Elkerekedett szemekkel meredtem magam elé, gondolatban fohászkodtam, hogy valaki csípjen meg. Ami a mai napon történt velem, túlságosan is... csoda volt. Lehetetlen, hogy ez a sok jó dolog mind velem történjen meg, ráadásul rögtön az első napon.
Miközben a szívem vadul dobogott, próbáltam végiggondolni a dolgokat. Móni, aki mindig is a rokonom volt, a Cube kávézójában dolgozik, ahová sztárok is benéznek. Sohyun nem csak hozzám szólt, de még a nevemet is tudta. G.NA a kedvenc női előadóim közé tartozik, így már a látványa is erőt adott nekem. Bár ezt még betudhatom annak, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint én - csak tehetségesebbek.
De a Beast mini koncertet képtelen voltam hová rakni. Erről sosem olvastam, még csak videót, vagy képet sem láttam ilyen eseményekről. Ez tényleg varázslat lehetett.
Egy röpke pillanatig megfordult a fejemben, hogy egy felsőbbrendű hatalom bizonyára csak szórakozik velem. Számtalanszor kerültem már a szerencsétlenségem miatt nehéz helyzetekbe, így megijedtem, hogy a szívem még a végén leáll az izgalmaktól. Talán most azok, akik engem néznek, nevetnek, és várják, mikor esek össze.
Bevallom, nem kellett hozzá sok, mivel a halálomon voltam.
Az egyik új számukkal, a Beautiful Nighttal kezdtek. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már a szám közepén járhattak, de ismét csak elámultam. Irigyeltem kissé azokat, akik színpadra születtek, de őket csak csodáltam mindenért. A hangzás mesés volt, minden egyes mozdulatukat ritmusra tették meg, mindeközben olyan vigyor terült el az arcukon, amilyet élő emberen még sosem láttam.
Az egyik új számukkal, a Beautiful Nighttal kezdtek. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már a szám közepén járhattak, de ismét csak elámultam. Irigyeltem kissé azokat, akik színpadra születtek, de őket csak csodáltam mindenért. A hangzás mesés volt, minden egyes mozdulatukat ritmusra tették meg, mindeközben olyan vigyor terült el az arcukon, amilyet élő emberen még sosem láttam.
Végignéztem mindannyiukon, egyesével, balról jobbra. Az első áldozatom Hyunseung lett, akinek a kissé gyér világításban is földöntúlian csillogott a vörös haja. A táncmozdulatai megbabonáztak, egy egyszerű kézmozdulat láttán kedvem lett volna beállni mellé.
Gikwang következett, aki épp a közönséget mérte végig olyan pillantással, aminek hatására minden lány arca pipacsvörös lett. Majd mit sem szégyellve a tánc közben felhúzta a pólóját. Miután leengedte az anyagot, álszerényen nézett a tömegre, aminek következtében hatalmas visítozás és kérlelés kezdődött.
Gikwang következett, aki épp a közönséget mérte végig olyan pillantással, aminek hatására minden lány arca pipacsvörös lett. Majd mit sem szégyellve a tánc közben felhúzta a pólóját. Miután leengedte az anyagot, álszerényen nézett a tömegre, aminek következtében hatalmas visítozás és kérlelés kezdődött.
Gikwang jobbján állt a leader, Doojoon. Nem tudom, hogy nem erőssége a tánc, vagy csak túlságosan jól érezte magát, de nem igazán úgy mozgott, mint a többi fiú. A tánc egy leegyszerűsített változatát adták elő, így gondoltam, ez kötetlenebb.
Dojoon mellett állt... Talán egy kissé korai lett volna még szívrohamot kapni, így tovább kúszott a tekintetem Dongwoonra. Végig mosolygott, és pontosan ezért is szerettem - a mosolyával akármelyik rajongó szívét képes lett volna felolvasztani. Bár nagyon valószínű, hogy nem csak a rajongókét...
A sor másik szélén pedig Junhyung állt. Egy sapka volt rajta, ami alól kilógott a lila haja. Egyszer a rapp közben végignyalt a száján - mondanom sem kell, hogy a szívem még gyorsabb fokozatra kapcsolt.
De a tekintetem mégis csak visszarévedt a csapat énekes madarához.
YoSeob látványára megörültem, hogy ülök, mert a lábam remegni kezdett. Az ajkamba haraptam, a torkom összeszorult. Anyu jutott eszembe, akinek köszönhetően eljutottam ide. A hála egy ismeretlen oldalát ismertem meg, miközben le sem vettem a szememet Yoseobról.
Már a harmadik számnál jártak. Aztán jött egy kicsit régebbi slágerük, a Soom.
Több rajongó is felállt, és elkezdett táncolni. Mosolyogva figyeltem őket, egy pillanatra megforult a fejemben, hogy még én is beállok közéjük. A mozgással nagyon kellemesen kiadhattam volna magamból az izgalmakat.
Végül a helyemen maradatam és csendben iszogattam a még megmaradt kappuchinomat.
A dal első akkordjai után felismertem, hogy a következő szám a Thanks to.
Azonnal felálltam, és utat kérve magamnak kimentem. Sokan furcsán méregettek - de ők ezt nem érthetik.
Végigszaladtam az ismeretlen folyosón, és a lépcsőházba mentem be. Szerencsére senki nem volt ott.
Leroskadtam a fal tövébe, és elkezdtem sírni.
Már egy ideje rajongok értük, így számtalan dolgon ők segítettek át. Kellemes hangjuk, a hülyéskedésük, a rendezett néha mégis koordinálatlan mozgásuk mindig a legjobbra sarkallt. De egy dal kimagaslott számomra - ez volt a Thanks to. Eleinte zavart, hogy ők köszönik meg a rajongók munkáját, mert a Beast volt az, aki nem egy rajongóba lehelt lelket még a Föld másik felén is. De kezdtem megérteni, milyen kölcsönös az előadók és rajongóik viszonya.
A könnyeim patakokban folytak le az arcomról, minden procikám remegett, de mosolyogtam. Végre, sok év után, ez egy őszinte mosoly volt.
A másodpercek lassan kullogtak el, miközben én magam elé meredtem és magamban hálát adtam mindennek, ami segített eljuttatni idáig. Végül már, mikor nem sírtam, felálltam, és letöröltem a könnyeim helyét. Mosolyogva akartam kimenni - de pont nekiütköztem valakinek.
Mit ad a sors, pont Gikwang volt az.
- Tina? - kérdezte.
A sírógörcs kerülgetett megint. Mégis honnan tudja a nevem?
Nem találtam jó ötletnek, hogy megszólaljak, ezért csak bólintottam.
- Monica keresett téged. Olyan hirtelen tűntél el, nagyon megijedt. Máskor ne csinálj ilyet, járkálnak erre furcsa emberek is - hadarta el. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Minden koreai ilyen gyorsan beszél?
- Értem. Köszönöm, hogy eljöttél, de azt hiszem, visszamehetünk - indultam el.
De ő megfogta a csuklómat és visszarántott. Elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Éppenséggel menekülök pár rajongó elől - vallotta be kissé szégyellősen. - Nem lenne gond ha még itt maradnánk egy kicsit?
- Nem... Nem, dehogy - ráztam meg a fejem egy kicsit hevesen, mire elmosolyodott.
Leültünk a lépcsőre, és… néma csend.
Nekem tökéletesen üres volt az agyam, nem tudtam semmire sem gondolni.
- Egyébként Monica sokat mesélt rólad - hallottam aznap másodjára.
- Biztos ő is várta, hogy végre jöjjek - mondtam mosolyogva, miközben kicsit megrántottam a vállam.
- Azt meghiszem. Neki még nincs gyereke, igaz?
Ezek a pletykás sztárok - gondoltam és megcsóváltam a fejem.
- Sajnos még nincs - mondtam a távolba nézve. - A családunkkal sem nagyon tartotta a kapcsolatot, nagyon nehéz volt megtalálnom - fejeztem be nevetve.
- Megtalálnod?
- Minden álmom az volt, hogy végre kitörjek az otthoni kisvárosból, és elutazzak valahova külföldre.
- Szerintem nagyszerű, hogy sikerült valóra váltanod az álmaidat.
Csak elpirultan bólintottam egy aprót. Nem tudtam sokáig tartani vele a szemkontaktust az átható pillantása miatt.
- Miért szaladtál ki? Nem tetszett a koncert? - kérdezte. Meglepett, hogy ez egyáltalán feltűnt neki.
- Igazából a másik véglet. Túlságosan is tetszett. Féltem, hogyha nem távozok időben, akkor a mentőknek kell elvinniük...
- Szóval ismersz minket? - kérdezte. Komolyan, mintha valami kis banda lennének, akikért alig rajonganak egy maroknyian.
- Persze!
- Csak azért kérdeztem, mert európai vagy…
- Világszerte milliók rajonganak értetek. Ez alól, még az olyan kis országok sem kivételek, mint Magyarország - feleltem még mindig nevetve. Olyan abszurd, hogy vele beszélek ilyenekről.
- Tudod, mindig is ezt szerettem volna. Hogy megismertethessem a zenémet másokkal. Hogy megérinthessem a szívüket. Azt akartam, hogyha nem is beszélünk egy nyelven, értsük azt, ami a szívünkben van. Csak egymásra nézni, és tudni, hogy mire gondolunk - mondta elrévedező tekintettel.
Meghatottan néztem rá, ismét a számat harapdáltam. Egy olyan ember mellett ülök, aki egy lapra tett fel mindent, de el is érte az álmait.
- Minden rendben? - nézett rám nevetve. Gyorsan megráztam a fejemet.
- Igen, persze, csak örülök annak, hogy ezt a szívedből mondtad, nem pedig csak egy betanult szöveget hadartál el.
- Mire mennék azzal, ha megjátszanám magam? - tette fel a költői kérdést.
Nem tudtam mit felelni, csak bólintottam.
Az előttünk lévő ajtó ismét kinyílt, majd belépett Ő, aki megállította a szívemet, majd újraélesztette. Elnyílt ajkakkal meredtem rá - életem valószínűleg legidiótább fejét felmutatva -, csak a pillanatnyi örömöt érezve.
Érdekes, ahogyan találkozott a tekintetünk, egyikünk sem gondolt másként a másikra, mint ami. Egyszerű pillanat volt, ami világszerte mindenhol megismétlődik - egy rajongó első találkozása a kedvenc idoljával.
Igazából nem is ez az érdekes. Hanem mindaz, ami ezután a pillantás után következett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése