Épp a felsőmet vettem át, amikor hallottam, hogy valaki besurran. Mondanom sem kell, a frászt hozta rám, magam elé kaptam a kezem, és meglepetten néztem oda.
Azt vártam, hogy egy lány lesz az, aki csak itt hagyott valamit, ezért váratlanul ért, amikor Luhant pillantottam meg.
- Te meg... - Nem engedte, hogy végig mondjam, közbevágott.
- Már mindenki elment, te meg sehol sem voltál. Arra gondoltam, hogy megint elájultál... nem ettél ma még, igaz?
- Nem, de..
- Akkor menjünk el egy étterembe.
- Jó, de...
- Nincs de. Elmegyünk, és kész.
- Nem, ez nem kifogás akart lenni, csak most inkább kettesben menjünk, Kyuhyun ne tudja meg.
Luhan arcára egy vigyor ült ki, amitől megint hevesebben kezdett verni a szívem. Ne már, ezt a szokásomat igazán elhagyhatnám már.
- Hidd el, tőlem nem fogja megtudni - felelte.
- Szuper. Akkor kint meg is várhatsz - mutattam az ajtó felé. Mert hogy rajtam még mindig nem volt semmi. Elátkoztam azokat a fellépő ruhákat, amik alá nem kell melltartót venni.
Rám emelte a nagy, őzike szemeit, enyhén csücsörített a szájával, én pedig úgy éreztem, másodpercről másodpercre jobban elolvadok.
Felfogni, hogy létezik ilyen jó pasi a világon, egy dolog. De azt felfogni, hogy ő az enyém... hihetetlen.
De nem adhattam be a derekam. Nem lehetek ennyire gyenge!
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Namiiii - Úgy viselkedett, mint egy kisfiú, aki az anyukáját arra kéri, hadd nézze tovább a TV-t. A különbség csak annyi, hogy nem az anyukáját kéri, és nem a TV-t akarja nézni...
Már mondtam volna újra, hogy nem, amikor kivágódott az ajtó.
- Nami! - kiáltott fel Sehun. Mögötte Jongin keresett a tekintetével - és amikor megtalált, elkerekedett a szeme. Csak úgy, mint Sehunnak is.
- Jó, ti mit szeretnétek?
- Azt hittük, hogy...
- Hogy elájultam? Jézus, fiúk, húsz éves vagyok, tudok magamra vigyázni!
Sehun mondani akart valamit, de felemeltem az egyik kezem.
- Mint mondtam, tudok magamra vigyázni. És ha megbocsájtotok, jó lenne, ha végre hagynátok felöltözni. Igen, ez rád is vonatkozik Luhan - Már tudtam előre, hogy meg akar szólalni.
Libasorban hagyták el az öltözőt, én pedig gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Mikor kimentem, mind ott vártak rám az ajtó mellett.
- Akkor, hová megyünk enni? - kérdeztem mosolyogva.
- Most én választok! - vágta rá Jongin, és elindult. Sehun is követte, mi pedig Luhannal zártuk a sort. Mivel már senki nem volt ott, nyugodtan összekulcsolhattuk az ujjainkat.
- Nem úgy volt, hogy kettesben leszünk? - kérdezte.
- De, igen, csak...
- Mindegy, tudom, hogy te ilyen vagy - vágott közbe, és kaptam tőle egy puszit. Rögtön elmosolyodtam.
- Mondod ezt úgy, mintha ezer éve ismernél.
Csak megvonta a vállát. Jongin hívott nekünk egy taxit, amibe be is szálltunk... volna.
- Luhan? - A lány hangja lágy volt, és csilingelő. Az enyém sem volt nagyon mély, de az övé... mintha csak a hangjával simogatott volna.
Oda sem kellett néznem, már tudtam, hogy Kumiko az. Hiszen a tökéletes külsőhöz tökéletes belső is illik.
Luhannal egyszerre fordultunk a hang irányába. Az események pedig úgy következtek egymás után, mintha csak lassított felvételben néztem volna őket.
Kumiko szemei felragyogtak, amikor Luhan ránézett, de hamar kiszúrt engem is, a tekintete pedig lentebb kalandozott, és azt is hamar észrevette, hogy fogjuk egymás kezét.
A tekintete elhomályosult, és még nekem is megesett rajta a szívem. Ezt a lányt képes volt Luhan megcsalni? És pont velem?
Undorodni kezdtem magamtól. Hiába vannak hibái ennek a lánynak, úgy néz ki, mint egy angyal, és az ember képtelen rá nézni rossz szemmel.
Sehun takarta el a következő pillanatban, mert közénk lépett. Nagyon közel volt Kumiko-hoz, csak lágyan átölelte, és lehajolt. Megcsókolta.
Nem tudtam, hogyan is kellene éreznem. Most miért történik mindez velem?
A képbe Jongin sétált be, aki lefeszítette Sehunt a lányról.
- Azért ne játszadozzunk mások érzéseivel - szólalt meg. A hangja szerencsére nem volt ideges, mérges, dühös, vagy ilyesmi, hanem csendes.
- Én nem, én csak... - kezdett bele a magyarázkodásba Sehun, de nem tudta befejezni, mert Kumiko a nyakába ugrott, és szorosan hozzábújt.
Soha, komolyan mondom, hogy soha nem imádkoztam. De abban a pillanatban alig bírtam megállni, hogy össze ne tegyem a két kezem, és el ne kezdjek fohászkodni, hogy legyen már ennek vége.
Pedig nem tudtam volna megfogalmazni, miért érzek így. Hiszen nekem utálnom kellene Kumikot, mert Luhan exe (ez valami törvény lehet). De nem tudtam.
Az újabban kialakult helyzetet számomra Luhan zavarta meg. Elfordult, és maga után kezdett húzni.
Némán követtem, bele az éjszakába. Csak sétáltunk, és sétáltunk. Az egyik étterem előtt állt meg, és be is akart menni.
- Most... nincs étvágyam - szólaltam meg.
Mondani akart valamit, de inkább csendben maradt, és tovább sétáltunk. Most, hogy már nyilvánosság előtt voltunk, nem fogta a kezemet, és olyan távolinak éreztem. Lehet, hogy megbánta, hogy engem választott?
Azt hittem, nem lesz olyan messze a dorm, de azért sokáig kellett sétálnunk. Odaérve teljesen hulla voltam, és csak az ágyamat akartam.
Luhan adott még egy puszit a szobám előtt, de aztán ő is elment. Az ágyam előtt gyorsan átvedlettem pizsamába, és bezuhantam. Csak aludni akartam végre.
Rögtön el is aludtam, de valaki felébresztett. Jobban mondva ráült a hasamra. A szemeim kipattantak, és szikrákat szórva meredten a rajtam ülőre. Azt hittem, Gi Bo lesz az, de ismét Luhan volt.
Gi Bo-ra gondolva kicsit elszomorodtam. Nagyon régen beszélgettünk már.
Luhan egy eszméletlen szexi vigyor kíséretében az orrom alá nyomta a kaját.
- Szereztem kínait - suttogta. Először értetlenül pillantottam rá, aztán lehunytam a szemeimet, és mosolyogva hátra hajtottam a fejem.
- Csak te lehetsz ilyen őrült - suttogtam neki.
Leszállt rólam, a hátát a falnak vetette. Felültem én is, és a vállára hajtottam a fejem.
- Mond, hogy "ááá" - szólalt meg ismét. Elfojtottam a kuncogást, és kinyitottam a számat. A pálcikák segítségével felvette a tésztát, és a számhoz kezdte el közelíteni, de még mielőtt bekaphattam volna, az egész a pizsimen landolt.
- Ezt nem így képzeltem el - mondta. Kitört belőlem a röhögés, de gyorsan az ajkamba haraptam. Nem szeretném most felébreszteni a szobatársam.
Elvettem Luhantól a szalvétát, és összeszedtem vele a leejtett tésztákat. Utána kidobtam, felálltam, és átvettem a pólómat.
Mire visszafordultam, Luhan már tátott szájjal figyelt engem.
- Ezt még egyszer - kis kört írt le a mutatóujjával.
Nevetni kezdtem, és az ölébe másztam vissza.
- Azt várhatod - suttogtam, és megcsókoltam. Készségesen viszonozta, át is ölelt. De a nagy hévben elfelejtette, hogy a kezében van még mindig a doboz, aminek a tartalma az ágyamra ömlött ki.
- Következőnek én viszek kaját neked - csóválta meg a fejét.
- Én benne vagyok, ott úgy sem fog ilyen történni, mert ha Kris és Xiumin kiszagolja, hogy kínait hoztál, egy perc alatt betermelik - felelte nevetve.
- Akkor nem kínait viszek. Valami jó szaftosat. Amit az életbe nem fog tudni kimosni. Mondjuk spagetti...
- Ha nem tudnám kimosni, akkor csak annyi lenne, hogy veszek újat.
Szúrósan néztem rá. A derekam után kapott, és a másik irányba fektetett le az ágyra.
Először a vállamra adott egy puszit, aztán egyre fentebb ment. Minden egyes érintésével azt érte el, hogy még hevesebben verjen a szívem.
A szám volt a végső állomás, szenvedélyes csókban egyesültünk. Az idők végezetéig folytattam volna, de magamat ismervén jobb most befejezni, mielőtt még olyat látna a szobatársam, amit nem kellene.
Luhan vállára tettem a kezem, jelezve ezzel, hogy itt a határ. Luhan értette, és be is fejezte. Nagyon örültem ennek, mert ezek szerint hasonló a gondolkodásunk.
A takarómat egyszerűen ledobtam a földre, és elővettem egy másikat, amit nyáron kellene használni.
- Most már szabad aludni? - kérdeztem lehunyt szemekkel.
- De még mindig nem ettél...
- Most azt várod tőlem, hogy az éjszaka közepén elmenjek veled busszal egy kajáldába?
- Nem. Mert én gyalog gondoltam...
Nagyot sóhajtottam, és kikeltem az ágyból. Mivel nem sok kedvem volt ehhez, a rövid nadrágomra vettem rá egy bemelegítőt, és felülre egy pulcsit.
- Oké, mehetünk - szólaltam meg. A hajamat felkötöttem még egy lófarokba.
Bambi ismét megajándékozott egy mosollyal, megfogta a kezem, és elindultunk.
Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy az éjszaka közepén, visítva biciklizek Luhannal, megverem. Ha egy fél évvel ezelőtt, csak megpaskolom a fejét, és elküldőm melegebb éghajlatra. Ha csak egy hónappal ezelőtt, csillogó szemekkel azt mondom, talán lehetséges.
De most, abban a helyzetben, teljesen normálisnak gondoltam.
Az SM-től kölcsönkértünk egy biciklit (jó, elkötöttük, de ez mellékes, úgyis vissza fogjuk vinni), és elindultunk keresni egy éjjel-nappalit. Luhan ült az ülésen, én pedig az ölében. Kisebb, néptelen utcákon keresztül mentünk, ahol már ki voltak kapcsolva a lámpák - ennek köszönhetően egy párszor majdnem elütöttek.
A boltot egész hamar megtaláltunk, vettünk egy-egy szendvicset, és leültünk a földre megenni.
- Ez hihetetlen volt - csóváltam meg a fejem nevetve.
- Most mond azt, hogy mellettem lehet unatkozni. Ugye, hogy nem tudod kimondani?
Csak a vállába ütöttem egyet nevetve.
- Luhan, kérdezhetek valamit?
- Miért érzem azt, hogy most ez el fogja rontani a hangulatot? - Még mindig mosolygott, de a tekintetét az égre emelte.
- Csak... szerinted Sehun miért csókolta meg Kumikot?
- Nem tudom - vonta meg a vállát, de a tekintetében észrevettem egy kis villanást.
- Még mindig tetszik neked, igaz? - kérdeztem félve.
Luhan azonnal rám nézett, bele, a szemembe. Úgy, mintha teljesen átlátna rajtam, és csak az igazi valómat nézné.
- Szerinted ha erre a kérdésre igen lenne a válasz, akkor most a feleségem lennél? - kérdezett vissza.
Elmosolyodtam, és átöleltem.
- Remélem nem kell többet Kumikoval találkoznunk - mondtam, és kifújtam a levegőt.
Luhan kínos csendben ült, tehát tudott valamit, amit én nem.
- Ki vele, mi az? - néztem rá.
- Hát... lehet, hogy párszor még össze fogsz vele futni...
- Miért is?
- Mert az SM szerződtette, mint modellt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése