agar.jpg)
A könnyek lassan folytak le az arcomon, és hagytam, hogy az ölembe essenek, ahogy pár pillanattal a kezeim is. Meredten néztem, ahogy a combomon is egyre lentebb jutnak, majd a nadrágomnál eltűnnek. A vállaim rázkódtak a sírástól, az egész testem remegett. Minden elfojtott érzés a felszínre tört.
Úgy éreztem, teljesen szétestem. Egy hajszálnyi kötélen egyensúlyoztam, mióta megtörtént az a puszi Gikwanggal, most pedig minden eddiginél fájdalmasabban szorult össze a szívem.
Nem régóta vagyunk együtt, még nem is ismerjük egymást, de tudtán kívűl a legboldogabb emberré tett engem a Földön.
Keserédes mosolyra húzódott az ajkam - azért vagyok most ennyire magam alatt, mert megtapasztaltam az igazi boldogságot is.
Nem tudom, hogy ekkor már mióta ülhettem a mély csendben, de egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a telefont és tárcsáztam Yoseob számát.
- Igen? - szólt bele vidáman. Biztos meg sem nézte a számot.
- Hogy lehetsz ilyen? - ugrottam rögtön neki.
- Tina?
- Igen, ha még emlékszel rám. A lány, akivel szórakoztál, mert épp ahhoz tartotta kedved.
- Hidd el, nem szórakoztam - felelte. A hangjában volt egy furcsa árnyalat, amit képtelen voltam hova tenni. Talán csak képzeltem?
- GiKwang miatt? - kérdeztem tovább vádlón.
- Tessék? - kérdezett vissza meglepetten. Ezek szerint még nem tudott róla. Végül is, ha már megfőztem, meg is iszom a levét.
De talán már nem is számít...
- Én el akartam neked mondani, csak nem illik ezt telefonon. Mint ahogy a szakítást sem. De ha ennyire érdekel, Gikwang és én elég közel álltunk ahhoz, hogy csókolózzunk - mondtam keserűen. - Tudod mi a legrosszabb? Hogy olyan bűntudatom volt miatta.
- Tessék? - tette fel újra a kérdését.
- Jól hallottad. Végül is most már mindegy. De tudod isteni az időzítésed. Komolyan, ennél jobbkor nem is szakíthattál volna.
- Mi történt? - kérdezett vissza aggódó hangon.
- Ne tegyél úgy, mintha érdekelne - suttogtam, és újabb könnyek szaladtak le az arcomon.
- Otthon vagy? Akkor azonnal odamegyek. Mindent elmondok neked. Csak annyit szeretnék, ha te is ezt tennéd - mondta hirtelen.
- Nem vagyok otthon, de nem akarlak látni. Soha többé.
Kegyes hazugság. Ha azon múlott volna, kéz kezemmel küzdöttem volna azért, hogy itt legyen velem. Csak hozzá akartam bújni, a karjai között ismét megtalálni a boldogságot.
De egy ismeretlenbe nem lehet szerelmes senki. Nem vágyhat senki sem egy idegen érintésére.
- Meg foglak találni. Egy fél óra múlva ott vagyok. - Ezek voltak az utolsó szavai, majd lerakta.
A szemem elé tartottam a telefont, a megjelenő híváslista legtetején álló névre meredtem. Idegesen álltam fel, és megállás nélkül járkálni kezdtem.
Mégis hogyan tudná megtenni? Az lehetetlen lenne. Rendben, ő egy híresség, de még neki sem érhet el bármeddig a keze.
Idegesen nézegettem az órát, majd negyed óra után az ágyra dobtam a telefonom. Leültem egy székre, de szinte azonnal felpattantam, és tovább folytattam a járkálást.
Semmin sem segített, ugyanolyan feszült maradtam.
Ellentétes érzelmek hada ütötte fel a fejét a szívemben. Nem hittem abban, hogy megtalálhat, de látni szerettem volna, még egyszer. Azt akartam, hogy azokkal a barna szemeivel engem nézzem, és lássa, ki is vagyok én. Hogy megbánja, akit tett és rájöjjön, mit veszített.
De nem becsültem sokra magam. Míg én egy átlagos rajongó voltam, ő egy híresség, ráadásul nem is akármilyen. Egyszerre volt férfias és aranyos, azt az oldalát mutatta, amelyiket csak akarta. Százezrek rajongtak érte, olyanok is, akik nem ilyen gyengék mint én, hogy hagyják elsétálni. Olyanok, akik nem kívánják azt, bárcsak ne találna rájuk.
Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem mindvégig szerettem. Már az elején, amikor még nem ismertem. Nem volt szerelem, csupán vonzódás és csodálat tökéletes egyvelege. Egy barátnőm mutatott róla képeket, én pedig azonnal beleszerettem. Ez nem volt nálam szokatlan - ha jött valaki, akin egy apró részlet megtetszett, szinte szerelemhez hasonló érzelmekkel figyeltem minden apró mozdulatát. Aztán eltelt egy fél év, és elkezdtem vele komolyabban foglalkozni. Mint általában a rajongók, több száz képet töltöttem le, tényeket olvastam, videókat néztem róla. Mindenki életében vannak hullámvölgyek, így kellenek azok, akik a földön tartják. Régebben erőszakos és zárkózott voltam, ezért lett Yoseob számomra ez. Nem lehettem szerelmes belé, hiszen csak egy álomképet dédelgettem magamban róla.
Talán amikor először láttam a valóságban, még ezt a képet láttam, nem őt. Igen, nem ismerem minden rejtett kis titkát, de teljesen odavagyok a nevetéséért, a fintoraiért, ahogyan kimondja a nevemet.
Lehet, hogy veszekedtünk. Lehet, hogy Gikwang megpuszilt. De egy pillanatig sem kételkedtem az érzéseimben, mindvégig biztos voltam bennük. Ahogy most is.
Képtelen vagyok őt nem szeretni. Mindig kézenfekvő volt nekem, hogy ott van, de most már nem csak egy vigaszt nyújtott a világ elől, hanem kezdett életfeltétellé válni számomra.
De nem akartam erősíteni magamban ezt az érzést, így elkönyveltem magamban gyermeki szerelemként. Amikor letelt a fél óra, kissé megnyugodtam. Nem sikerült neki.
Végighasaltam az ágyamon, és a kezemre tettem az államat, közben pedig kibámultam az ablakon. Esett. Sőt, zuhogott. Elmosolyodtam, hisz még az idő is a hangulatomat tükrözi.
Hirtelen két kar fonódott a derekamra, és éreztem, hogy valaki mellém fekszik. Oldalra pillantottam, és Yoseobot láttam. Elaludtam volna?
- Tina, kérlek, bocsáss meg. De felkerült az internetre rólunk pár kép, és a menedzserem nem engedte meg, hogy most barátnőm legyen. Ezért el kellett neked küldenem egy üzenetet, amit láthatott. De én nem akarok veled szakítani. Soha. Csak tartsuk titokban - suttogva adta meg a magyarázatot mindenre. Túlságosan irreálisnak tűnt nekem ez.
- Nem is haragszol rám?
- Próbáltam. Fél percig sikerült is, de utána már csak a hiányodat éreztem - válaszolta egy vállvonás kíséretében.
Hosszú percekig néztünk egymással farkasszemet. Én gyengültem el először, amikor a szemembe könnyek szöktek. Az ajkamba haraptam, a végletekig próbáltam elfojtani a sírást. Tudtam, hogyha most utat engedek neki, talán estig abba sem tudom hagyni.
Ezt megérezhette, mert lassan kezdett el közelebb hajolni hozzám. Ajkait az arcomra érintette, és a könnyeimet a szájával törölte le. Ezután az ajkaimhoz ért, és lágyan megpuszilta. A kezeinket összefűztem, a másikkal pedig magamhoz húztam, hogy elmélyíthessük a csókot. Igazából még élénken élt bennem az első csókunk, de újabbra szomjaztam. Ez is ahhoz hasonlított, szerény volt, cseppet sem hivalkodó. Ahol ajka az enyémhez ért, szikrázni kezdett a bőröm, de nem sietett el semmit. Gyengéden csinálta, mivel meg akart nyugtatni. Ebben az egyszerű csókban benne volt minden - hogy tényleg nem akar elveszíteni és azt szeretné, ha hinnék neki. Én csak arra kértem, hogy bocsásson meg mindenért.
Megszüntette a csókot, majd a szemembe nézve a tekintetével válaszolt. Mosolyogva bújtam hozzá. Yoseob maga felé fordított, majd átölelte a derekamat.
A közelségétől ismét heves vágtába kezdett a szívem, amit ő is észrevett. A fülét a mellkasomra tapasztotta, és hallgatózott.
- Még a szívverésed is gyönyörű - suttogta bizalmasan. Elmosolyodtam, és a vörös haját néztem. Belefúrtam az ujjaimat, és a tincseivel kezdtem el játszani.
Bár nem volt valami sok fény, mert még mindig esett, de így is csillogtak.
- Áruld el, hogy hogyan találtál meg - kérleltem.
- Azt nem mondhatom meg. Komolyan. De inkább te mondd el, hogyan kerültél ide.
- Hát… ami azt illeti… Monica férje valahonnan azt gondolta, hogy megcsalja, ezért kirakott minket az utcára. Aztán pont arra járt G-Dragon, aki felismerte Monicát, és azt mondta, hogy jöjjünk ide, amíg rendbe szedjük magunkat. Tehát így kerültem röviden ide. De úgy tűnik, hogy alakul közöttük valami. Monica azt mondta, hogy a férje soha nem fogja visszafogadni, így örülök neki. Azt szeretném, ha olyan boldog lenne, mint még soha - fejeztem be hatalmas mosollyal az arcomon.
- Szurkolok nekik - válaszolta ő is mosolyogva.
- És velünk mi lesz? - kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Nem elég egyértelmű? Örök boldogság vár ránk. Még egy fél évig elviselem, hogy nem mutathatlak meg mindenkinek, de utána az összes szembejövő embernek el akarom mondani, hogy milyen csodálatos barátnőm van. Aztán majd lesz sok-sok gyerekünk - válaszolta könnyedén, hatalmas vigyorral.
Elhittem neki, olyan ostoba voltam. Azt gondoltam, hogy amit mond, az szentírás - mert én is így akartam. Hogy problémák nélkül, kézen fogva meneteljünk a jövőnkbe, ahol együtt öregedünk meg, és egy pillanatra sem engedjük el egymást.
Még gyerek voltam. Képtelen voltam felfogni, vagy talán elképzelni, hogy az élet mindig akkor adja a legnagyobb pofonokat, amikor nem számítunk rá. Bemeséltem magamnak, hogy az csak egy horrortörténet, ami velem nem fordulhat elő.
De talán tényleg léteznek kivételek. Esélyes lehet, hogy megtalálhatjuk azt az egy embert, aki végig velünk lesz. Ha elesünk, és a sebeinket nyalogatjuk, ő lesz az első, aki végig nyugtató szavakat suttog a fülünkbe. Akit éjfélkor is felhívhatunk azzal, hogy nem tudjuk kinyitni az uborkás üveget.
Akinek jelentünk valamit, akinek fontosabbak vagyunk, mint saját maga. Csak velünk fog törődni, és semmi más nem kér cserébe, csak kölcsönös érzelmeket.
Odabújtam YoSeobhoz, és a mellkasába fúrtam az arcomat. Az egyenletes légzésére én is elkezdtem álmosodni.
Végül is, szerencsések azok, akik megtalálják ezt a személyt. Nekem nem sikerült.
Én egy lelki társ helyett, csak a szerelmet találtam meg. Azt az intenzív érzést, ami képes pillangóhadat varázsolni a gyomorba, vagy épp ökölnyire összezsugorítani azt; ami miatt háborúk törtek ki, barátságok szakadtak szét, családok mentek tönkre. A világ legszebb érzelmét, ami olyan sok árnyalattal rendelkezik, mégis csak egy ember iránt érezhetjük tisztán.
Csak egy érzelmet találtam, ami idővel megfakul, majd elmúlik.
Érdekes dolog a jövő. Sokan szeretnék látni, hogy a jelenlegi tetteikkel megváltoztathassák és jobbá tehessék.
Én nem ilyen vagyok. Nem akarom, és nem is akartam látni. Akkoriban minden vágyam az volt, hogy kiélvezhessem a pillanatot, és csendesen sodródhassak tovább, minél hosszabb ideig az árral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése