I will beat you! 1. (G-Dragon)

Alig voltunk bent egy öt perce, de már áldottam az eget, hogy a lapos talpú cipőmet választottam. Kicsit furcsán éreztem magamat, hogy a suliban vagyok, pedig elmúlt hét óra, már be is sötétedett. De hát ez van, ha az ember legjobb barátnője szereti a diszkó zenét.
Én személy szerint utálom, de a kocsmában bedobott vodka-narancs után már el tudtam viselni. Legalábbis ezt próbáltam elhitetni magammal.
- NiTae, komolyan, élvezhetnéd egy kicsit jobban a bulit - szólalt meg Min, és elkezdte rángatni a kezemet.
- De tudod jól, hogy én nem szeretem. Főleg nem őt...
- Örülhetnél, hogy egy világsztár van nálunk. Lehet, hogy az egyik kedvenc előadód is beugrik félúton - mondta, közben rám kacsintott. A plafonra szegeztem a tekintetem, mire Min nevetve karolt belém, és közelebb húzott a tömeghez.
Sak Noel látogatott el hozzánk, egyenesen az iskolába. Eleinte semmit nem mondott nekem a neve, így nem is szándékoztam eljönni egészen addig, míg Min fel nem világosított - ennek a lánynak volt három éve egy zenéje, amit az átlagnál is jobban utáltam. De az én drága jó barátnőm odáig volt érte és vissza, így az elhatározásomat egyszerűen elsöpörte, és kijelentette, hogyha a fene fenét eszik, akkor is el kell vele jönnöm.
Így iskola után hazamentem, megebédeltem, átvettem egy kicsit lengébb ruhát, és lecseréltem a magas sarkú csizmámat is. Mivel Min látta rajtam, hogy semmi kedvem az egészhez, ezért az iskolától nem messze lévő kocsmában meghívott.
Próbáltam felvenni a társaim ritmusát, komolyan próbálkoztam... Csak hát én nem ehhez vagyok szokva. Jó ideje utálom a diszkós tingli-tangli, táncnak csúfolt mozgást, így soha nem vettem a fáradtságot, hogy tanulmányozzam, esetleg elsajátítsam. Mintha lenne rajta mit elsajátítani...
A csípőmet ráztam egy kicsit, de hamar meguntam. Ugyanaz a zene ment, talán néha mást énekelt a leányzó, de a tánc is ugyanaz maradt. Számomra érthetetlen módon néha az egész társaság felemelte a kezét, és kívülről énekelte a szöveget.
Mosolyogtam, mert azt kellett tennem, de a szívem mélyén elátkoztam az egészet. Ha valaki diszkóba akar menni, hát menjen oda, de miért kellett ezt már az iskolába is behozni?
- Picit leülök - szóltam oda végül Minnek. Csalódottan nézett rám, de akármennyire rossz barátnő is voltam, otthagytam. A terem végében még volt egy kis hely, ott voltak a padok, és leültem az egyikre. Hátradőltem, és azon szörnyülködtem, hogyan képesek ezt csinálni az osztálytársaim, a barátaim, és - te jó ég - még néhány tanár is.
Egy fiú közelségét éreztem meg, átkarolta a derekamat. Nagyot sóhajtottam, közben lehunytam a szemeim.
- Most azonnal vedd le rólam a kezedet, ha nem akarod, hogy kettétörjem - mondtam neki. Nem mozdult meg. Jóhiszeműen betudtam annak, hogy nem hallotta ettől az őrjítő zenétől.
Felé fordultam, és meg akartam ismételni, de elakadt a szavam. Az a fiú, vagyis sokkal inkább férfi, aki mellettem ült, szó szerint az álmaimból lépett ki. A szemeibe néztem, ő pedig olyan csillogó szemekkel nézett rám, mint egy vidám kisfiú. Határozottan jól szórakozott a reakciómon.
Ez nem lehet igaz. Nem, nem, nem, nem, nem. Képtelenség.
Csak akkor esett le, hogy az is. Egy Isten háta mögötti kis városban lakok, az is hatalmas szó, hogy egy európai előadó eljött ide, de az, hogy G-Dragon is... hát az teljességgel lehetetlen. Bizonyára csak egy imposztor.
- Arra kértelek az előbb, hogy vedd le rólam a kezedet - mondtam.
A mosoly eltűnt az arcáról, meglepettség vette át a helyét. De továbbra sem mozdult meg.
- Nem hallasz? Figyelj, nincs jó napom, ha nem szeretnél a sürgősségin kikötni, akkor szállj le rólam.
- Te nem tudod, ki vagyok? - kérdezte halkan. A hangját nem igazán hallottam, csak a szájáról tudtam leolvasni a szavakat.
- Dehogynem. Egy fake vagy, ki más lennél? Ha pár csajt szeretnél felszedni, mint G-Dragon, azt javaslom, hogy nagyobb városokba menj. Ő soha nem jönne ide, ez csak egy névtelen városka.
- De ha én vagyok az igazi?
- Nem állok le veled vitatkozni. Harmadjára is elmondom, vedd le rólam a kezedet. Következőnek nem fogom ilyen szépen kérni.
Lehajtotta a fejét, és röviden felnevetett. Még utoljára rám nézett, majd felállt, és elment. Komolyan azt hitte, hogy beveszem?
Jó ideig ültem még ott, meg sem fordult a fejemben, hogy vissza kellene mennem Minhez. Azonban valamit észrevettem. Kezdtek kicserélődni az emberek. Egyre több lány jött oda hátulra, és az első sorokból pedig sokan távoztak. Végül Min feltűnt előttem, és észrevettem, hogy már a lány nincs is a színpadon, csak a hangfalakból szól a zene.
- Vége? - kérdeztem a barátnőmet csillogó szemekkel.
- Nekem igen, de neked most kezdődik - felelte.
- Tessék?
- Amikor táncoltam, akkor mondták mellettem, hogy most következik valami G-Dragon, te biztosan ismered.
A vér is megállt az ereimben, teljesen kihűltem. Azt hiszem, sokkot kaptam...
- MICSODA? - A hangom pár oktávval fentebb ugrott, felpattantam a padról. Ennyit a sokkról.
- Jól hallottad.
- Nem, az hülyeség. Az előbb bepróbálkozott nálam, de nem az igazi - legyintettem.
- Te tudod, én nem ismerem. - Min egyszerűen megvonta a vállait, és leült.
Gondoljuk át reálisan a dolgokat. Koreában lakok, ha bejelentették egy hónappal ezelőtt Sak Noel érkezését, akkor G-Dragon fellépését jóval egy fél évvel ezelőtt kellett volna.
Mégis bennem volt, az a Mi van ha?

Ha tényleg ő az, akkor én képes voltam fenyegetni a legnagyobb koreai sztárt.
Leroskadtam a padra Min mellé, a kezembe temettem az arcomat.
Hajmeresztő visítás tört ki, de én továbbra sem mertem felnézni. Az állítólagos G-Dragon nem szólt semmit.
Biztos, hogy nem igazi. Most mindenki előtt be fog égni. A zongora első akkordja után azonnal felismertem az egyik új számát, a Who You-t.
És megszólalt Ő is.
Felkaptam a fejemet, de nem sokra mentem vele, hiszen már fanok álltak előttem, így Őt nem láthattam.
- Hogy mit meg nem teszek én érted... - Min nagyot sóhajtott, majd a csuklómnál fogva maga után húzott. A fal mellett tört utat, ami nehezen sikerült, de megcsinálta, és az első sorban kötöttünk ki. Nos igen, ilyenkor jól jön, hogy számtalanszor elment már partikra, és tudja, hogyan kell áttörni a tömegen.
Tényleg Ő volt az, Ő ölelt át engem, és Ő énekel, Ő táncol, csak Ő. G-Dragon.
Istenem, mentem elsüllyedek szégyenemben. 
A refrént végig énekelte mindenki, még Min is mosolyogva figyelte. De én megkövülten álltam ott, meredten figyeltem rá.
Öt számot elénekelt, bemutatkozott, beszélgetett a rajongókkal, mire sikerült felengednem. Kis mosolyt engedtem meg magamnak, és a zenére elkezdtem mozogni.
- Köszönöm szépen mindenkinek, aki ma este itt volt velem. Remélem ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint én!
Már épp fordult el, és le akart sétálni a színpadról, amikor az egyik osztálytársam felugrott a színpadra. Gondolom előre megbeszélte mindenkivel, mert hirtelen nagy csend lett.
- Várj egy pillanatot - szólalt meg Minri halkan, G-Dragon pedig mosolyogva felé fordult.
Minri egy lapot szorongatott a kezében, amit ahogy ismerem, fel akart olvasni. De amint G-Dragonra nézett, teljesen megnémult, és átadta a lapot.
Még a helyemről is láthattam, hogy csak címszavakat írt fel rá, amiket biztosan meg akart említeni, ezért nem értettem, miért adja oda.
- Elkérhetem a tolladat? - kérdezte tőle az előadó.
- Pe-persze - suttogta a barátnőm, és odaadta.
G-Dragon mosolyából szerintem bárki arra következtethetett, hogy egy autogramot fog adni. Azonban még mielőtt írt volna valamit, végignézett a tömegen, teljesen fordult egyet, hogy mindenki szemébe belenézhessen. Amint kiszúrt, a szemembe nézett, és pont úgy csillogott a szeme, amikor először nézett rám.
Nem autogramot fog adni, ebben biztos vagyok.
Pont úgy fordult, hogy láthassam, mit csinál. Eleinte azt hittem, hogy valami eszement firkálmányt fog alkotni, de nem.
A szavakat kezdte el kijavítani.
Talán ha más lányról lett volna szó, akkor elnézem. De már öt éve Minri osztálytársa vagyok*, így tudom jól, hogy nagyon érzékeny arra, ha kijavítják, pláne, ha az az egyik kedvenc előadója.
Nem gondolkoztam, csak felugrottam a színpadra, és a következő pillanatban már GD előtt álltam, a kezemben a tollal.
A szemöldökét felhúzva nézett rám, alig akart hinni a szemének.
- Azt hiszem, van egy tippem, miért akartad csinálni - sziszegtem. - De nem hiszem el, hogy ekkora tahó vagy.
A tollat ledobtam a földre, és lesétáltam a színpadról. Nem azért szedtem olyan gyorsan a lábaimat, mert gondolni sem mertem arra, hogy mit mondtam, hanem azért, mert féltem a rajongóktól. Igen. Én nem félek ettől a férfitól...
Kiértem a friss levegőre, és az első dolgom volt, hogy a torna terem melletti kis sikátorba futottam, és a fejemet a falba vertem. Majd még egyszer, és megismételem még párszor. Azért hagytam abba, mert egy erős kéz a homlokomon hirtelen megállított.
- Ne csináld ezt. Jól cselekedtél. - Min hangja lágy volt, és halk.
- Nem is tudom...
- Tegyük fel, hogy visszaforgathatnád az időt. Akkor másképp cselekedtél volna?
- Ha tudom előre, hogy ő az, akkor nem flegmázok vele. Nem hallottad, miket mondtam neki...
- De nem tudtad. Most szívj el egy szálat, utána meg menjünk haza.
Imádtam, hogy mindig tudta, mire van szükségem. A táskámból elővettem a dobozt és a gyújtót, majd meggyújtottam a cigimet.
- Én bent hagytam a táskámat, szóval mindjárt jövök - mondta Min, majd visszarohant a suliba.
Nem kellett sokat várni rá, szinte azonnal vissza is jött. Ő is rágyújtott, de nem indultunk el. Tilos volt a suli területén dohányozni, így inkább ott maradtunk a sötétben.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem - szólalt meg hálásan a barátnőm.
- Igazán nincs mit.
- Arra számítottam, hogy nemet fogsz rá mondani - mondta nevetve.
- Hát meg se fordult a fejemben, hogy én beteszem a lábam egy ilyen koncertre... de te vagy a legjobb barátnőm. Ez a minimum.
Min nem mondott semmit, csak átölelt. Mosolyogva öleltem vissza.
A csikkeket elnyomtuk, majd elindultunk. Még ki se értünk a suli területéről, amikor megszólítottak.
- Kisasszony, várjon. - Mély hang volt, még sosem hallottam. Megfordultam, és két testes ember magasodott felém.
- Mit akarnak?
- Vissza kell jönnie, mert Kwon úr beszélni kíván magával.
- Még mit nem! Soha többet nem fog engem látni, mondják meg ezt neki.
- Ragaszkodott ahhoz, hogy kísérjük be.
- De én nem fogok menni. Szóval jó éjszakát - egy műmosoly kíséretében integettem, és elfordultam tőlük.
Arra azonban nem számítottam, hogy a vállamnál fogva két oldalról felemelnek, és cipelni kezdenek.
- Min! Min, nem hagyhatod ezt! - kiabáltam hátrafelé, de a barátnőm csak nevetett rajtam.
- Ne aggódj, úgy sem lesz semmi komoly. Itt kint megvárlak.
Ezt nem hiszem el! Már ő is cserben hagy?
- Tegyenek le! Nem kényszeríthetnek arra, hogy vele kelljen beszélnem! - sikítoztam tovább, de semmi nem hatott rájuk. Ficánkolni sem tudtam, úgy lefogtak.
Hogy végződhet így a mai nap? Mégis hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
Akármennyire is próbáltam kiszabadulni, nem sikerült. Az udvarra nyíló ajtón bevittek a tornaterembe, ahol már csak pár ember mászkált. Sak Noel az igazgatóval beszélt, G-Dragon pedig egy tanárral, aki nem tanít engem. Mások a felszerelést pakolták el, már a tornaterem kezdte visszanyerni az igazi formáját.
- Most már igazán letehetnének! - motyogtam, és csodák csodájára meghallották, és elengedtek. Azonnal el akartam futni, de áttörhetetlen falként álltak mögöttem.
- Kérem! Annyira nincsen kedvem ehhez! Biztosan tudják milyen az, amikor egy olyan személy akar magukkal beszélni, akit a hátuk közepére sem kívánnak!
- Sosem mondott még ilyet rólam egy rajongóm...
Azonnal megperdültem, és belenéztem a szemeibe.
- Nincs értelme ennek a beszélgetésnek. Mond meg a gorilláidnak, hogy engedjenek el.
- Miért ne lenne értelme?
- Ne add a hülyét. Semmi nem történt, nem kell így felfújni. Ha bocsánatkérést akarsz hallani, akkor arra várhatsz ítéletnapig, szóval engedj el.
- Nem.
- Mi az, hogy nem?! Nem tarthatsz itt kényszerrel!
- Igazad van, nem is foglak itt tartani - felelte vigyorogva.
Ez kész. Nem tudom, mit szívhatott, de megőrült, az egyszer biztos.
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, rámarkolt a csuklómra, és maga után kezdett el húzni. A bejárat előtt állt egy autó, amibe szó szerint belenyomott.
- Mégis mit képzelsz magadról? Most elrabolsz? Ez nem így működik!
- Hát akkor hogy működik? Kérlek magyarázd el, következőnek úgy fogom csinálni.
- Te tényleg nem vagy komplett.
- Mondja ezt egy lány, aki Dél-Korea legnagyobb sztárját a sürgősségire akarta juttatni.
- Még mindig jobb, mint az, hogy elrabolsz egy lányt!
- De én bármit megtehetek - jelentette ki, majd mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen hátradőlt. Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Mégis hogy tudja ezt csinálni?
Nem sokáig néztem, hanem előkaptam a táskámból a telefont. Ha felhívom a rendőrséget, kiröhögnek, szóval maradt apu. Már épp elkezdtem tárcsázni, amikor Ő hirtelen kikapta a kezemből a telefont, és...
Kidobta az ablakon.
Az első másodpercben csak bámultam utána, fel sem fogva, hogy mi történt. Utána a düh elborította az elmémet, szinte alig láttam tisztán.
- Ya, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy valami nagy sztár vagy, és bármit megtehetsz? Hát nem!
- Majd veszek neked újat, ami sokkal jobb lesz.
- Vehetsz nekem ezer új telefont is, de ha már nem szerzem meg soha azokat az adatokat, amik rajta voltak?
- Nem kellenek neked azok a fényképek.
- És a telefonszámok?
- Majd megszerzed őket újra, ha annyira fontosak.
- Jézusom.... most azonnal álljunk meg, én kiszállok.
- Nem.
- Mi az, hogy nem?!
- Eljössz velem Seoul-ba.
- Azt hiszed, hogyha elviszel a lakásodba, akkor bármi is változni fog? Inkább hagyj békén, és keress magadnak egy másik lányt, akit a sírba vihetsz.
Nem válaszolt, hanem kinézett az ablakon. Már kiértünk a városból, csak a mezőket lehetett látni.
- Beszélnem kell a szüleimmel. Nagyon meg fognak rémülni, ha nem megyek ma haza - szólaltam meg lágyabb hangon. Reménykedtem abban, hogy így sikerül elérnem bármit is.
- Már intézkedett a menedzserem, nem kell aggódnod.
Abban a pillanatban némasági fogadalmat tettem. Akármit is fog mondani, az biztos, hogy én nem válaszolok neki. Csak az a probléma maradt, hogyha sikerül is majd elszöknöm... hogyan fogok hazajutni? Egy árva cent sincs nálam, nem hogy vonatra pénz.
Hátradőltem, és próbáltam nem gondolni erre az opcióra. Majd kitalálom, csak előbb sikerüljön elszökni.
Jiyong hosszú ideig nem szólalt meg, így ránéztem.
Már egy ideje elaludhatott. Az ajkai enyhén szétnyíltak, az arca nyugodt kifejezést vett fel. Kicsit elmosolyodtam, hiszen nagyon aranyos volt így.
A fejem teljesen kiürült, nem foglalkoztam semmivel. Hátradőltem, kényelmesen elhelyezkedtem, és kinéztem az ablakon.
***
Valaki rázogatni kezdte a vállamat, mire azonnal felébredtem. Pedig nem állt szándékomban elaludni.
- Gyere, itt vagyunk - mondta Jiyong.
- Hol is van az az itt? - kérdeztem kissé álmosan.
- Nálam.
Az álom azonnal kiment a szememből, kipattantam az autóból. Egy mélygarázsban álltam, így az időt nem tudtam behatárolni. Több autó is sorakozott a miénk mellett, de rájuk sem mertem nézni.
Körbefordultam, hátha találok valami kiutat. A kocsilehajtón talán fel tudnék szaladni...
Még csak el sem tudtam indulni, Ji a vállára kapott, és pont ellenkező irányba kezdett el vinni.
- Nem akarom, nem akarom, nem akarom! - mondtam egymás után, megállás nélkül, de nem fogta fel. Sőt, még mosolygott is.
Egy liftbe szálltunk be ketten, mire kicsit megijedtem. Tizenkilenc éves végzős gimnazista vagyok, ő pedig egy sokkal idősebb férfi nálam. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy ő szinte bármit megtehet velem...
Lerakott a földre, és benyomott egy gombot, de nem figyeltem, melyiket. Magasabbra mentünk, mint számítottam, és egyre jobban a torkomban dobogott a szívem.
Mi lesz most velem?
A lift egy kellemes, rövid hang kíséretében megállt, Ő pedig kiszállt, és várakozóan nézett rám.
- Nem jössz? - kérdezte, az arcán egy széles mosoly terült el.
- Nem hagytál nekem más választást.
Nagyot sóhajtottam, majd követtem. Egy kis folyosón mentünk végig, közben ő elővett egy kulcsot. Miután megálltunk a megfelelő ajtó előtt, Ji kinyitotta azt. Otthonosan ment be, egyből levette a kabátját, és a fogasra dobta. Kissé félénken mentem utána, összeszűkült szemekkel néztem körbe. Egy hatalmas lakásban voltunk, mindenhol a legmodernebb bútorok. Az egyik fal helyett ablakok voltak, így a hatalmas városra gyönyörű kilátás nyílt. Arrafelé indultam el.
Elhúztam az átlátszó ajtót, és kiléptem a hatalmas erkélyre. Délelőtt lehetett, a nap már magasan járt. A korlát mellé álltam, és néztem a lent rohanó embereket.
- Tudod, ha bemész egy házba, illik levenni a cipődet. A kabátról nem is beszélve.
- Tudod, ha meg akarsz fektetni egy lányt, akkor kedveskedhetnél neki, megpróbálhatnád megismerni, ahelyett, hogy magaddal viszed egy teljesen ismeretlen városba.
- Egy: ez a fővárosod, nem lehet ismeretlen. Kettő: ki mondta, hogy meg akarlak fektetni?
- Akkor minek hoztál ide?
- Csak úgy - mondta egy vállvonás kíséretében.
- Csak úgy? Csak úgy képes voltál elrabolni?! Mert ehhez szottyant éppen kedved?
A derekamra rakta a kezét, magához vont. Lehajolt hozzám, az arcunk között alig volt egy pár centi. Úgy éreztem, az egész arcom lángol.
- Miért, jobban örülnél, ha azt mondanám, hogy csak egy éjszakára hoztalak el ide? - kérdezte suttogva.
Azonnal eltoltam magamtól, és elindultam befelé.
Számtalan csúnya kifejezés jutott akkor eszembe, de csendben maradtam. Jobbnak láttam, ha magamban tartom.
Átvágtattam a nappalin, egy kis folyosóra érve pedig jobbra az első ajtón mentem be. Meglepődtem azon, hogy kulcsos az ajtó, de belülről be lehetett zárni. Tökéletes. Miután ráfordítottam, megfordultam, hogy szétnézhessek.
Ez talán... egy dolgozószoba? Mindenfelé papírok hevertek, némelyik érintetlen, némelyik pedig agyon gyűrött. Az egyik sarokban hatalmas kupac volt, gondolom az alatt lehetett a kuka. Az asztal mögé mentem, az ujjaimat végighúztam a vastag fa lapján. Leültem a nagy székbe, ami kicsit kilógott a lakás idilli kinézetéből, mert elég réginek és használtnak tűnk. De amint hátradőltem, rájöttem, hogy miért is van még itt - eszméletlen kényelmes. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és elképzeltem, ahogyan Ji itt ül, az egyik papír felé görnyed, és próbálja megfogni azt a dalt, ami a fejében van meg. Láthatólag ez nem mindig sikerül neki, és a sikertelen próbálkozásokat csak eldobja.
Vajon velem is ezt fogja tenni? Amíg jól szórakozik, addig itt tart, de amint megun, kidob engem az utcára? Nem vagyok számára több, mint a kukánál heverő papírok egyike?
Már késő van, de én nem tudok aludni. Fejfájással küszködök, közben elmerülök kusza gondolataimban, és akkor újra tollat ragadok. A dalszövegeimnek nincsen helye, közben meg azon filóztam, a szobám megtelt fehér füsttel, kényelmes otthon, édes otthon. *
Az egyik dala kezdődik így, valamiért ezt a részletet megjegyeztem. Azt is itt írta volna? Itt cigizett?
Oldalra néztem, és egy üres hamutálat láttam meg. Igen, itt cigizett, a plafont elnézve nem nagyot nyitotta ki az ablakot sem.
Felálltam, és szétnéztem. Egy doboz cigit találtam az egyik polcon, és rögtön elvettem egy szálat. Gyújtót is kerestem hozzá, így meg tudtam gyújtani. Talán nem lesz mérges, hogy lenyúltam egy szálat... végül is, ő vehet magának kartonszámmal cigit, az enyém pedig otthon maradt.
- Hol vagy? Hahó! - ordibált G-Dragon. Nem válaszoltam neki. - Na, gyere elő! Ha idejössz, akkor elmegyünk vásárolni. Már elintéztem, hogy lezárjanak egy nagyobb áruházat. Bármit megvehetsz magadnak.
Ó, igen? Akkor tönkre foglak tenni Kwon Jiyong.
Hallottam, ahogy fel és le járkál a házban, arra nem is gondolt, hogy itt lehetek. De egész hamar rájött.
- Itt vagy bent, igaz? - kérdezte idegesen, és egyet az ajtóra ütött.
- Igen - feleltem neki kuncogva.
- Azonnal gyere ki!
- És ha azt mondom, nem?
- Akkor én foglak kirángatni onnan!
- Mégis hogyan? Az ajtó belülről zárható, azt hiszem, nem véletlen.
- Csak egy kicsit kell várnom, kijössz majd magadtól.
- Vagy nem.
- Szükséged lesz kajára, vízre, más szükségletekre....
- Itt hagytál egy doboz cigit, azzal sokáig kibírom.
- Az én cigimet szívod?
- Igen. Egyébként nagyon finom.
Valószínűleg az öklével üthetett az ajtóba, mert szinte betört. Összerezzentem, kicsit hátra is ugrottam, de a sok papír egyikében megcsúsztam. Elég nagyot estem, de nem törődtem a fájdalommal, csak azonnal felkaptam a cigit, még mielőtt bármit is kiégetne. Amint megvolt, fel akartam ülni, csak arra nem számítottam, hogy ott lesz az asztal kiálló pereme.
Ismét a földön terültem el, kicsit forgott velem a világ. Lehunytam a szemeimet, a fájdalom teljesen felülkerekedett rajtam.
- Hé? Hé! Mit csináltál? Nyisd ki az ajtót!
A hamutálba löktem a csikket, lassan elkezdtem négykézláb mászni az ajtó felé. A kezeimet nagyon gyengének éreztem, alig tudtam vonszolni magamat. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg elértem a másik falhoz. Annak nekidőlve nyúltam fel a zárért, amint hallottam a kattanást, az ölembe ejtettem a kezem.
Az ajtón szinte betörte, tekintete egyből rám ugrott. Nem láttam többet, mert ismét lehunytam a szemem.
- El ne ájulj nekem! - jelentette ki. Halványan éreztem, hogy a karjába vesz, és valahová visz. Egy puha valamire fektetett le, talán az ágya lehetett az, vagy a kanapé. Nem volt annyi erőm, hogy megnézzem.


*A fordítást a b2stbang11 csapatának köszönöm.


__________________________

Nos, most duplán ünneplünk. Először is, ez a negyvenedik ficim ezen a blogon, és már túl vagyunk a 11000 oldalmegjelenítésen. Mikor belekezdtem, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz, és el kell ismernem, ez egy nagyon jó arány. Nagyon sok ficihez kommenteltek, aminek szintén nagyon örülök, és egyre többen mondjátok azt, hogy "imádom olvasni azt, ahogy írsz". Őszintén, ezeknek nagyon tudok örülni. 
De nem szeretném tovább ragozni, még egyszer egy hatalmas KÖSZÖNÖM, és remélem a továbbiakban is velem lesztek, illetve olvassátok az írásaimat :)
Erről a ficiről szólva pedig még nem tudom, milyen hosszú lesz, de még nagyon sokat szeretnék hozzá írni, így kettészedtem. Vagy harmadoltam... majd kiderül :3

Read More

Married 11. rész (Henry)

Az egyik pillanatban még egy édes, kellemes illatú mezőn sétálgattam, viszont valami megzavart. Mintha a csengő hangját hallottam volna, és a mező kezdett egyre homályosodni. Feketeségben találtam magam, ami nem sokáig tartott, mivel kinyitottam a szemeimet. A szobám plafonját nézve arra gondoltam, hogy miért pont a csengőt hallottam álmomban.
Pár pillanattal később vettem észre, hogy nem csak úgy álmodtam, hiszen valaki szó szerint ráült a csengőre. Kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból, és elcsoszogtam az ajtóig, miközben egy "megyek már" kiáltás hagyta el a számat.
Kinyitottam az ajtót, és azonnal kiszökött minden álom a szememből.
- Szia - köszönt Yesung mosolyogva. Egy pillanat erejéig megkövülten álltam, és bámultam rá.
- Gyere beljebb! - szólaltam meg végül, és félreálltam az ajtóból.
Illedelmesen megvárta, míg bezártam, majd a nappaliba indultam volna el, de a csuklómra fonódó keze megállított.
- Tegnap olyan hirtelen tűntél el - mondta suttogva. Közelebb lépett hozzám, alig volt közöttünk pár centi.
Nem válaszoltam, csak lesütöttem a szemeimet. Kínosan éreztem magamat. Azután, amit Henry mondott nekem, egyáltalán eszembe se jutott Yesung...
- Sajnálom - feleltem kisebb szünet után.
- Van egy ötletem - jelentette ki hirtelen. Felkaptam a fejemet, és a szemébe akartam nézni, de addigra már ott sem volt. A szobám felé indult meg. - Maradj ott! - Pont akkor szólalt meg, amikor el akartam indulni utána.
A falnak dőltem neki, és azt próbáltam kitalálni, hogy most mit akar csinálni. A résnyire nyitva hagyott ajtó mögül alig szűrődött ki egy kis nesz, így az nem sokat segített. Talán most megharagudott rám? De akkor miért akart a szobámba menni?
Esetleg össze akar törni valamit?
Nem, Yesung nem olyan. Képtelen lenne bárkinek is ártani szándékosan.
Fél perc múlva megjelent a kezében az egyik táskámmal. Ismét megragadta a csuklómat, és maga után húzott, ki az ajtón. Elővette a kulcsom, és bezárt maga után, majd ismét elindultunk. Összefonta az ujjainkat, nem rohant nagyon.
Nem mertem semmit sem kérdezni. Talán ez egy villámrandi.
Megőrjített, hogy fogalmam sincs, mit akar tenni velem. Kérdések hadát akartam rázúdítani, de olyan kellemes nyugalmat árasztott magából, hogy nem akartam megzavarni.
A házunk előtt ott várakozott egy taxi, amibe be is ültetett, majd ő is beszállt utánam.
- A seouli reptérre, kérem - mondta, közben kényelmesen hátradőlt.
Riadtan pillantottam rá, és mintha ő csak megérezte volna a félelmem, a kezeibe fogta az én kezem, és lágyan simogatni kezdte. Apró mozdulat volt csak, egyedül ketten tudtunk róla, de mégis teljesen megnyugtatott. Úgy éreztem, teljesen rábízhatom magamat.
Körülbelül húsz percet utaztunk, szinte senki nem volt az utakon, így gyorsan tudott haladni a sofőr. A parkolóban megállt, és miután Yesung kifizette, mi kiszálltunk. Kora tavasz volt, a nap erősen sütött, így senki nem bámulta meg Yesungot a napszemüvege miatt. De nagyon féltem, hisz a reptereken mindig olyan sok rajongó van, őt pedig nem nehéz felismerni, még napszemüvegben sem.
Továbbra sem szólaltam meg ennek ellenére, csak hagytam, hogy húzzon maga után. A terminál felé indultunk azonnal, ezt még kevésbé értettem. Még sosem utaztam repülőn, így ugyanazt csináltam, amit Yesung.
- Ha van nálad valami fém, azt rakd erre a tálcára - szólt hozzám először azóta, hogy elindultunk. Némán bólintottam, és azt tettem, amit mondott.
Az ellenőrző pontokon gyorsan átjutottunk, gondolom ebben is benne volt Yesung keze. Rövid ideig kellett várakoznunk, majd fel is szállhattunk a repülőre.
Amint hallottam, Busanba megyünk, a gépen szinte minden hely foglalt volt. A felszállás után kikapcsoltam az övemet, ahogyan Yesung is, és a vállára hajtottam a fejemet. Ő volt az ablakhoz közelebb, de így könnyedén ki tudtam látni. Élveztem, ahogyan elhagyjuk a felhőket, a hatalmas épületek egyre kisebbnek tűnnek, majd hangya méretűre zsugorodnak. Képtelen voltam letörölni az arcomról a vigyort, úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek.
Az út túl gyorsan telt el. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott, de számomra rövid volt. Még szívesen néztem volna órákon keresztül a tájat, nem tudtam volna megunni.
A leszállást követően ismét taxiba szálltunk, de már többet utaztunk, nagyjából egy órát. A tenger mellett hajtott végig a taxis, és akkor is csak gyönyörködtem a csodálatos kilátásban.
Amint megálltunk, és Yesung kifizette ismételten a taxist, a hatalmas apartmanra meredtem, ami előttem terpeszkedett el.
Mégis mit keresek itt? Annyira lekötött a sok csodás látnivaló, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy már rég nem Seoul-ben vagyunk.
Yesung ismét összefonta az ujjainkat, és maga után húzott, be a házba. A zsebéből elővett egy kulcsot, azzal nyitotta ki az ajtót.
Belülről a ház még nagyobbnak tűnt, mint kívülről. A hatalmas előszoba után egy akkora nappali következett, mint az egész albérletünk Jinahval. Három óriási kanapé vett körül egy nagyobb fajta kávézó asztalt. Letisztult stílusú volt minden, fából és fehér bőrből készültek a bútorok, ízlésesen volt berendezve a szoba.
De nem ez volt, ami meghatott engem. A nappali túloldalán üvegajtók voltak, gyönyörű kilátással a végtelen tengerre. Ledobtam a táskámat, a cipőmet is lerúgtam a lábamról, és átszaladtam a nappalin, egészen ki a teraszra. Amint kiértem, lefékeztem, lehunytam a szemeimet, és egy mélyet lélegeztem a tengerparti, friss levegőből. Úgy maradtam egy ideig, nem mozdultam meg, csak élveztem a pillanatot.
Yesung utánam jött, és hátulról ölelt át.
- Örülök, hogy tetszik - suttogta a fülembe.
- Még sosem voltam a tengerparton. Imádom.
- Komolyan?
- Elviekben nekünk is van valahol egy apartmanunk, de egyedül sosem akartam lejönni, apa pedig mindig dolgozott.
- Akkor miért nem jöttél le anyukáddal?
Kicsit elkomorodtam. Felnyitottam a szemeimet, és meredten a hullámokat bámultam.
- Részvétem - szólalt meg alig hallhatóan, miután rájött, hogy nem fogok válaszolni.
- Nem halt meg - mondtam ugyanolyan hangerővel. - Nagyjából ugyanaz a helyzet vele, mint velem. Fiatalon hozzáadták apámhoz, de ők szerették egymást. Miután kiderült, hogy lány leszek, apám összeveszett vele. Azóta a világot járja, és ki tudja, mit csinál. Az elején még küldözgetett leveket, de nagyjából öt éve azok is megszűntek.
- Sosem értettem, mire jó az érdekházasság.
- Biztosítják a gyerek jövőjét. Mindig, minden a pénzről szól. - Nagyot sóhajtottam. Ez volt az első lecke, amit megtanultam az élettől.
- Szóval ha lesz egy gyereked, akkor te is inkább a megélhetését helyezed előtérbe, mint a boldogságát?
- Lehet, hogy a kettő együtt jár.
Amint kimondtam, meg is bántam azonnal. Kedveltem Yesungot, és örültem, hogy így elszabadultunk, de még mindig nem tudtam elfelejteni Henryt, és ezt gondolom ő is tudja.
Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, a csípőmre csúsztatta a kezeit, és maga felé fordított. Érdeklődve néztem bele a hatalmas, vidám szemeibe, amik úgy csillogtak, mintha csillagok lennének.
Miliméterről miliméterre haladt felém, amíg meg nem szüntette az ajkaink között a távolságot. A szemeimet lehunytam, és engedtem, hogy vezessen. Lágy, könnyed csók volt, nem sietett sehová sem. A karjaimat a nyaka köré fontam, ami mintha egy kicsit beindította volna. A derekamon pihenő kezeinek szorítása erősebb lett egy fokkal, a csók hevesebb lett. Már kezdtem kifogyni a levegőből, így elhúzódtam. A szám ívét követve egyre lentebb haladt, majd elért a nyakamhoz. Lágy csókokat hintett mindenhová, ismeretlen érzéseket felkeltve bennem. A fejemet hátrabiccentettem, nagyobb teret adva ezzel neki. Szorosan magához húzott, a hasamnál megéreztem a...
Nos, hát igen, azt. 
Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes vagyok, még a gondolataimban sem merem kimondani!
Azonban ez megijesztett, és elhúzódtam tőle teljesen. Fél méterre hátráltam tőle, a levegőt mind a ketten ugyanolyan szaporán kapkodtuk.
- Bocsánat - mondta, miután szóhoz tudott jutni. - Egy pillanatra elfelejtettem, hogy...
Hogy veled lassabban kell haladni - a mondatot csak a gondolataimban fejeztem be, de valószínűleg valami ilyesmit akart mondani. Mérges lettem magamra.
Nem lehetek ilyen ijedős kiscica!
Ugyanakkor még nem éreztem magamat késznek rá.
- Sajnálom - suttogtam, és elfordultam tőle. A terasz végére sétáltam, és leültem. A lábam a semmiben lógott, kellemes érzés volt.
Pár pillanattal később Yesung leült mellém, átölelte a derekamat.
- Ne sajnáld. Nem számít, mennyi idő, én várok - mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Egyébként... mit keresünk itt?
Nevetni kezdett, én pedig képtelen voltam letörölni a mosolyt az arcomról. Olyan édes nevetése volt, nekem is meghozta a kedvemet hozzá.
- Egy nagyobb koncert volt ez, és mivel sokat gyakoroltunk rá, Sooman kiadott nekünk két nap szabadságot. Gondoltam rá, hogy lejöhetünk ide, ezért megvettem a jegyeket. Igazából meg akartalak kérdezni, hogy lenne-e kedved hozzá, de amikor ott álltunk az előszobátokban azt éreztem, hogy most ezt kell tennünk.
- Jó döntés volt.
- Még van tervem is, hogy hová viszlek el - jelentette ki hirtelen.
- Igen? - csillogó szemekkel néztem rá, vártam, hogy megmondja.
- Gyere. - Felpattant, engem is magával húzott. Visszasiettünk az előszobába, majd miután felöltöztünk, újra elindultunk. Most gyalog mentünk, így gondoltam, nem lesz olyan messze az útcél.
Végül nem lett igazam, elég sokáig sétáltunk, de megérte. Egy hatalmas épület előtt álltunk meg, egy tábla hirdette, hogy az a "Busan akvárium". Yesung megvette nekünk a jegyeket, majd bementünk.
Leginkább csak családok voltak, egy-két pár lézengett néhol. Azonban képtelen voltam az emberekre figyelni.
Úgy éreztem, mintha tényleg egy akvárium belsejében lennék. Kisebb-nagyobb halak úszkáltak mellettünk vagy épp felettünk. Szinte szájtátva indultam meg előre. Yesung halkan kuncogott mellettem, most engedte, hogy én vezessek.
Az egész délutánt ott töltöttük, Yesungnak szinte el kellett rángatnia onnan.
- Ide muszáj lesz visszajönnünk! - jelentettem ki, mikor már visszafelé sétáltunk.
- Hát persze. Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogod.
- Nagyon szeretem a vízi élőlényeket. Otthon volt is egy akváriumom.
- Oh... várj egy pillanatot. - Felmutatta a mutató ujját, rám kacsintott, majd elrohant. Néztem, hogy merre megy, de hamar eltűnt a kisebb tömegben. Egyedül álltam ott jó sokáig, már kezdtem félni, hogy ott hagyott.
De egyszerre csak ott termett, kezében egy jégkrémmel.
- Fogd meg a másik pálcikát - mondta mosolyogva. Kérdő tekintettel néztem rá, de azért megtettem. - Tartsd erősen.
Maga felé húzta a saját pálcikáját, és eltörte a jégkrémet.
- Ez de aranyos!
Azonnal elkezdtem enni az enyémet. Yesung csak rám mosolygott, majd ismét elindultunk.
A visszafelé úton nagyon lassan mentünk, végig beszélgettünk. Már ránk is esteledett. Kicsit csodálkoztam azon, hogy hogyan mehetett el ilyen gyorsan egy nap.
De a sötétség egyet jelentett számomra - együtt fogok aludni Yesunggal. Most nem lesz ott más, csak kettesben leszünk.
Viszont a délután után azt hiszem, hogy már nem félek. Egész végig kedves volt velem, egyáltalán nem siettetett, semmiben sem.
Visszaérve a lakásba, lepakoltam. Belenéztem a táskába, amit Yesung pakolt össze nekem. Mindössze egy pizsama volt benne és az igazolványaim.
Leraktam az egyik kanapéra, és Yesung után néztem. Ő a konyhába ment, a pult miatt láthattam, hogy valamit kitölt két pohárba. Bejött a nappaliba, a két poharat pedig lerakta az asztalra.
Az ajkamba haraptam, és megfogtam a kezét. Meglepetten pillantott rám, de csak éreztem, nem mertem ránézni.
Közelebb léptem hozzá, és lábujjhegyre állva egy puszit adtam a szájára. Szinte azonnal lehajolt, és csókká mélyítette. Enyhén reszkető kezeimmel a felsője széléhez nyúltam, felfelé akartam húzni.
Azonnal megmerevedett, megszüntette a csókunkat is.
- Minnie...
Halványan rámosolyogtam, és bólintottam egy aprót. A jutalmam egy észveszejtően szexi vigyor volt, és egy újabb csók.
Csak úgy, mint amikor ideértünk, amint elfogyott a levegőm, Yesung lefelé kezdett el barangolni az ajkaival. A kanapé felé húzott, majd lefektetett rá, ő pedig felém került. Mielőtt azonban folytatta volna, mélyen a szemembe nézett, teljesen komolyan.
- Biztos? - kérdezte halkan.
- Igen - állításomat megerősítettem egy bólintással is.
A nyakamhoz hajolt, lágyan belecsókolt az ívébe. A szabad kezével, amivel nem támaszkodott, benyúlt a pólóm alá, és az oldalamat kezdte el simogatni. Kicsit zavarban éreztem magamat, de egész hamar feloldódtam.
Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó, és a zajtól azonnal összerezzentem, ahogyan Yesung is.
- Hogy képzeltétek? Teljesen meg vagytok őrülve? - Jinah eszméletlen mérgesen vágtatott be az apartmanba, mit sem törődve azzal, hogy valami igazán fontosat szakított félbe. A kanapé támlája miatt nem láttam, hogy ki jött vele, de abban biztos voltam, hogy Kyu ott volt.
- Most azonnal jöttök velünk haza! Még ilyet! Se szó, se beszéd eltűntök, a telefont felvenni persze luxus. A következő nyolc életeteket csak azzal fogjátok eltölteni, hogy kiengeszteltek! Ha hiányzik rólatok valami ruha, azonnal vegyétek fel, semmi nem érdekel, egy óra múlva indul az utolsó gép, amire van jegyünk is!
- Rendben anyuci, értettük - szólt közbe Yesung, miközben felült. Jinah mondta volna tovább a mondandóját, de szótlanul, megütközve nézett a barátomra.
Hatalmas patária lesz ebből, ezt már előre érzem. Jinah alapból nagyon mérges, tisztán látszik rajta, de Yesung a beszólásával csak tüzet öntött az amúgy is lángoló olajra.
Felültem, és fel is akartam állni, de nem tudtam. Valaki a vállára kapott, és kihurcolt a szobából. Mintha csak egy baba lennék, úgy figyeltem, mi történik.
Jól sejtettem, ott volt Kyu, de jött velük Leeteuk és Heechul is. A leader csak mosolyogva integetett nekem, gondolom ő most kényelmesen hátradőlhet, hogy ott van Jinah.
Yesung azonnal meg akart indulni utánam, de a barátnőm egy pillanat alatt megállította.
- Nem mész te sehová. Komoly beszédem van veled - jelentette ki keményen. Már nem ordibált, de a hangja sokkal vészjóslóbb volt.
Fogalmam sem volt, ki kaphatott fel így, de volt egy igen erős tippem. Kiérve a házból láttam egy nagyobb autót, és azt hittem, hogy bele fog passzírozni, de nem arra indult el, hanem a kisebb erdő felé.
- Nem kellene ezt csinálnod - jelentettem ki. A hangom cserben hagyott, csak egy vékony, könnyen elsöpörhető kijelentésre futotta.
Henry megállíthatatlanul menetelt előre, egészen addig, amíg el nem tűnt teljesen a ház a szemem elől. Ekkor egy nagyobb kődarabra lerakott, és megállt előttem.
Nem szólalt meg, csak végig a szemembe nézett. Képtelen voltam félre nézni, de nem is akartam.
- Elég lett volna egy nem is - mondta végül. A korábbi éles hangja eltűnt, egy érett férfi állt velem szemben. Egy megbántott férfi.
- Nem gondoltam, hogy ez lesz...
- Szóval azt akarod mondani, hogy Yesung csak úgy felültetett egy repülőre, és te pedig szó nélkül mentél vele?
- Igen.
Elfordult tőlem, a legközelebbi fába beleütött egy erőset. A kéreg reccsenése a nesztelen éjszakában óriási hangot csapott, több madár is felrepült.
- Már megint engem okolsz! - kiáltottam fel hirtelen. Felálltam, és indulatosan néztem a szemébe, a szavak  megállíthatatlanul ömleni kezdtek belőlem. - Te voltál az, aki eldobott engem, és most mégis akar! Sosem foglalkoztál velem, kisebb korunkban is biztos csak egy kellemes időtöltés voltam számodra, semmi több! Képtelen vagy elviselni, hogy nem birtokolhatsz mindig mindent és mindenkit! Egy önző, egoista, kibírhatatlan alak vagy, aki csak azokkal kedves, akikkel érdekében áll! És én egy ilyen emberbe voltam szerelmes... sajnálom, hogy ilyen vak voltam!
Henry némán állt előttem, az érzelmeit teljesen elrejtő maszkot öltött fel magára.
- Szóval már nem szeretsz? - Halkan kérdezte, mintha csak ezt hallotta volna meg abból, amit az előbb mondtam.
- Igen, jól értetted. - Nem tudtam a szemébe nézni, a könnyeimet is vissza kellett fojtanom.
Édes istenem, kérlek, ne hagyd, hogy előtte sírjak - fohászkodtam magamban.
Felém fordult, lassan elindult hozzám. Közvetlenül előttem állt meg, épp csak annyira, hogy ne érjen hozzám. Minden porcikám az érintésére vágyott, elepedtem akár egyetlen csókjáért is. Utáltam ezt az érzést.
- Mond a szemembe.
- Henry, ez nem egy nyálas film. Ha azt mondom, nem szeretlek, akkor az úgy van, és kész. - Továbbra sem tudtam azokba a gyönyörű, barna szemekbe nézni.
- "Henry, én mindig szerettelek téged. Van valami a szívemben... valami furcsa, amikor rád nézek. Soha nem tudnám megmagyarázni, hogy milyen az az érzés. De amikor ott vagy, minden sokkal szebb. Az ég kékebb, a fű zöldebb, a madarak dala szebben hangzik, mint egy fél évig gyakorolt profi orkesztra koncertje. Amikor rám nézel, felforrósodik az arcom, úgy érzem, mintha belülről égetne valami. Ha közelebb jössz hozzám, leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy rád vessem magamat, és le se szálljak rólad az idők végezetéig. Mikor szomorú vagyok, mindig arra gondolok, hogy egyszer majd megváltozik minden, és annyira fogsz szeretni, ahogyan én téged. Azonban rosszul érzem magamat, amikor arra gondolok, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Mert én örökre szeretni foglak téged, és soha nem fog elmúlni vagy megváltozni ez az érzés. Ez az igazi szerelem." - Csendben maradt.
- Szépen betanultad. Biztosan az egyik rajongód írta neked.
Hazugság. Tudtam jól, hogy én mondtam ezt, csak azt nem, hogy mikor és hogyan. Az én szava járásom, én szoktam ilyen hasonlatokat kitalálni. Csak egy bökkenő van. Magamtól soha nem mondtam volna ki ezt.
- A házavató bulitokon mondtad. Azt hittem, itt teljesen magadnál voltál, olyan tisztán beszéltél.
Megválaszolta a kimondatlan kérdéseimet.
- Felejtsük el egymást - jelentettem ki. - Csak bántasz engem, és igazából nem akarsz. Amint megszerzel, talán egy hétig jó leszek neked.
El akartam fordulni tőle, de megragadta a csuklómat. Nem olyan gyengéden, ahogyan Yesung szokta, de a tűz azonnal felébredt bennem, és elemésztette az egész testem.
Maga felé fordított, az ajkait egy pillanat alatt az enyémekre tapasztotta. Sürgető vággyal csókolt, eszembe se jutott, hogy nem kellene engednem neki.
A távolban valahol kiáltozást hallottam, de mintha csak lemerültem volna egy hatalmas tengerbe, csak foszlányok jutottak el hozzám. Feldolgozni nem tudtam őket, az eszemet teljesen elvette... a vágy.
Megszűnt számomra a világ, a testem körvonalait nem éreztem, egyedül a szívemből kiinduló, mindent elsöprő vágyat. Forró érintése égette a bőrömet, még többet akartam belőle. Mindenhol őt akartam érezni, és így maradni örökké. A gondolataim áramlottak, egyiket sem voltam képes megfogni, kifolytak a kezemből, mintha víz lenne. Egyetlen szó visszhangzott a fejemben, minden mást kiszorítva - még, még, még, még.
A testem felett a vágy átvette az irányítást, szorosan markoltam rá az ingére, és amennyire csak lehet, közel húztam magamhoz. Ő benyúlt a pólóm alá, egyik kezével az oldalamat érintette, a másikkal a hátamon kalandozott el. Teljesen felhevült a testem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ő most velem van.
Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt is el. A kezeit nem éreztem már, a csókja sem égette az ajkaimat. Két métert hátrált tőlem, nekidőlt annak a fának, aminek törzsén még mindig látszott az öklének nyoma.
Szótlanul meredtünk egymásra, a mellkasom vészesen gyorsan emelkedett, csakúgy, ahogyan az övé.
- Utálom, hogy ezt csinálod - hadartam el egy szuszra két lihegés között.
Otthagytam, és futni kezdtem a hangok irányába.
A könnyeimet csak a csípős levegőnek könyveltem el. Nem akarok sírni miatta... többé már nem.

Read More