Az egyik pillanatban még egy édes, kellemes illatú mezőn sétálgattam, viszont valami megzavart. Mintha a csengő hangját hallottam volna, és a mező kezdett egyre homályosodni. Feketeségben találtam magam, ami nem sokáig tartott, mivel kinyitottam a szemeimet. A szobám plafonját nézve arra gondoltam, hogy miért pont a csengőt hallottam álmomban.
Pár pillanattal később vettem észre, hogy nem csak úgy álmodtam, hiszen valaki szó szerint ráült a csengőre. Kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból, és elcsoszogtam az ajtóig, miközben egy "megyek már" kiáltás hagyta el a számat.
Kinyitottam az ajtót, és azonnal kiszökött minden álom a szememből.
- Szia - köszönt Yesung mosolyogva. Egy pillanat erejéig megkövülten álltam, és bámultam rá.
- Gyere beljebb! - szólaltam meg végül, és félreálltam az ajtóból.
Illedelmesen megvárta, míg bezártam, majd a nappaliba indultam volna el, de a csuklómra fonódó keze megállított.
- Tegnap olyan hirtelen tűntél el - mondta suttogva. Közelebb lépett hozzám, alig volt közöttünk pár centi.
Nem válaszoltam, csak lesütöttem a szemeimet. Kínosan éreztem magamat. Azután, amit Henry mondott nekem, egyáltalán eszembe se jutott Yesung...
- Sajnálom - feleltem kisebb szünet után.
- Van egy ötletem - jelentette ki hirtelen. Felkaptam a fejemet, és a szemébe akartam nézni, de addigra már ott sem volt. A szobám felé indult meg. - Maradj ott! - Pont akkor szólalt meg, amikor el akartam indulni utána.
A falnak dőltem neki, és azt próbáltam kitalálni, hogy most mit akar csinálni. A résnyire nyitva hagyott ajtó mögül alig szűrődött ki egy kis nesz, így az nem sokat segített. Talán most megharagudott rám? De akkor miért akart a szobámba menni?
Esetleg össze akar törni valamit?
Nem, Yesung nem olyan. Képtelen lenne bárkinek is ártani szándékosan.
Fél perc múlva megjelent a kezében az egyik táskámmal. Ismét megragadta a csuklómat, és maga után húzott, ki az ajtón. Elővette a kulcsom, és bezárt maga után, majd ismét elindultunk. Összefonta az ujjainkat, nem rohant nagyon.
Nem mertem semmit sem kérdezni. Talán ez egy villámrandi.
Megőrjített, hogy fogalmam sincs, mit akar tenni velem. Kérdések hadát akartam rázúdítani, de olyan kellemes nyugalmat árasztott magából, hogy nem akartam megzavarni.
A házunk előtt ott várakozott egy taxi, amibe be is ültetett, majd ő is beszállt utánam.
- A seouli reptérre, kérem - mondta, közben kényelmesen hátradőlt.
Riadtan pillantottam rá, és mintha ő csak megérezte volna a félelmem, a kezeibe fogta az én kezem, és lágyan simogatni kezdte. Apró mozdulat volt csak, egyedül ketten tudtunk róla, de mégis teljesen megnyugtatott. Úgy éreztem, teljesen rábízhatom magamat.
Körülbelül húsz percet utaztunk, szinte senki nem volt az utakon, így gyorsan tudott haladni a sofőr. A parkolóban megállt, és miután Yesung kifizette, mi kiszálltunk. Kora tavasz volt, a nap erősen sütött, így senki nem bámulta meg Yesungot a napszemüvege miatt. De nagyon féltem, hisz a reptereken mindig olyan sok rajongó van, őt pedig nem nehéz felismerni, még napszemüvegben sem.
Továbbra sem szólaltam meg ennek ellenére, csak hagytam, hogy húzzon maga után. A terminál felé indultunk azonnal, ezt még kevésbé értettem. Még sosem utaztam repülőn, így ugyanazt csináltam, amit Yesung.
- Ha van nálad valami fém, azt rakd erre a tálcára - szólt hozzám először azóta, hogy elindultunk. Némán bólintottam, és azt tettem, amit mondott.
Az ellenőrző pontokon gyorsan átjutottunk, gondolom ebben is benne volt Yesung keze. Rövid ideig kellett várakoznunk, majd fel is szállhattunk a repülőre.
Amint hallottam, Busanba megyünk, a gépen szinte minden hely foglalt volt. A felszállás után kikapcsoltam az övemet, ahogyan Yesung is, és a vállára hajtottam a fejemet. Ő volt az ablakhoz közelebb, de így könnyedén ki tudtam látni. Élveztem, ahogyan elhagyjuk a felhőket, a hatalmas épületek egyre kisebbnek tűnnek, majd hangya méretűre zsugorodnak. Képtelen voltam letörölni az arcomról a vigyort, úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek.
Az út túl gyorsan telt el. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott, de számomra rövid volt. Még szívesen néztem volna órákon keresztül a tájat, nem tudtam volna megunni.
A leszállást követően ismét taxiba szálltunk, de már többet utaztunk, nagyjából egy órát. A tenger mellett hajtott végig a taxis, és akkor is csak gyönyörködtem a csodálatos kilátásban.
Amint megálltunk, és Yesung kifizette ismételten a taxist, a hatalmas apartmanra meredtem, ami előttem terpeszkedett el.
Mégis mit keresek itt? Annyira lekötött a sok csodás látnivaló, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy már rég nem Seoul-ben vagyunk.
Yesung ismét összefonta az ujjainkat, és maga után húzott, be a házba. A zsebéből elővett egy kulcsot, azzal nyitotta ki az ajtót.
Belülről a ház még nagyobbnak tűnt, mint kívülről. A hatalmas előszoba után egy akkora nappali következett, mint az egész albérletünk Jinahval. Három óriási kanapé vett körül egy nagyobb fajta kávézó asztalt. Letisztult stílusú volt minden, fából és fehér bőrből készültek a bútorok, ízlésesen volt berendezve a szoba.
De nem ez volt, ami meghatott engem. A nappali túloldalán üvegajtók voltak, gyönyörű kilátással a végtelen tengerre. Ledobtam a táskámat, a cipőmet is lerúgtam a lábamról, és átszaladtam a nappalin, egészen ki a teraszra. Amint kiértem, lefékeztem, lehunytam a szemeimet, és egy mélyet lélegeztem a tengerparti, friss levegőből. Úgy maradtam egy ideig, nem mozdultam meg, csak élveztem a pillanatot.
Yesung utánam jött, és hátulról ölelt át.
- Örülök, hogy tetszik - suttogta a fülembe.
- Még sosem voltam a tengerparton. Imádom.
- Komolyan?
- Elviekben nekünk is van valahol egy apartmanunk, de egyedül sosem akartam lejönni, apa pedig mindig dolgozott.
- Akkor miért nem jöttél le anyukáddal?
Kicsit elkomorodtam. Felnyitottam a szemeimet, és meredten a hullámokat bámultam.
- Részvétem - szólalt meg alig hallhatóan, miután rájött, hogy nem fogok válaszolni.
- Nem halt meg - mondtam ugyanolyan hangerővel. - Nagyjából ugyanaz a helyzet vele, mint velem. Fiatalon hozzáadták apámhoz, de ők szerették egymást. Miután kiderült, hogy lány leszek, apám összeveszett vele. Azóta a világot járja, és ki tudja, mit csinál. Az elején még küldözgetett leveket, de nagyjából öt éve azok is megszűntek.
- Sosem értettem, mire jó az érdekházasság.
- Biztosítják a gyerek jövőjét. Mindig, minden a pénzről szól. - Nagyot sóhajtottam. Ez volt az első lecke, amit megtanultam az élettől.
- Szóval ha lesz egy gyereked, akkor te is inkább a megélhetését helyezed előtérbe, mint a boldogságát?
- Lehet, hogy a kettő együtt jár.
Amint kimondtam, meg is bántam azonnal. Kedveltem Yesungot, és örültem, hogy így elszabadultunk, de még mindig nem tudtam elfelejteni Henryt, és ezt gondolom ő is tudja.
Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, a csípőmre csúsztatta a kezeit, és maga felé fordított. Érdeklődve néztem bele a hatalmas, vidám szemeibe, amik úgy csillogtak, mintha csillagok lennének.
Miliméterről miliméterre haladt felém, amíg meg nem szüntette az ajkaink között a távolságot. A szemeimet lehunytam, és engedtem, hogy vezessen. Lágy, könnyed csók volt, nem sietett sehová sem. A karjaimat a nyaka köré fontam, ami mintha egy kicsit beindította volna. A derekamon pihenő kezeinek szorítása erősebb lett egy fokkal, a csók hevesebb lett. Már kezdtem kifogyni a levegőből, így elhúzódtam. A szám ívét követve egyre lentebb haladt, majd elért a nyakamhoz. Lágy csókokat hintett mindenhová, ismeretlen érzéseket felkeltve bennem. A fejemet hátrabiccentettem, nagyobb teret adva ezzel neki. Szorosan magához húzott, a hasamnál megéreztem a...
Nos, hát igen, azt.
Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes vagyok, még a gondolataimban sem merem kimondani!
Azonban ez megijesztett, és elhúzódtam tőle teljesen. Fél méterre hátráltam tőle, a levegőt mind a ketten ugyanolyan szaporán kapkodtuk.
- Bocsánat - mondta, miután szóhoz tudott jutni. - Egy pillanatra elfelejtettem, hogy...
Hogy veled lassabban kell haladni - a mondatot csak a gondolataimban fejeztem be, de valószínűleg valami ilyesmit akart mondani. Mérges lettem magamra.
Nem lehetek ilyen ijedős kiscica!
Ugyanakkor még nem éreztem magamat késznek rá.
- Sajnálom - suttogtam, és elfordultam tőle. A terasz végére sétáltam, és leültem. A lábam a semmiben lógott, kellemes érzés volt.
Pár pillanattal később Yesung leült mellém, átölelte a derekamat.
- Ne sajnáld. Nem számít, mennyi idő, én várok - mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Egyébként... mit keresünk itt?
Nevetni kezdett, én pedig képtelen voltam letörölni a mosolyt az arcomról. Olyan édes nevetése volt, nekem is meghozta a kedvemet hozzá.
- Egy nagyobb koncert volt ez, és mivel sokat gyakoroltunk rá, Sooman kiadott nekünk két nap szabadságot. Gondoltam rá, hogy lejöhetünk ide, ezért megvettem a jegyeket. Igazából meg akartalak kérdezni, hogy lenne-e kedved hozzá, de amikor ott álltunk az előszobátokban azt éreztem, hogy most ezt kell tennünk.
- Jó döntés volt.
- Még van tervem is, hogy hová viszlek el - jelentette ki hirtelen.
- Igen? - csillogó szemekkel néztem rá, vártam, hogy megmondja.
- Gyere. - Felpattant, engem is magával húzott. Visszasiettünk az előszobába, majd miután felöltöztünk, újra elindultunk. Most gyalog mentünk, így gondoltam, nem lesz olyan messze az útcél.
Végül nem lett igazam, elég sokáig sétáltunk, de megérte. Egy hatalmas épület előtt álltunk meg, egy tábla hirdette, hogy az a "Busan akvárium". Yesung megvette nekünk a jegyeket, majd bementünk.
Leginkább csak családok voltak, egy-két pár lézengett néhol. Azonban képtelen voltam az emberekre figyelni.
Úgy éreztem, mintha tényleg egy akvárium belsejében lennék. Kisebb-nagyobb halak úszkáltak mellettünk vagy épp felettünk. Szinte szájtátva indultam meg előre. Yesung halkan kuncogott mellettem, most engedte, hogy én vezessek.
Az egész délutánt ott töltöttük, Yesungnak szinte el kellett rángatnia onnan.
- Ide muszáj lesz visszajönnünk! - jelentettem ki, mikor már visszafelé sétáltunk.
- Hát persze. Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogod.
- Nagyon szeretem a vízi élőlényeket. Otthon volt is egy akváriumom.
- Oh... várj egy pillanatot. - Felmutatta a mutató ujját, rám kacsintott, majd elrohant. Néztem, hogy merre megy, de hamar eltűnt a kisebb tömegben. Egyedül álltam ott jó sokáig, már kezdtem félni, hogy ott hagyott.
De egyszerre csak ott termett, kezében egy jégkrémmel.
- Fogd meg a másik pálcikát - mondta mosolyogva. Kérdő tekintettel néztem rá, de azért megtettem. - Tartsd erősen.
Maga felé húzta a saját pálcikáját, és eltörte a jégkrémet.
- Ez de aranyos!
Azonnal elkezdtem enni az enyémet. Yesung csak rám mosolygott, majd ismét elindultunk.
A visszafelé úton nagyon lassan mentünk, végig beszélgettünk. Már ránk is esteledett. Kicsit csodálkoztam azon, hogy hogyan mehetett el ilyen gyorsan egy nap.
De a sötétség egyet jelentett számomra - együtt fogok aludni Yesunggal. Most nem lesz ott más, csak kettesben leszünk.
Viszont a délután után azt hiszem, hogy már nem félek. Egész végig kedves volt velem, egyáltalán nem siettetett, semmiben sem.
Visszaérve a lakásba, lepakoltam. Belenéztem a táskába, amit Yesung pakolt össze nekem. Mindössze egy pizsama volt benne és az igazolványaim.
Leraktam az egyik kanapéra, és Yesung után néztem. Ő a konyhába ment, a pult miatt láthattam, hogy valamit kitölt két pohárba. Bejött a nappaliba, a két poharat pedig lerakta az asztalra.
Az ajkamba haraptam, és megfogtam a kezét. Meglepetten pillantott rám, de csak éreztem, nem mertem ránézni.
Közelebb léptem hozzá, és lábujjhegyre állva egy puszit adtam a szájára. Szinte azonnal lehajolt, és csókká mélyítette. Enyhén reszkető kezeimmel a felsője széléhez nyúltam, felfelé akartam húzni.
Azonnal megmerevedett, megszüntette a csókunkat is.
- Minnie...
Halványan rámosolyogtam, és bólintottam egy aprót. A jutalmam egy észveszejtően szexi vigyor volt, és egy újabb csók.
Csak úgy, mint amikor ideértünk, amint elfogyott a levegőm, Yesung lefelé kezdett el barangolni az ajkaival. A kanapé felé húzott, majd lefektetett rá, ő pedig felém került. Mielőtt azonban folytatta volna, mélyen a szemembe nézett, teljesen komolyan.
- Biztos? - kérdezte halkan.
- Igen - állításomat megerősítettem egy bólintással is.
A nyakamhoz hajolt, lágyan belecsókolt az ívébe. A szabad kezével, amivel nem támaszkodott, benyúlt a pólóm alá, és az oldalamat kezdte el simogatni. Kicsit zavarban éreztem magamat, de egész hamar feloldódtam.
Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó, és a zajtól azonnal összerezzentem, ahogyan Yesung is.
- Hogy képzeltétek? Teljesen meg vagytok őrülve? - Jinah eszméletlen mérgesen vágtatott be az apartmanba, mit sem törődve azzal, hogy valami igazán fontosat szakított félbe. A kanapé támlája miatt nem láttam, hogy ki jött vele, de abban biztos voltam, hogy Kyu ott volt.
- Most azonnal jöttök velünk haza! Még ilyet! Se szó, se beszéd eltűntök, a telefont felvenni persze luxus. A következő nyolc életeteket csak azzal fogjátok eltölteni, hogy kiengeszteltek! Ha hiányzik rólatok valami ruha, azonnal vegyétek fel, semmi nem érdekel, egy óra múlva indul az utolsó gép, amire van jegyünk is!
- Rendben anyuci, értettük - szólt közbe Yesung, miközben felült. Jinah mondta volna tovább a mondandóját, de szótlanul, megütközve nézett a barátomra.
Hatalmas patária lesz ebből, ezt már előre érzem. Jinah alapból nagyon mérges, tisztán látszik rajta, de Yesung a beszólásával csak tüzet öntött az amúgy is lángoló olajra.
Felültem, és fel is akartam állni, de nem tudtam. Valaki a vállára kapott, és kihurcolt a szobából. Mintha csak egy baba lennék, úgy figyeltem, mi történik.
Jól sejtettem, ott volt Kyu, de jött velük Leeteuk és Heechul is. A leader csak mosolyogva integetett nekem, gondolom ő most kényelmesen hátradőlhet, hogy ott van Jinah.
Yesung azonnal meg akart indulni utánam, de a barátnőm egy pillanat alatt megállította.
- Nem mész te sehová. Komoly beszédem van veled - jelentette ki keményen. Már nem ordibált, de a hangja sokkal vészjóslóbb volt.
Fogalmam sem volt, ki kaphatott fel így, de volt egy igen erős tippem. Kiérve a házból láttam egy nagyobb autót, és azt hittem, hogy bele fog passzírozni, de nem arra indult el, hanem a kisebb erdő felé.
- Nem kellene ezt csinálnod - jelentettem ki. A hangom cserben hagyott, csak egy vékony, könnyen elsöpörhető kijelentésre futotta.
Henry megállíthatatlanul menetelt előre, egészen addig, amíg el nem tűnt teljesen a ház a szemem elől. Ekkor egy nagyobb kődarabra lerakott, és megállt előttem.
Nem szólalt meg, csak végig a szemembe nézett. Képtelen voltam félre nézni, de nem is akartam.
- Elég lett volna egy nem is - mondta végül. A korábbi éles hangja eltűnt, egy érett férfi állt velem szemben. Egy megbántott férfi.
- Nem gondoltam, hogy ez lesz...
- Szóval azt akarod mondani, hogy Yesung csak úgy felültetett egy repülőre, és te pedig szó nélkül mentél vele?
- Igen.
Elfordult tőlem, a legközelebbi fába beleütött egy erőset. A kéreg reccsenése a nesztelen éjszakában óriási hangot csapott, több madár is felrepült.
- Már megint engem okolsz! - kiáltottam fel hirtelen. Felálltam, és indulatosan néztem a szemébe, a szavak megállíthatatlanul ömleni kezdtek belőlem. - Te voltál az, aki eldobott engem, és most mégis akar! Sosem foglalkoztál velem, kisebb korunkban is biztos csak egy kellemes időtöltés voltam számodra, semmi több! Képtelen vagy elviselni, hogy nem birtokolhatsz mindig mindent és mindenkit! Egy önző, egoista, kibírhatatlan alak vagy, aki csak azokkal kedves, akikkel érdekében áll! És én egy ilyen emberbe voltam szerelmes... sajnálom, hogy ilyen vak voltam!
Henry némán állt előttem, az érzelmeit teljesen elrejtő maszkot öltött fel magára.
- Szóval már nem szeretsz? - Halkan kérdezte, mintha csak ezt hallotta volna meg abból, amit az előbb mondtam.
- Igen, jól értetted. - Nem tudtam a szemébe nézni, a könnyeimet is vissza kellett fojtanom.
Édes istenem, kérlek, ne hagyd, hogy előtte sírjak - fohászkodtam magamban.
Felém fordult, lassan elindult hozzám. Közvetlenül előttem állt meg, épp csak annyira, hogy ne érjen hozzám. Minden porcikám az érintésére vágyott, elepedtem akár egyetlen csókjáért is. Utáltam ezt az érzést.
- Mond a szemembe.
- Henry, ez nem egy nyálas film. Ha azt mondom, nem szeretlek, akkor az úgy van, és kész. - Továbbra sem tudtam azokba a gyönyörű, barna szemekbe nézni.
- "Henry, én mindig szerettelek téged. Van valami a szívemben... valami furcsa, amikor rád nézek. Soha nem tudnám megmagyarázni, hogy milyen az az érzés. De amikor ott vagy, minden sokkal szebb. Az ég kékebb, a fű zöldebb, a madarak dala szebben hangzik, mint egy fél évig gyakorolt profi orkesztra koncertje. Amikor rám nézel, felforrósodik az arcom, úgy érzem, mintha belülről égetne valami. Ha közelebb jössz hozzám, leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy rád vessem magamat, és le se szálljak rólad az idők végezetéig. Mikor szomorú vagyok, mindig arra gondolok, hogy egyszer majd megváltozik minden, és annyira fogsz szeretni, ahogyan én téged. Azonban rosszul érzem magamat, amikor arra gondolok, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Mert én örökre szeretni foglak téged, és soha nem fog elmúlni vagy megváltozni ez az érzés. Ez az igazi szerelem." - Csendben maradt.
- Szépen betanultad. Biztosan az egyik rajongód írta neked.
Hazugság. Tudtam jól, hogy én mondtam ezt, csak azt nem, hogy mikor és hogyan. Az én szava járásom, én szoktam ilyen hasonlatokat kitalálni. Csak egy bökkenő van. Magamtól soha nem mondtam volna ki ezt.
- A házavató bulitokon mondtad. Azt hittem, itt teljesen magadnál voltál, olyan tisztán beszéltél.
Megválaszolta a kimondatlan kérdéseimet.
- Felejtsük el egymást - jelentettem ki. - Csak bántasz engem, és igazából nem akarsz. Amint megszerzel, talán egy hétig jó leszek neked.
El akartam fordulni tőle, de megragadta a csuklómat. Nem olyan gyengéden, ahogyan Yesung szokta, de a tűz azonnal felébredt bennem, és elemésztette az egész testem.
Maga felé fordított, az ajkait egy pillanat alatt az enyémekre tapasztotta. Sürgető vággyal csókolt, eszembe se jutott, hogy nem kellene engednem neki.
A távolban valahol kiáltozást hallottam, de mintha csak lemerültem volna egy hatalmas tengerbe, csak foszlányok jutottak el hozzám. Feldolgozni nem tudtam őket, az eszemet teljesen elvette... a vágy.
Megszűnt számomra a világ, a testem körvonalait nem éreztem, egyedül a szívemből kiinduló, mindent elsöprő vágyat. Forró érintése égette a bőrömet, még többet akartam belőle. Mindenhol őt akartam érezni, és így maradni örökké. A gondolataim áramlottak, egyiket sem voltam képes megfogni, kifolytak a kezemből, mintha víz lenne. Egyetlen szó visszhangzott a fejemben, minden mást kiszorítva - még, még, még, még.
A testem felett a vágy átvette az irányítást, szorosan markoltam rá az ingére, és amennyire csak lehet, közel húztam magamhoz. Ő benyúlt a pólóm alá, egyik kezével az oldalamat érintette, a másikkal a hátamon kalandozott el. Teljesen felhevült a testem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ő most velem van.
Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt is el. A kezeit nem éreztem már, a csókja sem égette az ajkaimat. Két métert hátrált tőlem, nekidőlt annak a fának, aminek törzsén még mindig látszott az öklének nyoma.
Szótlanul meredtünk egymásra, a mellkasom vészesen gyorsan emelkedett, csakúgy, ahogyan az övé.
- Utálom, hogy ezt csinálod - hadartam el egy szuszra két lihegés között.
Otthagytam, és futni kezdtem a hangok irányába.
A könnyeimet csak a csípős levegőnek könyveltem el. Nem akarok sírni miatta... többé már nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése