Arra keltem, hogy csörög a telefonom. Fáradtan nyúltam az éjjeliszekrényre érte, és emeltem a fülemhez.
- Igen, tessék? - szóltam bele álmosan.
- Két perc múlva az aulában - felelte a rendező, aztán le is rakta.
Azonnal kijózanodtam, és kiugrottam az ágyból. Ezzel annyit értem el, hogy megszédültem, és leestem a padlóra.
- Úristen, minden rendben? - szaladt oda hozzám a szobatársam.
- Persze - válaszoltam, és négykézláb másztam el a szekrényemig.
- Biztos? - kérdezett vissza, közben pedig kicsit furcsán nézett rám.
- Két percem van elkészülni - adtam neki választ, és minden világos lett előtte.
Magamra aggattam az első ruhát, ami a kezembe akadt, összegumiztam a hajamat, és már rohantam is. Semmire nem volt időm, se fogmosásra, se egy gyors kávéra.
Lerohantam az előtérbe, ahol gyorsan a parkoló felé tereltek. Pár percek belül már az egyik lezárt utca előtt állt meg az autó, és én kiugrottam.
Az idő még mindig nem volt toppon, eléggé be volt borulva, és a szél is fújt, de legalább az eső nem esett. Engem rögtön elkaptak a sminkesek, fodrászok, és stylistok, és nagyon gyorsan készültem el.
- Rendben. Akkor a statiszták dolga, hogy sétáljanak az utcán, mintha semmiről nem tudnának. Luhan a fal mellett fog állni, Nami pedig elsétál előtte. Luhan a szövegedet énekeld, ami ki van jelölve. Egyenlőre ennyi, hajrá! - mondta a rendező, és mindenki a helyére ment. Nagyon sok rajongó állt a kordonok mentén, akik arra vártak, hogy megpillantsák Luhant.
Én is közéjük tartoztam, azzal a kivétellel, hogy én a kordonon belül voltam. De sehol sem láttam az én énekesemet.
- Nami, arra! - utasított az egyik sztaffos. Még utoljára körbenéztem, de mivel nem találtam, arra mentem, amerre mutatott a lány.
- Csapó! - kiáltott fel a rendező, én pedig semmitmondó arccal kezdtem el sétálni. A statisztáktól szinte semmit nem láttam, néha nekem kellett kikerülni őket.
De amikor elhaladtam mellette, és meghallottam a hangját... felért minden pénzzel a világon. Nem nézhettem rá, amiért kicsit szomorú voltam, de nem eshettem ki a szerepemből. Csak sétáltam tovább, néha a földet nézve, néha az égre emeltem a tekintetem.
- Rendben, ez jól sikerült, mehetünk a következő jelenetre - mondta a rendező, amikor végigértem a kijelölt távon. Luhan felé fordultam, aki szikrázó mosollyal köszöntött. Az én szám is rögtön mosolyra görbült, és a szívem nagyot dobbant.
- A következő jelenet nagyjából ugyanez, csak Nami középen áll, Luhan pedig elmegy mellette. Nami a megbeszélt részt rappeld - mondta a rendező.
Megbeszélt rész? Melyik megbeszélt rész?
- A hosszú rap, igaz? - kérdeztem félénken a sztaffos lánytól. Mosolyogva bólintott.
Újra beálltam a helyemre, és amint elindult a zene, a kamerába nézve mondtam a szöveget, amit én írtam. Nagyon jó érzés volt.
Ezzel a résszel már voltak problémák, mert több statiszta is rossz helyre mászkált, kitakarva ezzel engem, vagy Luhan-t, amiért a rendező nagyon ideges lett. Kb. a tizedik próbálkozásra sikerült.
A dal középső részét, amikor Luhan énekelt két sort, aztán én kettőt, és így tovább, azt egy kis utcában vettük fel, de az sem ment simán.
Az utolsó utcai rész, ami majd a végére kell, volt a legnehezebb. Nekem sietősen kell sétálnom, Luhan megállít, és kételkedve kell ránéznem, majd ő átölel, és minden megoldódik.
A probléma ott kezdődött, hogy nem tudtam kételkedve ránézni. Túlságosan is a boldogság hatása alatt álltam, amikor ránéztem.
És ettől féltem az elején is. Hogy a kapcsolatunk hatással lesz a munkánkra, erre tessék - hátráltat, és emiatt nem tudunk időben végezni. Már naplemente volt, amikor még mindig azt a részt vettük.
Mivel már haza akartam menni, rávettem magam, hogy egy utolsó, mindent-beleadok próbálkozást produkáljak. Amikor Luhan megfogta a csuklómat, megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a bizsergést, amit keltett, és felé fordultam.
Az arcom nem tudom mit tükrözhetett, de meglepődést láttam a szemeiben. A szemöldökeimet felvontam, és hatalmas szemekkel meredtem rá. A számat enyhén szétnyitottam, és csak néztem. Ő törte meg a pillanatot, és ölelt át. Tudtam, hogy a kamera most bal oldalról vesz, ezért arrafelé fordítottam a fejemet. Eleinte meglepődve bámultam a földre, aztán enyhén elmosolyodtam.
- És ezt miért nem tudtátok elsőre megcsinálni? - kiáltott fel a rendező. Tehát mára végeztünk. Elköszönt mindenki mindenkitől, én megköszöntem mindenki munkáját, és elmentem visszaöltözni. Alig vártam, hogy visszaérjünk a dormba, és kettesben lehessek Luhannal.
Azonban ennek a tervemnek lőttek. A telefonom csörögni kezdett, én pedig megszokásból azonnal felvettem.
- Itt Nami - szóltam bele.
- Azonnal ide kell jönnöd! - jelentette ki Yuri. Honnan van meg neki a számom?
- Hol is van pontosan az az ide? És minden rendben?
- Nem, nincs minden rendben. Sőt, minden a feje tetején áll, és hatalmas szükségem van rád. Az Olympic Daero-n a Jamsugyo híddal szemben van egy klub. Ülj gyorsan taxiba, és amilyen gyorsan csak lehet, gyere - hadarta el sietve, és lerakta a telefont.
Semmit sem értettem, de megtettem, amire kért. Sikeresen fogtam taxit, de még mielőtt indulhatott volna, még valaki bevágódott a mellettem lévő ülésre. Érdeklődve fordultam arra, és Luhant ismertem fel.
- Hová megyünk? - kérdezte vigyorogva.
- Az Olympic Daero-n álljon meg kérem, a Jamsugyo híddal szemben - mondtam a taxisnak, választ adva ezzel Luhannak is.
- Miért megyünk oda? - kérdezte, amikor már elindultunk.
- Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Yuri most hívott fel, hogy siessek oda.
- Értem - bólintott.
Csendben utaztunk, én pedig kinéztem az ablakon. Most nem tehettünk semmit, pedig legszívesebben odabújtam volna hozzá.
A keze rátalált az enyémre, és észrevétlenül kulcsolta össze az ujjainkat. Lenéztem, és egy apró mosolyt megengedtem magamnak. Lopva Luhanra pillantottam, aki úgy bámult ki az ablakon, mintha semmi sem történt volna.
Hamar értünk oda, gyorsan kifizettem a taxit, és ki is szálltunk. Yuri szúrt ki engem, és odarohant hozzám.
- Nami, annyira örülök, hogy itt vagy! Csak rád tudtam gondolni.
- Mi történt?
- Miért van itt Luhan? Na mindegy. Az egyik énekesnek elment a hangja, ezért nem tud énekelni.
- De...
- Nem, hatalmas szükségünk van rád. Nyugi, ez a fiúk fellépése, neked csak a háttérben kell énekelned, így a szöveget olvashatod is a lapról.
- Rendben - mondtam kissé megszeppenten. Yuri elindult, és egy menő klubba vitt be hátulról. Már elöl is nagyon sokan voltak, így fogalmam sem volt, hányan lehetnek még bent. Az biztos, hogy nem kevesen.
Amint beértünk, Yuri egy kis szobába vezetett be. Ott a kezembe nyomott egy papírt, és én rögtön olvasni kezdtem. Luhan végig ott volt mellettem, de amint kiszúrták ezt a Super Junior-os fiúk, rögtön letámadták. De kiderült, hogy nem nekik fogok segíteni, hanem az SNSD-nek. De nem értettem, Yuri miért nem Gi Bo-t hívta, neki sokkal jobb hangja van.
A kérdésre hamar választ kaptam - mivel már ő is ott volt.
- Nami, tudtam, hogy rád lehet számítani - jött oda hozzám mosolyogva.
- Te adtad meg Yurinak a telefonszámom, igaz? - kérdeztem.
- Aha - bólintott nagyot.
Segített a szöveg átnézésében, és párszor el is énekeltük. Az nekem beéneklésnek tökéletes is volt. Nagyjából fél órát kaptam, utána már irányítottak is a színpad mellé, a mikrofonokhoz. Négyen voltunk ott, DongMin, Yuri, Gi Bo és én.
Szerencsére nem sokszor kellett énekelnem, és de együtt mégis nagyon jó hangzásunk volt. Furcsa érzés volt, hogy én csak a háttérből énekelhettem, már én is ott akartam lenni a színpadon. De arra még egy kicsit várni kell.
Két dalt kellett elénekelnünk, aztán mehettünk is le, és jött a Super Junior. Hatalmas tömeg köszöntötte őket, és nagyon sokan kezdték el sikítani a biasaik nevét.
Megvártuk őket, aztán valaki felvetette, hogy elmehetnénk együtt vacsorázni. Szóval átmentünk egy csendesebb étterembe. A pincérnek össze kellett tolnia két asztalt, hogy mindannyian el tudjunk férni egy helyen. Először rendeltünk, ami miatt egy kis káosz alakult ki. Eunhyuk visszavonta a rendelését, és mást választott helyette, de a sok rendelés közepette szegény pincér alig tudta megtalálni. Közben Dongmin, KyuHyun és Yesung is eljátszotta ugyanezt.
- Pedig azt hittem, hogy kettesben lehetünk - suttogta a fülembe Luhan, míg ment a vita.
- Én is - bólintottam.
- Majd bepótoljuk - mondta vigyorogva.
- Benne vagyok.
- Ha lement ez a hatalmas hajtás, elmehetnénk valahová randizni.
- Mégis hová? Téged mindenhol felismernek alapból, és ha kiadjuk a közös MV-nket, és még együtt is fogunk fellépni, engem is kezdenek majd megismerni. Rögtön rá fog jönni mindenki...
- Ki mondta, hogy a városban kell maradnunk?
- Mire gondolsz?
- Lemehetnénk Pusan-ba, van ott egy kis nyaralója az SM-nek. Mivel most mindenki a comeback-el dolgozik, senki nem lenne ott.
- De nekünk is azzal kellene dolgoznunk..
- Még két hét, és a Wolf good bye stage-re kerül, aztán a mi fellépéseink sem lesznek annyira sűrűek. Ha egy napot kiveszünk, senkinek nem lesz baja belőle.
- Te... egy zseni vagy.
- Tudom - mondta vigyorogva.
Alig tudtam megállni, hogy oda ne hajoljak hozzá, és adjak egy puszit neki. De sikeresen elnyomtam magamban a vágyat.
- Miről sugdolóztok olyan nagyon? - hajolt oda hozzánk Kyuhyun, és úgy beszélt, mintha nyomozó lenne.
- Az atomtitok! - mondtam neki.
- Atom-titok? - ejtette ki külön-külön. - Tehát nukleáris kísérletre készültök? Ahelyett, hogy keményen dolgoztok?
- Kikérem magamnak! Ma is egész nap forgattunk!
- De nem eléggé, ha ilyen veszélyes kísérleteken töritek a fejeteket. Fáradtnak kellene lennetek.
- Nem lehet mindenki olyan nagypapa, mint te - szólt közbe Luhan.
- Ki beszél?
- Az, aki nem 35 éves... az már hetvennek a fele!
- Gratulálok, számolni még tudsz.
- Mert van bennem erő táncolni, énekelni, és a rajongók előtt aranyosnak lenni.
- Mert a színpad mögött ezekből egyikre sincs erőd - szóltam be neki mosolyogva. Rám villantotta a tekintetét, ami azt sugallta, hogy "Most kinek is az oldalán állsz?" Játékosan megvontam a vállamat.
- Na de Luhan, térjünk rá a komoly témákra. Ha ilyen fiatal vagy, biztos minden lány bomlik utánad. Vagy van most valakid?
Luhan habozott a válasszal, én pedig vártam, hogy mit fog mondani.
- Csak hülyülök - mondta Kyu nevetve. - A vak is látja, hogy együtt vagytok - folytatta. Egy emberként kerekedett el a szemünk, és néztünk a Super Junior őrült maknae-jára.
- Ebbe beletrafáltam, mi?
Szóval csak kamuzott? Én pedig rögtön bevettem...
- Áldásom rátok! Ha bármikor szükségetek lenne egy papra, állok rendelkezésetekre.
- Nem is vagy pap - mondtam kétkedve.
- Elképzelni sem tudod, hány embert adtam már össze - felelte halálosan komolyan. Egy pillanatra tényleg elhittem.
- Na persze.
- Nem viccelek! DongHae, mond meg Nami-nak, hogy sok mindenkit adtam már össze! - nézett a csapat társára.
- Ez így van. És bámulatos esküvőket tud szervezni, olyan, mintha tényleg igazi lenne, nem csak szemfényvesztés.
- Hé! Volt gyűrű, pap, vőlegény, és egy alkalom kivételével a menyasszony is mindig ott volt!
- Azért nem volt ott az a menyasszony, mert épp temetésre kellett mennie - szólt közbe duzzogva HyoYeon. Mik ki nem derülnek itt...
- Mégis ki hagyja ki a saját esküvőjét a kutyája temetése miatt? - kérdezte kissé ingerülten Yesung.
- Gyakornokok voltunk, és mind a ketten tudtuk, hogy nem komoly - vonta meg a vállát HyoYeon.
Ez most valami vicc?
- Tudom, hogy most mire gondolsz - szólalt meg mellőlem LeeTeuk. - Az SM-nél mi egy nagy család vagyunk, de gondolom ezt már észrevetted. Vannak itt rövidebb, vagy hosszabb kapcsolatok, összerezdülések, viták, konfliktusok, esküvők, menyegzők, és minden, amit egyáltalán el tudsz képzelni. Mivel nem akarjuk felkelteni a figyelmet, sosem barátkozunk külsősökkel, vagy csak nagyon ritkán - magyarázta. Bólintottam, jelezve ezzel, hogy értem, miről beszél.
Kicsit furcsa volt ez nekem.
Yesung és HyoYeon vitáját az szakította félbe, hogy DongHae megszólalt.
- Amúgy meg a Kyuhyun-féle esküvőket SooMan betiltotta.
- De ha titokban csináljuk, még élvezetesebb! - csillant fel az említett szeme.
Csak nevetni tudtam.
- Úgy megjött most hozzá a kedvem... nem akartok most rögtön megesküdni? A válást is én bonyolítanám le - nézett ránk kérlelve.
- Mi? Dehogy! - vágtam rá reflexből.
- Tudom én, hogy ez a titkos vágyatok - kacsintott ránk.
Még ki sem hozták az ételt, amikor felpattant, és kiment telefonálni. Pár perc múlva egy akkora limuzin gurult elénk, amekkorát még sosem láttam.
- Emberek, mindenki a hintóba! - kiáltotta el magát. LeeTeuk csak mosolygott, és lerakott egy köteg pénzt az asztalra.
Nem akartam elhinni, ami most történik körülöttem. Én nem így akarok összeházasodni Luhannal!
- Várjatok, ha Sehun nem lesz ott az esküvőmön, meg fog ölni - jelentette ki hirtelen Luhan. Ne már, hogy ő is komolyan veszi ezt!
- Akkor először az SM-hez megyünk, és felvesszük a szükséges embereket - parancsolta Kyuhyun. Nagyon belelovalta magát ebbe az egészbe.
A limuzinban Kyu ült előre, és hallottam, hogy folyamatosan telefonál.
- Ugye én leszek a tanúd? - furakodott mellém Gi Bo.
- De én nem is akarok házas lenni!
- Ez csak játék - mondta vigyorogva Luhan, és egy puszit adott az arcomra. Rögtön ellágyult a szívem, és bólintottam egyet.
- De... senki nem gondolhatja azt, hogy én ebben a ruhában fogok összeházasodni Luhannal - mutattam végig magamon. Akkor nem tűnt jó ötletnek, hogy reggel azt a ruhát veszem fel, ami a kezembe akad.
De mégis ki tudta volna reggel, hogy még aznap este meg fogok esküdni?
Amíg Luhan felrohant a fiúkért, mi Gi Bo-val a szobánkba mentünk, és kiválasztottuk nekem a megfelelő ruhát.
Nagyon gyorsan végeztünk, bevágtunk mindent egy táskába, és rohantunk le. A limuzin kihajtott a város szélére, és egy kis templom mellett álltunk meg.
- Ahh, régi szép emlékek - sóhajtott fel HyoYeon.
- Nem én kértem, hogy ne gyere el - húzta fel az orrát Yesung.
- Még mindig nem léptél túl rajta? - kérdezte HyoYeon kicsit mérgesen.
- Nem minden nap hagyják ott az oltár előtt a vőlegényt.
- Nem vagy te Ted Mosby, hogy sajnáltasd magad.
- Nocsak, itt valaki nagyon sorozatfüggő.
- Csak szeretek nevetni.
- Mint egy öreg házaspár - csóválta a fejét Tifanny. Kiszálltunk a limuzinból, és bementünk a templomba. Kicsit rémisztő volt így este, mindenféle megvilágítás nélkül.
- Szabad ezt egyáltalán? - kérdeztem suttogva.
- Senki nem tudja meg - vonta meg a vállát Kyu. - Valakinek van gyufája, vagy gyújtója? - kérdezte hangosabban. A templomban sokáig visszhangzott a hangja.
- Nekem - adtam oda a sajátomat.
Amint elvette tőlem, Gi Bo terelni kezdett a WC felé. Ott tudtam átöltözni. Többen is utánunk jöttek, és segítettek a sminkem és a hajam megcsinálásában. Nem esküvői ruha volt rajtam, hanem csak egy nyári, rövid, fehér ruha, de abban a pillanatban nem érdekelt.
Nem volt időm felfogni, hogy mit csinálok, a sok teendő között.
- Várjunk... ki fog az oltárhoz kísérni? - kérdeztem ijedten.
- Majd én - szólalt meg Kai.
Hát ez érdekes lesz... - gondoltam magamban, de azért bólintottam.
Jongin átkarolta a karomat, és elindultunk. Hallottam, hogy az összes jelenlévő a nászindulót dúdolja, ami nagyon jó volt.
Amint beléptünk a terembe, szinte elolvadtam. Az összes gyertya égett, ez hangulat világítást adott. A sok énekes hangja töltötte meg a termet, ami tökéletes volt. Kris az egészet vette a telefonjával, és végig mosolygott, ahogy mindenki.
Kislányként az esküvőmet hatalmas tömeggel képzeltem el, egy verőfényes, tavaszi napon, hatalmas uszállyal, és hatalmas öröm közepette.
Most mégis mind megvolt, de mégse. A hatalmas tömeg az egész SNSD-t, Super Juniort, EXO-t, SHINee-t jelentette, és persze a barátnőimet, Gi Bo-t, Yuri-t és DongMin-t. Ami a verőfényes tavaszi napot illeti... a tavaszi nap megvolt belőle. Bár uszályom nem volt, mégis inkább az öröm számított.
Ráfordultunk a Luhan-hoz vezető egyenesre, én pedig csak őt tudtam nézni. Még csak tegnap jöttünk össze, de ma már esküvőt tartunk. Hihetetlen.
A szemébe néztem, és melegen mosolyodtam el. Jongin az egyenes végén átadott Luhannal, akik mosolyogva néztek egymásra. Jó látni, hogy nincs semmi konfliktus közöttük.
Kyuhyun elé álltunk, aki halál-komor arccal nézett ránk.
- Kedves násznép, azért gyűltünk ma itt össze, hogy e gyönyörű pár egybe keljen, és örökkön örökké egymáséi legyenek. Az örömapa, és az örömanya áldása majd a jövőben adattatik meg nektek, egyenlőre érjétek be a csodálatos, bámulatos, fergeteges, lenyűgöző, helyes...
- Tovább! - kiabált be DongHae.
- Szóval - nézett rá szúrósan a maknae - érjétek be az én áldásommal, de ez elég lesz nektek. A házasságotok Isten által lesz elfogadva, és a Mennyekben is engedélyezik. SooMan és a rajongók átkaitól óvjon titeket az ég, és legyetek boldogok, táncoljatok vígan, énekeljetek teljes szívetekből, és legyetek teljes művészek. Együtt tudtok kitenni egy egészet, együtt vagytok képesek valami igazán emlékezetes alkotására. A szerelmetek beteljesülése érdekében, csókoljátok meg egymást! Ja, nem, várjatok még egy kicsit. Lu Han, akarod e a Kyuhyun törvénye szerinti törvényes feleségedül Shin Namiko-t?
- Igen - mondta mosolyogva, miközben a szemembe nézett. A szívem hatalmasat dobbant.
- Shin Namiko, akarod-e az előbb említett törvények szerinti törvényes férjedül Lu Hant?
- Hogy a fenébe ne! - vágtam rá vigyorogva, és a nyakába ugrottam. Azonnal megcsókolt, én pedig csak szárnyaltam a boldogságtól.
- Szabad a csók - suttogta Kyuhyun, aztán eloldalazott. Az egész terem hatalmas tapsviharban tört ki.
Elváltam Luhan ajkaitól, és csillogó tekintettel néztem rá.
- Mostantól a férjem vagy - suttogtam.
- Te pedig a feleségem.
- Nincs megcsalás! - szögeztem le rögtön, mire csak nevetni kezdett, és adott egy puszit a számra.
A hátsó parkba mentünk ki, hogy hangulatosabb legyen az egész. Olyan volt, mintha igazi lenne, igaza volt DongHae-nak - el sem lehet hinni, hogy az egész csak szemfényvesztés. Egy nagyobb autó érkezett meg, és kajákat pakoltak ki. Tehát ezért telefonált olyan sokat Kyuhyun. Tényleg mesteriek a szervező képességei.
Elkezdtünk enni, és nagyon sokat nevettünk. Aztán egy újabb autó érkezett, de ez már kisebb volt.
- Én nem hívtam mást... - mondta Kyuhyun. Hirtelen nagyon nagy csönd lett, és mindenki az autót bámulta.
Amiből pár pillanaton belül SooMan pattant ki.
- Pedig én kértem az eget - fordult el a maknae.
Ajajj, itt nagy bajok lesznek...
- Hihetetlenek vagytok! Mint a gyerekek! Esküvőt szerveztek az Isten háta mögött! - kezdett bele. - Pedig megmondtam, hogy nincs több Kyuhyun-féle esküvő! Mi történik, ha valaki rájön? Pont egy templomban kellett tartanotok? És még csak meg sem hívtok engem...
Az utolsó mondat még jobban meglepett mindenkit.
- Kik a szerencsések? - kérdezte vigyorogva. Hihetetlen az egész. Elképesztő. Nem, erre nem találok megfelelő szót. Nekem vannak a világon a legjobb munkatársaim, és főnököm.
- Luhan és Nami - mondta Kyuhyun vigyorogva. SooMan olyan pillantással hallgattatta el, amit mindannyian értettünk - "Veled még beszélnem kell!"
Odajött hozzánk, és lenézett az összekulcsolt kezünkre.
- Hát akkor, azt hiszem most azt kellene mondanom, hogy hihetetlen, hogy ezt csináljátok - mondta. - De gratulálni szeretnék - mondta.
- Köszönjük! - mondtuk egyszerre. Összenéztünk, és mosolyogni kezdtünk.
A party tovább fojt - egészen addig, míg el nem eredt az eső. Nem is éreztem, hogy csöpög, csak hirtelen kezdett el zuhogni. Többen visszafutottak a templomba, de Luhan magához húzott, és egy szenvedélyes csókot adott nekem.
_____________________________
Először is: tudom, ez lett az eddigi legőrültebb fici rész. De egyszerűen csak így tudom őket elképzelni - hogy a mának élnek, és még mindent meg akarnak tenni akkor, amikor van rá egy pillanatnyi idejük is.
Másodszor: Nagyon sok lelkes olvasóm akadt ennek a ficinek a révén, szóval azt hiszem, tartozok nektek egy kis magyarázattal, hogy miért is volt ekkora kimaradás.
Nagyon összejöttek most nekem a dolgok. Most vagyok másodikos gimiben, és idén le akarjuk váltatni a matek tanárt, mert nem jól tanít, és ebben nekem hatalmas részem van. Rettenetesen sok vita akadt most emiatt az osztályban, és én vagyok a középpontban (azt meg se említve, hogy az osztályfőnökömmel is összetűzésbe kerültem). Itt az ideje, hogy faktot válasszak magamnak, és mivel angol-törit akartam, ez nem fog összejönni, mert pont egy időben vannak, ezért nem tudom, hogy melyiket is válasszam, emiatt is adódott egy kis konfliktus. És a baráti társaságomban is összevesztem két lánnyal, és ebből egy még nagyobb konfliktus alakult ki, mert egy kívülálló mindenkit átbaszott szépen szólva, így megy a vita...
Legjobb barátnőmmel sincs minden rendben közöttünk, azt is meg kell oldanom valahogy. Emellett Debrecenből Győrbe fogunk költözni nyáron, és a suliváltás miatt is nagyon sok minden nehezedik rám, többek között a tankönyvrendelés problémája, de azt ki ne felejtsem, hogy azt sem tudom, melyik suliba fogok menni.
Tehát mint látjátok, a ficiírásra elég kevés időm maradt, mert tanulni is kellene, hogy ne rontsam le az átlagomat. De, mint tudjátok (vagyis remélem, hogy tudjátok) hogy imádom ezt a ficit, és minden szabadidőmet azzal töltöm, hogy tudjam írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése