Letters (Luhan)

Kedves Luhan!

Nem tudom, hogy emlékszel-e még rám, vagy tudod egyáltalán, hogy ki vagyok. Sokáig gondolkoztam azon, hogy feladjam-e ezt a levelet, de szeretném, ha tudnád, mi is történt aznap este.

Mert te fényt hoztál az életembe, és tudtam, hogy még érdemes élnem.

Két héttel ezelőtt szombaton kezdődött minden. Egy bárban ültem, és épp azon gondolkoztam, hogy miért hívjuk cipőnek a cipőt, mikor ezernyi más lehetőség is lenne. Értelmetlen dolgokon szoktam gondolkozni, amikor unatkozok, tudom, ez rossz szokásom.

Amikor beléptél, hideg szellő fújt be, ezért rögtön arra néztem, hogy ki lehet az, aki ilyen későn jár erre.

Te engem néztél. Fogalmam sincs, mi járhatott akkor a fejedben, mert elég érdekes tekinteted volt. A szemeid hatalmasak voltak, és mély barnák. A hajadat összekócolta a szél, szerte-széjjel állt, számomra mégis tökéletes rendszernek tűnt. Elmélyedtem a tekintetedben, te pedig felém villantottál egy enyhe mosolyt. A szívem rögtön hevesebben kezdett el verni, és fogalmam sem volt, mit tehetnék ez ellen, mivel még sosem történt ilyen velem.

A szemkontaktusunkat te szakítottad meg, mivel félre léptél, és hátranéztél az utánad érkező társaidra. Egy kis boxba ültetek le, nem voltatok ott mindannyian.

Te álltál fel, hogy italt vegyél mindannyiótoknak. Mellém léptél, a karod pedig enyhén súrolta az enyémet.

Elpirultan sütöttem le a szemeimet, és sehogy sem tudtam magamat rávenni, hogy rád nézzek.

- Szia, Luhan vagyok - mutatkoztál be nekem.

- Hana - feleltem röviden. Az, hogy megszólítottál, hatalmas örömmel töltött el. Annyi más lány volt még ott, de te mégis velem elegyedtél beszélgetésbe.

- Egyedül vagy? - kérdezted aranyosan.

- Aha - bólintottam röviden.

- Odajöhetnél hozzánk - ajánlottad fel.

Lehet, hogy neked most egy kicsit furcsa, hogy szóról-szóra tudom, miket mondtál akkor, de erre két magyarázatom is van. Az első, hogy hihetetlenül jó memóriám van, szinte mindent megjegyzek elsőre. A második pedig az, hogy soha életemben nem fogom elfelejteni azt az estét, és ezt csak neked köszönhetem.

Érdeklődve fordultam feléd, mert nem értettem, miért invitálsz a barátaid körébe. Esetleg szerettél volna többet? Ötletem sem volt, bár őszintén azt is meg kell neked mondanom, hogy azt sem értettem, miért pont rám esett a választásod.

- Ha nem baj - szólaltam meg végül még mindig vörösen. Talán úgy nézhettem ki, mint egy rendesen megérett paradicsom, de ez érthető, mert még sosem voltam olyan zavarban.

- Miért lenne baj? Viccelsz? Na, gyere! - mondtad mosolyogva, megfogtad a kezem, és magad után húztál.

Én is elmosolyodtam, miközben követtelek. Úgy éreztem, hogy nem is a földön járok, hanem repülök felette.

- Luhan, kit hoztál magaddal? - kérdezte Kai, miközben végigmért engem.

- Hana vagyok - hajoltam meg előttük.

- Csüccs le. - Sehun megpaskolta maga mellett a helyet. Ismét csak bólintani tudtam, és azt tettem, amit mondott.

Te mellettem foglaltál helyet, és a kezedet a derekamra tetted. Az ölemben heverő összefont ujjaimat bámultam, közben pedig úgy vigyorogtam, mint egy idióta.

- Egyedül vagy, vagy esetleg vársz valakire? - kérdezte tőlem Lay.

- Egyedül van - felelted helyettem. Oldalra biccentettem a fejemet, és bólintottam egy aprót. Amikor veletek voltam, sokkal inkább hagyatkoztam a gesztikulációra, minthogy a szóbeszédet használtam volna.

- Mit dolgozol? - érdeklődött Kris.

- Még egyetemista vagyok. Ez az utolsó évem.

- Mit tanulsz? - Úgy tűnt, hogy a fiúkat érdekli, milyen is vagyok én. Eleinte meglepődtem ezen, mivel engem sokkal jobban érdekelt, hogy milyenek is vagytok ti. A ti világotok teljesen más, mint az enyém, talán a világot is máshogy látjátok. Mindannyian művészek vagytok, engem pedig elvarázsolt, amit alkottatok.

- Tolmács szakon tanulok - adtam választ.

- Ahh, értem - bólintott nagyot Kris.

A pincérnő ekkor érkezett meg, és lerakta az összes italt az asztalra. Feleseket rendeltél, mindenkinek jutott egy, de még maradt pár érintetlen pohárka is az asztalon.

- Egyészségünkre! - Emelte magasba a poharát Sehun.

- Egészségedre - mondtad nekem. Feléd fordultam, és a szemeidbe néztem, és rögtön el is vesztem benne.

- Neked is - feleltem megszeppenten. Felém tartottad a felest, és koccintottunk. Végig a szemedbe néztem, de akkor az eszemben sem volt az elterjedt hiedelem, csak az, hogy milyen helyes vagy.

A számhoz emeltem a poharat, és elsőre le is húztam. A társaságunkból többen fel is éledtek, és az első feles megadta a jó hangulatot.

Az újabb körre kicsit várni kellett, de aztán csak jött, és jött az alkohol. Fogalmam sincs, mennyit ihattunk aznap, de nagyon jól éreztem magam.

Egyszer felálltam, és kimentem a WC-re. Amikor a tükörben néztem magamat, kicsit forgott velem a világ, de a tükörben nem magamat láttam, hanem téged. A gyönyörű szemeidet, és a finom vágású ajkaidat, a tökéletes hajadat, a nyakad ívét, és a nagyon jól kinéző felsődet.

- Valaki segítsen! Nem nyílik az ajtó! - hallottam a hangot. A tükörből eltűntél, és újra csak magamat láttam.

Azon gondolkoztam, hogy ennyit ittam, hogy már a tükör is beszél hozzám?

- Van ott valaki? Kérem, segítsen! - A hang ismét megszólalt, de a tükörben csak azt láttam, hogy szétnyílik a szám. Nem beszélt, tehát vagy a fejemben szólt a hang, vagy valaki tényleg beszorult.

- Té-tényleg ott vagy? - kérdeztem félve. Kicsit furcsán vette volna ki magát, ha egymagamban beszélek.

- Igen! Segíts, kérlek, nagyon nem akar mozdulni az ajtó! - mondta tovább. A hangjából egy kis megkönnyebbülést hallottam ki.

- Máris - motyogtam. A fal mentén mentem vissza a fülkékhez, és benéztem mindegyik alá, hogy hol lehet az a lány, aki segítséget kért. Az utolsó előtti WC-ben láttam meg egy lábat. Azonnal rámarkoltam a kilincsre, és minden tőlem telhető erővel feszítettem fel az ajtót. Túl könnyedén sikerült, én pedig hátra tántorodtam.

Odanéztem, de csak egy rémült tekintetű lányt láttam.

- Ja, bocsi, rossz ajtó - mondtam teljesen elpirultan. Ciki…

- Az utolsóban vagyok - szólalt meg az a lány, akinek eleve segíteni akartam.

Visszazártam az ajtót, és ahhoz álltam, amit mondott. Újra rámarkoltam a kilincsre, és újra minden erőmmel húzni kezdtem. Ez már tényleg nem akart megmozdulni.

- Nem tudsz kimászni alul? - kérdeztem tőle. Alul volt egy kb. tizenöt centis nyílás.

- Nem hiszem, hogy menne…

- Akkor felül ugorj ki. Elkaplak!

- Biztos vagy benne?

- Igen!

Az alkohol kellő bátorságot adott ahhoz, hogy szuperhősnek érezzem magamat, és azt higgyem, bárkit meg tudok menteni.

Csak azt nem kalkuláltam bele, hogyha alul nem fért ki, nem lehet valami sovány, így amikor egy nyolcvan kilós lány rám zuhant, és a földön, alatta kötöttem ki, rögtön megbántam a döntésemet.

A hideg padló, és a rajtam ficánkoló lány egy kicsit kijózanított.

- Köszi - mondta, amikor legurult rólam, és meghajolt.

- Nincs mit - feleltem mosolyogva. Bár a hátam és a lábam még mindig rettenetesen fájt, nem tudtam neki ezt felhozni, hisz nem az ő hibája, hogy nem könnyű. Remélem, most ezen nem nevetsz. Na jó, azt megengedem, hogy mosolyogj rajtam, mert egy kis vicc tényleg volt benne.

Megmostam a kezemet, és visszamentem hozzátok. De amint le akartam ülni, te az öledbe húztál, és a nyakamat kezdted el puszilgatni.

El sem tudom neked mondani, vagyis leírni, hogy milyen érzések kerítettek akkor hatalmába. De ha hasonlítanom kellene valamihez, talán azt a példát tudnám felhozni, amikor anya elkészíti a kedvenc sütimet évek múltán. A finom csokis süti lágyan omlik szét a számban, és ahogy lenyelem, mintha selyem csúszna le a torkomon. A hátamon a hideg fut fel, képtelen vagyok nyitva tartani a szememet. Sokkal jobb, mint az orgazmus, össze sem lehet vele hasonlítani.

De térjünk vissza a történtekhez. Nem tudom, hogy te ebből mire emlékszel, de én tisztán emlékszem, hogy az ajkaiddal egyre fentebb haladtál. Az arccsontomat végig puszilgattad, néhol meg is nyaltál. Sőt, az állam alatt egy picivel gyengéden meg is haraptál, mire kénytelen voltam sóhajtani egyet.

Az állam ívétől fogva függőlegesen haladtál felfelé, míg el nem érted a számat. Az a pillanat felért mindennel, amit addigi életem során tapasztaltam.

Puszit adtál az alsó ajkamra, aztán azt is finoman megharaptad. A vágyadat nem tudnám mihez hasonlítani, éreztem, hogy neked akkor és ott szükséged volt rám.

A nyakad köré fontam a kezeimet, és én mélyítettem el a csókot. Az ajkaid puhák voltak, és szenvedélyesen tépték az enyéimet. A nyelvünk kecses táncot lejtett, azt sem tudtam, hol a fejem, vagy, hogy hányadikán van elseje. Teljesen elvarázsoltál, és magaddal ragadtál.

A combomon futtattad fel a kezedet, és lecsaptál a fenekemre. Sokáig úsztam, és abban a pillanatban nagyon büszke voltam magamra miatta.

A tenyeredbe vetted a fenekemet, és erősen markoltál rá. Az élvezet az altagodba is lekúszott, amit tisztán érezhettem.

De ha nem szeretnéd, hogy ekkora részletességgel meséljek ezekről, ugorjunk előre egy picit.

- Menjetek már szobára! - utasított Sehun. Eléggé egymásba voltunk gabalyodva, azt sem tudtam, mióta tart a csókcsatánk.

- Benne vagyok! - Elváltál tőlem. A szemeidben olyan csillogást láttam, mint még soha senkiében. A csillagok fénye semmi volt ahhoz képest, sőt, egy sötét éjszakán, amikor csak a Hold látszik, az sem ért fel a szemeiddel. Soha életemben nem láttam még annyira szépet.

- Itt lakok, nem messze - suttogtam lihegve. Nem voltam olyan lány, aki elsőre felengedi magához a fiút, akivel épp csak megismerkedett, de tudtam, hogyha kihagyom azt a lehetőséget, örök életemben bánni fogom.

Felálltam, de a lábamba a WC-s eset miatt belenyilallt a fájdalom, így visszaestem a székre. Be kell ismernem, azóta is nagyon fáj a lábam.

Te nem teketóriáztál, rögtön felkaptál az öledbe, és úgy cipeltél. A nagy rohanásban el sem tudtunk köszönni a többiektől. Kérlek, add át nekik üdvözletem.

Amint kiértünk, bár fűtött az alkohol, mégis fáztam egy kicsit. Hozzád bújtam, és a nyakadhoz hajtottam a fejemet.

- Három háztömböt kell sétálni balra - suttogtam. Azonnal elindultál sietős léptekkel, én pedig élveztem a kilátást a karjaid közül. Legalábbis egy ideig.

Finom nyakad csábítani kezdett, én pedig engedtem a kísértésnek. Nyelvem hegyével érintettem meg eleinte, aztán csókolgatni kezdtem. Az engem tartó kezeid megremegtek, én pedig elfojtottam egy mosolyt.

Elképzelni sem tudod, mennyire megörültem, amikor megtudtam, hogy én is képes vagyok belőled ilyen reakciót kiváltani.

Arra már én sem emlékszem, hogyan értük el a lakásomat. Talán teleportáltunk, vagy valami ilyesmi…

Onnantól emlékszem, hogy nagyon sokáig vacakoltam a kulccsal az ajtó előtt. De amint kinyitottam az ajtót, ott folytattuk, ahol abba kellett hagynunk.

Fogalmam sincs, hogy erről mennyit szeretnél tudni, vagy mennyire emlékszel, de el kell mondanom neked, hogy életem legszebb együttléte volt. Dinamikus, szenvedélyes, örömteli, kihagyhatatlan, tökéletes, bámulatos, lehengerlő… azt hiszem, ezekkel a szavakkal lehet leírnom.

Az előszoba padlóján feküdtünk utána. Még szerencse, hogy elhoztam otthonról a szőrmés szőnyeget, így nagyon kényelmes volt.

A mellkasodon feküdtem, és hallgattam a szívverésedet.

- Hana… te mit gondolsz, mi a mennyország? - kérdezted hirtelen. Nem tudom, honnan juthatott ilyen az eszedbe, rendesen megleptél a kérdéseddel.

- Amikor kisgyerek voltam, sokszor voltam a nagyszüleimnél. A papámnak egy festő nagyon sok pénzzel tartozott, és egyszer vele mentem, hogy behajtsuk a hatalmas összeget. A festő műhelyébe mentünk, és míg papa beszélt azzal az emberrel, a festményeit nézegettem. Lehengerlőek voltak. Az egyiken egy kék égboltot lehetett látni, amiken felhők terültek el. A felhők között sütött le a napfény, és olyan tökéletesen örökítette meg a pillanatot, hogy még így is hívogatott, hogy ott álltam előtte. A kép akkora volt, mint akkor én, úgy éreztem, mintha csak előre kellene lépnem, és ott lennék. Az volt a kép fölé írva címnek, hogy "A Mennyország kapuja". Érdekes, hogy ez után nagyon sok idő telt el, amikor egyszer az iskolából mentem hazafelé, és hirtelen néztem fel az égre. Ugyanaz a látvány tárult elém. Azt éreztem… mintha csak egy karnyújtásnyira lenne tőlem a mennyország. Mintha Isten üzenni akart volna nekem ezzel a látvánnyal, hogy ez is várhat rám, és egy nap én is beléphetek oda. De sajnos azóta még több idő telt el, és én már nem hiszek ilyesmikben - adtam neked hosszú választ.

- Tehát szerinted nem létezik?

- Nem hiszem. Ha az ember nyitott szemekkel jár a világban, itt is felfedezheti a mennyországot. Emberi elmével képtelen vagyok ennél jobbat elképzelni. És talán… nem is szeretném, ha egyszer a mennyben lehetnék. Ott minden tökéletes, minden tiszta, és mindenki kedves. De szerintem csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha egyszer már megtapasztaltuk az igazi fájdalmat is, ami ellent mond a bibliai mennyországnak. Miért, szerinted létezik?

- Hiszek benne… olyan sok rossz dolog történik a Földön. Többen rossz helyre születnek, vagy rosszul, amiről ők nem tehetnek. Néhány embernek sikerül elérni a céljait, de mi történik azokkal, akiknek ez nem sikerül?

A téma furcsa váltást hozott magával, de én nem bántam. Felkönyököltem, hogy a szemedbe tudjak nézni.

- Értsem ezt úgy, hogy azt reméled, hogy akiknek nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy ők akarják, nekik megváltás lesz a halál? Mert utána jobb helyre juthatnak?

- Igen, így gondolom.

- De én a te véleményedet kérdeztem. A felszín alatt minden ember önző, és magával foglalkozik. Te szeretnél a mennyországba jutni?

Sokáig gondolkoztál, és elnéztél mellettem. Bár azt a képet bámultad, amit a legjobb barátnőm festett nekem, úgy éreztem, hogy lélekben teljesen máshol jársz.

- Tudod, egyszer apám mondott valamit. A mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több a barát - szólaltál meg a hosszú hallgatás után.

Elmosolyodtam, és újra a mellkasodra hajtottam a fejemet.

- Luhan… mielőtt elmész, énekelsz nekem valamit? - kértelek meg.

Halkan kezdtél el dúdolgatni, de szavakat nem használtál. A légkör olyan meghitt lett…

Abban az időben nagyon sok rossz történt velem, de amikor énekeltél nekem, megnyugvást éreztem a szívemben. Hogy végre minden rendben, és minden tökéletesen úgy történt, ahogy meg van írva abban a bizonyos nagy könyvben.

Lehunytam a szemeimet, és a dalodat hallgatva aludtam el.

Másnap délben keltem fel, és ahogy azt vártam, te már nem voltál sehol. Minden jel eltűnt, amiből arra következtethettem volna, hogy tényleg itt voltál, és nem csak álom volt az egész.

Napokig evődtem azon a gondolaton, hogy valahogy fel kellene veled vennem a kapcsolatot. Vagyis csak arra vágytam, hogyha esetleg meglátsz, röviden elmosolyodsz, vagy meglepődsz, mindegy. Csak valami, ami bebizonyítja, hogy igaz volt.

Aztán belenyugodtam abba, hogy tökéletes volt, és így is kell maradnia: tökéletesnek. Megízlelhettem milyen az igazi élet, de néha vissza kell térni a valóságba, ami kegyetlen és fájdalmas tud lenni.

De itt marad a kérdés, hogy akkor mit is akarok ezzel a levéllel. Nem kell válaszolnod, csak szeretném, ha elolvasnád. Hogy tudd, milyen csodákra vagy képes, egyetlen pillantásoddal, egyetlen érintéseddel. Bár belül minden porcikám arra vágyik, hogy ismét találkozhassunk, ez lehetetlen.

Kérlek, továbbra is énekelj olyan szépen, mint akkor este nekem tetted. Kápráztasd el a világot, és szerezz hírnevet, hogy még több embert tudj úgy elvarázsolni, mint engem. Mert a varázslat csodálatossá teszi az életet, és a sok rossz mellett egy pici jót is kaphatnak az emberek.

Shin Hana

Kedves Hana!

Sajnálom, hogy csak most volt időm elolvasni a leveledet, illetve visszaírni, de nagyon sok munkám volt. Nagyon sok mindent szeretnék neked elmondani, de ezt mind élőben akarom megtenni. A lap hátuljára leírtam a telefonszámomat, kérlek, küldj üzenetet, hogy mikor tudnánk találkozni a leghamarabb.

De addig is, el kell mondjam, hogy nem csak te éreztél úgy. Amikor először megláttalak, fényt hoztál az életembe. Sokan csak a csillogást látják az én világomban, de ha valaki képes tovább látni azon, sok fájdalmat, gyötrelmet, és kemény gyakorlást lát.

Mégis, amikor aznap veled voltam, az összes gondomról megfeledkeztem.

U.i.: Nem nevettem, csak nagyon erősen remegett a szám, és furcsa, nevetőszerű hangok szöktek fel belőlem. Nézesd meg egy orvossal a lábadat, lehet, hogy megzúzódott, ha még mindig fáj.

Luhan

A levél kézbesítése sikertelen, mivel a címzett elhunyt. Közeli hozzátartozója Shin Kumiko, akit az alábbi telefonszámon keresztül tud utolérni: