Végre elérkezett a kedvenc időszakom. Sőt, ezek már az én heteim.
Augusztus van, tombol a nyár. Olyan meleg van, hogy akaratlanul is mindenki egy hűvös, nagy üveg vízzel jár mindenhová. És a szerelmes párok - aminek a legjobban örülök - nem az utcán nyalják-falják egymást. Biztos elmúlt a tavaszi őrület, sokkal visszafogottabban viselkednek. Csak egymás kezeit fogják, és sokkal ritkábban mozdulnak ki. Imádom ezt.
Örök szingliként csak szenvedek, ha az ő boldogságukat látom. Voltak idők, amikor csatlakozni akartam hozzájuk, és én is a párommal akartam sétálgatni. Mindent megadtam volna ezért. De aztán kezdett megfullasztani a sok szerelem, és elegem lett ebből a mizériából. Akkor fogadtam meg, ha találok is magamnak valakit, nem fogom ezt csinálni. Aztán az a remény is elveszett belőlem, hogy találok egyáltalán valakit.
Pedig nem voltam csúnya, nem voltam dagadt. Az arcomon sem volt semmi kivetnivaló, de mégis mindig egyedül maradtam.
Hazaérve eldöntöttem, hogy a ma esti focimeccset nem itthon fogom megnézni. A lakásom alatt van egy kis bár, majd leülök oda, és a sok öregember között, az oldalamon egy hideg sörrel nézem. Tíz perccel a meccs előtt indultam el.
- Jó estét, mit adhatok? - kérdezte a pultos fiú.
- Jézus, Lee, te mégis mióta dolgozol itt?
- Azért költöztem ide, hogy ne kelljen sokat utaznom a munkahelyemre - felelte vigyorogva.
- De mi lesz így az egyetemmel?
- Anyukámból már van egy, neked nem kell ezzel foglalkozni Nayae. Mit adhatok?
- Azt hiszem, csak egy sört kérek...
- Nem túl nőies.
- Apámból van már egy, neked nem kell ezzel foglalkozni - vágtam rá. Csak maga elé nézett, és megrázta röviden a fejét.
Miután megkaptam, egyszerűen csak megfordultam, és a TV-t néztem - ahogy a többiek is a bárban. Nem volt teljesen igazam, mert nem csak öreg papák voltak, hanem néhol elvétve egy-egy fiatal srác is bandákban ült.
Talán itt kezdődik nálam a probléma. Hogy péntek este nem bulizni megyek, hanem sörözni a bárba, mert meccset akarok nézni. Nem, én nem olyan felületes rajongó voltam, mint a legtöbben, mert én igazán szerettem a focit.
Persze megtanultam, hogy ezt illik más előtt rejtegetni. A fiúk nem szeretik, ha egy lány többet tud náluk a focit illetően.
Az első félidő hamar érkezett el, de az én idegeim szinte pattanásig feszültek. A csapat, aminek szurkoltam, egy gól hátrányban volt.
- Ezt nem hiszem el - fordultam hátra Lee-hez. Ő volt a szomszédom.
- Vesztésre állsz? Majd úgy elverünk, hogy rögtön repülhettek haza Barcelonába - válaszolta. Az a szokásos vigyor végig ott ült az arcán.
- Hogy az a... - Nem túl szép gondolatok jutottak eszembe, és még szerencsére pont idejében zártam be a számat, hogy hangosan ki ne mondjam. Egy nőnek nem illik káromkodni, akkor meg a legfőképpen nem, ha férfi társaságában van. Nem mintha akartam volna bármit is Lee-től.
- Szia, meg tudnád mondani, mennyi az idő? - kérdezte tőlem valaki. Azonnal felé fordultam, és már mondtam volna, hogy nem látja, ott van az óra, amikor...
Életemben először fordult elő velem, hogy elakadt a szavam. Mindig volt egy-két csípős beszólásom, sosem maradtam csendben. De amikor belenéztem a mellettem álló férfi mélybarna szemeibe, azt sem tudtam, hol kezdhetném.
Nagyon magas volt - bár lehet, kicsit elfogult vagyok a 154 centimmel. A haját lágyan zselézte fel, tökéletesen eltalálva a tincsek helyét. Lentebb kalandozott a tekintetem, és igen elámultam - olyan izmos volt, hogy még a lélegzetem is szaporább lett. Az ő karjaiban biztos kicsinek, és törékenynek érezném magam. Pont, olyan volt, mint a férfi, akire vártam már születésem óta.
És most itt állt mellettem, karjával gyengéden támasztotta a pultot, a tekintetemet kutatta, az összes figyelme rám irányult.
Jesszus, mit mondhatnék? Olyan régen voltam férfi társaságában, hogy lassan már a flörtölés és én hírből sem ismerjük egymást.
- Negyed kilenc - szólalt meg Lee. A hangja felébresztett mély álmomból, végre képes voltam magamhoz térni.
Hát ez meg mi volt? Soha nem fordult még elő velem ilyen...
- A hölgyet kérdeztem. Hogy is hívnak? - Miközben beszélt, végig a szemembe nézett, egyetlen pillanatra sem engedte elrévedni a tekintetem. Bár nem volt rá szükség, ha fizettek volna érte sem tudtam volna elterelni róla a figyelmem.
- Nayae vagyok - feleltem. És igen, végre megtaláltam a hangom!
- Én Taeyang vagyok. Nem megyünk valahová, ahol nincsenek ennyien?
Ó, de még mennyire! - Még szerencse, hogy csak a gondolataimban szólaltam meg. Ennyire azért még nem voltam hülye.
- Miért is? Nekem itt tökéletes - dőltem hátra, jelezve ezzel, hogy maradni fogok.
Egy pillanatra lenézett, és egy irtózatosan szexi piszkos vigyor ült ki az arcára.
- Akkor jó - felelte. Letelepedett mellém. - Melyik csapatnak szurkolsz?
A kérdésére válaszoltam - és mire észbe kaptam, már nagyon belelendültünk a témába. Ő pont a másik csapatot favorizálta, de nem vitatkoztunk, hanem észérveket vezettünk fel. Megcsillantottam előtte a tudásomat, bár egyáltalán nem keserítette el, sőt, még jobban belelendültünk.
A meccs közben a reakcióink ennek megfelelően pontosan ellentétesek voltak. Ha én örültem, ő keseredett el, vagy pont fordítva. A meccset sajnos a Barca veszítette el.
- Tudod mit? - kérdeztem, miközben rá néztem. - Gyere fel hozzám. Itt lakok, ebben a házban - mondtam ki könnyedén. Azt hittem, nehezemre fog esni.
De hogy is esne nehezemre, hogy egy két lábon járó Adoniszt felhívjak magamhoz.
Nem vagyok hülye, tudom, mit akar. Soha nem láttam erre, biztos csak csajozni jön ide. De nem tudtam eldönteni, hogy elkeseredettségemben döntöttem amellett, hogy jöjjön fel, vagy amiatt, mert ilyen helyes férfit még nem láttam, és képtelen lettem volna kihagyni az alkalmat.
Elmosolyodott, és felállt. Kifizette az én fogyasztásomat is (micsoda úriember), aztán elindultunk. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk a lakásomra. A kulccsal babráltam egy ideig, de végül bejutottunk.
- Kérsz egy kis bort? - kérdeztem tőle, miközben elindultam a konyha felé. Ahogy láttam, otthonosan felakasztotta a kabátját, és a nappaliba indult.
- Igen, jól esne - felelte.
Kitöltöttem az említett italt, és a két pohárral a kezemben foglaltam mellette helyet a nappaliban.
- Köszönöm - mondta, miután elvettem tőlem a poharát. Belekóstolt, ahogyan én is. A bor mámorító íze lassan oszlott el a számban, finom utóízt hagyva maga után. Az ital, mintha csak lágy selyem lett volna, olyan könnyedén csúszott le a torkomon. Mégis mikor vettem én ezt a bort? A jobb kérdés, hogy hol?
Furcsa csendben ültünk, nem tudtam, mit is illik ilyenkor csinálni/mondani.
A bort kiittam, és ahogy láttam, ő is.
- Kérsz még? - kérdeztem tőle. Bólintott, én pedig felálltam. Jobbnak találtam, ha beviszem az egész üveget.
Vagyis bevittem volna.
Hátulról ölelt át, és adott egy csókot a nyakszirtemre. Lehunytam a szemeimet, és a karjai közé simultam. A bal kezem magától indult el felfelé, és beletúrt a hajába. A gondosan elrendezett tincseit összeborzoltam, amitől fogalmam sincs miért, de boldogság áradt szét bennem.
Maga felé fordított, és lenézett a szemeimbe. Eddig is feltűnt, hogy milyen magas, de most, hogy ilyen közel volt hozzám... olyan volt, mintha egy gladiátor állt volna velem szemben.
Nem volt lassú, toprengő, azonnal lecsapott az ajkaimra, nem kímélve őket. Szenvedélyesen csókolt, mintha az élete függene tőle.
Kezei a csípőmről mind a két irányba elkalandoztak. Az egyikkel csak a felsőmet húzta fel, a másikat a fenekemre terelte. Én sem tétlenkedtem, a nyaka köré fontam a karjaimat, és a hátát kezdtem el karmolászni, a pólója alá nyúlva.
Hirtelen a földre lökött, nem túl kellemesen. Rám feküdt, amit nem értettem eleinte, de amikor a golyók elkezdtek felettünk záporozni, egyre jobban megijedtem.
Mégis mi folyik itt? - kérdeztem magamtól kétségbeesetten.
Taeyang száját nem túl szalonképes káromkodás hagyta el.
Ugyanolyan hirtelen, ahogyan ledöntött, úgy szökkent talpra, és húzott maga után. Kirohant a folyosóra, onnan pedig a lépcsőházba rángatott maga után.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem hangosan is. A hangom rémült volt, mint egy kiscicáé, aki fél, hogy kirakják.
- Belerángattalak egy háborúba. Bocsi.
- Bocsi? Azt gondolod, hogy ennyivel lerendezheted? Mégis milyen háború?
- Ezt most hosszú lenne elmagyarázni, és mi kifutunk az időből.
- Mégis mi vagy te? - Az újabb kérdésemnél a hangom kissé megváltozott - már nem rémült volt, hanem teljesen ijedt.
- Bérgyilkos vagyok - mondta ki.
Két szó, mégis úgy éreztem, itt a világ vége. Most biztos csak szórakoznak velem odafent. Életemben először nem a szerelem után rohantam, belementem egy egyéjszakás kapcsolatba, erre mit kapok? Már pont rátértünk volna a lényegre, de közben megtámadnak minket, mert valami háború kellős közepébe csöppentem, és ő bejelenti, hogy bérgyilkos.
- Jó, hol a kamera? Ez valami vicc, igaz? - idegesen túrtam a hajamba, és néztem szét. Legnagyobb bánatomra kamerával sehol nem futottam össze.
- Ez nem játék, ez a való élet. Elengednélek, de már láttak. Ha elmész, egyszerűen levadásznak - csattant fel. Pont erre van most szükségem, köszi.
- Szóval ha veled megyek, élni fogok, de ha nem, akkor meghalok - vontam le a következtetést.
- A teljes igazság, hogy én sem tudok neked teljes biztonságot garantálni.
Valamit hallhatott, mert újra megragadta a csuklómat, és maga után rángatott. Nem lefelé indultunk, hanem fel. De hiszen arra csak a tető van! Mégis mit akar csinálni?
Nem mertem megszólalni, csak néma csendben próbáltam vele tartani a lépést. De annyira megrémültem, hogy azt sem tudtam, melyik lábbal kellene lépnem, ezért gyakran megbotlottam. Egy idő után Taeyang megunta, és felkapott az ölébe.
A szívem a torkomban dobogott. Nem úgy, mint amikor a verseny előtt lélegzetvisszafojtva várod az eredményedet, de még csak nem is úgy, mikor azon izgulsz, hogy átmentél e a matek érettségin. A rémület kerített hatalmába, és úgy éreztem, szinte megfojt engem. Be akartam hunyni a szememet, és relaxálni, hogy gyűjtsek egy kis életerőt, de nem mertem. Féltem, hogy egyszer csak meglátok egy alakot, aki mögöttünk jön, és lelő minket.
Féltem.
Eddig nem tartottam sokra az életemet, sőt, soha nem is foglalkoztam ilyenekkel. De most, hogy egy helyes férfi cipel a vállán, iszonyatos tempóval rohan felfelé a lépcsőn, és valami háború is van a dologban, rögtön megtanultam élvezni az élet apró örömeit.
A tetőtérre nyíló ajtó le volt lakatolva, de Taeyang nem zavartatta magát, egyszerűen lerúgta. Mégis milyen erős lehet?
Rá kellett jönnöm, hogy a külső nem minden. Valószínűleg végzetes hibát követtem el amikor azt mondtam, hogy jöjjön fel hozzám. De honnan tudhattam volna előre, hogy ez lesz?
- Ugrani fogunk - szólalt meg hirtelen. Csak akkor vettem észre, hogy a tető peremére értünk, engem pedig le is rakott. Biztos a sokk hatása alatt álltam még.
- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza azonnal.
- Nincs az olyan messze - mutatott a szemközti ház nyitott ablakára.
- Nincs messze? Milyen varázsgombát szedsz te? Tíz méter! És alattunk száz méter van! A kettő nem összeegyeztethető! - ordibáltam.
- Menni fog. Majd rásegítek - bólintott egyet.
- Nem, én ezt nem tudom megcsinálni - mondtam erőtlenül.
- Figyelj rám - felelte. A két kezébe fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.- Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. És ha végre kijutunk ebből a helyzetből, mindent elmagyarázok, jó?
Megnyugtatóan beszélt hozzám, de abban a pillanatban az volt a sokadik tényező.
Az ajtó kivágódott, Taeyang pedig némán kapott fel, egyik kezével befogta a számat, és elrugaszkodott.
A szemeimet automatikusan hunytam le, és arra gondoltam, hogy repülök. Én, az ártatlan kislány, aki soha semmi rosszat nem tett, repülök.
A pillanat végtelennek tűnt, és mindenről megfeledkeztem. Amikor leérkeztünk a talajra, egy lövést hallottam, és Taeyang felszisszent, de azonnal talpra rántott, és megindult irtózatos tempóban.
Az ott lakók sikítozni kezdtek, de mire a telefonért nyúltak, már hűlt helyünket sem látták. Átrohantunk a másik házba, majd ki az utcára. Egy fekete autóba ültünk be, Taeyang pedig indította az autóját, ami azonnal kilőtt.
Úgy éreztem magam, mint egy elcsépelt akciófilmben. Csak ott történnek ilyenek, nem a való életben.
Némán utaztunk, pedig annyi kérdésem volt. Megszólalni azonban nem mertem, mert még éreztem, hogy nem vagyunk biztonságban.
Mindenesetre sikernek könyveltem el, hogy még élek. Soha nem hittem, hogy egyszer ezért fogok hálát adni az égieknek.
Taeyang egy idő után már nem nézegette a tükröt, és lazított kemény tartásán.
- Leráztam őket - szólalt meg.
Nem tudom, hogy meg kellett volna nyugodnom, vagy valami ilyesmi. Továbbra is sokkos állapotban ültem, és néztem ki az ablakon.
Ismeretlen környék, ismeretlen házak, ismeretlen emberek. Mi lesz most velem?
Egy nagy raktárépület előtt fékezett le, és pattant ki az autóból. Mielőtt kinyitotta az én ajtómat is, alaposan körbenézett.
A lábam nem működött rendesen, ezért ismét csak rá tudtam hagyatkozni. Bevonszolt a nagy épületbe, ott pedig leültetett egy kanapéra.
Négy ismeretlen fiú állt velem szemben, akik árgus tekintettel figyelték minden mozdulatomat. Kisebbre összehúztam magam, de úgy éreztem, ha Pöttöm Panna lennék sem tudnék elbújni előlük.
- Mégis kit hoztál? - kérdezte fennhangon az egyikük.
- Nála akartam meghúzni magam, de közbejött valami. Vagyis inkább megtámadtak minket. Ha jól láttam, Jonghyun volt az. És őszintén meglepődnék, ha nem lett volna vele Nana.
- Akcióba lendültek, és ketten kaptak meg téged. Nekünk is muszáj cselekednünk. Szólok C.A.P-nek, hogy valakit állítsanak rájuk. Nem tétlenkedhetünk.
- Szerinted megbízhatunk bennük? Inkább CL-nek szólj - szólt közbe a másikuk.
Semmit nem értettem. Komolyan, egy árva mukkot sem. Okos, kulturált nőnek tartottam magam, aki mindenhez hozzá tud szólni, még ha csak egy keveset is, de most nem tudtam mit hová rakni.
Annyira belelendültek a beszélgetésbe, hogy rólam már meg is feledkeztek. A fejem iszonyúan hasogatni kezdett, ezért felálltam, és kisétáltam. A hátsó bejáraton surrantam ki, és örültem, hogy szippanthatok egy kis friss levegőt.
Hideg kést éreztem meg a torkomnál, de azonnal cselekedtem. Érdekes dolog az agy. Azt hittem, hogy a régi kung-fu tudásomat elfelejtettem, de az adrenalin kihozza belőlünk a legjobbat. Hátranyúltam, és egy tíz pontos dobással elém terítettem. Bevittem neki egy hibátlan ütést, mire elájult.
Amikor láttam, csak akkor fedeztem fel, hogy hihetetlenül gyönyörű lány. Szőke haja loknikba rendeződött, és az arcát keretezték, amit még a modellek is megirigyeltek volna.
Ő is bérgyilkos lenne? Egyszerűen csak felbérelik, és ő azonnal gyilkolni is fog. Kirázott a hideg, és egy nagyot léptem hátra, de ezzel pontosan nekiütköztem valaminek. Jobban mondva, valakinek.
Megrémültem, hogy itt a segédje, aki bizonyára meg fog most ölni engem - de kicsit megnyugtatott, amikor csak Taeyang fogta meg a kezemet.
- Ezt meg hol tanultad? - kérdezte. A tekintete pajkosan villant fel.
- Ezer éve tanultam meg kung-fuzni. Nem tudtam, hogy emlékszek még rá...
- Mondhattad volna korábban.
- Bocsi, hogy nem ezzel kezdtem. De tudod mit? Kezdjük előröl. Szia, a nevem Nayae, és kiskoromban édesapám kung-fu edzésekre járatott el, így ha hozzámérsz, azonnal véged. Így megfelel?
Úgy viselkedtem, mint egy hisztis tyúk, de nem tudott érdekelni. Megnézném, ki tudja megtartani ilyen esetekben a józan eszét.
Taeyang nagyot nevetett, és magához ölelt. A szemeim teljesen elkerekedtek, nem tudtam mozdulni.
- Na, vigyük be a kémet - sóhajtott nagyot. Felkapta a vállára a lányt, és maga előtt terelgetve küldött vissza. Újra a nagy szobába értünk, a fiúk pedig furcsán néztek rám.
Taeyang elmesélte nekik, hogy mi történt, cserébe pedig kaptam pár elismerő pillantást.
A fáradtság hirtelen taglózott le. Úgy éreztem, mintha már ezer éve nem aludtam volna, most pedig hatalmas szükségem lenne rá.
A szememet egyre nehezebben tudtam nyitva tartani, és a beszélgetésük is halk háttérzajjá halkult. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de azt éreztem meg, hogy valaki a karjába vesz, és valahová visz. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és felnéztem.
Tudhattam volna, hogy Taeyang az. Egy szexis mosolyt villantott felém, amitől úgy éreztem, biztonságban vagyok. A karjai olyan nagyok voltak, hogy háromszor elfértem volna benne, és olyan erősek, hogy egy tollpihének éreztem magam.
A vállára hajtotta a fejemet, és lehunytam a szemeimet.
Valamikor az éjszaka közepén ébredhettem fel, mert még mindig sötét volt. Bizonyára rosszat álmodhattam, mert az egész testem izzadtságban úszott, a szívem pedig vadul zakatolt. Feldúltan pillantottam körbe, és egy ismeretlen szobában találtam magamat.
Aztán beugrott minden, hogy mi történt tegnap. Vagy ma. Az időérzékem pont olyan zavarodott volt, mint jómagam.
Mellettem valaki mocorogni kezdett, én pedig ijedten kaptam oda a tekintetem. Taeyang volt az.
Csak akkor esett le, hogy ketten egy ágyban aludtunk, méghozzá egy kis egyszemélyes ágyban. Még lélegezni sem lehetett anélkül, hogy a másik ne érezte volna.
Taeyang szeme nyitva volt, és engem nézett.
- Minden rendben? - kérdezte suttogva.
- Már hogy is lenne? - A hangom hisztérikus volt.
- Belevaló csaj vagy azért - felelte. Ha a füle nem lett volna, a vigyora körbeszaladt volna a fején. Bármennyire is furcsa helyzet volt, bámulatosnak találtam.
- Igen? - kérdeztem merészen.
A vigyora átalakult egy nagyon piszkos, szexi vigyorrá.
A derekamra tette a kezét, és fordított rajtunk, így ő került felülre.
- Szoktam én hazudni?
- Nem tudom, mivel nem ismerlek - suttogtam. Olyan közel hajolt hozzám, hogy az ajkai már az enyémeket súrolták.
- Majd megismersz, efelől ne legyen kétséged. - Ez volt a végszó, megcsókolt.
El sem tudom mondani, mennyire vártam már ezt. Mióta megpillantottam, csak erre vártam. Ezt a csókot össze sem lehetett hasonlítani az előzővel. Ha akkor azt éreztem, hogy szenvedélyes, akkor rosszul gondoltam. Ez volt szenvedélyes. Sőt, valami teljesen más.
Bár csak csókolt, úgy éreztem, máris egy teljesen más galaxisban járok.
Az érintése után perzselő tűz keletkezett a bőrömön. Égtem, lángoltam, teljes valómban.
A ruhák hamar kerültek le rólunk, ő pedig lefelé kalandozott a szájával. A nyakam ívét követve jutott el a mellkasomhoz. A melleimet ingerelte, kényeztette, szórakozott velük. A fejemet hátra vetettem, és mély sóhajok törtek fel belőlem.
Egyre lentebb haladt, bennem pedig ezzel együtt egyre jobban nőtt a vágy. Fogalmam sem volt, honnan szereztem ennyit, én még nem tudtam róla.
A szemérmemet kezdte el simogatni, aztán meg is nyalta. Nyelvével játszadozott velem, az élvezet pedig egy magasabb fokozatra lépett bennem. Sóhajaimat felváltották a nyögéseim, és már nem tudtam, hol is vagyok, és ki vagyok.
A fülledt levegőtől egy pár súlyos izzadtságcsepp gördült le a testemen, de nem érdekelt. A takaróba markoltam, a testem pedig ívbe feszült.
Hirtelen eltűnt - mindenhonnan. Sehol sem éreztem az érintését, amitől fázni kezdtem. Lepillantottam rá, de nem volt rá szükség, mert újra felém hajolt.
- Bébi, nem hagyom, hogy megelőzz - suttogta az ajkaimba, aztán újra megcsókolt. A fólia recsegését hallottam, aztán pár pillanat múlva megéreztem a bejáratomnál. Kíméletlenül hatolt belém, de élveztem minden pillanatát. A rá jellemző irtózatos tempót kezdte el diktálni, de nem volt szükség a ráhangolódásra - rögtön megtaláltuk a közös hangot.
Úgy éreztem magam, mint egy vulkán. A forró, tüzes, meleg láva egyre jobban tört fel bennem, csak a kitörésre várva. Nyögéseink keveredtek, megtöltötték a szobát. Az ágy vadul nyikorgott, de éppen hogy csak meghallottam.
A beteljesülés hirtelen csapott le rám, a testem hullámokban nyugodott le. Ilyen intenzív aktusom még soha nem volt.
Taeyang velem együtt élvezett el, majd rám hanyatlott.
Egymás lihegéseit hallgattuk, és egyszerűen nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról.
Lágyan ölelt át, és húzta ránk a takarót. A szemeim megint elnehezültek, és újra az álmok világába merültem.
Amikor újra felébredtem, már egyedül voltam a szobában. Magamra kaptam a ruháimat, és kitámolyogtam. Rögtön megbántam, hogy nem néztem meg magamat a tükörben, mert most sokkal többen voltunk. Lányok, fiúk, zömével mind velem egyidősek.
- Engedjetek el! - kiáltott fel egy lány. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy ő volt az, akit tegnap leütöttem.
- Drága Lizzy, mégis miért tennénk? Fontos információforrás vagy nekünk - felelte vigyorogva az a tag, akit tegnap is láttam.
- Jiyong, ezt még keservesen meg fogod bánni! - sziszegte a Lizzynek nevezett lány.
- Jó, nem kell üres szavakkal dobálózni, senki nem tudja, hogy hol vagy - szólalt meg egy másik lány. Leesett az állam, ahogyan ránéztem. Nem is értem, hogy eddig hogyan nem tűnt fel nekem, mert olyan karizmája volt, ami felett képtelen az ember elsuhanni.
Csendben a fal mellé álltam, és meghúztam magam. Nem árt kicsit hallgatózni, ha már így belecsöppentem ebbe az egészbe.
- Chaerin, mégis miért az ő oldalukon állsz?
- Pont te kérdezed? Semmi közöd a Sistar-féle problémához, minket viszont merőben érint, mivel a Super Junior már régóta szemet vetett ránk.
- A ti hibátok az egész!
- Nem mi kezdtük a háborút - vonta meg a vállát Chaerin.
- De ti folytattátok!
Egy hosszú, barna hajú lány lépett elő, kezében egy késsel. A lány csuklóján lassan húzta végig, a vér pedig azonnal folyni kezdett Lizzy karján.
- Azt ajánlom, hogy ne vádaskodj. Mond el, mit tudsz. Hol van a búvóhelyetek?
- Ilyen spiclinek nézel? - Lizzy merészen nézett a barna hajú lány szemébe, mintha nem is az előbb vágta volna meg.
Én személy szerint lesokkolódtam, megint. Így fenyegetik egymást? HOVÁ KERÜLTEM?
- Dara, tedd el azt a kést, nincs rá semmi szükség. Előbb-utóbb úgyis köpni fog - lépett előre Jiyong.
- Azt várhatjátok! Inkább öljetek meg most!
- Jiyong, ellágyult a szíved? - Dara úgy szólalt meg, mintha meg sem hallotta volna Lizzy szavait.
- Háború van, én csak a legszerencsésebben próbálok meg belőle kikerülni. Ha neked lenne eszed, te is észrevennéd, hogy ilyesfajta fenyegetéssel nem megyünk semmire. Majd én elintézem - A vigyor, ami Jiyong arcára kiült... félelmetes volt. Az ajkamba haraptam, és megpróbáltam még jobban hátra húzódni, de nem sikerült.
Újra félni kezdtem.
Valaki összefűzte az ujjaimat a sajátjával. Felpillantva Taeyangot pillantottam meg. Nem mondott semmit, csak biztatóan rám mosolygott.
Kicsit megnyugodtam. Mellette ösztönösen biztonságban éreztem magamat.
Taeyang kivezetett onnan, teljesen kivitt az épületből.
- Bocs, hogy ezt látnod kellett - szólalt meg, miközben sétáltunk. A kezemet továbbra sem engedte el.
- Azt hiszem, hamar bele kell szoknom.
- Ugye tudod, hogy soha többé nem mehetsz vissza? Valószínűleg eltűntnek nyilvánítanak, a családod azt fogja hinni, hogy meghaltál.
- Ezzel már az eleje óta tisztában vagyok.
- Nem akartalak belerángatni.
- De ez így alakult - vontam meg a vállaimat. Az elmúlt éjszakára gondoltam. - És talán nem is baj - mosolyodtam el egy kicsit.
Megállt, az állam alá rakva a kezét maga felé fordította az arcomat.
- Komolyan mondod?
- Derítsd ki - feleltem kacéran elmosolyodva. Viszonozta a mosolyomat, és lehajolt hozzám.
Mikor megfogadtam, hogy soha nem fogok az utcán nyíltan, mindenki előtt csókolózni, még álmomban sem gondoltam volna, hogy az azért lesz, mert a barátom egy bérgyilkos, és nem akarok leleplezni.
Igazából soha nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, csak már tudtuk az első pillanattól fogva. Az éjszaka pedig megpecsételte ezt az egészet.
Míg Taeyang mással kemény volt, velem olyan lágyan bánt, mintha csak egy porcelánbaba lennék, aki bármikor összetörhet, ha túl szorosan szorítja.
Mindenesetre ahogy a napok teltek, a félelmemet megtanultam leküzdeni, és megértettem, hogy a színfalak mögött, a jómódú, vagy épp szegény emberek tudta nélkül, itt kitört a harmadik világháború. Egyenlőre még csak a kezdeti státuszban jár, és ha nem rendezik le hamar, akkor az egész világ kénytelen lesz bekapcsolódni, nem csak Korea.
Az első félidő hamar érkezett el, de az én idegeim szinte pattanásig feszültek. A csapat, aminek szurkoltam, egy gól hátrányban volt.
- Ezt nem hiszem el - fordultam hátra Lee-hez. Ő volt a szomszédom.
- Vesztésre állsz? Majd úgy elverünk, hogy rögtön repülhettek haza Barcelonába - válaszolta. Az a szokásos vigyor végig ott ült az arcán.
- Hogy az a... - Nem túl szép gondolatok jutottak eszembe, és még szerencsére pont idejében zártam be a számat, hogy hangosan ki ne mondjam. Egy nőnek nem illik káromkodni, akkor meg a legfőképpen nem, ha férfi társaságában van. Nem mintha akartam volna bármit is Lee-től.
- Szia, meg tudnád mondani, mennyi az idő? - kérdezte tőlem valaki. Azonnal felé fordultam, és már mondtam volna, hogy nem látja, ott van az óra, amikor...
Életemben először fordult elő velem, hogy elakadt a szavam. Mindig volt egy-két csípős beszólásom, sosem maradtam csendben. De amikor belenéztem a mellettem álló férfi mélybarna szemeibe, azt sem tudtam, hol kezdhetném.
Nagyon magas volt - bár lehet, kicsit elfogult vagyok a 154 centimmel. A haját lágyan zselézte fel, tökéletesen eltalálva a tincsek helyét. Lentebb kalandozott a tekintetem, és igen elámultam - olyan izmos volt, hogy még a lélegzetem is szaporább lett. Az ő karjaiban biztos kicsinek, és törékenynek érezném magam. Pont, olyan volt, mint a férfi, akire vártam már születésem óta.
És most itt állt mellettem, karjával gyengéden támasztotta a pultot, a tekintetemet kutatta, az összes figyelme rám irányult.
Jesszus, mit mondhatnék? Olyan régen voltam férfi társaságában, hogy lassan már a flörtölés és én hírből sem ismerjük egymást.
- Negyed kilenc - szólalt meg Lee. A hangja felébresztett mély álmomból, végre képes voltam magamhoz térni.
Hát ez meg mi volt? Soha nem fordult még elő velem ilyen...
- A hölgyet kérdeztem. Hogy is hívnak? - Miközben beszélt, végig a szemembe nézett, egyetlen pillanatra sem engedte elrévedni a tekintetem. Bár nem volt rá szükség, ha fizettek volna érte sem tudtam volna elterelni róla a figyelmem.
- Nayae vagyok - feleltem. És igen, végre megtaláltam a hangom!
- Én Taeyang vagyok. Nem megyünk valahová, ahol nincsenek ennyien?
Ó, de még mennyire! - Még szerencse, hogy csak a gondolataimban szólaltam meg. Ennyire azért még nem voltam hülye.
- Miért is? Nekem itt tökéletes - dőltem hátra, jelezve ezzel, hogy maradni fogok.
Egy pillanatra lenézett, és egy irtózatosan szexi piszkos vigyor ült ki az arcára.
- Akkor jó - felelte. Letelepedett mellém. - Melyik csapatnak szurkolsz?
A kérdésére válaszoltam - és mire észbe kaptam, már nagyon belelendültünk a témába. Ő pont a másik csapatot favorizálta, de nem vitatkoztunk, hanem észérveket vezettünk fel. Megcsillantottam előtte a tudásomat, bár egyáltalán nem keserítette el, sőt, még jobban belelendültünk.
A meccs közben a reakcióink ennek megfelelően pontosan ellentétesek voltak. Ha én örültem, ő keseredett el, vagy pont fordítva. A meccset sajnos a Barca veszítette el.
- Tudod mit? - kérdeztem, miközben rá néztem. - Gyere fel hozzám. Itt lakok, ebben a házban - mondtam ki könnyedén. Azt hittem, nehezemre fog esni.
De hogy is esne nehezemre, hogy egy két lábon járó Adoniszt felhívjak magamhoz.
Nem vagyok hülye, tudom, mit akar. Soha nem láttam erre, biztos csak csajozni jön ide. De nem tudtam eldönteni, hogy elkeseredettségemben döntöttem amellett, hogy jöjjön fel, vagy amiatt, mert ilyen helyes férfit még nem láttam, és képtelen lettem volna kihagyni az alkalmat.
Elmosolyodott, és felállt. Kifizette az én fogyasztásomat is (micsoda úriember), aztán elindultunk. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk a lakásomra. A kulccsal babráltam egy ideig, de végül bejutottunk.
- Kérsz egy kis bort? - kérdeztem tőle, miközben elindultam a konyha felé. Ahogy láttam, otthonosan felakasztotta a kabátját, és a nappaliba indult.
- Igen, jól esne - felelte.
Kitöltöttem az említett italt, és a két pohárral a kezemben foglaltam mellette helyet a nappaliban.
- Köszönöm - mondta, miután elvettem tőlem a poharát. Belekóstolt, ahogyan én is. A bor mámorító íze lassan oszlott el a számban, finom utóízt hagyva maga után. Az ital, mintha csak lágy selyem lett volna, olyan könnyedén csúszott le a torkomon. Mégis mikor vettem én ezt a bort? A jobb kérdés, hogy hol?
Furcsa csendben ültünk, nem tudtam, mit is illik ilyenkor csinálni/mondani.
A bort kiittam, és ahogy láttam, ő is.
- Kérsz még? - kérdeztem tőle. Bólintott, én pedig felálltam. Jobbnak találtam, ha beviszem az egész üveget.
Vagyis bevittem volna.
Hátulról ölelt át, és adott egy csókot a nyakszirtemre. Lehunytam a szemeimet, és a karjai közé simultam. A bal kezem magától indult el felfelé, és beletúrt a hajába. A gondosan elrendezett tincseit összeborzoltam, amitől fogalmam sincs miért, de boldogság áradt szét bennem.
Maga felé fordított, és lenézett a szemeimbe. Eddig is feltűnt, hogy milyen magas, de most, hogy ilyen közel volt hozzám... olyan volt, mintha egy gladiátor állt volna velem szemben.
Nem volt lassú, toprengő, azonnal lecsapott az ajkaimra, nem kímélve őket. Szenvedélyesen csókolt, mintha az élete függene tőle.
Kezei a csípőmről mind a két irányba elkalandoztak. Az egyikkel csak a felsőmet húzta fel, a másikat a fenekemre terelte. Én sem tétlenkedtem, a nyaka köré fontam a karjaimat, és a hátát kezdtem el karmolászni, a pólója alá nyúlva.
Hirtelen a földre lökött, nem túl kellemesen. Rám feküdt, amit nem értettem eleinte, de amikor a golyók elkezdtek felettünk záporozni, egyre jobban megijedtem.
Mégis mi folyik itt? - kérdeztem magamtól kétségbeesetten.
Taeyang száját nem túl szalonképes káromkodás hagyta el.
Ugyanolyan hirtelen, ahogyan ledöntött, úgy szökkent talpra, és húzott maga után. Kirohant a folyosóra, onnan pedig a lépcsőházba rángatott maga után.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem hangosan is. A hangom rémült volt, mint egy kiscicáé, aki fél, hogy kirakják.
- Belerángattalak egy háborúba. Bocsi.
- Bocsi? Azt gondolod, hogy ennyivel lerendezheted? Mégis milyen háború?
- Ezt most hosszú lenne elmagyarázni, és mi kifutunk az időből.
- Mégis mi vagy te? - Az újabb kérdésemnél a hangom kissé megváltozott - már nem rémült volt, hanem teljesen ijedt.
- Bérgyilkos vagyok - mondta ki.
Két szó, mégis úgy éreztem, itt a világ vége. Most biztos csak szórakoznak velem odafent. Életemben először nem a szerelem után rohantam, belementem egy egyéjszakás kapcsolatba, erre mit kapok? Már pont rátértünk volna a lényegre, de közben megtámadnak minket, mert valami háború kellős közepébe csöppentem, és ő bejelenti, hogy bérgyilkos.
- Jó, hol a kamera? Ez valami vicc, igaz? - idegesen túrtam a hajamba, és néztem szét. Legnagyobb bánatomra kamerával sehol nem futottam össze.
- Ez nem játék, ez a való élet. Elengednélek, de már láttak. Ha elmész, egyszerűen levadásznak - csattant fel. Pont erre van most szükségem, köszi.
- Szóval ha veled megyek, élni fogok, de ha nem, akkor meghalok - vontam le a következtetést.
- A teljes igazság, hogy én sem tudok neked teljes biztonságot garantálni.
Valamit hallhatott, mert újra megragadta a csuklómat, és maga után rángatott. Nem lefelé indultunk, hanem fel. De hiszen arra csak a tető van! Mégis mit akar csinálni?
Nem mertem megszólalni, csak néma csendben próbáltam vele tartani a lépést. De annyira megrémültem, hogy azt sem tudtam, melyik lábbal kellene lépnem, ezért gyakran megbotlottam. Egy idő után Taeyang megunta, és felkapott az ölébe.
A szívem a torkomban dobogott. Nem úgy, mint amikor a verseny előtt lélegzetvisszafojtva várod az eredményedet, de még csak nem is úgy, mikor azon izgulsz, hogy átmentél e a matek érettségin. A rémület kerített hatalmába, és úgy éreztem, szinte megfojt engem. Be akartam hunyni a szememet, és relaxálni, hogy gyűjtsek egy kis életerőt, de nem mertem. Féltem, hogy egyszer csak meglátok egy alakot, aki mögöttünk jön, és lelő minket.
Féltem.
Eddig nem tartottam sokra az életemet, sőt, soha nem is foglalkoztam ilyenekkel. De most, hogy egy helyes férfi cipel a vállán, iszonyatos tempóval rohan felfelé a lépcsőn, és valami háború is van a dologban, rögtön megtanultam élvezni az élet apró örömeit.
A tetőtérre nyíló ajtó le volt lakatolva, de Taeyang nem zavartatta magát, egyszerűen lerúgta. Mégis milyen erős lehet?
Rá kellett jönnöm, hogy a külső nem minden. Valószínűleg végzetes hibát követtem el amikor azt mondtam, hogy jöjjön fel hozzám. De honnan tudhattam volna előre, hogy ez lesz?
- Ugrani fogunk - szólalt meg hirtelen. Csak akkor vettem észre, hogy a tető peremére értünk, engem pedig le is rakott. Biztos a sokk hatása alatt álltam még.
- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza azonnal.
- Nincs az olyan messze - mutatott a szemközti ház nyitott ablakára.
- Nincs messze? Milyen varázsgombát szedsz te? Tíz méter! És alattunk száz méter van! A kettő nem összeegyeztethető! - ordibáltam.
- Menni fog. Majd rásegítek - bólintott egyet.
- Nem, én ezt nem tudom megcsinálni - mondtam erőtlenül.
- Figyelj rám - felelte. A két kezébe fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.- Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. És ha végre kijutunk ebből a helyzetből, mindent elmagyarázok, jó?
Megnyugtatóan beszélt hozzám, de abban a pillanatban az volt a sokadik tényező.
Az ajtó kivágódott, Taeyang pedig némán kapott fel, egyik kezével befogta a számat, és elrugaszkodott.
A szemeimet automatikusan hunytam le, és arra gondoltam, hogy repülök. Én, az ártatlan kislány, aki soha semmi rosszat nem tett, repülök.
A pillanat végtelennek tűnt, és mindenről megfeledkeztem. Amikor leérkeztünk a talajra, egy lövést hallottam, és Taeyang felszisszent, de azonnal talpra rántott, és megindult irtózatos tempóban.
Az ott lakók sikítozni kezdtek, de mire a telefonért nyúltak, már hűlt helyünket sem látták. Átrohantunk a másik házba, majd ki az utcára. Egy fekete autóba ültünk be, Taeyang pedig indította az autóját, ami azonnal kilőtt.
Úgy éreztem magam, mint egy elcsépelt akciófilmben. Csak ott történnek ilyenek, nem a való életben.
Némán utaztunk, pedig annyi kérdésem volt. Megszólalni azonban nem mertem, mert még éreztem, hogy nem vagyunk biztonságban.
Mindenesetre sikernek könyveltem el, hogy még élek. Soha nem hittem, hogy egyszer ezért fogok hálát adni az égieknek.
Taeyang egy idő után már nem nézegette a tükröt, és lazított kemény tartásán.
- Leráztam őket - szólalt meg.
Nem tudom, hogy meg kellett volna nyugodnom, vagy valami ilyesmi. Továbbra is sokkos állapotban ültem, és néztem ki az ablakon.
Ismeretlen környék, ismeretlen házak, ismeretlen emberek. Mi lesz most velem?
Egy nagy raktárépület előtt fékezett le, és pattant ki az autóból. Mielőtt kinyitotta az én ajtómat is, alaposan körbenézett.
A lábam nem működött rendesen, ezért ismét csak rá tudtam hagyatkozni. Bevonszolt a nagy épületbe, ott pedig leültetett egy kanapéra.
Négy ismeretlen fiú állt velem szemben, akik árgus tekintettel figyelték minden mozdulatomat. Kisebbre összehúztam magam, de úgy éreztem, ha Pöttöm Panna lennék sem tudnék elbújni előlük.
- Mégis kit hoztál? - kérdezte fennhangon az egyikük.
- Nála akartam meghúzni magam, de közbejött valami. Vagyis inkább megtámadtak minket. Ha jól láttam, Jonghyun volt az. És őszintén meglepődnék, ha nem lett volna vele Nana.
- Akcióba lendültek, és ketten kaptak meg téged. Nekünk is muszáj cselekednünk. Szólok C.A.P-nek, hogy valakit állítsanak rájuk. Nem tétlenkedhetünk.
- Szerinted megbízhatunk bennük? Inkább CL-nek szólj - szólt közbe a másikuk.
Semmit nem értettem. Komolyan, egy árva mukkot sem. Okos, kulturált nőnek tartottam magam, aki mindenhez hozzá tud szólni, még ha csak egy keveset is, de most nem tudtam mit hová rakni.
Annyira belelendültek a beszélgetésbe, hogy rólam már meg is feledkeztek. A fejem iszonyúan hasogatni kezdett, ezért felálltam, és kisétáltam. A hátsó bejáraton surrantam ki, és örültem, hogy szippanthatok egy kis friss levegőt.
Hideg kést éreztem meg a torkomnál, de azonnal cselekedtem. Érdekes dolog az agy. Azt hittem, hogy a régi kung-fu tudásomat elfelejtettem, de az adrenalin kihozza belőlünk a legjobbat. Hátranyúltam, és egy tíz pontos dobással elém terítettem. Bevittem neki egy hibátlan ütést, mire elájult.
Amikor láttam, csak akkor fedeztem fel, hogy hihetetlenül gyönyörű lány. Szőke haja loknikba rendeződött, és az arcát keretezték, amit még a modellek is megirigyeltek volna.
Ő is bérgyilkos lenne? Egyszerűen csak felbérelik, és ő azonnal gyilkolni is fog. Kirázott a hideg, és egy nagyot léptem hátra, de ezzel pontosan nekiütköztem valaminek. Jobban mondva, valakinek.
Megrémültem, hogy itt a segédje, aki bizonyára meg fog most ölni engem - de kicsit megnyugtatott, amikor csak Taeyang fogta meg a kezemet.
- Ezt meg hol tanultad? - kérdezte. A tekintete pajkosan villant fel.
- Ezer éve tanultam meg kung-fuzni. Nem tudtam, hogy emlékszek még rá...
- Mondhattad volna korábban.
- Bocsi, hogy nem ezzel kezdtem. De tudod mit? Kezdjük előröl. Szia, a nevem Nayae, és kiskoromban édesapám kung-fu edzésekre járatott el, így ha hozzámérsz, azonnal véged. Így megfelel?
Úgy viselkedtem, mint egy hisztis tyúk, de nem tudott érdekelni. Megnézném, ki tudja megtartani ilyen esetekben a józan eszét.
Taeyang nagyot nevetett, és magához ölelt. A szemeim teljesen elkerekedtek, nem tudtam mozdulni.
- Na, vigyük be a kémet - sóhajtott nagyot. Felkapta a vállára a lányt, és maga előtt terelgetve küldött vissza. Újra a nagy szobába értünk, a fiúk pedig furcsán néztek rám.
Taeyang elmesélte nekik, hogy mi történt, cserébe pedig kaptam pár elismerő pillantást.
A fáradtság hirtelen taglózott le. Úgy éreztem, mintha már ezer éve nem aludtam volna, most pedig hatalmas szükségem lenne rá.
A szememet egyre nehezebben tudtam nyitva tartani, és a beszélgetésük is halk háttérzajjá halkult. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de azt éreztem meg, hogy valaki a karjába vesz, és valahová visz. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és felnéztem.
Tudhattam volna, hogy Taeyang az. Egy szexis mosolyt villantott felém, amitől úgy éreztem, biztonságban vagyok. A karjai olyan nagyok voltak, hogy háromszor elfértem volna benne, és olyan erősek, hogy egy tollpihének éreztem magam.
A vállára hajtotta a fejemet, és lehunytam a szemeimet.
Valamikor az éjszaka közepén ébredhettem fel, mert még mindig sötét volt. Bizonyára rosszat álmodhattam, mert az egész testem izzadtságban úszott, a szívem pedig vadul zakatolt. Feldúltan pillantottam körbe, és egy ismeretlen szobában találtam magamat.
Aztán beugrott minden, hogy mi történt tegnap. Vagy ma. Az időérzékem pont olyan zavarodott volt, mint jómagam.
Mellettem valaki mocorogni kezdett, én pedig ijedten kaptam oda a tekintetem. Taeyang volt az.
Csak akkor esett le, hogy ketten egy ágyban aludtunk, méghozzá egy kis egyszemélyes ágyban. Még lélegezni sem lehetett anélkül, hogy a másik ne érezte volna.
Taeyang szeme nyitva volt, és engem nézett.
- Minden rendben? - kérdezte suttogva.
- Már hogy is lenne? - A hangom hisztérikus volt.
- Belevaló csaj vagy azért - felelte. Ha a füle nem lett volna, a vigyora körbeszaladt volna a fején. Bármennyire is furcsa helyzet volt, bámulatosnak találtam.
- Igen? - kérdeztem merészen.
A vigyora átalakult egy nagyon piszkos, szexi vigyorrá.
A derekamra tette a kezét, és fordított rajtunk, így ő került felülre.
- Szoktam én hazudni?
- Nem tudom, mivel nem ismerlek - suttogtam. Olyan közel hajolt hozzám, hogy az ajkai már az enyémeket súrolták.
- Majd megismersz, efelől ne legyen kétséged. - Ez volt a végszó, megcsókolt.
El sem tudom mondani, mennyire vártam már ezt. Mióta megpillantottam, csak erre vártam. Ezt a csókot össze sem lehetett hasonlítani az előzővel. Ha akkor azt éreztem, hogy szenvedélyes, akkor rosszul gondoltam. Ez volt szenvedélyes. Sőt, valami teljesen más.
Bár csak csókolt, úgy éreztem, máris egy teljesen más galaxisban járok.
Az érintése után perzselő tűz keletkezett a bőrömön. Égtem, lángoltam, teljes valómban.
A ruhák hamar kerültek le rólunk, ő pedig lefelé kalandozott a szájával. A nyakam ívét követve jutott el a mellkasomhoz. A melleimet ingerelte, kényeztette, szórakozott velük. A fejemet hátra vetettem, és mély sóhajok törtek fel belőlem.
Egyre lentebb haladt, bennem pedig ezzel együtt egyre jobban nőtt a vágy. Fogalmam sem volt, honnan szereztem ennyit, én még nem tudtam róla.
A szemérmemet kezdte el simogatni, aztán meg is nyalta. Nyelvével játszadozott velem, az élvezet pedig egy magasabb fokozatra lépett bennem. Sóhajaimat felváltották a nyögéseim, és már nem tudtam, hol is vagyok, és ki vagyok.
A fülledt levegőtől egy pár súlyos izzadtságcsepp gördült le a testemen, de nem érdekelt. A takaróba markoltam, a testem pedig ívbe feszült.
Hirtelen eltűnt - mindenhonnan. Sehol sem éreztem az érintését, amitől fázni kezdtem. Lepillantottam rá, de nem volt rá szükség, mert újra felém hajolt.
- Bébi, nem hagyom, hogy megelőzz - suttogta az ajkaimba, aztán újra megcsókolt. A fólia recsegését hallottam, aztán pár pillanat múlva megéreztem a bejáratomnál. Kíméletlenül hatolt belém, de élveztem minden pillanatát. A rá jellemző irtózatos tempót kezdte el diktálni, de nem volt szükség a ráhangolódásra - rögtön megtaláltuk a közös hangot.
Úgy éreztem magam, mint egy vulkán. A forró, tüzes, meleg láva egyre jobban tört fel bennem, csak a kitörésre várva. Nyögéseink keveredtek, megtöltötték a szobát. Az ágy vadul nyikorgott, de éppen hogy csak meghallottam.
A beteljesülés hirtelen csapott le rám, a testem hullámokban nyugodott le. Ilyen intenzív aktusom még soha nem volt.
Taeyang velem együtt élvezett el, majd rám hanyatlott.
Egymás lihegéseit hallgattuk, és egyszerűen nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról.
Lágyan ölelt át, és húzta ránk a takarót. A szemeim megint elnehezültek, és újra az álmok világába merültem.
Amikor újra felébredtem, már egyedül voltam a szobában. Magamra kaptam a ruháimat, és kitámolyogtam. Rögtön megbántam, hogy nem néztem meg magamat a tükörben, mert most sokkal többen voltunk. Lányok, fiúk, zömével mind velem egyidősek.
- Engedjetek el! - kiáltott fel egy lány. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy ő volt az, akit tegnap leütöttem.
- Drága Lizzy, mégis miért tennénk? Fontos információforrás vagy nekünk - felelte vigyorogva az a tag, akit tegnap is láttam.
- Jiyong, ezt még keservesen meg fogod bánni! - sziszegte a Lizzynek nevezett lány.
- Jó, nem kell üres szavakkal dobálózni, senki nem tudja, hogy hol vagy - szólalt meg egy másik lány. Leesett az állam, ahogyan ránéztem. Nem is értem, hogy eddig hogyan nem tűnt fel nekem, mert olyan karizmája volt, ami felett képtelen az ember elsuhanni.
Csendben a fal mellé álltam, és meghúztam magam. Nem árt kicsit hallgatózni, ha már így belecsöppentem ebbe az egészbe.
- Chaerin, mégis miért az ő oldalukon állsz?
- Pont te kérdezed? Semmi közöd a Sistar-féle problémához, minket viszont merőben érint, mivel a Super Junior már régóta szemet vetett ránk.
- A ti hibátok az egész!
- Nem mi kezdtük a háborút - vonta meg a vállát Chaerin.
- De ti folytattátok!
Egy hosszú, barna hajú lány lépett elő, kezében egy késsel. A lány csuklóján lassan húzta végig, a vér pedig azonnal folyni kezdett Lizzy karján.
- Azt ajánlom, hogy ne vádaskodj. Mond el, mit tudsz. Hol van a búvóhelyetek?
- Ilyen spiclinek nézel? - Lizzy merészen nézett a barna hajú lány szemébe, mintha nem is az előbb vágta volna meg.
Én személy szerint lesokkolódtam, megint. Így fenyegetik egymást? HOVÁ KERÜLTEM?
- Dara, tedd el azt a kést, nincs rá semmi szükség. Előbb-utóbb úgyis köpni fog - lépett előre Jiyong.
- Azt várhatjátok! Inkább öljetek meg most!
- Jiyong, ellágyult a szíved? - Dara úgy szólalt meg, mintha meg sem hallotta volna Lizzy szavait.
- Háború van, én csak a legszerencsésebben próbálok meg belőle kikerülni. Ha neked lenne eszed, te is észrevennéd, hogy ilyesfajta fenyegetéssel nem megyünk semmire. Majd én elintézem - A vigyor, ami Jiyong arcára kiült... félelmetes volt. Az ajkamba haraptam, és megpróbáltam még jobban hátra húzódni, de nem sikerült.
Újra félni kezdtem.
Valaki összefűzte az ujjaimat a sajátjával. Felpillantva Taeyangot pillantottam meg. Nem mondott semmit, csak biztatóan rám mosolygott.
Kicsit megnyugodtam. Mellette ösztönösen biztonságban éreztem magamat.
Taeyang kivezetett onnan, teljesen kivitt az épületből.
- Bocs, hogy ezt látnod kellett - szólalt meg, miközben sétáltunk. A kezemet továbbra sem engedte el.
- Azt hiszem, hamar bele kell szoknom.
- Ugye tudod, hogy soha többé nem mehetsz vissza? Valószínűleg eltűntnek nyilvánítanak, a családod azt fogja hinni, hogy meghaltál.
- Ezzel már az eleje óta tisztában vagyok.
- Nem akartalak belerángatni.
- De ez így alakult - vontam meg a vállaimat. Az elmúlt éjszakára gondoltam. - És talán nem is baj - mosolyodtam el egy kicsit.
Megállt, az állam alá rakva a kezét maga felé fordította az arcomat.
- Komolyan mondod?
- Derítsd ki - feleltem kacéran elmosolyodva. Viszonozta a mosolyomat, és lehajolt hozzám.
Mikor megfogadtam, hogy soha nem fogok az utcán nyíltan, mindenki előtt csókolózni, még álmomban sem gondoltam volna, hogy az azért lesz, mert a barátom egy bérgyilkos, és nem akarok leleplezni.
Igazából soha nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, csak már tudtuk az első pillanattól fogva. Az éjszaka pedig megpecsételte ezt az egészet.
Míg Taeyang mással kemény volt, velem olyan lágyan bánt, mintha csak egy porcelánbaba lennék, aki bármikor összetörhet, ha túl szorosan szorítja.
Mindenesetre ahogy a napok teltek, a félelmemet megtanultam leküzdeni, és megértettem, hogy a színfalak mögött, a jómódú, vagy épp szegény emberek tudta nélkül, itt kitört a harmadik világháború. Egyenlőre még csak a kezdeti státuszban jár, és ha nem rendezik le hamar, akkor az egész világ kénytelen lesz bekapcsolódni, nem csak Korea.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése