Misa POV~
- Biztos vagy ebben? - kérdeztem halkan.
- Soha életemben nem voltam még semmiben sem ilyen biztos. Én nem akarok olyan nőhöz érni, aki...
Nem kellett befejeznie a mondatot, magamtól is kitaláltam.
De mégis miért vagyok még itt?
Normális esetben nem csak hogy jóval több pénzt kértem volna tőle, hanem egy pofon után el is sétáltam volna. A lábaim viszont nem akartak mozdulni, ahogyan semmilyen más testrészem sem.
Azt hiszem, kicsúszott a kezemből az irányítás.
- Odakint aggódnak érted.
- Nem rád tartozik.
- Én megbecsülném a helyedben a barátokat. Lehet, hogy neked nem rám van szükséged, de Kai csak jót akart.
- Azt hiszem, már mondtam, hogy tudod merre van az ajtó, de ha nem, akkor most mondom. Végig a folyosón, el sem lehet téveszteni.
- Tudod elegem van az olyanokból, mint te! - böktem meg a mellkasát. Ezt a hangnemet még soha nem engedtem meg magamnak, de azt hiszem, ez volt az utolsó csepp a pohárban.
- Lenézel engem, mert abból élek, amiből tudok, közben pedig te vagy az, aki apuci pénzén él!
A következő pillanatban hosszú ujjait a torkom körül éreztem meg, nekinyomott a falnak.
Fenyegető tekintetével végigmért, fekete topánkámon keresztül egészen az arcomig. Mindent megnézett rajtam, az ajkaimnál elidőzött egy ideig a tekintete, de végül a szememen állapodott meg.
- Mégis mennyit tudhatsz te? - kérdezte cinikusan, arcára hideg mosolyt öltött.
- Többet, mint te - sziszegtem összeszűkült szemekkel.
- Nem is ismersz.
- Ahogyan te sem!
- Azt akarod, hogy két kézzel kelljen kidobnom téged? Ennyire nem bírsz magaddal?
Egy hosszú másodpercig erőtlenül bámultam rá. A történések lelassultak számomra, mintha lassított felvételen keresztül nézném, ahogyan meglendül a kezem, hogy pofon csapjam. Tenyerem egy hangos csattanás kíséretében találkozott tökéletes arcával. Az ütés meglepte, a feje elfordult tőlem. Az ujjaim vörös nyomát látva alig akartam elhinni, hogy megtettem.
Megütöttem egy igen tehetős ügyfelet... akár meg is ölhet ott helyben, az életemnek vége.
De ha őszinte akarok lenni, akkor nem erre gondoltam. Szemei mély fájdalmat tanúsítottak, én pedig nem csak hogy nem segítettem rajta, hanem még rá is tettem egy lapáttal.
Kiszabadultam a szorításából, felpattantam, és azonnal át is vágtam a szobán. Valami viszont arra késztetett, hogy visszaforduljak az ajtóból, és ismét rá nézzek.
Ugyanott ült, kezét az arcára szorítva nézett engem. Az arcán semmilyen kifejezés nem ült, de mégis volt benne valami megfoghatatlan.
Felé fordultam, nekidőltem az ajtófélfának.
- Tudom, hogy egy magamfajtától nem fogadnál el tanácsot, de könnyebb lesz, ha beszélsz róla. A barátaid most is itt vannak és féltenek, mert szeretnek. Őket ne zárd ki az életedből.
Mégis mit csinálok? Már rég a szobámban kellene lennem, hogy a bőröndjeimet pakoljam össze!
- Mesélj nekem valamit - nyögte ki hirtelen. Meglepetten álltam a pillantását.
Felém mozdult, de csak az ágyra mászott fel. Fejét a párnára fektette, karjával eltakarta az arcát.
Sehun POV~
A lány, akit Kai hozott, tényleg senkihez nem volt fogható. Finom vonásai, puha érintése nem illett a szakmájához. Többször is emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ezt a lányt erre tanították be, hozzám is csak a pénzéhessége vezérelte el. Az arca valószínűleg nem is így nézne ki, de a plasztikai műtétek csodát tettek vele. Különleges volt, éteri teremtmény.
De rosszkor volt rossz helyen, rossz emberrel. Azt akartam, hogy minél hamarabb eltűnjön, de már az érkezése pillanatában rabul ejtett.
Az ágy besüppedt mellettem, tehát marad, annak ellenére, hogy hogyan beszéltem vele.
- Miről meséljek? - szólalt meg csilingelő hangján. Nem volt túl magas, de mély sem. Kellemes volt, mint bármi más benne.
- Akármiről - sóhajtottam fel. Hallani akartam a hangját még.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire megszólalt.
- Hamburgban minden reggel, vagyis inkább hajnalban, a folyóparton van egy piac. Hangulatos kis hely, az árusok előtt alig lehet elférni. Háziasszonyok a gyerekeikkel, bevásárlólistával szaladgáló férjek, nézelődő turisták mindenfelé. Az eladók hangosan akarják eladni a portékájukat. "Három hal kettőért! Csak most! Hölgyem, tudja milyen ízletes a halpörkölt? Ha még soha nem csinált, itt az idő, az én halaim a legjobb alapanyagok! Látja azt a hajót ott? Azon halásztam személyesen mindet, amit itt láthat!" Ha valakit kiszúr magának így egy árus, lehetetlen kiszabadulni a markából.
Lehunyt szemeim mögött már el is képzeltem magamnak a pezsgő életet azon a piacon. Láttam magam előtt a kissé túl húsos férfit, aki kifogott magának egy molett, őszülő asszonyt, aki próbált menekülni előle.
- Rengeteg árus van, de a sor végén egy kisfiú asztalkájára sokan felfigyelnek, majd elmennek mellette. Néhányan megállnak, hogy elolvassák a táblát, ami az asztalon a fő helyet kapta.
- Mi van a táblára írva? - vágtam közbe sürgetve.
Felkönyököltem, megtámasztottam a fejemet, úgy néztem rá.
Ő az ágy szélén ült, egyik lábát felhúzta, ölébe ejtett kezeit nézte maga előtt. Ajkain egy elrévedő mosoly látszott. Gyönyörű volt.
Én pedig ismét megbántam, hogy nem küldtem ki.
- "A mamám megsüketült a bal fülére. Kérem, vegyenek rajzot tőlem". A betűk csúnyák voltak, a helyesírása pocsék. De a kisfiú elárulta nekem, hogy még csak hét éves. El sem akartam hinni, hogy egy első osztályos kisfiú már írni tud és így rajzol. Természetesen felvásároltam tőle az összes rajzot, jóval többet is fizettem neki, de csak egy rajzot hoztam el. A rajzon ő volt a mamájával. A kisfiú hegedült rajta, a mamája pedig mosolyogva hallgatta.
A története fordulata meglepett, majdnem kizökkentett a valóságból. De feszes vállaira elég volt egy pillantás, azonnal eszembe jutott, kivel is van dolgom.
- Ha egy kitalált történetet mesélsz, akkor legalább ne egyes számban beszélj - vetettem oda, majd visszafeküdtem.
Soha nem beszéltem még így egyetlen nővel sem, és vele sem akartam így. De megtörtént, folyamatosan. A stílusommal csak el akartam üldözni, de legbelül örültem annak, hogy nem hagy egyedül.
- Ha kételkedsz bennem, akkor akár le is hozhatom azt a rajzot.
- Hogy... mit mondtál? - néztem rá ismét.
- Akár le is hozhatom a rajzot - ismételte meg, a tekintetét a plafonra szegezte.
- Le?
- Igen.
- Mit takar ez pontosan?
- Ebben a szállodában szálltam meg - mondta egyszerűen.
- Ez egy kibaszott vicc, igaz? - megragadtam a karját, talán erősebben, mint azt illik.
Dacosan nézett a szemebe, tekintete csak úgy szórta rám a villámokat.
- Hányadik férfi lennék? - kérdeztem hirtelen, felvéve a lassan már megszokott hideg mosolyt.
- Férfi, aki semmibe nézett? Nincs annyi csillag az égen. Vagy egy férfi, aki csak fájdalmat akar nekem okozni? Ezt sem tartom már számon. De te vagy az első, akinek sikerült is. - Az utolsó mondatnál lesütötte a szemét, ajkait egyetlen vonallá préselte, mint aki be akarja fogni a saját száját.
- A hazugság úgy megy neked, mint a levegővétel - sóhajtottam aznap már sokadjára, és elengedtem.
A plafont kezdtem el én is nézni, így meglepett, amikor éreztem, hogy ráül a csípőmre, a csuklómat próbálja leszorítani gyengéd kis kacsóival. Egyetlen mozdulattal lesöpörhetném magamról, de hagytam, had érezze magát egy kicsit nyeregben.
- Tisztázzunk valamit. Egy prostituált vagyok, az egyik legalantasabb munka az enyém, a stricim arcán kívül semmi sem állandó nekem. Lassan lejár az időnk, és én akkor kisétálok innen, valószínűleg soha többé nem látlak. Mond meg, miért lenne okom hazudni neked?
Őszinteség sugárzott mind a szavaiból, mind a tekintetéből. Talán tényleg igazat mond...
- És pontosan mikor is jár le az időnk?
- Akkora egy bunkó vagy - sziszegte, és már ment is volna, ha nem fogom meg a csuklóját.
Ki akart szabadulni, de nem engedtem neki. Magam alá nyomtam, pont úgy helyezkedtem el felette, mint ő az előbb énrajtam.
Akármennyire is megvetettem ezt a lányt, aki a szépségét fegyverként használta ellenem, nem akartam, hogy itt hagyjon. Ha csak egy pillanatra is, de képes volt elfeledtetni velem azt a töménytelen fájdalmat, édes kis hangjával tudtán kívül segített érzéketlenné lett lelkemen.
- Csak ma éjszaka ne menj el - suttogtam neki, még mielőtt megszüntettem volna azt a kis távolságot szánk között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése