Pleasure to meet you 4. (Jiyong, end)

A napjaim nagyon kellemesen teltek el, egyik jött a másik után. Úgy éreztem magam, mintha egy álomban élnék, minden tökéletes volt. Voltak kisebb összerezdüléseink, de mindig kibékültünk. Jiyong nem engedte, hogy dolgozzak, mert ő akart eltartani. Hát.. elég nehezen, de végül beadtam neki a derekam.
Már fél éve éltünk együtt. Teljesen megismerkedtem a csapattársaival, akiket imádtam. Sokszor mentünk közös bulikra, és végig röhögtünk.
A dal, amiben segítettem Jiyongnak, holnap kerül bemutatásra. A bandatársával, T.O.P-vel fogja előadni, és szerintem tökéletesen illik hozzájuk. Már a klipp is elkészült, ami szerintem mestermunka lett.
- Szia cica - köszönt Jiyong. Épp a konyhában főztem, ő pedig hátulról átölelt.
- Tudod, hogy nem szeretem a cicázást - néztem rá megrovóan.
- Én pedig pont azért mondtam, hogy megbüntess - felelte piszkosul perverz mosollyal az arcán.
A magasba emeltem a tekintetem, mire elkezdett nevetni. Szorosan ölelt magához, és ajkait az enyémekre helyezte. Belesimultam az ölelésébe, a nyaka köré fontam a kezeimet, és beengedtem őt a számba. A szenvedélyes csókunk közepette az ölébe ugrottam, ő pedig azonnal megfogott.
Felrakott a pultra, így nekem kellett lehajolnom.
- Kicsit de ja vum van - szólaltam meg nevetve.
- Nem tudom, miről beszélsz - nézett ártatlanul a szemembe. Elmosolyodtam, és újra magamhoz húztam. Kínzó lassúsággal kezdte el kigombolni az ingemet. Amikor végzett, úgy húzta le rólam, hogy nem ért a bőrömhöz. Pedig szomjaztam az érintésére. Az vált az én személyes drogommá.
A derekam köré fonta a karjait, és közelebb húzott magához, hogy majdnem leestem. De abban a pillanatban az foglalkoztatott a legkevésbé. A cicanadrágomat is pillanatok alatt levarázsolta rólam. Tényleg olyan volt, mintha csak megismétlődött volna az a varázslatos nap, azt leszámítva, hogy most nem egy személytelen hotel szobában vagyunk, és hogy már nem érzem magamat ribancnak mellette.
A pólóját kezdtem el húzogatni, és miután vette az adást, lekapta magáról. Nem jött egyből vissza hozzám, hanem a nadrágját is levette gyorsan. Éhesen tapadt újra a számra. A hajába túrtam, és annyira közel vontam magamhoz, amennyire csak lehetett. Ahogy a bőrünk egymáshoz értek, egyre inkább úgy éreztem, hogy csak mi tudunk így egyesülni.
A szenvedélyes csókunknak ő vetett véget, és újra felfedező útra indult a testemen. Úgy vettem észre, soha nem fogja tudni megunni. Ahogy én sem.
A kulcscsontomra adott pici puszikat, miközben túlságosan lassan húzta le a vállamról a melltartóm pántját.
- Mond édes, te szórakozol velem? - kérdeztem suttogva. Elkezdett nevetni.
Kikapcsolta a melltartómat, és félredobta.
- Omo, a leves! - kaptam hirtelen észbe.
- Hagyd a fenébe - mondta komolyan.
- Majd ha felrobban a lakás, akkor is ezt mond - feleltem. Eltoltam magamtól, és odamentem a leveshez. Megtettem a szükséges intézkedéseket, aztán elzártam alatta a tűzhelyet.
- Elképzelni sem tudod, milyen szexi vagy így - nézett végig rajtam Jiyong. Kicsit elpirultam.
Magához húzott, és ott folytatta ahol abbahagyta.
Aztán gondoltam egyet, és én kezdtem el puszikat adni rá. Végighaladtam a mellkasán, aztán a férfiassága felé vettem az irányt. Lehúztam róla a boxert, és a kezeimmel kezdtem el kényeztetni.
Leguggolt elém, és elkezdett csókolni, mielőtt még mást is tehettem volna. Elmosolyodtam.
Lehúzta rólam a bugyit, és végigfektetett a konyha padlóján. Hát, itt se csináltuk még...
A hasamra fektetett. Az ujjaival kezdett el ott simogatni, aztán belém is hatolt. Hangos sóhajok, majd nyögések hagyták el az ajkaimat. De nem tartott sokáig, mert kihúzta belőlem az ujjait. Tudtam, hogy mi fog következni, és izgatottan vártam.
A derekamra rakta a kezeit, és közelebb húzott magához. Egy csókot adott a hátamra, aztán belém hatolt. Hamar megszoktam, és felvette azt az őrületes tempóját. Mikor vele voltam, sosem tudtam hol az eszem, csak a pillanatnak tudtam élni.
Egyre jobban emelkedtünk felfelé. Úgy éreztem, már rég nem a földön vagyunk, már a hideg konyha padlót sem éreztem. Csak ő volt, és én. Teljesen eggyé váltunk.
De mint hirtelen égből a villámcsapás, úgy következett be az orgazmus. Ilyen intenzív talán még sosem volt.
Kihúzódott belőlem, és a hátamra döntötte a fejét.
- Ezt soha nem fogom tudni megunni - szólalt meg.
- Tudtam én, hogy erre kellek neked - mondtam gúnyosan.
Azonnal vele szembe fordított.
- Choi, én szeretlek, te is tudod jól - mondta halálosan komolyan.
- Tudom, te tökfilkó - feleltem mosolyogva. Lehúztam magamhoz, és megcsókoltam.
A levegőhiány vetett véget a csókunknak, és utána csillogó szemekkel néztem vele farkasszemet. Amit végül ő szakított meg, és a nadrágzsebébe nyúlt. Kivett egy kis dobozkát.
A szívem azonnal hevesebben kezdett el dobogni. Az ajkamba haraptam, és a szemébe néztem.
- Shin ChoiRin. Sosem voltam jó az ilyenekben, de azt hiszem, erre már rájöttél - mondta, mire mosolyognom kellett. Hát, igen. Rögtön eszembe jutott, mikor először mondta ki, hogy szeret.
Épp egy kisebb vitánk volt, én pedig éppen hogy csak arra céloztam, hogy elmegyek, amikor magához rántott, és kimondta. Soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetét. Két hétig láttam, hogy valami nyomja a szívét, és így kellett "kihúznom" belőle.
- De... - folytatta. - Komolyan mondom, hogy még soha, egy lány iránt sem éreztem még úgy, mint irántad. Soha nem akarlak téged elveszíteni. Tudom, hogy nem hétköznapi munkám van, de mindent meg fogom tenni, hogy boldoggá tegyelek téged. Cho... hozzám jössz?
A kérdés csak ott lebegett kettőnk között. Sosem értettem azokat, akik undorítóan gazdag helyekre mennek el, és ott kérik meg a másik kezét. Ez szerintem sokkal meghittebb volt. Csak ketten voltunk, ahogy mindig is.
- Persze - feleltem, és könnyek szöktek a szemembe. Sosem gondoltam volna, hogy valaha valakinek is ennyit fogok jelenteni. Jiyong úgy szomjazott a szeretetemre, mintha soha, senki nem szerette volna. De talán ezt a féle szeretetet csak én voltam képes megadni neki.
Azonnal lehajolt hozzám, és egy hosszú, lágy csókot váltottunk. A szívem repesett, és akkor voltam egész életemben a legboldogabb.
Az ujjamra húzta a gyűrűt, én pedig le sem tudtam róla venni a szememet. Egy kis fehér kő volt benne, ezüst keretbe foglalva.
- A fehér arany szerintem jobban áll neked, mint a sima - mondta.
- Ez fehér arany? Azt hittem, ezüst - feleltem nevetve.
- Nem is érdemelsz kevesebbet, mint az arany. - Komolyan nézett a szemembe, az én testemben pedig azonnal fellángolt a vágy. Ez a tökéletes férfi mostantól csak az enyém. Nekem szentelte az életemet, én pedig neki az enyémet. Egymásnak lettünk teremtve, csak együtt lehetünk boldogok.
- Egyébként bocs a kivitelezésért. Nem a legromantikusabb a konyha padlóján egy piszkosul jó szex után megkérni valaki kezét - kezdte el vakarni a tarkóját, közben pedig idegesen mosolygott.
- Szerintem rájöhettél már volna, hogy nekem nem a helyszín számít, hanem a személyek - mondtam derűsen mosolyogva.
Egy eszméletlenül szexi mosolyt villantott rám. Aztán az ölébe kapott, és bevitt a szobánkba.
- A leves így sosem fog elkészülni - szólaltam meg nevetve, mikor újra elkezdte a nyakamat csókolni.
- Szerinted érdekel most a leves? - kérdezett vissza rögtön.
- Hogy lesz így belőlem jó feleség?
- Jó leszel, ne aggódj - kacsintott rám, és ott folytatta, ahol abbahagyta.
Miután végeztünk, mind a ketten hullafáradtak lettünk. Ránk terítette a takarót, és szorosan magához húzott.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is - feleltem. Egy puszit adott a fejem búbjára, aztán lehunytam a szemeimet.
***
Furcsán éreztem magamat. Egy gép pittyegett, és pontosan olyan hangja volt, mint amilyen a kórházban volt. Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem sikerült. Bármennyire próbálkoztam, olyan volt, mintha leragasztották volna.
- Doktor úr! - hallottam meg az apám hangját. Biztos megint csak egy álom...
- Jó napot, Mr. Shin. Rossz híreket kell közölnöm - szólalt meg egy másik férfi.
- Mi lenne az? - kérdezte apám síri hangon.
- A lánya a leukémia utolsó szakaszába lépett. Itt már nincs szükség mesterséges kómára, mert magától álmodik. Arról, amit a legjobban szeretne. Köztes világban lebeghet most, talán hallja, amiről beszélünk, talán nem. Már csak talán egy fél napja van hátra.
Apám nagyon szipogott. Talán sírt volna?
- Az ápolónők szóltak, hogy mondjam el önnek, hogy a lánya folyamatosan egy Jiyong nevű férfit emleget. Esetleg ismeri?
- Nem, nincs ilyen ismerőse a lányomnak - suttogta.
- Biztosan? Talán csak hallani szeretné az ő hangját.
Tanácstalanul meredhettem egymásra, mert nem szólaltak meg. Ekkor vettem észre, hogy a háttérben egy halk zene szól, amit a műsorvezető hangja szakított félbe.
- És most következik a Big Bang nagy sikerű rappereinek a legújabb közös száma. Jiyong, vagy ahogyan a legtöbben ismerik G-Dragon vett részt a zene szám írásában. Beismerése szerint mindig az életből merít ihletet. És akkor most hallgassák meg a Baby Good Night-ot! - mondta a műsorvezető, és meghallottam felcsendülni a dal első hangjait.
Néma csend uralkodott a kórtermen, ezért tisztán hallhattam. Ő volt az, Ő énekelt.
Szóval az egész a képzeletem műve volt? Soha nem találkoztunk, soha nem ismertem meg, és lehet, hogy a valóságban nem is így néz ki? Az egész... hazugság lett volna?
Nem, ez biztos nem így van. Ez csak egy rossz álom, mindjárt felébredek, és az édesen szuszogó Jiyong fekszik majd mellettem.
De valahol belül, éreztem, hogy nem így van. Ez a valóság...
A könnyek lassan csorogtak le az arcomon. Miért sírok valami olyan miatt, ami nem is volt az enyém? Egy tökéletes életet álmodtam meg magamnak, de soha nem kaphatom meg.
A nagy igazság, hogy mindjárt meghalok. Ezzel szembesülni... nem volt olyan rémes, mint azt gondoltam régebben. Nem kívántam azt, hogy bárcsak egy kicsivel több időm lehetett volna, mert nem volt rá szükségem. Életem utolsó heteiben, vagy hónapaiban, nem tudom pontosan, igazán éltem, úgy, mint soha. Bár csak álom volt, mégis, én nagyon élveztem.

A doktor és az apám elbeszélgettek egy ideig, de én csak a zenére figyeltem. Arra a dalra, ami a legfontosabbá vált nekem, pici életem során.
Tudtam, hogy akkor hallom utoljára a megnyugtató, lány hangját. Csak nekem énekel, és azt szeretni, ha végre elaludnék. Igen, már rám férne egy kiadós alvás.
Már nem akartam kinyitni a szemeimet. Utoljára magam elé képzeltem a mosolygó arcát, és én is elmosolyodtam.
Az utolsó, amit hallottam, apám zokogása volt, a gép monoton, egyhangú hangja, és az ő mesés hangja. És éreztem, hogy a szívem utoljára dobban meg.

*G-Dragon*
- Mi az haver, nagyon nyúzott vagy - bökött oldalba mosolyogva Taeyang.
- Csak megint...
- Az álombéli nőd kínzott - fejezte be helyettem, és unottan a plafonra emelte a tekintetét.
- Nem vicces. Tényleg, nem hagy nyugodni. Egyszer találkoznom kell vele - csaptam az asztalra.
- Hé, nyugi, majd úgyis találkozni fogsz vele. Biztos, hogy valahol csak rád vár - kacsintott rám.
- Ja - bólintottam enyhén mosolyogva.
Pedig éreztem, hogy már nem. Valami megváltozott, bár nem tudnám megmondani, hogy mi lenne az.
Három hónapja mindig, ha lefekszek aludni, egy fekete hajú szépség jelenik meg az álmomban. Mindig ott folytatódik az álom, ahol abba maradt. Olyan meseszerű volt, olyan csodálatos.
És bosszantott, hogy ez csak egy álom. Mert ő minden képzeletemet fölül múlta. És én nem akarok egy álomba szerelmes lenni.
Nagyot sóhajtottam, és kinéztem az ablakon. Biztos el fogom tudni felejteni azt a lányt.

Vége~
____________________


Tudom, hogy eddig ez a legrövidebb fejezet, de nem tudtam tovább halogatni. Köszönöm azoknak, akik olvasták :) nagyon sokat jelentett nekem ez a fici, már nagyon régóta akartam írni egy ilyesmi témájút.
Kérlek, hogy most is írjatok kommenteket, véleményeket, hisz ez az utolsó fejezet, és nekem fontos lenne.
Egyébként a ficit Dakota Fanning filmje, a Most jó ihlette. Aki sírásra vágyik, nézze meg nyugodtan, nekem nagyon tetszett :)