Married 8. rész (Henry)

A következő napok meglepően csendesen teltek. Jinah párszor eltűnt - gondolom ekkor Kyuhyunnal találkozott. A fiúk sokat dolgoztak, fogalmam sem volt, hogy a kis maknae-nak hogyan marad energiája.
Yesung nem keresett, nem hívott, nem hagyott üzenetet. Az első napon vártam, és a telefont egy pillanatra sem tettem volna le.
A sok eseménydús nap után unalmasnak tűntek a fiúk nélküli percek, órák.
Egy hét elteltével én a legújabb szokásomnak hódoltam - a konyhában sürögtem-forogtam, és főztem. Vagyis csak próbálkoztam. A terveim között mindig a kisebb adag szerepelt, hogy ne kelljen mindig kidobni az egészet a kukába, de a receptek négy főre szólóak voltak. Jinah jó barátnőhöz híven mindig megkóstolta, aztán a sajátos módján mondta el a véleményét. Magyarán mondva kerek-perec közölte velem, hogy "Ez szar."
Jinah nem vetette meg a káromkodást, bár ő így volt Jinah. Hamar kiismertem, és nagyon hamar hozzászoktunk az együttéléshez. Talált magának munkát is, így kevesebbszer volt otthon.
Én pedig, mint már említettem, a magányos pillanataimban mindig belevetettem magamat a főzésbe.
A kaputelefon hirtelen szólalt meg, a délelőtt néma csendjében fülsüketítő zajnak hallatszott. A kezemből kiesett a fakanál, ijedtemben egy hatalmasat ugrottam hátra.
A szívemhez kaptam, kifújtam a bent tartott levegőt, majd gyorsan megiramodtam a telefon felé.
- Igen, tessék? - szóltam bele. Jinah-ra számítottam, aki véletlenül itthon hagyta a kulcsát, vagy valami ilyesmi.
- Ryeowook vagyok - érkezett a válasz.
- Máris nyitom - feleltem egy kicsit megszeppenten, majd megnyomtam a gombot, és hallottam, amint lent kinyílik az ajtó.
Nos, ez teljesen meglepett. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak - egy furcsa hangot hallottam meg a konyha felől, és rögtön rájöttem, hogy mit kellene.
Odaszaladtam, és elzártam a tűzhelyet a fortyogó leves alatt. A gőzbuborékok azonnal lentebb csaptak, és a furcsa hang is megszűnt. Kavartam rajta egy párat, de a következő pillanatban ismét csak szaladhattam, mivel kopogtattak az ajtón.
- Szia - köszöntem az énekesnek, miután kinyitottam az ajtót. Félreálltam, és megvártam, míg bejön, aztán bezártam.
- Szia Minnie - köszönt vissza azzal a jellegzetes mosolyával, amire senki más nem képes.
- Nem ülünk le? - kérdeztem tőle, miközben viszonoztam a mosolyát.
- Rendben - bólintott, és mintha egy pillanatra elkomorodott volna a tekintete. Olyan gyorsan tért vissza a mosolygós tekintete, hogy azt hittem, csak képzelődök.
A nappaliban terpeszkedő kanapén foglaltunk helyet, és várakozóan néztem rá.
- Hogy vagy? - kérdezte társalgó hangnemben, és kényelmesen hátradőlt.
- Jól vagyok - válaszoltam kicsit halkan. - És te?
- Én is, bár sok a munka. Két napot szinte teljesen ellógtunk, SooMan nagyon dühös volt ránk. Szóval most is alig tudtam elszabadulni, az a szerencsém, hogy hamarabb eljöhettem a táncpróbáról.
Bólintottam egyet, jelezvén, hogy értem. Nem is csoda akkor, hogy semmit nem hallottam felőlük, hiszen ki sem látszanak a munka alól. Mérges lettem magamra, amiért én még Yesungról feltételeztem rosszakat...
- De igazából nem ezért jöttem ide. - szólalt meg ismét. Ahogy ránéztem, ismét azt a komor arckifejezését láttam, de már nem tűnt el. - Tudod, kicsit felbolygattad a csapatunkat - ismerte be kicsit félénken. Értetlenül meredtem rá, nem értettem, mire gondol. - Miattad három csapatra oszlottunk. Azok, akik Henrynek szurkolnak, akik Yesungnak, és a tartózkodók.
- De hiszen... - kezdtem bele, de Wookie azonnal közbevágott.
- Tudom, tudom, te nem tetszel Henrynek. De most ez a helyzet.
Vártam, hogy folytassa, de csendben maradt.
- Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy tűnjek el? Menjek oda vissza, ahonnan jöttem? - kérdeztem tőle a hosszabb hallgatás után.
- Dehogyis! Szerintem túl sok filmet nézel... én nem szeretném, ha elmennél, mivel szinte mindenki megkedvelt téged, bevallom, én is. Egy barátként jöttem ide... még akkor is, ha nem a te barátodként.
Szavaival még jobban összezavart. Már tényleg teljesen elveszítettem a fonalat.
- Yesung a legjobb barátom, már gyakornokként is jól kijöttünk. Persze mi mind egy család vagyunk, de minden családban megvannak azok, akik közelebb állnak egymáshoz, valamiért könnyebben tudnak beszélgetni akármilyen témáról. Nos, nekem ez lenne Yesung. Egy hete, hogy találkoztatok, és azóta szinte kicsattan az örömtől. Normális esetben, ha kialakulna egy ilyen eset, az előbb említett három csoport közül én is a Yesung csoportjába csatlakoznék.
Kicsit megdöbbentő volt, hogy így beszél a fiúkról. A filmekben az általános iskolások csinálták ezt - voltak a pomponlányok, a focisták, a stréberek, a balfékek, és még sorolhatnám. Csak itt a csoportok nevei voltak mások.
- De ez teljesen más - folytatta Wookie. - Mivel már az első pillanattól fogva látom, hogy hogyan nézel Henryre. És ezt látja Yesung is, ahogyan mindenki is. De nem tudom, hogy csak simán nem érdekli, vagy reménykedik. Mivel már jó ideje ismerem, én az utóbbira tippelnék.
Ismételten csak vártam, hogy folytassa, de csak maga elé meredt, és csukva maradt a szája. Éppenséggel befejezte a mondatot, mégis ott függött a kimondatlan vége a levegőben.
- Arra kérsz, hogy válasszak? - kérdeztem suttogva.
- Ezt nem mondhatom ki ilyen nyíltan, és őszintén szólva nem is az én stílusom. Eunhyuk egyszer keveredett már ilyen helyzetbe, és ő kerek-perec megmondta a lánynak, hogy ha nem képes Donghaera úgy gondolni, mint a teljes mértékű partnerére, akkor húzzon el a sunyiba, és többé a nevét se hallja. Mondanom sem kell, a lány nem egész egy napon belül szakított Haeval, és fél év után mesélte Hae, hogy összeházasodott a fickóval. De a lényeg a lényeg. Én nem arra kérlek, hogy válassz. Vagyis nem ilyen nyíltan... - A kezét a tarkójához emelte, elvigyorodott, szinte sütött róla, hogy milyen kínosan érzi magát. - Csak arra szeretnélek kérni, hogy most, míg az elején vagytok, gondold át a helyzetet. Bár Yesung sokszor felnőttnek tűnik, őt sem nehéz megbántani, főleg ha valaki olyan teszi, akiben megbízik.
A pont már ott volt a mondandója végén, és hogy ezt véglegesítse, rám is nézett. Éreztem magamon a pillantását, de nem tudtam viszonozni.
Az utóbbi napokban bár kicsit olyannak éreztem magam, mint régen, valami mégis megváltozott. Sőt, szinte minden, ha jobban belegondolok.
Nem állítom, hogy Henry nem jutott az eszembe... de nem is gondoltam rá sokszor. Ezzel szemben, hiába tudtam, hogy nem volt helyes, hogy úgy megbántottam, mégsem tudtam kiverni a fejemből a Yesunggal töltött délutánt.
- Szerinted mit kellene tennem? - bukott ki belőlem a kérdés. Alig mondta egy pár pillanattal korábban, hogy Yesung barátjaként jött ide, mégis valakitől segítséget kell kérnem.
- Én ezt nem tudhatom - suttogta, és a kezeit maga elé ejtve összekulcsolta az ujjait.
- Az a baj, hogy én sem tudom.
- Én nem kérlek arra, hogy most azonnal válaszolj, de.... ez nem egy odaégett kókuszos pite illata?
Elkerekedett szemekkel meredtem rá, a következő pillanatban viszont már ott sem voltam. Nem igaz, hogy ennyire feledékeny vagyok...
Kinyitottam a sütő ajtaját, és megpróbáltam kivenni a füstölgő serpenyőt, de mivel nem vettem fel a kesztyűt, egy kisebb sikítás kíséretében visszahúztam a kezeim. Nagyon fájtak, szinte azonnal könnybe lábadtak a szemeim.
Ryeowook azonban azonnal ott termett mellettem, gyengéden félretolt, és a konyharuha segítségével vette ki, majd rakta le az asztalra. Ledobta a kis ruhadarabot, és maga után húzott a csap mellé. Hideg vizet engedett meg, és alá tartotta a kezeim.
A fájdalom szinte teljesen megszűnt, őrülten kellemes érzés lépett a helyébe. Már nem szipogtam, hanem hálásan néztem az énekesre.
- Köszönöm - fejeztem ki az érzéseimet hangosan is.
- Igazán nincs mit. De ha máskor ilyen fordul elő, akkor hagyd a kaját, és azonnal borogasd hideg vízzel.
- Honnan tudsz ilyeneket?
- Egyrészt ezt minden átlagember tudja, mivel az iskolában megtanítják az égési sérülések kezelését. Másrészt pedig én is szoktam sütni. Bár az utóbbi időszakban nem volt sok időm...
Az iskolában mindenki megtanulja ezt... utáltam, mikor ilyenek történnek velem. Hozzám magántanárok jártak, akik elmondták az anyagnak azt a részét, ami rám vonatkozóan is érvényes lehet, amit szerintük használhatok a jövőben. Bizonyára ezt is elmondták, de mivel sosem gondoltam arra, hogy ilyen történhet, el is felejtettem.
- Te tudsz sütni?
- És főzni is. Szerinted ki szokott otthon kaját csinálni?
- Hát arra nem gondoltam volna, hogy te... - suttogtam elpirulva. Álmomban sem feltételeztem, hogy valamelyikük ért a konyhai tudományokhoz.
Ryeowook csak egy mosollyal válaszolt, majd elzárta a vizet. A hűs érintés megszűnésével a fájdalom is visszatért valamelyest.
- Majd este tegyél rá egy vizes rongyot, és holnapra nem fogsz érezni semmit. Most pedig nézzük meg a pitét! - A tenyerét összecsapta, és a desszert felé fordult. - Tudsz adni egy kést?
Elővettem egyet a fiókból, és odaadtam neki. Miközben ő nekilátott, elővettem egy tányért is, amire ki tudja szedni. Egy hosszú csíkot vágott bele, majd levágta az első darabot is, amit kiszedett a tányérra.
Rémesen nézett ki. Az állaga szörnyű volt, a szagról nem is beszélve...
- Hát ez... - kezdett bele, de közbevágtam.
- Még csak most kezdtem el a sütést-főzést, szóval tudtam, hogy ilyesmi lesz. Nem igazán megy nekem...
- Akkor csináljunk egy újat. Megmutatom, hogyan kell.
Ryeowook egész délután ott maradt nálam, és segített. Nagyon sok mindent ellestem tőle, és őszintén reméltem, hogy később is emlékezni fogok rá. Miközben sült az újabb pite, egy vacsorát is összedobtunk. Jinah pont időben ért haza, így együtt ültünk le enni. Közben végig beszélgettünk.
Ryeowook meghívott minket egy koncertre is.
- Kyu már mondta, hogy menjünk Minnie-vel - felelte Jinah. - Ma akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved.
Kicsit elkomorodtam.
- Igen - bólintottam egy aprót azonban.
Ryeowook nem maradt utána már sokáig. Segített rendet tenni a konyhában, majd elköszönt. Amint bezárult mögötte az ajtó, a szobámba mentem, és levetettem magamat az ágyra.
- Min, minden rendben? - jött be Jinah, és leült mellém.
- Persze - motyogtam.
- Yesung nem hívott fel, igaz?
- Nem - suttogtam, majd lefelé fordítottam az arcomat. Rosszul esett nekem, hogy Wookie és Kyu is meghívott, de ő nem.
- Biztos csak időt akar neked adni, hogy gondolkozz.
- De mégis min? Nem véletlen mondtam igent neki. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy megcsalom Henryt, de miatta megtettem...
- Pont ezért ad neked időt. Ha sokat találkoznátok, akkor ő is tudná jól, hogy nem úgy gondolnál rá, hanem egy hibaként. De így rájöttél, hogy hiányzik neked, és ha következőnek találkoztok, akkor nem fogsz rá másként tekinteni, mint ami.
Jinah amint befejezte, felállt, és kiment.
Egy éretlen kislánynak éreztem magam mellette. Semmihez nem értettem, az élethez olyan szinten kezdő voltam, hogy az első kisebb dolgoktól is sírva rohantam a szobába. Ezen pedig változtatni akarok.
Előkaptam a telefonomat, és többé nem vártam a hívására. Én hívtam fel.
Amikor meghallottam először a kicsöngést jelző sípot, kicsit megtorpantam. És mi van, ha épp fáradt? Mi van, ha dolgozik?
- Szia Minnie - szólt bele a második sípszót félbeszakítva. A hangja olyan aranyos volt. Hirtelen magányosnak éreztem magamat, és erre csak az döbbentett rá, hogy ilyen soká hallottam meg a hangját.
- Szia... én csak... gondoltam... - Össze-vissza dadogok. Szuper. Ennél jobban nem is tudnám lejáratni magamat. 
- Mizu? - vágott közbe.
- Nemrég fejeztem be a főzést.
- Igen? Mit főztél?
Pár perc múlva azon kaptam magamat, hogy áradozok neki mindenféléről. Néha nevettünk, néha kicsit komolyabbra fordult a szó.
- Yesung, én annyit szerettem volna mondani - kezdtem bele végül -, hogy Ryeowook meghívott minket a koncertetekre.
- És igent mondtál? - kérdezett vissza azonnal. Hallottam a hangján, hogy kicsit ideges.
- Igen...
- Szuper. Akkor ott találkozunk!
- I-igen, persze... - mondtam félénken.
- Jó éjszakát, Minnie - felelte, és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Jó éjszakát neked is. - Az én arcomra is önkéntelenül kiült az a bárgyú mosoly.
Azt a mosolyt órákkal később sem tudtam letörölni, csak eldőltem az ágyamon, és a telefont szorongatva meredtem magam elé.