És elérkezett ez a nap is, a forgatás utolsó pillanatai. Kivételesen reggel minden könnyedén ment - bár fáradt voltam, a kávé sokat segített rajtam, és időben el is tudtam készülni. Luhannal pont egyszerre léptünk ki az ajtón.
- Jó reggelt - köszöntem neki mosolyogva.
- Neked is - felelte. Pontosan olyan mosolyt villantott rám, ami már korán reggel megdobogtatta a szívemet.
Átölelte a derekamat, és egy gyengéd csókot kaptam tőle. Majd összekulcsolta az ujjainkat, és úgy indultunk el. Mielőtt kiszálltunk volna a liftből, természetesen úgy tettünk, mintha csak barátok lennénk. Néha beszabadul egy újságíró az épületbe, nekünk pedig vigyáznunk kell, hogy ne tudódjon ki a magánéletünkről semmi. Mondjuk, csodálkoztam is, hogy SooMan semmit nem mondott ezzel kapcsolatban.
Bár, már nekem az is furcsa volt, hogy alig vagyok egy fél hónapja gyakornok, máris ennyire közvetlen hozzám.
Sok rajongó szidja az SM-et, mert túlhajszolja az idolokat. De abba nem gondolnak bele, hogy csak azért adunk bele mindent, mert nekik szeretnénk kedvezni. Alig vártam, hogy nekem is meglegyenek az első rajongóim, akik majd rólam fognak példát venni, esetleg majd az én nyomdokaimba akarnak majd lépni. Talán majd egyszer, egy szép napon...
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben léptem ki az épületből, és szálltam be az autóba. Ma már nem szabadtéri forgatás lesz, aminek kicsit örültem, mert az időjárás még mindig nem volt toppon.
Az SM egyik külső épületébe mentünk. Bent túlestem a szokásos kiigazításon, aztán átismételtem a szövegemet, ami felesleges volt, hiszen már hátulról is tudtam.
A rendező szólt nekünk, mi pedig a helyünkre álltunk be. Talán azért, mert még reggel van, és mi is, meg a rendező is fáradt volt, elég rosszul sikerültek az első felvételek. A rendezőnk kiüvöltött magából mindent.
- Mégis mit képzeltek magatokról? - kezdett bele, természetesen mindenki behúzta fülét-farkát, és menekült el. Én is szívesen csatlakoztam volna hozzájuk, de ez a leszidás most nekünk járt Luhannal. Közelebb léptem hozzá, hátha képes megmenteni.
- Itt az utolsó nap, és ezt csináljátok? Tudjátok, mit csináltok? A nagy semmit! Képtelenek lennétek egy kicsit is koncentrálni? Két, felnőtt ember, de nem tudnak... - És akkor olyan történt, ami azt hittem, hogy lehetetlen. Sok dologra mondtam azt, hogy ez tuti nem lehetséges, például popcornt tejszínhabbal enni, vagy a Yesung-HyoYeon páros.
A rendezőnknek elment a hangja. Eleinte ő sem vette ezt észre, és tovább beszélt önkívületi állapotban, de mi már nem hallottuk a hangját, csak az eszméletlen gesztikulálását láttuk. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyit gesztikulál.
Hirtelen hagyta abba, és a torkához kapott. Luhan mögé bújtam, mert tudtam, hogy most jön még csak a java.
Drága megnémult rendezőnk elővett egy papírt, és veszélyesen gyorsan kezdett el írni rá egy filctollal. Pár pillanat alatt végzett vele, és felmutatta.
"ELŐRÖL!!!"
Bólintottam egy aprót, és azt tettem, amire kért. Még párszor kénytelen volt felmutatni a lapot, de szerencsére még azelőtt végeztünk, hogy beesteledett volna. Meg akartam köszönni mindenkinek a munkáját, de fellépésünk volt a Wolf-fal, így rohanhattunk tovább. Azt hiszem, már kezdem megszokni ezt a tempót.
Luhan adott egy apró puszit a számra, még az autóban.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem pajkosan.
- Kell ok hozzá? - kérdezett vissza egy piszkosul szexi vigyorral. Én is adtam neki egy puszit, de szólt a sofőr, hogy ott vagyunk. Együtt szálltunk ki, de ismét csak úgy tettünk, mintha kedves ismerősök lennénk. Ez így pont jó mind a kettőnknek.
Besétáltunk, ahol nekem gyorsan kellett átöltöznöm. A többi táncossal kezdtem el beszélgetni, amikor odatévedt Sehun.
- Hé, Nami... - kezdett bele. Nem nézett rám, tehát már sejthettem, hogy itt lesz valami bukkanó.
- Igen?
- Izgulok - a tenyereit összedörzsölte, és a plafont kezdte el fixírozni.
- Sehun... nem is ez az első fellépésed. Még a Wolf-fal sem.
- Tudom, de...
- De?
- Gyere - intett. Elindult, én pedig követtem. A színpad mellé vezetett, ahonnan látni lehetett a közönséget. Hatalmas tömeg volt.
- A sok embertől rémültél meg? - kérdeztem gyengéden.
- Dehogy! - úgy nézett rám, mintha hülye lennék.
- Ja, bocs... csak tudod semmit sem mondasz!
- A második sorban nézd a szőke hajú lányt - mutatott előre.
Odanéztem, és elámultam. Igazán csinos lány volt, kitűnt a tömegből.
- Akkor félsz, hogy elrontod miatta? - A hangom ismét gyengéd volt.
- Nami, miket feltételezel te rólam? Persze, hogy nem ettől félek!
- Akkor elmondanád végre, hogy mégis mi miatt izgulsz?
- Miattad - nézett rám.
Összevontam a szemöldököm, és értetlenül néztem rá.
- Jó, most már tényleg semmit sem értek.
- Annak a lánynak a neve Kumiko, szintén japán származású, mint te. Ő volt Luhan előző barátnője...
- Sehun, te most biztos csak etetsz. Ez nem egy szappanopera.
- De nem viccelek! Biztos azért van most itt, hogy visszaszerezze bambit!
- Bambit?
- Valami fedőnév kell neki, és mivel olyan őzike szemei vannak...
- Miért érzem mindig azt, mikor veled beszélek, hogy tíz évet fiatalodtam, és újra általános iskolás vagyok?
- Ezt most meg sem hallottam, én csak segíteni szeretnék. Luhan szeret téged, és olyan jól... - Nem engedtem, hogy végig mondja, felemeltem a jobb kezemet.
- Sehun, ki is mondtad a lényeget. Ha Luhan szeret engem, mármint nem csak felületesen, akkor én bízok benne, hogy nem fog dobni egy ex miatt.
- Márpedig én biztosíthatlak felőle, hogy szeretlek - szólalt meg Luhan, és hátulról átölelt.
- Megérkezett az emlegetett szamár... - néztem felfelé, de aztán elmosolyodtam, és kibontakoztam az öleléséből.
- Most miért? A színfalak mögött mindenki tudhatja - mondta Luhan duzzogva, arra utalva, hogy nem engedem neki, hogy átöleljen.
- Igen, az egy dolog. De ha mi láthatjuk a rajongókat, ők is láthatnak minket.
- Jó, ebben van valami. De ki is az az ex? - kérdezte, és a tömeget kezdte el nézni. Nem kellett megmutatni, rögtön ki is szúrta - lehetett látni a szemén. Valami érdekes villant fel a tekintetében, nem tudtam megmondani, mi lehetett az.
- Ó, ne... - mondta nyúzottan.
- Mi az? - kérdeztem. Attól, hogy bízok benne, még tudni akartam minden apró kis részletet.
- Mindenki a helyére, tíz másodperc és kezdünk! - kiáltotta valaki.
Luhan egy apró puszit nyomott az arcomra.
- Majd elmondom - suttogta, és rohant.
Sehunnal mi is beálltunk a helyünkre.
A fellépés egész érdekesre sikeredett, mert volt valami a levegőben. Sehun volt a legfeszültebb, amit nem értettem. A mozdulatai nem kuszák voltak, ahogy a próbákon, ha feszült volt, hanem teljesen pontosak. Mintha milliméterekre kicentizte volna fejben. Én próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel - de akkor is ott motoszkált a fejemben, hogy biztos ezt a lányt láttam még korábban Luhannal.
Mivel arra készülök, hogy egy szép napon én is debütálok, ezért az önbizalmammal nincs baj, de ha arra gondolok, hogy ez a lány úgy nézett ki, mint egy barbie... komolyan. Hatalmas szempillák, enyhe smink, és a ruhái is gyönyörűek voltak. Az alakja tökéletes homokóra, egyetlen lány sem kívánhatna annál jobbat. Pedig az ázsiaiaknál nagyon ritka, ha valakinek megvan az első 90-ese. De neki még az is megvan.
A fejemben Luhan mellé képzeltem, és tökéletes párost alkottak.
A fejemből száműztem ezeket a gondolatokat, és csak a koreográfiára koncentráltam. Az arcomra is ügyeltem, végig komor maradtam, ami a számhoz illett.
A dal nagyon lassan akart a végéhez érni, de amikor az megtörtént, boldogan hajoltam meg. Sikeresen eldöntöttem, hogy nem foglalkozok én ezzel.
- Ahjumma, minden rendben? - Oda sem kellett néznem, már tudtam, hogy Kai az.
- Persze - bólintottam, és egy ezer wattos mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Kumiko miatt aggódsz? - kérdezgetett tovább.
- Szóval te is kiszúrtad...
- Az lett volna furcsa, ha nem veszem észre. Be kell ismerni, hogy nem mindennapi látvány...
- Kérlek, folytasd még!
- Ahjummaaaaaaaa, ne csináld ezt. Most akartam mondani, hogy de a külső nem minden.
Nem mondtam semmit, csak értetlenül néztem rá.
- Szóval, mint látod, nagyon sokat ad a külsőre, és ha vele vagy, akkor azt is észreveszed, hogy túl sokat is. Bár nem mondja, de percenként nézi magát, hogy minden rendben van-e vele, ami kicsit idegesítő. Egyébként kedves lány lenne...
- És te honnan ismered ennyire?
- Az unokatestvérem - jelentette ki mosolyogva.
Whoa. Szuper. Ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna. Luhan miattam dobta Jongin unokatestvérét.
- De ne érezd magad emiatt rosszul! Nekem ez nem jelent semmit! - mondta hirtelen.
- Akkor jó - feleltem mosolyogva.
Az öltözőknél különváltunk, én pedig nagyon lassan kezdtem el készülődni. Ezer éve éreztem utoljára így, hogy van időm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése