kérdeztem tőle.
- Munka - vonta meg a vállát.
- Jó - mosolyogtam rá. Néha nagyon titokzatos tudott lenni.
Az ablakon kinéztem, így pont láttam, ahogy egy lány bezárja egy boltot, majd szórakozott léptekkel a kerékpárjához sétál. Alig egy pillanat volt, ahogy a szél fellebbentette a haját, hogy az arcát is szemügyre vehessen. Az igazat megvallva nem néztem különösebben, de az a futó pillanat elég volt, hogy cselekedni tudjak.
- Álljon meg - szóltam előre a taxisnak. Ő ment tovább, gondolom parkolóhelyet keresett, de nekem nem volt erre időm. - MOST AZONNAL ÁLLJON MEG! - kiáltottam rá.
Az idős úr beletaposott a fékbe, mire én azonnal kipattantam a járműből. Csak két autó ütött el majdnem, de nem zavart. Amíg használatra kész volt a lábam, és tudtam futni, lényegtelen volt.
És futottam. Futottam a lányért, aki mintha az életet jelentette volna nekem, aki nélkül nehezebb volt levegőt venni. Akinek a hiányában majd' megőrültem, aki után minden porcikám sóvárgott.
Miközben futottam, a nevét kiáltottam, de nem hallotta meg. Tekert tovább, én pedig csak a hosszú, barna haját láttam, amit a szél játékra hívott. Egyre messzebb került tőlem, a távolság hihetetlen erővel hatott rám. A lehető leggyorsabban szedtem a lábamat, minden erőmet beleadtam.
Egy piros lámpa megállította, így tudtam, hogy sikerem van. A távolság egyre csökkent közöttünk, képtelen voltam már ép gondolatok produkálására. Olyan ősi, ösztönös vágy kerítette hatalmába az egész testem, ami felett képtelen lettem volna uralkodni.
Csak pár méterre voltam már tőle, mikor elöntött egy érzés. Annyira régen éreztem ilyet, hogy időbe tellett míg felismertem - a megnyugvást. A heves vágtától ugyan hevesen vert a szívem, de a bennem dúló vihar egy pillanat alatt lecsendesedett, én magam lettem a béke szigete.
Ahogy elértem, átöleltem a derekát. Fejemet a vállára hajtottam, szaggatottan vettem a levegőt.
Megtaláltam. Csak ezt az egy szót voltam képes visszhangozni a fejemben. Mélyen magamba szívtam az illatát, szorosabban öleltem magamhoz.
Mintha álmodnék.
Misa nem mozdult, így egy idő után elhúzódtam tőle.
Lehetséges lenne, hogy összekevertem valakivel? Nem, hiszen az illata, a bőre... ez csakis ő lehet.
Ahogy felnéztem az arcára, azonnal megbizonyosodtam. Igen, ez ő. 
Angyali arcát könnyek hasították fel, lágy ajkaiba beleharapott. A tekintete, amelyet rám szegezett, bánattal volt tele.
Azt nem tudtam eldönteni, hogy mi miatt bánatos, de egy dologban biztos voltam. Harcolni fogok ezért a lányért, és bármi áron visszaszerzem.

Read More