De arra akartam kitérni, hoooogy ~~~ az elmúlt hétben megálmodtam a DongJoonosat. És a problémájuk nem fog megoldódni. Helyette tovább bonyolítom az egész szálat, és egy új teljes történetben kezdek bele. A főszereplő pedig a mi kedves ki Woonienk lesz ^^ még a mai nap folyamán megcsinálom az új blogot, és párhuzamosan fogom vezetni ezzel :D remélem örültök ~
Ja, és még annyit, hogy nem az én stílusom könyörögni, de légyszíves adjatok pár kommentet. Örülök a magas nézettségnek, de véleményeket nem kapok... szóval hajrá, csapjatok a kritikusi körökbe, és ne kíméljetek ^^
Bocsánat, hogy ilyen rövid lett. De a következő hosszabb lesz, ígérem :D Egyébként megcsináltam a másik blogot, azt is olvassátok, hisz egy szálon futnak a cselekmények.
Otthon összepakoltam egy táskába a cuccomat, és elütöttem az időt. Délután beültem az autóba, és elmentem a koncerthelyszínre.
A csapat nagyon zilált volt, rendbe kellett őket rakni. A középpontba kerültem, mivel én osztogattam mindenkinek az utasításokat.
Amikor elkezdődött a koncert nyugodtan dőltem végre hátra. Már semmi baj sem lehet.
Aha, persze. Naiv álmok.
Zelo egy hatalmasat esett a színpadon. Egy pillanatra megijedtem, hogy eltört valamije. De egy pillanat után felállt, és csinálta tovább a dolgát. Hozd már rám még egyszer a szívbajt, köszi.
Daehyun elszakította a mikroportja vezetékét. Ne kérdezzétek, hogyan.
Nekem kellett felrohannom a színpadra, és kicserélni.
Utána már minden rendben ment. Az utolsó ráadás szám után a fiúk lejöttek a színpadról, Zelo pedig lerogyott a fal mellé.
- Hadd nézzem meg a lábad - guggoltam le elé.
- Nincs semmi baja - nézett rám mosolyogva.
- Akkor is meg akarom nézni! - mondtam szigorúan. Odatolta elém. Amikor felhajtottam a nadrágját, teljesen elkerekedett a szemem. Fel volt dagadva, és kezdett lilulni.
- Te most szépen beszállsz az autómba, és elmegyünk a kórházba - mondtam komolyan.
- Nincs semmi ilyesmire szükség! Ha hazaérek, rakok rá egy vizes borogatást, és jobban leszek. Holnapra nem is fog látszani.
- Zelo, ne szórakozz. Ez nagyon komolynak tűnik. Nincs apelláta, jössz velem.
Csak nagyot sóhajtott, majd lábra kászálódott. A kezét átvettem a vállamon, és kivezettem az autómhoz.
Kint vártam a folyosón, míg Zelot megnézte az orvos. Csörgött a telefonom.
- Halló-halló.
- Szia, YoSeob vagyok. Már vége a koncertnek igaz?
- Igen, de most nem érek rá. Zelo csinált valamit a lábával, és most itt ülök vele a sürgősségin.
- Ennyire súlyos?
- Nagyon durván nézett ki…
- Akkor majd beszélünk, nem zavarlak - mondta kicsit szomorúan.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Hát persze! Holnap találkozunk! - válaszolta. Elköszöntünk egymástól, majd leraktuk.
Még fél óráig kellett várakoznom. Utána kijött az orvos, és azt mondta, kificamodott. Még egy óráig bent kell maradnia, de utána vigyem haza (szerintem azt hitték, a nővére vagyok). Egy hétig nem szabad megerőltetnie a lábát.
Ha ez kiderül, a rajongók őrjöngeni fognak. Amennyire ismerem őket, sütiket, meg mindenféle holmikat fognak küldözgetni a lakására.
Miután az orvos elment, bementem Zelohoz. Fél óra múlva egy ideges YongGuk rontott be a terembe.
- És én mégis miért nem tudtam arról, hogy a sürgősségire kerültél? - kérdezte.
- Bocsánat, az én hibám. De amint megláttam a lábát, rögtön idehoztam - mentegetőztem.
- Hana?
- Igen, ez a nevem - válaszoltam összeráncolt szemöldökkel.
- Ohm, köszi, hogy behoztad - mondta, és a kezét Zelo fejére rakta.
- Hé, nem vagy az apám! - kiáltott fel, és lerázta magáról. Elmosolyodtam.
Amikor letelt az időnk, kivittük Zelot a kórház elé.
- Hana, menj haza nyugodtan, majd én hazaviszem ezt a hülyét - mondta YongGuk.
- Rendben. Majd találkozunk.
- Azt akartam mondani, hogy holnap lesz egy party. Eljössz rá? A Beast is ott lesz - mondta még.
- Majd megbeszélem YoSeobbal. Jó éjszakát! - köszönetem el tőlük, és mentem végre haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése