Valahogy minden ficimnél a kilencedik rész a fordulópont, és nem szándékosan, de itt is.(szám szerint a tizedik, de az előző fejezetet ehhez veszem, mivel ugyanarról szól lényegében) A szívem-lelkem benne van ebben a részben, remélem élvezni fogjátok :)
Minnie POV ~
A ruhám kiválasztása hatalmas gondot okozott - gondoltam ezt az előtt, hogy belekezdtem a sminkembe. Ma este tökéletesen akartam kinézni, ezért azt gondoltam, hogy egy enyhe szemhéjtus nem lehet olyan rossz... hát talán nem is lett volna rossz, ha sikerül. Beleérintettem a tus végét a szemembe, így egy pillanatra teljesen elhomályosodott a látásom, majd mikor kicsit kitisztult, láttam, hogy a szemem feketében úszik. Azonnal próbáltam kitörölni a szememből, de ezzel azt értem el, hogy a fél arcom fekete lett.
Hallottam, hogy valaki bejön a szobámba, így azonnal odafordultam.
- Jinah, a legjobbkor... - szólaltam meg elkeseredetten.
A barátnőm nem szólalt meg, csak elém lépett. Elővett egy vattapamacsot, majd lemosta rólam a nagy feketeséget. Pontosan olyan sminket csinált nekem, amilyet elképzeltem magamnak.
- Ha lesz időnk, akkor megtanítalak. Azt szerettem volna egyébként mondani, hogy ma nem tudok veled menni. A főnök behívott melózni...
Azonnal felkaptam a fejemet, és szomorúan néztem rá. Ezt nem hiszem el... arra számítottam, hogy ma este Jinah-val egy jót bulizunk, utána pedig a fiúkkal együtt hülyéskedünk. Nélküle nem lesz az igazi...
- Igen, tudom, nem a legjobb az időzítése... de nem kockáztathatom meg, hogy kirúg, szóval bemegyek. Majd mond meg Kyunak, hogy bepótoljuk. - Egy tipikus Jinah-mosolyt villantott rám, közben pedig pakolni kezdett.
- De én azt hittem, hogy ott leszel mellettem - suttogtam alig hallhatóan.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben lesz. És ha ott lettem volna sem hiszem, hogy sokat lettünk volna együtt. - Játékosan rám kacsintott, majd felállt. - Most viszont rohanok, mert elkések. Üdvözlök mindenkit.
Még csak válaszolni sem tudtam neki, máris rohant el.
- Szia - nyögtem, de már csak a becsapódott bejárati ajtót lehetett hallani. A tükör felé fordultam, és az arcképemre meredtem.
Nem, nem, nem! Ma nem szabad szomorúnak lennek. Minden rendben lesz. Yesung vár engem, és én is elképesztően várom, hogy láthassam.
Yesung...
A neve gondolatára lefagytam, és újra bárgyú mosollyal az arcomon magam elé meredtem. Már kezdtem teljesen idiótának érezni magamat, és ha ez nem múlik el, én magam fogom bevonulni a gumiszobába.
Lentről dudálást hallottam, ami azonnal kizökkentett a gondolataimból. A taxi!
Ha nem akarom, hogy itt hagyjon, akkor azonnal rohannom kell lefelé. A cipőmet a kabátommal együtt a kezembe kaptam, épp csak arra volt időm, hogy ráfordítsam a zárat az ajtón. Több lépcsőfokot is kihagyva rohantam lefelé, és fogalmam sincs, hogyan lehetséges, hogy nem estem el. De végül leértem, és bevágódtam a taxiba.
- Elnézést a késésért... - fújtam ki magamat, és lehunytam a szemeimet.
- Szerintem eltévesztette az autót - hallottam egy nő hangját. Felnéztem, és láttam, hogy felém fordulva enyhén mosolyog.
- De hát ez egy taxi, nem?
- Igen, ez egy taxi. Csak éppenséggel ma nem szállít vendégeket. Ha nem tévedek, a maga taxija - Az ablakon kimutatott. -, épp ott áll.
- Én... elnézést... és köszönöm - makogtam, majd kiszálltam.
Eszméletlenül hülyén éreztem magamat. De az én taxim épp indulni készült, így nem foglalkoztam semmivel, csak odarohantam.
- Ez a 213-as taxi? - kérdeztem félve, mielőtt beültem volna.
- Igen - felelte egy testes férfi, a kormány mögül. - Kérem szálljon be végre, én sem tervezem itt tölteni az egész éjszakámat.
- P-persze.
Az autóban felvettem a cipőmet, majd a kabátomat, de még várnom kellett, míg odaértünk. Szerencse, hogy taxival jöttem, mert a parkolóban egy árva hely sem maradt, még a tilos helyeken is parkoltak. Kifizettem a taxist - jóval többet kért, mint ami a számlálón volt -, és elindultam befelé.
Aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan fogok bejutni. Jinah biztosan tudta, vagy volt nála jegy, de nálam több pénz sincs, és ha lenne se tudnék vele mit kezdeni, hiszen biztosan minden jegy elkelt már. A hatalmas, tömött sorok is ezt sugallták felém.
Az oldalamhoz nyúltam, és a táskámban kezdtem volna el kotorászni a telefonom után - ha nem hagytam volna otthon. A nagy sietségben biztos ottfelejtettem az ágyamon...
Ez az Minnie, ügyes vagy. Se pénz, se telefon, és valószínűleg még az eszedet is otthon hagytad.
Teljesen tanácstalan voltam. Az este, amit annyira vártam már, amire két órát készültem, amiért izgultam egész héten, kudarcba fulladt.
Leültem az egyik virágtartóra, és néztem a vidám rajongókat. Igen, ők örülhetnek, mert bejutnak, és megnézhetik azt a fergeteges koncertet, amire a fiúk hetek óta készülnek... és amit én nem láthatok. Mérges voltam magamra, amiért ennyire feledékeny voltam, és határtalanul dühös, mert valami csodálatosat csak azért hagyok ki, mert nem vagyok képes felnőtt módjára viselkedni.
A kezembe temettem az arcomat, és próbáltam visszafojtani a sírást. Nem sikerült. A könnyek gyorsan jöttek elő, és elapadhatatlanul folytak le a kezeimen, majd estek le a földre.
Haza akarok menni. De a legszörnyűbb az egészben, hogy azt sem tudom pontosan, hol vagyok, nem hogy a hazavezető utat gyalog...
- Ha van jegye, álljon be a sorba, a koncert fél órán belül kezdődik - szólalt meg mellettem egy mély hang. Felnéztem, és egy biztonsági őr állt felettem, akárcsak egy kaszás az áldozata előtt.
- Nincs jegyem - suttogtam, és még sűrűbben megeredtek a könnyeim.
- Akkor azt javaslom, hogy induljon el hazafelé.
- De pénzem sincs...
- Mégis hogyan jutott el ide akkor?
- A taxis elvette az összes pénzem. A barátaimmal mentem volna haza...
- Hát keresse meg a barátait!
- Ami azt illeti... ők fognak fellépni.
A biztonsági őr hirtelen nevetett fel.
- Ilyen szöveggel mindig bepróbálkoznak - mondta, szinte már fulladozva.
- De én komolyan mondom! Hívja csak fel őket! Vagy mondja meg nekik, hogy Oh Hyomin itt van.
- Ha meg is tenném, akkor is lehet ezer ilyen nevű ismerőse akármelyiküknek.
- Hát akkor hívja ide egyiküket...
- Hogy aztán rávethesse magát? Még mit nem. Azért fizetnek, hogy az ilyen őrülteket távol tartsam tőlük. Magára ráférne egy kezelés.
Az arcomat visszaejtettem a kezembe, és még jobban elkezdtem sírni.
- Tíz perc múlva visszajövök, ajánlom, hogy akkor már ne lássam itt - mondta szigorúan, majd hallottam a távolodó lépteinek hangját.
Még csak meg sem várhatom itt őket, ez király. Az egyetlen választásom az maradt, hogy itt megvárom, ő kihívja a rendőröket, akik bevisznek, és onnan Taewong ki tud hozni. Bár ha apa erről tudomást szerez, nagyon mérges lesz... feltéve, ha egyáltalán emlékszik még arra, hogy van egy lánya.
Próbáltam letörölni a könnyeimet, de mindig újabb és újabb jött.
- Meg fogsz fázni, ha itt sírsz kint egyedül - hallottam meg egy újabb hangot.
Meglepetten kaptam fel a fejemet. Azonnal belenéztem a szemeibe, és szinte teljesen elvesztem bennük. Az arcán soha nem látott lenézést láttam, de a szemei teljesen mást sugalltak. Sajnálatot, talán?
- Ha valakivel lennék, akkor talán nem fáznék meg? - kérdeztem vissza végül cinikusan.
Apró mosoly jelent meg Henry arcán, majd kibújt a sztaffos dzsekijéből, és a hátamra rakta. A haját egy jellegzetes biztonsági őr-sapka takarta el, amit az arcába húzott, én is csak azért láthattam a szemeit, mert ültem, és közel voltam hozzá.
- Gyere, most az egyszer beviszlek - jelentette ki. Megfogta a csuklómat, és maga után kezdett el húzni. Némán követtem, próbáltam tartani vele a lépést, de nagyon nehéz volt. Hatalmasakat lépett, és nagyon gyorsan kapkodta a lábait. Ennyire félne a rajongóktól?
Bent simán elsétáltunk a biztonsági őrök mellett. Az, aki odajött hozzám, elkerekedett szemekkel meredt rám.
Szívesen nézelődtem volna, de Henry egy szemérnyit sem lassított, ugyanúgy átrohantunk a termeken, míg végül egy sminkes asztal előtt fékezett le.
- Tessék, itt helyre tudod hozni magad - szólalt meg egyhangúan, majd nekidőlt a falnak, és mindenfelé nézett, csak arra nem, ahol én vagyok.
Összeszűkített szemekkel meredtem rá, majd a tükör felé fordultam, hogy megnézzem, mennyire lehet rémes a helyzet. Hát, az volt... a sminkem, amit Jinah tökéletesen megcsinált, teljesen elfojt, tisztán látszott, hogy sírtam. A szemeim vöröslöttek, és még be is dagadtak egy kicsit.
A fekete pacát kezdtem el a kezemmel törölgetni, de ahelyett, hogy lejött volna, csak még tovább mázoltam.
Az ajkamba haraptam, és próbáltam nem sírni. Így lesz a tökéletesnek hitt napból a legrémesebb...
Egy kéz szorítását éreztem meg a csuklómon. Henryre néztem, aki az ujjaimat bámulta.
- Így csak jobban elrontod...
- Ha nem mondod, akkor is rájöttem volna - suttogtam szomorúan.
Henry nagyot sóhajtott, majd megragadta a csípőmet, és a szék felé terelt, majd szabályosan letolt oda. Teljesen elpirultam, az egyetlen szerencsém az volt, hogy a kinti hideg miatt így is kipirult volt az arcom.
Henry elfordult tőlem, majd elővett egy vattát, és ugyanúgy lemosta a sminkem, mint délután Jinah. De mégis, a kettő között hatalmas különbséget éreztem. Mikor Jinah csinálta, teljesen nyugodt voltam, sőt, boldog is. Amikor viszont Henry... a torkomban fojtogató érzés volt, a szívem a fülemben dobogott, a mellkasomban pedig kellemetlen, szorító hatást ért el. Néha hozzáért az ujja az arcomhoz, olyankor pedig úgy éreztem, csak tovább pirulok.
Mikor végzett az eltávolításával, elővett egy fekete szemhéjpúdert, és várakozóan nézett rám. A gondolataim teljesen máshol jártak, nem értettem, hogy mit szeretne.
- Lehunynád a szemeidet? - kérdezte kicsit ingerülten.
- Pe-persze - feleltem dadogva, és megtettem, amire kért.
Egy pár másodperc múlva megéreztem a meleg kezét az arcomon. A pillanat nem akart elmúlni, szinte már lángolt az amúgy is forró arcom.
(hallgassátok)
Nem láthattam, de őt éreztem. Nem tudtam hová tenni ezeket az érzéseket, de abban a pillanatban képtelen voltam bármire is gondolni. Az elmém egyik felében éreztem, hogy ez nem helyes - de túlságosan távol volt az a gondolatfoszlány, és túlságosan is lekötötte minden érzékemet az érintése.
- Komolyan, egy lánynak tudnia kellene sminkelni ennyi idősen...
Mély volt a hangja, nem volt több suttogásnál. Valamiért olyan belsőségesnek éreztem ezt a pillanatot, amiben még sosem volt részem. Bár épp próbált megdorgálni, de teljesen másról árulkodott a hangszíne. Nem volt rám mérges, sőt, mintha még jól is mulatott volna magában. Régen, amikor ilyen hangon beszélt, mindig látszódott a mosoly a szája sarkában, és legszívesebben felnyitottam volna a szemeimet, és megnéztem volna, hogy most is így csinál-e. De féltem, hogy amint felnézek, elveszik a pillanat varázsa, így nem mozdultam, még levegőt is alig mertem venni.
Éreztem, hogy végzett az egyik szememmel, mert a másik oldalamon éreztem meg a tüzes érintését. Nyomtalanul eltűnt belőlem a nem is olyan rég érzett elkeseredettség, helyette egy ismeretlen, határozottan kellemes érzés vette át a helyét. Csak pár pillanat múlva vettem észre, hogy mosolygok.
- Mi olyan vicces? - Színtelen hangon próbálta kérdezni, de kihallottam belőle ismét azt, hogy ő is jól érzi magát.
- Csak az, hogy te sminkelsz - feleltem halkan.
- Ez nem vicces, inkább elkeserítő.
Befejezte a munkát a szemeimmel, így kinyithattam. A kezét maga mellé ejtette, és mintha hidegebbnek éreztem volna a levegőt.
Egy pillanatra ismét elfordult tőlem, majd a kezében egy kis rózsaszínes tubust véltem felfedezni. Egy aprót kinyomott a kezére, és ismét az arcom felé kezdett el közelíteni. A kisujjával megtámasztotta a kezét az arcomon, a hüvelykujjával pedig az ajkaimhoz ért. Üveges tekintettel bámultam őt, ő pedig az ajkaimat. Legszívesebben újra beleharaptam volna, annyira zavarban éreztem magamat, de nem tudtam megmozdulni, úgy éreztem, mintha teljesen megfagytam volna.
Miután végzett, a szemembe nézett. Bár régen is nézett rám, de akkor csak barátságosan méregetett, most viszont egy teljesen új, eddig nem látott oldalát mutatta meg nekem.
Nem akart megszűnni a pillanat, mintha több évszázadon keresztül néztük volna egymást.
- Gonosz vagy - nyögtem ki, majd felálltam, és kirohantam a szobából. Nagyon sokáig mentem előre, lehajtott fejjel, de nem akartam visszanézni. Soha többé nem akartam látni.
Valakinek nekirohantam, és a földön kötöttem ki. A fenekemhez nyúltam, mivel nagyon fájt.
- Sajnálom - szólaltam meg.
- Semmi baj... - felelte Eunhyuk. - Minnie? - kérdezte meglepetten.
- Igen - válaszoltam mosolyogva.
- Alig ismertelek fel, olyan dögösen nézel ki - mondta elismerően.
- Ki néz ki dögösen? - kérdezte Donghae, majd a hang mellé társult a teste is.
- Hát nem te - vetette oda Hyukkie, majd elfordult és távozott. Félrebillentett fejjel meredtem utána, ugyanolyan meglepetten, mintha Hae.
- Minnie, végre itt vagy - szólalt meg Donghae, miután feleszmélt. A kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, és ő felhúzott.
- Nehezen sikerült bejutni...
- Nem csodálom, nagyon kemények a biztonsági őrök, bár megértem. Ma is megpróbált beszökni egy rajongó, még sírt is.
- Ezt honnan tudod? - kérdeztem vissza azonnal.
- Henryvel beszélgettünk, mikor elsétált mellettünk két őr.
- Értem - válaszoltam bólogatva. Jobb, ha nem tudják meg, hogy sírtam.
- Igaza van Hyukjaenek, tényleg kicsípted magadat - váltott témát mosolyogva.
- Néha nekem is szabad. - Én is elmosolyodtam, és félrenéztem.
- Szívesen mondanám, hogy megmutatom neked az öltözőnket, de nem szeretnéd látni jelen pillanatban... jut eszembe, Jinah-t hol hagytad? Kyu még mindig várja a hívását.
- Hát az a helyzet, hogy ő ma nem tudott eljönni, mert a főnöke behívta melózni.
- Ebből még balhé lesz - mondta kuncogva. - Kerítek neked valakit, aki elvisz a helyedre.
Körülnézett, majd miután kiszúrt egy sztaffost, intett neki, aki azonnal odament.
- Meg tudnád mutatni Minninek a helyét? Két helyet foglaltunk ma le, az egyiket lemondták.
- Persze - válaszolt a lány, majd mélyen meghajolt. Donghae csak megcsóválta a fejét, majd elindult.
- Majd találkozunk a koncert után, várj meg itt - mondta a válla felett.
A lány határozottan megragadta a csuklómat, és maga után kezdett el húzni.
- Nem lehetne, hogy szednéd a csinos kis lábaidat? Ezer dolgom van még! - mondta ingerülten. Csodálkozva néztem rá, teljesen másképp viselkedett Hae társaságában.
Próbáltam eleget tenni a kérésének, de még így is eszeveszetten gyorsnak éreztem. Végül kimentünk a nyílt térre, a színpad elé, és az egyik legjobb helyre parancsolt oda, az első sorba, aztán el is tűnt. A rajongók ebből mit sem vettek észre, talán amint meglátták, hogy egyikünk sem fiú, azonnal láthatatlanná is váltunk számukra.
Nem sokáig kellett várakozni, a fiúk szinte azonnal megjelentek.
Fergeteges koncert volt. Életem első koncertje, de azt hiszem, a legemlékezetesebb is. Végig mosolyogtam. A srácok komolyra vették a figurát az elején, de a közepe felé már belekezdtek a szokásos hülyéskedésükbe. Próbáltam mindenkire figyelni, de Yesung egyszerűen vonzotta a figyelmemet. Olyan tisztán énekelt, és a mozdulatai is tökéletesek voltak. Bár azon hangosan felnevettem, amikor a saját "táncát" vetette be az egyik koreográfia közepén. Ezt Hyukkie vette észre először, és odament hozzá táncolni. Amint ez feltűnt Donghaenak Eunhyuk mellé állt, és hármasban nyomták egy ideig.
A főtáncos mozdulatai megváltoztak, bár nem tudnám megmondani, hogy miben. Annál a résznél egyikük sem énekelt, így csak a tekintetén láthattam, hogy valami nincs rendjén.
Azt hiszem, összevesztek. Talán ezért is rohant el azonnal Hyukkie, amikor feltűnt Hae a folyosón. Őszintén meglepődtem, mert el nem tudtam képzelni, hogy ők min tudnának összeveszni...
Eunhyuk kivárt pár pillanatot, majd tovább állt, és töretlen mosollyal nézett a közönségre. Talán ez senkinek sem fog feltűnni, mert nem ismerik őket... de nekem szemet szúrt. És biztos vagyok abban, hogyha Jinah itt lett volna, akkor ő azt is tudná, hogy miért történt ez.
Az ezt követő szám egy SuJu M-es szám volt, név szerint a Break Down. Ebben már Henry és Zhou Mi is részt vett, akik pedig nem voltak benne ebben a csapatban, lementek. A koreográfiát hiba nélkül végrehajtották, a legvégén pedig szétváltak. A dal után beszélgetni kezdtek, majd Ryeowook bejelentette, hogy most egy kicsit lassabb szám következik.
Már az első akkordok után tudtam, hogy a Goodbye my love lesz az. Szerettem ezt a számukat, sőt, emiatt kezdtem el kínaiul tanulni, bár nem sokra haladtam vele. Egy helyben álltak, néha tovább sétáltak, de egyszerűen mesés volt, amit a színpadi hatások csak felerősítettek. Azt mindig megvilágították, aki énekelt. A szememmel végig Ryeowookot követtem, mert szerintem neki van a leglenyűgözőbb hangja itt. Azonban akadt két pillanat, amikor másra figyeltem...
Henry a második résznél nem messze állt meg tőlem. Arra felé nézett, ahol én voltam, és azt gondolom, hogy nekem is szánta a következő szavakat:
"Az időn, amit együtt töltöttünk, úgy gondolom, könnyebben tovább tudsz lépni, ha elfelejted."
Szúró érzés kerítette hatalmába a mellkasomat, a szívem szinte kifacsarodott. Szörnyen éreztem magamat... De nem hagytam, hogy a negatív érzelmeim újra magukkal ragadjanak, így ismét Wookiet kezdtem el nézni. Hihetetlen, hogy akinek ennyire jó hangja van, a konyhában is perfekt legyen.... kicsit csalásnak éreztem már.
A vége felé azonban Henry teljesen előttem állt meg, és nem tudtam nem őt figyelni. Most következik az ő része, és pontosan tudom, hogy mit fog énekelni... mielőtt belekezdett volna a sorba, a szemembe nézett. Nem tudom, hogyan talált meg a számtalan ember között, de minden figyelme rám irányult.
"Szerelmem, szerelmem, ha azt mondom viszlát, kevésbé leszel szomorú?"
Amikor azt mondta, hogy szerelmem, a hangja végtelen lágy volt. Tökéletesen értettem, hogy mit mondott, azt viszont nem, hogy miért csinálja ezt.
Bizonyára szórakozik velem. El tudom képzelni, hogy a koncert után, ha látjuk egymást, könnyedén a szemembe fog nevetni a béna arcomon.
Megráztam a fejemet, és egy mosolyt erőltettem magamra. Értetlen tekintetét elkapta rólam, de még láttam rajta.
A kis formációk után az utolsó három számot ismét együtt énekelték. A legvégén a "We are super juniOR" felkiáltással búcsúztak a harmadik encore után. A rajongók elkeseredetten kiabáltak még, de már nem jöttek vissza, így elkezdtek kifelé szállingózni, a biztonsági őrök pedig toltak is kifelé.
- Elnézést, nekem ott kell várnom - szóltam az egyiküknek, de az csak rideg tekintettel pillantott rám.
- Nem.
- Az egyik barátnőmmel megbeszéltük, hogy ott fogunk találkozni, ha véletlenül elkeveredünk egymás mellől. - Talán most megengedik, ha számukra ésszerű indokot mondok.
- Ne próbálkozzon. A válaszom nem. Majd kintebb is megtalálják egymást. - Vagy mégsem.
- De kérem. Csak a sztaffosok jönnek ide, hogy rendet tegyenek, senki más. Ők szemmel tartanának, bár őszintén bevallom, nem fűt a vágy, hogy rávessem magamat akármelyikükre.
- Cafka. És még elfnek nevezed magad? - A lány, aki mellettem állt a koncerten, lenézően méregetett.
- Nem mondtam, hogy az vagyok... - Pedig az vagyok.
- Értem, akkor csak egy gazdag csitri vagy, aki felvág mások előtt, hogy bármikor vehet magának első sorba szóló jegyet. Hát gratulálok!
- Ez nem felvágás. Csak szeretem őket, és... - A mondatom végét még én se hallottam, olyan halkan beszéltem.
- Már megszólalni sem mersz? Gratulálok. Komolyan sajnálom a fiúkat, hogy ilyenek is eljönnek a koncertjeikre.
- Tudja mit? - szólt közbe a biztonsági őr. - Legyen, maradjon ott. De amint visszamegyek, már ne lássam ott.
Ez talán egy betanult szöveg nálunk. Mindegy, most kivételesen szerencsém volt. Visszasétáltam az előbbi helyemre, és némán imádkoztam azért, hogy mihamarabb idejöjjön valamelyikőjük.
Egy biztonsági őr kezdett el közelíteni felém, és már komolyan mondom, nagyon elegem volt belőlük a mai napra. Céltudatosan trappolt felém, majd amikor elém ért, szorosan rámarkolt a csuklómra, és maga után rángatott a hátsó kijárat felé.
- Ne, kérem! Csak várok valakit, aki azonnal megtalál, és már megyek is! Csak had maradjak ott... - kérleltem. Ez azonban nem szólt hozzám, csak vitt maga után. Szoros volt a szorítása, azonban egyszerre gyengéd is. Ő volt az első, aki ma nem rohant velem, hanem szépen nyugodtan sétált, mintha nem sietne. Eleinte mérges voltam rá, amiért hozzám sem szól, de a kedves gesztusa miatt nem tudtam rá dühös lenni.
Az utolsó pillanatban elfordult a kijáratot jelző kordon előtt, és egy fal mögé húzott be. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, hogy láthassam az arcát, de olyan gyorsan mozgott, hogy nem láttam belőle mást, csak egy elmosódott foltot.
Az ajkait az enyémekre tapasztotta, és az első reakcióm az volt, hogy eltoltam magamtól, de a kezeit a csípőmön hagyta, és vasmarokkal ott tartott. Hát ha nincs más választásom...
A térdemmel a gyengébbik testérészét vettem célba, mire azonnal eltávolodott tőlem, és még egy jobb horgost is adtam neki. Még ilyet...
Fájdalmában letérdelt előttem, és szörnyű hangon nyöszörögni kezdett. Erről viszont azonnal felismertem - Yesung volt az.
- Jézus, Mária, nagyon sajnálom! - kiáltottam fel, és letérdeltem elé. Nem tudtam, mit szokás ilyenkor csinálni...
Bár nem hiszem, hogy valaki képes lenne eltéveszteni a barátját, majd helybenhagyni.
Tétlenül a mellkasom előtt tartottam a kezeimet, majd kinyújtottam felé, és az egyiket az arcára, a másikat pedig a vállára helyeztem.
- Nagyon fáj? - kérdeztem halkan. Rettenetesen elszégyelltem magam...
- Ahh, dehogy - felelte, és próbált mosolyogni. - De ha nem lesznek gyerekeink, az a te hibád lesz - suttogta.
Az ajkaimba haraptam, majd átöleltem a nyakát.
- Nagyon, nagyon sajnálom!
- Most már semmi baj - válaszolta megnyugtató hangos, és visszaölelt. Lassan az ölébe húzott, és eltávolodott tőlem pont annyira, hogy láthassam az őszinte, gyönyörű mosolyát.
- Bár még senki nem jelezte felém, hogy ilyen rosszul csókolok... - szólalt meg, közben a homlokát az enyémnek döntötte. Bűnbánó arccal néztem rá.
- Csak viccelek. Legalább tudom, hogy téged sem kell féltenem. - Talán megengedtem volna magamnak egy enyhe mosolyt, de még közelebb hajolt hozzám, és amikor ezúttal megcsókolt, már nem voltam olyan hülye, hogy eltoljam magamtól. A szemeimet automatikusan lehunytam, és utat engedtem neki. Bár a csókolózás téma még mindig új volt számomra, én nagyon élveztem, amit Yesung csinált velem.
Én távolodtam el hamarabb, és csillogó szemekkel néztem rá.
- Isteni voltál ma - suttogtam neki.
- Hát ez azért túlzás, de azért köszönöm. Ez volt a legjobb koncert, amin voltál, igaz?
- Igazából ez volt az első... de örökre a legjobb, az biztos.
- Ezt nem tudhatod. Majd eljössz velünk egy kínai koncertre is. Azt muszáj látnod, teljesen más a hangulat akkor.
- Erről jut eszembe... mi történt Hyukkie és Hae között?
- Senki nem tudja pontosan, de mindenkinek van egy igen erős tippje...
- És az mi lenne?
Yesung elmosolyodott, közben pedig összeborzolta a hajamat.
- Mondtam már, hogy milyen szexi vagy ma?
Kicsit zavart a témaváltás, és az, hogy nem bízott meg bennem annyira, hogy elmondja... de jól esett a bókja. Nagyon is jól.
- Én... miattad... csináltam - nyögtem ki nagy nehezen. Nem tudtam a szemébe nézni, teljesen elvörösödve sütöttem le a tekintetem.
A kezei szorosabban fonódtak a derekam köré, és arcát a hajamba temette.
- Köszönöm - suttogta alig hallhatóan.
Elmosolyodtam. Egy pár pillanatig még úgy maradtunk, majd kikászálódtam az öléből, és felálltam. Yesungnak kicsit nehezére esett, és nem is értettem, hogyan volt képes elviselni, hogy azok után még az ölében is ültem... kétségtelenül ő az én hősöm. Hihetetlen, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra azok után, amiket csináltam. Még fel is pofoztam...
Az arcom ismét lángolt, ahogy erre gondoltam. Yesung azonnal észrevette, és szorosan elém lépett. Az ujjaival lágyan végigsimított az arcomon, az érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm.
- Minnie, beszélni szeretnék veled - szólt közbe Henry. Meglepetten néztem rá, észre sem vettem, hogy ott van. Yesung nagyot sóhajtott, majd leeresztette maga mellé a kezeit. Nem szólt semmit, csak sarkon fordult, és elballagott. Furcsa érzések kerítettek hatalmába, ahogy láttam, hogy így elsétál...
- Minnie... - szólalt meg ismét Henry, ezzel magára vonta a figyelmem.
- Igen? - kérdeztem tőle kimérten.
- Azt szeretném, ha újra kezdenénk. Te meg én. Amit Leeteuk javasolt, még az elején...
A szemeim elkerekedtek, az ajkaim szétnyíltak. A szívem őrült dobogásba kezdett, mintha csak ki akart volna szakadni a mellkasomból. A háttérzajok, amiket eddig végig hallottam, megszűntek, csak Ő volt és én.
- De... - kezdtem bele, azonban közbevágott.
- Tudom, hogy mi a helyzet. Nem kell most válaszolnod, nem is kérek ilyet... csak gondoltam, elmondom. - A vállait megvonta, mintha nem is érdekelné az egész, és oldalra nézett. Megsértettem.
Nem jutottam szóhoz, ötletem sem volt arra, hogy mit mondhatnék. Semmi értelmes nem jutott eszembe.
Henry nem sokáig állt ott, sarkon fordult, és elballagott.
Meredten álltam ott, aznap oly sokadjára lefagyva. Ha lenne egy gomb rajtam, ami újraindítana mindent, szívesen megnyomnám...
Nem is érezhetném ennél nyomorultabbul magamat. Minden rossz... Jinah pedig azt mondta, hogy nem így lesz. De nélküle ennyire vagyok képes... Huszonhárom évesen ennyit tudok. A mai nap egyetlen értelmes mozdulatom nem volt, legszívesebben felakasztottam volna magamat az első fára.
- Hazaviszlek, jó? - kérdezte mellőlem Kyu. Felé fordultam, ő pedig barátságos mosollyal nézett rám.
Összepréseltem a számat, és könnyes szemekkel bólintottam.
Kyu szólt az egyik sofőrnek, aki pillanatokon belül ott termett egy autóval, mi pedig beszálltunk. A homlokomat a hűvös ablaknak nekitámasztva próbáltam lehűteni a gondolataimat. Üresen bámultam az elsuhanó tájat, nem engedtem meg magamnak, hogy bármin is most kezdjek el filózni.
Az autó lefékezett, én pedig Kyu felé fordultam.
- Köszönöm, jó éjszakát - mondtam gépies hangon, majd kiszálltam. Lassú léptekkel jutottam el a lakásig, és amint kinyitottam az ajtót, az első dolgom az volt, hogy elterüljek az ágyamon.
Hosszú, hosszú nap... talán túlságosan is. Bár a barátnőm bármelyik pillanatban hazaérhet, és meghallatna, mégis, magányosabbnak érzem magam, mint régen, amikor nem voltak barátaim... és fáradtabbnak. Sokkal fáradtabbnak.
A szemeim elnehezültek, én pedig könnyek nélkül aludtam el, semmire sem gondolva.
A fekete pacát kezdtem el a kezemmel törölgetni, de ahelyett, hogy lejött volna, csak még tovább mázoltam.
Az ajkamba haraptam, és próbáltam nem sírni. Így lesz a tökéletesnek hitt napból a legrémesebb...
Egy kéz szorítását éreztem meg a csuklómon. Henryre néztem, aki az ujjaimat bámulta.
- Így csak jobban elrontod...
- Ha nem mondod, akkor is rájöttem volna - suttogtam szomorúan.
Henry nagyot sóhajtott, majd megragadta a csípőmet, és a szék felé terelt, majd szabályosan letolt oda. Teljesen elpirultam, az egyetlen szerencsém az volt, hogy a kinti hideg miatt így is kipirult volt az arcom.
Henry elfordult tőlem, majd elővett egy vattát, és ugyanúgy lemosta a sminkem, mint délután Jinah. De mégis, a kettő között hatalmas különbséget éreztem. Mikor Jinah csinálta, teljesen nyugodt voltam, sőt, boldog is. Amikor viszont Henry... a torkomban fojtogató érzés volt, a szívem a fülemben dobogott, a mellkasomban pedig kellemetlen, szorító hatást ért el. Néha hozzáért az ujja az arcomhoz, olyankor pedig úgy éreztem, csak tovább pirulok.
Mikor végzett az eltávolításával, elővett egy fekete szemhéjpúdert, és várakozóan nézett rám. A gondolataim teljesen máshol jártak, nem értettem, hogy mit szeretne.
- Lehunynád a szemeidet? - kérdezte kicsit ingerülten.
- Pe-persze - feleltem dadogva, és megtettem, amire kért.
Egy pár másodperc múlva megéreztem a meleg kezét az arcomon. A pillanat nem akart elmúlni, szinte már lángolt az amúgy is forró arcom.
(hallgassátok)
Nem láthattam, de őt éreztem. Nem tudtam hová tenni ezeket az érzéseket, de abban a pillanatban képtelen voltam bármire is gondolni. Az elmém egyik felében éreztem, hogy ez nem helyes - de túlságosan távol volt az a gondolatfoszlány, és túlságosan is lekötötte minden érzékemet az érintése.
- Komolyan, egy lánynak tudnia kellene sminkelni ennyi idősen...
Mély volt a hangja, nem volt több suttogásnál. Valamiért olyan belsőségesnek éreztem ezt a pillanatot, amiben még sosem volt részem. Bár épp próbált megdorgálni, de teljesen másról árulkodott a hangszíne. Nem volt rám mérges, sőt, mintha még jól is mulatott volna magában. Régen, amikor ilyen hangon beszélt, mindig látszódott a mosoly a szája sarkában, és legszívesebben felnyitottam volna a szemeimet, és megnéztem volna, hogy most is így csinál-e. De féltem, hogy amint felnézek, elveszik a pillanat varázsa, így nem mozdultam, még levegőt is alig mertem venni.
Éreztem, hogy végzett az egyik szememmel, mert a másik oldalamon éreztem meg a tüzes érintését. Nyomtalanul eltűnt belőlem a nem is olyan rég érzett elkeseredettség, helyette egy ismeretlen, határozottan kellemes érzés vette át a helyét. Csak pár pillanat múlva vettem észre, hogy mosolygok.
- Mi olyan vicces? - Színtelen hangon próbálta kérdezni, de kihallottam belőle ismét azt, hogy ő is jól érzi magát.
- Csak az, hogy te sminkelsz - feleltem halkan.
- Ez nem vicces, inkább elkeserítő.
Befejezte a munkát a szemeimmel, így kinyithattam. A kezét maga mellé ejtette, és mintha hidegebbnek éreztem volna a levegőt.
Egy pillanatra ismét elfordult tőlem, majd a kezében egy kis rózsaszínes tubust véltem felfedezni. Egy aprót kinyomott a kezére, és ismét az arcom felé kezdett el közelíteni. A kisujjával megtámasztotta a kezét az arcomon, a hüvelykujjával pedig az ajkaimhoz ért. Üveges tekintettel bámultam őt, ő pedig az ajkaimat. Legszívesebben újra beleharaptam volna, annyira zavarban éreztem magamat, de nem tudtam megmozdulni, úgy éreztem, mintha teljesen megfagytam volna.
Miután végzett, a szemembe nézett. Bár régen is nézett rám, de akkor csak barátságosan méregetett, most viszont egy teljesen új, eddig nem látott oldalát mutatta meg nekem.
Nem akart megszűnni a pillanat, mintha több évszázadon keresztül néztük volna egymást.
- Gonosz vagy - nyögtem ki, majd felálltam, és kirohantam a szobából. Nagyon sokáig mentem előre, lehajtott fejjel, de nem akartam visszanézni. Soha többé nem akartam látni.
Valakinek nekirohantam, és a földön kötöttem ki. A fenekemhez nyúltam, mivel nagyon fájt.
- Sajnálom - szólaltam meg.
- Semmi baj... - felelte Eunhyuk. - Minnie? - kérdezte meglepetten.
- Igen - válaszoltam mosolyogva.
- Alig ismertelek fel, olyan dögösen nézel ki - mondta elismerően.
- Ki néz ki dögösen? - kérdezte Donghae, majd a hang mellé társult a teste is.
- Hát nem te - vetette oda Hyukkie, majd elfordult és távozott. Félrebillentett fejjel meredtem utána, ugyanolyan meglepetten, mintha Hae.
- Minnie, végre itt vagy - szólalt meg Donghae, miután feleszmélt. A kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, és ő felhúzott.
- Nehezen sikerült bejutni...
- Nem csodálom, nagyon kemények a biztonsági őrök, bár megértem. Ma is megpróbált beszökni egy rajongó, még sírt is.
- Ezt honnan tudod? - kérdeztem vissza azonnal.
- Henryvel beszélgettünk, mikor elsétált mellettünk két őr.
- Értem - válaszoltam bólogatva. Jobb, ha nem tudják meg, hogy sírtam.
- Igaza van Hyukjaenek, tényleg kicsípted magadat - váltott témát mosolyogva.
- Néha nekem is szabad. - Én is elmosolyodtam, és félrenéztem.
- Szívesen mondanám, hogy megmutatom neked az öltözőnket, de nem szeretnéd látni jelen pillanatban... jut eszembe, Jinah-t hol hagytad? Kyu még mindig várja a hívását.
- Hát az a helyzet, hogy ő ma nem tudott eljönni, mert a főnöke behívta melózni.
- Ebből még balhé lesz - mondta kuncogva. - Kerítek neked valakit, aki elvisz a helyedre.
Körülnézett, majd miután kiszúrt egy sztaffost, intett neki, aki azonnal odament.
- Meg tudnád mutatni Minninek a helyét? Két helyet foglaltunk ma le, az egyiket lemondták.
- Persze - válaszolt a lány, majd mélyen meghajolt. Donghae csak megcsóválta a fejét, majd elindult.
- Majd találkozunk a koncert után, várj meg itt - mondta a válla felett.
A lány határozottan megragadta a csuklómat, és maga után kezdett el húzni.
- Nem lehetne, hogy szednéd a csinos kis lábaidat? Ezer dolgom van még! - mondta ingerülten. Csodálkozva néztem rá, teljesen másképp viselkedett Hae társaságában.
Próbáltam eleget tenni a kérésének, de még így is eszeveszetten gyorsnak éreztem. Végül kimentünk a nyílt térre, a színpad elé, és az egyik legjobb helyre parancsolt oda, az első sorba, aztán el is tűnt. A rajongók ebből mit sem vettek észre, talán amint meglátták, hogy egyikünk sem fiú, azonnal láthatatlanná is váltunk számukra.
Nem sokáig kellett várakozni, a fiúk szinte azonnal megjelentek.
Fergeteges koncert volt. Életem első koncertje, de azt hiszem, a legemlékezetesebb is. Végig mosolyogtam. A srácok komolyra vették a figurát az elején, de a közepe felé már belekezdtek a szokásos hülyéskedésükbe. Próbáltam mindenkire figyelni, de Yesung egyszerűen vonzotta a figyelmemet. Olyan tisztán énekelt, és a mozdulatai is tökéletesek voltak. Bár azon hangosan felnevettem, amikor a saját "táncát" vetette be az egyik koreográfia közepén. Ezt Hyukkie vette észre először, és odament hozzá táncolni. Amint ez feltűnt Donghaenak Eunhyuk mellé állt, és hármasban nyomták egy ideig.
A főtáncos mozdulatai megváltoztak, bár nem tudnám megmondani, hogy miben. Annál a résznél egyikük sem énekelt, így csak a tekintetén láthattam, hogy valami nincs rendjén.
Azt hiszem, összevesztek. Talán ezért is rohant el azonnal Hyukkie, amikor feltűnt Hae a folyosón. Őszintén meglepődtem, mert el nem tudtam képzelni, hogy ők min tudnának összeveszni...
Eunhyuk kivárt pár pillanatot, majd tovább állt, és töretlen mosollyal nézett a közönségre. Talán ez senkinek sem fog feltűnni, mert nem ismerik őket... de nekem szemet szúrt. És biztos vagyok abban, hogyha Jinah itt lett volna, akkor ő azt is tudná, hogy miért történt ez.
Az ezt követő szám egy SuJu M-es szám volt, név szerint a Break Down. Ebben már Henry és Zhou Mi is részt vett, akik pedig nem voltak benne ebben a csapatban, lementek. A koreográfiát hiba nélkül végrehajtották, a legvégén pedig szétváltak. A dal után beszélgetni kezdtek, majd Ryeowook bejelentette, hogy most egy kicsit lassabb szám következik.
Már az első akkordok után tudtam, hogy a Goodbye my love lesz az. Szerettem ezt a számukat, sőt, emiatt kezdtem el kínaiul tanulni, bár nem sokra haladtam vele. Egy helyben álltak, néha tovább sétáltak, de egyszerűen mesés volt, amit a színpadi hatások csak felerősítettek. Azt mindig megvilágították, aki énekelt. A szememmel végig Ryeowookot követtem, mert szerintem neki van a leglenyűgözőbb hangja itt. Azonban akadt két pillanat, amikor másra figyeltem...
Henry a második résznél nem messze állt meg tőlem. Arra felé nézett, ahol én voltam, és azt gondolom, hogy nekem is szánta a következő szavakat:
"Az időn, amit együtt töltöttünk, úgy gondolom, könnyebben tovább tudsz lépni, ha elfelejted."
Szúró érzés kerítette hatalmába a mellkasomat, a szívem szinte kifacsarodott. Szörnyen éreztem magamat... De nem hagytam, hogy a negatív érzelmeim újra magukkal ragadjanak, így ismét Wookiet kezdtem el nézni. Hihetetlen, hogy akinek ennyire jó hangja van, a konyhában is perfekt legyen.... kicsit csalásnak éreztem már.
A vége felé azonban Henry teljesen előttem állt meg, és nem tudtam nem őt figyelni. Most következik az ő része, és pontosan tudom, hogy mit fog énekelni... mielőtt belekezdett volna a sorba, a szemembe nézett. Nem tudom, hogyan talált meg a számtalan ember között, de minden figyelme rám irányult.
"Szerelmem, szerelmem, ha azt mondom viszlát, kevésbé leszel szomorú?"
Amikor azt mondta, hogy szerelmem, a hangja végtelen lágy volt. Tökéletesen értettem, hogy mit mondott, azt viszont nem, hogy miért csinálja ezt.
Bizonyára szórakozik velem. El tudom képzelni, hogy a koncert után, ha látjuk egymást, könnyedén a szemembe fog nevetni a béna arcomon.
Megráztam a fejemet, és egy mosolyt erőltettem magamra. Értetlen tekintetét elkapta rólam, de még láttam rajta.
A kis formációk után az utolsó három számot ismét együtt énekelték. A legvégén a "We are super juniOR" felkiáltással búcsúztak a harmadik encore után. A rajongók elkeseredetten kiabáltak még, de már nem jöttek vissza, így elkezdtek kifelé szállingózni, a biztonsági őrök pedig toltak is kifelé.
- Elnézést, nekem ott kell várnom - szóltam az egyiküknek, de az csak rideg tekintettel pillantott rám.
- Nem.
- Az egyik barátnőmmel megbeszéltük, hogy ott fogunk találkozni, ha véletlenül elkeveredünk egymás mellől. - Talán most megengedik, ha számukra ésszerű indokot mondok.
- Ne próbálkozzon. A válaszom nem. Majd kintebb is megtalálják egymást. - Vagy mégsem.
- De kérem. Csak a sztaffosok jönnek ide, hogy rendet tegyenek, senki más. Ők szemmel tartanának, bár őszintén bevallom, nem fűt a vágy, hogy rávessem magamat akármelyikükre.
- Cafka. És még elfnek nevezed magad? - A lány, aki mellettem állt a koncerten, lenézően méregetett.
- Nem mondtam, hogy az vagyok... - Pedig az vagyok.
- Értem, akkor csak egy gazdag csitri vagy, aki felvág mások előtt, hogy bármikor vehet magának első sorba szóló jegyet. Hát gratulálok!
- Ez nem felvágás. Csak szeretem őket, és... - A mondatom végét még én se hallottam, olyan halkan beszéltem.
- Már megszólalni sem mersz? Gratulálok. Komolyan sajnálom a fiúkat, hogy ilyenek is eljönnek a koncertjeikre.
- Tudja mit? - szólt közbe a biztonsági őr. - Legyen, maradjon ott. De amint visszamegyek, már ne lássam ott.
Ez talán egy betanult szöveg nálunk. Mindegy, most kivételesen szerencsém volt. Visszasétáltam az előbbi helyemre, és némán imádkoztam azért, hogy mihamarabb idejöjjön valamelyikőjük.
Egy biztonsági őr kezdett el közelíteni felém, és már komolyan mondom, nagyon elegem volt belőlük a mai napra. Céltudatosan trappolt felém, majd amikor elém ért, szorosan rámarkolt a csuklómra, és maga után rángatott a hátsó kijárat felé.
- Ne, kérem! Csak várok valakit, aki azonnal megtalál, és már megyek is! Csak had maradjak ott... - kérleltem. Ez azonban nem szólt hozzám, csak vitt maga után. Szoros volt a szorítása, azonban egyszerre gyengéd is. Ő volt az első, aki ma nem rohant velem, hanem szépen nyugodtan sétált, mintha nem sietne. Eleinte mérges voltam rá, amiért hozzám sem szól, de a kedves gesztusa miatt nem tudtam rá dühös lenni.
Az utolsó pillanatban elfordult a kijáratot jelző kordon előtt, és egy fal mögé húzott be. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, hogy láthassam az arcát, de olyan gyorsan mozgott, hogy nem láttam belőle mást, csak egy elmosódott foltot.
Az ajkait az enyémekre tapasztotta, és az első reakcióm az volt, hogy eltoltam magamtól, de a kezeit a csípőmön hagyta, és vasmarokkal ott tartott. Hát ha nincs más választásom...
A térdemmel a gyengébbik testérészét vettem célba, mire azonnal eltávolodott tőlem, és még egy jobb horgost is adtam neki. Még ilyet...
Fájdalmában letérdelt előttem, és szörnyű hangon nyöszörögni kezdett. Erről viszont azonnal felismertem - Yesung volt az.
- Jézus, Mária, nagyon sajnálom! - kiáltottam fel, és letérdeltem elé. Nem tudtam, mit szokás ilyenkor csinálni...
Bár nem hiszem, hogy valaki képes lenne eltéveszteni a barátját, majd helybenhagyni.
Tétlenül a mellkasom előtt tartottam a kezeimet, majd kinyújtottam felé, és az egyiket az arcára, a másikat pedig a vállára helyeztem.
- Nagyon fáj? - kérdeztem halkan. Rettenetesen elszégyelltem magam...
- Ahh, dehogy - felelte, és próbált mosolyogni. - De ha nem lesznek gyerekeink, az a te hibád lesz - suttogta.
Az ajkaimba haraptam, majd átöleltem a nyakát.
- Nagyon, nagyon sajnálom!
- Most már semmi baj - válaszolta megnyugtató hangos, és visszaölelt. Lassan az ölébe húzott, és eltávolodott tőlem pont annyira, hogy láthassam az őszinte, gyönyörű mosolyát.
- Bár még senki nem jelezte felém, hogy ilyen rosszul csókolok... - szólalt meg, közben a homlokát az enyémnek döntötte. Bűnbánó arccal néztem rá.
- Csak viccelek. Legalább tudom, hogy téged sem kell féltenem. - Talán megengedtem volna magamnak egy enyhe mosolyt, de még közelebb hajolt hozzám, és amikor ezúttal megcsókolt, már nem voltam olyan hülye, hogy eltoljam magamtól. A szemeimet automatikusan lehunytam, és utat engedtem neki. Bár a csókolózás téma még mindig új volt számomra, én nagyon élveztem, amit Yesung csinált velem.
Én távolodtam el hamarabb, és csillogó szemekkel néztem rá.
- Isteni voltál ma - suttogtam neki.
- Hát ez azért túlzás, de azért köszönöm. Ez volt a legjobb koncert, amin voltál, igaz?
- Igazából ez volt az első... de örökre a legjobb, az biztos.
- Ezt nem tudhatod. Majd eljössz velünk egy kínai koncertre is. Azt muszáj látnod, teljesen más a hangulat akkor.
- Erről jut eszembe... mi történt Hyukkie és Hae között?
- Senki nem tudja pontosan, de mindenkinek van egy igen erős tippje...
- És az mi lenne?
Yesung elmosolyodott, közben pedig összeborzolta a hajamat.
- Mondtam már, hogy milyen szexi vagy ma?
Kicsit zavart a témaváltás, és az, hogy nem bízott meg bennem annyira, hogy elmondja... de jól esett a bókja. Nagyon is jól.
- Én... miattad... csináltam - nyögtem ki nagy nehezen. Nem tudtam a szemébe nézni, teljesen elvörösödve sütöttem le a tekintetem.
A kezei szorosabban fonódtak a derekam köré, és arcát a hajamba temette.
- Köszönöm - suttogta alig hallhatóan.
Elmosolyodtam. Egy pár pillanatig még úgy maradtunk, majd kikászálódtam az öléből, és felálltam. Yesungnak kicsit nehezére esett, és nem is értettem, hogyan volt képes elviselni, hogy azok után még az ölében is ültem... kétségtelenül ő az én hősöm. Hihetetlen, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra azok után, amiket csináltam. Még fel is pofoztam...
Az arcom ismét lángolt, ahogy erre gondoltam. Yesung azonnal észrevette, és szorosan elém lépett. Az ujjaival lágyan végigsimított az arcomon, az érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm.
- Minnie, beszélni szeretnék veled - szólt közbe Henry. Meglepetten néztem rá, észre sem vettem, hogy ott van. Yesung nagyot sóhajtott, majd leeresztette maga mellé a kezeit. Nem szólt semmit, csak sarkon fordult, és elballagott. Furcsa érzések kerítettek hatalmába, ahogy láttam, hogy így elsétál...
- Minnie... - szólalt meg ismét Henry, ezzel magára vonta a figyelmem.
- Igen? - kérdeztem tőle kimérten.
- Azt szeretném, ha újra kezdenénk. Te meg én. Amit Leeteuk javasolt, még az elején...
A szemeim elkerekedtek, az ajkaim szétnyíltak. A szívem őrült dobogásba kezdett, mintha csak ki akart volna szakadni a mellkasomból. A háttérzajok, amiket eddig végig hallottam, megszűntek, csak Ő volt és én.
- De... - kezdtem bele, azonban közbevágott.
- Tudom, hogy mi a helyzet. Nem kell most válaszolnod, nem is kérek ilyet... csak gondoltam, elmondom. - A vállait megvonta, mintha nem is érdekelné az egész, és oldalra nézett. Megsértettem.
Nem jutottam szóhoz, ötletem sem volt arra, hogy mit mondhatnék. Semmi értelmes nem jutott eszembe.
Henry nem sokáig állt ott, sarkon fordult, és elballagott.
Meredten álltam ott, aznap oly sokadjára lefagyva. Ha lenne egy gomb rajtam, ami újraindítana mindent, szívesen megnyomnám...
Nem is érezhetném ennél nyomorultabbul magamat. Minden rossz... Jinah pedig azt mondta, hogy nem így lesz. De nélküle ennyire vagyok képes... Huszonhárom évesen ennyit tudok. A mai nap egyetlen értelmes mozdulatom nem volt, legszívesebben felakasztottam volna magamat az első fára.
- Hazaviszlek, jó? - kérdezte mellőlem Kyu. Felé fordultam, ő pedig barátságos mosollyal nézett rám.
Összepréseltem a számat, és könnyes szemekkel bólintottam.
Kyu szólt az egyik sofőrnek, aki pillanatokon belül ott termett egy autóval, mi pedig beszálltunk. A homlokomat a hűvös ablaknak nekitámasztva próbáltam lehűteni a gondolataimat. Üresen bámultam az elsuhanó tájat, nem engedtem meg magamnak, hogy bármin is most kezdjek el filózni.
Az autó lefékezett, én pedig Kyu felé fordultam.
- Köszönöm, jó éjszakát - mondtam gépies hangon, majd kiszálltam. Lassú léptekkel jutottam el a lakásig, és amint kinyitottam az ajtót, az első dolgom az volt, hogy elterüljek az ágyamon.
Hosszú, hosszú nap... talán túlságosan is. Bár a barátnőm bármelyik pillanatban hazaérhet, és meghallatna, mégis, magányosabbnak érzem magam, mint régen, amikor nem voltak barátaim... és fáradtabbnak. Sokkal fáradtabbnak.
A szemeim elnehezültek, én pedig könnyek nélkül aludtam el, semmire sem gondolva.
