Hate being the best 18. rész (Luhan)

Hirtelen nem tudtam megszólalni. Mit mondjak erre? Hogy ez kellemetlen lesz? Azt azért még sem mondhatom...

Végül inkább csendben majszoltam tovább a szendvicsemet. Amikor végeztem, a szemetet kidobtam a kukába, és várakozón néztem Luhanra.
Ő még nem fejezte be, maga elé meredt, néha felemelte a kezét, hogy harapjon egyet - ami gigantikus harapás volt, háromszor akkora, mint az enyém, ezért nem is értem, hogy tudtam hamarabb befejezni. Nagy szempillái beárnyékolták az arcát, a narancs haja szinte rikított a sötétben. Az egyik kezével beletúrt a hajába, majd meg is rázta a fejét.
Semmi kivetnivalót nem találtam benne, tökéletes pasi volt. Nem csodálom, hogy több millió lány rá csorgatja a nyálát, és vár arra, hogy Luhan egyszer észbe kapjon, és értük kezdjen el rajongani.
De kezdtem félni. Ahogy telik az idő, egyre jobban belé zúgok, és rettegtem, hogy egyszer fontosabb lesz, mint a munkám.
Magam elé néztem, a tehetetlenül magam mellett lógó kezeimet bámultam. Mit tehetnék?
És megint itt járunk - a szerelmes hősnő szindróma. Ki kellene gyógyulnom ezekből a közhelyekből.
Annyira elbámultam, hogy észre sem vettem, hogy Luhan is befejezte az evést. Onnan jöttem rá erre, hogy felállt, és hátulról ölelt át engem.
- Kérlek, ne gondolkozz annyit Kumin. Ő csak egy lány, a sok közül, míg te vagy A lány nekem - szólalt meg suttogva.
Ha tudná, hogy már nem is rajta töröm a fejem, hanem azon, hogyan tudnék ellenállni neki...
- Luhan, te egy gonosz őzike vagy - jelentettem ki.
- Miért is? - kérdezte kuncogva.
- Mert megrontod az olyan lányokat, mint én - feleltem.
- Pedig még el sem kezdtelek megrontani - mondta, és már hangosan nevetett. Én is elmosolyodtam.
- Senki nem gondolná, hogy ennyire perverz vagy - csóváltam meg a fejem.
- Hidd el, melletted akaratlanul is azzá válik az ember - suttogta a fülembe. A hangja túlfűtött volt, a bugyim pedig már szedte is tőle a sátorfáját, és elbúcsúzott a világtól.
Na, álljunk meg egy percre.
Szembefordultam vele, és a nyaka köré fontam a kezeim.
- Hazug, gonosz őzike vagy - mondtam elmosolyodva.
- Pedig én mindig az igazat mondom! - jelentette ki, a vonásai teljesen őszinték voltak.
- Tudom - suttogtam, majd lehúztam magamhoz. Az ajkait készségesen tapasztotta az enyémekre, én pedig belesimultam az ölelésébe. Úgy éreztem, tökéletesek vagyunk együtt, pontosan összeillünk.
A lágy csókunk lassan alakult át szenvedélyessé, és mire már észbe kaptam, úgy faltuk egymás ajkait, mintha nem lenne holnap. Képtelen voltam betelni vele, úgy éreztem magam, mint azok, akik először fedezik fel a csókolózás rejtelmeit, és képtelenek betelni azzal.
A tüdőm nem volt velem egy hullámhosszon, levegőért kiáltozott. Kénytelen kelletlen elváltam a barátomtól.
- Ideje lenne hazamenni - suttogtam az ajkai közé. Ő elkalandozott másfelé, az arcom különböző pontjait súrolta a szájával. A térdeim szinte remegni kezdtem, örültem nagyon, hogy megtartott engem.
- Igazad van - felelte, de nem mozdult. A vállam irányába indult le, belőlem pedig egy halk, reszketeg sóhaj tört fel.
A fejemet felfelé tartottam, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz, ő pedig azonnal lecsapott a lehetőségre. Puha, meleg ajkaival egy puszit adott az állam alá, majd az alá, és így tovább. A szemeimet lehunytam, megszűnt körülöttem a külvilág.
- Unnie, az ott nem Luhan-ssi? - hallottam meg egy kérdést.
Jézus, hogy tudnak ilyenkor is megtalálni?
- Mit csináljunk? - kérdeztem suttogva. Luhan picit távolabb hajolt tőlem, és elmerengve nézett a szemeimbe.
Ha most elfutunk, pillanatok alatt lefényképeznek minket, és kész a probléma. SooMan pedig kinyír minket, ha egy ilyen kép megjelenik rólunk.
- Lassan sétáljunk oda a biciklihez, mintha semmi sem történt volna - mondta végül. Egy aprót bólintottam.
Összefűzte az ujjainkat, és a biciklihez mentünk. A két lány továbbra is árgus szemekkel figyelt minket, hátha egy árulkodó jelet látnak meg Luhanon.
Hirtelen egy ötlet jutott eszembe.
- Oppa, a holnapi conon mindenki le fog téged fényképezni! Luhan kiköpött mása vagy! Kicsit féltékeny leszek, ha majd az a sok lány bepróbálkozik nálad - mondtam hangosan.
Luhan azonnal kapcsolt, és elnevette magát.
- Tehetek én arról, hogy ennyire hasonlítok Luhanra? Ez a hajszín tetszik, ezt lehet, hogy megtartom. Majd írok neki egy levelet, hogy több hajszínt is próbáljon ki, és ha jól áll neki, én is befestetem - válaszolta.
- Nem tudom, nekem ez egy kicsit extrém - húztam el a számat.
- Még te beszélsz? - mutatott rám, mire elmosolyodtam. Igaza volt.
- De ez nagyon szuper! És jól áll nekem.
A két lány lemondó sóhaját még én is hallottam, és rettenetesen megörültem, amikor hallottam, hogy elindulnak.
- Imádom az eszedet - szólalt meg sokkal halkabban Luhan.
- Valakinek az is kell, hogy legyen - vontam meg a vállaim.
Luhan nevetve kapott az ölébe, és futott el velem a bicikliig. A nyakába kapaszkodtam, és én is nevettem.
Ugyanúgy mentünk vissza a dorm-hoz, mint ahogy jöttünk. Most már jobban figyeltünk, így egyszer sem akartak elütni.
Ugyanoda raktuk vissza a biciklit, és kézen fogva indultunk befelé.
- Nem kellene írnunk egy papírt, hogy nincs semmi baja a biciklinek, csak kölcsönkértük egy körre? - kérdeztem halkan. Ahogy beértünk az épületbe, csak suttogni tudtam. A nagy falak most nem ragyogtak, olyanok voltak, mintha ők is aludtak volna. Csak mi voltunk, akik háborgatták az éjszaka közepén.
- Ha az Kyungsoo biciklije, akkor még le is fejeznek minket - mondta halkan nevetve. Imádtam a nevetését, és a mai napot is, amiért ennyire sokszor hallottam nevetni.
Beszálltunk a liftbe, Luhan pedig megnyomta a gombot.
- Szerinted miért én ajánlanám fel hamarabb, hogy egyél meg engem? - A kérdése teljesen kizökkentett.
- Ezt meg honnan veszed?
- Amikor beszorultunk a liftbe, azt mondtad, hogy én mondanám előbb, hogy egyél meg.
Így már minden világos.
- Ja, akkor csak nagyon megijedtem, és össze-vissza beszéltem - válaszoltam, és a hajamat kezdtem el morzsolgatni.
- De akkor is azt gondoltad. Miért?
- Mert te vagy az úriember. És soha nem tudnám elképzelni, hogy te felfalsz engem.
- Pedig szívesen felfalnálak - mondta, majd magához rántott, és beleharapott a fülembe. Nevetve öleltem át.
- Majd meglátjuk, ki fal fel kit előbb - feleltem incselkedve. Mély, morgó hang tört fel belőle, alattam a talaj pedig megint nem volt sima.
Ha tudná, hogy minden egyes mozdulata mekkora hatással van rám, és milyen reakciókat vált ki belőlem...
- Aludhatok ma veled? - kérdezte hirtelen.
- Ha alszunk, akkor igen - bólintottam.
Felkapott az ölébe, és a karjaiban vitt el a szobámig.
- Ha ennyit cipelsz, a lábaim le fognak sorvadni, mert nem használom őket - suttogtam.
- Előbb lesz nekem sérvem - vágott vissza. Játékosan a vállába ütöttem.
Kinyitottam az ajtót, mivel az ő kezei foglaltak voltak - értelem szerűen.
Bent sem rakott még le, hanem a szobám felé vette az irányt. Oldalasan fordult, hogy könnyebb legyen elérnem a kilincset, de furcsa hangokat hallottam a konyha felől, ezért oda néztem.
Eléggé... nos... fűtött jelenet tárult a szemem elé. Gi Bo a pulton ült, csak egy hálóing volt rajta, Jonghyun pedig előtte állt, és a kezei olyan helyeken jártak, amikre én gondolni sem akartam. Azonnal elfordítottam a fejemet, és gyorsan kinyitottam az ajtót.
Luhan szerencsére nem vette észre, ezért bevitt, én pedig magunkra zártam az ajtót. Levettem magamról a pulcsim, és a nadrágot, majd beugrottam az ágyba.
- Nami... - szólalt meg Luhan. Nem suttogott, normális hangerővel mondta.
- Shhhh, felkelted... - Nem mondtam ki a nevét, mert ekkor néztem oda, és vettem észre, hogy a szobatársam már el is ment.
- Ó... - mondtam.
- Ó - felelte vigyorogva Luhan.
Átkaroltam a nyakát, és magamhoz húztam.
- Alszunk - jelentettem ki, adtam neki egy puszit, és lefeküdtem. Luhan is követett, majd szorosan magához ölelt, és be is takart minket.
- Jó éjt - suttogtam.
- Neked is - mondta, majd adott egy puszit a fejem búbjára.
Nagyon kellemes érzés volt, hogy az ő karjaiban aludhatok el, még akkor is, ha nem ez az első alkalom. Azt hiszem, ezt felírhatom arra a listámra, amit soha nem fogok megunni.