Married 7. rész (Henry)

- Ti mit csináltok már megint? 

Yesung megszüntette a csókunkat, majd szorosan magához ölelt.
- Azt, amit te nem - felelte diplomatikusan.
Nem mertem odanézni, féltem, hogy valami olyasmit látnék az arcán, ami miatt megbánnám az egész napomat.
Csak a távolodó lépteit hallottam. Tehát már szóra sem méltat?
- Jó éjszakát Minnie - mondta Yesung halkan, majd elhúzódott tőlem. Búcsúzóul adott még egy puszit a homlokomra, majd elindult.
Megkövülten álltam, és néztem, ahogyan elsétál. Annyira összezavarodottnak éreztem magamat, azt sem tudtam, mit tehetnék. Helyesebben mit kellene tennem.
- Minnie, te meg mi a frászt csináltál? Miért nem vetted fel a telefont? - Jinah hangja ébresztett fel, hevesen rázni kezdte a karomat. Akkora Yesung már régen elment.
- Én csak... - kezdtem bele, de Jinah nem engedte, hogy folytassam.
- Inkább menjünk fel. Majd ott megbeszéljük - jelentette ki,és maga után kezdett húzni.
A liftben végig csendben álltunk egymás mellett, bennem pedig egyre csak nőtt a feszültség. Jinah mérges lenne most rám? De hiszen én csak boldog voltam!
Az ajtónk nyitva volt, amin csodálkoztam. De Kyuhyun láttán a nappaliban azonnal rájöttem, hogy miért. Jinah valószínűleg gyorsan kirohant, és az ajtót sem csukta be maga után.
Leültetett a fotelbe, ők ketten pedig előttem ültek a kanapén. Úgy éreztem magam, mintha a szülői leszidásra készülnék - bár még sosem volt olyanban részem. Soha, senki nem merte felemelni a hangját velem szemben, kivéve természetesen Henry-t.
- Szóval, mi is történt? - törte meg végül a csendet Kyu.
- Yesung és én együtt vagyunk, és az egész napot együtt töltöttük - feleltem nyugodtan. Szinte már mosolyogni támadt kedvem.
- Nem vagy ideges? - kérdezte Jinah.
- Miért lennék? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- Először is: ez most egy leszidás, ha észrevennéd. Ilyenkor nem illik mosolyogni. Másodszor pedig, megcsaltad a férjedet. Hivatalosan is, az ő szeme láttára. Harmadszor: nem vetted fel a telefonodat, amiért nagyon mérges vagyok!
- Sajnálom... - Lesütöttem a szemeimet, és az ajkamba haraptam. Igaza volt...
- Akkor mégis mi okod mosolyogni? - vont kérdőre Kyu.
- Csak... mindegy. - Nem tudtam volna szavakba önteni nekik, hogy mit érzek. Teljes mértékben igazuk van, felelőtlen vagyok, és úgy viselkedek, mint valami tini, de a gondolat, hogy ők azért ültek le velem beszélni, mert törődnek velem, teljesen felvillanyozott.
- Akkor összegezzük. Henry a férjed, és szereted, mégis Yesunggal vagy együtt, és megcsókoltátok egymást Henry szeme láttára.
- De nem szándékosan...
- Nem a szándék a lényeg, hanem az, hogy megtörtént! Szerinted ez Henrynek jól esett? - Jinah indulatosan felállt.
- Mert nekem jól esik az, hogy akárhányszor találkozunk, úgy néz rám, mintha a legrosszabb rémálma kelne életre?
- Henry legrosszabb rémálma az volt, amikor álmában nem volt több mochi... - szólt közbe Kyu.
- Látod? - kérdezte Jinah, majd leesett neki, hogy mit is mondott a barátja. Összeszűkült szemekkel fordult felé. - Elrontod a hatást - sziszegte, mire a másik csak mosolyogva megvonta a vállát.
- Köszönöm, hogy gondoskodtok rólam - szóltam közbe, még mielőtt vitatkozni kezdenének. -, de Yesunggal boldog vagyok. Mióta az eszemet tudom, mindig csak Henryt láttam, de már belefáradtam ebbe. Ő nem fog engem soha észrevenni, tehát mi értelme lenne törni magamat? Nem akarok több fájdalmat, csak nyugalmat. Amit Yesung mellett találtam meg - mondtam végig, majd felálltam, és a szobámba mentem.
Ledőltem az ágyra, a kezemet a homlokomra téve nagyot sóhajtottam, és a plafont bámultam.
Hiába volt igazság abban, amit mondtam, mégsem látom értelmét. Szeretném, ha végre én is boldog lehetnék, de olyan hosszú ideje vagyok szerelmes, hogy azt sem tudom, hogyan lábaljak ki belőle. A több ezer film, amit otthon az ágyamon összekuporogva néztem egy tál pattogatott kukorica társaságában, mind azt sugallta, hogy a legjobb mód arra, hogy elfelejtsem, ha valami teljesen újba kezdek.
De ez a baj a gazdagsággal. Mindent megkaphatok, így nem tudom, mit választhatnék. Sokáig úgy voltam vele, hogy nem akarok semmit, hiszen ha nem kedvvel csinálom, nem ér semmit.
Mégis... akkor, abban a pillanatban, minden vágyam az volt, hogy nekem is legyen egy célom. Valami, ami mellett kitarthatok, amiért érdemes minden nap felkelni, végigcsinálni a napot, és a mások által oly zavarosnak tűnő életet élni.
Újabb sóhaj szaladt ki a számon, majd az oldalamra fordultam. A telefonom a zsebemben rezegni kezdett, így azonnal előkaptam, már csak megszokásból is, és azért, mert valamilyen szinten abban reménykedtem, hogy valami isteni ötlet fog megjelenni a kijelzőn.
Egy üzenetet kaptam, méghozzá Taewongtól.
Kisasszony, minden rendben? Ha bármi problémája lenne, nyugodtan forduljon hozzám, mindenben a segítségére leszek. Taewong. 
Elmosolyodtam az üzenet láttán. Egyből tudtam, hogy mire gondolt - az ételre. Tudja jól, hogy nem a kedvencem a gyorskaja, és a főzőtudományom sem a legjobb.
Hirtelen ötlettől vezérelve kipattantam az ágyból, és a konyhába siettem. A hűtő előtt álltam meg, és néztem bele - de csak pár joghurtot, néhány üveg vizet, vajat, felvágottat és sajtot találtam benne. Hát ebből nem lehet főzni...
A szobámba mentem vissza, felkaptam a táskámat, és a cipőm felhúzása után már indultam is volna - ha nem állít meg Jinah.
- Merre mész? - kérdezte érdeklődve.
- A boltba. Valamit főzni szeretnék.
- Akkor várj meg, máris megyek veled. - Felmutatta a mutató ujját, kacsintott egyet, majd szinte kutyafuttában visszarohant a szobájába.
Vajon már nem mérges rám? És hol van Kyuhyun?
A kérdésekre választ nem kaptam, mert Jinah kisétált a szobájából mosolyogva, majd kettesben elindultunk.
- Azt hiszem, egy nagyobb boltba kell mennünk, mert a kisebbek ilyenkor már nincsenek nyitva - szólalt meg.
- Rendben - bólintottam. - De az hol van? - kérdeztem szinte azonnal kissé félve. Jinah csak nevetni kezdett.
- Hát nem itt a környéken. Szóval metrózni fogunk.
- Metrózni? De ahhoz nem kell bérlet?
- Lehet jegyet is venni - mondta, szinte fulladozva a nevetéstől.
Csak halványan elmosolyodtam, majd követtem. Egy automatánál állt meg, és vett mind a kettőnknek két-két jegyet, majd lementünk a föld alá.
Bár már filmekben láttam, hogy milyen is a metró, de csak akkor próbáltam ki először. Úgy bámultam mindenfelé, mint egy turista, Jinah pedig mosolyogva sétált mellettem, jobban mondva vezetett.
- Biztos tudod, hogy hová kell mennünk? - kérdeztem meg, mikor megláttam a sokféle jelölést.
- A fél életemet a metrón töltöttem, ennek köszönhetően szinte már mindent ismerek Seoul-ban. Kivéve a gazdag-negyedeket, ott még sosem jártam. Vagyis először tegnap, amikor hozzátok mentünk.
Bólintottam egyet, jelezvén, hogy értettem, amit mond. Válaszolni mégsem tudtam, mivel lekötötte a figyelmemet a sok érdekes ember. Voltak nagyon szép lányok is, voltak, akiknek a sminkjük nagyon erős volt.
- Jinah... itt mindig ilyen emberek vannak? - faggattam tovább.
- Hát, nem mondanám. Ulzzangok szinte mindenhol vannak mondjuk, de a gyaru lányok nagyon ritkák itt, ők a japán negyedekben szoktak feltűnni. Ezenkívül már érdekességet nem látok.
- Kik az ulzzangok, és kik a gyaruk? - kérdeztem azonnal vissza.
- Látod azt a lányt ott, akinek barna haja van, és egy virágos póló, meg rózsaszín szoknya van rajta? Ő egy ulzzang. - Szinte elámultam, olyan gyönyörű volt az a lány. Mintha csak egy egyik újság címlapjáról lépett volna ki... - És azok a lányok, akiknek a haja fel van tupírozva, és erős a sminkjük, ők a gyaruk - mondta tovább, én pedig arra néztem, amerre Jinah. Az a három lány volt, akit először kiszúrtam, abban a pillanatban éppen nevetni kezdtek valamin, majd az ulzzangok felé néztek. Némi ellenszenvet véltem felfedezni a tekintetükben, de nem sokáig volt időm tanakodni ezen, mivel Jinah behúzott az egyik kocsiba. Már rég az este volt, mégis szinte teljesen meg volt tömve a metró, alig volt helyünk. Engem többször is el akart húzni magával a tömeg, de Jinah szinte vasmarokkal szorította a kezem, és nem engedett el egy pillanatra sem. Szinte megváltás volt az a pillanat, amikor leszállhattunk, mivel újra kaptam levegőt.
- Nem szoktak ilyen sokan lenni nappal, csak ilyenkor ébred fel a város. Mindenki ilyenkor megy a dolgára, senki nem szokott ilyenkor még aludni. Legalábbis a legtöbben az utcákon vannak - fogott bele a magyarázásba Jinah az értetlen arcom láttán.
Gyorsan rápillantottam az órára - tíz perc múlva tíz óra. Ilyenkor én már rég az igazak álmát szoktam aludni...
De ahogy elnéztem, csak elvétve akadt olyan ember, aki egyedül volt. Szinte mindenki a barátaival volt, vagy ismerőseivel, ezt nem lehet azonnal megállapítani.
- Úgy nézel ki, mint aki elemzi az embereket - szólalt meg ismét Jinah nevetve.
- Mert azt is teszem... - vallottam be kissé elpirulva.
- Ne elemezd, csak élvezd - kacsintott rám, majd elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát, és magamban igazat adtam neki. Hiszen már elmúltak azok az idők, mikor egyedül voltam, és szépen lassan egy új korszak veszi kezdetét, és akármennyire is furcsa beismerni, de én is kezdek megváltozni. Hogy miket tartogat számomra a jövő, pontosan milyen is leszek, azt még nem tudom, de egyenlőre csak szeretnék hátradőlni, és ahogyan Jinah is mondta - csak élvezni.
- Mielőtt bevásárolnánk, nem ülünk be ide? - mutatott Jinah egy kávézóra. - Isteni kapucsínót csinálnak!
- Rendben - feleltem.
Elég sokan voltak, de mi mégis találtunk magunknak helyet. Amint leültünk, azonnal megjelent egy pincérnő, akinek a barátnőm leadta a megrendelést.
- Minnie, kérdezhetek valamit, ha nem baj?
- Persze, kérdezz nyugodtan - feleltem, és már tudtam, hogy nem lesz könnyű válaszolni. Jinah hangja nagyon elrévedő volt, ami arra enged következtetni, hogy valamin nagyon elmélkedik.
- Azt mondtad, hogy Henry hozzád vágta a gyűrűjét. Utána nem is láttad? Egyáltalán nem is kerültél vele kapcsolatba?
- Nem.
- Soha nem gondoltál arra, hogy beszélj vele?
Ezen meglepődtem.
Amikor megtörtént a nem túl kellemes incidens, bevonultam a szobámba, és egy hónapig semmit sem csináltam, csak sírtam. Miután elmúlt a "minden nap sírok egy keveset, mert elhagyott a férjem" korszak, megnémultam. Ekkoriban olyan üresnek éreztem magamat... és ez egészen addig tartott, míg nem találkoztam Yesung anyukájával. Valahogy az ő mosolya mindig jobb kedvre derített. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem találok rá a kávézójára azután a kiadós könyvvásárlás után.
De az, hogy én keressem Henry-t... olyan kézenfekvő volt, mégis úgy gondoltam akkor, hogy én vagyok megbántva, neki kell engem kiengesztelnie.
- Nem, ez nem jutott eszembe.
- De gondolom vártál arra, hogy mikor találkoztok újra - mosolyodott el.
- Hát persze! Csak nem gondoltam volna, hogy pont úgy jön össze...
- Amikor először találkoztunk, sokkal másabbnak gondoltalak - mondta, majd felkönyökölt, és a kezébe fektette az arcát, közben pedig elgondolkozva meredt a semmibe. - Olyan dacosan vágtad oda Henry-nek, hogy válni akarsz, hogy azt gondoltam, sokban hasonlítunk. Merész lánynak tűntél, aki megmondja az igazat mindig. Ne érts félre, nem azt akarom mondani, hogy hazudni szoktál, mert nem, csak te nem vagy a szavak embere... amit igazából megértek. Amikor odamentél Henry-hez a kávézóban, akkor minden úgy szertefoszlott. Olyan kis gyengének tűntél ott, hogy azon gondolkoztam, hogy odamegyek Henry-hez, és annak ellenére, hogy akkor még nem tudtam semmiről, csak úgy beverek neki egyet.
Halkan kuncogni kezdtem. Igazán vicces fordulat lett volna az, ha Jinah tényleg megteszi.
- De tudod mire jöttem rá ebben a három napban, veled kapcsolatban? - költői kérdését nekem címezve rám nézett. - Arra, hogy akármi történik, valahogy mindig jól keveredsz ki belőle. Fogalmam sincs honnan csinálod, adhatnál egy kis szerencsét!
- Majd ha rájövök, hogy miben is vagyok szerencsés, azonnal - feleltem nevetve.

A vásárlásból végül nem lett semmi, mert miután megittuk az italunkat, inkább csak hívtunk egy taxit, és hazamentünk.
A hosszúnak tűnő nap után, mikor végre ledőlhettem az ágyra, és lecsukhattam a szemeimet, a fáradtságon kívül boldogságot éreztem.
És akármennyire is akarom rejtegetni - egy kis félelmet is. Hiszen fogalmam sincs, mi lesz, ha újra találkozok Henry-vel...

Read More

When I fall (Jiyong)

Nők. Türelmesek, elbűvölőek, lehengerlőek, káprázatosak. Buja a tekintetük, sziporkázóan okosak, tökéletes a belsejük. Nincs az a hurrikán, ami képes lenne megállítani a nőket, ha valamit a fejükbe vesznek. Kiharcolják maguknak a tiszteletet, küzdenek a számukra fontos dolgokért. Odaadóak, meleg szeretetükkel körülölelnek. Ez mindegyik nőben benne van, ezt tanusíthatom. De az a nő, aki ennek tudatában van, a legveszélyesebb mind közül. Észre sem veszed, és már az ujja köré csavart, minden lépésedet előre tudja, nem lepődik meg semmin. Pontosan ilyen nő a feleségem. Két éve vettem el, de még mindig képtelen vagyok kiismerni magam rajta. Elsöprő ereje van, néha úgy érzem, ő az, aki mindent a kezében tart. A neve Oh Naomi. Első látásra is szemet szúrt nekem ragyogó, szőke, hátközépig érő hajával. Később mondta el, hogy ez a természetes hajszíne, mivel az apja német származású. A szomszédomban lakott, kiskölyök korom óta szerelmes voltam belé. Csak akkor mertem megkérni a kezét, amikor már debütáltam.
- Le kellene vágni a füvet - szólalt meg hirtelen. Épp a vacsora közepén jártunk, egészen addig egymás napjairól beszélgettünk. 
- Most? - néztem ki az ablakon. Már rég besötétedett, a legtöbben nyugovóra is tértek. 
- Tudod jól, hogy én nem tudom megcsinálni, te pedig nem sokszor vagy itthon - felelte, és azzal a tekintetével nézett rám, aminek sosem tudtam ellenállni. Tudta előre, hogy ezt a csatát is ő nyerte. 
Gyorsan megettem még azt, ami a tányéromon volt, majd kimentem a kertbe. Miközben elővettem a fűnyírót, azon gondolkoztam, hogy mit szólnának a rajongóim, ha látnák, hogy szoktam én füvet is nyírni. 
Számtalanszor mondtam Naomi-nak, hogy fogadjunk fel valakit, de hajthatatlan volt. 
- Azért, mert szupersztár vagy - fogott bele a magyarázásba - ugyanúgy kell élned, mint mindenki más vagy. Ez egy horgony, ami a Földhöz láncol, és ha hazajössz, akkor ugyanúgy kell tenned, mint mindenki másnak. Így biztosítom be, hogy soha ne támadjon meg téged a sztár-kórság, és soha ne szállj el. 
Szavait szinte tisztán hallottam, és mosolyogva fogtam bele a kerti munkába. Nem volt túl nagy kertünk - szerencsémre -, így hamar végezhettem. A fürdő felé vettem az irányt, és egy kellemes meleg zuhany után ismét embernek éreztem magamat. Naomi-t nem találtam sehol, így gondoltam, hogy már a hálóban lehet. 
Amint beléptem az ajtón, nem tudtam még egyet lépni. Naomi az ágyon mellett állt kezében egy fésűvel, és várakozva nézett rám. 
Valami eszméletlenül nézett ki. Szőke haja lágy hullámokban esett a vállára, egy új ruha volt rajta, amit még sosem láttam. 
Arcán mosoly terült el, de a szeme nem mutatott semmilyen érzelmet. Kecses léptekkel indult meg felém, a fésűt az asztalára dobta vissza. Alig egy pár centire állt meg tőlem. 
- Tetszik? Ma vettem, egy Victoria's Secret baby doll - mondta teljesen büszkén. 
- Szerintem egy átlagos embernek nem kellene ilyen szexin kinéznie - suttogtam, és a derekánál fogva közelebb húztam.
- Szóval tetszik.
- Mintha nem tudnád - feleltem, majd megszüntettem a köztünk lévő kis távolságot is, és szenvedélyesen vettem birtokba az ajkait.

Másnap ugyanúgy késő este értem haza, de meglepett, hogy egy autó áll a felhajtónkon. Beálltam a garázsba, és kicsit gyanakodva mentem be. Naomi egy szóval sem említette reggel, hogy vendéget várnánk...
Még a bejárati ajtót sem tudtam kinyitni, amikor Naomi jellegzetes kacaját hallottam felcsendülni. Hozzá egy mély, férfihez tartozó nevetés párosult, én pedig akaratlanul is megszaporáztam a lépteimet.
Az előszobában villámsebesen kaptam le magamról a kabátot és a cipőt, és szinte berohantam a nappaliba.
A feleségem egy európai férfivel nevetett éppen, egymás mellett ülve a kanapén.
- Megjöttem - szóltam közbe, mire mind a ketten felém kapták a fejüket. A férfi kicsit csalódott arcot vágott, mint aki nem számított arra, hogy én is a képbe jövök valamikor.
- Oh, isten hozott itthon - szólalt meg végül Naomi, és egy szikrázó mosolyt vetett rám. De a szemei továbbra sem csillogtak.
Hirtelen azon kezdtem el gondolkozni, hogy mikor is sikerült elérnem, hogy a szeme is mosolyogjon. Talán egyetlen egyszer sikerült csak...
- Elég későre jár, azt hiszem, indulnom kellene - állt fel a férfi.
- Igaz, igaz, nagyon gyorsan elment az idő. Örülök, hogy találkozhattunk - állt fel Naomi is.
Kikísérte az előszobába, én pedig addig a konyhába mentem. Talán egy kávé lehűti az idegeimet. Bár jobban belegondolva, nem fog segíteni rajtam, de nem érdekelt.
Naomi és az ismeretlen férfi elég sokáig beszélgettek még, így én két csésze kávét is elfogyasztottam. Az idegeim szinte pattanásig feszültek.
A feleségem végül visszajött, és a vacsorát kezdte el előkészíteni.
- Milyen napod volt? - kérdezte társalgó hangnemben.
- Ki volt ez?
- Egy kedves ismerősöm.
- Igen? Miért nem láttam még?
- Ji, kicsit feszült vagy. Szeretnéd, hogy megmasszírozzalak? - terelte a témát, és kedvesen pillantott rám.
- Nincs szükségem semmire, csak arra, hogy válaszolj tisztán! - csattantam fel.
- Mint mondtam, csak egy ismerősöm. Nagyon régen találkoztunk.
- Honnan ismered?
- Az iskolából.
- Egy európait? Miért nem beszéltél még róla?
- Mert nem tartottam érdemesnek.
- Hogy hívják?
- Tom.
- Mivel foglalkozik?
Naomi idegesen vágta le a tányért a tálaló asztalra.
- Mi ez, valami ellenőrzés? Nem akarsz megkötözni, és egy lámpával világítani a szemembe?
- Arra jövök haza, hogy egy ismeretlen férfival nevetgélsz. Te mit tennél a helyemben?
- Azt tudom, hogy mit nem. Nem üldözném el - vágta hozzám, majd elfordult, és elindult a hálónk felé.
- Mert én elüldöztem? - követtem, és kíméletlenül kérdezgettem tovább.
- Úgy néztél rá, mintha egy utolsó senkiházi lenne. Pedig ha megismernéd, akkor te is tudnád, hogy nagyon kedves, és aranyos!
- Szóval már őt véded..!
- Jiyong, most hagyj békén, és akkor szólj hozzám, ha már nem a féltékenység beszél belőled.
- Féltékeny? Én?
- Nem látod, hogy mit csinálsz? - felém fordult, és kegyetlenül nézett szembe velem. A tekintetében olyan düh csillogott, amitől egy kicsit még én is megijedtem.
- De, pontosan látom. Megkérdezem a feleségemet, hogy ki volt az az ismeretlen.
- Nem Jiyong, te számon kérsz engem. És most mondom el utoljára, hogy nem ismeretlen.
- Ha normálisan válaszolnál, talán nem lenne szükség arra, hogy veszekedjünk.
- Ha normálisan viselkednél, nem úgy, mint egy félőrült, talán tudnék normálisan válaszolni!
- Ha szeretnél, talán rám mosolyognál - vágtam hozzá. Amint kimondtam, rögtön meg is bántam.
Elkerekedett szemekkel bámult rám, ajkai enyhén szétnyíltak.
- Hogy... hogy mondtad? - kérdezte suttogva.
- Jól hallottad - feleltem, de nem tudtam rá nézni.
- Mit értesz azalatt, hogy nem mosolygok rád? Hiszen ha veled vagyok, mindig mosolygok...
- Az, hogy a szád felfelé görbül, nem jelenti azt, hogy igazából mosolyogsz is - mondtam. Elhaladtam mellette, és bementem a szobánkba. Leültem az ágy szélére, és levettem a csuklómról az órát.
Naomi nem jött utánam, és nem is hallottam volna, hogy megmozdult. A fürdőszobába mentem át, hátha egy hideg zuhany tényleg sikeresen lehűti a táncoló idegeimet.
Beálltam a zuhanyrózsa alá, és nem tudom, mennyi időt tölthettem el ott, de egy kicsit felfrissülve jöttem ki onnan.
Meg akartam keresni Naomit, így körbejártam az egész házat, de sehol sem találtam. Rémület fogott el, hogy elveszíthetem. Ez volt az első veszekedésünk, és nem akartam egy ilyen dolog miatt elengedni.
Újra körbejártam a lakást, de nem adott jelet. Már pont vettem volna a kabátomat, amikor a hintaágy nyikorgó hangját hallottam meg. Naomi már szólt nekem, hogy olajozzam meg, de még nem volt rá időm.
Azonnal az udvarra futottam, és bár az egyik részem megnyugodott, hogy még itt van, de a másik még jobban kétségbe esett. Térdeit felhúzva ült a hintaágyban, átkarolta a lábait, a tekintetét a földre szegezte. Lassan hintázott előre, majd hátra, a haja kísérteties fényben úszva lebegett körülötte. Nem evilági látvány volt.
Vagy lehet, csak rám volt ekkora hatással.
Lassú, jól megfontolt léptekkel haladtam felé, majd megálltam előtte.
- Azt hittem, hogy elmentél - szólaltam meg tétován. Nem úgy tűnt, mintha hallotta, vagy legalábbis értelmezte volna.
- Naomi én nem akartalak megbántani az előbb.
Továbbra sem mutatott semmilyen reakciót.
- Sajnálom, túlreagáltam.
Utáltam kimondani, hogy "sajnálom", "bocsánat", és az ezekhez hasonló megalázó szavakat, mert úgy éreztem, hogy így én veszítek. De mellette be kellett ismernem, hogy mindig én veszítek.
- Hazudtam neked - szólaltam meg ismét, majd leültem mellé. - Egyszer mosolyogtál rám, úgy igazán.
Csak ekkor tudtam elérni, hogy mutasson is valamit. Üres tekintettel fordult felém, várva, hogy befejezzem.
- A második randinkon, amikor a Banpo hídhoz vittelek el. Amikor ott álltunk, és elkezdődött a műsör, eleinte csak a szád mosolygott, a szemed nem. De amikor a fények is megjelentek, és megfogtam a kezedet... akkor mosolyodtál el először. Rám néztél, és már akkor tudtam, hogy szerelmes vagyok beléd, menthetetlenül. De azóta soha nem néztél rám úgy, bármit tettem. Semmi nem volt rád hatással, úgy tűnt, mintha semmin nem lepődnél meg.
Mondandóm végén nem válaszolt, úgy tűnt, némasági fogadalmat tett magában, de aztán nagyot sóhajtott.
- Jiyong, miért akarsz ennyire birtokolni? Itt van az ujjamon a gyűrű, mindenem a tiéd. Mit akarsz még?
- Téged.
- De hát most mondtam, hogy a tiéd vagyok.
- Papíron. De a lelked nem az enyém. Úgy teszel, mintha mosolyognál, ha ajándékot adok neked, akkor látszólag meglepődsz. De a szemed elárulja, hogy számítottál rá.
- Ha ezt korábban mondod, tehettem volna ellene.
- Mégis mire megyek azzal? Hogy még jobban meglepettséget színlelsz? Mond, van egyáltalán valami, ami igazán lázba hoz?
Mélyen elgondolkozott, a tekintetét ismét a földre szegezte. Tehát nekem volt igazam.
Meg kellett volna nyugodnom, hogy életünk során először nekem van igazam, de a tény valamiért mégis addig ismeretlen dühöt ébresztett fel bennem. Tehetetlen voltam, nem sikerült megtartanom magam mellett azt a személyt, akit mindennél jobban szerettem.
A híres közhely szerint a szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el. Azt hiszem, abban a pillanatban az a hajszál elrepült, vagy elszakadt, mert minden érzés tízszeres erejével tört rám.
Felpattantam mellőle, és rászegeztem a metsző tekintetem.
- Ha nem szeretsz, akkor menj el - jelentettem ki. Olyan, mintha nem is én lennék, hanem valaki más vette volna át a helyemet.
- De én szeretlek!
- Akkor mosolyogj rám.
Naomi ismét rám nézett, a tekintete ugyanolyan üres maradt. Most már csak a száját sem próbálta meg mosolyra húzni, tehetetlenül ült előttem.
Fogalmam sincs, milyen érzések lehettek akkor benne, de egy furcsa villanást láttam a szemében, majd felugrott, és kisétált az életemből.

Másnap természetesen mikor haza értem, vártam, hogy ott sürögjön a konyhában, és megkérdezze, milyen napom volt.
De nem várt rám.
Kétségbe estem, és az utcán mindenfelé kerestem. Sehol sem találtam meg.
- Nocsak, Kwon Jiyong - szólalt meg cinikusan. A csípőjére rakta a kezeit, és ugyanazzal a tekintettel nézett rám. Mintha semmi nem történt volna. Mintha el sem telt volna az a három hónap. Bennem sem változott semmi. Ugyanúgy elvarázsolt, ugyanakkora hatással volt rám. Az egyik ismerősöm segítségével találtam rá, és nem volt kérdéses, hogy mit fogok kezdeni ezzel az információval. - Mit keres egy ilyen helyen egy ilyesfajta úrfi?- folytatta tovább. - Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy egy lányért jött. A híres Kwon Jiyong, akiért lányok hada van oda, a fél világ isteníti, és nincs olyan kontinens, ahol ne ismernék. Az a Kwon Jiyong, aki nem az éneklésben a legjobb, de nem ám, hanem az álcázásban. Naponta maszkot ölt fel, és senki nem tudja, hogy házas ember. Naponta minimum ötven lányt választhatna egy ujjára élete végéig, de nem, ez a Kwon Jiyong, akiről nem feltételezné a világ, egyetlen nőt tartott otthon. Készségesen járt hozzá haza, minden egyes nap. Soha nem csalta meg, egyetlen egyszer sem. Mégis, a nagyvilágnak úgy állította be magát, mint a legnagyobb szoknyavadász - hidegen kacagott fel. Még a hideg is kirázott. Igaza volt, mindenben. De ezen nem kellene meglepődnöm. Neki mindig, mindenben igaza van. - De nem kell sokáig álcáznia már magát. Ezért jöttél, igaz? Hol kell aláírnom? A papír a kezemben nehezebb lett, mint bármi valaha, amit cipelnem kellett. Naomi lehengerlő szépségét mindig is elátkoztam. Azt hittem, ő csak azért született, hogy engem kigúnyolhasson. Egy felsőbb rendű erő hozta létre, hogy próbára tegyen. Én pedig mindig elbuktam, mert sosem voltam képes ellenállni neki. - Mit keresel itt? - Ahelyett, hogy egyszerűen odaadtam volna neki azt a rohadt borítékot, még beszélgetek vele. Jó úton haladok, mondhatom. - Micsoda? - Röhejesen nézett rám. - Mégis mit hittél? Egy nő, akinek megvan a 90-60-90, hosszú, természetes szőke haja van, fiatal, és semmilyen végzettsége, se pénze, mit csinálhat? Azt hitted, hogy lesz egy kedves öreg ember, aki befogad, mert megesik rajtam a szíve? Jiyong, felébredhetnél. Neked könnyű dolgod van, a szakmád csúcsán vagy. De engem mindig csak elkényeztettél, és azt ígérted, hogy a jövőben sosem engeded, hogy hiányt szenvedjek bármiben is. Mégis mit hittél Jiyong, mikor pénz, ruha, papírok nélkül kiraktál az utcára? Tudtad jól, hogy milyen a kapcsolatom a szüleimmel. De minek mondom én ezt? Mintha érdekelne téged, hogy naponta több férfit kell kielégítenem, mint ahány aktusunk volt egy héten. Én vagyok a megmondhatója, hogy az nem volt kevés. De amit mondott... Naomi miattam van itt. Az én hibám minden. De sajnos nem ez bántott a leginkább. Hanem az utolsó mondata. - Szóval képes vagy rajtam kívül más férfihoz hozzáérni...- suttogtam. - Eh? Ezt komolyan kérdezed? Három hónappal ezelőtt, mikor ott álltam az utcán az első hó leestekor, tudod hová vezetett az első utam? A Han-folyóhoz. Tudtam, hogy akkor még nem volt befagyva, de elég hideg ahhoz, hogy megfagyjak benne. Ott álltam a híd szélén, és tudod mi volt az egyetlen gondolatom? Hogy nem halhatok meg így. Valószínűleg a testemet a halászok találták volna meg, vagy másnapra már egy jégkocka lettem volna. De... nem tettem meg. Tudod miért? - Azt hittem, folytatni fogja, de várakozva nézett rám. - Gyűlölet? - Gyűlölet. Pontosan. Ott volt előttem az arcod, és nem tudtam megtenni. Akkor és ott megfogadtam, kerüljön bármibe, ezt még visszakapod. Hallani, hogy a nő, akibe egész életemben szerelmes voltam, az egyetlen nő, aki korlátlan uralmat gyakorolt felettem, öngyilkos akart lenni, de csak azért nem tette, hogy bosszút tudjon rajtam állni... olyan érzés volt, mint amilyet még nem ismertem. - Naomi... én... - Ha folytatod ezt a mondatot, a vörös, szőrös bilincsemmel kötözlek ki, és a vérvörös körmeimmel metszem le a golyóidat, és elárverezem a nagyra becsült rajongóid között - Olyan könnyedén mondta, mintha minden nap csak fenyegetne. De az istenért, az a vörös bilincs beindított. Hiába próbáltam leplezni, Naomi előtt nem lehettek titkaim. Magabiztos mosolyt varázsolt az arcára, és elindult felém. A hideg felfutott a hátamon, majd lekúszott a karjaimba is. A csendben egyedül a cipője kopogása hallatszott, a gyér világításban szikrázott a haja. Szemében földöntúli csillogást láttam, de mire elveszhettem volna bennük, odaért elém. - A következő barátnődnek javasold a bilincset, mert látom az beindít. Kéjesen suttogta a fülembe, de egy pillanatra sem ért hozzám. Kétségtelen, egy mondattal képes teljesen elcsábítani. - Nocsak, Kwong Jiyongnak elakadt a szava. - Még egyszer - nyögtem ki. - Mégis mit? - Mond ki a nevem - suttogtam neki. - Kwon. Jiyong - tett eleget kérésemnek. Ismét vesztettem. A derekára akartam tenni a kezem, mélyen elmerülni benne, és visszatérni a régi életünkbe. De kicsusszant a kezeim közül, és a fal felé indult el. A kezében pedig ott volt a boríték. A fal előtt állt meg, a semmiből elővett egy tollat, és felbontotta a lezárt iratokat. - Naomi, ne tedd!- jelentettem ki keményen. - Naomi, gyere vissza, kérlek. - Mint mondtam, bosszút fogadtam. Tíz év múlva lehetetlenül gazdag leszek, lesz egy belevaló kisfiam, és ennyi. Majd akkor irigykedhetsz. - És hol a férjed? - Egy férfit szerettem, de ő kidobott engem. Nem szokásom olyan busz után futni, ami nem vesz fel - megrántotta a vállát. Bekattintotta a tollat, és ráírt a papírra. Nem akartam elhinni. Már semmi nincs, ami ehhez a démonhoz láncol. Semmi. Visszasétált elém, és a kezembe nyomta a papírt. - Idióta - suttogta, és a fejemhez vágta a gyűrűnket. Ránéztem, és olyat láttam, mint még soha. Könycseppek sorakoztak az arcán. Egyik a másik után, végül már patakokban folytak lefelé. Meseszép arcát nem torzították a könnyek, sőt, úgy nézett ki, mint egy síró angyal. A múltban mindig azért fohászkodtam, hogy lássak rajta valami érzelmet. De most olyan távolinak éreztem. Megfordultam, és kisétáltam az épületből, magára hagyva a síró nőt. Azt mondják, az ember nincs mindig tudatában a rossz cselekedeteinek, csak utólag derül ki, hogy melyik utat kellett volna választania. Mégis, ahogyan beültem a legújabb autómba, a sok csúcstechnika között igazán magányosnak éreztem magamat. Valami eltűnt belőlem, és tudtam, hogy soha többé nem fogom tudni visszaszerezni azt.

Read More

Married 6. rész (Henry)

Jinah POV ~


Kézen fogva sétáltunk végig a Han folyó partján. Kyu-val már megjártuk a Super Junior ügyeletes lakását, így fel tudta venni az álcázó öltözetet, tehát úgy tehettünk, mint minden más pár - csak élveztük egymás társaságát, villogó kamerák és sikítozó rajongók nélkül.
- Nem veszünk fagyit? - kérdezte hirtelen.
- Jó ötlet - bólogattam. Odasétáltunk a standhoz, és mind a ketten kértünk. Leginkább én beszéltem, bár nem hiszem, hogy egy ősz hajú, sokat látott nagypapa titkon imádná a Super Juniort.
- Sosem tudhatod - mondta Kyu, miután felhoztam neki. - Lehet, hogy a lánya az egyik hatalmas rajongónk. Volt már rá példa, hogy egy nagymama jött el a dedikálásra, mert az unokája lebetegedett.
- Ez már hihetetlen...
- Ugye?
- Mármint az, hogy a gyerek képes volt elküldeni a nagymamáját.
- Hát persze, hogy én is erre gondoltam!
Kyuhyun feltűnően kezdte el nézni a vizet, mire csak elmosolyodtam.
- Holnapra van valamilyen programotok?
- Igen, kijön egy új játék, a neve... - Pontosan ennyi volt, amit értettem abból, amit mondott. Megállt, és felém fordulva magyarázott valamiről, annyira beleélte magát, hogy úgy éreztem, mintha egy idegen bolygóról jött volna.
Végül felemeltem a kezemet, mivel elértem, amit akartam - belefojtottam a szóáradatot.
- Kocka - mondtam egyhangúan.
- Nem vagyok kocka.
- De, igen, az vagy. Bár koreaiul beszéltél, semmit nem értettem belőle.
- Akkor elmagyarázom úgy, hogy te is megértsd.
- Oké, de van egy feltételem.
- Mi lenne az?
- Húsz szó a maximális kereted. Nem lépheted át.
- Húsz szó? De hát az úgy lehetetlen!
- Akkor kénytelen vagy a lényeget mondani.
- Inkább hagyjuk - suttogta lemondóan, majd lehajtotta a fejét.
Odaléptem közvetlenül elé, és adtam egy puszit a szájára, majd a füléhez hajoltam.
- Menthetetlen kocka vagy - suttogtam. El akarta kapni a derekamat, de addigra én már messze jártam, és nevetve néztem vissza. Utánam iramodott, így nekem is be kellett gyorsítanom.
Mivel ő sokkal jobb kondiban volt, mint én, hamar beért, és hátulról karolta át a csípőmet. Nevetve próbáltam szabadulni, de nem engedett.
Maga felé fordított, és mereven nézett a szemembe. Bár a szája sarka felfelé görbült, így tudtam, hogy ő is csak szórakozik.
- Mond ki még egyszer - suttogta.
A nyaka köré fontam a kezeimet, és vészesen közel hajoltam hozzá. Arcomra egy szexi vigyor ült ki, fogva tartottam a tekintetét.
- Kocka - suttogtam vissza neki.
Szinte alig tudtam kimondani, azonnal megszüntette közöttünk a távolságot, és az ajkaimra tapadt.


HyoMin POV ~


Három óra körül magamra parancsoltam, hogy keljek ki az ágyból. Jinah még sehol sem volt, de biztos voltam abban, hogy Kyu-val van, aminek nagyon örültem. Irigyeltem őket, amiért ilyen könnyen ment nekik.
A ruhás dobozom előtt ülve az ujjamat rágcsálva gondolkoztam el azon, hogy mit vegyek fel. Ez nem egy randi lesz, csak találkozunk, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni a történteket. Semmi több, hiszen én férjnél vagyok.
Elővettem egy egyszerű felsőt, amihez egy farmer társult. Az póló felé végül felvettem egy fehér, kötött pulcsit is, majd a fürdőbe mentem.
Amint megnéztem magamat, elkerekedett a szemem. Én így néztem ki egész nap?
Mivel nem volt hátra sok időm, csak kifésültem a hajam, majd felcsatoltam a fru-frumat. Taxival mentem el a megbeszélt helyre, de így is késtem egy pár percet.
Yesung már ott állt, és nézelődött - gondolom engem keresett. Csak egy napszemüveg fedte az arcát, mégsem ismerte fel senki, pedig itt aztán hemzsegnek a rajongói.
Kiszálltam a taxiból, miután kifizettem, és felé vettem az irányt. Hamar kiszúrt engem, és azonnal el is mosolyodott, majd elindult felém.
- Szia - köszöntem neki kicsit félénken.
- Szia. Menjünk, még mielőtt valaki leleplez - mondta. Megfogta a kezemet, és maga után húzott. Sokáig gyalogoltunk, majd egy kis, néptelen parkban álltunk meg. Két méterre volt tőlem, de így is túl közelinek éreztem.
Nem szólalt meg egyikünk sem, pedig lenne miről beszélni. Végül én vettem a fáradtságot, hogy belekezdjek, és kinyitottam a számat.
- Minnie, csak annyit szeretnék mondani, - vágott közbe - hogy szeretném, ha többször is találkoznánk. Tudom, hogy ott van neked Henry, de nézzünk szembe a tényekkel. Nem szeretitek egymást.
Ő nem szeret engem - akartam rögtön kijavítani, de inkább magamban tartottam ezt a gondolatot.
- Nem is tudom... attól, hogy nem szeret, még a férjem.
- De megpróbálhatnád elfelejteni. És én segítenék neked ebben - mondta reménykedve.
Annyira nehéz volt választani. Henry-t hét évig nem láttam, és ha nem lenne idol, akkor nem is hallottam volna felőle. Nem érdeklem, és ahogy megmondta, csak a szüleink miatt nem válhatunk el.
De ugyanakkor az a gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy Henry biztosan járt más lányokkal, engem teljesen elfelejtve. Most pedig itt áll előttem egy eszméletlenül aranyos fiú, aki képes lenne elfogadni a tényt, hogy házas vagyok, és többet szeretne tőlem.
A józan eszem sajnos cserben hagyott. Taewong kötelességtudóan nevelt fel, úgy, aki mindig vállalja a tettei felelősségét. De szembe tudnék nézni továbbra is Henry-vel, úgy, hogy én és Yesung...?
Az ajkamba haraptam, miközben magamban morfondíroztam, és lehajtottam a fejemet. Időre lenne szükségem, akkor talán át tudnám gondolni a dolgokat.
Láttam, hogy Yesung tesz felém egy apró lépést. Automatikusan hátrálni kezdtem. Még egy lépés, majd még egy. A távolság ugyanakkora maradt közöttünk, de tudtam, hogy ez nem sokáig fog így maradni.
Félénken emeltem fel a fejemet, ő pedig céltudatosan nézett rám. Több sem kellett neki, alig két lépéssel áthidalta azt az két métert, a kezeit az arcomra helyezte. Nem kellett volna, hogy váratlanul érjen, de mégis meglepődtem, amikor megéreztem a számon az ajkait.
Motoszkált bennem egy kis rossz érzés, de talán a másodperc töredékéig érezhettem. A szemeimet lassan lehunytam, és engedtem, hogy megcsókoljon.
Képtelenség ellenállni neki. Úgy éreztem, mintha csak egy kis baba lennék, akit ő megragad, és kedvességével körülölelve bűnbe csábítana, amit úgy adna el, mintha csak a paradicsom lenne.
Lágy csókunkat ő szakította meg, és nézett le rám csillogó szemekkel. Nem, nem is csillogtak, sokkal inkább... ragyogtak, ahogyan Eunhyuk mondta.
Ennyire boldog lenne?
- Holnap után lesz egy koncertünk, szóval holnap nem érek rá. De a koncert után elmehetnénk valahová. Kettesben - szólalt meg olyan halkan, hogyha nem lett volna ennyire közel hozzám, nem tudtam volna kivenni a szavai értelmét.
- Rendben - feleltem egy apró bólintás kíséretében. Halvány mosoly ült ki az arcomra, és olyan boldogság kerített hatalmába, amihez foghatót talán még sosem éreztem.
Szorosan magához húzott, majd átölelt. Ahogy lehunytam a szemeimet, és belélegeztem jellegzetes illatát, olyan érzésem támadt, mintha elvonultunk volna egy kis szigetre, ahol csak ketten vagyunk, és hatalmas falak vesznek minket körül, amik távol tartják a problémákat. Talán ezt jelentette nekem Yesung. Egy pillanatnyi mennyország, egy csöppnyi elképzelhetetlen boldogság, egy apró kéz, ami a sötétségben is ragyogva csak értem nyúl.
Nem is kellett rá gondolnom, a kezeim automatikusan indultak el felfelé, és mire észre vettem, már visszaöleltem őt, és olyan szorosan próbáltam bújni hozzá, mint még soha azelőtt.
Yesung nevetve kezdett, mire értetlenül néztem fel rá.
- Azért megfojtani nem kell - mondta, és egy hatalmas vigyort kaptam tőle. Kezdtem azt hinni, hogyha Yesungnak nem lenne füle, a mosolya körbeszaladna az egész fején. Bár vizuális típus voltam, így azonnal megjelent előttem a kép, szóval boldogan nyugtáztam, hogy Yesungnak van, és mindig is lesz füle.
- Bocsánat - hajtottam le a fejemet teljesen elvörösödve. A kezét éreztem meg a fejemen, és lágyan kezdte el simogatni a hajamat.
Olyan halkan kezdett el motyogni, hogy nem hallottam meg. Ismét felkaptam a fejemet, és kérdőn néztem rá.
- Mit mondtál?
- Semmit - csóválta meg a fejét, majd adott egy puszit a számra.
A kezei lecsúsztak rólam, de összekulcsolta az ujjainkat.
- Szóval, mit lenne kedve csinálni a kedves hölgynek? - kérdezte pajkosan. Azonnal elmosolyodtam, és szinte elviselhetetlen vágyat éreztem meg magamban, hogy megölelhessem. De elfojtottam, és gondolkozni kezdtem.
- Hát az igazság az... - szólaltam meg végül - hogy én még sosem voltam randin. Nem tudom, mit szoktak ilyenkor csinálni...
Annyira zavarban voltam. Minden teljesen új volt számomra, de mégsem éreztem azt, hogy ez rossz lenne. Sikerült mindent kizárni, és csak Yesungra tudtam koncentrálni, amitől úgy éreztem, mintha az egész kis világon gyönyörű rózsaszínben pompázna.
- Nem voltál még randin? - kérdezte teljesen meglepetten, mire én csak megráztam a fejemet. - Akkor imádni fogod ezt a napot! - mondta magabiztosan, és elindult.
Különös érzés volt valakivel kézen fogva bejárni az utcákat, nevetve beszélgetni teljesen alap dolgokról, édességet enni, és egy pohárból inni a jégkását. Szokatlan volt más érintése a bőrömön, apró, jelentéktelennek tűnő kis puszik, amik hatását le sem tudnám írni.
Mégis, a sok újdonság közepette azt vettem észre, hogy sosem szórakoztam még ilyen jól.
Este felé járhatott már az idő, amikor Yesung hazakísért. Megállt a lakásunk előtt, és mosolyogva nézett le rám.
- Biztos nem jössz fel? - kérdeztem körülbelül tizedjére.
- Ha felmegyek, lehet, hogy soha nem jutok haza - mondta nevetve. Aztán a csuklómra terelődött a keze, magához húzott, és egy újabb szenvedélyes csókot adott nekem. A telefonom csörgésére figyeltem fel, de nem érdekelt, hiszen csak mi ketten voltunk.
Egészen addig a pillanatig...
- Ti mit csináltok már megint?

Read More

Married 5. rész (Henry)

Hyomin POV ~

A fejfájás hamarabb tudatosult bennem, mint ahogy kinyithattam volna a szemeimet. Az álmom és a valóság közötti különbség nagyon kicsi volt, arra ébredtem, hogy könnyek csorognak végig az arcomon.
Amint felültem, a takaró lehullott a testemről, a bal kezemmel a fejemhez kaptam, a jobbal pedig a könnyeimet törölgettem le.
- Rosszat álmodtál? - érkezett a kérdés, ami teljesen meglepett. Azt hittem, egyedül vagyok.
- Én csak... - szólaltam meg félénken, de nem tudtam befejezni. Azon kezdtem el morfondírozni, hogy hogyan került az ágyamba Eunhyuk, aki fent volt, és Donghae, aki még az igazak álmát aludta. Semmire nem emlékeztem a tegnap éjszakából.
- Mond el nyugodtan, nem jó, ha magadban tartod - felelte a táncos, és szórakozottan beletúrt a barátja hajába. Amolyan tiltott mozdulat volt ez, senki nem tudott róla, mégis mindenki.
- Igazából annyi történt, hogy egy autóban ültem, az anyós ülésen.
- Hát igen, én sem szeretek ott ülni - vágott közbe, mire elmosolyodtam.
- Először az anyám ült mellettem, és magyarázott valamiről. De aztán se szó, se beszéd, eltűnt. Aztán én ültem saját magam mellett... és az, aki a kormány mögött ült, szintén nekem beszélt. De ő is eltűnt, az autó pedig megállt. Talán ekkor kezdtem el sírni. Apám volt a következő, aki hirtelen mellettem termett, de ő néma csendben vezetett. Amikor eltűnt ő is, Jinah váltotta fel a helyét, de ő sem maradt sokáig. Aztán következett....
- Yesung - vágott közbe ismét.
- Honnan tudtad? - kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel.
Eunhyuk arcára széles mosoly ült ki, ami azt sejtette, hogy többet tud a tegnap éjszakáról, mint én.
- Mi történt tegnap? - kérdeztem először nyugodtan, de csak szélesebben mosolygott. - Mi történt tegnap? - A hangom sokkal erőteljesebb lett, Donhae mocorogni is kezdett.
Eunhyuk ujjai az arcára révedtek, és lágyan végigsimítva rajta nyugtatta meg. Csak utána nézett fel rám, de nem mosolygott.
- Én annyiról tudok, hogy egyszer csak Yesung a karjába kapott, és kivitt az erkélyre. Nagyon sokáig voltatok ott kettesben, de amikor ezt Henry megtudta, kirohant, és olyan arccal hozott el onnan, mint aki gyilkolni is képes. Tudod, olyan halálosan nyugodt, de egy jéghegyet képes lenne a puszta nézésével odébb toszítani...
- Eunhyuk, a lényeg! - sürgettem.
- Jó-jó, nyugi. Henry kirohant veled a folyosóra, és röpke három órára teljesen eltűntetek.
- És Yesung? - kérdeztem félve.
- Hát miután ő visszajött, le sem lehetett lőni. Nem tudom, mit csinálhattatok kint, de egy biztos. Régen nem láttam ennyire ragyogni.
Magam elé meredtem, és idegesen kezdtem el tördelni az ujjaimat.
Mi történt tegnap?
Kérdeztem idegesen magamtól. Sajnos semmire nem mentem vele, továbbra sem ugrott be semmi a tegnapról. Csak halovány érzések, pillanatképek, és egy...
CSÓK?!
Lehetséges lenne, hogy én és Yesung... de hiszen én még soha, senkivel nem...
A gondolatba teljesen belepirultam.
- Eszedbe jutott? Ez már engem is érdekel - szólalt meg Hae csillogó szemekkel. Tehát végig fent volt a kis sunyi.
- Én azt hiszem, hogy mi...
- Hogy ti...
- Hogy az erkélyen...
- Az erkélyen...
- Mi ketten....
- Az istenért, fejezd be ezt a mondatot Min, vagy én komolyan...! - Hyukjae felkiáltott szinte, de nem fejezte be a mondatot.
- Csókolóztunk - böktem ki végül, egész a lábujjamig elvörösödve.
- Ennyi? - kérdezte csalódottan Hae.
- Ennyi? - A hangom szinte felismerhetetlenné vált. Ez egyáltalán nem olyan dolog, amit félvállról lehet venni!
- Tehetséges lehetsz, ha Yesung ennyitől már így nézett ki - mondta Eunhyuk teljesen figyelmen kívül hagyva, és elrévedve nézett felfelé.
- Te-tehetséges? - dadogtam.
Donghae röhögni kezdett, aztán felült, és a pólóját kezdte el keresni. Ami történetesen pont mellettem volt.
Két ujjal fogtam meg, és dobtam felé.
- Ya! - kiáltott fel, mivel pont a fején landolt. Elvesztette az egyensúlyát, és visszaborult az ágyra, pontosabban Eunhyukra.
Kuncogni kezdtem, de hamar felálltam én is, és a ruháim között akartam keresgélni, csak az az eszméletlen fejfájás közbeszólt.
- Így járnak azok, akik először rúgnak be - szólalt meg Heechul a padlóról.
- Jézus, mennyien vagytok még? - kiáltottam fel. Az EunHae páros felőli oldalról egy kéz emelkedett a magasba.
- Én vagyok még itt - mondta teljesen álmos hangon Sungmin.
- A fél Super Junior az én szobámban aludt. Szuper - nyugtáztam egy nagy bólintással.
- Más lány a fél karját adná, ha kiejthetné ezt a mondatot, te meg... - Hyukkie imitálni próbálta az arcomat, de a válaszom erre csak egy párna volt, ami az arcában landolt.
- Henry soha nem említette, hogy ilyen erőszakos lennél - szólalt meg ismét Heechul, de gyilkos pillantásomra inkább fülét-farkát behúzva lapult meg.
Végül sikeresen magamhoz vettem a kívánt ruhadarabokat, és már indultam volna kifelé, amikor egy eléggé fontos tényezőről megfeledkeztem. Félénken fordultam vissza, és szólásra nyitottam a számat, de Sungmin feltartotta a kezét.
- Nincs miért aggódnod, mindenki tudja, hogy történt közöttetek Yesunggal valami, de mi tartjuk a szánkat, és a többiek fantáziájára bízzuk, hogy mi - mondta megnyugtató hangon. - Ami jelen esetben lehet, nem a legjobb megoldás, hiszen Kyuhyunról beszélünk, Siwonról, Leeteukról, Kanginról és Shindongról.
- Wookie-t kihagytad - szólt közbe Hae.
- Ryeowook szerintem azt hiszi, hogy csak szemeztek - felelte Minnie, mire nevetni kezdtek a többiek.
A beszélgetésük folytatódott, de én a fürdő felé vettem az irányt. Ott dübörgött a gondolat a fejemben, hogy akkor én most megcsaltam a férjemet, de erőszakosan távol tartottam magamtól. Még nincs itt az ideje annak, hogy filózzak azon, hogyan is legyen tovább.
Fel se merült bennem, hogy kopognom kellene, csak simán benyitottam a fürdőbe. Előbb hallottam a csörgést, csak aztán néztem fel, és...
Egy félmeztelen Yesunggal találtam szembe magam. Az ajkaim szétváltak, képtelen voltam máshová nézni. Egy pillanatig ő is csak engem nézett, majd kicsit elvörösödve fordult el tőlem, és csatolta be a nadrágja övét.
Én is észbe kaptam, és azonnal hátat fordítottam neki, próbáltam nem teljesen elvörösödni - mondanom sem kell, nem jött össze.
- Öhm, visszafordulhatsz - szólalt meg halkan.
Lesütött szemekkel tettem úgy, ahogy ő mondta, és a csaphoz léptem.
- Ami a tegnapit illeti... - szólalt meg, de elakadt a szava.
- Nagyon sajnálom, hogy ekkora gondot okoztam - suttogtam.
- Gondot?
- Nem emlékszem tisztán, hogy mi történt, mert... hát eléggé készen voltam, és rettenetesen szégyellem magam - feleltem ismét ugyanolyan hangerővel, mint az előbb. Nem tudtam ránézni.
- Figyelj, itt még a falnak is füle van - kezdett bele, mire egy hangos ciccegést hallottam az ajtó felől - szóval délután találkozhatnánk. Anyámék kávézója előtt négykor, rendben? - kérdezte, és reménykedve pillantott rám. Ahogy belenéztem a szemeibe, el sem tudtam képzelni, hogy nemet mondok.
Hangosan nem sikerült kipréselnem magamból egy igent, így hát bólintottam.
Yesung, az arcán egy felhőtlen mosollyal, kisétált a fürdőszobából, magamra hagyva.
A figyelmemet lekötöttem azzal, hogy egy apró repedést szemléltem a kagyló oldalán elrejtve. Azon gondolkoztam, hogyan kerülhetett oda, miközben villámgyorsan átöltöztem.



Jinah POV ~


Ujjakat éreztem meg az arcomon, amik éppen hogy csak hozzám értek. Nem nyitottam ki a szemeimet, tovább színleltem, hogy alszok. Az ujjak játszadozva indultak el lefelé, az ajkaimat csak futólag érintették. Az arccsontomat követve táncoltak el a fülemig, majd a hajamba túrtak.
Ekkor már nem bírtam tovább, felnyitottam a szemeim. Egy eszméletlenül szexin elvigyorodó Kyuhyunnal találtam szembe magamat, aki alig volt pár centire távolabb tőlem. Elmosolyodtam, és a nyaka köré fontam a kezemet, majd lehúztam magamhoz. Ajkunk alig találkozott egy pár pillanatra, de mesés érzés kerített hatalmába.
Kyu elvált tőlem, a homlokát az enyémnek döntötte.
- Felébresztettelek? - kérdezte alig hallható hangon.
- Igen. De örülök neki - feleltem ugyanolyan halkan.
- Mondanám, hogy nem volt szándékos, de...
Nem hagytam, hogy befejezze, hanem pajkosan magamra húztam, és az előző szűz csókhoz képest kész csatározásba kezdtünk.
Hirtelen csörömpölésre kaptam fel a fejemet, és szakítottam meg a csókot. A hang irányába kaptam a fejemet, és egy bűnbánatos képű Leeteuk nézett vissza rám.
- Épp távozni készültem - mondta mosolyogva, és tovább kúszott, de előtte visszahelyezte a kis képkeretet a polcra. Útközben egy lábért nyúlt oda, és maga után kezdte húzni a még mindig szunyókáló Kangint, aki ebből semmit nem vett észre. A másik kezével egy újabb lábért nyúlt, de ezúttal már nem volt ilyen csendes az "ismeretlen" kéz fogadtatása.
Ryeowook eszelős ordításban tört ki, és azonnal visszahúzta a lábát.
- KI AZ AZ ESZEMENT, BALGA, FÉLKEGYELMŰ, TÖKKELÜTÖTT, NEM NORMÁLIS... - Itt nézett rá a leaderre, és azonnal a torkán ragadt a következő "szitokszó".
- Ő sosem káromkodik? - kérdeztem Kyut, és az énekesre mutattam. Ő csak nevetve rázta meg a fejét.
- Később még beszélünk erről - szólalt meg egy kicsit hűvösen Leeteuk, majd tovább húzta a nagy lármában tovább alvó Kangint. Azon gondolkoztam, hogy vagy nagyon kiütötte magát, vagy ennyire képes figyelmen kívül hagyni a külvilágot. Nem sokáig töprenghettem rajta, mivel Kyu nem zavartatta magát, és a nyakamra adott apró puszikat. Elmosolyodtam, és a hajába túrtam.
Még egy ideig az ágyban lustálkodtunk, majd mi is kikeltünk. A konyha felé indultam, és lefőztem egy jó nagy adag kávét. A nappali, vagy étkező, éppen úgy nézett ki, mint egy detoxikáló, azzal a különbséggel, hogy most nem fiatalok próbáltak józanodni, hanem milliók által kedvelt szupersztárok. Amint meghallották, hogy lefőtt a kávé, többen is felugrottak, és kiskutya szemekkel várták, míg odaadom nekik a poharukat.
A szobát egy leszegett fejű Minnie vágta át, és mire meg tudtam volna szólalni, már el is tűnt a fürdőszobában.
- Nem Yesung van bent? - kérdeztem elmélkedve.
Shindongnak nem kellett több, azonnal odarohant, és hallgatózni kezdett. Nem sokkal utána nagyot ciccentett, és visszatért a kávéjához.
- Elküldtek. - Úgy mondta ki, mintha ez lenne élete legnagyobb tragédiája. Csendben kuncogni kezdtem, de amint Yesung feltűnt, csendben maradtam.
Henry már nem volt ott, azután elment, hogy behozta Minnie-t, így a fiúk nyíltan letámadhatták.
- Mi történt tegnap?
- Miről beszéltetek?
Yesung csak mosolygott magában, majd elvett egy poharat, és töltött magának kávét. A kérdések tovább záporoztak felé, de ő nem válaszolt egyikre sem.
A helyzet csak akkor kezdett el rosszabbodni, amikor Minnie is kijött a fürdőből.
- Kávét? - kérdeztem tőle mosolyogva. - Elég nyúzottnak tűnsz...
- Igen, szeretnék - suttogta alig hallható hangon.
Shindong Minnie vállára rakta a kezét, és úgy nézett rá, mintha ezer éve ismernék egymást, sőt, legjobb barátok lennének.
- Minnie, csak nekem áruld el, hogy mi történt tegnap - mondta mézes-mázos hangon.
- Nem fogja elárulni, mert az én védelmem alatt áll - jelentette ki Eunhyuk, és magához húzta a barátnőmet.
- Nincs kedved lelépni? - kérdezte Kyu csendesen, és hátulról ölelt át.
- De, menjünk - feleltem szórakozottan, majd észrevétlenül elosontunk onnan.


HyoMin POV ~


- Mi az, hogy a védelmedben áll? - emelte fel a hangját Shindong.
- Úgy, hogy én védem meg az olyanoktól, mint te - felelte Hyukkie ugyanolyan magabiztosan, mint az előbb.
Értetlenül kapkodtam a fejemet a két fiú között, egyszerűen nem értettem, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet.
- Miért, én milyen vagyok?
- Túlságosan tolakodó.
A fejem ismét hasogatni kezdett, és a konyha felé fordultam, és a tegnap kirakott dobozkát kezdtem keresni, amiben a gyógyszerek voltak. Szinte azonnal meg is találtam, és az első dolgom az volt, hogy bevegyek egy fájdalomcsillapítót.
- Fiúk, lassan indulnunk kellene - szólt közbe Leeteuk.
- Már többen le is léptek - nézett körbe Heechul.
Körülbelül tíz percet vett igénybe, míg a fiúk elkészültek, majd az ajtóban állva öleltek meg sorra.
- Majd még találkozunk - ölelt át Donghae, majd a fülemhez hajolt. - És hogy tudd, én Henry pártját fogom - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Futólag elmosolyodtam, majd a következő Eunhyuk volt.
- Eljöhetnél az egyik koncertünkre - mondta, majd ugyanúgy mint a barátja, közelebb hajolt hozzám. - Bármit is mondott bárki, Yesung való neked - suttogta. Kicsit de ja vum támadt, de elhessegettem.
Kikísértem őket a liftig, majd egy elég filmbe illő jelenettel búcsúztak - még mielőtt bezárult volna a lift ajtaja, mind felém nyújtották a kezüket, és a szokásos, "super juni-OR" felkiáltás után már nem is láttam őket.
Fáradtan mentem vissza a teljesen üres lakásba, és az első dolgom az volt, hogy ledőltem az ágyamra, és lehunytam a szemeimet.
Most mégis mit csináljak?


________________________

Na, akkor, itt lennék, jó sok kihagyás után. Eléggé elkeserítő virgonc napokon vagyok túl, szóval ezt a kihagyást kérlek erre a számlára írjátok fel. Igyekszem bepótolni a lemaradásomat, és nem érkeztem teljesen üres kézzel - nem tudom, ki látta, de az oldal tetején, a jobb felső sarokban van a teaser vidi, amit én csináltam.
Csak hogy egy kicsit spoilerezzek - a csók Yesunggal történik, amit az elkövetkezendő fejezetben lesz benne.
És remélem élveztétek ezt a kis részt, és továbbra is olvassátok a ficimet :3

Read More

Why me? (Chunji, L.Joe)

Chunji POV ~
El sem hiszem, de végre csendes a dorm. Niel-nek kedve támadt vásárolni menni, és mindenki elment vele. Én fáradtságra hivatkozva itthon maradtam.
Talán túl nagy a csend. Lehet, hogy inkább nekem is mennem kellett volna? Nem tudom, most már mindegy.
Kimentem a konyhába, és egy pohárba töltöttem magamnak innivalót.
- Én is kérek - szólalt meg L.Joe mögülem. Ijedtemben szinte eldobtam a poharat, de sikerült a kezemben tartanom.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem riadtan.
- Miért, nem lehetek itt? - kérdezett vissza azonnal, és azokkal az angyali szemeivel nézett velem farkasszemet.
Nem, nem szabad így rá gondolnom - figyelmeztettem azonnal magamat. Ő a csapattársam, aki szinte már a családtagom.
- De - feleltem végül elrévedve, és elővettem egy másik poharat. Amint elfordultam, boldogan nyugtáztam, hogyha már nem látom, akkor nem ver olyan hevesen a szívem. Neki is kitöltöttem, és át akartam adni a poharat, de amint megfordultam, a túlzott közelsége annyira meglepett, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Elkerekedett szemekkel néztem bele ismét abba a tökéletes szempárba, ami mindig tiltott gondolatokra sarkall.
Mondani akartam valamit, de csak nem jöttek a számra a szavak. Beszéd helyett némán figyeltük továbbra is egymást, a pillanat varázsa csak nem akart tovaszállni, mintha megfagyott volna az idő.
Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy miért csinálja ezt velem, de kemény maszkot öltött magára, lehetetlenné téve ezzel, hogy bármit is megtudjak.
Talán csak szórakozik velem, teszteli a reakciómat.
Én mozdultam hamarabb. Az addig maga mellett tartott kezét felemeltem, és belenyomtam a poharat, majd kicsusszantam közte és a pult között. A nappali felé vettem az irányt, megragadtam a táviránytót, és miközben bekapcsoltam a TV-t, ledobtam magam a kanapéra.
Az imént történteket azonban nem tudtam kiverni a fejemből, csak nem sikerült elterelnem a gondolataimat. A filmben, amit épp nézni próbáltam, feltűnt egy színésznő, aki kivételesen szép volt. Mégis, amikor közelről mutatta a kamera, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez a lány megirigyelhetné a rémálmaimban kísértő szempárt.
Talán nem is voltak azok rémálmok. Kellemes érzés kerített hatalmába, ha szerepelt az álmaimban, mégis, pont emiatt az érzés miatt gondoltam rémálmokként rájuk. Én sosem tudnék L.Joe-hoz úgy viszonyulni, sosem tudnék belemenni, egy kapcsolatba, ami... olyan.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már nem egyedül ülök a kanapén. Byunghun kivette a kezemből a kapcsolót, kényelmesen elhelyezkedett, és átkapcsolt.
- Ya, én azt néztem! - kiáltottam fel.
- Bocsánat - felelte kicsit félénken, majd visszavitte. Azonnal elszégyelltem magam.
- De ha gondolod, nézhetünk olyat, ami mind a kettőnknek megfelel.
Mind a kettőnknek megfelel. 
Mégis mióta mondok én ilyen dolgokat? Teljesen elment volna az eszem?
L.Joe bólintott egyet, és tovább kapcsolt. Pár csatornával odébb egy olyan sorozatra talált, amit még én is szeretek.
Mire észbe kaptam, már együtt nevettünk a viccesebb részeknél. A nevetése különös hatást gyakorolt rám, nem is tudom, mikor érezhettem ehhez hasonlót. Mert hogy ilyet még nem éreztem, az egyszer biztos.
L.Joe rám nézett, majd a mosoly szépen, lassan, eltűnt az arcáról, és ismét komoran figyelt engem. Nem engedte, hogy félrenézzek, végig fogva tartotta a tekintetemet.
- Szeretnél valamit, Byunghun? - kérdeztem halkan. Most legalább meg tudtam szólalni.
Nem válaszolt, hanem közelebb hajolt hozzám. A lélegzetvételem azonnal a duplájára ugrott, szinte már ziháltam. A szívverésem a közelségétől ismét őrült tempóba kezdett, amiért legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, és kegyetlen mosollyal az arcomon néztem volna, ahogy a tíz emeletnyi magasságból egy nyekkenés kíséretében földet ér, a vére pedig beterít mindent.
A tekintetem bizonyára elsötétedhetett, mert L.Joe egy pillanatig tétovázott. Pedig ha tudná, hogy miatta mazochista lettem, és kegyetlen gondolatokat dédelgetek...
Annyira közel került hozzám, hogy a tekintetében már láttam saját magamat, és éreztem a bőrömön a finom leheletét. A szempár, ami már több éve kísért, most csak engem vizslatott, elvarázsolt, képtelen voltam szabadulni tőle.
 A maradéknyi erőmmel el akartam tolni magamtól, és a zakatoló szívemmel a szobámba rohanni, csendben vizslatni a plafont, és elátkozni magamat ezekért az érzésekért.
De nem tudtam megtenni. A kíváncsiság felém kerekedett, nem tudtam kivárni a pillanatot, míg elég közel hajol hozzám, így én tettem meg az utolsó mozdulatot.
Édes ajkai az enyémeken nagyon félénkek voltak, pont, ahogyan én is. Szemeimet azonnal lehunytam, szerényen hajoltam hozzá még közelebb. Ajkaink első találkozása nem szenvedélyes volt, hanem lassú, ismerkedő jellegű. Mind a kettőnknek teljesen új volt ez a helyzet, és ami engem illet, nem akartam elsietni semmit.
L.Joe közelebb ült hozzám, kezeit félénken a derekamra helyezte. A gyengéd ölelését viszonoztam, a jobb kezem automatikusan felfuttattam a vékony karján, és végigsimítottam az arcán. A levegőnk pont ekkor fogyott el, és egy leheletnyi távolságot felvéve távolodtunk el. Abban a pillanatban nem tudott megfordulni a fejemben, hogy rosszat cselekszek, mert a varázslatos szempár csillogással és örömmel telt meg, engem is boldogságra késztetve ezzel.
Homlokát az enyémnek döntötte, de nem sokáig kutattuk egymás tekintetének rejtelmeit, mert újabb csókot kezdeményezett. Ezúttal már bátrabb volt, nyelvét is átcsúsztatta a számba. Kecses táncot lejtettek, mintha már ezer éve ezt csinálnánk. Talán csak olyan régóta vagyunk egymás mellett, hogy akarva, akaratlanul is kitaláljuk egymás gondolatait. Elfojtott vágyaink egy pillanat alatt a felszínre törtek, és az általam rémálomnak hitt éjszakai álmaim valósággá váltak.
Lehunyt szemeim mögött is csak az tekintete lebegett. Nem tudtam egyszerűen másra gondolni, és abban a pillanatban nem is akartam.



Mindenkit megelőzve ültem be az autóba, és foglaltam helyet az ablak mellett. Kicsit várni kellett, míg megérkeztek a többiek is, majd az autó elindult, és elvitt minket a dorm-ba. Az út nem volt több öt percnél, de kínos csend uralkodott.
- Ne csináljátok már ezt! - kiáltott fel Ricky.
- Mégis mit? - kérdeztem vissza.
- Béküljetek már ki! - folytatta ugyanolyan hangerővel a visual maknae.
- Ki mondta, hogy összevesztünk?
- Chunji... - szólalt meg CAP is mély hangján, és figyelmeztetően nézett rám. Na igen, a leader nem nagyon szerette, ha bárki megbántja Ricky-t a színfalak mögött.
Karba tettem a kezeimet, és elfordultam tőlük. Még csak nem is néztem L.Joe-ra.
Amint megérkeztünk, természetesen én voltam az első, aki kipattant a kocsiból, és felrohant a lakásunkba. Magamon éreztem a fiúk értetlen pillantását, de nem tudott foglalkoztatni.
Ahogyan már azt két napja tettem folyamatosan, valamivel elütöttem az időt, és senki nem szólt hozzám. Kis susmogásra figyeltem fel, de nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet neki.
Aztán csak az ajtó nyílását, majd bezárulását hallottam. Felkaptam a fejemet, és az ajtóban álló Byunghun-ra szegeztem a pillantásom.
Meg akartam kérdezni, hogy hová mentek a többiek, de nem volt értelme, hiszen tudtam magamtól.
- Chanhee, én...
- Te mit? Sajnálod, hogy ilyen vagyok? - A hangom kicsit erősebb volt a kelleténél, de nem tudtam másképp reagálni.
- Mégis milyen lennél?
- Balfék.
- Miért is?
- Mert nem normális dolgokra gondolok.
- Akkor én is balfék vagyok?
Nem nézett rám, hanem a plafonra szegezte a tekintetét. Az arca mély szomorúságot tükrözött, és azonnal megbántam, hogy miket vágtam hozzá.
- Nem így értettem...
- Tudod - vágott közbe - Eleinte én sem akartam ezt. Hülyének, és szerencsétlennek éreztem magam, amiért nem tudtam másra gondolni. De idővel egyre inkább beletörődtem, és nem is érdekelt a dolog. Más vagyok, na és? El tudtam volna fogadni, ha te....
Nem hagytál volna ott, és ordítottál volna velem egy sort, az első csókunk után.
A mondat vége némán lebegett közöttünk, mind a ketten erre gondoltunk.
Elszégyelltem magam. Annyira képtelen voltam elfogadni, hogyan érzek, hogy csak magamra gondoltam. Hogy lehetek ennyire önfejű? Mondjuk mindig is önző voltam, de soha, egyetlen egyszer sem gondoltam, hogy ezzel ennyire meg fogok bántani valakit.
L.Joe továbbra sem nézett rám, elgyötört arcából rögtön rájöttem arra, hogy csak azért, mert nem akarja tovább rontani a helyzetet.
Felálltam, és elindultam felé. Megdöbbentem kapta rám a tekintetét, és kis félénkség tükröződött a szemeiben.
Alig egy fél méternyire álltam meg tőle, és halvány mosoly terült el az arcomon.
- akkor próbáljuk meg... - Az arcán soha nem látott örömöt véltem felfedezni, széles mosoly terült el azon. - De csak lassan, ha kérhetem - tettem még hozzá gyorsan.
Azonnal áthidalta a köztünk lévő távolságot, és szorosan magához ölelt.



________________

Talán nem itt kellene leírnom, de itt van, szóval tessék. /Kérek mindenkit, hogy olvassa el, ha már idetévedt/
Általában pozitív kritikákat kapok tőletek, és elképzelni sem tudjátok, hogy mekkora boldogsággal tölt el ez engem, sőt, ti inspiráltatok arra is, hogy belekezdjek egy könyv írásába.
De nem olyan rég, megkaptam az első negatív kritikámat is (ami tulajdonképpen nem a történetre vonatkozott, hanem arra, hogy nem tudok számolni). És elmondani nem tudom, mennyire felidegesítettem magamat rajta.
Tehát nagyon szépen kérlek titeket arra, hogy ne kényeztessetek el. Ha találtok hibát, szóljatok nyugodtan, azonnal (vagyis ha netközelben vagyok) kijavítom, hogy minél élvezhetőbb legyen a történetem.
De arra is szeretnélek titeket kérni, hogy más írót ne bántsatok meg ennyire, mint ahogyan engem... legyünk egy kicsit toleránsabbak, és ne az legyen az első akadály, ha olvasunk egy történetet, hogy a hibák miatt nem fejezzük be. Szerény személyem szerint egy történet akkor, és csak akkor olvashatatlan, ha hanyagul van megírva. Én nem érzem, hogy ilyenek lennének a történeteim, de nyugodtan ki lehet engem javítani.
Próbálok figyelni a hibáimra, de én is ember vagyok, csak úgy, mint ti. Gondolom azért olvastok, mert szeretitek, ha egy teljesen másik helyre, más személyekkel kalauzol el titeket az író, de ezt ne vegyétek félvállról. A legtöbb író, pont, mint én, érzékeny művészlélek, tehát vigyázni kell ránk.
Nem azt mondom, hogy tilos negatív kritikát mondani. Nem, azt mondjátok is nyugodtan, mert a negatívumoktól erősödünk meg, és ezek sarkallanak minket arra, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk. De kérlek figyeljetek oda az írásmódra, mert mint említettem, nem nehéz minket megbántani.
Egy jó író két okból ír. Az egyik az lenne, hogy ezzel tud kiadni dolgokat, érzéseket, gondolatokat magából, a másik pedig Ti lennétek - az olvasók. Számomra nincs is nagyobb öröm annál, hogyha örültök annak, hogy hozom a folytatásokat, történeteket, OS-eket, stb-t.
Már nem egy írót láttam, aki ilyenek miatt abbahagyta az írást, vagy legalábbis a publikálását, pedig tehetséges volt. Én nem szeretném így végezni, tehát megismétlem magamat: nagyon szépen kérlek titeket, hogy figyeljetek arra, hogy mit mondotok, vagy tesztek. A tolerancia mindenkiben ott van, nem rossz tulajdonság, ne is nyomjátok el.

Read More

Insanity (Ryeowook) /smut/

Hat lány, hat mellkas, tizenkét váll, tizenkét láb, tizenkét kar, tizenkét szem, hatvan ujj.

Egy banda, egy lélek, egy cél. 

Ezek voltunk mi egykoron. A nevünket mindenki ismerte, táncunkat mindenki csodálta. 

Húsz évesek voltunk, amikor feladtuk az utcai táncot, hogy normális életet kezdjünk. Tudtuk, hogy nem csinálhatjuk ezt a végletekig, és mi a csúcson szálltunk ki. Két év telt el azóta, és annak ellenére, hogy megfogadtam, karriert építek magamnak, egy kis kávézóban dolgozok, a város egy névtelen kis zugában. 

A nevem Park Sunyoung, de mindenki Hyominnek hív. 

Az utolsó asztalt is letöröltem, a rongyot pedig az egyik szék karfájára akasztottam. Egyedül voltam az egész helységben. Gyorsan zártam be, és indultam hazafelé. Nem túl biztonságos környék, nem szabad sokáig elmaradnom. 

A dohos lakásom szaga már a folyosón megcsapta az orromat. Utáltam itt élni, de jobbra nem futotta. A kabátomat felakasztottam a kis fogasra, majd bentebb léptem. 

A lakásom két szobából állt - egy nappali/háló és egy konyha. A WC és a fürdőszoba a folyosón volt, együtt kellett használnom az egy emeleten lakókkal. Mivel szokásosan én értem haza utoljára, nekem már nem maradt meleg víz. 

De mindig azzal nyugtattam magam, hogy ez még nem nyomor, csak szegénység. Nekem legalább van munkám, fedél a fejem felett, és étel az asztalomon. Elővettem a fürdőcuccomat, és átcsoszogtam a fürdőhöz. Bent már nem volt senki. Ez volt az egyetlen jó oldala annak, hogy én voltam az utolsó. A szokásos helyre raktam le a cuccomat, majd kulcsra zártam az ajtót. 

Azonban még mielőtt öltözni kezdtem volna, egy szórólapot pillantottam meg a földön. Biztos Kenny hagyta itt, a rakoncátlan nyolc éves kisfiú a szomszédból. Mielőtt kidobtam volna, vetettem rá egy pillantást.

"Minden idők legnagyobb tánc versenye! Az utcai táncosok hadát összefogó rendezvény idén is sorra kerül - de sokkal nagyszabásúbb vonalak között. A finálét, melyben hat csapat vehet részt, a TV fogja közvetíteni, a nyertes díja pedig nem kevesebb, mint ötven milliárd won! A jelentkezéshez szükséges..." 

Nem olvastam tovább, hanem egyszerűen összegyűrtem, és egy tíz pontos dobás után a kukában landolt. Mégis, egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. Ha újra összeállnánk... De nem igazán tartjuk már a kapcsolatot. Néha bejön hozzám Soyeon, de itt meg is állt a tudomány. Megbeszéltük, hogy nincs több tánc. És én ezt betartva két éven keresztül nem is táncoltam, csak keményen melóztam. 

Miután végeztem, a szobám felé vettem az irányt. Hulla fáradtan csak annyira volt még erőm, hogy bedőljek az ágyamba, és már rögtön be is léptem az álmok világába. Délben összekuszált gondolatokkal ébredtem. 

Azt álmodtam, hogy táncolok. Elkönyveltem magamban annyival, hogy biztosan csak a szórólap miatt lehetett. 

De nem hagyott nyugodni, mert nem a lányok szerepeltek benne - csak én voltam és egy rejtélyes fiú. A sapkája az arcába volt húzva, ezért azt nem láthattam. Egy sötét sikátoron vágtam keresztül, amikor hirtelen elállta az utamat. Nem akart kifosztani, csak táncolni velem. Egyedül az álmokban létezhet olyan tánc, ami ott megesett. 

Érzéki volt, szenvedélyes, elfojtott vágyaktól túlfűtött. Bár zene nem volt, csak a néma csend vett minket körül, mégis egy ütemre táncoltuk. 

Tisztán éreztük egymás mozdulatait, mintha csak a másik gondolataiban olvastunk volna. Varázslatos volt. Az utcai lámpa gyér fénye világított meg minket, de az alig ért valamit. 

Nagyot sóhajtottam, és felültem. Csak egy álom, nem szabad, hogy visszaessek. A tánc olyan volt számomra, mint a drog - képtelenség leállni vele, mindig csak többet és többet akartam. 

Kikászálódtam az ágyból, a rádióm pedig bekapcsolt. Még otthonról hoztam el, ezért volt rajta ébresztő. Bár már elég elavult volt, de amíg szól, addig nekem tökéletes. 

A baj pedig megtörtént - visszaestem. Csak a tejet akartam kivenni, de azt a másfél métert, ami a hűtő és a kávéfőző között van, táncolva tettem meg. Aztán már nem volt visszaút. A tejet aznap délben nem tudtam beletenni a kávémba, amit később ki is kellett dobnom. Mintha csak hazaértem volna. Az ütem uralta a testemet, az agyam azonnal kikapcsolt. A szívem felvette a ritmust, a mozdulataim úgy követték egymást, mintha egy előre kitalált koreográfiát követtem volna. 

Amilyen hirtelen jött ez az őrület, olyan hirtelen tűnt is el. Lihegve támaszkodtam meg a pulton, és meredtem magam elé. Nagy sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd lehajtottam a fejem. Elátkoztam a szórólapot, az álmomat, meg eleve magamat is. 

Lassan készülődtem össze, és indultam el a kávézóba. A tulajdonos olyan lusta volt, hogy sosem kaptunk új beosztást, így mindig az enyém volt a délutáni műszak. 

- Hyomin, jó, hogy megjöttél, valakik beszélni szeretnének veled - támadott le rögtön Sojin, a munkatársam. Érdeklődve néztem rá, de aztán bementem. 

A csapatunk állt ott. Az egykori T-ara.

- Kövessetek - intettem feléjük, és a raktár felé indultam. Már tudtam, hogy mit akarnak, nem vagyok hülye. De mindannyian belementek? 

Ha jól tudom, Jiyeonnak töképetes munkahelye van, akkor miért akarja / akarják feleleveníteni a régi időket? 

- Hyomin, arról lenne szó, hogy... - kezdett bele Q-ri, de félbeszakítottam. 

- Tudom. Indulni akartok azon a versenyen, igaz? 

- Úgy beszélsz, mintha te nem szeretnél - szólalt meg Eunjung. 

- Nézzétek. Én két éve felhagytam a tánccal. 

- És ez lenne a végcélod? Nem szeretnél többet elérni? - Boram kérdése természetesen teljesen jogos volt. 

- Én... 

- Hyomin, ötven milliárd won nem kevés, még ha egyenlő részekre osztjuk is. De ha nem nyerjük meg, csak eljutunk a fináléig, akkor bekerülünk a TV-be, és felfigyelhetnek ránk. Nem szeretnél hivatásos táncosként dolgozni? 

Eunjung szavai megbabonáztak. Hivatásos táncos... biztos kellemesebb, mint pincérnek lenni. 

- De én két éve nem táncoltam - mondtam végül. A lányok arcára vigyor ült ki, majd többen is a nyakamba ugrottak. 

- Semmi baj. Majd belejössz megint - felelte boldogan Jiyeon. 

Elmosolyodtam. Úgy néz ki, megint összeáll a csapat. 

- De hol fogunk táncolni? A termeket már biztos lefoglalták - jelentettem ki. Mindig én voltam az, aki higgadt fejjel gondolkozott. A lányok nem mondtak semmit, csak némán bámultak rám. 

- Várjatok. Minden nap én zárok, és itt vannak tükrök, meg egy magnó is. Ha hoztok zenét, zárás után táncolhatunk itt - mondtam hirtelen. Ez eddig eszembe se jutott. 

- Rendben - bólintott Eunjung. Ő a vezetőnk, mindig ő mondja ki a véglegeset. 

- Kilencre gyertek vissza - mondtam, aztán kihessegettem őket. 

Átöltöztem, és nekiálltam dolgozni. 

Boldogság öntötte el a testemet. Újra táncolni fogok... ez mesés. A reggeli kis ízelítő úgy tűnik, mégsem jött olyan rosszul. 

Az elkövetkezendő napok, hetek borzalmasak voltak. A munka alapból nagyon fárasztó volt, de a hajnalokba nyúló edzések még jobban. De már tudtam, hogy nem hiányzik sok. A lányokkal sikerült újra egymásra hangolódnunk, és új koreográfiákat tanultunk be. 

És végül elérkezett az első megmérettetés napja. A ruhák, amiket viseltem, még az utcai táncos korszakomból valók voltak. Azt gondoltam, hogy sima lesz, hiszen olyan kitartóan gyakoroltunk, de amikor megláttam a régi ellenfeleinket, kicsit megrettentem. Ők az elmúlt két évben is táncoltak, nem hagyták abba. Amit természetesen meg is említettek.

- Ti mit kerestek itt? - Hyoyeon hangját hallottam meg.
- Indulunk a versenyen? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Nem vagytok ide valóak. Inkább menjetek haza.
- És ezt te szabod meg? Majd amikor a színpadon leszünk, akkor mond meg, hogy ki menjen haza - vágtam vissza neki mosolyogva. Rákacsintottam, majd elfordultam, és elsétáltam tőle.
A bandák közötti ellenszenv mindig is hatalmas volt. Minket pedig különösen utált a Girls Generation, rövidebben az SNSD.
Ahogy végigmentünk a kis elő termen, többen is összesúgtak a hátunk mögött. Már voltunk annyira tapasztaltak, hogy ez egyikünket se érdekeljen.
Az első forduló a spontán tánctudásra épült. Ez azért is volt jó, mert így a friss csapatok gyorsan kiestek. Amikor bemondták a banda nevét, fel kellett menni a tánctérre, és az adott zenére elkezdeni táncolni.
Számos csapat táncolt előttünk, én pedig egyre bizonytalanabb lettem a dolgomban. Persze, amikor az új csapatokat láttam, akik még alig lehettek két hetesek, kicsit megnyugodtam. De amikor a régi ellenfeleink kezdték el a koreográfiájukat, akkor megrémültem.
Végignéztem a lányokon, akik arcán bár nem látszott semmi, de mivel ismertem őket, tudtam, hogy ők is félnek egy kicsit. Qri az ujjait morzsolgatta észrevétlenül, Jiyeon a haját birizgálta, Soyeon az éppen felcsendülő dal ütemére mozgatta a bal lábát, Boram összefűzte a karjait a mellkasa előtt, Eunjung pedig...
Ő nem volt ideges.
Érezte, hogy nézem már egy ideje, ezért rám emelte a tekintetét. A szemeiből a bizalom sugárzott, amit belénk vetett. Nemhiába ő lett a vezetőnk.
Ettől fogva én is teljesen megnyugodtam, ami jól jött, mert mi voltunk a következők. A számnak, amire táncolnunk kellett, nagyon jó üteme volt, tisztán kihallottunk mindannyian. Eunjung felmutatott egy kettest rejtve, mi pedig bólintottunk, és elhelyezkedtünk.
Amikor belekezdtünk, furcsa érzés kerített hatalmába, olyan, amit csak régen éreztem, és azt hittem, már soha nem is fogom. A próbákat bár élveztem, de teljesen más közönség előtt táncolni.
Élveztem. Túlságosan is élveztem.
A gondosan a fejembe ültetett mozdulatok csak úgy jöttek egymás után, már gondolkoznom sem kellett rajta. Csak úgy, mint amikor reggel táncolni kezdtem - az agyam kikapcsolt, én pedig sodródtam.
A meglepett közönség feszültségét még én is éreztem. Senki sem számított arra, hogy így fogunk visszatérni. Valaki tapsolni kezdett, mire mosoly ült ki az arcomra, amit le sem tudtam vakarni magamról. Az egész terem tapsolni kezdett az ütemre, amikor pedig véget ért a szám, tapsviharban törtek ki, ami nem volt jellemző az ilyen eseményeken. Persze ez sokkal nagyobb volt, mint eddig bármelyik.
Lesétáltunk a tánctérről, átadtuk a helyünket a következő csapatnak, aki nem volt más, mint a Super Junior.
Számos ember odajött hozzánk gratulálni, és nagyon sokféle dolgot mondtak, de én nem hallottam meg őket. Csak nézni tudtam...
Már amikor felmentek a fiúk, eldöntöttem, hogy figyelni fogom őket, mert két évvel ezelőtt is hatalmas tehetségeknek számítottak. De az eleinte hátsó sorban táncoló fiú mozgása különösen ismerős volt nekem. Nem a régi időkből, az élmény sokkal frissebb volt.
Pontosan úgy mozgott, mint a fiú az álmomban. Szinte tátott szájjal figyeltem minden egyes rezdülését. Voltak nála jobb táncosok a csapatban, gondolom ezért is állították többször is a hátsó sorba. De látszott rajta, hogy szereti, amit csinál, a sapkája alatt pedig még én is láthattam az észveszejtő mosolyát.
Nem ismertem fel azonnal, ezért magamban sorolni kezdtem a rég feledésbe merült neveket.
Yesung, Siwon, Eunhyuk, Shindong, Leeteuk, Kangin, DongHae, Kyuhyun, Heechul, Kibum, SungMin, tehát az egyetlen, aki kimaradt...
Ryeowook.
Ahogy realizálódott bennem, hogy ő az, el sem tudtam képzelni, hogyan férkőzhetett be az álmomba. Bár már többször is láttam, még soha nem beszéltem vele.
Megráztam a fejemet, abban reménykedve, hogy sikerül kivernem a fejemből, és visszafordultam a többiekhez.
Sokáig maradtunk még ott, már rendesen beesteledett, amikor elindultam hazafelé. A környék éjfél után még ijesztőbbnek hatott, minden árnyéktól megrémültem, ha egy kis mozgást láttam.
Amikor befordultam az egyik kis sikátorba, ahonnan már nem volt messze a lakásom, tudatosult bennem, hogy ez az a sikátor, ami álmomban is volt.
Nem álltam meg, hanem tovább mentem. Már épp kiértem volna, amikor kísértetiesen de ja vum támadt - valaki megfogta a csuklómat, és visszarántott.
Talán egy kis remény csillant fel bennem, hogy Ryeowook lesz az, és a való életben is ugyanúgy fogunk táncolni, mint az álmomban.
De már rég tudhatnám, hogy nem szabad összekeverni az álmokat a valósággal.
Odakaptam a tekintetemet, és egy sapkás férfi állított meg. Barna bőre volt, ami teljesen beleolvadt a sötétbe, sokszor nem is tudtam, hogy hol ér véget a bőre, és hol kezdődik az éjszaka.
Az ajkát - az egyetlen dolgot, amit láttam az arcából - félelmetes mosolyra húzta. A szívem a torkomban dobogott, elfogott a félelem. Pontosan ezért nem akartam eddig későn hazajárni.
A férfi nem mondott semmit, csak maga után kezdett el húzni, vissza a sikátorba.
Azon gondolkoztam, hogyha kirántom a csuklómat a szorításából, tudok-e olyan gyorsan futni, hogy ne kapjon el. Bár az adrenalin biztosan segítene benne...
Már épp készültem volna, hogy a valóságban is megtegyem, amikor egy nevetést hallottam meg. Hátrakaptam a fejemet, hogy megnézzem, ki is az, aki ennyire viccesnek találja a helyzetet. És - csodák csodájára - Ryeowook ott állt a sikátor végében. A fény hátulról világította meg, az arcát alig tudtam kivenni, de mégis, valahol belül éreztem, hogy ő lesz az.
Kicsit oldalra biccentettem a fejemet. Lehet, hogy álmodok? Két helyen szoktak ilyen véletlen egybeesések történni - az álmokban, és a filmekben. Kamerák nem voltak, legalábbis én nem láttam egyet se, és kasztingon sem vettem részt, tehát a film az kilőve.
Ryeowook magabiztosan indult el felénk, mögötte pedig még pár srác volt. Hunyorogva próbáltam kivenni, hogy kik lehetnek azok. Természetesen tudhattam volna, hogy a Super Junior az.
Wookie egyszerűen sétált oda hozzánk, megfogta a csuklómat, és visszaindult a srácokhoz. Meglepődve vettem észre, hogy a barna bőrű férfi könnyedén engedte el a kezemet.
Kiérve a sikátorból végre kifújhattam az addig bent tartott levegőt. Csak egy pillanatra hajtottam le a fejemet, de mire felnéztem, már ketten voltunk.
Csak én éreztem magamat hülyének?
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem félve.
- Mindenki ismer, tudják, hogy nem fogod megköszönni, ezért inkább leléptek. Hosszú éjszaka volt, gondolom fáradtak - felelte Wookie egy vállvonás kíséretében.
- Mindenki ismer? - kérdeztem azonnal vissza. - De mindegy, menjünk, mert nem akarom, hogy megint megtaláljanak - a mondatomat azzal erősítettem meg, hogy szétnéztem.
Elindultam a lakásom felé, Ryeowook pedig mellettem jött.
- Mit kerestetek errefelé? - kérdeztem végül.
- Soyeon szólt, hogy beszélni szeretnél velem, a fiúk pedig elhoztak.
- Soyeon mondta meg, hogy hol lakok?
- Talált-süllyedt - bólintott nagyot.
Magam elé meredtem, és nem értettem semmit. Soyeon vagy gondolatolvasó, vagy igen. Mert nem beszéltem nekik egyáltalán arról, hogy mik jártak a fejemben.
Nagyot sóhajtottam, és már nyitottam volna a bejárati ajtót, amikor eszembe jutott, hogy akkor most Ryeowook feljön a lakásomba. Azonnal lefagytam, és nem tudtam megmozdulni.
- Nem megyünk? Már kezdek fázni - szólalt meg hirtelen.
Megráztam a fejemet, és azt mondogattam magamban, hogy nem érdekel. Hisz ő is csak egy fiú a sok közül, úgy se fog nálam lehorgonyozni. Sőt, valószínűleg soha többé nem jön fel hozzám.
De mit is fogok én neki mondani?
A harmadikra baktattam fel, Wookie végig a nyomomban volt. Mikor befordultam a folyosóra, Kenny rohant oda hozzám, és belecsimpaszkodott a lábamba.
- Anya, anya, anyaaaaa..... - kezdett bele izgatottan. Nem vártam meg, míg a mondat végére ér, közbe vágtam.
- Mint látod, most vendégem van. Majd holnap elmondod, jó? És mi az, hogy még fent vagy? Azonnal menj a szobádba! - parancsoltam neki.
Kikukucskált a lábam mellett, és amikor észrevette Ryeowookot, elkerekedett a szeme, és elrohant. Halványan elmosolyodtam, és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem a kulcsomat, és benyitottam. Jobbnak láttam, hogyha a konyhában ülünk le, ott legalább van egy asztal két székkel.
- Érezd magad otthon - szólaltam meg. Levette a cipőjét, majd a kabátját, és követett. - Ülj le - mutattam a székre. - Kérsz valamit inni?
- Azt hiszem, egy kávé jól jönne - mondta. Bólintottam, és felraktam főni a kért italt. Leültem vele szemben, és várakozóan néztem rá.
- Mit szerettél volna? - kérdezte végül.
Na, most vagyok bajban. Mégis mit mondjak?
- Én, öhm... Azt hiszem, félreértés történt. Én nem mondtam Soyeonnak olyat, hogy beszélni szeretnék veled - végül az igazság mellett döntöttem, és azt mondtam el.
Összeszűkítette a szemeit, majd rám meredt.
- Te most szórakozol velem? - kérdezte. Nem volt mérges a hangja, csak nem értette.
- Elnézést. Majd valahogy kárpótollak - néztem rá bocsánatkérően.
A kávé elkészült, én pedig felugrottam, és töltöttem neki is, majd magamnak is. Újra helyet foglaltam, és miután ízesítettem a kávét, párszor megfújtam, hátha hűl egy kicsit, majd belekortyoltam.
- A kisfiad miért nem veled alszik? - kérdezte. Az a kevés kávé, ami a számban volt, mint az asztalon, illetve rajta landolt.
- Bocsánat! - jelentettem ki, és felugrottam. A konyharuhával próbáltam letörölni róla, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban beledörzsöltem a felsőjébe.
- Sajnálom - suttogtam.
- Te aztán megváltoztál - felelte, és gyanúsan méregetni kezdett.
- Mire gondolsz?
- Azelőtt soha nem mondtál ilyeneket. "Sajnálom, bocsánat, elnézést"... ennyire nagy változás lenne egy gyerek?
- Kenny nem a fiam. A szomszédban lakik, és jóban vagyok az anyukájával - suttogtam. Soha, egyetlen egyszer még csak el sem játszottam a gondolattal, hogy nekem valaha gyerekem lesz.
- Értem - felelte, és nagyot bólintott. Felállt mellőlem, és a csaphoz lépett. Próbálta leszedni a foltot, de reménytelen volt.
- Vedd le - szólaltam meg. Érdeklődve fordult felém, mintha nem hallotta volna, mit mondtam. - Vedd le, és megcsinálom neked. Úgyis én csináltam.
- Oké - válaszolta egyszerűen. Levette a pólóját, és átnyújtotta nekem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a kidolgozott testét.
Elvettem tőle, majd elővettem egy szivacsot, és azzal próbálkoztam. Valamennyit sikerült rajta halványítani.
Újra bocsánatot akartam tőle kérni, amikor a forró testét megéreztem mögülem. Az ajkait a fülemhez érintette, a bőrömön éreztem a selymes leheletét.
- Van egy olyan érzésem, hogy tudom, mit akartál mondani - suttogta.
Az ajkamba haraptam, és magam elé bámultam. Megalázottnak éreztem magamat, a büszkeségem pedig romokban hevert.
Nem sokáig kínoztak azok a gondolatok, mert Ryeowook egy apró puszit lehet a nyakamra. Egyre lentebb haladt, amikor pedig elérte a pólóm szegélyét, lágyan lecsúsztatta a vállamról az ujját. Kis utat járt be a nyakamtól a vállamig, mégis, minden egyes érintését élveztem.
A derekamra csúsztatta le a kezét, és maga felé fordított. Szenvedélyes tekintetét épp csak egy pillanatra kaptam el, máris az ajkaimat ostromolta. Azonnal engedtem neki, így egy kisebb csatába kezdtünk. A kezemből kiesett a pólója, és minden egyéb.
Az izmaim húztam végig a kezeimet, majd vezettem fel a nyakához, és aköré fontam. Az egyik kezemmel beletúrtam a végtelenül puha hajába, amiben azonnal elvesztek az ujjaim, míg a másikkal a hátát kezdtem el karmolászni. Belenyögött a csókba, ettől én pedig teljesen beindultam. Az egész testemmel hozzásimultam, próbáltam minden távolságot megszüntetni közöttünk.
Ryeowookot is idegesíthette már a közöttünk feszülő ruhaszövet, és gyorsan lekapta rólam a felsőmet. A melltartómmal sem sokáig bíbelődött, azonnal a sarokba száműzte. A fenekem alá nyúlt, és felkapott az ölébe. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat, és hagytam, hogy nekidöntsön a hűvös falnak. Ajkaival egyre lentebb kalandozott, majd eljutott egészen a mellemig. Szorosan hunytam le a szemeimet, csak az érintésére koncentráltam. A levegőt egyre mélyebben szívtam be, a légzésem egyre ziháltabb lett. Halk sóhajok törtek fel belőlem, ahogy munkálkodott. Úgy éreztem, menten felrobbanok, annyira érzékien csinálta.
Az egyik kezével tartott csak meg, a másikkal próbálta lehámozni rólam a nadrágomat. A lábaimat levettem a dereka körül, és megálltam rajtuk. Azonban mielőtt hagytam volna, hogy megszabadítson az utolsó ruhadaraboktól is, megelőztem, és kicsatoltam az övét. Nem sok kellett, és a farmerja a földön landolt, amiből ki is lépett, és messzire rúgta el. A boxerén keresztül is láttam, hogy mennyire fel van már izgulva. Lehúztam róla azt is, majd a kezembe vettem a szinte már lüktető férfiasságát. Fel-alá húzogattam rajta az ujjaimat, párszor meg is nyaltam.
Hirtelen kapott oda a csuklómhoz, és állította meg a kényeztetését.
- Én nem így akarom... - suttogta. Felé villantottam egy mosolyt, és újra felegyenesedtem. A nadrágom ugyanúgy végezte, mint az övé, így már teljesen meztelenül álltunk egy más előtt.
Újra lecsapott az ajkaimra, a forró testünk összeért. Végigsimított az oldalamon, a szemérmemhez terelte a kezét. A másik keze a fenekemre tévedt, amiről egy hosszabb kalandozás után lecsúsztatott a combomra. Felkapta az egyik lábamat, így a másik keze már teljesen hozzá tudott férni a nőiességemhez. Amikor megéreztem ott az ujjait, felnyögtem. Párszor végigsimított rajtam, majd belém is hatolt rögtön két ujjával. Újabb nyögés szaladt ki a számon, de ez már hangosabb volt. Ryeowook a nyakszirtemhez hajolt, és a lágy bőrt csókolni, szívogatni kezdte, közben az ujjai megállíthatatlanul ostromoltak engem.
Amikor már késznek érezte, kihúzta belőlem. Ragyogó tekintettel néztünk össze, az arcomról képtelen voltam letörölni azt az idióta vigyort. Ryeowookra elég volt csak ránézni, és én már készen álltam. Éhes szemekkel meredt rám, röviden megnyalta az alsó ajkát. A nyaka köré fontam újra a kezeimet, és magamhoz vontam. A bejáratomhoz illesztette a szerszámát, majd keményen belém hatolt. Hangosan nyögtem fel, és kétes érzések támadtak bennem. Kicsit fájt, mert már elszoktam az ilyesfajta élvezettől, de szinte szárnyaltam, hiszen éreztem, ahogyan teljesen kitölt engem. Lazítottam a tartásomon, ő pedig mozogni kezdett.
Lágy, gyengéd tempóba kezdett bele, én pedig úgy éreztem, mintha egy lassú folyón sodródnék az árral. Bár lehet, hogy az sokkal inkább láva, mert a testem lángolt.
Fokozatosan gyorsított, a nyögéseink pedig egyre inkább betöltötték a szobát. Hirtelen kapcsolta fel a tempót, és sokkal gyorsabban kezdett mozogni. Lehunytam a szemeimet, mire ő ismételten felkapta a lábaimat, és kíméletlenül a falnak nyomott. Sokkal mélyebbre ért el bennem, én pedig már teljesen elvesztettem az eszemet.
Az ajkamba haraptam, hogy ne sikítsak fel hangosan az élvezettől. A beteljesülés egy pillanat alatt magával ragadott, a testem ívbe feszült. Ryeowook is követett, és egy elfojtott nyögés kíséretében belém élvezett.
Lihegve vártuk, hogy helyre álljon a lélegzet- és szívverésünk. Kinyitottam a szemeimet, és Wookie vállára fektettem a kezeim.
Értette a célzást, kihúzta belőlem a szerszámát, és kicsit távolabb állt, miközben lerakott. Megfogtam a kezét, és már csak annyi erőm volt, hogy behúzzam magam mellé az ágyba, és előkotorjam a takarót.

Amikor kinyitottam a szemeimet, kicsit furcsa érzés kerített hatalmába. Már nagyon rég volt, hogy egy férfi karjai között ébredtem fel, egy mindent elsöprő szeretkezés után.
Megszokásból az órára pillantottam. A szemeim azonnal elkerekedtek, és kibontakoztam Ryeowook öleléséből. Felkaptam magamra a ruhámat, és lefirkantottam egy gyors üzenetet, amit a párnára raktam.
Összeszedtem a gondolataimat, és elrohantam a kávézóba. Egész nap szinte ragyogtam, amit Sojin is megjegyzett. De nem tudtam ellene tenni, az éjszaka boldogsággal töltött el.
Este a lányok szintén átjöttek gyakorolni. Azonnal lecsaptam Soyeonra, és félrevontam.
- Mégis mi volt ez a Ryeowookos dolog? - kérdeztem megrovóan.
- Miért, történt valami? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Úgy is lehet mondani - feleltem, és elmosolyodtam.
- Tudtam! Láttam, hogy hogyan nézel rá... de mondhattad volna korábban is.
Szóval Soyeon mégsem gondolatolvasó, csak nagyon jól ismer.
- A tánc a legfontosabb.
- De most mi lesz veletek? Együtt lesztek, ugye?
- Fogalmam sincs - mondtam elrévedő tekintettel.
- Lányok, próbálunk még ma? - kérdezte Eunjung, mi pedig azonnal visszamentünk a többiekhez.
Tíz óra felé tudtam csak elindulni. A fényes utcákon mentem, annak ellenére, hogy az hatalmas kerülő volt nekem. De nem akartam újabb balhét.
Otthon megnéztem a lábtörlő alatt a kulcsot, de nem találtam. A szemöldököm felszaladt, miközben benyitottam a lakásba. Ryeowook ugyanúgy aludt az ágyamon, mint amikor itt hagytam. Éppen akkor fordult oldalra, így láthatóvá vált a kifejezéstelen arca. Nyugalmat sugárzott, és elmosolyodtam.
Mégis hogy tudta átaludni az egész napot? Nekik nincsenek próbáik?
Leültem mellé az ágyra, és a hátára raktam lágyan a kezemet.
- Ryeowook, ébredj - mondtam hangosan.
- Mpfagrrr - felelte.
- Átaludtad az egész napot, nem igaz, hogy még mindig fáradt vagy!
Erre azonnal felült, és elképedve meredt rám.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Fél tizenegy körül lehet - válaszoltam, aztán ránéztem az órára. - Igen, annyi az idő - erősítettem meg az előbbi kijelentésem.
Wookie nagyot sóhajtott, és visszadőlt az ágyba.
- Minah ki fog nyírni - suttogta erőtlenül.
Azonnal elkerekedett a szemem. Barátnője van?
Felálltam, és összeszedtem a ruháit, amit aztán odaadtam neki. Vagyis a hozzávágtam jobb kifejezés lenne...
- Most mi van? Máris elüldözöl? - kérdezte meglepetten.
- Miért, mit vártál?
- Mondjuk, hogy aranyos leszel velem, főzöl kávét, beszélgetünk... esetleg mást is csinálunk...
- Az egy barátnő dolga lenne - feleltem, és megvontam a vállamat.
- Visszavonom, amit tegnap mondtam. Nem változtál te semmit.
- Mintha annyira ismernél! Mindegy, ha nem tetszik, el lehet menni. Ha tetszik, akkor is.
Ryeowook durcásan meredt rám, de elkezdett öltözni. Egy utolsó pillantást vetettem a tökéletes felsőtestére, de aztán lesütöttem a szemeimet.
Ryeowook köszönés nélkül távozott, hangosan csapta be maga után az ajtót. Nagyot sóhajtottam, és az ágyra hanyatlottam. Ezt szépen megcsináltad Hyomin...

Összeszedtem a cuccaimat, és elmentem zuhanyozni.
Wookie nem keresett többé, és nem is láttam, egészen a következő fordulóig. Próbáltam teljesen figyelmen kívül hagyni, és csak a táncra koncentrálni.
De valahol belül, mégis üresnek éreztem magamat. Az újabb forduló előtti napon elhatároztam, hogy nem fogok vele foglalkozni.
Otthon készültem el - a lányokkal természetesen összeöltöztünk. Busszal mentem el az újabb helyszínre, és meglepve tapasztaltam, hogy sokkal többen vannak, mint az előző alkalommal. A kiesett csapatok is megjelentek, gondolom azért, mert követni szeretnék még a versenyt.
A lányokkal a megbeszélt helyen találkoztunk, és együtt mentünk be. Most már nem sustorogtak mögöttünk, de még mindig megnéztek.
Az újabb fordulóval a csapatok összhangját és felkészültségét akarták tesztelni. Mi választhattuk ki a dalt, de minimum hét térformaváltást bele kellett rakni.
Hatalmas szerencsénk volt, mert az egyik koreográfiánkban több is volt. Az első, aki megmutatta a táncát, az SNSD volt. Nagyon jól nyomták, ezt el kellett ismernem. De ettől függetlenül ugyanúgy unszimpatikusak maradnak. A második egy kis ismeretlen banda, akik továbbjutottak az első fordulón. Kicsit nehezebben birkóztak meg a feladattal, de annak ellenére, hogy kezdők, egész ügyesek voltak.
Utánuk szólt Eunjung, hogy mi jövünk. A tánctér közepére mentünk, miután Eunjung egyeztette a számunkat.
Jó érzés volt táncolni, de egy figyelő tekintettől nem tudtam szabadulni. Persze, az egész terem minket nézett, de egy szempár szinte kiégette a hátamat.
Ebből erőt merítettem, és még jobban kezdtem el táncolni. A mozdulatok vittek magukkal, én pedig koncentráltam, hogy minden rendben legyen, de mégis lazára vettem.
Ismét hatalmas tapsvihar közepette adtuk át a helyünket.
- Lányok, én megyek - szóltam közbe mosolyogva. Mindannyian elképedve meredtek rám.
- Mégis miért? - kérdezte először Q-ri.
- Tudjátok, elég rossz környéken lakok. Nem szeretném, ha megint lenne valami... incidens - feleltem. Már nem lesz ott senki, aki megvédjen. És nem is akarok másokra támaszkodni.
Soyeon szorosan átölelt.
- Pedig azt hittem, meg akarod nézni - suttogta úgy, hogy csak én hallottam.
- Az ellenkezője - vágtam rá. Röviden öleltem vissza, majd elköszöntem a lányoktól, és elindultam.
Felszálltam az első buszra, majd miután felmutattam a bérletemet, leültem az egyik ablak melletti székre.
Még nem mertem ránézni. Fogalmam sincs, hogyan alakulhatott ki bennem ez az érzés, és mikor, de minél jobban elnyomom magamban, annál jobb.
Amint hazaértem, ledobtam magamat az ágyamra. A plafont bámulva gondoltam bele, hogy mi lesz, ha vége lesz a versenynek.
Ha nem is mi nyerjük meg, felmondok, és tánctanárként fogok dolgozni! - döntöttem el magamban. Aztán ha elég pénz összegyűlik, nyitok egy saját iskolát, ahol mindenféle korosztálynak tanítani szeretném a táncot.
Észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő, miközben az elkövetkezendő időkön gondolkoztam. Magamhoz vettem a cuccaimat, és elmentem zuhanyozni.
Furcsa volt belegondolni, hogy itt kezdődött minden. Itt találtam meg azt a szórólapot, ami visszazökkentett az igazi életembe. Semmi pénzért nem hagynék fel újra a tánccal.

Read More