- Én… szívesen elmennék veled - feleltem halkan, és azonnal megbántam, hogy pont most méláztam el, ennél a résznél.
- Tényleg? Klassz! Mit szólnál egy mozihoz? Érted mennék, úgy hétre. Majd ott kiválasztjuk, mit nézzünk. Az úgy neked jó?
- Tökéletes lenne - mosolyodtam el a lelkesedésén. Nem gondoltam volna, hogy ilyen... nos, intenzív lesz a reakciója.
Aztán általános dolgokról beszélgettünk. Magamban örültem, hogy végre nem hallgatunk.
Miután hazakísért mosolyogva búcsúzott el.
Sokáig fent voltam, de csak zenét hallgattam, és beszélgettem a barátnőimmel. Annyira felélénkültem, hogy nem akartam aludni. Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor a valóság sokkal édesebb, mint az álmok világa.
De tudtam, hogy végig kell gondolnom a dolgokat. Tényleg megpróbáltam! De annyira eufórikus állapotban voltam, hogy leráztam a kérdéseket annyival, hogy nem kell aggódnom, ez még nem randi. Csak szeretne jobban megismerni, mint barátot.
Másnap tizenegy felé keltett Móni, és mondta, hogy induljunk a suliba a tankönyvekért, illetve beiratkozni. Felöltöztem, és Seung Yo, Móni férje vitt el minket. Az épület nem volt különösebben különleges, vagy nagy. Átlagos volt, minden szempontból.
Szóval itt fogok szenvedni, és új embereket megismerni. De addig még másfél hónap…
A portán megkérdeztük, hogy itt van-e a leendő osztályfőnököm. A kedves férfi elmondta, hol találjuk a szertárát.
Egész aranyos nőnek tűnt első ránézésre, de egy tanártól sosem lehet tudni, mire kell számítani. Miután aláírtam pár papírt, és odaadtam a leendő diákigazolványom képét, elmondta, mire számítsak. Remélte, hogy hamar be fogok illeszkedni, majd következett a szokásos szentbeszéd - csak tartsam be a házirendet, viselkedjek illően, akkor nem lesz semmi gondom.
Adott egy papírt a tanév rendjéről, meg egyet, ami a házi rend volt. Elég valószínű, hogy egyiket sem fogom elolvasni.
Fél óra után elkísért egy másik tanárhoz, aki a könyveket rendelte. Egy gép elé ültünk le, és pótrendeléssel sikerült megrendelni mindet.
Már dél körül járt az idő, amikor végeztünk. Móni azt mondta, neki dolgoznia kell, de elmehetnék vele, mert isteni ebédet tudnak csinálni. Mosolyogva egyeztem bele.
A Cube Coffee megint lehengerelt. Annyira tökéletes volt…
Leültem egy asztalhoz, és nagyon hamar meghozták a rendelésem. Csak magamban mosolyogtam - ennyit ér, ha valakinek protekciója van.
Miután befejeztem, elköszöntem Mónitól, mert haza akartam menni.
De a folyosón nem tudtam megállni, hogy ne a másik irányba induljak el. Épp ki volt nyitva egy résnyire az egyik ajtó.
Belestem, és láttam, ahogy a 4minute-s lányok gőzerővel gyakorolnak. A tükörben nézték magukat, miközben táncoltak. Gyorsan tovább álltam, még mielőtt megláthattak volna.
A következő ajtó zárva volt, és csak fojtott beszélgetést hallottam mögüle. Tovább…
A következő szoba üres volt, egy próbaterem volt ez is.
Ellenőriztem, hogy nem lát-e senki, és besurrantam. A tükör előtt ültem le, felhúzva a térdeimet.
Eleinte csak az arcomat néztem, majd elkezdtem gondolkozni. Furcsa gondolatok jutottak eszembe…
Majd észre sem vettem, mikor, de felálltam, és táncolni kezdtem. Már tegnap táncolni szerettem volna, de látva a 4minute próbáját, azonnal megjött hozzá a kedvem.
A mozdulatok pont ugyanúgy jöttek egymás után, mint amikor zongoráztam. Már kiskorom óta táncolok, és mióta k-popot hallgatok, még jobban megszerettem. Nem voltam profi táncos, nem is tartottam magamat sokra. Csupán az érzés miatt táncoltam, amit a tánc keltett bennem.
Zene nélkül elég furcsa volt, de halk dúdolásom után változott a légkör.
- Ne hajlítsd be annyira a lábadat, csak enyhén - szólalt meg valaki.
A lábam nem alattam volt éppen, és a testemet oldalra löktem volna - ha nem esek el. A dobogó szívemre szorítottam a kezem.
- Te jó ég, de megijedtem - suttogtam. Gikwang hatalmas mosollyal sétált felém. Egy törölköző volt a vállán, a kezében pedig egy üveg ásványvíz.
- Egyébként egész jól táncolsz - ült le mellém.
- Attól kicsit messze állok, de köszönöm - lihegtem. A szívem még mindig nem csillapodott.
- Egyébként hogy-hogy itt vagy?
- Őszintén? Monicával jöttem be ebédelni, de utána nézelődtem egy kicsit - pirultam el. - Azt hittem, ez csak egy üres terem, ezért bejöttem.
- Üres is volt, senki nem vett volna észre. Legalábbis a többiek simán elsétáltak, de dúdolást hallottam, ezért benéztem.
- Régóta nézel? - kérdeztem még jobban elpirulva.
- Nem eléggé - mondta leplezetlen mosollyal.
- De ha már itt vagyunk, kihasznállak - csillant fel a szemem.
- Állok rendelkezésedre - mutatott végig magán nevetve.
- Taníts meg a freeze-re. Egyetlen egyszer sikerült megcsinálnom, de akkor is hetekig fájt utána a vállam.
- Nem olyan nehéz - felelte, és félre rakta az üveget. - A kezedet támaszd itt be - mutatott a csípője felé. - Aztán rakd le a fél vállad, és támaszkodj a másik kezeden is. Mintha csak fejen állnál, csak nem középre helyezed a súlyod, hanem oldalra. Mivel még kezdő vagy, az alsó lábadat tedd a másik könyöködre.
Végig követtem minden egyes mozdulatát a szememmel. Sokkal jobban magyarázta el, mint az eddigi tánctanáraim.
- Aztán, amikor már jobban megy, és biztosabb vagy magadban, csak emeld fel a lábad - pont úgy tett, ahogy mondta.
- Értem - bólintottam. Visszaengedte a lábát, és várakozón nézett rám.
- Most te jössz - mondta, miután nem mozdultam.
- Ööö, rendben - feleltem zavartan.
Megpróbáltam utánozni. A kezemet oda raktam, ahová mutatta, majd a földre tettem a fél vállam. De csak nem mertem fellökni a lábam.
Halkan a markába nevetett, majd közelebb húzódott hozzám. A fél kezét a hátamra tette, a másikkal pedig megfogta az alsó lábam.
- Háromra, oké? Egy, kettő, há-rom - mondta, mire ellöktem magam. Kicsit túl erősre sikeredett, ezért átfordultam, aminek következtében pontosan az ölében kötöttem ki.
- Elnézést - néztem rá bocsánatkérőn, majd felültem.
- Kicsit gyengébben - mondta nevetve. Ő mást se tud, csak nevetni?
- Ha nem mondod, nem is jövök rá -válaszoltam kicsit szúrósan, mire még jobban nevetett.
- Na, még egyszer! - szólalt meg végül. Ismét "pozícióba" helyezkedtem, és ő is, ami annyit jelentett, hogy újra hátamra rakta az egyik kezét.
Most nem számolt, csak érezte, amikor megpróbálom. A lábam a magasba lendült. Az egyiket rögtön a könyökömre raktam, így könnyebb volt. A másik… hát az meg csak úgy volt.
- Kiváló! - mondta. Elmosolyodtam, majd ülő pozícióba tornáztam magam.
- Köszönöm szépen - néztem rá hálásan.
- Igazán nincs mit. És most még nem is szenvedtél semmilyen sérülést. Habár… a vállad nem fáj? - Indult el a keze a pólóm felé.
Kicsit oldalra húzta, és megnézte.
- Nincs semmi baja - mondta, és elvette a kezét. Egész végig nem vettem levegőt.
Aztán egy hatalmas kiáltás. Riadtan odakaptam a tekintetem, és láttam, hogy YoSeob rohan felénk. Az utolsó öt métert a földön csúszva tette meg, és pontosan mellettem fékezett le.
- Szia - ölelt át. Szerintem szükségem lenne egy szívdonorra, mert az enyém nem működik rendesen. Ha itt vannak mellettem, folyton őrült vágtába kezd.
- Szia - mondtam kicsit félve.
- Kerestelek titeket…
- És megtaláltál - mondta Gikwang.
- Mit csináltatok? - kérdezte.
- Megtanított a freeze-re - feleltem csillogó szemekkel.
- Az nekem is nehezen akart sikerülni - révedt el a tekintete a régi emlékekre gondolva.
- De most profi vagy - mondtam.
GiKwang hatalmas nevetésben tört ki. Oldalra dőlt, és eltakarta az arcát. Seobietól csak egy megrovó pillantást kapott.
- Ne is foglalkozz vele - mondta duzzogva. - Inkább beszélgessük a ma estéről!
- Sírós filmet ne nézzünk, mert érzékeny vagyok - pirultam el egy kicsit.
- Milyen film? - ült fel érdeklődve Kiki.
- Tina és én ma randizni megyünk - kacsintott rám YoSeob.
Mosolyogtam.
Aztán leesett. Randi. Mivel én nem akartam semminek az elrontója lenni, felnevettem.
- Mit mondtam? - kérdezte Yoseob.
- Semmi különöset - legyintettem elpirulva.
- Egyébként mit néztek? - kérdezte Kiki a legnagyobb szerencsémre.
- Atomtitok! - mondta Seobie.
- Vagyis még nem tudjátok - mosolyodott el a főtáncos.
- Ott fogjuk kiválasztani - adtam meg neki a választ.
Még beszélgettünk egy ideig, majd haza mentem.
Hat óráig elütöttem az időt, majd elkezdtem készülődni. Felöltöztem, megcsináltam a sminkem, és kivasaltam a hajam. Már háromnegyedkor készen voltam, és izgatottan vártam, hogy csengessenek.
A tükörbe nézve arra gondoltam, hogy lehet, hogy túlzásba estem. Lehet, hogy Yoseob nem is gondolta igazi randinak, csak viccelt.
Amikor meghallottam a csengőt, mégis olyan izgatottan álltam fel, és nyitottam ajtót, mintha az első randim lett volna.
Mosolyogva karoltam bele YoSeobba, és indultunk el. Talán egy ideig rágódtam azon, hogy akkor most pontosan milyen is a kapcsolatunk, de nem tartott sokáig. Régen egy barátnőm mesélte, hogy "a szíve teljes térfogatával" beleszeretett a barátjába, akivel mellesleg egy hónap után szétmentek.
De elég volt egyetlen pillantás Yoseobra, és tudtam, hogy én azonnal belezúgtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése