Fáradtnak kellene lennem, de egyáltalán nem voltam az. A sok ember között szlalomozva kerestem Mónit. Az ajkamba haraptam és ismét körül néztem. Amint megpillantottam, azonnal elkezdtem felé rohanni, majd a nyakába ugrottam. Ő széles mosollyal fogadott, majd visszaölelt.
- Móniiiii - mondtam, vagyis inkább sikítottam, rendesen elhúzva a neve végét.
- Isten hozott - felelte mosolyogva.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy lakhatok nálad! - Kibontakoztam az öleléséből, majd mélyen meghajoltam.
- Jaj, nem kell ilyen formálisnak lenned, igazán nincs mit. Örülök, hogy fel tudtuk venni a kapcsolatot, már hiányzott a családom.
- Az igazat megvallva, papa nem is emlékezett a nevedre - feleltem halkan felnevetve.
- Nem csodálkozok. Egyébként otthon minden rendben?
- Igen, minden a legnagyobb rendben. Anyuék dolgoznak, a húgom tanul, a bátyám pedig Cipruson dolgozik.
- Cipruson? Akkor jó sok mindenről lemaradhattam. Menjünk haza, és közben mesélj el mindent.
Mosolyogva bólintottam, majd elindultunk az autó felé.
A nevem Tóth Valentina, de a barátaim csak Tinának hívnak. Szinte pelenkás korom óta odavagyok az ázsiai kultúráért, különösen Japánt és Dél-Koreát szeretem. Japánul általános iskolában, koreaiul pedig gimnáziumban kezdtem el tanulni. Az egyik családi összejövetelen hozódott ez fel, és akkor derült ki, hogy van olyan rokonom, aki Dél-Koreában él. Nagyon le voltam lombozódva, mert senki nem emlékezett rá. Pedig reménykedtem benne, hogy talán felvehetném vele a kapcsolatot, és esetleg kijöhetnék hozzá pár hétre.
Azonban nagyon sokáig csak egy névtelen nő arca lebegett előttem, semmit nem tudtunk róla. De anyu egyik unokatestvére meg tudta mondani a telefonszámát, így sikerült felhívnunk, és beszélni vele.
Amikor kiderült, hogy ott szeretnék élni, azt mondta, hogy kiköltözhetnék hozzá. Én természetesen azonnal igent mondtam, de sokkal nehezebb volt a szüleimtől megszerezni az engedélyt. Mivel még nem töltöttem be a tizennyolcadik életévem, anyu azt mondta, szó sem lehet róla, hogy elköltözzek. Végül - nagyon sok veszekedés árán - sikerült elintézni, hogy legalább egy tanévre kiengedjenek. Ezután rettenetesen sok papírmunka következett, de visszagondolva egy pillanat alatt elrepült az a fél év.
Nyár közepe van, azért jöttem ilyen korán, hogy belerázódjak a nyelvbe egy kicsit.
Egyébként Móni egy kávézóban dolgozott, a férje pedig könyvelő volt - visszatérő szakma a családunkban, úgy látszik. Gyerekük még nem volt, ezért nem jelentett gondot, hogy hozzájuk költözzek.
Seoul belvárosában laktak egy emeletes házban. Mikor megvették a házat, már gondoltak a leendő gyerekükre, de mivel még nem érkezett meg, én kaptam meg a szobáját. Meseszép volt, mondanom sem kell. Persze a falból majd nem sok fog látszani, mert végig fogom tapétázni a posztereimmel.
Miután végeztem a kipakolással, lezuhanyoztam, és átöltöztem. Futólag kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy már késő délután lehetett. Kimentem beszélgetni az új lakótársaimmal a nappaliba.
Móni férje koreai volt, így már koreaiul társalogtunk. Kiderült, hogy Magyarországon ismerték meg egymást, és egymásba szerettek. De Seung Yo anyja megbetegedett, ezért idejöttek addig. Móni beleszeretett az országba, és haza se jöttek.
Próbáltam letörölni az idióta mosolyt az arcomról, de egyszerűen képtelen voltam rá. Hihetetlen egy történet, nem minden emberrel esik meg ez.
- Holnap elmegyünk az iskolába beiratkozni, és a tankönyveket is megvesszük. De nekem most be kell mennem a kávézóba - nézett rám kicsit szomorúan Móni.
- Nem lenne baj, ha veled mennék? Szeretném megnézni a várost - feleltem csillogó szemekkel.
- Dehogy! Legalább be tudnálak mutatni a munkatársaimnak, mert már nagyon kíváncsiak rád.
El sem tudtam képzelni, hogy milyen munkatársai lehetnek... Gondolatban megráztam a fejemet, majd visszamentem a szobámba a táskámért. Móni már kint várt rám, az előszobában.
Gyalog mentünk, mert csak 10 percre voltunk a munkahelyétől. Még sosem kérdeztem róla, így elég kíváncsi voltam.
Nem sokat beszélgettünk, miközben sétáltunk, mivel én szinte mindent megbámultam. De amint elérkeztünk az útcélunkhoz, azt hittem, végérvényes megnémulok. A szó szoros értelmében leesett az állam, elkerekedett szemekkel bámultam az óriási építményt.
- Minden rendben Tina? - kérdezte Móni, közben aggódva figyelt engem.
- Egy szóval sem említetted, hogy itt dolgozol - suttogtam, de továbbra sem tudtam levenni a szemeimet a munkahelyéről.
- Miért? Valami gond van?
Határozottan! Nem elég, hogy a rokonom Dél-Koreában él, de hogy még a CUBE kávézójában dolgozzon… ez sok nekem. Ha ezt tudom, nem jövök. Nem akartam kockáztatni egy szívrohamot.
- E-ez a CUBE székház…
- Ismered? Ez nagyszerű!
Hogy ismerem-e? Nos, ez eléggé enyhe megfogalmazás, mivel a kedvenc bandáim egyike ennek a kiadónak dolgozik.
- Fogjuk rá, hogy ismerem - mondtam derűs mosollyal.
- Menjünk, mert nem akarok elkésni - szólt, és elindult.
Lassú, kimért léptekkel követtem, miközben a hatalmas épület minden szegletét bejárta a tekintetem.
- Jó napot, Monica! - szólt a portás, mikor odaértünk a bejárathoz.
- Jó napot! Ő itt Valentina, az unokahúgom - mutatott be. Igazából nem voltam az unokahúga, de hosszú lenne elmagyarázni, hogy mama előző házasságából ismert férjének a testvérének a gyerekének az unokatestvére volt. Még magamban is bonyolult levezetni ezt a lánculatot…
- Jó napot! - hajoltam meg.
- Üdvözöllek, remélem tetszeni fog itt - felelte, majd ismét elindultunk.
Végigmentünk egy hatalmas folyosón, majd be egy kis ajtón. Ott volt a kávézó. Hatalmas üvegablakai voltak, és aranyos kis asztalok. Rengetegen voltak.
G.NA épp egy kávét kért ki. A szívem vadul zakatolni kezdett. Istenem, a képeken is gyönyörű, na de élőben? Meseszép…
A lábam szinte azonnal a földbe gyökerezett, még szerencse, hogy Móni fogta a kezemet, és maga után húzott.
Csillogó szemekkel néztem körbe. Ez biztosan csak egy álom - gondoltam magamban.
Móni elköszönt tőlem és a személyzetnek fentartott ajtó mögött eltűnt, én pedig a pultnál foglaltam helyet.
- Szia! Te vagy Monica unokahúga, igaz? - kérdezte valaki tőlem kedvesen. Amikor odanéztem, akkor láttam meg, hogy Sohyun az, a 4minute mesés énekesnője. Pár másodpercig csak bámultam rá, és próbáltam feldolgozni, hogy egy sztár hozzámszólt.
Kicsit megráztam a fejem és erőt vettem magamon.
- Igen, Tina vagyok - mutatkoztam be.
- Nagyon szeretem Monicát, sokat beszélek vele. Amikor mondta, hogy idejössz, rögön nagyon kíváncsi lettem - mesélte csillogó szemekkel. Miért lenne kíváncsi rám, egy távoli kis országból érkező lányra? Nem értem…
- Remélem nem okoztam csalódást - pirultam el egy kissé.
- Dehogy! Igazán különleges vagy, és meg kell mondjam, gyönyörűek a szemeid. Olyan szép nagyok - felelte mosolyogva.
- Köszönöm - pirultam el még jobban.
- Ohh, hát már találkoztatok is - jött oda hozzánk Móni.
- Igen! És igazad van, tényleg nagyon aranyos - fordult felé Sohyun.
- Aranyos? Móni, miket mondtál még? - kérdeztem nevetve.
- Móni? - kérdezett vissza Sohyun.
- Itt mindenki Monicának hív - magyarázta nekem, majd Sohyunra nézett. - Magyarországon így hívnak. Ez a becenevem.
- Értem! - mondtuk teljesen egyszerre, mire felnevettünk.
- Na, de én akkor a szokásosat kérem, és rohannék, mert Hyuna kinyír, ha nem sietek - mondta utána mosolyogva.
Hyuna. Te jó ég. Már az említésére is lefagytam.
Azt hiszem, még annyira új volt nekem minden, hogy képtelen voltam mindezt feldolgozni.
A 4minute nem épp a kedvenc bandám, de Hyuna mindig is a kedvenc idolom volt. A szépsége eleve lehengerelt, sokáig azért imádkoztam, hogy olyan legyek, mint ő. A hangjáról nem is beszélve.
Miután Sohyun megkapta a rendelését, szó szerint elrohant. Hyuna ennyire szigorú lenne?
Mónival nem tudtam többet beszélni, mert ő dolgozott, és nem zavartam. Kértem magamnak egy kappuchinót, majd leültem az egyik ablak mellé.
Tényleg sokan voltak, de egyszer csak becsődült egy egész banda. Mind lányok voltak. Izgatottan vihorásztak, és leültek a még szabad helyekre. Valamiről lemaradtam volna?
Gondolatban vállat vontam, majd három cukrot raktam az italomba és két édesítőszert. Ha azt mondom, édesszájú vagyok, az nem kifejezés.
Úgy egy fél óra múlva, már teljesen megtelt a hely. Az ablakokon túl is voltak. Mi készül itt?
10 perc múlva meg is tudtam - a Beast adott egy random mini koncertet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése