Dangerous Game 15. rész

*Nana POV*

Jiyong csókja, mint mindig, most is égette az ajkaimat. Fogalmam sincs, hogyan volt képes ekkora hatást gyakorolni rám.

Vele mindig, minden könnyebbnek tűnt. Bár, amikor kiléptem a Big Bangből, azt hittem, hogy köztünk vége mindennek. De most bebizonyította, hogy ez koránt sincs így.

Egy ág reccsenését hallottam.

Gyorsan ugrottam el Jiyong mellől, és néztem szét. Sehol senki.

- Paranoiás vagy, kicsi? - kérdezte vigyorogva.

- Nagyon vicces vagy. Ha valaki meglát, nekem végem - sóhajtottam egy nagyot.

- Miért?

A kérdése váratlanul ért. És a szituációban az volt a leggázosabb, hogy én sem tudtam a választ.

- Mert így van, és kész. Nem kell tudnod mindenről - feleltem végül.

Kifürkészhetetlen tekintettel meredt rám. Számos titkom volt, és úgy tűnik, ő az egyetlen, aki képes ezt elfogadni.

- Mire jó neked az, amit most csinálsz? - kérdezte.

- Majd egyszer meglátod - sóhajtottam egy nagyot.

- Gondolod, hogy jó vége lesz annak, hogy egy új csapatban mindenkit kihasználsz?

- Igen. A cél szentesíti az eszközt - mondtam, és elindultam. Ha túl sokáig maradok el, a végén még felfigyelnek erre.

Amint kiértem a suli sarkára, Arival találtam szembe magam.

- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem elképedve. Most komolyan kihallgatott mindent?

- Ahelyett, hogy válaszolnék, te mondhatnád meg, hogy miért csinálod ezt - felelte dacosan.

- Semmi közöd hozzá.

- Bocs már, szerintem igen is van, mert engem használsz ki, plusz az egész csapatot. A kezdetektől fogva becsaptál, igaz? Csak azért nem te lettél a leader, mert nem akartad, hogy túl sok figyelem irányuljon rád. A háttérből szépen tudtad bontogatni a tervedet.

Hú, ez a lány nem is olyan hülye!

- És ha így van?

- Akkor ki vagy rúgva a csapatból! Elképesztő, hogy még csak meg se próbálod tagadni!

- Álljon meg a menet! Kinek képzeled te magad? Tény, hogy nem vagyok egy olyan szende szüzecske, mint te. Bár ami azt illeti, érdekből összejönni valakivel sem valami szép húzás. De soha, komolyan soha egyetlen egyszer sem hazudtam. Ez egy aljas feltételezés - mondtam félelmetesen.

- Szóval neked az nem számít hazugságnak, hogy mind a négyünket becsaptál? - kérdezte idegesen.

- Nagy tévedésben vagy kicsi csillag. Különbség van aközött, hogy nem mondtam el nektek mindent, és aközött, hogy becsaplak titeket.

- Jelen esetben a kettő egy, és ugyan az!

- Állítsd le magad - jött mögém Jiyong. A derekamra tette a kezét, és Ari szikrázó szemeibe nézett.

- Te meg minek szólsz bele? - kérdeztem tőle.

- He? - nézett rám értetlenül.

- Nem a te dolgod, ne ártsd bele magad - válaszoltam ridegen. Egyedül vele nem akartam pont így beszélni. De felbosszantott, hogy meg próbál védeni. Egyrészt aranyos gesztus volt, de én meg tudok állni a saját lábaimon.

- Jó - felelte egy vállvonás kíséretében, és bement.

- Mégis mióta? - kérdezte suttogva Ari, miután eltűnt.

- Hülye kérdés - feleltem.

- Annyi mindent tudnék rád mondani ebben a pillanatban.

- Felőlem mondjál. De előtte tedd fel a kérdést magadnak, hogy helyes? Biztos, hogy jól átgondoltad a dolgokat, még mielőtt kimondod az első gondolataidat? - kérdeztem.

Egyszerűen elsétáltam mellette, és bementem a suliba. A verseny már véget ért, és amíg a bírák döntenek, rövid buli ment.

- Nana! - kapta el a karomat Minri.

- Mit akarsz? - kérdeztem durván. Nem voltam a legjobb hangulatomban. Még meg kell keresnem Jiyongot, és bocsánatot kell kérnem.

- Nem tudom, hogy miért nem szakítottál még Jiyonggal, de nem is érdekel. De most nem te vagy a főnök, nem ugráltathatsz mindenkit. Elég volt egy kis szikrát szítanod, Ari máris lobbant. Láttad, hogy táncolt. A csapat érdekében mondom, hogy egy táncosnak kiegyensúlyozottnak kell lennie, főleg, ha az a vezető. Nem szórakozhatsz vele, kedved szerint.

- Ne hogy már én legyek a hibás, amiért ő a leggyengébb láncszem közülünk!

- Idén jött ide, és máris beledobtuk a mély vízbe. Fogalma sincs, hogy mik fognak jönni ezután. Ha már megalapult a csapatunk, tartsunk össze, ne pedig szítsuk a bajokat.

- Akkor most mondom, hogy én ki lettem rúgva - feleltem, és már mentem is tovább.

Minri nem hitte el, amit mondok, csak állt ott megkövülten. Talán Minri tudott rólam a legtöbbet, de még közel sem mindent. Nem is baj ez.

A tekintetemmel végig Jiyongot kerestem. Meg is találtam, ráadásul pont egy lányt kapott le.

Akkor valami eltört bennem. Mindig is azt hittem, hogy egy erős, független nő vagyok, de mint mindenkinek, nekem is volt gyenge pontom. És az az idióta volt az.

Fesztelen arccal megfordultam, és kimentem a friss levegőre.

Bent a zene elhalt, tehát következett az eredményhirdetés. Nekem pedig már nincs ott semmi keresnivalóm…

Read More

My saesang soul (Minho)

~ Szeretettel, Park Rin <3

Leraktam a tollat asztalomra, és büszkén néztem a levelemre. Egy halványrózsaszín papírra írtam zöld tollal.

Aztán hirtelen észbe kaptam, és a fiókomból elővettem a matricás lapot. A fenébe, már csak két matrica maradt rajta. Majd holnap veszek újat…

A már védjegyemmé vált zöld szívecskét, kék keretben a lapra ragasztottam.

Minden nap írtam egy levelet az én ultimate biasom-nak, Choi Minhonak. Nála helyesebb férfit még nem láttam, és komolyan hiszek abban, hogy egy nap ő lesz majd a férjem.

Ez lett a mániám. Vagyis ő. Szinte mindenhol ott voltam, ahol ő, és tudtam róla mindent. Az összes róla készült kép a laptopomon lapult, és három óránként változtatom a hátteremet.

Nagyon sokan hívnak a-nek, de nem foglalkozom ezzel. Ők csak nem elég elhivatottam.

Egy zöld, békás borítékot vettem elő a második fiókomból, ahol a levélhez szükséges kellékeket tartottam. Mosollyal az arcomon beleraktam a levelet, és lezártam a borítékot.

Kimentem az előszobába, és felvettem a csizmámat, meg a kabátomat. A nyakam köré csavartam a sálamat, és indulásra készen álltam. Egy baj volt - a táskám a szobámban maradt. Gyorsan visszarohantam érte, elköszöntem a szüleimtől, és már indultam is.

Minden reggelem a postán kezdődött, mert így romantikusabbnak találtam feladni a levelem. Miután végeztem, az iskola felé vettem az irányt. Végzős gimnazista lennék.

- Park Rin, hol voltál ma reggel? - állt elém egy lány.

- Neked is szia, Shin Hana - köszöntem.

- Komolyan kérdezem. Minho-t látták a stúdió közelében hat órakor. Még írtam is neked egy e-mailt! - mondta komolyan.

- Ne! - sápadtam el.

- Komolyan. Ott volt a többi kis "fan" is - tette idézőjelbe a fan szót. Mi nem neveztük őket azoknak, mert egyedül mi ketten voltunk méltóak erre a névre.

- Lemaradtál a fantasztikus mosolyáról! És ma egy fehér pulcsi volt rajta, meg egy fekete farmer. A szokásos cipőjét vette fel. Még nem lehetett fodrásznál, e a haja így is tökéletes volt! De nézd, itt egy kép - nyomta a kezembe a telefonját.

Komolyan sajnáltam, amiért a hülye levelemmel foglalkoztam, és nem magával az emberrel. Szánalmas vagyok…

Végig Róla beszélgettünk, míg bementünk a suliba. Az órák sem nagyon érdekeltek minket, hiszen ma reggel látta Hana! És én nem…

Matekból írtunk egy dolgozatot, amit gyorsan összecsaptam, és tovább beszélgettem Hanaval.

Ő a legjobb barátnőm, már ovi óta. Egy utcával lentebb lakik, így ismertük meg egymást. Mindig is imádtuk egymást, de mióta jött mindkettőnknél a k-pop őrület, és azon belül is a SHINee, még jobban. Mivel mind a kettőnknek Minho a biasa, a közös téma is mindig meg volt. Bár sosem hozódott fel, hogy mit fogunk tenni, ha az egyikünknek jön össze vele. Mert akkor a másik pórul jár. Mivel én abban hiszek, hogy én leszek a szerencsés, úgy állok hozzá, hogy mindig is Hana mellett fogok maradni, akármi történik. De ha esetleg ő jár sikerrel, akkor támogatni fogom (és megpróbálok nem öngyilkos lenni).

Tanítás után gyorsan csekkoltuk a netet, hogy van-e valami újdonság. Semmi. Minho megkönnyítené a dolgunkat, ha használna twittert, vagy bármilyen közösségi oldalon fent lenne. De semmi baj, ő így tökéletes.

Felszálltunk a buszra, és az SM elé mentünk. Ha szerencsénk van, még nem végeztek a próbán.

És szerencsénk is volt. Mind az öten, egyszerre jöttek ki az ajtón. A többi idegesítő tyúk is ott csápolt, de nem érdekelt.

Minho magabiztosan vetett felénk egy mosolyt, és indult el a buszuk felé. Az a mosoly biztos nekem szólt!

végignéztük, ahogy elhajtanak a busszal. Mennyire szeretnék én most ott lenni….

Hanaval hazamentünk. Ebéd után bezárkóztam a szobámba. A falamból egy szabad felület nem látszódott, mivel mindenhonnan Minho mosolygott rám. Illetve volt, ahol szexin nézett a kamerába, vagy koncertképek, ahol vetkőzött. Ó, azok a tökéletes pillanatok! Ha csak visszagondolok rá, akkor is hevesen kezd el verni a szívem.

- Rin, édesem, el tudnál menni a boltba? - nyitott be anya.

- Persze! Mit kellene hozni?

- Egy kis innivalót. Estére vendégeket várunk.

- Rendben - bólintottam mosolyogva.

Adott pénzt, felöltöztem, és indultam is. A közeli közértbe mentem, és miután megvettem, az irányt hazafelé vettem.

Egy kis parkon vágtam át, amikor minden megváltozott. Az addigi életem fenekestül felfordult, és szinte semmi nem maradt a régi.

Tíz kilométerről is felismerem Minhot, nemhogy cirka húsz méterről. Nem tétováztam, rögtön odarohantam hozzá.

- Szia! - köszöntem mosolyogva. A telefonja képernyőjét bámulta, majd zavartan rám pillantott. Édes istenem, engem néz! Elmerültem a csodálatos szemeiben.

- Szia, ismerjük egymást? - kérdezte. Ó, Jézus Krisztus, még hozzám is szólt! Igen, biztos, hogy ő lesz a gyermekeim apja, ezt már most érzem!

- Én vagyok a legnagyobb rajongód, Park Rin. Minden nap írok neked levelet, és minden koncerteteken ott vagyok. Emellett az összes fan meetingen is jelen voltam, és ma délután is, amikor kimentetek a stúdióból! - soroltam fülig érő vigyorral. Csak tudnék valamit kezdeni a vadul dobogó szívemmel… csoda, hogy a hangomat hallom.

- Ohh, értem - nézett félre. De én azt akartam, hogy még engem nézzen. - Szeretnél valamit? - fordult felém.

A helyes kérdés inkább, hogy mit nem szeretnék.

- Találkozhatnánk valahol, mondjuk holnap. Persze csak ha ráérsz! - vágtam rá.

- Nem - felelte hűvösen.

- Tessék? - kérdeztem vissza.

- Nézd, én imádom a rajongóimat, és ők éltetnek, de soha nem lehet köztem, és egy saesang között viszony. Bocsáss meg, de nekem is vannak elveim - válaszolta.

Értetlenül néztem rá. Ezt komolyan ő mondta? Nem, ez valami rossz álom lehet…

Az ajkamba haraptam, és éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe.

- Kérlek, ne sírj. De szívesen adok egy autogramot!  - vettem elő egy tollat.

Életemben először, az ő jelenlétében, a földre szegeztem a pillantásom.

Valami eltört bennem… talán az álmaim.

- Nem kell - suttogtam.

- Tessék?

- Nem kell! - dacosan néztem a szemébe. - Hidd el, meg fogod ezt még bánni! - emeltem fel fenyegetően az ujjaimat.

- Kérlek, ne tedd ezt! - nézett rám riadtan. Igen, pontosan ezt akartam elérni.

- Már késő. Te voltál az egyetlen ember az életemben, és most, hogy megismertelek, hatalmasat csalódtam! - kiáltottam.

- Nem is ismersz - vágta rá.

- Ha te azt tudnád! Én ismerlek a világon a legjobban!

- Ó, igen? Az újságokból szedett bemagolt interjúkra gondolsz? Vagy esetleg tudod, hogy mikor születtem, mi a horoszkópom, mi a kedvenc ételem, színem, parfümöm? Ezekből szerinted meg lehet ismerni egy embert?

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Ha normálisan jöttél volna ide, talán még el is mentem volna veled. De neked csak a hírnév kell, meg a pénz, esetleg a bulik. Nem én. Fogalmad sincs, hogy ki vagyok én, a színfalak mögött.

- Esélyt sem adsz nekem.

- Mert tudom, hogy mit tennél - felelte.

- Rendben - bólintottam.

Elfordultam, és elindultam. Megfogta a csuklómat, és maga felé fordított. Átkoztam magam, amiért még mindig hevesen kezdett el verni a szívem.

- Mit akarsz? - kérdeztem nem túl kedvesen.

- Azt, hogy ha lehet, ezt ne írd ki minden blogra - kérte.

Mérgesen a szemébe néztem, és kirántottam a kezem a szorításából, és újra elindultam.

Otthon levágtam az asztalra az üdítőket, és a szobámba vonultam. Kulcsra zártam az ajtót, és hangosan kezdtem el zenét hallgatni.

Egyenként szedtem le az összes posztert, és téptem apró darabokra. Pontosan, ahogyan ő is tette a szívemmel.

Akkor még úgy gondoltam, hogy ő volt a fő gonosz. A lelketlen idol, aki összetörte a rajondója szívét.

Pedig csak ő segített abban, hogy felébredjek az álomvilágból. Egy burokban éltem, és mindenkit elítéltem, amiért nem az én példámat követték. Hülyéknek gondoltam másokat, amiért nem ájultak el Minhotol, vagy épp azért, mert elájultak tőle.

Reggel még azért gondoltam magam szánalmasnak, mert nem néztem meg az e-mailjeimet. Most pedig azért, amit az elmúlt időben tettem. Embertelenül viselkedtem másokkal, és Minhot minden elé helyeztem. Az összes jegyemet lerontottam miatta, pedig én csak szerettem.

Elhittem, hogy az én helyem mellette van. De most, rá kellett döbbennem, hogy nincs helyem a világában. Ő egy másik galaxis, amit soha nem fogok tudni elérni.

Ami talán nem is baj. Épp itt volt az ideje, hogy felébredjek, és el kezdjem élni a saját életemet.

Eddig azt hittem, hogyha az ember mereven hisz az álmaiban, az egyszer majd valóra fog válni. De ez nem így van.

Hallottam, amikor megjöttek a vendégek. Nem különösebben érdekeltek.

Tovább folytattam a poszterek leszedését, és mindegyiket a földre dobtam. A fiókomból a földre hajítottam az összes levélpapírt, borítékot, ceruzát, és matricát. Hogy lehettem ilyen hülye?

Nekem két percnek tűnt, de igazából két óra telt el. Mire észbe kaptam, már sírva térdeltem a földön, a sok Minho között, akik továbbra is engem vizslattak.

Fel kellett nőnöm, és ezt egy kicsit gyerekesebben viseltem, mint mások. Jó, ez tényleg hülyén hangzott…

Már későre járhatott, amikor abbahagytam a sírást. Szomorúan vettem észre, hogy a Minho iránt érzett csodálatom még mindig nem tűnt el. Talán tényleg mindig tökéletesnek fogom látni.

Hirtelen ötlettől vezérelve, elővettem egy fehér papírt, és egy kék tollat. Elkezdtem leírni a gondolataimat.

Kedves Minho!

Nagyon sajnálom, amiért úgy viselkedtem veled. Nem érdemelted volna meg, neked volt igazad. Tudom, hogy elég őrült tudok lenni, de mint mindenkinek, nekem is megvan rá a magam oka.

Nem tudom, hogy olvasod-e ezeket a sorokat, de meg szeretném köszönni, amit adtál nekem. Ha a mai beszélgetést nem számítjuk, még egyetlen egyszer sem szóltál hozzám, de nagyon sokat segítettél a tudtodon kívül. Azt hiszem, te voltál az éltető elemem.

Többször is fel akartam adni. De olyankor tudod mire gondoltam? Hogy miért pont én adjam fel? Miért nem én leszek az, aki végig maga járja ki a saját ösvényét, ami végül Hozzád vezet? Egy városban élünk, szóval miért ne én lehetnék pont az, aki megtetszik neked?

Ha őszinte akarok lenni, most is gyerekesnek gondolom ezeket. Bár még nem vagyok teljesen felnőtt, köszönöm, hogy felébresztettél. Talán túl sokáig álmodtam…

Kérlek, az előző leveleimmel ne is törődj. Komolyan szégyellem magam miattuk.

Remélem egyszer még összehoz minket a sors, hogy meg tudjam neked köszönni!

~ Szeretettel, Park Rin

Pont, mint reggel, a tollamat letettem az asztalra. De most nem mosolyogtam.

A levelet egy sima, fehér borítékba raktam bele, és zártam le. Ráírtam a Minho nevét, és a sajátomat. Bár tudom, hogy már későre járt, mégis felvettem a csizmámat, és útnak indultam. Az SM dormja nem volt olyan messze.

Bementem, és megálltam a recepciós előtt.

- Ezt odaadná kérem Choi Minho-nak? - nyújtottam felé mosolyogva a borítékot.

- Sajnálom, ezt nem tehetem. De ha elküldi erre a megadott címre, biztosan el fogja olvasni - adott át a lapot, amin már jól ismertem a címet. A rajongói cím…

- De ez most nagyon fontos lenne, kérem - néztem a szemeibe komolyan. Bevetettem mindent, ez most tényleg fontos volt számomra.

És nem úgy, mint eddig. Nem olyan szinten volt fontos, hogyha nem sikerül, belehalok, hanem csak nagyon szerettem volna. Úgy éreztem, hogyha ezt a levelet kiadom a kezemből, már semmi nem fog hozzá kötni.

*Minho POV*

Őrült rajongóim vannak, az egyszer biztos.

De ez a lány más volt. Próbáltam eltekinteni a szépségétől, ami egyszerűen megbabonázott, és magára a lányra koncentrálni. A belsőjére.

Ami egy saesang lelke volt.

Azért mégis megsajnáltam. A mai napom nagyon durva volt, és ezt rajta töltöttem ki. Nem akartam így kiakadni egy rajongó miatt, de már tényleg sok volt minden.

Épp mentem be a dormba, amikor megláttam azt a lányt. Elmerengő tekintettel, a kezében egy fejér borítékot szorongatva ment be. Én csak elbújtam a fal mögé, hogy halljam a szép hangját.

- Ezt odaadná kérem Choi Minho-nak? - szólalt meg.  

- Sajnálom, ezt nem tehetem. De ha elküldi erre a megadott címre, biztosan el fogja olvasni - felelte a portásunk.

- De ez most nagyon fontos lenne, kérem - suttogta.

- Esetleg megtehetek önért egy szívességet - válaszolta a férfi. Még soha nem tett senkivel sem kivételt, vajon mit tudhat ez a lány?

- Köszönöm - hálálkodott, majd az egyenletesen elhalkuló csizmájának a kopogását hallottam. Miután bezárult mögötte az ajtó, rögtön előbújtam a rejtekhelyemről és a portás elé álltam.

- Elkérhetem? - kérdeztem.

Csak bólintott, és odaadta a kis borítékot.

Nem mentem fel a szobánkba, hanem a társalgóban ültem le. Jelenleg alig szállingóztak páran, leginkább csak gyakornokok. Leültem az egyik fotelbe, és elkezdtem olvasni.

Az írása valamennyire ismerős volt, biztos olvastam már pár levelét. Tényleg nagyon szerettem a rajongóimat, amikor csak tehettem, olvasgattam, hogy miket írtak nekem.

Gyöngybetűkkel írt, amik, ha lehet ilyen mondani, tökéletesen passzoltak hozzá.

Nagyon rövid idő alatt elolvastam a levelét. Amilyen gyorsan csak lehetett, felpattantam, és próbáltam kitalálni, hogy merrefelé indult. Remélem, nem lakik olyan közel, és még tudok vele beszélni.

Hogy engem meg mi lelt? Még én sem tudom. De most azon kaptam magam, hogy gőzerővel futok, hogy akár egy pillanatra is megláthassam. Úgy éreztem, valamivel tartozok neki.

És újra látni akartam. Eddig nem tűnt ki a tömegből, de most, hogy szemtől szemben is láttam, el kellett ismernem, hogy meseszép volt. Többször is felidéztem magamban a barna, hosszú haját, és szinte fekete szemeit. Az alakja is mesés volt, bár csak kabátban láttam.

Épp csak egy pillanatra rohantam el egy utca mellett, ahová futólag benéztem, amikor megláttam. A feje lehajtva, és úgy sétált előre.

*Rin POV*

Ideje, hogy megtanuljak élni. Mégis, egy kicsit szomorú voltam, mert akármennyire is szerettem volna, akkor sem tudtam elnyomni magamban a gyermeki énemet. Miszerint Minho-nak nem csak egy arc vagyok a sok közül, és meg fog jegyezni.

Már csak két utca volt a házunkig. Az ajkamba haraptam, és karba tettem a kezeim, mert nagyon fáztam.

Aztán hirtelen valaki elsuhant mellettem, mire felkaptam a fejemet. Velem szemben pontosan Choi Minho állt.

Rögtön megálltam, és hatalmas szemekkel néztem rá.

- Te? Itt? - kérdeztem.

- Elolvastam a leveled - válaszolta mosolyogva. A szívem ismét gyorsabb ütemet kezdett el diktálni. Mindig is hatással lesz rám ez a férfi.

- Örülök neki - feleltem.

- Nem kellett volna bocsánatot kérned. Nekem kellett volna, amiért úgy leteremtettelek.

Alig akartam hinni a fülemnek.

És ha belegondolok, hogy mindez alig öt óra leforgása alatt történt, őrültnek érzem magam.

- Akkor mind a ketten hibáztunk - mosolyodtam el halványan. Minho közelebb lépett felém.

- De ha te is benne vagy, kijavíthatnánk. Áll még az a holnapi meghívás? - kérdezte csintalan mosollyal. Hogy is tudtam volna neki nemet mondani?

- Persze - bólintottam. Megbeszéltünk egy címet, egy időpontot, és búcsúztunk is. Pedig még beszélni akartam vele. Végül is, holnap lesz rá időnk bőven.

- Elkísérlek - ajánlotta fel.

- Erre igazán nincs semmi szükség - mondtam.

- De, igen. Már elég késő van - nézett fel az égre.

- Rendben - bólintottam.

Mellém állt, és úgy indultunk el. Kedvesen elkezdett beszélgetni, és pedig elpirulva hallgattam, ha kérdezett, válaszoltam.

Megálltam a házunk előtt.

- Köszönöm - mondtam ki. Nem tudtam rá nézni, mert féltem, hogy a térdeim felmondanák a szolgálatot.

- Nincs mit, és jó éjt - felelte. Közelebb lépett hozzám, és egy puszit adott a homlokomra.

Szinte elolvadtam. Már egyáltalán nem fáztam, sőt - fűtött a szerelem.

Mire észbe kaptam volna, már el is tűnt. Pont olyan volt, mintha csak álmodtam volna. De tudtam, hogy ez nem álom már, hanem a valóság.

Mosollyal az arcomon aludtam el, és életemben először, nem érdekelt, hogy mekkora rendetlenség van a szobámban.

Másnap ujjongva meséltem el mindent Hana-nak. Azt hittem, megérti. Nem így lett.

- Szóval te, meg Minho? - kérdezte metsző éllel a hangjában.

- Igen - bólintottam mosolyogva.

- Lehetetlen. Mit szeretne benned? - mért végig.

- Nem tudom - feleltem kissé furcsán.

- Lehet, csak egy éjszakára kellesz neki - mondta. Ezt kötve hiszem.

- Hana, miért nem akarod elfogadni, hogy boldog vagyok? És azt, hogy megtörtént?

- Mert ennek velem kellett volna megtörténnie! Nem veled!

- Hogy lehetsz ennyire önző?

- Minho a szíve mélyén engem szeret. Csak még nem jött rá!

Nem tudtam a szemébe vágni, hogy ébredjen fel, mert tegnap ilyenkor még én is ilyen voltam. Érdekes, hogy milyen változásokon tud keresztül menni az ember röpke 24 óra alatt.

- Majd egyszer rájössz - feleltem, és felálltam. Átültem a helyemre, és figyelni kezdtem az órákon. Szokatlanul aktív voltam, amit a tanárok észre is vettek. Mindenesetre még mindig szomorú voltam, amiért ilyen rosszul tanultam, és mostantól minden erőmmel azon leszek, hogy kijavítsam.

Hana nem csak, hogy nem szólt hozzám, hanem még csak rám se nézett. Azt hiszem, csalódott bennem, amiért nem engedtem át rögtön neki.

Tapasztalatból tudom, hogy ő most csak egy trófeaként tekint rá, nem pedig emberként. Majd egyszer remélem ő is át fog esni a holtponton, és észhez fog térni. Pont, ahogy én.

A suli hamar eltelt, én pedig rohantam haza. Hananak nem mondtam, hogy hol fogunk találkozni szerencsére. Egy kis eldugott helyen, hogy tudjunk beszélni.

Otthon megebédeltem, és megcsináltam holnapra a házikat. Plusz feltakarítottam a szobámban, mert reggel erre nem volt idő.

Minimum hétszer átöltöztem, aztán a választásom végül valami egyszerűre esett. Pontban fél ötkor indultam el. Két perccel hamarabb érkeztem.

Leültem az egyik asztalhoz, és mosolyogva néztem körbe. Elsőre egész aranyos helynek tűnt.

Tíz perc múlva mér harmadjára jött oda a pincér hozzám, hogy mit kérek. Végül, hogy jó napja legyen, kértem egy narancslevet. Minho miért késik ennyit?

Biztos valami dolga van…

Egy óra elteltével már kezdtem elveszíteni a reményt. Amikor letelt a második óra is, türelmetlenül levágtam a pénzt az asztalra, és elindultam hazafelé. Engem most csúnyán átvertek…

Szégyen, hogy belementem ebbe. És az is, hogy egész nap ennyire boldog voltam. Túlságosan is beleéltem magam.

Feldúltan sétáltam az utcán, amikor valaki elkapta a csuklómat. Ha most egy rabló az, komolyan leütöm.

Szikrázó tekintettel fordultam felé, de Minho állt ott.

- Szia - köszönt mosolyogva. Mi ilyen vicces? Csak hogy én is nevethessek…

- Szia - köszöntem egyhangúan.

- Sajnálom, hogy ennyit késtem. De hirtelen egy interjút kellett adnom, és mivel nem tudom a számodat, nem tudtam üzenni - mondta.

Ó!

- Értem - feleltem bólogatva.

- De most szívesen meghívlak bármire - ajánlotta fel vigyorogva.

- De ne itt - mondtam nevetve. - Itt már teljesen hülyének néznek - tettem hozzá.

Minho mélyen a szemembe nézett. Teljesen elhalt a nevetésem, és én is csak őt néztem.

Közelebb lépett hozzám, és átölelte a derekamat. A kezeimet a mellkasára helyeztem, és felnéztem rá.

Most nem a sztárt láttam, hanem az embert. És büszke voltam magamra, mert erre kevés ember képes csak.

Minho féloldalas mosolyt vetett rám, mire mentem el akartam ájulni, de még tartottam magam.

Végül, nagyon lassan, de lehajolt. Ajkait az enyémekre helyezte, és ott, az utca kellős közepén csókolt meg. De nem érdekelt, csak a pillanat.

Lehunytam a szemeimet, és a nyaka köré fontam a karjaimat. Életem legszebb pillanata volt.

- Sajnálom - mondta még egyszer.

- Talán megbocsájtok - feleltem mosolyogva. Viszonozta a mosolyomat, adott egy puszit a számra, és összekulcsolta az ujjainkat. Mosolyogva indultunk el az utcán, pontosan, mint egy pár. 

Nagyon remélem, hogy tetszett. Tudom, egy kicsit őrültebb, mint az eddigi novelláim, mivel ilyen szemszögből még sosem közelítettem meg az idolokat. De tulajdonképpen ez egy fici arról, hogy soha ne adjuk fel, vagy ha meg is próbálnánk, a remény akkor talál ránk, amikor nem is gondolunk rá :D

Tudom, a vége nincs teljesen lezárva, de ezt nézzétek el nekem ^^

// A Minho-s képeket pedig külön köszönöm Szandiiinak <3

Read More

The funniest Love Day (YoSeob)

- Jó, akkor előröl! - szólt a koreográfus.

Nagyot sóhajtottam, és beálltam a kezdő helyemre. Elindította a számot, mi pedig vártunk. Amikor eljött a megfelelő pillanat, beléptünk a "színpadra". Mosolyogtam, nehogy ez is hiba legyen… pedig már nagyon fáradt voltam.

A mozdulatokat már rég betanultam, csak úgy jöttek egymás után. Szinte koncentrálnom sem kellett rá, egyszerűen átadtam magam. Amikor táncolok, valaki mássá válok, ami sokkal jobb, mint előtte. Ha tehetném, egy táncoló géppé változnék, akiben nincsenek érzelmek. De akkor nem is lennék olyan jó táncos, mert érzelmek nélkül mit ér a mozgásom? Üres lennék…

Mélyen a gondolataimba zuhantam, és észre sem vettem, hogy vége a számnak.

- Rendben, látom fáradtak vagytok, mára elég ennyi - sóhajtott nagyot a koreográfus. Nem értettem, mi baja van, hiszen kitűnőek voltunk. Bár, az ő szótárában nem szerepel ilyen, mindig csak jobbnak, és jobbnak kell lennünk.

Bementem az öltözőbe, és lehuppantam a padra.

- Édes istenem, és totál ki vagyok - mondta nyűgösen MinSeo.

- Nekem mondod? Én még délelőtt is ezzel az őrülttel voltam! Kellett nekem a 4minute háttértáncosai közé bekerülni - kontrázott SongJi.

- Szerintem klassz lehet a mostani koreográfiájukban benne lenne - jelentette ki álmodozó hangon Jaehyun.

- Nagyon jó, de nagyon fárasztó is. Ráadásul holnap után nekem két produkcióban is szerepelnem kell - felelte SongJi.

- Minnie, szerinted is? - kérdezte MinSeo.

- Tessék? - kaptam fel a fejem.

- Nem is figyeltél, igaz? - nézett rám mosolyogva. Az ajkamba haraptam, és megráztam a fejem.

- Minnie, szerelmes vagy? - ült le mellém vigyorogva SongJi.

- Én?

- Igen, te. Alig eszel, folyton elbambulsz, és valahol teljesen máshol jársz - sorolta.

- Nem tudom, miről beszélsz - vágtam rá, és elkezdtem öltözni.

- Na, persze! Ismerlek, mint a rossz pénzt. Tudom milyen az, mikor szerelmes vagy. Na, ki a legújabb?

Ez a kérdés fájt. Tény, hogy gyorsan beleszeretek a fiúkba, de ezt nem kell lépten-nyomon az orromra kötni.

- Csak fáradt vagyok - válaszoltam.

- Én meg XIV. Lajos király - mondta, és szintén öltözni kezdett. A lányok szerencsére leszálltak rólam, és ők is elkészültek.

Négyesben indultunk el. Bár nem tudtam miért, de nekünk is egy házban kellett lakni, pont, mint az énekeseknek. A CUBE dormja nem volt messze, csak 2 percnyi sétára a próbatermektől. Szinte egy helyen volt minden, mert itt volt a kávézó is.

Egy kis kitérővel, az éjjel-nappali felé megvettük a vacsoránkat, és hazamentünk.

Vagyis ez nem olyan vacsora volt, csak az alapanyagok, mert mint mindig, nekem kellett főznöm. Annyi engedményt kaptunk, hogy nekünk külön szobánk volt, de mi négyen folyton együtt lógtunk, és amikor rájöttek, hogy tudok főzni, kijelentették, hogy minden nap nekem kell vacsit csinálnom. Reggelizni nem szoktunk, ebédelni meg a kávézóban. Szerintük szakácsnak is elmehetnék, de sosem szabad a barátnők elfogultságától eltekinteni.

Miután felmentünk a lakásomra, tovább nevettek. Általában én is velük szoktam nevetni, de ma nem.

Ami azt illeti, SongJi-nak igaza volt, telibe talált. De az új "szerelmem" nem volt valami elérhető… Elérhető? Még csak rá se szabadott volna néznem.

De először is bemutatkozok. A nevem Kang HyoMin, 21 éves független nő vagyok, aki a CUBE háttértáncosa már három éve. Apám egy híres operatőr, így simán be tudott szervezni. Hamarabb tanultam meg táncolni, mint járni, ami nem túlzás.

A CUBE-ből szinte mindenkivel jóban vagyok. Sokszor szoktam beugrani másokhoz táncolni, de főállásban a Beast háttértáncosa vagyok. Ami sok szempontból jó, mert nagyon jól kijövök velük.

És elkövettem a legnagyobb hibát. Igen, a mostani plátói szerelmem nem más, mint YoSeob. Eun Ji-val éneklik most az új dalukat, amiben mind a négyen benne vagyunk a lányokkal. Holnap után pedig lesz egy zenei fesztivál, amin sokan fellépnek - köztük YoSeob és Eun Ji is a Love Day-el.

Igazából eddig is bejött, de csak barátként tekintettem rá. Aztán volt egy végzetes pillanat.

YoSeob sokszor szokott hülyülni a próbákon. Amikor tanultuk be a táncot, hirtelen fogta, odaállt elém, és mosolyogva táncolt velem, és énekelte nekem a dalt. Ott vette el tőlem a szívemet…

Persze ő ezt egy pillanatig sem gondolta komolyan, mert a következő pillanatban már Eun Ji-val énekelt tovább (persze a koreográfus rendesen kiakadt ezen a húzásán).

Ez pontosan két napja történt. Igen, két napja vagyok belé szerelmes…

Már éjfél volt, amikor a lányok leléptek a vacsi után, és mentek a saját szobájukba. Én épp tusoltam, amikor hallottam, hogy valaki kopog. Biztos MinSeo hagyott itt ismét valamit…

Magam köré csavartam egy törölközőt, és kimentem ajtót nyitni. Az egyetlen gáz az volt, hogy nem MinSeo állt ott, de nem is valamelyik lány.

Hanem YoSeob.

Elkerekedett szemekkel néztem rá. Ő is pont így nézett, aztán végignézett rajtam, velem egy időben. Igen, még mindig egy szál törölközőben voltam ott. Az ajkamba haraptam, és elfordítottam a fejem. A hosszú barna hajam előre hullott, legalább ezzel is takarva valamit.

- Gyere be, egy pillanat - mondtam, és nyitva hagyva az ajtót a szobámba siettem.

Lányos zavaromban a nappali közepén elestem a saját lábamban, és elterültem a földön. Ne, ezt nem hiszem el!

Amilyen gyorsan csak lehet, felpattantam, és magamra zártam a hálóm ajtaját. Igen, YoSeob rajtam nevetett kint.

Felvettem egy cicanacit, és egy nagy kék pulcsit. A hajamat gyorsan összefogtam egy gumival, és kimentem.

YoSeob a szekrényem előtt állt, és szórakozottan nézegette a képeimet. A lányokkal volt rólunk nagyon sok, szinte minden évszakban, és egy a szüleimről. Meg egy a kishúgomról.

- Öhm, mit szerettél volna? - kérdeztem. Rám kapta a tekintetét, és mosolyogva nézte, hogy átöltöztem.

- Nincs véletlenül majonézed?

- Majonézem? - kérdeztem vissza, mire bólintott egyet.

- Ööö, azt hiszem, van. Máris megnézem - mondtam, és kimentem a konyhába. Követett, és amíg én az egyik szekrényben keresgéltem, felült a pultra.

- Hogy megy a tánc? - kezdett el csevegni.

- Mondanám, hogy jól, de a koreográfusnak semmi sem jó - feleltem.

- Te mennyiben is leszel benne?

- Kettőben. A Beautiful Night-ban és a Love Day-ben.

- Aha, értem.

Még két másodperce sem volt csend, amikor már kezdtem magam kínosan érezni. Ez szerencsére nem tartott sokáig, mert megtaláltam a majonézt, és odaadtam neki.

- Tessék.

- Köszönjük. Komolyan, életet mentettél.

- Nincs mit - feleltem nevetve.

Kimentünk az előszobába, és kinyitottam előtte az ajtót.

- Akkor holnap. Addig is jó éjt - búcsúzott el.

- Neked is - feleltem.

- Ja, valamit elfelejtettem - kapott észhez, és visszafordult hozzám. Kérdőn néztem rá, ő meg adott egy puszit az arcomra.

Ismét elkerekedett a szemem, és úgy bámultam rá. Ő csak nevetve fordult el, és ment vissza a szobájába.

Gyorsan visszaléptem a lakásomba, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Az ujjamat kezdtem el harapdálni, nem tudtam hova rakni ezt az egészet. Mégis mi történt velem? Vagyis ezt miért kaptam?

Jó, hagyjuk az egészet. Ő sem gondolta komolyan, biztos csak jót szórakozott rajtam.

Visszamentem a szobámba, átvettem a pizsamámat, és végre lefeküdhettem.

Másnap nagyon korán keltem. Kiálltam a konyhába, és ittam egy kávét. Aztán átöltöztem, és lassan készülődtem. Mivel holnap lesz a fesztivál, ma egész napos próbák várnak rám. A CUBE egy terembe összerak mindenkit, és egymás után próbáljuk el a táncokat. Délután pedig kimegyünk a helyszínre, és ott lesz a főpróba, már fellépő ruhában. Szóval elég nehéz nap vár rám.

A lányokkal a bejáratnál találkoztunk, és mentünk el a próbatermekig. Ők végig nevettek, meg beszélgettek, én pedig csak magam elé bámulva mentem. Általában én szoktam lenni a társaság szíve-lelke, mivel az emberek szerint hihetetlen humorom van. De most csak a tegnap járt az eszemben. Mégis hogyan történhetett?

Oké, koncentráljunk csak a munkára. Leraktam a táskám a padra, és átvettem az edzőcuccom. Egy macinaci, és egy szűk top felett egy bő póló, aminek a válla ejtett. A hajamat felkötöttem egy copfba, hogy még véletlenül se zavarjon. Indulhatunk.

Négyesben a táncterembe mentünk. És ott volt ő is. Kész őrület, amint ránéztem, szinte késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá. Szerencsére nem tettem meg.

Leültünk a fal mellé, amíg vártuk a koreográfust, meg a többi tagot. Az egyik lábamat előretettem, és lehajoltam, hogy nyújtsak. Még félúton sem jártam, amikor valaki ráült a hátamra.

Na, most megkapod! Még akkor is, ha nem is tudom, ki volt az.

A fejemet leraktam a földre, és a hátamat is teljesen lelapítottam. A drága lustaság, aki nem tudott megállni a lábán, előreesett. Röhögve ült fel utána, és akkor láttam, hogy GiKwang az.

- Te, ott! - néztem rá komoran.

- Én csak ösztönözni akartalak, de látom, ennél jobban már nem is lehetnél hajlékonyabb - mondta, miközben fájdalmas arckifejezéssel fogta meg a hátát.

- Megérdemelted - feleltem gonosz vigyorral.

- Héééé!

Csak kinevettem, mikor odajöttek hozzánk a többiek. YoSeob pont mellettem ült le.

- GiKwang, ezt megkaptad - mutatott rá nevetve DooJoon.

Érdeklődve néztem rá, olyan volt, mintha lett volna háttér-infó is. Doojoon hirtelen MinSeo haját találta érdekesebbnek.

- Na, miről van szó? - néztem rá várakozón.

- Csak annyi, hogy GiKwang agyon akart nyomni, mert szerinte egy táncossal több van, mint kellene - mondta szemrebbenés nélkül HyunSeung.

- Ti most szórakoztok velem? - néztem végig rajtuk komolyan.

- Ha egy táncossal kevesebb, akkor az Baekhyun lesz? - kérdezte ártatlan tekintettel Jaehyun. Nos, ő pont olyan lány, aki nem a legokosabb (jó, nem is okos), de mindenki imádja. Lehetetlen nem szeretni. Plusz irtó jó barátnő is.

Csak megfogtam a fejemet, és nagyot sóhajtottam.

- Ha egy táncossal kevesebb lesz, akkor az azért lesz, mert téged elküldenek érettségizni. Komolyan, hogyan tudtad lerakni? - kérdezte SongJi ingerülten.

- Mondtam olyat, hogy sikerült? - tátotta el a száját aranyosan Jaehyun.

Mindenki elkezdett röhögni.

- Sötét vagy, mint az éjszaka - jelentette ki SongJi.

- De az éjszaka nem is sötét, mert megvilágítja az utcai lámpa - válaszolt.

- Jaehyun - néztem rá, miközben az egyik szemöldököm a magasba szaladt. Nehéz volt megőriznem a komolyságomat, amikor YoSeob mellettem úgy röhögött, mint még senki.

- Hé, hé, hé - rohant oda hozzánk hirtelen totál komoly arccal Hyuna. Érdeklődve néztem rá. Talán túl hangosak voltunk?

- Na, mit szeretnél, illatos bazsarózsám? - hajolt oda hozzá DooJoon mosolyogva. Hyuna csak értetlenül meredt rá. Aztán pillanatok alatt kapcsolt.

- Csak annyit, szívszerelmes lovagom, hogy a próba öt perc múlva kezdődik - felelte.

- De előtte nem fogják kirúgni Baekhyun-t? - kérdezte Jaehyun.

- Miért rúgnák ki? - kérdezte Hyuna.

- Azért, mézédes nyuszi fülem, mert GiKwang szerint egyel több táncos van, mint kellene - ismételte el a leader.

- És miért gondolja így GiKwang, ha szabd kérdeznem, gülüszemű plüssmacim?

- Mi az, hogy gülüszemű? Eddig csak kedves jelzőket mondtam rád, de akkor ezentúl bájos cicamica helyett kockafejű barackvirág leszel!

- Nincs is kocka fejem - vágott furi fintort Hyuna. Olyan aranyosak voltak, ahogy így elszórakoztak.

Míg elvoltak ezzel, bejött a Prepix csoport, és már kezdtük is. A próbák egyébként nem voltak valami komolyak, mert Hyuna és DooJoon végig piszkálták egymást, pont, ahogy Hyunseung és Junhyung is (hogy ők min kaptak össze, azt nem is tudom).

Úgy éreztem magam, mintha a diliházban lennénk, nagyra nőtt gyerekekkel. De pont ezt tette olyan családiassá a légkört. Bár köztudott tény, hogy a CUBE-ban vannak a leőrültebbek. Vagyis nem köztudott, de jó volt így kigondolni.

A próba felénél érkezett meg EunJi is, meg a többi plusz előadó. Közösen, hatalmas bandába vergődve mentünk át a kávézóba. Szegény eddigi vendégek, teljesen megijedtek, amiért egy ekkora csürhe ment be.

Kikértük a rendelést, miközben végig röhögtünk.

- De akkor sincs kocka fejem! - bizonygatta még mindig Hyuna. Egész idő alatt egymás idegeit tépték DooJoonnal.

- Jó, akkor döntsön más. Minnie, ugye, hogy Hyunának kocka feje van? - nézett rám hirtelen.

- Mi az, hogy Minnie? - kérdeztem vissza rögtön. Így csak a legközelebbi barátaim hívhatnak!

- Jó, te elfogult vagy. YoSeob?

- Miért hívtad Minninek? - kérdezte ő is.

- Istenem, vagy Buddha, miért akad fent mindenki a részleteken? - forgatta a szemeit.

- Szerintem nincs kocka feje - szólt közbe Junhyung.

- Szerintem meg igen - kontrázott Hyunseung.

- You are in a big trouble! - vágta rá Hyuna.

- So, am I a troublemaker? - kérdezett vissza csintalan mosollyal Hyunseung, mire mindenki nevetni kezdett.

Szinte mindenki elkezdte énekelni, én pedig csak mosolyogva néztem őket.

A refrén résznél, valaki a fülemhez hajolt, és suttogva énekelt csak nekem. Persze rögtön felismertem YoSeob hangját.

- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle elkerekedett szemekkel.

- Nem látszik? Éneklek neked! - vágta rá. Kuncogni kezdtem, és visszafordultam. A kajánkat csak lassanként hozták ki, én kaptam meg utoljára.

Két óra múlva végeztünk is, és hatalmas zajjal mentünk ki. Rögtön az előadás helyszíne felé indultunk.

- Oo, otthon hagytam a ruhámat! - kaptam észbe, és már fordultam is volna vissza.

- Elkísérlek - jött velem YoSeob is.

- Ó, erre semmi szükség! - vágtam rá (talán túl gyorsan is).

Nem válaszolt, csak elmosolyodott, és követett. Néma csendben tettük meg az utat a lakásig. Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy akár egyetlen szóval is úgy beégetném magamat.

- Miért jöttél velem? - kérdeztem hirtelen. Mégis hol maradt az, hogy nem merek megszólalni?

- Mert így tartotta kedvem? - kérdezett vissza. Mintha olyan egyértelmű lenne.

- Értem - adtam egy értelmes választ. Pont rám vall.

Beszálltunk a liftbe, és meg akartam nyomni a gombot.

De elkapta a csuklómat, a falhoz nyomott, és helyettem nyomta be a gombot, de közben végig rám nézett. Mélyen a szemembe.

Riadtan pillantottam rá. Mit csinálsz? Menj távolabb, nem kapok levegőt! - sikítottam magamban. Megint csak szórakozik…

- YoSeob? - kérdeztem félénken.

- Igen, így hívnak - felelte. Ahh, megtört a pillanat.

Unottan néztem le, és vártam, hogy arrébb álljon.

- Na, menj távolabb. Nem vagyunk az északi sarkon, ahol egymáshoz kellene közel lenni, hogy ne fázzunk - mondtam, mikor már elfogyott a türelmem.

- Nem, igazad van. Koreában vagyunk, ahol a fiú szabadon udvarolhat egy lánynak, bárhogyan - felelte csintalan mosollyal. Komolyan, szinte elvesztem abban a tekintetben. Sajnos gödröcske-fétisem van, ami most tökéletesen kimutatkozott. Ott állt előttem, alig egy pár centire, és ilyen esztelenül szexin mosolygott rám. Komolyan ki akar készíteni.

- Akkor… ezt úgy érted, hogy… - dadogtam. Az előbbi bátorságom tovaszállt, és már rég Amerikában járt, új gazdát keresve magának.

- Talán - felelte, és lehajolt hozzám. Megszűntette azt a minimális távolságot, és megcsókolt.

Szóval eljött ez a pillanat is. Pedig tegnap még olyan plátóinak tűnt…

Automatikusan lehunytam a szemem, és a nyaka köré fontam a kezeimet. Lábujjhegyre is álltam, hogy közelebb legyek hozzá. Ő átölelte a derekamat, és egyre szorosabban ölelt. Nem tudtam elhinni, hogy végre bekövetkezett!

Aztán a varázs el is múlt, amikor a keze kicsit lentebb csúszott.

- Hogyne, gyereket nem akarsz rögtön? - szakítottam meg hirtelen a csókot, mire ő csak nevetni kezdett.

- Most miért? Semmi rosszat nem csináltam - vágott cuki pofát.

Mosolyogva adtam egy puszit az arcára, és szálltunk ki a liftből.

- Szerinted gáz lenne, ha késnénk a próbáról? - ölelt át hátulról, amikor becsukódott mögöttünk az ajtó.

- Akkor ismét megkérdezem. Gyereket akarsz?

- Miért gondolnak rögtön erre a nők?

- Jaaa, értem, hogy te már csak tudod, mi?

- A másik tabu téma…

- YoSeob, ebből már nem jössz ki jól - feleltem, és kibontakoztam az öleléséből.

- Naa, ne csináld ezt - húzott vissza, és a nyakamba csókolt.

- Szerinted minket is olyan kedves jelzőkkel fog illetni DooJoon, mint a bájos cicamica, ha késünk? - kérdeztem.

Igen, itt a pont. Elengedett, én pedig berohantam a szobámba. Az ágyamra kikészített táskát már fel is kaptam a vállamra, és indulhattunk. Fogalmam sincs, hogyan tudtam otthon hagyni…

A liftben ismét kemény harcot vívtunk - ki tudja hamarabb megtalálni az elveszett ereklyét a másik szájában. Komolyan, mint a gimnazisták…

Persze miután megérkeztünk a földszintre, már csak egymás kezét sem fogtuk. Tisztában voltunk azzal, hogy milyen helyzetben vagyunk.

Hívtunk egy taxit, aki el is vitt minket a helyszínre. Rögtön az öltözőkbe siettünk, mielőtt még valaki észrevenné (pl. Haw), hogy kicsit később mentünk, mint a többiek. Ami azt illeti, a főkoreográfusunk megszállottan keresi közöttünk azokat, akik titokban járnak. Egyszer lebukott GiKwang és egy volt táncos, és a táncos csaj két napon belül repült. Én pedig nagyon nem szeretném elveszteni ezt a melót…

A próbák sokkal komolyabbak, és ezzel együtt durvábbak is voltak, mint délelőtt. Ott szabadott hülyülni, de most mindenki teljesen megkomolyodott. A legapróbb hibák is hatalmas problémát vontak maguk után - Tiger azokkal nagyon keményen elbeszélgetett.

Szerencsére, a két szám, amiben benne voltam, minden tökéletesen ment.

Este kilenckor végeztünk. Az öltözőben visszaöltöztünk, és szintén taxival mentünk haza. Most nagyon fáradtak voltak a lányok, így nem jöttek át hozzám.

Aminek utólag örülök is.

Még tízet sem ütött az óra, amikor kopogtattak az ajtómon. Mikor kinyitottam, láttam, hogy YoSeob az.

- Tessék, itt a tegnapi majonéz - adta át a tubust.

- Köszönöm. De miért kell hat fiúnak éjfélkor majonéz? - kérdeztem. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mégis mit csináltak vele. - Várj, nem akarom tudni! - vágtam rá hirtelen, mire YoSeob röhögni kezdett.

- Te tudod. Mindenesetre, jó éjt - suttogta, és megcsókolt. Már épp átadtam volna, amikor eszembe jutott, hogy éppenséggel mindenki láthat minket. Elhúzódtam, és rögtön körülnéztem.

- Őrült vagy? - kérdeztem halkan.

- Nincs itt senki. Mindenki elment aludni, biztos nem látnának meg. De ha gondolod, folytathatjuk a szobádban is - kacsintott rám, mire vetettem még rá egy utolsó pillantást, és bezártam az ajtót. A majonézt csak leraktam az asztalra, és én is mentem aludni.

Reggel elátkoztam magam azért, mert tegnap nem zuhanyoztam. Így a reggeli készülődésemet kicsit fel kellett pörgetnem.

A fesztivál egész napos, nekünk pedig délután kell fellépni. Nem értettem, hogy miért kell akkor már kezdésre odaérni, de rajtam kívül biztos mindenki tudta.

A szalagnál felmutattam a belépőmet, és be is engedtek. Nem mentem be az öltözőbe, mert még volt időm. Legalábbis én így gondoltam.

- Min, te miért vagy még civilben? Nyomás öltözni! - kiáltott rám Haw. Kicsit összerezzentem, hisz olyan hirtelen jött az egész. Nem válaszoltam, csak bólintottam, és már rohantam is. Érdekes, ha vele beszélek, mindig úgy érzem, mintha kötelező lenne tisztelegnem előtte. Kicsit (nagyon) hatással lehetett rá, amikor be kellett vonulnia.

- Jó reggelt - köszöntött Hyuna az öltözőben, miközben elnyomott egy ásítást.

- Neked is. Most nem külön öltözőnk van? - kérdeztem.

- Ja, hogy ez nem a mi öltözőnk? - nézett rám, mire nevetni kezdtünk. Ő csak a székében ücsörgött, és próbált nem elaludni, míg én átöltöztem.

- Megyek megkeresem a gülüszeműt - mondta, és felállt.

- Várj, előtte öltözz át, mert Haw ma nincs a legjobb kedvében - tanácsoltam neki, mire röviden bólintott.

Megvártam, és együtt mentünk ki. A fesztivál már elkezdődött, és épp a Secret adott elő egy számot.

- Nézzük meg - mondta Hyuna. Bólintottam, és oldalt leálltunk.

- Sziasztooook! - jöttek oda Jaehyun-ék.

- Helló - köszöntünk szinte egyszerre Hyunával.

- Miért vagytok itt? - jött oda a kis társaságunkhoz DongWoon.

- Mert hol legyünk?

- Hát az öltözőnkben!

- Mégis mit keresnénk ott?

- Ott van szinte mindenki. Hiányoltunk is titeket - nézett oldalra a kis maknae.

Már nem nagyon érdekelt az előadás, hanem követtük Wooniet, és bementünk az öltözőjükbe. Tényleg mindenki ott volt.

- Jéé, itt van az én kockafejű táncos babám! - kiáltott fel Doojoon, és rögtön odament Hyunához, és megölelte.

Mosolyogva fordultam el, és a GiKwang - Hyunseung párost kezdtem el hallgatni.

- Nem, szerintem a Love Alone a legnyálasabb számuk - mondta GiKwang.

- Miss A? - kérdeztem.

- Aha - bólintott Hyunseung.

- Vörike, a fellépés után nem jössz velem vásárolni? - jött oda hirtelen Sohyun.

- Hogy én? - mutatott magára Hyunseung.

- Igen, te. Ha jól látom, a teremben csak te vagy vörös…

- És én? - kérdezte Seobie.

- Te Ninjin vagy.

- Ninjin?

- Tanulj japánul - mondta vigyorogva Sohyun, én pedig röhögni kezdtem. Mivel a ninjin répát jelent.

- Ti meg mit kerestek itt? - rontott be hirtelen Tiger.

- Beszélgetünk - vágta rá Junhyung.

- Aha, azt látom - mondta szigorúan. A fenébe, itt megint nagy leb*szás lesz… - És nekem miért nem szóltatok? - kérdezte elámulva.

- Jó, üvegezzünk - csapott le egy üres üveget az asztalra hirtelen DooJoon. Nem számítottam rá, így hatalmasat ugrottam.

- Bocs - nézett rám, de láttam a szemén, hogy magában mosolyog. A kis gonosz…

- Most komolyan üvegezni akarunk? Már elmúltunk 14 évesek… már aki - nézett DooJoonra Tiger.

- Jól látom? Mind itt lebzseltek? - jött be Haw is. Reménykedtem, hogy ő is olyan viccesen fogja felfogni, mint Tiger, de nem lett igazam.

Nagyon kiborult, és mindenkit kiküldött. A legtöbben csak nevetve távoztak az öltözőből, de én csak sunnyogva próbáltam menekülni. Nem jött össze.

- Min, te is itt voltál? Téged kerestelek végig - állított meg Haw. Na, most mit fogok kapni?

- Miért kerestél?

- Csak a Beautiful Night tánc miatt. Lenne egy pár változtatásom - kezdett bele. Komoly arccal hallgattam végig, bár fogalmam sincs, miért pont most kellett változtatni. Bár, nekem jól jött, mert előrébb kerültem, és pár elem helyett improvizálni kell. Szuper.

Délben valamelyik standnál vettünk kaját, aztán kissé megállt a beszélgetés. Mindenki koncentrált, és ilyenkor már nem viccelődött senki. Helyesbítek. Szinte senki.

- Pirospozsgás arcú mackóm, mit csinálsz este? - kérdezte Hyunától DooJoon.

- Alszok?

- Helytelen válasz. Eljössz velem egy étterembe.

- Ez most egy randi meghívás akarna lenni?

- Pontosan.

- Akkor benne vagyok édesem - mosolygott elbűvölően Hyuna. Olyan szép pár… csodálkozom, hogy csak most találtak egymásra. Mármint eddig is nagyon jól kijöttek, de hamarabb is rájöhettek volna, hogy mennyire összeillenek.

- Készüljetek, öt perc és ti jöttök - jött oda Tiger. A Beast-re nézett.

Az ajkamba haraptam. Már táncoltam ennél nagyobb tömeg előtt is, de mindig izgulok.

Valaki megfogta a csuklómat, és maga után kezdett húzni.

- Hé! - kiáltottam fel.

- Csendesebben, ha lehet - suttogta YoSeob. Csak elpirultan bólintottam.

Egy eldugott kis folyosó szerűségre vitt el. Nem mondott semmit, csak hirtelen felém fordult, és megcsókolt. A szemeimet lehunytam, és élveztem. Imádtam.

- Sok sikert - suttogta, és elindult visszafelé. Azt hiszem, meg tudnám szokni, ha minden fellépés előtt így kívánna nekem sok sikert.

Visszamentem én is, és a színpad mellé álltam. YoSeob pont a színpadra lépés előtt hátrafordult, és rám kacsintott. Egy mosolyt küldtem neki, ők pedig felmentek. Nekünk a refrénnél kellett belépni, ott pedig elfoglaltam az új helyem.

Érdekes, hogy míg színpadra nem lépek, úgy izgulok, mint még soha, de amint ott vagyok, minden a helyére kattan, és elmúlik minden izgalmam. A pop szakma már csak ilyen…

Rettenetesen jól éreztem magam. A fiúk is szinte kicsattantak, szerintem ez lett az egyik legjobb live. Mire észbe kaptam, már rohantam le a színpadról az öltöző felé, mert mindjárt kezdődik a másik táncom. SongJi-nak mindössze öt másodperce volt, hogy átöltözzön, mert a 4minute volt a következő. Fogalmam sincs hogyan, de sikerült neki. Egyik pillanatban még ott volt, a következőben meg már nem.

Én is kapkodtam magam. Egy szoknyát kellett felvennem, hozzá pedig egy balett cipőt. Gyorsan megvoltam, és már indultam is kifelé. YoSeobbal pont egyszerre léptünk ki. Olyan jól nézett ki, hogy egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok.

Miután lement a 4minute előadása, ami nem mellesleg tökéletes volt, elmentem mellettünk. A két műsorvezetők pedig bemondták, hogy most egy romantikus szám következik, egy tökéletes pártól.

Álljunk meg egy pillanatra. Tökéletes pár? Nincsenek is együtt! Ugye…?

Mielőtt még mérgemben ismét az ujjamat kezdtem volna basztatni, már l is kezdődött a zene, én pedig pár pillanat fáziskéséssel indultam. Azonnal elfoglaltam a helyemet, és neki is kezdtem a táncnak. Elég vidám tánc volt, ahogy azt a daltól várni lehetett. Mosolyt erőltettem magamra, és próbáltam hibátlanul kivitelezni a táncot.

Rossz barátnő vagyok. Tudom, hogy YoSeob egy híresség, akinek most éppen egy másik hírességgel van másik száma, ami a szerelemről szól. Nem akadhatok fent ezen, mert nekik ezt pont így kell eladniuk.

De mióta is vagyunk együtt YoSeobbal? Másfél napja? Elég ennyi idő, hogy vakon megbízzak benne?

Végig ezekkel a gondolatokkal küzdöttem, míg táncoltam. Ebből persze csak a lányok láthattak valamit, mivel ők ismertek, de a nézők nem.

A szám végén mi lementünk, YoSeob és Eunji még meghajolt. Már indultam volna az öltöző felé, amikor ismét elkapta a csuklómat, és maga után kezdett húzni.

Ugyanott kötöttünk ki.

- Este mi is mehetnénk valahová - mondta mosolyogva.

- Nem jó, nem akarom, hogy meglássanak. De ha gondolod, főzök magunknak - ajánlottam fel.

- Biztos?

- Aha - bólintottam egy mosoly kíséretében.

Ajkait az enyémekre tapasztotta, és átölelt. Érdekes, amikor a karjaiban voltam, minden tökéletes volt.

Aztán köhintést hallottunk, mire ijedten kaptuk a fejünket a hang irányába. Nem hiszem el, hogy most buktunk le…

De csak DooJoon volt az.

- A helyetekben gyorsan eltűnnék innen, mert Haw YoSeobot keresi - mondta vigyorogva, és elment.

- Milyen rendes - néztem utána.

- Majd meghálálod, de most induljunk - mondta, és elkezdtünk futni a másik irányba.

Azt hiszem, ez volt életem egyik legjobb napja. Nem, ez nem igaz, mert mindegyik YoSeobbal töltött nap tökéletes volt.

Még visszalopakodtunk az öltözőbe, és átöltöztünk. Pont léptem ki, amikor Haw mellettem állt meg.

- Min! Az előbb voltam itt, de nem láttalak… mindegy. Beszédem van veled - mondta, miközben komolyan a szemembe nézett.

A fenébe… lőttek az állásomnak. Király.

A tömegtől kicsit félre mentünk, hogy csak én halljam, amit mondani fog. Mielőtt elkezdte volna, nagyot sóhajtott.

- Rendben, áldásomat adom rátok, de ha lehet, ne feltűnően - mondta. Leesett az állam.

- Köszönöm! Vagyis köszönjük! De honnan…

- Tudtam? Nem vagyok vak - mondta egy apró mosollyal, és otthagyott.

Vigyorogva szökdécseltem YoSeob felé. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de most nem lehetett.

- Haw nem haragszik ránk! - mondtam vigyorogva.

- Klassz - felelte, és megajándékozott a világ egyik legszebb mosolyával.

Mellé léptem, és elindultunk.

Szóval, ez lenne az én legviccesebb szerelmes napom.  Minden tökéletes, és most is azon vagyok, hogy az is maradjon.

~ 

Read More