When I fall (Jiyong)

Nők. Türelmesek, elbűvölőek, lehengerlőek, káprázatosak. Buja a tekintetük, sziporkázóan okosak, tökéletes a belsejük. Nincs az a hurrikán, ami képes lenne megállítani a nőket, ha valamit a fejükbe vesznek. Kiharcolják maguknak a tiszteletet, küzdenek a számukra fontos dolgokért. Odaadóak, meleg szeretetükkel körülölelnek. Ez mindegyik nőben benne van, ezt tanusíthatom. De az a nő, aki ennek tudatában van, a legveszélyesebb mind közül. Észre sem veszed, és már az ujja köré csavart, minden lépésedet előre tudja, nem lepődik meg semmin. Pontosan ilyen nő a feleségem. Két éve vettem el, de még mindig képtelen vagyok kiismerni magam rajta. Elsöprő ereje van, néha úgy érzem, ő az, aki mindent a kezében tart. A neve Oh Naomi. Első látásra is szemet szúrt nekem ragyogó, szőke, hátközépig érő hajával. Később mondta el, hogy ez a természetes hajszíne, mivel az apja német származású. A szomszédomban lakott, kiskölyök korom óta szerelmes voltam belé. Csak akkor mertem megkérni a kezét, amikor már debütáltam.
- Le kellene vágni a füvet - szólalt meg hirtelen. Épp a vacsora közepén jártunk, egészen addig egymás napjairól beszélgettünk. 
- Most? - néztem ki az ablakon. Már rég besötétedett, a legtöbben nyugovóra is tértek. 
- Tudod jól, hogy én nem tudom megcsinálni, te pedig nem sokszor vagy itthon - felelte, és azzal a tekintetével nézett rám, aminek sosem tudtam ellenállni. Tudta előre, hogy ezt a csatát is ő nyerte. 
Gyorsan megettem még azt, ami a tányéromon volt, majd kimentem a kertbe. Miközben elővettem a fűnyírót, azon gondolkoztam, hogy mit szólnának a rajongóim, ha látnák, hogy szoktam én füvet is nyírni. 
Számtalanszor mondtam Naomi-nak, hogy fogadjunk fel valakit, de hajthatatlan volt. 
- Azért, mert szupersztár vagy - fogott bele a magyarázásba - ugyanúgy kell élned, mint mindenki más vagy. Ez egy horgony, ami a Földhöz láncol, és ha hazajössz, akkor ugyanúgy kell tenned, mint mindenki másnak. Így biztosítom be, hogy soha ne támadjon meg téged a sztár-kórság, és soha ne szállj el. 
Szavait szinte tisztán hallottam, és mosolyogva fogtam bele a kerti munkába. Nem volt túl nagy kertünk - szerencsémre -, így hamar végezhettem. A fürdő felé vettem az irányt, és egy kellemes meleg zuhany után ismét embernek éreztem magamat. Naomi-t nem találtam sehol, így gondoltam, hogy már a hálóban lehet. 
Amint beléptem az ajtón, nem tudtam még egyet lépni. Naomi az ágyon mellett állt kezében egy fésűvel, és várakozva nézett rám. 
Valami eszméletlenül nézett ki. Szőke haja lágy hullámokban esett a vállára, egy új ruha volt rajta, amit még sosem láttam. 
Arcán mosoly terült el, de a szeme nem mutatott semmilyen érzelmet. Kecses léptekkel indult meg felém, a fésűt az asztalára dobta vissza. Alig egy pár centire állt meg tőlem. 
- Tetszik? Ma vettem, egy Victoria's Secret baby doll - mondta teljesen büszkén. 
- Szerintem egy átlagos embernek nem kellene ilyen szexin kinéznie - suttogtam, és a derekánál fogva közelebb húztam.
- Szóval tetszik.
- Mintha nem tudnád - feleltem, majd megszüntettem a köztünk lévő kis távolságot is, és szenvedélyesen vettem birtokba az ajkait.

Másnap ugyanúgy késő este értem haza, de meglepett, hogy egy autó áll a felhajtónkon. Beálltam a garázsba, és kicsit gyanakodva mentem be. Naomi egy szóval sem említette reggel, hogy vendéget várnánk...
Még a bejárati ajtót sem tudtam kinyitni, amikor Naomi jellegzetes kacaját hallottam felcsendülni. Hozzá egy mély, férfihez tartozó nevetés párosult, én pedig akaratlanul is megszaporáztam a lépteimet.
Az előszobában villámsebesen kaptam le magamról a kabátot és a cipőt, és szinte berohantam a nappaliba.
A feleségem egy európai férfivel nevetett éppen, egymás mellett ülve a kanapén.
- Megjöttem - szóltam közbe, mire mind a ketten felém kapták a fejüket. A férfi kicsit csalódott arcot vágott, mint aki nem számított arra, hogy én is a képbe jövök valamikor.
- Oh, isten hozott itthon - szólalt meg végül Naomi, és egy szikrázó mosolyt vetett rám. De a szemei továbbra sem csillogtak.
Hirtelen azon kezdtem el gondolkozni, hogy mikor is sikerült elérnem, hogy a szeme is mosolyogjon. Talán egyetlen egyszer sikerült csak...
- Elég későre jár, azt hiszem, indulnom kellene - állt fel a férfi.
- Igaz, igaz, nagyon gyorsan elment az idő. Örülök, hogy találkozhattunk - állt fel Naomi is.
Kikísérte az előszobába, én pedig addig a konyhába mentem. Talán egy kávé lehűti az idegeimet. Bár jobban belegondolva, nem fog segíteni rajtam, de nem érdekelt.
Naomi és az ismeretlen férfi elég sokáig beszélgettek még, így én két csésze kávét is elfogyasztottam. Az idegeim szinte pattanásig feszültek.
A feleségem végül visszajött, és a vacsorát kezdte el előkészíteni.
- Milyen napod volt? - kérdezte társalgó hangnemben.
- Ki volt ez?
- Egy kedves ismerősöm.
- Igen? Miért nem láttam még?
- Ji, kicsit feszült vagy. Szeretnéd, hogy megmasszírozzalak? - terelte a témát, és kedvesen pillantott rám.
- Nincs szükségem semmire, csak arra, hogy válaszolj tisztán! - csattantam fel.
- Mint mondtam, csak egy ismerősöm. Nagyon régen találkoztunk.
- Honnan ismered?
- Az iskolából.
- Egy európait? Miért nem beszéltél még róla?
- Mert nem tartottam érdemesnek.
- Hogy hívják?
- Tom.
- Mivel foglalkozik?
Naomi idegesen vágta le a tányért a tálaló asztalra.
- Mi ez, valami ellenőrzés? Nem akarsz megkötözni, és egy lámpával világítani a szemembe?
- Arra jövök haza, hogy egy ismeretlen férfival nevetgélsz. Te mit tennél a helyemben?
- Azt tudom, hogy mit nem. Nem üldözném el - vágta hozzám, majd elfordult, és elindult a hálónk felé.
- Mert én elüldöztem? - követtem, és kíméletlenül kérdezgettem tovább.
- Úgy néztél rá, mintha egy utolsó senkiházi lenne. Pedig ha megismernéd, akkor te is tudnád, hogy nagyon kedves, és aranyos!
- Szóval már őt véded..!
- Jiyong, most hagyj békén, és akkor szólj hozzám, ha már nem a féltékenység beszél belőled.
- Féltékeny? Én?
- Nem látod, hogy mit csinálsz? - felém fordult, és kegyetlenül nézett szembe velem. A tekintetében olyan düh csillogott, amitől egy kicsit még én is megijedtem.
- De, pontosan látom. Megkérdezem a feleségemet, hogy ki volt az az ismeretlen.
- Nem Jiyong, te számon kérsz engem. És most mondom el utoljára, hogy nem ismeretlen.
- Ha normálisan válaszolnál, talán nem lenne szükség arra, hogy veszekedjünk.
- Ha normálisan viselkednél, nem úgy, mint egy félőrült, talán tudnék normálisan válaszolni!
- Ha szeretnél, talán rám mosolyognál - vágtam hozzá. Amint kimondtam, rögtön meg is bántam.
Elkerekedett szemekkel bámult rám, ajkai enyhén szétnyíltak.
- Hogy... hogy mondtad? - kérdezte suttogva.
- Jól hallottad - feleltem, de nem tudtam rá nézni.
- Mit értesz azalatt, hogy nem mosolygok rád? Hiszen ha veled vagyok, mindig mosolygok...
- Az, hogy a szád felfelé görbül, nem jelenti azt, hogy igazából mosolyogsz is - mondtam. Elhaladtam mellette, és bementem a szobánkba. Leültem az ágy szélére, és levettem a csuklómról az órát.
Naomi nem jött utánam, és nem is hallottam volna, hogy megmozdult. A fürdőszobába mentem át, hátha egy hideg zuhany tényleg sikeresen lehűti a táncoló idegeimet.
Beálltam a zuhanyrózsa alá, és nem tudom, mennyi időt tölthettem el ott, de egy kicsit felfrissülve jöttem ki onnan.
Meg akartam keresni Naomit, így körbejártam az egész házat, de sehol sem találtam. Rémület fogott el, hogy elveszíthetem. Ez volt az első veszekedésünk, és nem akartam egy ilyen dolog miatt elengedni.
Újra körbejártam a lakást, de nem adott jelet. Már pont vettem volna a kabátomat, amikor a hintaágy nyikorgó hangját hallottam meg. Naomi már szólt nekem, hogy olajozzam meg, de még nem volt rá időm.
Azonnal az udvarra futottam, és bár az egyik részem megnyugodott, hogy még itt van, de a másik még jobban kétségbe esett. Térdeit felhúzva ült a hintaágyban, átkarolta a lábait, a tekintetét a földre szegezte. Lassan hintázott előre, majd hátra, a haja kísérteties fényben úszva lebegett körülötte. Nem evilági látvány volt.
Vagy lehet, csak rám volt ekkora hatással.
Lassú, jól megfontolt léptekkel haladtam felé, majd megálltam előtte.
- Azt hittem, hogy elmentél - szólaltam meg tétován. Nem úgy tűnt, mintha hallotta, vagy legalábbis értelmezte volna.
- Naomi én nem akartalak megbántani az előbb.
Továbbra sem mutatott semmilyen reakciót.
- Sajnálom, túlreagáltam.
Utáltam kimondani, hogy "sajnálom", "bocsánat", és az ezekhez hasonló megalázó szavakat, mert úgy éreztem, hogy így én veszítek. De mellette be kellett ismernem, hogy mindig én veszítek.
- Hazudtam neked - szólaltam meg ismét, majd leültem mellé. - Egyszer mosolyogtál rám, úgy igazán.
Csak ekkor tudtam elérni, hogy mutasson is valamit. Üres tekintettel fordult felém, várva, hogy befejezzem.
- A második randinkon, amikor a Banpo hídhoz vittelek el. Amikor ott álltunk, és elkezdődött a műsör, eleinte csak a szád mosolygott, a szemed nem. De amikor a fények is megjelentek, és megfogtam a kezedet... akkor mosolyodtál el először. Rám néztél, és már akkor tudtam, hogy szerelmes vagyok beléd, menthetetlenül. De azóta soha nem néztél rám úgy, bármit tettem. Semmi nem volt rád hatással, úgy tűnt, mintha semmin nem lepődnél meg.
Mondandóm végén nem válaszolt, úgy tűnt, némasági fogadalmat tett magában, de aztán nagyot sóhajtott.
- Jiyong, miért akarsz ennyire birtokolni? Itt van az ujjamon a gyűrű, mindenem a tiéd. Mit akarsz még?
- Téged.
- De hát most mondtam, hogy a tiéd vagyok.
- Papíron. De a lelked nem az enyém. Úgy teszel, mintha mosolyognál, ha ajándékot adok neked, akkor látszólag meglepődsz. De a szemed elárulja, hogy számítottál rá.
- Ha ezt korábban mondod, tehettem volna ellene.
- Mégis mire megyek azzal? Hogy még jobban meglepettséget színlelsz? Mond, van egyáltalán valami, ami igazán lázba hoz?
Mélyen elgondolkozott, a tekintetét ismét a földre szegezte. Tehát nekem volt igazam.
Meg kellett volna nyugodnom, hogy életünk során először nekem van igazam, de a tény valamiért mégis addig ismeretlen dühöt ébresztett fel bennem. Tehetetlen voltam, nem sikerült megtartanom magam mellett azt a személyt, akit mindennél jobban szerettem.
A híres közhely szerint a szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el. Azt hiszem, abban a pillanatban az a hajszál elrepült, vagy elszakadt, mert minden érzés tízszeres erejével tört rám.
Felpattantam mellőle, és rászegeztem a metsző tekintetem.
- Ha nem szeretsz, akkor menj el - jelentettem ki. Olyan, mintha nem is én lennék, hanem valaki más vette volna át a helyemet.
- De én szeretlek!
- Akkor mosolyogj rám.
Naomi ismét rám nézett, a tekintete ugyanolyan üres maradt. Most már csak a száját sem próbálta meg mosolyra húzni, tehetetlenül ült előttem.
Fogalmam sincs, milyen érzések lehettek akkor benne, de egy furcsa villanást láttam a szemében, majd felugrott, és kisétált az életemből.

Másnap természetesen mikor haza értem, vártam, hogy ott sürögjön a konyhában, és megkérdezze, milyen napom volt.
De nem várt rám.
Kétségbe estem, és az utcán mindenfelé kerestem. Sehol sem találtam meg.
- Nocsak, Kwon Jiyong - szólalt meg cinikusan. A csípőjére rakta a kezeit, és ugyanazzal a tekintettel nézett rám. Mintha semmi nem történt volna. Mintha el sem telt volna az a három hónap. Bennem sem változott semmi. Ugyanúgy elvarázsolt, ugyanakkora hatással volt rám. Az egyik ismerősöm segítségével találtam rá, és nem volt kérdéses, hogy mit fogok kezdeni ezzel az információval. - Mit keres egy ilyen helyen egy ilyesfajta úrfi?- folytatta tovább. - Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy egy lányért jött. A híres Kwon Jiyong, akiért lányok hada van oda, a fél világ isteníti, és nincs olyan kontinens, ahol ne ismernék. Az a Kwon Jiyong, aki nem az éneklésben a legjobb, de nem ám, hanem az álcázásban. Naponta maszkot ölt fel, és senki nem tudja, hogy házas ember. Naponta minimum ötven lányt választhatna egy ujjára élete végéig, de nem, ez a Kwon Jiyong, akiről nem feltételezné a világ, egyetlen nőt tartott otthon. Készségesen járt hozzá haza, minden egyes nap. Soha nem csalta meg, egyetlen egyszer sem. Mégis, a nagyvilágnak úgy állította be magát, mint a legnagyobb szoknyavadász - hidegen kacagott fel. Még a hideg is kirázott. Igaza volt, mindenben. De ezen nem kellene meglepődnöm. Neki mindig, mindenben igaza van. - De nem kell sokáig álcáznia már magát. Ezért jöttél, igaz? Hol kell aláírnom? A papír a kezemben nehezebb lett, mint bármi valaha, amit cipelnem kellett. Naomi lehengerlő szépségét mindig is elátkoztam. Azt hittem, ő csak azért született, hogy engem kigúnyolhasson. Egy felsőbb rendű erő hozta létre, hogy próbára tegyen. Én pedig mindig elbuktam, mert sosem voltam képes ellenállni neki. - Mit keresel itt? - Ahelyett, hogy egyszerűen odaadtam volna neki azt a rohadt borítékot, még beszélgetek vele. Jó úton haladok, mondhatom. - Micsoda? - Röhejesen nézett rám. - Mégis mit hittél? Egy nő, akinek megvan a 90-60-90, hosszú, természetes szőke haja van, fiatal, és semmilyen végzettsége, se pénze, mit csinálhat? Azt hitted, hogy lesz egy kedves öreg ember, aki befogad, mert megesik rajtam a szíve? Jiyong, felébredhetnél. Neked könnyű dolgod van, a szakmád csúcsán vagy. De engem mindig csak elkényeztettél, és azt ígérted, hogy a jövőben sosem engeded, hogy hiányt szenvedjek bármiben is. Mégis mit hittél Jiyong, mikor pénz, ruha, papírok nélkül kiraktál az utcára? Tudtad jól, hogy milyen a kapcsolatom a szüleimmel. De minek mondom én ezt? Mintha érdekelne téged, hogy naponta több férfit kell kielégítenem, mint ahány aktusunk volt egy héten. Én vagyok a megmondhatója, hogy az nem volt kevés. De amit mondott... Naomi miattam van itt. Az én hibám minden. De sajnos nem ez bántott a leginkább. Hanem az utolsó mondata. - Szóval képes vagy rajtam kívül más férfihoz hozzáérni...- suttogtam. - Eh? Ezt komolyan kérdezed? Három hónappal ezelőtt, mikor ott álltam az utcán az első hó leestekor, tudod hová vezetett az első utam? A Han-folyóhoz. Tudtam, hogy akkor még nem volt befagyva, de elég hideg ahhoz, hogy megfagyjak benne. Ott álltam a híd szélén, és tudod mi volt az egyetlen gondolatom? Hogy nem halhatok meg így. Valószínűleg a testemet a halászok találták volna meg, vagy másnapra már egy jégkocka lettem volna. De... nem tettem meg. Tudod miért? - Azt hittem, folytatni fogja, de várakozva nézett rám. - Gyűlölet? - Gyűlölet. Pontosan. Ott volt előttem az arcod, és nem tudtam megtenni. Akkor és ott megfogadtam, kerüljön bármibe, ezt még visszakapod. Hallani, hogy a nő, akibe egész életemben szerelmes voltam, az egyetlen nő, aki korlátlan uralmat gyakorolt felettem, öngyilkos akart lenni, de csak azért nem tette, hogy bosszút tudjon rajtam állni... olyan érzés volt, mint amilyet még nem ismertem. - Naomi... én... - Ha folytatod ezt a mondatot, a vörös, szőrös bilincsemmel kötözlek ki, és a vérvörös körmeimmel metszem le a golyóidat, és elárverezem a nagyra becsült rajongóid között - Olyan könnyedén mondta, mintha minden nap csak fenyegetne. De az istenért, az a vörös bilincs beindított. Hiába próbáltam leplezni, Naomi előtt nem lehettek titkaim. Magabiztos mosolyt varázsolt az arcára, és elindult felém. A hideg felfutott a hátamon, majd lekúszott a karjaimba is. A csendben egyedül a cipője kopogása hallatszott, a gyér világításban szikrázott a haja. Szemében földöntúli csillogást láttam, de mire elveszhettem volna bennük, odaért elém. - A következő barátnődnek javasold a bilincset, mert látom az beindít. Kéjesen suttogta a fülembe, de egy pillanatra sem ért hozzám. Kétségtelen, egy mondattal képes teljesen elcsábítani. - Nocsak, Kwong Jiyongnak elakadt a szava. - Még egyszer - nyögtem ki. - Mégis mit? - Mond ki a nevem - suttogtam neki. - Kwon. Jiyong - tett eleget kérésemnek. Ismét vesztettem. A derekára akartam tenni a kezem, mélyen elmerülni benne, és visszatérni a régi életünkbe. De kicsusszant a kezeim közül, és a fal felé indult el. A kezében pedig ott volt a boríték. A fal előtt állt meg, a semmiből elővett egy tollat, és felbontotta a lezárt iratokat. - Naomi, ne tedd!- jelentettem ki keményen. - Naomi, gyere vissza, kérlek. - Mint mondtam, bosszút fogadtam. Tíz év múlva lehetetlenül gazdag leszek, lesz egy belevaló kisfiam, és ennyi. Majd akkor irigykedhetsz. - És hol a férjed? - Egy férfit szerettem, de ő kidobott engem. Nem szokásom olyan busz után futni, ami nem vesz fel - megrántotta a vállát. Bekattintotta a tollat, és ráírt a papírra. Nem akartam elhinni. Már semmi nincs, ami ehhez a démonhoz láncol. Semmi. Visszasétált elém, és a kezembe nyomta a papírt. - Idióta - suttogta, és a fejemhez vágta a gyűrűnket. Ránéztem, és olyat láttam, mint még soha. Könycseppek sorakoztak az arcán. Egyik a másik után, végül már patakokban folytak lefelé. Meseszép arcát nem torzították a könnyek, sőt, úgy nézett ki, mint egy síró angyal. A múltban mindig azért fohászkodtam, hogy lássak rajta valami érzelmet. De most olyan távolinak éreztem. Megfordultam, és kisétáltam az épületből, magára hagyva a síró nőt. Azt mondják, az ember nincs mindig tudatában a rossz cselekedeteinek, csak utólag derül ki, hogy melyik utat kellett volna választania. Mégis, ahogyan beültem a legújabb autómba, a sok csúcstechnika között igazán magányosnak éreztem magamat. Valami eltűnt belőlem, és tudtam, hogy soha többé nem fogom tudni visszaszerezni azt.

Read More

Married 6. rész (Henry)

Jinah POV ~


Kézen fogva sétáltunk végig a Han folyó partján. Kyu-val már megjártuk a Super Junior ügyeletes lakását, így fel tudta venni az álcázó öltözetet, tehát úgy tehettünk, mint minden más pár - csak élveztük egymás társaságát, villogó kamerák és sikítozó rajongók nélkül.
- Nem veszünk fagyit? - kérdezte hirtelen.
- Jó ötlet - bólogattam. Odasétáltunk a standhoz, és mind a ketten kértünk. Leginkább én beszéltem, bár nem hiszem, hogy egy ősz hajú, sokat látott nagypapa titkon imádná a Super Juniort.
- Sosem tudhatod - mondta Kyu, miután felhoztam neki. - Lehet, hogy a lánya az egyik hatalmas rajongónk. Volt már rá példa, hogy egy nagymama jött el a dedikálásra, mert az unokája lebetegedett.
- Ez már hihetetlen...
- Ugye?
- Mármint az, hogy a gyerek képes volt elküldeni a nagymamáját.
- Hát persze, hogy én is erre gondoltam!
Kyuhyun feltűnően kezdte el nézni a vizet, mire csak elmosolyodtam.
- Holnapra van valamilyen programotok?
- Igen, kijön egy új játék, a neve... - Pontosan ennyi volt, amit értettem abból, amit mondott. Megállt, és felém fordulva magyarázott valamiről, annyira beleélte magát, hogy úgy éreztem, mintha egy idegen bolygóról jött volna.
Végül felemeltem a kezemet, mivel elértem, amit akartam - belefojtottam a szóáradatot.
- Kocka - mondtam egyhangúan.
- Nem vagyok kocka.
- De, igen, az vagy. Bár koreaiul beszéltél, semmit nem értettem belőle.
- Akkor elmagyarázom úgy, hogy te is megértsd.
- Oké, de van egy feltételem.
- Mi lenne az?
- Húsz szó a maximális kereted. Nem lépheted át.
- Húsz szó? De hát az úgy lehetetlen!
- Akkor kénytelen vagy a lényeget mondani.
- Inkább hagyjuk - suttogta lemondóan, majd lehajtotta a fejét.
Odaléptem közvetlenül elé, és adtam egy puszit a szájára, majd a füléhez hajoltam.
- Menthetetlen kocka vagy - suttogtam. El akarta kapni a derekamat, de addigra én már messze jártam, és nevetve néztem vissza. Utánam iramodott, így nekem is be kellett gyorsítanom.
Mivel ő sokkal jobb kondiban volt, mint én, hamar beért, és hátulról karolta át a csípőmet. Nevetve próbáltam szabadulni, de nem engedett.
Maga felé fordított, és mereven nézett a szemembe. Bár a szája sarka felfelé görbült, így tudtam, hogy ő is csak szórakozik.
- Mond ki még egyszer - suttogta.
A nyaka köré fontam a kezeimet, és vészesen közel hajoltam hozzá. Arcomra egy szexi vigyor ült ki, fogva tartottam a tekintetét.
- Kocka - suttogtam vissza neki.
Szinte alig tudtam kimondani, azonnal megszüntette közöttünk a távolságot, és az ajkaimra tapadt.


HyoMin POV ~


Három óra körül magamra parancsoltam, hogy keljek ki az ágyból. Jinah még sehol sem volt, de biztos voltam abban, hogy Kyu-val van, aminek nagyon örültem. Irigyeltem őket, amiért ilyen könnyen ment nekik.
A ruhás dobozom előtt ülve az ujjamat rágcsálva gondolkoztam el azon, hogy mit vegyek fel. Ez nem egy randi lesz, csak találkozunk, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni a történteket. Semmi több, hiszen én férjnél vagyok.
Elővettem egy egyszerű felsőt, amihez egy farmer társult. Az póló felé végül felvettem egy fehér, kötött pulcsit is, majd a fürdőbe mentem.
Amint megnéztem magamat, elkerekedett a szemem. Én így néztem ki egész nap?
Mivel nem volt hátra sok időm, csak kifésültem a hajam, majd felcsatoltam a fru-frumat. Taxival mentem el a megbeszélt helyre, de így is késtem egy pár percet.
Yesung már ott állt, és nézelődött - gondolom engem keresett. Csak egy napszemüveg fedte az arcát, mégsem ismerte fel senki, pedig itt aztán hemzsegnek a rajongói.
Kiszálltam a taxiból, miután kifizettem, és felé vettem az irányt. Hamar kiszúrt engem, és azonnal el is mosolyodott, majd elindult felém.
- Szia - köszöntem neki kicsit félénken.
- Szia. Menjünk, még mielőtt valaki leleplez - mondta. Megfogta a kezemet, és maga után húzott. Sokáig gyalogoltunk, majd egy kis, néptelen parkban álltunk meg. Két méterre volt tőlem, de így is túl közelinek éreztem.
Nem szólalt meg egyikünk sem, pedig lenne miről beszélni. Végül én vettem a fáradtságot, hogy belekezdjek, és kinyitottam a számat.
- Minnie, csak annyit szeretnék mondani, - vágott közbe - hogy szeretném, ha többször is találkoznánk. Tudom, hogy ott van neked Henry, de nézzünk szembe a tényekkel. Nem szeretitek egymást.
Ő nem szeret engem - akartam rögtön kijavítani, de inkább magamban tartottam ezt a gondolatot.
- Nem is tudom... attól, hogy nem szeret, még a férjem.
- De megpróbálhatnád elfelejteni. És én segítenék neked ebben - mondta reménykedve.
Annyira nehéz volt választani. Henry-t hét évig nem láttam, és ha nem lenne idol, akkor nem is hallottam volna felőle. Nem érdeklem, és ahogy megmondta, csak a szüleink miatt nem válhatunk el.
De ugyanakkor az a gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy Henry biztosan járt más lányokkal, engem teljesen elfelejtve. Most pedig itt áll előttem egy eszméletlenül aranyos fiú, aki képes lenne elfogadni a tényt, hogy házas vagyok, és többet szeretne tőlem.
A józan eszem sajnos cserben hagyott. Taewong kötelességtudóan nevelt fel, úgy, aki mindig vállalja a tettei felelősségét. De szembe tudnék nézni továbbra is Henry-vel, úgy, hogy én és Yesung...?
Az ajkamba haraptam, miközben magamban morfondíroztam, és lehajtottam a fejemet. Időre lenne szükségem, akkor talán át tudnám gondolni a dolgokat.
Láttam, hogy Yesung tesz felém egy apró lépést. Automatikusan hátrálni kezdtem. Még egy lépés, majd még egy. A távolság ugyanakkora maradt közöttünk, de tudtam, hogy ez nem sokáig fog így maradni.
Félénken emeltem fel a fejemet, ő pedig céltudatosan nézett rám. Több sem kellett neki, alig két lépéssel áthidalta azt az két métert, a kezeit az arcomra helyezte. Nem kellett volna, hogy váratlanul érjen, de mégis meglepődtem, amikor megéreztem a számon az ajkait.
Motoszkált bennem egy kis rossz érzés, de talán a másodperc töredékéig érezhettem. A szemeimet lassan lehunytam, és engedtem, hogy megcsókoljon.
Képtelenség ellenállni neki. Úgy éreztem, mintha csak egy kis baba lennék, akit ő megragad, és kedvességével körülölelve bűnbe csábítana, amit úgy adna el, mintha csak a paradicsom lenne.
Lágy csókunkat ő szakította meg, és nézett le rám csillogó szemekkel. Nem, nem is csillogtak, sokkal inkább... ragyogtak, ahogyan Eunhyuk mondta.
Ennyire boldog lenne?
- Holnap után lesz egy koncertünk, szóval holnap nem érek rá. De a koncert után elmehetnénk valahová. Kettesben - szólalt meg olyan halkan, hogyha nem lett volna ennyire közel hozzám, nem tudtam volna kivenni a szavai értelmét.
- Rendben - feleltem egy apró bólintás kíséretében. Halvány mosoly ült ki az arcomra, és olyan boldogság kerített hatalmába, amihez foghatót talán még sosem éreztem.
Szorosan magához húzott, majd átölelt. Ahogy lehunytam a szemeimet, és belélegeztem jellegzetes illatát, olyan érzésem támadt, mintha elvonultunk volna egy kis szigetre, ahol csak ketten vagyunk, és hatalmas falak vesznek minket körül, amik távol tartják a problémákat. Talán ezt jelentette nekem Yesung. Egy pillanatnyi mennyország, egy csöppnyi elképzelhetetlen boldogság, egy apró kéz, ami a sötétségben is ragyogva csak értem nyúl.
Nem is kellett rá gondolnom, a kezeim automatikusan indultak el felfelé, és mire észre vettem, már visszaöleltem őt, és olyan szorosan próbáltam bújni hozzá, mint még soha azelőtt.
Yesung nevetve kezdett, mire értetlenül néztem fel rá.
- Azért megfojtani nem kell - mondta, és egy hatalmas vigyort kaptam tőle. Kezdtem azt hinni, hogyha Yesungnak nem lenne füle, a mosolya körbeszaladna az egész fején. Bár vizuális típus voltam, így azonnal megjelent előttem a kép, szóval boldogan nyugtáztam, hogy Yesungnak van, és mindig is lesz füle.
- Bocsánat - hajtottam le a fejemet teljesen elvörösödve. A kezét éreztem meg a fejemen, és lágyan kezdte el simogatni a hajamat.
Olyan halkan kezdett el motyogni, hogy nem hallottam meg. Ismét felkaptam a fejemet, és kérdőn néztem rá.
- Mit mondtál?
- Semmit - csóválta meg a fejét, majd adott egy puszit a számra.
A kezei lecsúsztak rólam, de összekulcsolta az ujjainkat.
- Szóval, mit lenne kedve csinálni a kedves hölgynek? - kérdezte pajkosan. Azonnal elmosolyodtam, és szinte elviselhetetlen vágyat éreztem meg magamban, hogy megölelhessem. De elfojtottam, és gondolkozni kezdtem.
- Hát az igazság az... - szólaltam meg végül - hogy én még sosem voltam randin. Nem tudom, mit szoktak ilyenkor csinálni...
Annyira zavarban voltam. Minden teljesen új volt számomra, de mégsem éreztem azt, hogy ez rossz lenne. Sikerült mindent kizárni, és csak Yesungra tudtam koncentrálni, amitől úgy éreztem, mintha az egész kis világon gyönyörű rózsaszínben pompázna.
- Nem voltál még randin? - kérdezte teljesen meglepetten, mire én csak megráztam a fejemet. - Akkor imádni fogod ezt a napot! - mondta magabiztosan, és elindult.
Különös érzés volt valakivel kézen fogva bejárni az utcákat, nevetve beszélgetni teljesen alap dolgokról, édességet enni, és egy pohárból inni a jégkását. Szokatlan volt más érintése a bőrömön, apró, jelentéktelennek tűnő kis puszik, amik hatását le sem tudnám írni.
Mégis, a sok újdonság közepette azt vettem észre, hogy sosem szórakoztam még ilyen jól.
Este felé járhatott már az idő, amikor Yesung hazakísért. Megállt a lakásunk előtt, és mosolyogva nézett le rám.
- Biztos nem jössz fel? - kérdeztem körülbelül tizedjére.
- Ha felmegyek, lehet, hogy soha nem jutok haza - mondta nevetve. Aztán a csuklómra terelődött a keze, magához húzott, és egy újabb szenvedélyes csókot adott nekem. A telefonom csörgésére figyeltem fel, de nem érdekelt, hiszen csak mi ketten voltunk.
Egészen addig a pillanatig...
- Ti mit csináltok már megint?

Read More

Married 5. rész (Henry)

Hyomin POV ~

A fejfájás hamarabb tudatosult bennem, mint ahogy kinyithattam volna a szemeimet. Az álmom és a valóság közötti különbség nagyon kicsi volt, arra ébredtem, hogy könnyek csorognak végig az arcomon.
Amint felültem, a takaró lehullott a testemről, a bal kezemmel a fejemhez kaptam, a jobbal pedig a könnyeimet törölgettem le.
- Rosszat álmodtál? - érkezett a kérdés, ami teljesen meglepett. Azt hittem, egyedül vagyok.
- Én csak... - szólaltam meg félénken, de nem tudtam befejezni. Azon kezdtem el morfondírozni, hogy hogyan került az ágyamba Eunhyuk, aki fent volt, és Donghae, aki még az igazak álmát aludta. Semmire nem emlékeztem a tegnap éjszakából.
- Mond el nyugodtan, nem jó, ha magadban tartod - felelte a táncos, és szórakozottan beletúrt a barátja hajába. Amolyan tiltott mozdulat volt ez, senki nem tudott róla, mégis mindenki.
- Igazából annyi történt, hogy egy autóban ültem, az anyós ülésen.
- Hát igen, én sem szeretek ott ülni - vágott közbe, mire elmosolyodtam.
- Először az anyám ült mellettem, és magyarázott valamiről. De aztán se szó, se beszéd, eltűnt. Aztán én ültem saját magam mellett... és az, aki a kormány mögött ült, szintén nekem beszélt. De ő is eltűnt, az autó pedig megállt. Talán ekkor kezdtem el sírni. Apám volt a következő, aki hirtelen mellettem termett, de ő néma csendben vezetett. Amikor eltűnt ő is, Jinah váltotta fel a helyét, de ő sem maradt sokáig. Aztán következett....
- Yesung - vágott közbe ismét.
- Honnan tudtad? - kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel.
Eunhyuk arcára széles mosoly ült ki, ami azt sejtette, hogy többet tud a tegnap éjszakáról, mint én.
- Mi történt tegnap? - kérdeztem először nyugodtan, de csak szélesebben mosolygott. - Mi történt tegnap? - A hangom sokkal erőteljesebb lett, Donhae mocorogni is kezdett.
Eunhyuk ujjai az arcára révedtek, és lágyan végigsimítva rajta nyugtatta meg. Csak utána nézett fel rám, de nem mosolygott.
- Én annyiról tudok, hogy egyszer csak Yesung a karjába kapott, és kivitt az erkélyre. Nagyon sokáig voltatok ott kettesben, de amikor ezt Henry megtudta, kirohant, és olyan arccal hozott el onnan, mint aki gyilkolni is képes. Tudod, olyan halálosan nyugodt, de egy jéghegyet képes lenne a puszta nézésével odébb toszítani...
- Eunhyuk, a lényeg! - sürgettem.
- Jó-jó, nyugi. Henry kirohant veled a folyosóra, és röpke három órára teljesen eltűntetek.
- És Yesung? - kérdeztem félve.
- Hát miután ő visszajött, le sem lehetett lőni. Nem tudom, mit csinálhattatok kint, de egy biztos. Régen nem láttam ennyire ragyogni.
Magam elé meredtem, és idegesen kezdtem el tördelni az ujjaimat.
Mi történt tegnap?
Kérdeztem idegesen magamtól. Sajnos semmire nem mentem vele, továbbra sem ugrott be semmi a tegnapról. Csak halovány érzések, pillanatképek, és egy...
CSÓK?!
Lehetséges lenne, hogy én és Yesung... de hiszen én még soha, senkivel nem...
A gondolatba teljesen belepirultam.
- Eszedbe jutott? Ez már engem is érdekel - szólalt meg Hae csillogó szemekkel. Tehát végig fent volt a kis sunyi.
- Én azt hiszem, hogy mi...
- Hogy ti...
- Hogy az erkélyen...
- Az erkélyen...
- Mi ketten....
- Az istenért, fejezd be ezt a mondatot Min, vagy én komolyan...! - Hyukjae felkiáltott szinte, de nem fejezte be a mondatot.
- Csókolóztunk - böktem ki végül, egész a lábujjamig elvörösödve.
- Ennyi? - kérdezte csalódottan Hae.
- Ennyi? - A hangom szinte felismerhetetlenné vált. Ez egyáltalán nem olyan dolog, amit félvállról lehet venni!
- Tehetséges lehetsz, ha Yesung ennyitől már így nézett ki - mondta Eunhyuk teljesen figyelmen kívül hagyva, és elrévedve nézett felfelé.
- Te-tehetséges? - dadogtam.
Donghae röhögni kezdett, aztán felült, és a pólóját kezdte el keresni. Ami történetesen pont mellettem volt.
Két ujjal fogtam meg, és dobtam felé.
- Ya! - kiáltott fel, mivel pont a fején landolt. Elvesztette az egyensúlyát, és visszaborult az ágyra, pontosabban Eunhyukra.
Kuncogni kezdtem, de hamar felálltam én is, és a ruháim között akartam keresgélni, csak az az eszméletlen fejfájás közbeszólt.
- Így járnak azok, akik először rúgnak be - szólalt meg Heechul a padlóról.
- Jézus, mennyien vagytok még? - kiáltottam fel. Az EunHae páros felőli oldalról egy kéz emelkedett a magasba.
- Én vagyok még itt - mondta teljesen álmos hangon Sungmin.
- A fél Super Junior az én szobámban aludt. Szuper - nyugtáztam egy nagy bólintással.
- Más lány a fél karját adná, ha kiejthetné ezt a mondatot, te meg... - Hyukkie imitálni próbálta az arcomat, de a válaszom erre csak egy párna volt, ami az arcában landolt.
- Henry soha nem említette, hogy ilyen erőszakos lennél - szólalt meg ismét Heechul, de gyilkos pillantásomra inkább fülét-farkát behúzva lapult meg.
Végül sikeresen magamhoz vettem a kívánt ruhadarabokat, és már indultam volna kifelé, amikor egy eléggé fontos tényezőről megfeledkeztem. Félénken fordultam vissza, és szólásra nyitottam a számat, de Sungmin feltartotta a kezét.
- Nincs miért aggódnod, mindenki tudja, hogy történt közöttetek Yesunggal valami, de mi tartjuk a szánkat, és a többiek fantáziájára bízzuk, hogy mi - mondta megnyugtató hangon. - Ami jelen esetben lehet, nem a legjobb megoldás, hiszen Kyuhyunról beszélünk, Siwonról, Leeteukról, Kanginról és Shindongról.
- Wookie-t kihagytad - szólt közbe Hae.
- Ryeowook szerintem azt hiszi, hogy csak szemeztek - felelte Minnie, mire nevetni kezdtek a többiek.
A beszélgetésük folytatódott, de én a fürdő felé vettem az irányt. Ott dübörgött a gondolat a fejemben, hogy akkor én most megcsaltam a férjemet, de erőszakosan távol tartottam magamtól. Még nincs itt az ideje annak, hogy filózzak azon, hogyan is legyen tovább.
Fel se merült bennem, hogy kopognom kellene, csak simán benyitottam a fürdőbe. Előbb hallottam a csörgést, csak aztán néztem fel, és...
Egy félmeztelen Yesunggal találtam szembe magam. Az ajkaim szétváltak, képtelen voltam máshová nézni. Egy pillanatig ő is csak engem nézett, majd kicsit elvörösödve fordult el tőlem, és csatolta be a nadrágja övét.
Én is észbe kaptam, és azonnal hátat fordítottam neki, próbáltam nem teljesen elvörösödni - mondanom sem kell, nem jött össze.
- Öhm, visszafordulhatsz - szólalt meg halkan.
Lesütött szemekkel tettem úgy, ahogy ő mondta, és a csaphoz léptem.
- Ami a tegnapit illeti... - szólalt meg, de elakadt a szava.
- Nagyon sajnálom, hogy ekkora gondot okoztam - suttogtam.
- Gondot?
- Nem emlékszem tisztán, hogy mi történt, mert... hát eléggé készen voltam, és rettenetesen szégyellem magam - feleltem ismét ugyanolyan hangerővel, mint az előbb. Nem tudtam ránézni.
- Figyelj, itt még a falnak is füle van - kezdett bele, mire egy hangos ciccegést hallottam az ajtó felől - szóval délután találkozhatnánk. Anyámék kávézója előtt négykor, rendben? - kérdezte, és reménykedve pillantott rám. Ahogy belenéztem a szemeibe, el sem tudtam képzelni, hogy nemet mondok.
Hangosan nem sikerült kipréselnem magamból egy igent, így hát bólintottam.
Yesung, az arcán egy felhőtlen mosollyal, kisétált a fürdőszobából, magamra hagyva.
A figyelmemet lekötöttem azzal, hogy egy apró repedést szemléltem a kagyló oldalán elrejtve. Azon gondolkoztam, hogyan kerülhetett oda, miközben villámgyorsan átöltöztem.



Jinah POV ~


Ujjakat éreztem meg az arcomon, amik éppen hogy csak hozzám értek. Nem nyitottam ki a szemeimet, tovább színleltem, hogy alszok. Az ujjak játszadozva indultak el lefelé, az ajkaimat csak futólag érintették. Az arccsontomat követve táncoltak el a fülemig, majd a hajamba túrtak.
Ekkor már nem bírtam tovább, felnyitottam a szemeim. Egy eszméletlenül szexin elvigyorodó Kyuhyunnal találtam szembe magamat, aki alig volt pár centire távolabb tőlem. Elmosolyodtam, és a nyaka köré fontam a kezemet, majd lehúztam magamhoz. Ajkunk alig találkozott egy pár pillanatra, de mesés érzés kerített hatalmába.
Kyu elvált tőlem, a homlokát az enyémnek döntötte.
- Felébresztettelek? - kérdezte alig hallható hangon.
- Igen. De örülök neki - feleltem ugyanolyan halkan.
- Mondanám, hogy nem volt szándékos, de...
Nem hagytam, hogy befejezze, hanem pajkosan magamra húztam, és az előző szűz csókhoz képest kész csatározásba kezdtünk.
Hirtelen csörömpölésre kaptam fel a fejemet, és szakítottam meg a csókot. A hang irányába kaptam a fejemet, és egy bűnbánatos képű Leeteuk nézett vissza rám.
- Épp távozni készültem - mondta mosolyogva, és tovább kúszott, de előtte visszahelyezte a kis képkeretet a polcra. Útközben egy lábért nyúlt oda, és maga után kezdte húzni a még mindig szunyókáló Kangint, aki ebből semmit nem vett észre. A másik kezével egy újabb lábért nyúlt, de ezúttal már nem volt ilyen csendes az "ismeretlen" kéz fogadtatása.
Ryeowook eszelős ordításban tört ki, és azonnal visszahúzta a lábát.
- KI AZ AZ ESZEMENT, BALGA, FÉLKEGYELMŰ, TÖKKELÜTÖTT, NEM NORMÁLIS... - Itt nézett rá a leaderre, és azonnal a torkán ragadt a következő "szitokszó".
- Ő sosem káromkodik? - kérdeztem Kyut, és az énekesre mutattam. Ő csak nevetve rázta meg a fejét.
- Később még beszélünk erről - szólalt meg egy kicsit hűvösen Leeteuk, majd tovább húzta a nagy lármában tovább alvó Kangint. Azon gondolkoztam, hogy vagy nagyon kiütötte magát, vagy ennyire képes figyelmen kívül hagyni a külvilágot. Nem sokáig töprenghettem rajta, mivel Kyu nem zavartatta magát, és a nyakamra adott apró puszikat. Elmosolyodtam, és a hajába túrtam.
Még egy ideig az ágyban lustálkodtunk, majd mi is kikeltünk. A konyha felé indultam, és lefőztem egy jó nagy adag kávét. A nappali, vagy étkező, éppen úgy nézett ki, mint egy detoxikáló, azzal a különbséggel, hogy most nem fiatalok próbáltak józanodni, hanem milliók által kedvelt szupersztárok. Amint meghallották, hogy lefőtt a kávé, többen is felugrottak, és kiskutya szemekkel várták, míg odaadom nekik a poharukat.
A szobát egy leszegett fejű Minnie vágta át, és mire meg tudtam volna szólalni, már el is tűnt a fürdőszobában.
- Nem Yesung van bent? - kérdeztem elmélkedve.
Shindongnak nem kellett több, azonnal odarohant, és hallgatózni kezdett. Nem sokkal utána nagyot ciccentett, és visszatért a kávéjához.
- Elküldtek. - Úgy mondta ki, mintha ez lenne élete legnagyobb tragédiája. Csendben kuncogni kezdtem, de amint Yesung feltűnt, csendben maradtam.
Henry már nem volt ott, azután elment, hogy behozta Minnie-t, így a fiúk nyíltan letámadhatták.
- Mi történt tegnap?
- Miről beszéltetek?
Yesung csak mosolygott magában, majd elvett egy poharat, és töltött magának kávét. A kérdések tovább záporoztak felé, de ő nem válaszolt egyikre sem.
A helyzet csak akkor kezdett el rosszabbodni, amikor Minnie is kijött a fürdőből.
- Kávét? - kérdeztem tőle mosolyogva. - Elég nyúzottnak tűnsz...
- Igen, szeretnék - suttogta alig hallható hangon.
Shindong Minnie vállára rakta a kezét, és úgy nézett rá, mintha ezer éve ismernék egymást, sőt, legjobb barátok lennének.
- Minnie, csak nekem áruld el, hogy mi történt tegnap - mondta mézes-mázos hangon.
- Nem fogja elárulni, mert az én védelmem alatt áll - jelentette ki Eunhyuk, és magához húzta a barátnőmet.
- Nincs kedved lelépni? - kérdezte Kyu csendesen, és hátulról ölelt át.
- De, menjünk - feleltem szórakozottan, majd észrevétlenül elosontunk onnan.


HyoMin POV ~


- Mi az, hogy a védelmedben áll? - emelte fel a hangját Shindong.
- Úgy, hogy én védem meg az olyanoktól, mint te - felelte Hyukkie ugyanolyan magabiztosan, mint az előbb.
Értetlenül kapkodtam a fejemet a két fiú között, egyszerűen nem értettem, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet.
- Miért, én milyen vagyok?
- Túlságosan tolakodó.
A fejem ismét hasogatni kezdett, és a konyha felé fordultam, és a tegnap kirakott dobozkát kezdtem keresni, amiben a gyógyszerek voltak. Szinte azonnal meg is találtam, és az első dolgom az volt, hogy bevegyek egy fájdalomcsillapítót.
- Fiúk, lassan indulnunk kellene - szólt közbe Leeteuk.
- Már többen le is léptek - nézett körbe Heechul.
Körülbelül tíz percet vett igénybe, míg a fiúk elkészültek, majd az ajtóban állva öleltek meg sorra.
- Majd még találkozunk - ölelt át Donghae, majd a fülemhez hajolt. - És hogy tudd, én Henry pártját fogom - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Futólag elmosolyodtam, majd a következő Eunhyuk volt.
- Eljöhetnél az egyik koncertünkre - mondta, majd ugyanúgy mint a barátja, közelebb hajolt hozzám. - Bármit is mondott bárki, Yesung való neked - suttogta. Kicsit de ja vum támadt, de elhessegettem.
Kikísértem őket a liftig, majd egy elég filmbe illő jelenettel búcsúztak - még mielőtt bezárult volna a lift ajtaja, mind felém nyújtották a kezüket, és a szokásos, "super juni-OR" felkiáltás után már nem is láttam őket.
Fáradtan mentem vissza a teljesen üres lakásba, és az első dolgom az volt, hogy ledőltem az ágyamra, és lehunytam a szemeimet.
Most mégis mit csináljak?


________________________

Na, akkor, itt lennék, jó sok kihagyás után. Eléggé elkeserítő virgonc napokon vagyok túl, szóval ezt a kihagyást kérlek erre a számlára írjátok fel. Igyekszem bepótolni a lemaradásomat, és nem érkeztem teljesen üres kézzel - nem tudom, ki látta, de az oldal tetején, a jobb felső sarokban van a teaser vidi, amit én csináltam.
Csak hogy egy kicsit spoilerezzek - a csók Yesunggal történik, amit az elkövetkezendő fejezetben lesz benne.
És remélem élveztétek ezt a kis részt, és továbbra is olvassátok a ficimet :3

Read More