Hello baby ~2

A napsugarak lassan kúsztak végig az ágyunkon, és érték el a szememet. Úgy gondolták, ideje felkelni. Halkan morogtam egy kicsit, majd a kezemmel elkezdtem oldalt hadonászni. Csak hogy a párnán kívül semmit nem találtam.

Felkaptam a fejem, és miután kinyitottam a szemem, láttam csak, hogy teljesen egyedül vagyok. Kicsit elszomorodtam.

Amint felkeltem, felöltözés nélkül kimentem a konyhába. De az étkezőben vettem észre, hogy ott már meg van terítve. Finom pirítós illata csiklandozta meg az orromat.

Mondanom sem kell, hogy két perc múlva már semmi nem maradt belőle. A frissen facsart narancslevet is megittam, és hálálkodtam az égnek, amiért ilyen barátom van.

A nappaliban ültem le, és kezdtem el TV-t nézni. De egy idő után unatkozni kezdtem, ezért felhívtam Szandyt, hogy nincs e kedve átjönni.

Tíz perc se kellett neki.

- Szia - nyitottam ajtót.

- Figyelj, nagyon komoly dolgot kell mondanom - sétált be mellettem kissé feldúltan.

- Mégis mit? - kérdeztem, miközben utána futottam.

- Először ülj le - mondta. A kanapén foglaltunk helyet.

- Szóval nekem is pont úgy kezdődött, ahogy neked. Reggeli rosszullétek, hirtelen szédülés, de csak azt hittem, hogy összeszedtem valamit…

- Omo, te is terhes vagy? - sikítottam fel hirtelen.

- Hát, ma reggel néztem meg, és…

- IGEN! - A nyakába ugrottam, és szorosan átöleltem. Lehetne ennél tökéletesebb az életem?

- De csak egy probléma van… - nézett félre.

- Mi az, hogy probléma? Ez a világon a legszebb dolog!

- Hogy fogom Minho-nak elmondani…

- Egyszerűen. Mikor tegnap mondtam YoSeobnak, először ledermedt, de aztán boldog volt! Minho is biztos örülni fog!

- Azt mondod? - kérdezte félve.

- Miért ne örülne? Imádni foga a picit - mosolyogtam rá bíztatóan.

- Remélem - suttogta.

Kimentünk a konyhába, és csináltam magunknak teát. Közben végig arról beszélgettünk, hogy milyenek lesznek a gyerekeink.

Kicsit még mindig furcsa felfogni, hogy anya leszek. Én. Mindenesetre késznek érzem magam.

- Amúgy a szüleidnek elmondtad már? - kérdezte Szandy.

A bögre, amit fogtam, kicsúszott a kezemből, és a földre érve darabokra hullott. Fájdalom hasított a lábamba, de nem mozdultam.

A szüleim… nem is gondoltam rájuk…

Szandy gyorsan az asztalra rakta az ő csészéjét, és összeseperte a széthullott darabokat. Közben folyton mondott nekem valamit, de nem jutottak el az agyamig a szavak.

Apa talán még túlteszi magát a híren, de anya (igen, nálunk tökéletesen felcserélődtek a szerepek).

- Min, menjünk be a kórházba - ébresztett fel a mondata.

- Mi? Kórház? Soha! - eszméltem fel. A gondolattól is, hogy nekem be kell mennem, rosszul leszek. Így is eleget járhatok majd oda…

- Akkor mégis mit akarsz kezdeni a lábaddal?

- Kísérj el a fürdőbe, és megoldom - mondtam. Kelletlenül, de megfogta a kezem, és elsétáltunk a szomszédos szobába. Eszméletlenül fájt.

Elővettem egy törölközőt, és elkezdtem kiszedegetni steril törlővel a lábamból a szilánkokat. Minden véres lett szinte, de a szemeim előtt már csak az lebegett, hogy még egyet, még egyet.

Aztán a mérhetetlen kínszenvedés után megláttam a szivárványt - magyarul végre megszabadultam az égő fájdalomtól. Betekertem a lábamat.

Szuper, már két problémával nézhetek szembe - anya reakciójával, és YoSeob haragjával. Vajon nagyon hülyének nézne, ha nyár közepén hosszú nadrágot vennék fel?

Miután végeztünk, még egy kicsit takarítottam a konyhában, majd minden törékeny tárgytól távol a nappaliban ültünk le, miközben beszélgettünk. Hihetetlen, hogy szinte mindig volt valami témánk.

Ebédre rendeltünk magunknak kínait, és olyan négy felé ment haza.

- Akkor ma elmondod Minho-nak - jelentettem ki az ajtóban.

- Szeretném, ha magától jönne rá - nézett félre.

- De ha nem jön rá, ígérd meg, hogy elmondod - fogtam meg a kezét.

- Rendben - bólintott végül. Elköszöntem tőle, majd az ágyunkon feküdtem végig, valami könyvet olvasva. Hihetetlen, milyen unalmas itthon egyedül…

Öt óra körül jött haza YoSeob. Szinte kicsattant az örömtől.

- Megjöttem! - kiáltott be, mire rögtön felálltam, és odarohantam hozzá.

- Isten hozott - ugrottam a nyakába.

Illustracion by Szandy :D

- Milyen napod volt? - kérdezte kedvesen. Felkapott az ölébe, és úgy vitt be a hálónkba, mintha egy hercegnő lennék.

- Unalmas. Átjött Szandy, de míg nem volt itt, azt hittem meghalok - a fejemet a mellkasára hajtottam.

- Ne is gondolj olyanra, hogy meghalsz. Egyébként nem rúgott a pici lányunk? - kérdezte mosolyogva.

- Ikrek lesznek - húztam fel az orrom.

- Szóval nem?

- Azzal még várj egy pár hetet - mosolyogtam rá. Aztán a fülét a hasamra tette, és hallgatózott. Játékosan a hajába túrtam.

- Szóval, még kicsik nagyon - jelentette ki. Valami hátsó szándéka van…

- Igen, eléggé. Még egy hónaposak sincsenek - feleltem.

- Értem - suttogta, és a kezét végighúzta az oldalamon. Rögtön tudtam, hogy miben sántikál.

- Ezt nem kellene. Bajuk eshet - állítottam meg hirtelen a kezét.

- Finom leszek - lehelt egy csókot az ajkaimra, és rögtön megadtam magam.

Először levette rólam a hosszú nadrágot, aztán megszokásból végignézett a lábamon.

- Min, te meg mi a jó… - kezdett bele, de elakadt a szava, mikor átöleltem.

- Véletlen volt! - suttogtam.

Régen voltak problémáim, amiket nem is titkoltam YoSeob elől. De ez a korszakom véget ért, és ezért is féltem, hogy mit fog szólni, ha vágásokat talál a lábamon. Talán azt hiszi, hogy visszaestem.

- Szóval ezért vettél fel hosszú nadrágot… - motyogta.

- Nem akartam, hogy meglásd. Azt hittem, hogy azt fogod gondolni, hogy…

- Cssssh - rakta a mutató ujját az ajkaimra. - Ha te azt mondod, véletlen volt, el is hiszem neked - felelte mosolyogva.

Lehúztam magamhoz, és megcsókoltam.

***

- Éhes vagyok - gurultam át a hasamra.

- Mit szeretnél enni? Gyümölcs? - kérdezte kedvesen, és a hajamba túrt.

- Nem, azt semmiféle képen - ráztam meg a fejem, mire nevetni kezdett.

- Akkor?

- Fagyi - csillant fel a szemem.

- Fagyi?

- Tudod, olyat, amilyet a mekiben lehet kapni - bólogattam hevesen.

- Akkor menjünk el - felelte neme egyszerűséggel.

Felálltam, majd felöltöztem. Sétálva mentünk, mivel kellemes nyári esténk volt. Amint megvettük, a kinti résznél ültünk le, és mosolyogva beszélgettünk.

- Mikor kezd el nőni a hasad? - kérdezte csillogó tekintettel.

- Ha így folytatom a termelést, akár holnap - feleltem.

- Nem úgy gondoltam - vágott egy cuki fintort.

- Nem tudom. Még nem sokat tudtam beszélni a nőgyógyászommal…

- Férfi? - kérdezte szigorúan.

- Szinte csak férfi nőgyógyászok vannak - válaszoltam, és adtam neki egy rövid puszit.

- De…

- Nincs de. Örülj, hogy a város legjobb szülésze fogja világra hozni a gyermekeidet.

- Úgy érted, a kislányomat.

- Ha így folytatod, nem fog szeretni a fiad - csóváltam meg a fejem.

- De esküszöm neked, hogy kislányunk lesz!

- Ezt meg mi súgja neked, édesem? Az apai megérzésed? - Nevetnem kellett a kérdésem hallatán.

- A szívem - felelte durcisan. Tüntetőleg elfordította a fejét.

- Majd a vizsgálatok megmondják, hogy kinek lesz igaza - suttogtam, és magam felé fordítottam az arcát. Lágyan csókoltam meg.

Miután végeztünk, hazasétáltunk. Otthon elmentünk együtt fürödni, majd lefeküdtünk aludni.

Másnap szerencsére mellette ébredtem. Jó érzés volt hozzábújni, és közelebbről hallgatni a szuszogását.

A szívverését kezdtem el hallgatni, ami szépen lassan, a maga kis tempójában vert.

Lehet, hogy hülyeség, de kicsit féltékeny voltam a porontyaimra. Mármint imádtam őket, mindennél jobban, de ezentúl már nem én leszek YoSeob egyetlene. De velük képes leszek osztozni, ez nem fog problémát jelenteni.

Azonban még mindig ott volt az, hogy a szüleimnek valahogy el kell mondanom. Jobb hamarabb túlesni rajta, ezért még ma felhívom őket.

YoSeob édesen kezdte el nyitogatni a szemeit, miközben az én fejemben új peregtek lefelé a gondolatok, mint az esőcseppek az ablakon.

Adtam neki egy reggeli csókot.

- Jó reggelt - köszöntöttem 100 wattos mosollyal.

- Az egyszer biztos, hogy jó - felelte, és magához ölelt. - Szerinted mérges lenne a kislányunk, ha még egyszer megismerkednék vele közelebbről? - kérdezte.

- Milyen apuka vagy te - dorgáltam meg, de csak játékosan, amit ő persze értett.

Oldalra fordított, és a nyakamat kezdte elhalmozni csókjaival.

- Tudod, ki szeretném élvezni az életet, még mielőtt találkozunk anyukáddal - lehelte. Nevetni kezdtem, hogy mennyire egyre jár az agyunk.

- Nem fog meghalni. Csak max. egy kicsit megkerget…

- Konyhakéssel?

- Talán parfissal - válaszoltam nevetve.

- Igazad van, az nem vészes - bólogatott, mire még jobban nevetni kezdtem.

Miután végeztünk, kimentünk a konyhába reggelizni. Utána felhívtam anyut, hogy dél után átmegyünk hozzájuk.

Aztán 10 óra felé kopogtak az ajtón.

- Nyitom - kiáltottam, és elindultam. Az ajtóban (legnagyobb meglepetésemre) Szandy állt.

- Szia - köszönt.

- Gyere be! - invitáltam beljebb.

- Szia YoSeob - köszönt neki is. Kettesben kimentünk a konyhába, mivel a következő beszélgetést nem férfi füleknek szánták.

- Tegnap elmondtam Minho-nak…. - kezdett bele.

- És? Ugye örült?

- Hát… teljesen lesokkolt, és utána nem szólt hozzám….

Folytatást majd hozok (valamikor) xD Szandi, ha lelövöd a poént, tényleg megverlek ><