Hello baby ~2

A napsugarak lassan kúsztak végig az ágyunkon, és érték el a szememet. Úgy gondolták, ideje felkelni. Halkan morogtam egy kicsit, majd a kezemmel elkezdtem oldalt hadonászni. Csak hogy a párnán kívül semmit nem találtam.

Felkaptam a fejem, és miután kinyitottam a szemem, láttam csak, hogy teljesen egyedül vagyok. Kicsit elszomorodtam.

Amint felkeltem, felöltözés nélkül kimentem a konyhába. De az étkezőben vettem észre, hogy ott már meg van terítve. Finom pirítós illata csiklandozta meg az orromat.

Mondanom sem kell, hogy két perc múlva már semmi nem maradt belőle. A frissen facsart narancslevet is megittam, és hálálkodtam az égnek, amiért ilyen barátom van.

A nappaliban ültem le, és kezdtem el TV-t nézni. De egy idő után unatkozni kezdtem, ezért felhívtam Szandyt, hogy nincs e kedve átjönni.

Tíz perc se kellett neki.

- Szia - nyitottam ajtót.

- Figyelj, nagyon komoly dolgot kell mondanom - sétált be mellettem kissé feldúltan.

- Mégis mit? - kérdeztem, miközben utána futottam.

- Először ülj le - mondta. A kanapén foglaltunk helyet.

- Szóval nekem is pont úgy kezdődött, ahogy neked. Reggeli rosszullétek, hirtelen szédülés, de csak azt hittem, hogy összeszedtem valamit…

- Omo, te is terhes vagy? - sikítottam fel hirtelen.

- Hát, ma reggel néztem meg, és…

- IGEN! - A nyakába ugrottam, és szorosan átöleltem. Lehetne ennél tökéletesebb az életem?

- De csak egy probléma van… - nézett félre.

- Mi az, hogy probléma? Ez a világon a legszebb dolog!

- Hogy fogom Minho-nak elmondani…

- Egyszerűen. Mikor tegnap mondtam YoSeobnak, először ledermedt, de aztán boldog volt! Minho is biztos örülni fog!

- Azt mondod? - kérdezte félve.

- Miért ne örülne? Imádni foga a picit - mosolyogtam rá bíztatóan.

- Remélem - suttogta.

Kimentünk a konyhába, és csináltam magunknak teát. Közben végig arról beszélgettünk, hogy milyenek lesznek a gyerekeink.

Kicsit még mindig furcsa felfogni, hogy anya leszek. Én. Mindenesetre késznek érzem magam.

- Amúgy a szüleidnek elmondtad már? - kérdezte Szandy.

A bögre, amit fogtam, kicsúszott a kezemből, és a földre érve darabokra hullott. Fájdalom hasított a lábamba, de nem mozdultam.

A szüleim… nem is gondoltam rájuk…

Szandy gyorsan az asztalra rakta az ő csészéjét, és összeseperte a széthullott darabokat. Közben folyton mondott nekem valamit, de nem jutottak el az agyamig a szavak.

Apa talán még túlteszi magát a híren, de anya (igen, nálunk tökéletesen felcserélődtek a szerepek).

- Min, menjünk be a kórházba - ébresztett fel a mondata.

- Mi? Kórház? Soha! - eszméltem fel. A gondolattól is, hogy nekem be kell mennem, rosszul leszek. Így is eleget járhatok majd oda…

- Akkor mégis mit akarsz kezdeni a lábaddal?

- Kísérj el a fürdőbe, és megoldom - mondtam. Kelletlenül, de megfogta a kezem, és elsétáltunk a szomszédos szobába. Eszméletlenül fájt.

Elővettem egy törölközőt, és elkezdtem kiszedegetni steril törlővel a lábamból a szilánkokat. Minden véres lett szinte, de a szemeim előtt már csak az lebegett, hogy még egyet, még egyet.

Aztán a mérhetetlen kínszenvedés után megláttam a szivárványt - magyarul végre megszabadultam az égő fájdalomtól. Betekertem a lábamat.

Szuper, már két problémával nézhetek szembe - anya reakciójával, és YoSeob haragjával. Vajon nagyon hülyének nézne, ha nyár közepén hosszú nadrágot vennék fel?

Miután végeztünk, még egy kicsit takarítottam a konyhában, majd minden törékeny tárgytól távol a nappaliban ültünk le, miközben beszélgettünk. Hihetetlen, hogy szinte mindig volt valami témánk.

Ebédre rendeltünk magunknak kínait, és olyan négy felé ment haza.

- Akkor ma elmondod Minho-nak - jelentettem ki az ajtóban.

- Szeretném, ha magától jönne rá - nézett félre.

- De ha nem jön rá, ígérd meg, hogy elmondod - fogtam meg a kezét.

- Rendben - bólintott végül. Elköszöntem tőle, majd az ágyunkon feküdtem végig, valami könyvet olvasva. Hihetetlen, milyen unalmas itthon egyedül…

Öt óra körül jött haza YoSeob. Szinte kicsattant az örömtől.

- Megjöttem! - kiáltott be, mire rögtön felálltam, és odarohantam hozzá.

- Isten hozott - ugrottam a nyakába.

Illustracion by Szandy :D

- Milyen napod volt? - kérdezte kedvesen. Felkapott az ölébe, és úgy vitt be a hálónkba, mintha egy hercegnő lennék.

- Unalmas. Átjött Szandy, de míg nem volt itt, azt hittem meghalok - a fejemet a mellkasára hajtottam.

- Ne is gondolj olyanra, hogy meghalsz. Egyébként nem rúgott a pici lányunk? - kérdezte mosolyogva.

- Ikrek lesznek - húztam fel az orrom.

- Szóval nem?

- Azzal még várj egy pár hetet - mosolyogtam rá. Aztán a fülét a hasamra tette, és hallgatózott. Játékosan a hajába túrtam.

- Szóval, még kicsik nagyon - jelentette ki. Valami hátsó szándéka van…

- Igen, eléggé. Még egy hónaposak sincsenek - feleltem.

- Értem - suttogta, és a kezét végighúzta az oldalamon. Rögtön tudtam, hogy miben sántikál.

- Ezt nem kellene. Bajuk eshet - állítottam meg hirtelen a kezét.

- Finom leszek - lehelt egy csókot az ajkaimra, és rögtön megadtam magam.

Először levette rólam a hosszú nadrágot, aztán megszokásból végignézett a lábamon.

- Min, te meg mi a jó… - kezdett bele, de elakadt a szava, mikor átöleltem.

- Véletlen volt! - suttogtam.

Régen voltak problémáim, amiket nem is titkoltam YoSeob elől. De ez a korszakom véget ért, és ezért is féltem, hogy mit fog szólni, ha vágásokat talál a lábamon. Talán azt hiszi, hogy visszaestem.

- Szóval ezért vettél fel hosszú nadrágot… - motyogta.

- Nem akartam, hogy meglásd. Azt hittem, hogy azt fogod gondolni, hogy…

- Cssssh - rakta a mutató ujját az ajkaimra. - Ha te azt mondod, véletlen volt, el is hiszem neked - felelte mosolyogva.

Lehúztam magamhoz, és megcsókoltam.

***

- Éhes vagyok - gurultam át a hasamra.

- Mit szeretnél enni? Gyümölcs? - kérdezte kedvesen, és a hajamba túrt.

- Nem, azt semmiféle képen - ráztam meg a fejem, mire nevetni kezdett.

- Akkor?

- Fagyi - csillant fel a szemem.

- Fagyi?

- Tudod, olyat, amilyet a mekiben lehet kapni - bólogattam hevesen.

- Akkor menjünk el - felelte neme egyszerűséggel.

Felálltam, majd felöltöztem. Sétálva mentünk, mivel kellemes nyári esténk volt. Amint megvettük, a kinti résznél ültünk le, és mosolyogva beszélgettünk.

- Mikor kezd el nőni a hasad? - kérdezte csillogó tekintettel.

- Ha így folytatom a termelést, akár holnap - feleltem.

- Nem úgy gondoltam - vágott egy cuki fintort.

- Nem tudom. Még nem sokat tudtam beszélni a nőgyógyászommal…

- Férfi? - kérdezte szigorúan.

- Szinte csak férfi nőgyógyászok vannak - válaszoltam, és adtam neki egy rövid puszit.

- De…

- Nincs de. Örülj, hogy a város legjobb szülésze fogja világra hozni a gyermekeidet.

- Úgy érted, a kislányomat.

- Ha így folytatod, nem fog szeretni a fiad - csóváltam meg a fejem.

- De esküszöm neked, hogy kislányunk lesz!

- Ezt meg mi súgja neked, édesem? Az apai megérzésed? - Nevetnem kellett a kérdésem hallatán.

- A szívem - felelte durcisan. Tüntetőleg elfordította a fejét.

- Majd a vizsgálatok megmondják, hogy kinek lesz igaza - suttogtam, és magam felé fordítottam az arcát. Lágyan csókoltam meg.

Miután végeztünk, hazasétáltunk. Otthon elmentünk együtt fürödni, majd lefeküdtünk aludni.

Másnap szerencsére mellette ébredtem. Jó érzés volt hozzábújni, és közelebbről hallgatni a szuszogását.

A szívverését kezdtem el hallgatni, ami szépen lassan, a maga kis tempójában vert.

Lehet, hogy hülyeség, de kicsit féltékeny voltam a porontyaimra. Mármint imádtam őket, mindennél jobban, de ezentúl már nem én leszek YoSeob egyetlene. De velük képes leszek osztozni, ez nem fog problémát jelenteni.

Azonban még mindig ott volt az, hogy a szüleimnek valahogy el kell mondanom. Jobb hamarabb túlesni rajta, ezért még ma felhívom őket.

YoSeob édesen kezdte el nyitogatni a szemeit, miközben az én fejemben új peregtek lefelé a gondolatok, mint az esőcseppek az ablakon.

Adtam neki egy reggeli csókot.

- Jó reggelt - köszöntöttem 100 wattos mosollyal.

- Az egyszer biztos, hogy jó - felelte, és magához ölelt. - Szerinted mérges lenne a kislányunk, ha még egyszer megismerkednék vele közelebbről? - kérdezte.

- Milyen apuka vagy te - dorgáltam meg, de csak játékosan, amit ő persze értett.

Oldalra fordított, és a nyakamat kezdte elhalmozni csókjaival.

- Tudod, ki szeretném élvezni az életet, még mielőtt találkozunk anyukáddal - lehelte. Nevetni kezdtem, hogy mennyire egyre jár az agyunk.

- Nem fog meghalni. Csak max. egy kicsit megkerget…

- Konyhakéssel?

- Talán parfissal - válaszoltam nevetve.

- Igazad van, az nem vészes - bólogatott, mire még jobban nevetni kezdtem.

Miután végeztünk, kimentünk a konyhába reggelizni. Utána felhívtam anyut, hogy dél után átmegyünk hozzájuk.

Aztán 10 óra felé kopogtak az ajtón.

- Nyitom - kiáltottam, és elindultam. Az ajtóban (legnagyobb meglepetésemre) Szandy állt.

- Szia - köszönt.

- Gyere be! - invitáltam beljebb.

- Szia YoSeob - köszönt neki is. Kettesben kimentünk a konyhába, mivel a következő beszélgetést nem férfi füleknek szánták.

- Tegnap elmondtam Minho-nak…. - kezdett bele.

- És? Ugye örült?

- Hát… teljesen lesokkolt, és utána nem szólt hozzám….

Folytatást majd hozok (valamikor) xD Szandi, ha lelövöd a poént, tényleg megverlek ><

Read More

Beautiful Cherry-Queen 28. rész (YoSeob)

Reggel napsütésre ébredtem. YoSeob még aludt mellettem, felkaptam magamra a pólóját, és kiálltam az erkélyre.

Kellemes eső utáni illat csapta meg az orromat, és a nap sütötte az arcomat. De még korán lehetett, mert a lábam elkezdett fázni. Bemenni azonban még nem volt kedvem.

A karomat a mellkasom előtt fontam össze, és csodáltam azokat az embereket, akik végig rohannak az utcán. Ne is néznek egymásra, csak az számít nekik, hogy leadják a gyereket az iskolába, vagy hogy beérjenek időben a munkahelyre. Mindenkit a saját maga gondja foglalkoztat, és ez talán így is van rendjén.

Felnéztem az égre - ami szerencsére színtiszta kék volt. Sehol egy felhő.

Hamar csatlakozott hozzám YoSeob, és a karját a derekam köré fonta.

- Jó reggelt - adott egy puszit az arcomra.

- Neked is. Azt hiszem, most már haza tudok menni - néztem az útra.

- Elkísérlek, ha vársz egy percet - mondta.

A csodás pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Kibontakoztam YoSeob öleléséből, és bementem. Leültem az ágyra, betakartam a lábam, és csak utána vettem fel a telefont.

- Itt Hana beszél - szóltam bele.

- Jó reggelt, YooLee menedzsere vagyok.

- Jó reggelt.

- Mikor szándékoznak indulni? Szeretnék magukkal menni, hogy egyszerre tudjuk őket hazahozni.

- Rendben. Úgy egy óra múlva indulnánk, mert arra gondoltunk, hogy elmegyünk ebédelni közösen.

- Tökéletes ötlet. Hova menjek?

Lediktáltam neki a címet, és megbeszéltük, hogy legyen itt időben, majd leraktuk.

YoSeobbal elkészültünk, és gyorsan átugrottunk hozzánk. Mint ahogy sejtettem, ott találtunk rá GiKwangra és Torira.

Felébresztettük őket, elmondtuk nekik, mi a szitu, majd Tori mondta, hogy ő most nem ér rá, mert egy iskolai barátnőjével találkozik, így ő nem jön.

Visszamentünk a fiúk lakására, és a maradék időben felmentünk, és mindenki ivott egy csésze kávét. Utána már mentünk is lefelé, ahol várt minket YooLee menedzsere. Bemutatkoztak egymásnak, és indultunk is.

Viszonylag hamar odaértünk, bár amikor már nem volt betonút a tegnapi eső miatt latyakban mentünk.

Amikor kiszálltunk, mindenki a ház felé vette az irányt.

- Majd bemegyünk - mondta YooLee menedzsere és egy fényképezővel a kezében elindult a part felé. Csak ekkor vettem észre, hogy ott állt a lány. Az állam is leesett, olyan gyönyörű volt abban a pillanatban.

Gyorsan megfogtam YoSeob kezét, és még mielőtt jobban szemügyre vehette volna, magam után húztam be a házba. Ott fogadott minket DongWoon a nappaliban. A srácok leültek vele beszélgetni, én pedig Ji Hye szobája felé vettem az irányt.

- Kop-kop, bejöhetek? - nyitottam be.  

- Hát persze - mosolyogott rám Ji Hye.  

- Mizujs? - ültem le az ágy szélére.

- Pakolgatok. Egyébként mindenki szakított mindenkivel - mondta nevetve.

- Komolyan? - néztem rá. Erre még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

YoSeob kopogott be.

- Bejöhetek? - kérdezte, mire Ji Hye bólintott. YoSeob rögtön hozzám jött, megfogta a csípőmet, és az ölébe ültetett vissza. A mutatványát egy rövid kacajjal jutalmaztam meg.  

- Szóval, visszatérve, tényleg? - kérdeztem Ji Hye-től.  

- Igen.

- Miről maradtam le? - kérdezte YoSeob.

- Szakítottak. Mindenki - mondtam ki nagy nehezen.

- És most mi lesz? - nézett Ji Hye-re a barátom.

- Nem tudom… majd meglátjuk.

Ji Hye ezután folytatta a pakolászást, én pedig megkérdeztem tőle, hogy lenne e kedve velünk ebédelni. Természetesen igent mondott.

Miután végzett, kivittük a bőröndjét a kocsihoz, majd visszamentünk a nappaliba. Leültünk, és beszélgettünk, miközben vártuk, hogy a többiek elkészüljenek. DooJoon és JunHyung jött ki hamarabb, majd HyunSeung, DongWoon és GiKwang.

Még ki se nyílt az ajtó, amikor rossz előérzetem támadt, ezért oda néztem. YooLee jött be a menedzserével, de kicsúszott a lába a papucsból, és a szemem láttára esett hátra, és koppant a feje egy hatalmasat. Szinte a vér is megfagyott az ereimben, annyira megijedtem.

Én az elsők között voltam, akiknek sikerült kapcsolnunk. Mivel sztaffos voltam, kötelező volt számomra, hogy egy kisebb elsősegély tanfolyamot elvégezzek, ami most elég hasznos volt.

- Álljatok távolabb, hogy levegőt kapjon. YoSeob, segíts bevinni a kanapéra - utasítottam mindenkit.

Seobie rögtön odament, és egyszerűen felkapta. Amint lerakták, elmondtam neki, hogy emelje magasba a lábát, én pedig addig szemügyre vettem az arcát.

- Csak elájult, nem hiszem, hogy vészes. Nem vérzik semmije. Ji Hye, hozz egy hideg vizes rongyot, valaki pedig csináljon egy jó cukros teát - adtam ki a többi parancsot. Ji Hye elrohant sejtésem szerint a frdőbe, DooJoon pedig a konyha felé vette az irányt.

DongWoon csak állt ott, és nem tudta, mit tegyen.

Fél perc múlva YooLee elkezdte nyitogatni a szemeit.

- Hol vagyok? - kérdezte.

- Elestél, és elájultál. De nincs semmi baj - nyugtattam, és még egyszer megtöröltem az arcát.

Elvettem DooJoontól a teát, és vártam.

- Már jobban vagy? Nem szédülsz? - kérdeztem kis idő után.

- Minden rendben. Felülhetek?

- Persze, de csak lassan. Semmi hirtelen mozdulat. Nagyon fehér vagy még - állapítottam meg.

YooLee hátra rakta a kezét, és ahogy mondtam, lassan ült fel. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd ki is nyitotta. Odaadtam neki a bögrét, és lassan kezdte kortyolgatni.

- Te jó ég, ez nagyon édes - vágott furcsa fintort, mire mindenki megkönnyebbült egy kicsit.

- Nincs itt semmi baj - mondtam mosolyogva, majd felálltam. YooLee menedzsere olyan pillantásokkal nézegette a lányt, mint aki azt se tudja, hogy fiú e vagy lány.

Miután YooLee megitta a teát, kicsit visszaköltözött a szín az arcába, de még mindig sápadtnak tűnt egy kicsit.

Ott maradtam YooLee mellett, és beszélgettünk egy kicsit. Neki is elmondtam az ötletünket az ebédről, és beleegyezett.

Fél óra múlva, mikor már teljesen meggyőződtem arról, hogy YooLee teljesen rendben van, elindulhattunk. Az én autómban ült Ji Hye, DongWoon, GiKwang és YoSeob. A másik autóban ült YooLee, a menedzsere, JunHyung, és Hyunseung meg DooJoon.

Először az étterem felé vettük az irányt. Leparkoltunk, és bementünk. 

Read More

Beautiful Cherry-Queen 27. rész (YoSeob)

Ez sem lett a leghosszabb, de a következőt tényleg megpróbálom kicsit hosszabbra írni ^^

Hazafurikáztunk, de még mindig szakadt az eső. Egy fél órás dugóba keveredtünk bele.

- Úgy tűnik, ma nem akarják az égiek, hogy hazajussak - hajtottam a fejemet a kormányra.

- Mert mindenki azt szeretné, ha kettesben lehetnénk - hallottam YoSeob hangján, hogy vigyorog.

- A meleg hálószobámban, zárt ajtók mögött, két tonna takaró alatt is kettesben lennénk - mondtam elnyűtten.

- Ha fázol, felmelegítelek - válaszolta, és átölelt. A fejemet a vállára hajtottam. Mikor két centit mozdult a sor, csak le kellett nyomnom a gázt, így nem volt baj ebből.

- Miért akartad, hogy veled menjek? - kérdeztem hirtelen.

- Mert jó lenne, ha ott lennél…

- Egész idő alatt dolgozni fogtok, nem?

- Igen, de a tudat, hogy oda mehetek aludni, ahol te is vagy, jobb, mint az, hogy több ezer kilométerre vagy tőlem.

- Ez csak egy hónap. Túl fogjuk élni - adtam neki egy puszit, mire hirtelen mögöttem dudálni kezdtek.

Mosolyogva hajoltam egy kicsit előre, és léptem a gázra.

- Holnap mennünk kell DooJoonékért - sóhajtottam nagyot.

- Kíváncsi vagyok, mi alakul közöttük.

- Nekem mondod? Ennél érdekesebb szerelmi sokszöget keresve sem találnánk - mondtam nevetve.

- Kicsit sajnálom azért őket…

- Mert nem mutatják ki az érzelmeiket, és hamis kapcsolatokba mennek bele, mikor a szívük mélyén mindannyian tudják, hogy kit szeretnek? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Mintha olyan könnyű lenne kimutatni az érzelmeket - mormogta az orra alatt, de szerencsétlenségére hallottam.  

- Most rám célzol ezzel? - kérdeztem vissza.

- Például. Két évig te sem léptél semmit…

- Ez teljesen más - néztem rá. Fájt, hogy ő ezt nem látta be. - Tegyük fel, hogy két évvel ezelőtt bepróbálkozok nálad. Ez már ott megbukott, hogy soha nem rohantam férfiak után. Másrészt pedig 100%-ig biztos voltam abban, hogy te nem úgy érzel irántam. Csak magamnak okoztam volna fájdalmat, ha visszautasítasz.

- De ha nem tettem volna? Ha már akkor rádöbbentem volna, hogy téged szeretlek? - kérdezett vissza.

Ránéztem egy sokatmondó pillantással. Két évvel ezelőtt YoSeob azt sem tudta, hogy nő vagyok. Csak egy sztaffos voltam neki a sok közül. Ha az egyikőjük randira hívta volna, biztos kikosarazta volna. Ezt mind a ketten jól tudtuk.

A kisebb nézeteltérésünk után csendben ültünk az autóban, csak az eső kopogása hallatszódott. Be akartam kapcsolni a rádiót, de szerintem beázott, vagy valami ilyesmi, mert meg sem mukkant.

Tovább ültünk csendben.

Idegesen a hajamba túrtam, és szidtam magam, amiért ennek pont most kellett megtörténnie.

- Kicsim, ne frusztráld magad - fűzte YoSeob az ujjait az enyémekbe.

- Valld be, hogy a gondolataimban olvasol - mondtam nagyot sóhajtva.

- Szívesen mondanám, de csak azért mondtam, mert szinte fújtatsz, és csak akkor szoktál a hajadba túrni, mikor ideges vagy - válaszolta vigyorogva.

Mégis mikor ismert ki ennyire?

Odahajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam, de most nem egy duda zavart meg minket - hanem valaki kopogtatott az ablakomon. Idegesen húztam le, és minden ámulatomra JunHyung állt ott.

- Nem baj, ha beszállok? - kérdezte.

- Dehogy - vágtam rá, és figyeltem, ahogy beszáll.

- Hol jártál? - kérdeztem tőle.

- Találkoztam valakivel - mondta kissé mogorván. Messziről látszott, hogy nem volt jó a kedve.

- Ugye nem Harával? - kérdeztem. Remélem, nem veszekedtek megint.

- Nem - vágta rá. Többet inkább nem is kérdezek.

Ismét beállt egy kisebb csend. Már idegesítő volt, szinte késztetést éreztem, hogy valamiről csacsogni kezdjek, ezzel is megtörve a csendet.

- Holnap vasárnap, igaz? - kérdezte Jun végül.

- Aha - felelte YoSeob.

- Akkor mit szólnátok, ha holnap délelőtt mennénk értük, és elmennénk ebédelni együtt? Utána már úgyis pakolni fogtok, nem? - vetettem fel, mire mind a ketten helyeslően bólogattak. Szerintem a többiek is bele fognak menni.

A sor ismét megindult, és végre eljutottunk a fiúk házáig. Nem kockáztattunk még egyszer, ezért felmentem YoSeobékhoz, és ott bújtam bele egy pokrócba. YoSeob hozott nekem egy forró csokit, amit egy csókkal háláltam meg.

Kicsit üresnek éreztem már a lakást. DongWoon és DooJoon nem volt itt, Jun a szobájába zárkózott, GiKwang és Tori szerintem nálunk voltak, HyunSeung meg fogalmam sincs, hol lehetett. Egyszóval szinte kongott a hatalmas ház.

De amint megittam a forró csokit, YoSeob elfeledtette velem még azt is, hogy holnap korán kell kelni. 

Read More

Beautiful Cherry-Queen 26. rész (YoSeob)

Nem a leghosszabb, és bocsánat a kimaradásért, de remélem tetszik ^^

Szinte éreztem, ahogy ketyeg bennem egy óra. Már csak két nap, ami édes kevés nekem.

- YoSeob, menjünk el együtt egy koncertre - javasoltam.

- Benne vagyok. Melyikre?

- Ma este lesz egy Big Bang koncert. Szereted őket, igaz?

- Aha. Szerzek jegyeket - mondta, és már kapta is elő a telefonját. Egy számot hívott fel, és mondta, hogy megvannak a jegyeink. Pedig biztos voltam benne, hogy már minden jegy elkelt.

A koncert este kezdődött, addig pedig elütöttük az időt. Egy órával előtte mentem haza, hogy időben el tudjak készülni.  

YoSeob háromnegyed hétkor jött át. Rajta egy fehér ing volt.

Összefűzte az ujjainkat, és adott egy rövid puszit az ajkaimra.

- Mesésen nézel ki - suttogta, mire elmosolyodtam.

Bezártam az ajtót, majd beültünk az autóba, és elindultunk. Egy szabadtéri helyszínen volt, ezért is öltöztünk ilyen lazán. Nem álltunk be a sorba, hanem a VIP-eseknek fenntartott résznél előre mentünk, és megálltunk bal legszélen.

Aztán végre elkezdődött a koncert. Ismét jó volt úgy nézni, hogy nem nekem kellett ugrálnom, és figyelnem minden apró kis dologra. Mellettem YoSeob állt, és velük együtt énekeltük a dalaikat, én hol hamisan, de nem ez számított, csak az, hogy kikapcsolódtam. Egy kicsit megszűnt minden problémám, és mi ketten voltunk, mert a Big Bang.

A koncert kb. két órás volt. A tömeg egy emberként keseredett el, amikor G-Dragon utoljára lement a színpadról (egy fergeteges ráadás Fantastic baby után) megköszönve mindenkinek, hogy eljött. Aztán eredt el az eső.

YoSeobbal nevetve egymásba karolva indultunk el a kocsi felé. Pára felismerték YoSeobot, de most szerencsére nem zaklatták.

Beültünk az autóba, és indítani akartam, hogy minél hamarabb hazaérjünk a jó meleg lakásomba. De az eső miatt hatalmas sár keletkezett, és nem indult el, akármit tettem.

- Hé, ez nem ér! - csaptam a kormányra. Érdekes, hogy rajtunk kívül mindenkinek sikerült már haza mennie.

- Nyugi. Egy kicsit várunk, és utána megint megpróbálod, rendben? - tette a kezét az enyémre.

- Oké - néztem rá mosolyogva.

Aztán kikapcsolta a biztonsági övemet, és a derekamat megfogva az ölébe rakott, miközben végig nevettem.

- Most ezt miért? - kérdeztem, és a homlokomat az övének támasztottam. Gyengéden kezdett el játszani az ajkaimmal.

- Nem szeretnék unatkozni - felelte végül csintalan mosollyal.

A szám szélére adott egy puszit, majd kicsit oldalra ment. Ahol csak járt, mindenhová adott puszit, még a szememre, és az orromra is.

A keze, ami eddig a csípőmön pihent, oldalra seperte a kisebb hajszálakat az arcomból, majd kivette a tűket, és hagyta, hogy leomoljon a hajam a vállamra. Adott egy puszit a fülemre, majd játékosan beleharapott, mire felnevettem röviden. A nyakam ívén haladt egyre lentebb.

Abban a pillanatban örültem, hogy eleredt az eső, mert mind a ketten bőrig áztunk. YoSeob felsőteste bár nem volt olyan, hogy kidagadtak az izmok, de számomra tökéletes volt. Gyengéden kezdtem el simogatni, majd egyre fentebb húztam az ingjét.

- Játszunk - tért fel hirtelen újra az arcomhoz.

- Mire gondolsz?

- Az veszít, aki hamarabb csókolja meg a másikat - mondta ki. Elnevettem magam, egyszerűen éreztem, hogy én fogok veszíteni.

- Mit kap a nyertes? - kérdeztem ravaszul.

- Ha te nyersz, miután hazajöttem, egy teljes hétig minden este elviszlek Seoul legjobb éttermeibe.

- De ha te nyersz?

- Gyere velem New Yorkba - mondta komolyan, és mélyen a szemembe nézett. Már most megcsókoltam volna, de nem hagyhattam itt mindent.

- Legyen - mentem bele a játékba.

Ő kezdett. A kulcscsontomra helyezte az ajkát, és lassan felfelé kezdett el haladni. Kínzó lassúsággal. Szinte égetett a vágy, hogy magamhoz vonjam, és szenvedélyesen csókoljam meg.

De csak egy reszkető sóhaj futott ki az ajkaimon.

Az állam ívénél folytatta. A csiga tempót most sem hagyta el, ugyanolyan lassúsággal haladt tovább. Az államra is adott az puszit, majd egyre fentebb. Az ajkaim mellett haladt el.

Úgy éreztem, mintha fizikális károkat szenvednék, amiért nem csókolhatom meg. De fentebb haladt, és itt jött el az én időm.

A nyakára tapadtam, és enyhén belé haraptam. A kezemmel kigomboltam az ingjének a legfelső gombját, majd ott haladtam tovább. Az inge szélénél nyomtam apró csókokat a selymes bőrére.

Aztán a kezeim lentebb kalandoztak, és a térdétől felfelé indultak el. A körmeim felszínét húztam végig rajta, de éreztem, hogy enyhén beleremeg. Az inge alá nyúltam be, és a mellkasát simogattam.

Aztán hirtelen mindent abba hagytam, és hátra húzódtam egy kicsit. Értetlenül pillantott rám.

Enyhén szétnyitottam az ajkaimat, és az alsót nyaltam meg. Közben a másik kezemmel szexisen beletúrtam a hajamba.

Ekkor veszített ő. Éhesen tapadt a számra, és nem kellett sokat várni, míg viszonoztam édes csókját. A hátamra tette a kezét, és elmélyítette a csókunkat.

Én szakítottam meg egy mosollyal.

- Veszítettél. Készítsd a pénztárcád - suttogtam, és visszaültem a helyemre.

- Csaltál. Kihasználtad az adottságaidat - mondta durcisan.

- Szabályokat nem mondtál - kacsintottam rá, és beindítottam az autót - ami csodák csodájára elindult. 

Read More

Just sh*t up and love me ~ 2

Pár lépést tudtunk csak megtenni úgy, hogy nem szólt senki. Aztán csatlakozott a kis hármasunkhoz Jonghyun.

- Na, nem is olyan jó elöl menni? - kérdeztem, miközben játékosan a vállába ütöttem.

- Aha - válaszolta, és Minhoval váltottak egy rövid pillantást. Aha, itt még van valami!

De inkább nem kérdezgettem, ha nem akarja elmondani, nekem oké.

- Szóval, miről beszélgettetek? - kérdezte végül Jonghyun.

- Nos, múzeumokról, túrákról, Taeminről… - soroltam.

- Milyen érdekes témák. Inkább beszéljünk Minhoról - mondta sunyi vigyorral. Erre az említett felkapta a fejét.

- Mi?

- Inkább hagyjuk - mentem kicsit előrébb. A fiúk még marták egy kicsit hátul egymást. Sikerült a túravezetőt utolérnem.

- … és akkor, amikor már azt hitte mindenki, hogy vége a túrának, még vissza kellett fordulnunk - mesélte épp.

- Honnan is? - kérdeztem.

- A Mount Everestről. Hát nem figyelt? - dorgált meg.

- Elnézést, most sikerült utolérnem.

- Ez esetben gratulálok.

- Mióta az eszét tudja túravezető akart lenni?

- Micsoda badarság ez, dehogy! Én mindig is tanár akartam lenni - mondta büszkén.

- Akkor megvan, honnan ered ez a szadizmus - morogtam az orrom alatt, mire Key felnevetett.

- Tessék? - kérdezett rögtön vissza.

- Csak épp azt említettem, hogy milyen színes errefelé minden - hazudtam szemrebbenés nélkül, mire Key meg jobban nevetett.

Mikor nem vette észre, enyhén a lábába rúgtam, és sokatmondó pillantást vetettem rá.

Aztán hirtelen minden rosszra fordult.

Csak egy kiáltást hallottam, és egy szörnyű hangot. Rögtön odakaptam a fejem, és láttam, hogy valaki eszeveszett sebességgel száguld lefelé. Rémülve ismertem rá Minho-ra.

A kezemet a szám elé kaptam, és éreztem, hogy valaki megtart. Összeestem volna?

Nem észleltem semmit a külvilágból. Csak azt láttam, ahogy Minho egyre lentebb csúszik. Aztán eltűnt a szemem elől.

- Azonnal utána kell mennünk - álltam fel hirtelen egy határozott mozdulattal.

- Úgy ötven méterre van innen egy út, ami lefelé vezet - mondta tétován az idegenvezetőnk, de még ő sem eszmélt fel.

Nem törődtem a többiekkel, futva haladtam előre. Tényleg ott volt egy leágazás, de nagyon bizonytalannak tűnt.

De ez jelen pillanatban nem foglalkoztatott. Belevetettem maga a sűrű bokrok közé. Levettem a kalapom, és egy idő után azzal kezdtem el magamnak utat csinálni.

Aztán meghallottam egy folyó hangját. Amint mentem még egy kicsit, láttam, hogy egy patak csordogál előttem. Afelé vettem az irányt, amerre Minho lehetett. Csak futottam, és futottam, nem érdekelt semmi más.

Végül megtaláltam, és ott feküdt. A pillái le voltak hunyva, a fél keze a mellkasán, a másik pedig mellette feküdt.

Rögtön odarohantam hozzá.

- Minho, Minho, kelj fel! - utasítottam, miközben térde estem. A kezemet az arcára tettem, és finoman elkezdtem simogatni.

- Kérlek, térj magadhoz! - suttogtam remegő hangon.

- Na, gyerünk! Ha felkelsz, ígérem, hogy… elmegyek veled! Csak nyisd már ki a szemed - könyörögtem neki végig. Már könnyek is gyűltek a szemembe.

Ahogy végignéztem Minho-n, rájöttem, hogy soha nem akartam így látni. Így olyan védtelennek tűnt. Újra látni akartam a mosolyát, csak még egyszer.

Aztán röhögést hallottam a hátam mögül, és végül Minho is elkezdett kuncogni. Értetlenül néztem hátra, és láttam, ahogy Jonghyun a hasát fogja.

Előre meredtem ismét, és Minho is nevetett.

Aztán mindent megértettem.

Ezek a hülyék átvertek, csak teszteltek.

Mérgesen felpattantam, és elindultam a visszafelé vezető úton.

- Ne csináld ezt, csak egy vicc volt - jött utánam az áldozat, de még mindig nevetett. Csak én nem láttam ezt viccesnek?

- Mondhatom, kiváló humorod van! - kiáltottam fel, de egy pillanatra sem álltam volna meg.

- Rendben, bocsánatot kérek. Így jó?

- Aha, persze - vetettem oda, és mikor megtaláltam a kis ösvényt, rögtön felfelé indultam.

- De most úgy mondd, hogy elhiggyem.

Ó, a kis fattyú, még utasítgat? Na, majd meglátja, kivel húzott ujjat...

Nem állt szándékomban válaszolni. A lábam viszont nem így gondolta, és megcsúszott egy ágon. Tökéletes hasast mutattam be, 5 csillagot kérek érte.

Minho újra nevetni kezdett, de már közelebbről hallottam.

Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, és tovább indultam.

Már a fő ösvényen haladtam, mikor utolért. Az idegenvezető csak nézett, hogy mi is történt.

- Elnézést kérek - kezdett bele újra Minho.

- Nincs olyan, hogy elnézést. Szándékosan leesel, csak hogy a reakciómat megnézd? Nem lett volna egyszerűbb egy kevés időt várnod, míg bedőlök a trükkjeidnek? Nem, biztosan nem. De most elintézted, hogy soha többé ne nézzek rád úgy - mondtam, és ismét vágtatásba kezdtem. Hatalmas mennyiségű energia gyűlt fel bennem, valahogy ki kellett adnom.

- Hyung… te tényleg tettetted az egészet? - kérdezte hirtelen Taemin. Rémült hangjára megálltam,és rá néztem. Szemei csillogtak, de most nem a boldogságtól.

- Csak egy vicc volt, nincs semmi bajom - nézett Minho is rá. A kis maknae elkerekedett szemekkel nézett először rá, majd lesütötte a szemét.

- Én azt hittem, bajod esett - suttogta.

- Látod? Csak bajt okoztál mindenkinek - szóltam közbe szúrósan.

- Baj? Dehogy baj! Kicsit megrémültem, de ha Minho-nak nincs semmi baja, akkor minden oké - mondta hatalmas vigyorral Taemin. Jól hallottam? Ideje lenne kimosatni a fülem…

Most rajtam volt a sor, hogy elkerekedjenek a szemeim.

Szóval ő ennyivel le is rendezte? Nem is akadt ki, nem is ijedt meg? Sosem fogom megérteni a férfiakat…

Az idegenvezető megköszörülte a torkát, majd tovább haladtunk. Most nem voltak klikkesedések, mindenki együtt haladt.

Senki nem beszélt. Lehet, hogy miattam, mert szinte gyilkos légkört teremtettem.

A túra elég lassan, de véget ért. Fáradtan sétáltunk vissza az autóhoz, ami érdekes módon megint ott volt. Kivettem a táskámból egy szendvicset, és elkezdtem rajta nyammogni.

Először engem tettek ki, majd hullafáradtan sétáltam fel az ajtómig. A kulcsomat kerestem a táskámban, amikor egy kar ölelt magához.

- Sajnálom, hogy megijesztettelek. Csak egy viccnek szántam, de ha tehetném, visszacsinálnám - suttogta Minho a fülembe. Ezek szerint követett.

- Ha azt mondom, megbocsájtok, akkor elengedsz? - suttogtam. A közelsége teljesen megrészegített.

- Mi történik, ha azt mondom, hogy nem? - kérdezte csintalanul. Rá pillantottam - és végzetes hibát követtem el ebben. Elvesztem a gyönyörű szemeiben, és egyedül nem is sikerült volna megtalálnom magam. Ő segített nekem, úgy, hogy mézédes ajkait az enyémekre tapasztotta.

Erős akartam lenni, és ellökni magamtól. De végre be kellett ismernem, hogy tetszik nekem. Nem is kicsit.

Szenvedélyesen csókolt meg. A karját a derekamon hagyta, én pedig automatikusan a nyaka köré fontam. Átkoztam az eget, hogy ez a csók nem hamarabb történt meg.

A levegőhiány vetett véget a csókunknak. A homlokomnak döntötte a sajátját.

- Holnap gyere el velem. Csak mi ketten - mondta.

Elpirultan bólintottam egy aprót, majd hagytam, hogy elengedjen.

- Ezt mégis mire véljem? - hasított át a levegőn az ismerős hang. A fenébe, észre sem vettem…

- Onew, én meg tudom magyarázni… - fordult felé Minho, pont úgy, ahogy én is.

- Hallgatom - fonta keresztbe a karjait.

- Minho és én járunk - jelentettem ki.

- Tessék? - nézett rám az unokatestvérem.

- Akár elfogadod, akár nem. Együtt vagyunk, és kész. Holnap pedig randizni fogunk - mondtam keményen. A mai nap után megkeményedtem. Hány kilómétert is sétáltam? Nem tudom, csak azt, hogy már nagyon fáradt voltam.

- Nyugi. Nem akartam megtiltani semmit, csak gratulálni akartam - emelte fel a kezeit, miközben nevetett.

- Komolyan? - nézett rá Minho. Láttam, hogy az álla már rég a földet verdeste. Igazából, ha lett volna erőm, az enyém is ott hevert volna. De perpillanat csak a finom, pihe-puha ágyikóm tudott foglalkoztatni.

Mindenesetre odaléptem Onew-hez, és nyomtam egy puszit az arcára.

- Köszönöm, de majd holnap beszélünk még - mondtam, és végre bemehettem a házba. Fürdés nélkül az ágyba vetettem magam, és végre véget vetettem ennek a lehetetlenül hosszú napnak. 

Read More

Hello baby

A keresztanyuka szerepében: Maci, alias Szandy.

A keresztapuka szerepében: Béka, alias Minho.

Az apuka szerepében: Madárka, alias YoSeob.

Az anyuka szerepében: Az egyetlen személy a történetben, aki nem egy állatkertből szabadult. Alias Min.

A történetben feltűnhetnek dínók, rappper nyuszik, perverz, gonosz leaderek, félénk maknae-k (akik talán nem is olyan tudatlanok), rámenős főtáncosok, és még többen.

Felelősséget nem vállalok kóros röhögő görcsért, vagy egyéb problémáért. Kérem a telefonokat lenémítani, a zenét bekapcsolni, és kényelmesen hátradőlni a székben. És mindenek felett: élvezzék az általam megszült történetet, ami szintén a gyerekem.

Kicsit idegesen mászkáltam fel-alá a szobában. Már vagy egy hete minden reggel rosszul voltam, ami elég gyanús lett nekem. Ma reggel ki is derült, hogy miért.

Terhes vagyok.

Egy kicsi YoSeobot hordok a szívem alatt - és nem tehettem róla, de erre a gondolatra mérhetetlenül boldog lettem. Eddig szétszórt voltam, sőt, volt olyan, hogy a fejem se tudtam, hogy hol van. De most minden a helyére zökkent, és végre tisztán tudok látni mindent.

Csengettek. Gyorsan elrohantam ajtót nyitni.

- Szandy! - sikítottam fel, és a nyakába ugrottam.

- Csak nyugodtan, nehogy valami baj legyen - ölelt át nevetve.

- Ja, amúgy gyere beljebb - engedtem szabad utat neki. Már számtalanszor járt nálam, így otthonosan mozgott, bement a nappaliba, és leült a kanapéra. Készítettem teát kettőnknek, és odaadtam neki, majd mellé telepedtem.

- Úristen, még mindig alig hiszem el - suttogta mosolyogva.

- Nekem mondod? - Lelőni se lehetett volna, úgy örültem.

- És, elmondtad már neki? - kérdezte izgatottan.

- Nem, még csak neked. És szeretnélek megkérni, hogyha megszületik… lennél a keresztanyukája? - kérdeztem kicsit félve. Már szinte a legjobb barátnőm volt, így számomra nem volt kérdéses, hogy ő a tökéletes jelölt.

- Omo, komolyan? Hát persze! - Gyorsan lerakta a bögrét, és átölelt.

- Köszönöm - suttogtam kicsit meghatódva.

- El ne sírd magad - mondta nevetve.

- De olyan boldog vagyok!

- Azt megértem. És hogy tervezed elmondani a szerencsés apukának?

- Még nem tudom - pirultam el egy kicsit. - Remélem, hogy magától fog jönni a dolog. És, hogy örülni fog neki…

- Viccelsz? Miért ne örülne? Születik egy cuki gyereketek! Tényleg, milyen nemű lesz? Tudod, anyai megérzés…

- Szerintem ikrek lesznek… egy kisfiú, és egy kislány. A legszebb kisfiú és kislány - egészítettem ki magam.

- Omo, az tökéletes!

- Ühümm - válaszoltam ismét elpirulva.

- Egyél sok gyümölcsöt!

- Ne is mondd, egy hete csak dinnyét tudok enni - mondtam nevetve.

- Nem félsz, hogy meg fogják utálni?

- Nem. Ki tudna ellenállni ennek a fenomenálisan finom gyümölcsnek?

Szandy csak nevetett. Majd megcsörrent a telefonja.

- Szia békám - szólt bele. - Nem, most itt vagyok Minnél - mondta. - Mindjárt otthon vagy? Akkor én is megyek - válaszolta, majd lerakta.

- Ne mondj semmit, hazamész az uradhoz - mondtam, még mielőtt megszólalhatott volna.

- Igen, de nem baj, igaz?

- Dehogy.

- YoSeob mikor jön?

- Ma nem jön haza… majd csak holnap - feleltem kicsit elkenődve.

- Ne légy szomorú, ami késik nem múlik - kacsintott rám.

Kiment, felvette a cipőjét, elköszönt, és már ment is.

Nagyot sóhajtva telepedtem le a nappaliban. Bekapcsoltam a TV-t, és valami filmet kezdtem nézni.

Reggel az ágyamban ébredtem. Nem is emlékszem, hogy átsétáltam volna…

Amikor kimentem a konyhába, rá is jöttem, hogy nem egyedül mentem át. YoSeob biztos hazajött még hajnalban, és átvitt. Most éppen a konyhában szorgoskodott, és reggelit csinált nekem.

- Nocsak, mi készül itt? - mentem ki fülig érő szájjal.

- Gyümölcssaláta. Csak mert olyan jó férj vagyok, hogy tudom, hogy egész héten csak gyümölcsöket ettél - felelte, és adott egy csókot. Még nem volt a férjem, csak ezzel hülyéskedtünk.

- Nem is kívánhatnék ennél jobbat - feleltem, és felültem a konyhapultra.

- Sajnos nekem mindjárt vissza kell mennem dolgozni, de este amint tudok, jövök - mondta.

- Ohh, értem - válaszoltam. Rögtön odafordult hozzám, és egy puszit adott az arcomra.

- Sietek, komolyan - mondta, és mélyen a szemembe nézett, mire bólintottam.

Akkor most nem alkalmas elmondanom. Majd este… mit fogok én addig csinálni?

Miután megreggeliztünk, fogta a kabátját, és elrohant.

- Várj, mára esőt mondanak - adtam oda neki egy esernyőt.

- Mi lenne velem nélküled - fordult vissza mosolyogva, mire kissé elpirultam.

Adott még egy búcsú puszit, és most már tényleg rohant.

Délután négy felé csöngettek megint. Tudtam, hogy nem YoSeob az, mivel neki van kulcsa.

Az ajtóban Sessy állt, és Jonghyun. Hatalmas mosollyal rejtegettek valamit a hátuk mögött.

- Gyertek be - invitáltam őket beljebb. A nappaliban ültünk le megint.

- Szóval, minek köszönhetem a látogatásotokat? - kérdeztem megtörve a csendet. Sessy Jonghyunra mosolygott, és bólintott.

Jonghyun elővette a háta mögött rejtegetett szatyrot, és átadta.

- Tudjuk, hogy még kicsit korai, de amint megláttam, nem tudtam ott hagyni - mondta Jonghyun.

- Mégis miről… - nem tudtam végig mondani, amint megláttam, mit rejt a szatyor. Egy dínós pizsamát, és egy dínó plüsst, plusz egy dínós tányért, hozzá illő kanállal, villával, és késsel.

Elkezdtem kacagni, mire furcsán néztek rám.

- Szandy elmondta tegnap, igaz? - kérdeztem nevetve.

- Inkább kiszedtem belőle - mosolygott Sessy büszkén.

- Köszönjük szépen. Bár szerintem, ikrek lesznek - adtam ki a hatalmas titkot.

- YoSeob és az ikrek? Én majd csak egy menő kiscsajszit kérek, oké? - nézett Jonghyun könyörgő szemekkel Sessyre, mire a lány csak nevetni kezdett.

- Ha nem baj, kicsit később kérdd, oké? - kérdezte Sessy.

- De most olyan izgatott lettem - vágott furi fintort a srác.

- Az én babáimtól? - kérdeztem.

- Minden nap látni akarom őket. Valakinek meg kell tanítania őket, hogyan legyenek rosszcsontok - kacsintott rám Jonghyun.

Mielőtt még válaszolhattam volna, újra csengettek.

- Istenem, gyorsabban terjed a hír, mint a futótűz - álltam fel nevetve.

Amikor kinyitottam az ajtót, Hayde állt velem szemben. Rögtön a nyakamba ugrott.

- Gratulálok - mondta szintén hatalmas mosollyal.

Még valaki, akinek Szandy nem mondta el?

Mondjuk mi mind nagyon jó barátnők voltunk, ezért nem volt ebből semmi baj.

- Köszönjük. És gyere bentebb, pont itt vannak Sessy-ék is - engedtem neki szabad utat. Jonghyun mellé ült le a kanapéra, én pedig újfent a fotelben foglaltam helyet.

- Ajándékok? Ilyen korán? - kérdezte Hayde, miután kiszúrta a szatyor tartalmát.

- Mi voltunk az elsők - mondta büszke mosollyal Jonghyun.

- Akkor tudom, ma hová fogok menni - suttogta Hayde.

- Jaj, nem kell! - vágtam közbe.

- Nem szeretnél tőlünk ajándékot? - kérdezte hatalmas szemekkel.

- Nem erről van szó, csak…  na jó - nevettem. - De nehogy valami dínós dolog legyen. Abból van elég…

- Ikrek lesznek - szólt közbe Sessy.

- Honnan tudod? - kérdezte meglepődve Hayde.

- Anyai megérzés - pirultam el újfent.

- Szuper. YoSeob mit szólt hozzá? - Hanyadjára kérdezik ezt tőlem? Három? Mindegy…

- Még nem tudtam elmondani neki. Bár kicsit mérges lesz, ha megtudja, hogy ő az utolsó, aki megtudja - néztem félre zavartan.

Újra csengettek. Basszus, ki jön még?

Az ajtóban GiKwang állt, és HyunSeung.

- Ti mit kerestek itt? Nem dogoznotok kellene?

- Ma csak DooJoon, YoSeob és Junhyung részét veszik fel. Mi pedig meglógtunk - adott választ GiKwang, és bentebb ment. HyunSeung csak meghajolt, és követte a bandatársát.

- Te jó ég, miért vannak itt ennyien? - kérdezte GiKwang, megállva a nappali ajtajában.

- Neked is szia - emelte fel a kezét Jonghyun.

- Ti még nem tudjátok? - kérdezte izgatottan Sessy.

- Mit nem tudunk? - nézett ki HyunSeung GiKwang háta mögül.

- Min terhes YoSeobtól - mondta ki Hayde.

- Ne. Ezt nem hiszem el - nézett rám GiKwang, mire (várhatatlanul) ismét elpirultam. A fotelben foglaltam újra helyet, és felhúztam a lábaimat. A fiúk a másik kanapén foglaltak helyet.

- YoSeob lesz az első apa a társaságból. Tudom is, hol lesz a legénybúcsúja! - csillant fel HyunSeung szeme.

- Legénybúcsúról én hallani sem akarok - ráztam meg a fejem.

- Ne félj, neked is király leánybúcsúd lesz - kacsintott rám Hayde.

- Várj, gyerekekről beszéltünk, hogy kerültünk az esküvő témához? - kérdeztem idegesen kacarászva.

- Szerinted YoSeob nem fogja azonnal megkérni a kezed? Bár már így is "feleségem"-nek hív - utánozta GiKwang YoSeob hangját, mire mindenki nevetni kezdett.

- Fenomenális esküvőtök lesz. Az évtized… nem is, sőt, az évszázad esküvője lesz! - csillogott Sessy szeme.

Mielőtt még megmondhattam volna a véleményem, újfent csengettek.

- Hívtatok valakit? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire mindenki ingatni kezdte a fejét.

Tudhattam volna, hogy Szandy lesz az. Most Minhoval együtt jöttek - ők is szatyrokkal.

- Min, el kell mondanom valamit…

- Hogy tegnap elmondtad Sessy-nek és Hayde-nak is - mondtam ki helyette.

- Honnan tudod? - kerekedtek el a szemei.

- Fél Soul nálam vendégeskedik most, szóval gyertek csak beljebb - invitáltam be már őket is.

Leültem GiKwangék mellé, akik harsányan nevettek valamin. Én csak kimentem a konyhába, és megfogtam annyi poharat, amennyit csak tudtam, és kivittem a kis kávés asztalra, majd az üdítőket is leraktam melléjük.

- Milyen gonoszok vagyunk, a menyasszonyt ugráltatjuk - mondta Jonghyun, miközben vett magának egy poharat, és öntött bele.

- Menyasszony? Még mindig csak kismama vagyok! - szóltam rá, mire érdekes módon mindenki nevetni kezdett.

Mint kiderült, eltervezték az egész esküvőnket - már csak egy részlet hiányzott, hogy a férjem megkérje a kezem.

Aztán a gyerekekről kezdtek beszélgetni. A kisbaba kort rögtön átugrották, és arra tippelgettek, hogy milyenek lesznek, ha felnőnek. Mit fog szólni YoSeob, ha a lánya elmondja neki, hogy jár valakivel, vagy ha már a szüzesség elveszítését fogja pirulva fejtegetni.

Hé, először szülessenek már meg!

Aztán megkaptam Minhoéktól a szatyrot. Ki sem találjátok, mi volt benne. Egy békás póló, békás mamusz, és békás pellusok (ne akarja senki tudni, honnan szerezték).

Már elkezdett sötétedni, amikor leléptek - mindannyian egyszerre. Azt mondták, az apuka mindjárt megérkezik, ők pedig nem akarnak zavarni.

Fáradtan ültem le az étkezőben az egyik székre. És én még gondolkoztam, hogy mit csináljak délután…

Épp pakolásztam, amikor hallottam a kulcsot megfordulni a zárban, és hogy valaki bejött.

- Megjöttem! - kiáltott be YoSeob.

Természetesen rögtön odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam.

- Fáradtnak tűnsz. Minden rendben? - kérdezte kedvesen egy rövid csók után.

- Mindent elmesélek, csak először üljünk le - húztam be zavartan a nappaliba.

- Min, ugye nem történt semmi rossz? - kérdezte.

- Nem, dehogy! Ennél jobb nem is történhetett volna - mosolyodtam el. Nem értette. - YoSeob, én… én… mi… mi szülők leszünk - nyögtem ki végül. A szemem elé raktam a kezem, és vártam a kitörést.

De nem történt semmi, ezért kikukucskáltam az ujjaim mögül.

YoSeob dermedten ült, és előre nézett. Ajajj, hívjak mentőt?

Aztán hirtelen felkapott, és körbeszaladt velem a nappaliban, miközben harsányan nevettem.

- Apuka leszek, apuka leszek, apuka leszek! - ismételgette végig. Majd kifulladva rakott le a kanapéra megint.

- Igen, az leszel - mondtam fülig érő szájjal.

- Biztos, hogy egy kislány lesz. Ez 100%! - jelentette ki hirtelen.

- Én… azt hiszem, ikrek lesznek…

- Nem, komolyan mondtam. Ennél biztosabban nem éreztem semmit! - Hirtelen odahajolt a hasamhoz, és úgy tett, mint aki hallgatózik. - Kislány hullámokat küld felém. - Úgy mondta, mint egy kommandós.

- Mert az egyikük kislány, de a másik fiú lesz.

- Nem, én csak egy gyereket érzek - most már a kezét is a hasamra rakta, és elkezdte tapogatni, mire kitört belőlem a nevetés.

- Elnyomod a fiúnkat! - mondtam nevetve.

- Ő majd később fog érkezni. De előtte lesz egy csodaszép nővére, aki mindig mellette lesz. De azt hittem, hogy a kislányunknak lesz bátyja… meg tudta volna védeni.

- Nem mintha szükség lenne erre egy ilyen apa mellett - raktam a kezemet az övére. Olyan boldog voltam, hogy ő is ennyire örül neki.

- Most, hogy mondod, hoztam gyümölcsöt! - kapta fel hirtelen a fejét.

- Imádlak, ugye tudod? - suttogva kérdeztem, mire bólintott egyet, és hosszasan megcsókolt.

- Mit csináltál ma? - kérdezte végül.

- Vendégül láttam szinte az összes barátunkat…

- Micsoda?

- Tegnap akartam neked elmondani - pirultan néztem félre. - De Szandynak mondtam el, és megtudta Sessy is, meg Hayde, aztán beállított GiKwang és HyunSeung is, és ők is tudni akarták… - vallottam be, de nem néztem a szemébe.

- Szóval azért lógtak el a kis sunyik - mondta YoSeob, mire kifújhattam a bent tartott levegőt.

- Nézd, miket kaptunk - hajoltam félre, és megmutattam neki a dolgokat.

Nem is kellett mondanom, hogy melyiket kitől kaptuk.

- Nem engedem, hogy a lányom dínós pizsamában legyen. Madárkád pizsamája lesz - jelentette ki. - Na meg, milyen lesz az, ha dínós kanállal fog enni? Meg békás mamusz? Egy rózsaszín, szőrős mamusz kell neki…

- Szivem, biztos vagy benne? Egy rózsaszín, szőrös - minden szót külön kihangsúlyoztam - mamusz - tettem még hozzá.

- Igazad van, a többi kisgádzsó félre fogja érteni - nézett oldalra. Muszáj volt nevetnem. Már most így viselkedik.

Aztán felkapott, és bevitt a szobánkba.

- Most aludj jól, hogy szép kislányunk is jól érezze magát - suttogta, és adott még egy puszit. Annyira fáradt voltam, hogy amint oldalra fordítottam a fejem, én is elaludtam.

(még nincs vége xD) 

Read More