Why me? (Chunji, L.Joe)

Chunji POV ~
El sem hiszem, de végre csendes a dorm. Niel-nek kedve támadt vásárolni menni, és mindenki elment vele. Én fáradtságra hivatkozva itthon maradtam.
Talán túl nagy a csend. Lehet, hogy inkább nekem is mennem kellett volna? Nem tudom, most már mindegy.
Kimentem a konyhába, és egy pohárba töltöttem magamnak innivalót.
- Én is kérek - szólalt meg L.Joe mögülem. Ijedtemben szinte eldobtam a poharat, de sikerült a kezemben tartanom.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem riadtan.
- Miért, nem lehetek itt? - kérdezett vissza azonnal, és azokkal az angyali szemeivel nézett velem farkasszemet.
Nem, nem szabad így rá gondolnom - figyelmeztettem azonnal magamat. Ő a csapattársam, aki szinte már a családtagom.
- De - feleltem végül elrévedve, és elővettem egy másik poharat. Amint elfordultam, boldogan nyugtáztam, hogyha már nem látom, akkor nem ver olyan hevesen a szívem. Neki is kitöltöttem, és át akartam adni a poharat, de amint megfordultam, a túlzott közelsége annyira meglepett, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Elkerekedett szemekkel néztem bele ismét abba a tökéletes szempárba, ami mindig tiltott gondolatokra sarkall.
Mondani akartam valamit, de csak nem jöttek a számra a szavak. Beszéd helyett némán figyeltük továbbra is egymást, a pillanat varázsa csak nem akart tovaszállni, mintha megfagyott volna az idő.
Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy miért csinálja ezt velem, de kemény maszkot öltött magára, lehetetlenné téve ezzel, hogy bármit is megtudjak.
Talán csak szórakozik velem, teszteli a reakciómat.
Én mozdultam hamarabb. Az addig maga mellett tartott kezét felemeltem, és belenyomtam a poharat, majd kicsusszantam közte és a pult között. A nappali felé vettem az irányt, megragadtam a táviránytót, és miközben bekapcsoltam a TV-t, ledobtam magam a kanapéra.
Az imént történteket azonban nem tudtam kiverni a fejemből, csak nem sikerült elterelnem a gondolataimat. A filmben, amit épp nézni próbáltam, feltűnt egy színésznő, aki kivételesen szép volt. Mégis, amikor közelről mutatta a kamera, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez a lány megirigyelhetné a rémálmaimban kísértő szempárt.
Talán nem is voltak azok rémálmok. Kellemes érzés kerített hatalmába, ha szerepelt az álmaimban, mégis, pont emiatt az érzés miatt gondoltam rémálmokként rájuk. Én sosem tudnék L.Joe-hoz úgy viszonyulni, sosem tudnék belemenni, egy kapcsolatba, ami... olyan.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már nem egyedül ülök a kanapén. Byunghun kivette a kezemből a kapcsolót, kényelmesen elhelyezkedett, és átkapcsolt.
- Ya, én azt néztem! - kiáltottam fel.
- Bocsánat - felelte kicsit félénken, majd visszavitte. Azonnal elszégyelltem magam.
- De ha gondolod, nézhetünk olyat, ami mind a kettőnknek megfelel.
Mind a kettőnknek megfelel. 
Mégis mióta mondok én ilyen dolgokat? Teljesen elment volna az eszem?
L.Joe bólintott egyet, és tovább kapcsolt. Pár csatornával odébb egy olyan sorozatra talált, amit még én is szeretek.
Mire észbe kaptam, már együtt nevettünk a viccesebb részeknél. A nevetése különös hatást gyakorolt rám, nem is tudom, mikor érezhettem ehhez hasonlót. Mert hogy ilyet még nem éreztem, az egyszer biztos.
L.Joe rám nézett, majd a mosoly szépen, lassan, eltűnt az arcáról, és ismét komoran figyelt engem. Nem engedte, hogy félrenézzek, végig fogva tartotta a tekintetemet.
- Szeretnél valamit, Byunghun? - kérdeztem halkan. Most legalább meg tudtam szólalni.
Nem válaszolt, hanem közelebb hajolt hozzám. A lélegzetvételem azonnal a duplájára ugrott, szinte már ziháltam. A szívverésem a közelségétől ismét őrült tempóba kezdett, amiért legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, és kegyetlen mosollyal az arcomon néztem volna, ahogy a tíz emeletnyi magasságból egy nyekkenés kíséretében földet ér, a vére pedig beterít mindent.
A tekintetem bizonyára elsötétedhetett, mert L.Joe egy pillanatig tétovázott. Pedig ha tudná, hogy miatta mazochista lettem, és kegyetlen gondolatokat dédelgetek...
Annyira közel került hozzám, hogy a tekintetében már láttam saját magamat, és éreztem a bőrömön a finom leheletét. A szempár, ami már több éve kísért, most csak engem vizslatott, elvarázsolt, képtelen voltam szabadulni tőle.
 A maradéknyi erőmmel el akartam tolni magamtól, és a zakatoló szívemmel a szobámba rohanni, csendben vizslatni a plafont, és elátkozni magamat ezekért az érzésekért.
De nem tudtam megtenni. A kíváncsiság felém kerekedett, nem tudtam kivárni a pillanatot, míg elég közel hajol hozzám, így én tettem meg az utolsó mozdulatot.
Édes ajkai az enyémeken nagyon félénkek voltak, pont, ahogyan én is. Szemeimet azonnal lehunytam, szerényen hajoltam hozzá még közelebb. Ajkaink első találkozása nem szenvedélyes volt, hanem lassú, ismerkedő jellegű. Mind a kettőnknek teljesen új volt ez a helyzet, és ami engem illet, nem akartam elsietni semmit.
L.Joe közelebb ült hozzám, kezeit félénken a derekamra helyezte. A gyengéd ölelését viszonoztam, a jobb kezem automatikusan felfuttattam a vékony karján, és végigsimítottam az arcán. A levegőnk pont ekkor fogyott el, és egy leheletnyi távolságot felvéve távolodtunk el. Abban a pillanatban nem tudott megfordulni a fejemben, hogy rosszat cselekszek, mert a varázslatos szempár csillogással és örömmel telt meg, engem is boldogságra késztetve ezzel.
Homlokát az enyémnek döntötte, de nem sokáig kutattuk egymás tekintetének rejtelmeit, mert újabb csókot kezdeményezett. Ezúttal már bátrabb volt, nyelvét is átcsúsztatta a számba. Kecses táncot lejtettek, mintha már ezer éve ezt csinálnánk. Talán csak olyan régóta vagyunk egymás mellett, hogy akarva, akaratlanul is kitaláljuk egymás gondolatait. Elfojtott vágyaink egy pillanat alatt a felszínre törtek, és az általam rémálomnak hitt éjszakai álmaim valósággá váltak.
Lehunyt szemeim mögött is csak az tekintete lebegett. Nem tudtam egyszerűen másra gondolni, és abban a pillanatban nem is akartam.



Mindenkit megelőzve ültem be az autóba, és foglaltam helyet az ablak mellett. Kicsit várni kellett, míg megérkeztek a többiek is, majd az autó elindult, és elvitt minket a dorm-ba. Az út nem volt több öt percnél, de kínos csend uralkodott.
- Ne csináljátok már ezt! - kiáltott fel Ricky.
- Mégis mit? - kérdeztem vissza.
- Béküljetek már ki! - folytatta ugyanolyan hangerővel a visual maknae.
- Ki mondta, hogy összevesztünk?
- Chunji... - szólalt meg CAP is mély hangján, és figyelmeztetően nézett rám. Na igen, a leader nem nagyon szerette, ha bárki megbántja Ricky-t a színfalak mögött.
Karba tettem a kezeimet, és elfordultam tőlük. Még csak nem is néztem L.Joe-ra.
Amint megérkeztünk, természetesen én voltam az első, aki kipattant a kocsiból, és felrohant a lakásunkba. Magamon éreztem a fiúk értetlen pillantását, de nem tudott foglalkoztatni.
Ahogyan már azt két napja tettem folyamatosan, valamivel elütöttem az időt, és senki nem szólt hozzám. Kis susmogásra figyeltem fel, de nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet neki.
Aztán csak az ajtó nyílását, majd bezárulását hallottam. Felkaptam a fejemet, és az ajtóban álló Byunghun-ra szegeztem a pillantásom.
Meg akartam kérdezni, hogy hová mentek a többiek, de nem volt értelme, hiszen tudtam magamtól.
- Chanhee, én...
- Te mit? Sajnálod, hogy ilyen vagyok? - A hangom kicsit erősebb volt a kelleténél, de nem tudtam másképp reagálni.
- Mégis milyen lennél?
- Balfék.
- Miért is?
- Mert nem normális dolgokra gondolok.
- Akkor én is balfék vagyok?
Nem nézett rám, hanem a plafonra szegezte a tekintetét. Az arca mély szomorúságot tükrözött, és azonnal megbántam, hogy miket vágtam hozzá.
- Nem így értettem...
- Tudod - vágott közbe - Eleinte én sem akartam ezt. Hülyének, és szerencsétlennek éreztem magam, amiért nem tudtam másra gondolni. De idővel egyre inkább beletörődtem, és nem is érdekelt a dolog. Más vagyok, na és? El tudtam volna fogadni, ha te....
Nem hagytál volna ott, és ordítottál volna velem egy sort, az első csókunk után.
A mondat vége némán lebegett közöttünk, mind a ketten erre gondoltunk.
Elszégyelltem magam. Annyira képtelen voltam elfogadni, hogyan érzek, hogy csak magamra gondoltam. Hogy lehetek ennyire önfejű? Mondjuk mindig is önző voltam, de soha, egyetlen egyszer sem gondoltam, hogy ezzel ennyire meg fogok bántani valakit.
L.Joe továbbra sem nézett rám, elgyötört arcából rögtön rájöttem arra, hogy csak azért, mert nem akarja tovább rontani a helyzetet.
Felálltam, és elindultam felé. Megdöbbentem kapta rám a tekintetét, és kis félénkség tükröződött a szemeiben.
Alig egy fél méternyire álltam meg tőle, és halvány mosoly terült el az arcomon.
- akkor próbáljuk meg... - Az arcán soha nem látott örömöt véltem felfedezni, széles mosoly terült el azon. - De csak lassan, ha kérhetem - tettem még hozzá gyorsan.
Azonnal áthidalta a köztünk lévő távolságot, és szorosan magához ölelt.



________________

Talán nem itt kellene leírnom, de itt van, szóval tessék. /Kérek mindenkit, hogy olvassa el, ha már idetévedt/
Általában pozitív kritikákat kapok tőletek, és elképzelni sem tudjátok, hogy mekkora boldogsággal tölt el ez engem, sőt, ti inspiráltatok arra is, hogy belekezdjek egy könyv írásába.
De nem olyan rég, megkaptam az első negatív kritikámat is (ami tulajdonképpen nem a történetre vonatkozott, hanem arra, hogy nem tudok számolni). És elmondani nem tudom, mennyire felidegesítettem magamat rajta.
Tehát nagyon szépen kérlek titeket arra, hogy ne kényeztessetek el. Ha találtok hibát, szóljatok nyugodtan, azonnal (vagyis ha netközelben vagyok) kijavítom, hogy minél élvezhetőbb legyen a történetem.
De arra is szeretnélek titeket kérni, hogy más írót ne bántsatok meg ennyire, mint ahogyan engem... legyünk egy kicsit toleránsabbak, és ne az legyen az első akadály, ha olvasunk egy történetet, hogy a hibák miatt nem fejezzük be. Szerény személyem szerint egy történet akkor, és csak akkor olvashatatlan, ha hanyagul van megírva. Én nem érzem, hogy ilyenek lennének a történeteim, de nyugodtan ki lehet engem javítani.
Próbálok figyelni a hibáimra, de én is ember vagyok, csak úgy, mint ti. Gondolom azért olvastok, mert szeretitek, ha egy teljesen másik helyre, más személyekkel kalauzol el titeket az író, de ezt ne vegyétek félvállról. A legtöbb író, pont, mint én, érzékeny művészlélek, tehát vigyázni kell ránk.
Nem azt mondom, hogy tilos negatív kritikát mondani. Nem, azt mondjátok is nyugodtan, mert a negatívumoktól erősödünk meg, és ezek sarkallanak minket arra, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk. De kérlek figyeljetek oda az írásmódra, mert mint említettem, nem nehéz minket megbántani.
Egy jó író két okból ír. Az egyik az lenne, hogy ezzel tud kiadni dolgokat, érzéseket, gondolatokat magából, a másik pedig Ti lennétek - az olvasók. Számomra nincs is nagyobb öröm annál, hogyha örültök annak, hogy hozom a folytatásokat, történeteket, OS-eket, stb-t.
Már nem egy írót láttam, aki ilyenek miatt abbahagyta az írást, vagy legalábbis a publikálását, pedig tehetséges volt. Én nem szeretném így végezni, tehát megismétlem magamat: nagyon szépen kérlek titeket, hogy figyeljetek arra, hogy mit mondotok, vagy tesztek. A tolerancia mindenkiben ott van, nem rossz tulajdonság, ne is nyomjátok el.

Read More

Insanity (Ryeowook) /smut/

Hat lány, hat mellkas, tizenkét váll, tizenkét láb, tizenkét kar, tizenkét szem, hatvan ujj.

Egy banda, egy lélek, egy cél. 

Ezek voltunk mi egykoron. A nevünket mindenki ismerte, táncunkat mindenki csodálta. 

Húsz évesek voltunk, amikor feladtuk az utcai táncot, hogy normális életet kezdjünk. Tudtuk, hogy nem csinálhatjuk ezt a végletekig, és mi a csúcson szálltunk ki. Két év telt el azóta, és annak ellenére, hogy megfogadtam, karriert építek magamnak, egy kis kávézóban dolgozok, a város egy névtelen kis zugában. 

A nevem Park Sunyoung, de mindenki Hyominnek hív. 

Az utolsó asztalt is letöröltem, a rongyot pedig az egyik szék karfájára akasztottam. Egyedül voltam az egész helységben. Gyorsan zártam be, és indultam hazafelé. Nem túl biztonságos környék, nem szabad sokáig elmaradnom. 

A dohos lakásom szaga már a folyosón megcsapta az orromat. Utáltam itt élni, de jobbra nem futotta. A kabátomat felakasztottam a kis fogasra, majd bentebb léptem. 

A lakásom két szobából állt - egy nappali/háló és egy konyha. A WC és a fürdőszoba a folyosón volt, együtt kellett használnom az egy emeleten lakókkal. Mivel szokásosan én értem haza utoljára, nekem már nem maradt meleg víz. 

De mindig azzal nyugtattam magam, hogy ez még nem nyomor, csak szegénység. Nekem legalább van munkám, fedél a fejem felett, és étel az asztalomon. Elővettem a fürdőcuccomat, és átcsoszogtam a fürdőhöz. Bent már nem volt senki. Ez volt az egyetlen jó oldala annak, hogy én voltam az utolsó. A szokásos helyre raktam le a cuccomat, majd kulcsra zártam az ajtót. 

Azonban még mielőtt öltözni kezdtem volna, egy szórólapot pillantottam meg a földön. Biztos Kenny hagyta itt, a rakoncátlan nyolc éves kisfiú a szomszédból. Mielőtt kidobtam volna, vetettem rá egy pillantást.

"Minden idők legnagyobb tánc versenye! Az utcai táncosok hadát összefogó rendezvény idén is sorra kerül - de sokkal nagyszabásúbb vonalak között. A finálét, melyben hat csapat vehet részt, a TV fogja közvetíteni, a nyertes díja pedig nem kevesebb, mint ötven milliárd won! A jelentkezéshez szükséges..." 

Nem olvastam tovább, hanem egyszerűen összegyűrtem, és egy tíz pontos dobás után a kukában landolt. Mégis, egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. Ha újra összeállnánk... De nem igazán tartjuk már a kapcsolatot. Néha bejön hozzám Soyeon, de itt meg is állt a tudomány. Megbeszéltük, hogy nincs több tánc. És én ezt betartva két éven keresztül nem is táncoltam, csak keményen melóztam. 

Miután végeztem, a szobám felé vettem az irányt. Hulla fáradtan csak annyira volt még erőm, hogy bedőljek az ágyamba, és már rögtön be is léptem az álmok világába. Délben összekuszált gondolatokkal ébredtem. 

Azt álmodtam, hogy táncolok. Elkönyveltem magamban annyival, hogy biztosan csak a szórólap miatt lehetett. 

De nem hagyott nyugodni, mert nem a lányok szerepeltek benne - csak én voltam és egy rejtélyes fiú. A sapkája az arcába volt húzva, ezért azt nem láthattam. Egy sötét sikátoron vágtam keresztül, amikor hirtelen elállta az utamat. Nem akart kifosztani, csak táncolni velem. Egyedül az álmokban létezhet olyan tánc, ami ott megesett. 

Érzéki volt, szenvedélyes, elfojtott vágyaktól túlfűtött. Bár zene nem volt, csak a néma csend vett minket körül, mégis egy ütemre táncoltuk. 

Tisztán éreztük egymás mozdulatait, mintha csak a másik gondolataiban olvastunk volna. Varázslatos volt. Az utcai lámpa gyér fénye világított meg minket, de az alig ért valamit. 

Nagyot sóhajtottam, és felültem. Csak egy álom, nem szabad, hogy visszaessek. A tánc olyan volt számomra, mint a drog - képtelenség leállni vele, mindig csak többet és többet akartam. 

Kikászálódtam az ágyból, a rádióm pedig bekapcsolt. Még otthonról hoztam el, ezért volt rajta ébresztő. Bár már elég elavult volt, de amíg szól, addig nekem tökéletes. 

A baj pedig megtörtént - visszaestem. Csak a tejet akartam kivenni, de azt a másfél métert, ami a hűtő és a kávéfőző között van, táncolva tettem meg. Aztán már nem volt visszaút. A tejet aznap délben nem tudtam beletenni a kávémba, amit később ki is kellett dobnom. Mintha csak hazaértem volna. Az ütem uralta a testemet, az agyam azonnal kikapcsolt. A szívem felvette a ritmust, a mozdulataim úgy követték egymást, mintha egy előre kitalált koreográfiát követtem volna. 

Amilyen hirtelen jött ez az őrület, olyan hirtelen tűnt is el. Lihegve támaszkodtam meg a pulton, és meredtem magam elé. Nagy sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd lehajtottam a fejem. Elátkoztam a szórólapot, az álmomat, meg eleve magamat is. 

Lassan készülődtem össze, és indultam el a kávézóba. A tulajdonos olyan lusta volt, hogy sosem kaptunk új beosztást, így mindig az enyém volt a délutáni műszak. 

- Hyomin, jó, hogy megjöttél, valakik beszélni szeretnének veled - támadott le rögtön Sojin, a munkatársam. Érdeklődve néztem rá, de aztán bementem. 

A csapatunk állt ott. Az egykori T-ara.

- Kövessetek - intettem feléjük, és a raktár felé indultam. Már tudtam, hogy mit akarnak, nem vagyok hülye. De mindannyian belementek? 

Ha jól tudom, Jiyeonnak töképetes munkahelye van, akkor miért akarja / akarják feleleveníteni a régi időket? 

- Hyomin, arról lenne szó, hogy... - kezdett bele Q-ri, de félbeszakítottam. 

- Tudom. Indulni akartok azon a versenyen, igaz? 

- Úgy beszélsz, mintha te nem szeretnél - szólalt meg Eunjung. 

- Nézzétek. Én két éve felhagytam a tánccal. 

- És ez lenne a végcélod? Nem szeretnél többet elérni? - Boram kérdése természetesen teljesen jogos volt. 

- Én... 

- Hyomin, ötven milliárd won nem kevés, még ha egyenlő részekre osztjuk is. De ha nem nyerjük meg, csak eljutunk a fináléig, akkor bekerülünk a TV-be, és felfigyelhetnek ránk. Nem szeretnél hivatásos táncosként dolgozni? 

Eunjung szavai megbabonáztak. Hivatásos táncos... biztos kellemesebb, mint pincérnek lenni. 

- De én két éve nem táncoltam - mondtam végül. A lányok arcára vigyor ült ki, majd többen is a nyakamba ugrottak. 

- Semmi baj. Majd belejössz megint - felelte boldogan Jiyeon. 

Elmosolyodtam. Úgy néz ki, megint összeáll a csapat. 

- De hol fogunk táncolni? A termeket már biztos lefoglalták - jelentettem ki. Mindig én voltam az, aki higgadt fejjel gondolkozott. A lányok nem mondtak semmit, csak némán bámultak rám. 

- Várjatok. Minden nap én zárok, és itt vannak tükrök, meg egy magnó is. Ha hoztok zenét, zárás után táncolhatunk itt - mondtam hirtelen. Ez eddig eszembe se jutott. 

- Rendben - bólintott Eunjung. Ő a vezetőnk, mindig ő mondja ki a véglegeset. 

- Kilencre gyertek vissza - mondtam, aztán kihessegettem őket. 

Átöltöztem, és nekiálltam dolgozni. 

Boldogság öntötte el a testemet. Újra táncolni fogok... ez mesés. A reggeli kis ízelítő úgy tűnik, mégsem jött olyan rosszul. 

Az elkövetkezendő napok, hetek borzalmasak voltak. A munka alapból nagyon fárasztó volt, de a hajnalokba nyúló edzések még jobban. De már tudtam, hogy nem hiányzik sok. A lányokkal sikerült újra egymásra hangolódnunk, és új koreográfiákat tanultunk be. 

És végül elérkezett az első megmérettetés napja. A ruhák, amiket viseltem, még az utcai táncos korszakomból valók voltak. Azt gondoltam, hogy sima lesz, hiszen olyan kitartóan gyakoroltunk, de amikor megláttam a régi ellenfeleinket, kicsit megrettentem. Ők az elmúlt két évben is táncoltak, nem hagyták abba. Amit természetesen meg is említettek.

- Ti mit kerestek itt? - Hyoyeon hangját hallottam meg.
- Indulunk a versenyen? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Nem vagytok ide valóak. Inkább menjetek haza.
- És ezt te szabod meg? Majd amikor a színpadon leszünk, akkor mond meg, hogy ki menjen haza - vágtam vissza neki mosolyogva. Rákacsintottam, majd elfordultam, és elsétáltam tőle.
A bandák közötti ellenszenv mindig is hatalmas volt. Minket pedig különösen utált a Girls Generation, rövidebben az SNSD.
Ahogy végigmentünk a kis elő termen, többen is összesúgtak a hátunk mögött. Már voltunk annyira tapasztaltak, hogy ez egyikünket se érdekeljen.
Az első forduló a spontán tánctudásra épült. Ez azért is volt jó, mert így a friss csapatok gyorsan kiestek. Amikor bemondták a banda nevét, fel kellett menni a tánctérre, és az adott zenére elkezdeni táncolni.
Számos csapat táncolt előttünk, én pedig egyre bizonytalanabb lettem a dolgomban. Persze, amikor az új csapatokat láttam, akik még alig lehettek két hetesek, kicsit megnyugodtam. De amikor a régi ellenfeleink kezdték el a koreográfiájukat, akkor megrémültem.
Végignéztem a lányokon, akik arcán bár nem látszott semmi, de mivel ismertem őket, tudtam, hogy ők is félnek egy kicsit. Qri az ujjait morzsolgatta észrevétlenül, Jiyeon a haját birizgálta, Soyeon az éppen felcsendülő dal ütemére mozgatta a bal lábát, Boram összefűzte a karjait a mellkasa előtt, Eunjung pedig...
Ő nem volt ideges.
Érezte, hogy nézem már egy ideje, ezért rám emelte a tekintetét. A szemeiből a bizalom sugárzott, amit belénk vetett. Nemhiába ő lett a vezetőnk.
Ettől fogva én is teljesen megnyugodtam, ami jól jött, mert mi voltunk a következők. A számnak, amire táncolnunk kellett, nagyon jó üteme volt, tisztán kihallottunk mindannyian. Eunjung felmutatott egy kettest rejtve, mi pedig bólintottunk, és elhelyezkedtünk.
Amikor belekezdtünk, furcsa érzés kerített hatalmába, olyan, amit csak régen éreztem, és azt hittem, már soha nem is fogom. A próbákat bár élveztem, de teljesen más közönség előtt táncolni.
Élveztem. Túlságosan is élveztem.
A gondosan a fejembe ültetett mozdulatok csak úgy jöttek egymás után, már gondolkoznom sem kellett rajta. Csak úgy, mint amikor reggel táncolni kezdtem - az agyam kikapcsolt, én pedig sodródtam.
A meglepett közönség feszültségét még én is éreztem. Senki sem számított arra, hogy így fogunk visszatérni. Valaki tapsolni kezdett, mire mosoly ült ki az arcomra, amit le sem tudtam vakarni magamról. Az egész terem tapsolni kezdett az ütemre, amikor pedig véget ért a szám, tapsviharban törtek ki, ami nem volt jellemző az ilyen eseményeken. Persze ez sokkal nagyobb volt, mint eddig bármelyik.
Lesétáltunk a tánctérről, átadtuk a helyünket a következő csapatnak, aki nem volt más, mint a Super Junior.
Számos ember odajött hozzánk gratulálni, és nagyon sokféle dolgot mondtak, de én nem hallottam meg őket. Csak nézni tudtam...
Már amikor felmentek a fiúk, eldöntöttem, hogy figyelni fogom őket, mert két évvel ezelőtt is hatalmas tehetségeknek számítottak. De az eleinte hátsó sorban táncoló fiú mozgása különösen ismerős volt nekem. Nem a régi időkből, az élmény sokkal frissebb volt.
Pontosan úgy mozgott, mint a fiú az álmomban. Szinte tátott szájjal figyeltem minden egyes rezdülését. Voltak nála jobb táncosok a csapatban, gondolom ezért is állították többször is a hátsó sorba. De látszott rajta, hogy szereti, amit csinál, a sapkája alatt pedig még én is láthattam az észveszejtő mosolyát.
Nem ismertem fel azonnal, ezért magamban sorolni kezdtem a rég feledésbe merült neveket.
Yesung, Siwon, Eunhyuk, Shindong, Leeteuk, Kangin, DongHae, Kyuhyun, Heechul, Kibum, SungMin, tehát az egyetlen, aki kimaradt...
Ryeowook.
Ahogy realizálódott bennem, hogy ő az, el sem tudtam képzelni, hogyan férkőzhetett be az álmomba. Bár már többször is láttam, még soha nem beszéltem vele.
Megráztam a fejemet, abban reménykedve, hogy sikerül kivernem a fejemből, és visszafordultam a többiekhez.
Sokáig maradtunk még ott, már rendesen beesteledett, amikor elindultam hazafelé. A környék éjfél után még ijesztőbbnek hatott, minden árnyéktól megrémültem, ha egy kis mozgást láttam.
Amikor befordultam az egyik kis sikátorba, ahonnan már nem volt messze a lakásom, tudatosult bennem, hogy ez az a sikátor, ami álmomban is volt.
Nem álltam meg, hanem tovább mentem. Már épp kiértem volna, amikor kísértetiesen de ja vum támadt - valaki megfogta a csuklómat, és visszarántott.
Talán egy kis remény csillant fel bennem, hogy Ryeowook lesz az, és a való életben is ugyanúgy fogunk táncolni, mint az álmomban.
De már rég tudhatnám, hogy nem szabad összekeverni az álmokat a valósággal.
Odakaptam a tekintetemet, és egy sapkás férfi állított meg. Barna bőre volt, ami teljesen beleolvadt a sötétbe, sokszor nem is tudtam, hogy hol ér véget a bőre, és hol kezdődik az éjszaka.
Az ajkát - az egyetlen dolgot, amit láttam az arcából - félelmetes mosolyra húzta. A szívem a torkomban dobogott, elfogott a félelem. Pontosan ezért nem akartam eddig későn hazajárni.
A férfi nem mondott semmit, csak maga után kezdett el húzni, vissza a sikátorba.
Azon gondolkoztam, hogyha kirántom a csuklómat a szorításából, tudok-e olyan gyorsan futni, hogy ne kapjon el. Bár az adrenalin biztosan segítene benne...
Már épp készültem volna, hogy a valóságban is megtegyem, amikor egy nevetést hallottam meg. Hátrakaptam a fejemet, hogy megnézzem, ki is az, aki ennyire viccesnek találja a helyzetet. És - csodák csodájára - Ryeowook ott állt a sikátor végében. A fény hátulról világította meg, az arcát alig tudtam kivenni, de mégis, valahol belül éreztem, hogy ő lesz az.
Kicsit oldalra biccentettem a fejemet. Lehet, hogy álmodok? Két helyen szoktak ilyen véletlen egybeesések történni - az álmokban, és a filmekben. Kamerák nem voltak, legalábbis én nem láttam egyet se, és kasztingon sem vettem részt, tehát a film az kilőve.
Ryeowook magabiztosan indult el felénk, mögötte pedig még pár srác volt. Hunyorogva próbáltam kivenni, hogy kik lehetnek azok. Természetesen tudhattam volna, hogy a Super Junior az.
Wookie egyszerűen sétált oda hozzánk, megfogta a csuklómat, és visszaindult a srácokhoz. Meglepődve vettem észre, hogy a barna bőrű férfi könnyedén engedte el a kezemet.
Kiérve a sikátorból végre kifújhattam az addig bent tartott levegőt. Csak egy pillanatra hajtottam le a fejemet, de mire felnéztem, már ketten voltunk.
Csak én éreztem magamat hülyének?
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem félve.
- Mindenki ismer, tudják, hogy nem fogod megköszönni, ezért inkább leléptek. Hosszú éjszaka volt, gondolom fáradtak - felelte Wookie egy vállvonás kíséretében.
- Mindenki ismer? - kérdeztem azonnal vissza. - De mindegy, menjünk, mert nem akarom, hogy megint megtaláljanak - a mondatomat azzal erősítettem meg, hogy szétnéztem.
Elindultam a lakásom felé, Ryeowook pedig mellettem jött.
- Mit kerestetek errefelé? - kérdeztem végül.
- Soyeon szólt, hogy beszélni szeretnél velem, a fiúk pedig elhoztak.
- Soyeon mondta meg, hogy hol lakok?
- Talált-süllyedt - bólintott nagyot.
Magam elé meredtem, és nem értettem semmit. Soyeon vagy gondolatolvasó, vagy igen. Mert nem beszéltem nekik egyáltalán arról, hogy mik jártak a fejemben.
Nagyot sóhajtottam, és már nyitottam volna a bejárati ajtót, amikor eszembe jutott, hogy akkor most Ryeowook feljön a lakásomba. Azonnal lefagytam, és nem tudtam megmozdulni.
- Nem megyünk? Már kezdek fázni - szólalt meg hirtelen.
Megráztam a fejemet, és azt mondogattam magamban, hogy nem érdekel. Hisz ő is csak egy fiú a sok közül, úgy se fog nálam lehorgonyozni. Sőt, valószínűleg soha többé nem jön fel hozzám.
De mit is fogok én neki mondani?
A harmadikra baktattam fel, Wookie végig a nyomomban volt. Mikor befordultam a folyosóra, Kenny rohant oda hozzám, és belecsimpaszkodott a lábamba.
- Anya, anya, anyaaaaa..... - kezdett bele izgatottan. Nem vártam meg, míg a mondat végére ér, közbe vágtam.
- Mint látod, most vendégem van. Majd holnap elmondod, jó? És mi az, hogy még fent vagy? Azonnal menj a szobádba! - parancsoltam neki.
Kikukucskált a lábam mellett, és amikor észrevette Ryeowookot, elkerekedett a szeme, és elrohant. Halványan elmosolyodtam, és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem a kulcsomat, és benyitottam. Jobbnak láttam, hogyha a konyhában ülünk le, ott legalább van egy asztal két székkel.
- Érezd magad otthon - szólaltam meg. Levette a cipőjét, majd a kabátját, és követett. - Ülj le - mutattam a székre. - Kérsz valamit inni?
- Azt hiszem, egy kávé jól jönne - mondta. Bólintottam, és felraktam főni a kért italt. Leültem vele szemben, és várakozóan néztem rá.
- Mit szerettél volna? - kérdezte végül.
Na, most vagyok bajban. Mégis mit mondjak?
- Én, öhm... Azt hiszem, félreértés történt. Én nem mondtam Soyeonnak olyat, hogy beszélni szeretnék veled - végül az igazság mellett döntöttem, és azt mondtam el.
Összeszűkítette a szemeit, majd rám meredt.
- Te most szórakozol velem? - kérdezte. Nem volt mérges a hangja, csak nem értette.
- Elnézést. Majd valahogy kárpótollak - néztem rá bocsánatkérően.
A kávé elkészült, én pedig felugrottam, és töltöttem neki is, majd magamnak is. Újra helyet foglaltam, és miután ízesítettem a kávét, párszor megfújtam, hátha hűl egy kicsit, majd belekortyoltam.
- A kisfiad miért nem veled alszik? - kérdezte. Az a kevés kávé, ami a számban volt, mint az asztalon, illetve rajta landolt.
- Bocsánat! - jelentettem ki, és felugrottam. A konyharuhával próbáltam letörölni róla, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban beledörzsöltem a felsőjébe.
- Sajnálom - suttogtam.
- Te aztán megváltoztál - felelte, és gyanúsan méregetni kezdett.
- Mire gondolsz?
- Azelőtt soha nem mondtál ilyeneket. "Sajnálom, bocsánat, elnézést"... ennyire nagy változás lenne egy gyerek?
- Kenny nem a fiam. A szomszédban lakik, és jóban vagyok az anyukájával - suttogtam. Soha, egyetlen egyszer még csak el sem játszottam a gondolattal, hogy nekem valaha gyerekem lesz.
- Értem - felelte, és nagyot bólintott. Felállt mellőlem, és a csaphoz lépett. Próbálta leszedni a foltot, de reménytelen volt.
- Vedd le - szólaltam meg. Érdeklődve fordult felém, mintha nem hallotta volna, mit mondtam. - Vedd le, és megcsinálom neked. Úgyis én csináltam.
- Oké - válaszolta egyszerűen. Levette a pólóját, és átnyújtotta nekem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a kidolgozott testét.
Elvettem tőle, majd elővettem egy szivacsot, és azzal próbálkoztam. Valamennyit sikerült rajta halványítani.
Újra bocsánatot akartam tőle kérni, amikor a forró testét megéreztem mögülem. Az ajkait a fülemhez érintette, a bőrömön éreztem a selymes leheletét.
- Van egy olyan érzésem, hogy tudom, mit akartál mondani - suttogta.
Az ajkamba haraptam, és magam elé bámultam. Megalázottnak éreztem magamat, a büszkeségem pedig romokban hevert.
Nem sokáig kínoztak azok a gondolatok, mert Ryeowook egy apró puszit lehet a nyakamra. Egyre lentebb haladt, amikor pedig elérte a pólóm szegélyét, lágyan lecsúsztatta a vállamról az ujját. Kis utat járt be a nyakamtól a vállamig, mégis, minden egyes érintését élveztem.
A derekamra csúsztatta le a kezét, és maga felé fordított. Szenvedélyes tekintetét épp csak egy pillanatra kaptam el, máris az ajkaimat ostromolta. Azonnal engedtem neki, így egy kisebb csatába kezdtünk. A kezemből kiesett a pólója, és minden egyéb.
Az izmaim húztam végig a kezeimet, majd vezettem fel a nyakához, és aköré fontam. Az egyik kezemmel beletúrtam a végtelenül puha hajába, amiben azonnal elvesztek az ujjaim, míg a másikkal a hátát kezdtem el karmolászni. Belenyögött a csókba, ettől én pedig teljesen beindultam. Az egész testemmel hozzásimultam, próbáltam minden távolságot megszüntetni közöttünk.
Ryeowookot is idegesíthette már a közöttünk feszülő ruhaszövet, és gyorsan lekapta rólam a felsőmet. A melltartómmal sem sokáig bíbelődött, azonnal a sarokba száműzte. A fenekem alá nyúlt, és felkapott az ölébe. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat, és hagytam, hogy nekidöntsön a hűvös falnak. Ajkaival egyre lentebb kalandozott, majd eljutott egészen a mellemig. Szorosan hunytam le a szemeimet, csak az érintésére koncentráltam. A levegőt egyre mélyebben szívtam be, a légzésem egyre ziháltabb lett. Halk sóhajok törtek fel belőlem, ahogy munkálkodott. Úgy éreztem, menten felrobbanok, annyira érzékien csinálta.
Az egyik kezével tartott csak meg, a másikkal próbálta lehámozni rólam a nadrágomat. A lábaimat levettem a dereka körül, és megálltam rajtuk. Azonban mielőtt hagytam volna, hogy megszabadítson az utolsó ruhadaraboktól is, megelőztem, és kicsatoltam az övét. Nem sok kellett, és a farmerja a földön landolt, amiből ki is lépett, és messzire rúgta el. A boxerén keresztül is láttam, hogy mennyire fel van már izgulva. Lehúztam róla azt is, majd a kezembe vettem a szinte már lüktető férfiasságát. Fel-alá húzogattam rajta az ujjaimat, párszor meg is nyaltam.
Hirtelen kapott oda a csuklómhoz, és állította meg a kényeztetését.
- Én nem így akarom... - suttogta. Felé villantottam egy mosolyt, és újra felegyenesedtem. A nadrágom ugyanúgy végezte, mint az övé, így már teljesen meztelenül álltunk egy más előtt.
Újra lecsapott az ajkaimra, a forró testünk összeért. Végigsimított az oldalamon, a szemérmemhez terelte a kezét. A másik keze a fenekemre tévedt, amiről egy hosszabb kalandozás után lecsúsztatott a combomra. Felkapta az egyik lábamat, így a másik keze már teljesen hozzá tudott férni a nőiességemhez. Amikor megéreztem ott az ujjait, felnyögtem. Párszor végigsimított rajtam, majd belém is hatolt rögtön két ujjával. Újabb nyögés szaladt ki a számon, de ez már hangosabb volt. Ryeowook a nyakszirtemhez hajolt, és a lágy bőrt csókolni, szívogatni kezdte, közben az ujjai megállíthatatlanul ostromoltak engem.
Amikor már késznek érezte, kihúzta belőlem. Ragyogó tekintettel néztünk össze, az arcomról képtelen voltam letörölni azt az idióta vigyort. Ryeowookra elég volt csak ránézni, és én már készen álltam. Éhes szemekkel meredt rám, röviden megnyalta az alsó ajkát. A nyaka köré fontam újra a kezeimet, és magamhoz vontam. A bejáratomhoz illesztette a szerszámát, majd keményen belém hatolt. Hangosan nyögtem fel, és kétes érzések támadtak bennem. Kicsit fájt, mert már elszoktam az ilyesfajta élvezettől, de szinte szárnyaltam, hiszen éreztem, ahogyan teljesen kitölt engem. Lazítottam a tartásomon, ő pedig mozogni kezdett.
Lágy, gyengéd tempóba kezdett bele, én pedig úgy éreztem, mintha egy lassú folyón sodródnék az árral. Bár lehet, hogy az sokkal inkább láva, mert a testem lángolt.
Fokozatosan gyorsított, a nyögéseink pedig egyre inkább betöltötték a szobát. Hirtelen kapcsolta fel a tempót, és sokkal gyorsabban kezdett mozogni. Lehunytam a szemeimet, mire ő ismételten felkapta a lábaimat, és kíméletlenül a falnak nyomott. Sokkal mélyebbre ért el bennem, én pedig már teljesen elvesztettem az eszemet.
Az ajkamba haraptam, hogy ne sikítsak fel hangosan az élvezettől. A beteljesülés egy pillanat alatt magával ragadott, a testem ívbe feszült. Ryeowook is követett, és egy elfojtott nyögés kíséretében belém élvezett.
Lihegve vártuk, hogy helyre álljon a lélegzet- és szívverésünk. Kinyitottam a szemeimet, és Wookie vállára fektettem a kezeim.
Értette a célzást, kihúzta belőlem a szerszámát, és kicsit távolabb állt, miközben lerakott. Megfogtam a kezét, és már csak annyi erőm volt, hogy behúzzam magam mellé az ágyba, és előkotorjam a takarót.

Amikor kinyitottam a szemeimet, kicsit furcsa érzés kerített hatalmába. Már nagyon rég volt, hogy egy férfi karjai között ébredtem fel, egy mindent elsöprő szeretkezés után.
Megszokásból az órára pillantottam. A szemeim azonnal elkerekedtek, és kibontakoztam Ryeowook öleléséből. Felkaptam magamra a ruhámat, és lefirkantottam egy gyors üzenetet, amit a párnára raktam.
Összeszedtem a gondolataimat, és elrohantam a kávézóba. Egész nap szinte ragyogtam, amit Sojin is megjegyzett. De nem tudtam ellene tenni, az éjszaka boldogsággal töltött el.
Este a lányok szintén átjöttek gyakorolni. Azonnal lecsaptam Soyeonra, és félrevontam.
- Mégis mi volt ez a Ryeowookos dolog? - kérdeztem megrovóan.
- Miért, történt valami? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Úgy is lehet mondani - feleltem, és elmosolyodtam.
- Tudtam! Láttam, hogy hogyan nézel rá... de mondhattad volna korábban is.
Szóval Soyeon mégsem gondolatolvasó, csak nagyon jól ismer.
- A tánc a legfontosabb.
- De most mi lesz veletek? Együtt lesztek, ugye?
- Fogalmam sincs - mondtam elrévedő tekintettel.
- Lányok, próbálunk még ma? - kérdezte Eunjung, mi pedig azonnal visszamentünk a többiekhez.
Tíz óra felé tudtam csak elindulni. A fényes utcákon mentem, annak ellenére, hogy az hatalmas kerülő volt nekem. De nem akartam újabb balhét.
Otthon megnéztem a lábtörlő alatt a kulcsot, de nem találtam. A szemöldököm felszaladt, miközben benyitottam a lakásba. Ryeowook ugyanúgy aludt az ágyamon, mint amikor itt hagytam. Éppen akkor fordult oldalra, így láthatóvá vált a kifejezéstelen arca. Nyugalmat sugárzott, és elmosolyodtam.
Mégis hogy tudta átaludni az egész napot? Nekik nincsenek próbáik?
Leültem mellé az ágyra, és a hátára raktam lágyan a kezemet.
- Ryeowook, ébredj - mondtam hangosan.
- Mpfagrrr - felelte.
- Átaludtad az egész napot, nem igaz, hogy még mindig fáradt vagy!
Erre azonnal felült, és elképedve meredt rám.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Fél tizenegy körül lehet - válaszoltam, aztán ránéztem az órára. - Igen, annyi az idő - erősítettem meg az előbbi kijelentésem.
Wookie nagyot sóhajtott, és visszadőlt az ágyba.
- Minah ki fog nyírni - suttogta erőtlenül.
Azonnal elkerekedett a szemem. Barátnője van?
Felálltam, és összeszedtem a ruháit, amit aztán odaadtam neki. Vagyis a hozzávágtam jobb kifejezés lenne...
- Most mi van? Máris elüldözöl? - kérdezte meglepetten.
- Miért, mit vártál?
- Mondjuk, hogy aranyos leszel velem, főzöl kávét, beszélgetünk... esetleg mást is csinálunk...
- Az egy barátnő dolga lenne - feleltem, és megvontam a vállamat.
- Visszavonom, amit tegnap mondtam. Nem változtál te semmit.
- Mintha annyira ismernél! Mindegy, ha nem tetszik, el lehet menni. Ha tetszik, akkor is.
Ryeowook durcásan meredt rám, de elkezdett öltözni. Egy utolsó pillantást vetettem a tökéletes felsőtestére, de aztán lesütöttem a szemeimet.
Ryeowook köszönés nélkül távozott, hangosan csapta be maga után az ajtót. Nagyot sóhajtottam, és az ágyra hanyatlottam. Ezt szépen megcsináltad Hyomin...

Összeszedtem a cuccaimat, és elmentem zuhanyozni.
Wookie nem keresett többé, és nem is láttam, egészen a következő fordulóig. Próbáltam teljesen figyelmen kívül hagyni, és csak a táncra koncentrálni.
De valahol belül, mégis üresnek éreztem magamat. Az újabb forduló előtti napon elhatároztam, hogy nem fogok vele foglalkozni.
Otthon készültem el - a lányokkal természetesen összeöltöztünk. Busszal mentem el az újabb helyszínre, és meglepve tapasztaltam, hogy sokkal többen vannak, mint az előző alkalommal. A kiesett csapatok is megjelentek, gondolom azért, mert követni szeretnék még a versenyt.
A lányokkal a megbeszélt helyen találkoztunk, és együtt mentünk be. Most már nem sustorogtak mögöttünk, de még mindig megnéztek.
Az újabb fordulóval a csapatok összhangját és felkészültségét akarták tesztelni. Mi választhattuk ki a dalt, de minimum hét térformaváltást bele kellett rakni.
Hatalmas szerencsénk volt, mert az egyik koreográfiánkban több is volt. Az első, aki megmutatta a táncát, az SNSD volt. Nagyon jól nyomták, ezt el kellett ismernem. De ettől függetlenül ugyanúgy unszimpatikusak maradnak. A második egy kis ismeretlen banda, akik továbbjutottak az első fordulón. Kicsit nehezebben birkóztak meg a feladattal, de annak ellenére, hogy kezdők, egész ügyesek voltak.
Utánuk szólt Eunjung, hogy mi jövünk. A tánctér közepére mentünk, miután Eunjung egyeztette a számunkat.
Jó érzés volt táncolni, de egy figyelő tekintettől nem tudtam szabadulni. Persze, az egész terem minket nézett, de egy szempár szinte kiégette a hátamat.
Ebből erőt merítettem, és még jobban kezdtem el táncolni. A mozdulatok vittek magukkal, én pedig koncentráltam, hogy minden rendben legyen, de mégis lazára vettem.
Ismét hatalmas tapsvihar közepette adtuk át a helyünket.
- Lányok, én megyek - szóltam közbe mosolyogva. Mindannyian elképedve meredtek rám.
- Mégis miért? - kérdezte először Q-ri.
- Tudjátok, elég rossz környéken lakok. Nem szeretném, ha megint lenne valami... incidens - feleltem. Már nem lesz ott senki, aki megvédjen. És nem is akarok másokra támaszkodni.
Soyeon szorosan átölelt.
- Pedig azt hittem, meg akarod nézni - suttogta úgy, hogy csak én hallottam.
- Az ellenkezője - vágtam rá. Röviden öleltem vissza, majd elköszöntem a lányoktól, és elindultam.
Felszálltam az első buszra, majd miután felmutattam a bérletemet, leültem az egyik ablak melletti székre.
Még nem mertem ránézni. Fogalmam sincs, hogyan alakulhatott ki bennem ez az érzés, és mikor, de minél jobban elnyomom magamban, annál jobb.
Amint hazaértem, ledobtam magamat az ágyamra. A plafont bámulva gondoltam bele, hogy mi lesz, ha vége lesz a versenynek.
Ha nem is mi nyerjük meg, felmondok, és tánctanárként fogok dolgozni! - döntöttem el magamban. Aztán ha elég pénz összegyűlik, nyitok egy saját iskolát, ahol mindenféle korosztálynak tanítani szeretném a táncot.
Észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő, miközben az elkövetkezendő időkön gondolkoztam. Magamhoz vettem a cuccaimat, és elmentem zuhanyozni.
Furcsa volt belegondolni, hogy itt kezdődött minden. Itt találtam meg azt a szórólapot, ami visszazökkentett az igazi életembe. Semmi pénzért nem hagynék fel újra a tánccal.

Read More

Married 4. rész (Henry)

Hyomin POV ~

A kis lakásunkat egy perc alatt megtöltötte az élet. Eddig nyugodt volt a légkör, amikor megérkeztek a fiúk, viszont már pezsgett az élet. Mindenki beszélgetni kezdett, én pedig azon filóztam, hogy hová rakjam az ajándékunkat.
Végül a nappaliban helyeztem el, az egyik dobozra raktam rá. Majd ha készen lesz, ott lesz egy kis szekrény, ahol tökéletesen fog mutatni.
- Még nem fejeztétek be? - jött oda hozzám Siwon.
- Nem, még csak a szobáink vannak készen - feleltem neki mosolyogva.
- Akkor segítünk, mind - jelentette ki. Erre természetesen Eunhyuk azonnal felkapta a fejét.
- Segítünk?
- Ez a barátok dolga - vetette oda Siwon. A cserepes növényt levette a dobozról, és nekiugrott. Hoztam csavarhúzót neki, és együtt kezdtük el csinálni.
- Milyen napod volt? - kérdezte Ryeowook, miközben ő is beszállt a munkába.
- Hecchul azt hitte a komornyikunkra, hogy az apám, és szerintem még mindig ebben a hitben van. Elmentünk vásárolni, ahol Yesunggal beszélgettem, és végül itt kötöttünk ki.
- És nem ettetek semmit? - kérdezte Siwon.
- És Jinah és Kyu? - tért a lényegre Wookie, még mielőtt válaszolhattam volna.
- Egész nap együtt voltak. Nagyon jól kijönnek - mondtam mosolyogva.
- Összeillenek, ugye? - Ryeowook azonnal eldobott mindent, ami a kezében volt, és az én vállamat fogta meg.
- Igen - bólintottam nagyot.
- Van egy ötletem - suttogta csillogó szemekkel.
Siwon csak megfogta a fejét, és megrázta. Én érdeklődve figyeltem az aranytorkú énekes csendes szavaira.


Jinah POV ~


- Nem, nem, nem, nem, nem, neeeeem! - siránkoztam. - Az éjjeli lámpát nálatok nem az éjjeli szekrényre szokták tenni? Nem véletlenül egyezik meg a nevük!
- Nem is egyezik meg. Az egyik lámpa, a másik meg szekrény - felelte durcásan Heechul.
Csak nagyot sóhajtottam, és leültem inkább az ágyamra.
- Mindegy, hagyjuk. Majd holnap folytatom - mondtam ki. Heechul csak azért is lerakta a lámpát az éjjeli szekrényemre.
- De fejezzük be még ma!
- Rendben - rövid gondolkodás után mégis belementem. Hisz sokkal könnyebb úgy pakolni, ha a fiúk is segítenek.
- Kyu, lemennél nekem valamiért? - nyitott be Siwon.
- Mégis miért? - kérdezett vissza azonnal az említett.
- Lent hagytam a telefonomat.
- És te miért nem tudsz lemenni érte?
- Mert mi a szekrényt csináljuk.
- Jó, a kocsikulcs? - sóhajtott nagyot Kyuhyun. Halványan elmosolyodtam, és pakolásztam egy kicsit.
Siwon odadobta Kyunak, aki kisétált az ajtón. Nemsokára Minnie nézett be hozzám.
- Jinah, az előbb csörgött a telefonod... - kezdett bele.
- Tényleg? - kaptam fel a fejemet, és már fel is álltam.
- De Kyuhyun levitte magával, mert azt hitte, hogy az ő telefonja - fejezte be a mondatot.
- Neked is HTC-d* van? - nézett rám Heechul.
- Igen - bólintottam, és elindultam kifelé. Minnie mondta, hogy menjek le én is Kyu után. Úgy érezem, hogy itt valami van, amiről én nem tudok...
Gondolatban megvontam a vállamat, és úgy tettem, mint aki észre sem veszi. A parkolóba lementem, és nem sok kellett, hogy kiszúrjam Kyuhyunt. Tulajdonképpen a parkoló majdnem üres volt, ezért a hatalmas furgont hamar észre vettem. Odasétáltam hozzá, és leültem a hátsó ülésre. Hirtelen kapta fel a fejét, és meredt rám.
- A telefonomat ide tudod adni? - kérdeztem tőle kedvesen.
- Nincs nálam - felelte összevont szemöldökkel.
- De azt mondták a többiek, hogy....
Nem fejeztem be, hirtelen esett le nekem. Hihetetlen, hogy miket nem képesek kitalálni...
- Jinah? - Kyu meglengette előttem a kezét, felébresztve ezzel a gondolataimból.
- Ja, semmi. Csak elfelejtettem, hogy fent hagytam - mondtam mosolyogva. Értetlenül nézett rám, mire megvontam a vállamat. - Segítek keresni - ajánlottam fel, és az ülés hátsó zsebében kezdtem el kutakodni. De mikor nem találtam ott semmit, rájöttem, hogy Siwon biztos nem rakná oda a telefonját. Az ülésen néztem szét, majd a padlón is megnéztem, de sehol sem volt.
- Ez nincs meg - sóhajtott fel Kyu.
- Szerintem átvertek minket - mondtam nevetve.
- Mégis miért tennék? - nézett rám értetlenül.
- Hogy kettesben maradjunk.
Nem felelt, csak továbbra is engem nézett. A tekintete már nem értetlen volt, sokkal inkább felismerhetetlen. Semmilyen érzelmet nem tudtam kivenni a szemeiből.
Az első két ülés közé hajolt, hogy közelebb legyen hozzám.
- Szóval észrevették, hogy tetszel nekem? - kérdezte bizalmas hangon.
Hangosan nevettem el magam.
- Ne szórakozz már - ütöttem egyet a vállára.
- Ja, ezt nem neked kellett volna elmondanom - kapott hirtelen észbe, majd egy észveszejtően aranyos mosoly kíséretében hátradőlt, és zavartan a hajába túrt.
A nevetésem elhalt, és néma csendben meredtem rá. Akkor ő ezt most... komolyan gondolta?
- Kyuhyun, én... - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit!
- De nem tudod visszaszívni a szavaidat. Már kimondtad.
- De, igen - vágta rá, és úgy tett, mintha tényleg visszaszívná - szó szerint.
- Nem tudod, már elmondtad.
- Akkor tegyél úgy, mintha nem hallottad volna.
- Pedig én hallottam.
- Mondom, hogy tegyél úgy!
- Nem fogok.
- Úgy lenne a legjobb.
- Nem, nem fogok, fogd fel!
- Csak most az egyszer!
- Kyuhyun, az isten szerelmére, hallottam, amit mondtál! - Egyre fentebb emeltem a hangom.
- Elhiszem, hogy nem vagy süket, de felejtsd el! - Az ő hangja is egyre feszültebb lett.
- Most miért csinálod ezt? Ne hisztizz!
- Tudod, ki hisztizik.
- Akkor félsz.
- Én aztán nem félek semmitől! Én rettenthetetlen vagyok!
- Hát persze, ezt add be másnak.
- Jinah!
- Igen?
Ekkor egyszerűen csak áthidalta a köztünk lévő távolságot, és az ajkait az enyémekre tapasztotta. Olyan, mintha meg akart volna puszilni, de amikor el akart húzódni, a nyaka köré fontam a kezeimet, és maradásra késztettem. Birtokba vette az ajkaimat, lágy táncot lejtettek a nyelveink. Túl távolinak, mégis túl közelinek éreztem. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget. A gondolataim teljesen kikapcsoltak, csak az volt előttem, hogy én most Kyuhyunnal csókolózok.
A tüdőm szólt közbe, és egy picit elhúzódtam tőle, de ez is elég volt, hogy megszűnjön az első csókunk. A homlokomat az övének támasztottam, és mosolyogva néztem az ékkőként ragyogó szemeibe.
- Ha elhívtál volna egy randira, nem kellett volna hisztizned - suttogtam.
- De mondom, hogy nem hisztiztem!
Nevetve vontam magamhoz újra, és csókoltam meg. Meglepett volt, de viszonozta a csókomat. Most ő szakította meg, és hátrább dőlt.
- Bocsi, de eléggé fáj már a hátam - mondta,  majd lesütötte a szemeit. Kacagva szálltam ki az autóból, és tettem csípőre a kezeimet.
- Mint egy nagypapa - válaszoltam még mindig fulladozva a röhögéstől.
Kivételesen nem vágott vissza, csak azzal a mosolyával nézett engem, amivel csak ő tud. És olyan szemekkel nézett rám, ahogyan még soha senki nem tette.
- Aranyosan nevetsz - szólalt meg. Odaléptem elé, és az ölébe ültem.
- Egy biztos, ezt se mondták még nekem - feleltem halkan. A közelségétől teljesen megrészegültem.
- Pedig tényleg aranyosan nevetsz.
- Elhittem elsőre is.
- Szeretsz kötekedni, azt már látom...
- Bagoly mondja verébnek - válaszoltam, és színlelt durcis arccal fordultam el tőle. A derekam köré fonta a kezeit, és a mellkasomhoz bújt.
Nem mondott semmit, nem volt rá szükség.
- Végül mégis elérték, amit akartak - szólaltam meg végül én.
- Pedig előbb-utóbb magamtól is elhívtalak volna randira.
- Van egy olyan érzésem, hogy utóbb.
- Meg fogsz őrjíteni - suttogta, és megcsóválta a fejét.
- Csak utánad - vágtam rá nevetve.
Kikászálódtam az öléből, és felálltam. Kérdőn nézett rám, mire megvontam a vállamat.
- Ha túl sokáig maradunk el, akkor a végén még az esküvőt is leszervezik helyettünk.
- Az nem is akkora baj. De azt is eldöntik helyettünk, hogy mik legyenek a gyerekeink nevei.
- Természetesen Ryeowook lesz a fiúé, mert az én ötletem volt! - jelentette ki Wookie. Meglepetten fordultam hátra, és csak akkor vettem észre, hogy egy autó mögül leskelődnek.
Eunhyuk fejbe vágta, mire az énekes felszisszent.
- Donghae lesz a neve, mert ő lesz a keresztapa.
- Ki mondta, hogy ő lesz a keresztapa? Én leszek, mert mint mondtam, én találtam ki!
- Donghae lesz az első számú keresztapja, én pedig a második.
- Hae-n kívül más nem is jut az eszedbe?
Ryeowook a kérdéséért még egy ütést kapott.
Csendben fogtam meg Kyu kezét, és kezdtem el húzni visszafelé. Ő azonnal felállt, lezárta az autót, és követett engem. A két fiú annyira jól elvolt, hogy észre sem vették, hogy eltűntünk.
Visszamentünk a lakásba, ahol alig tíz perc alatt teljes rendetlenség alakult ki.
- Itt mégis mi történt? - kérdeztem hangosan.
Minnie sietett oda hozzám, és azonnal a nyakamba ugrott.
- Jinaaaaah, én nem akarok tequilát! - mondta nyafis hangon.
- Tequila? - kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel.
Siwon tartott felénk, két feles pohárral a kezében, és egy őrült vigyorral az arcán.
- Minnie, csak még egyet igyál - szólalt meg hízelgő hangon.
- Hányat ittál már? - kérdeztem riadtan.
- Ötöt - felelte Minnie helyett Hae.
- Eszetlenek - csóváltam meg a fejemet, és Min hátára raktam a kezemet. Minnie megmondta, hogy még soha nem ivott, így öt kör már elég lehetett neki.
- Rosszul vagyok - szólalt meg hirtelen, és felkapta a fejét. Megszédülhetett, mert minden erejével belém kapaszkodott.
A következő, aki hozzánk jött, az Yesung volt. Óvatosan az ölébe vette a barátnőmet, és elindult vele. Minden szó nélkül.
- Hová viszed? - vontam azonnal kérdőre.
- Az erkélyre - felelte nemes egyszerűséggel. Aztán eltűnt Minnie szobájában, majd csak az erkélyajtó nyílását hallottam.
- Mi tartott ennyi ideig lent? - kérdezte rosszul színlelt unalommal a hangjában Siwon.
- Nem találtuk a telefont.
- Én... Eunhyukot nem láttátok? - nézett rám félve Hae.
- Amikor legutoljára találkoztam vele, a parkolóban püfölte Ryeowook.
Hae-nak több se kellett, azonnal felugrott, és rohant is lefelé.
Kyu megfogta a kezemet, és a kanapéra húzott. Siwon most minket közelített meg a kis felesekkel.
Nem kellett mondania semmit, egyszerűen csak kivettem a kezéből a poharat - amit valószínűleg ők hoztak, mert nekünk nem volt - és lehúztam. Hiszen a mai nap minden szempontból sikeres. Beköltöztünk Minnievel, és kiderült, hogy tetszek Kyuhyunnak. Erre inni kell.
- Ti alkoholisták - szólaltam meg, miután letettem a poharat az asztalra.
- Téged kéretni sem kellett.
- Hol a citrom? - kérdeztem keserédes arccal, és szétnéztem.
- Hát... az nincs - felelte vigyorogva Siwon.
- Őrültek - csóváltam meg a fejemet. Nem csodálom, hogy Minnie rosszul lett...


HyoMin POV ~


A friss levegő egy pillanat alatt megtöltötte a tüdőmet, és hálásan hunytam le a szemeimet. A fejemet Yesung vállára hajtottam, és elmosolyodtam.
Most minden olyan könnyű volt. A mozdulataim, az érzéseim, a gondolataim, és én magam is. Nem éreztem sem bűntudatot, sem félelmet, csak boldogságot.
- Jobban vagy már? - kérdezte halkan.
Bólogatni kezdtem, de annyira könnyű volt a fejem, hogy hátrabicsaklott a fejem. A hátamról a nyakamhoz kapta a kezét, és megtartotta. De így nagyon közel kerültem hozzá.
Félig lehunyt pilláim mögül néztem bele a szemeibe, közben pedig még mindig vigyorogtam.
- Hihetetlen, hogy ennyitől berúgtál...
- Én nem vagyok részeg! - vágtam rá azonnal, és meg akartam csóválni a fejemet, de az valahogy nem tűnt fel, hogy túlságosan közel voltam. Az ajkaim az övéit súrolták, mire reszketeg sóhaj tört fel belőle.
Már nem emlékszem mindenre, sőt, semmire, csak arra, hogy esztelenül csókolom, mintha nem lenne holnap. A mellkasánál a pólóját szorosan a markomba zártam, és magam felé húztam.
A szemeimet viszont nem tudtam lehunyni. Úgy éreztem magam, mint egy dilis. Yesung ajkai mézédesek voltak, bár érezni lehetett azt az egy felest, amit ő is megivott. Az éjszakai égboltot szemléltem, miközben ő mindent beleadott a csókba.
Életem első csókja.
De a világot annyira kuszának éreztem, hogy nem tudatosult ez bennem. A fal felé fordított, és nekinyomott. Ekkor hunytam le a szemeimet, és adtam át magamat teljesen neki.
Az erkélyajtó hirtelen vágódott ki, amit én észre sem vettem volna, ha Yesung nem szakítja meg a csókot. A látásom teljesen elhomályosult, az illető arcát nem tudtam kivenni, de azt igen, ahogyan a szőke haja szikrázik a sötétben. Felé nyújtottam a kezemet, és hirtelen minden vágyam az lett, hogy megfogjam, mélyen beletúrjak, érezhessem a saját bőrömön a haja tapintását.
De minden forogni kezdett, az eddig magabiztosan engem tartó kezek helyett más kezek vették át a helyüket. Az újabb karok vasmarokkal tartottak engem, mintha soha nem akarnának elengedni.
Valamit sustorogtak, de már nem hallottam. Az ismeretlen, aki újabban engem tartott, eszméletlen illatú volt. A nyakába fúrtam az arcomat, és mosolyogva szívtam be. Csak elég volt rá gondolnom, máris a nyaka köré csavartam a karjaimat, mint ahogy a kígyók ejtik áldozatul az ételüket. Közelebb akartam húzni magamhoz, de ekkor felszisszent.
- Azért ne törd el a nyakamat, ha lehet - szólalt meg. Olyan ismerősnek hangzott, valahol már biztosan hallottam.
- Bocsánat, de olyan könnyűek a mozdulataim - feleltem kacarászva.
- Ebből csak annyit értettem, hogy könnyű - mondta.
Megpróbáltam neki elismételni, de csendre intett. Hát jó, akkor játszunk csendkirályt - gondoltam.
- Azt hittem, nem dőlsz be másnak.
- VESZTETTÉL! - kiáltottam rá, mire azonnal megtántorodott. Mikor felnéztem rá, csak akkor vettem észre, hogy már teljesen máshol vagyunk, nem az erkélyen. A világ forgott velem, de két pont állandó maradt - a szemei.
- Azt akarod, hogy halláskárosodást szenvedjek?
- De szép szemeid vannak - válaszoltam bárgyú mosollyal.
- Te nagyon részeg vagy.
- Miért mondja mindenki ezt? - kérdeztem, majd szipogni kezdtem. Mire észbe kaptam, már a könnyeim is potyogtak.
- Ne sírj!
- De te is azt hiszed, hogy részeg vagyok.
- Házasok vagyunk, ez nem csak veled történt meg - felelte.
Hirtelen ugrott be nekem. A csodálatos hang, a meleg tekintet, az engem ölelő karok, mind ismerős volt, pontosan azért, mert tudtam, ki az. Csak azért nem ismertem fel, mert már tíz éve nem bánt így velem.
Hirtelen kezdtem el ficánkolni, ezzel pedig azt értem el, hogy leestem a földre. Fájdalmat nem éreztem, csak azt, hogy távolabb kell kerülnöm tőle.
Megfogta a derekamat, és az ölébe húzott.
- Ne fuss el - jelentette ki lágyan.
Valamit mondtam neki, a szavak csak úgy ömlöttek a számból, megállíthatatlanul. Ő szótlanul hallgatott végig, egyetlen egyszer sem vágott közbe.
De én már nem tudom, miket mondtam. Azt sem, hol kezdtem el, vagy hogy hol fejeztem be. A következő, amire emlékszek, az az, hogy valaki az ágyamba rak, és gondosan betakar, majd egy puszit ad az arcomra. De ezek már annyira homályosak voltak, hogy biztosra vettem, hogy az már álom.




* Őszintén bevallom, hogy fogalmam sincs, milyen telefonja van Kyuhyunnak, de mivel nálam az a nyerő, ebben a történetben HTC-je van :3 xD

Read More

Married 3. rész (Henry)

Hyomin POV ~

Sosem voltam valami jó alvó, így korán felkeltem. Ahogy elnéztem a kis csapatunkat, mosoly ült ki az arcomra. A fiúk olyan kuszán feküdtek, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, hogy melyik láb, vagy kéz, kihez tartozik.
Fel akartam ülni, de több dolog is megakadályozott benne. Az első, hogy Jinah lábai átkulcsolták az enyémeket, valaki pedig a kezemet fogta. Mégis hogy tudnak így aludni?
Jinah lábait lefejtettem magamról, és a csuklómat is kiszabadítottam.
Letettem a lábamat a földre, és csak akkor vettem észre, hogy az túlságosan puha, amikor ráléptem. A délelőtt néma csendjét, és a nyugalmas légkört, ami uralkodott, egy velőtrázó ordítás törte meg, én pedig azonnal hátraugrottam, de a kis kanapé, ami már a végét járhatta, egyszerűen hátradőlt, én pedig hangos sikításban törtem ki.
Mintha csak egy láncreakció indult volna be, a többiek is, ahogyan kinyitották a szemüket, és realizálódott bennük, hogy mégis hol vannak - és kik közvetlen közelében.
Körülbelül két percig teljes őrültek háza uralkodott a nappaliban, mindenki ordítva közölte a másikkal, hogy mégis mit képzel magáról. Én fejjel lefelé szemléltem a történéseket, többet már nem mertem megmozdulni, sem megszólalni.
És ott volt még a tény, hogy valamelyik fiúnak a nem pont kellemes pontjára tapostam rá. Féltem odanézni, és megnézni, hogy ki volt az a szerencsétlen, akit eltaláltam.
A fájdalmas nyöszörgéséből ítélve Kyuhyun lehetett az.
A zajt egy hatalmas kongás szakította félbe. Mindenki a hang irányába nézett, és egy köténykés Ryeowookot láttunk meg, akinek az egyik kezében fakanál volt, a másikban pedig serpenyő.
A látott dolgok túltettek a képzelő erőmön, így elfojtva a röhögőgörcsömet elfordultam, és erősen az ajkamba haraptam.
- Belétek meg mi ütött? - kérte számon. Nem mertem még egyszer odanézni, mert ha a képélményhez még a hang is párosulni fog, biztosan nem bírom ki csendben. - Tudjátok, ki fog nektek reggelit csinálni, ha így hangoskodtok - vetette oda. Hallottam, hogy visszacsoszog a konyhába, így már megengedtem magamnak egy halk kis kuncogást.
- Ya, te kineveted az egyetlen bejárónőnket? - kérdezte Yesung álmos hangon.
- Bejárónő az eszed tokja - válaszolta Ryeowook, és megdobta egy konyharuhával.
Felkászálódtam, és a konyhába mentem. Ryeowook és Yesung olyan jól elvoltak, hogy mindenki megfeledkezett a reggeliről. Vagyis csak Ryeowook, mert ő tudott arról, hogy van.
A tűzhely elé álltam, és befejeztem a rántottát. Kiszedtem egy nagyobb tálba, de kivinni már nem tudtam.
Shindong mellettem termett egy villával, és falatozni kezdett belőle. Kangin követte a példáját, majd Eunhyuk is csatlakozott hozzájuk. Nem kellett sokáig várni, mire az összes fiú a konyhában tolongott.
A kis tányért, amire kiszedtem egy adagot, egy villával bevittem. Jinah lehunyt szemekkel pihent, azt hihette volna az ember, hogy alszik. De amint meghallotta a csoszogásomat, azonnal felült.
- Köszönöm - mondta, és azonnal kivette a kezemből a rántottát. Elmosolyodtam, és leültem mellé.
- Szóval mit fogtok ma csinálni? - kérdezte Kyuhyun, miközben helyet foglalt előttünk, a földön.
- Gondolom, házat nézünk - vonta meg a vállát Jinah.
- Elkísérlek titeket - vágta rá rögtön a maknae.
- De először ki kellene nézni, hogy hová megyünk - sóhajtott nagyot a barátnőm.
- Nálunk van laptop. Elmehetnénk hozzánk, és ott át is tudnék öltözni - ajánlottam fel.
- Tökéletes ötlet! - bólintott Jinah.
Miután ezt tisztáztuk, Kyuhyun és Jinah mély beszélgetésbe elegyedett, így jobbnak láttam, ha eltűnök onnan. Észrevétlenül surrantam el, és mentem ki az erkélyre.
Magamba szívtam a friss levegőt, és lehunytam a szemeimet. A lágy szellő belekapott a hajamba, és leseperte a kósza tincseket a vállamról.
- Ugye tudod, hogy nem válhatunk? - érkezett a kérdés mellőlem. A szemeim azonnal felpattantak, és ijedten meredtem Henry-re. Mégis mikor jött ki?
De nincs értelme, hogy ilyeneket kérdezzek magamtól.
- Mégis mi akadálya lenne? - Saját magam ellen játszok? Nem értettem, még én sem, hogy miért teszem ezt.
- Először is: a szüleink nem hagynák jóvá. Másodszor pedig, mivel csak most debütáltam szóló énekesként, minden kis információ morzsára lecsapnak a paparazzik. Nem lenne jó, ha kiderülne rólam, hogy házas ember vagyok.
- Értem - feleltem halkan.
Bár a beszélgetést lezártuk, Henry nem ment be. A korlátra könyökölt, és az égre szegezte a pillantását. Az ajkai enyhén szétnyíltak, a "most-keltem-fel-de-eszméletlen-szexin-nézek-ki" frizuráját a szél összeborzolta.
Annyival könnyebb lenne számomra, ha nem nézne ki ilyen jól.
Az óráknak tűnő percek azonban elmúltak, mert Henry felegyenesedett, aztán belépett a szobába. Egyedül maradtam.
Átöleltem magamat, és odanéztem, ahová az imént Henry. Sokszor elgondolkozok azon, hogy ugyanazt látjuk-e? Olyan, mintha egy teljesen másik galaxis lenne.
Amikor már kicsit fázni kezdtem, én is visszamentem a nappaliba. Az őrült hangulat továbbra is jelen volt, semmiről nem maradtam le.
- Eunhyuk, menj, és takarítsd ki a szobádat! - mondta szigorúan Ryeowook.
- Miért? Nem akarom!
- A szennyeseid már a folyosón vannak. Ez nem állapot!
- Dehogynem. Férfiak vagyunk - vonta meg a vállát az idősebb. - Mármint a legtöbben - nézett sokat mondóan a legfiatalabbnak kinéző tagra.
Ryeowook nem teketóriázott, rögtön rávetette magát Eunhyukra. A kanapé előtt ülő fiú annyira meglepődött a hirtelen cselekedeten, hogy nem is tudta, mit tegyen. Ryeowook először a hasába ütött egyet, aztán a haját borzolta össze. Erre az idősebb is kapcsolt, és az asztalon lévő pohár vízért nyúlt, aminek a tartalmát ráöntötte a bandatársára. Ryeowook ezután már ott ütötte, ahol csak tudta, nem kímélte egy kicsit sem.
A többiek úgy tettek, mintha semmi sem történne. Tovább beszélgettek, nézték a TV-t, vagy egyszerűen csak a falat nézték - igen, itt Heechulra gondolok.
Közelebb léptem hozzájuk. Mind a kettejüknek a fülük mögé nyúltam, és azzal a mozdulattal bénítottam le őket, amikre csak a nővérek és a nagymamák képesek.
- Befejeztem! Soha többé nem csinálok ilyet, csak engedj el! - siránkozott Eunhyuk. Felfelé kezdtem el őket húzni, egészen addig, míg fel nem álltak.
- Nem én kezdtem! - tartotta fel a kezeit Ryeowook, de közben fájdalmasan sziszegett.
Csak megcsóváltam a fejemet, aztán elengedtem őket.
Jinah-ra néztem, aki még mindig Kyuhyunnal csevegett. Ennyire jól kijöttek volna?
- Nem indulunk? - kérdeztem hangosan.
- De, mehetünk - felelte Jinah, majd feltápászkodott.
- Várjatok meg! - kiáltott fel Kyu, és berohant a szobájába. Mikor pár perc múlva kijött, már teljesen át volt öltözve, és egy kabátot vett fel. - Most már indulhatunk - mondta vigyorogva.
- Hová mentek? - kérdezte Yesung érdeklődve.
- Hozzám - válaszoltam. - Ott fogunk házat nézni.
- Akkor megyek én is - mondta egy kis gondolkodás után. Ő már nem rohant, hanem nyugodtan sétált be a szobájába. Szintén átöltözött, és fel is vette a cipőjét.
- Akkor nem indulunk? - nézett ránk értetlenül.
Fogalmam sem volt, miért akar jönni. De végül bólintottam, és én is felhúztam a cipőmet.
- Én is megyek - szólalt meg Henry.
Épp rá akartam állni a bal lábamra, amikor meghallottam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy kibicsaklott a lábam. Veszélyesen gyorsan közeledtem a föld felé, már felkészültem előre a fájdalomra, amikor két kar ragadta meg a derekamat, és rántott magához.
Hálásan néztem fel Yesungra, amiért megmentett az eséstől.
- Köszönöm - fejeztem ki hangosan is magamat.
- Nincs mit - felelte, és akkor láttam először mosolyogni. Hirtelen az én arcomról sem lehetett levakarni a mosolyt.
Henry köhintett egyet, jelezve, hogy ő is ott van.
És életemben először történt meg az a pillanat, amikor nem Henry-re összpontosítottam, és teljesen megfeledkeztem róla.
A fülem tövéig elpirultam, és azonnal hátrébb léptem Yesungtól. Felkaptam a táskámat, és előrerohantam.
Jinah halkan kuncogni kezdett mögöttem, és ő jött ki utánam. A többiek elköszöntek, én pedig majd elástam magam a föld alá, mert nekem az teljesen kiment a fejemből.
Beszálltunk a liftbe, és egyenesen a parkolóba mentünk. Yesung ült a kormány mögé, én pedig mellé akartam, mivel egyedül én tudtam, hogy hová megyünk.
De Henry hirtelen vágott be elém, és ült be az autóba. Kicsit oldalra hajtottam a fejemet, és teljesen értetlenül meredtem az épp a biztonsági övet bekapcsoló férjemre.
Hátul kicsit nyomorognunk kellett, mert nem csak hárman voltunk.
- Te meg mit keresel itt Heechul? - kérdezte kicsit idegesen Kyu.
- Nem volt kedvem otthon maradni - vonta meg a vállát.
- Ez így akkor sem lesz jó - nyöszörgött Jinah mellőlem. Kyuhyun nem sokáig gondolkozott a megoldáson, egyszerűen az ölébe ültette a lányt, így én kerültem középre.
- Hová megyünk? - kérdezte Yesung.
- Cheongdam-dongba* - feleltem.
Yesung bólintott egyet, majd indított.
- Szóval gazdagok vagytok - szólalt meg Heechul.
- Igen - feleltem kicsit elpirulva. Sosem szerettem ezzel kérkedni.
- Szerinted miért kellett elvennem? - kérdezte Henry.
Ez az elevenembe talált. Hátradőltem, és lehajtottam a fejemet, a hajam pedig eltakart mindent.
- Nem volt ez egy kicsit erős? - kérdezte Jinah ellenszenvesen.
- Csak az igazság volt - vonta meg a vállát Henry.
Az út többi részét néma csendben tettük meg. Mikor beértünk a mi kerületünkbe, elmondtam Yesungnak, hogy merre kell menni. A házunk előtt lefékezett, és mindenki a száját tátva szállt ki az autóból - természetesen Henryt kivéve. Ő már volt nálunk egy párszor.
Én indultam el, és a kód után, amit beütöttem, kinyílt az ajtó. Szinte libasorban jöttek utánam a többiek, de az álluk még mindig a földet verdeste.
A házunk egy hatalmas udvar végében állt, mi pedig a lebetonozott részen mentünk végig. Előttünk kinyitották a nagy tölgyfaajtót, és Taewang állt velünk szemben.
- Hyomin - biccentett felém hivatalosan. Örültem, hogy a nevemen szólított.
A barátaimat árgus szemekkel méregette. Még sosem vittem haza senkit, ezért nem is csodálom, hogy meglepődött, és azonnal felmérte a helyzetet.
- Jó napot kívánok, Heechul vagyok, Minnie barátja - lépett előre Heechul, és kezet nyújtott Taewang felé.
Taewang fél szemöldökét felhúzva meredt a felé tartott kézre.
- Oh Taewang - felelte, miközben szigorúan maga mellett tartotta a karját.
- Örülök, hogy megismerhetem Minnie édesapját. Nagyon kedves a lánya - folytatta, és kicsit idegesen a hajába túrt az addig kitartott kezével.
A szám elé kaptam a kezemet, és elfojtottam a kuncogást. Henry lépett a barátja mellé, és fejbe kólintotta.
- Te eszement, Taewang a komornyik! - mondta megrovó hangon.
- Ya, akkor se kellett volna megütni!
- Henry úrfi! - szólalt meg csillogó szemekkel a komornyikunk. - Isten hozta újra nálunk!
Henry nem túl illedelmesen csak bólintott egyet, aztán rám nézett várakozóan.
Csak akkor esett le, hogy nem kellene örökké a verandán ácsorogni, hanem be kellene menni.
A szobám felé vettem az irányt, ami az emeleten volt. Yesung, Kyuhyun és Jinah még mindig néma maradt.
Amint beértünk a szobámba, elővettem a laptopomat, és Jinah kezébe nyomtam.
- Tessék, nézelődj nyugodtan, szólj, ha találtál valamit. Ja, igen, és ha valamit kértek, akkor...
- Csengessünk? - szólt közbe Kyuhyun csillogó tekintettel.
- Nem, csak a szoba elé kell kimenni, a szolgálók mindig itt legyeskednek - fejeztem be a megkezdett mondatomat.
- Pedig egyszer úgy kipróbáltam volna - felelte a maknae lebiggyesztett ajkakkal.
Nevetve fordultam el tőlük, és mentem be a gardróbomba. Próbáltam gyorsan kiválasztani a ruhámat, de a tudat, hogy Henry is látni fog, és egész nap együtt leszünk...
Nos, ez elég nagy kritérium volt számomra. A tökéleteset kerestem, amit nem találtam meg, így végül csak egy csíkos pulcsira és egy cicanadrágra esett a választásom. Visszamentem a többiekhez, akik a laptopomat bújták.
- Szerintem ez nem jó - csóválta a fejét Kyu.
- Szerintem meg tökéletes. Két szoba, egy nappali, fürdő, WC, és egész jó környéken van - ellenkezett Yesung.
- Megengednétek, hogy én is beleszóljak? - kérdezte Jinah.
- Mentsd el, vagy akármi, de ne legyen végleges. Ha nincs más, ez is jó lesz - felelte Henry mosolyogva.
A szívem szakadt meg. Velem miért nem ilyen aranyos?
Megráztam a fejemet, és elkönyveltem annyival, hogy mert én nem vagyok neki szimpatikus. A kanapé mögé álltam, a támlára könyököltem rá, és néztem meg, hogy min vitatkoznak.
- Szerintem ez nagy - szólaltam meg.
- Nagy? Egy ilyen házban, bocsánat, villában élsz, és szerinted ez nagy? - Kyuhyun teljesen hülyének nézett.
- Meguntam a nagy dolgokat. Ha egy kisebb szobám lenne, nem kellene annyit takarítani, és az olyan... nem is tudom, olyan kuckós - válaszoltam.
- Van benne valami. Szerintem is nagy ez a lakás. Nézzük meg a többit.
Két óra múlva sikerült kiválasztanunk. Jinah hívta fel az ingatlan tulajdonosát, és beszélte le vele. A lakás üresen állt, így azonnal be is költözhettünk, csak a kulcsokat kell átvenni.
Kopogást hallottam, ezért azonnal felkaptam a fejemet.
- Szabad - szóltam ki. Láttam, hogy Kyuhyun kuncogni kezd.
- Kisasszony, az ebéd tálalva van.
- Nem emlékszek, hogy kértem volna... - De nem tudtam befejezni, mert Heechul közbevágott.
- Ebééééééd! - kiáltott fel hangosan, és kirohant a folyosóra.
- Ti éhesek vagytok? - néztem a többiekre, és Henryn kívül mindenki bólogatni kezdett. Már csak szóba se áll velem?
Lementünk az étkezőbe, és a forró leves illatától még én is megéheztem. Jinah mellé ültem le, mellette Kyu foglalt helyet, velem szemben pedig Yesung.
- Szóval akkor most hová megyünk? - kérdezte két falat között Yesung, aki akkor szólalt meg először, mióta megérkeztünk.
Nos, ez egy jó kérdés volt...
- Vásárolni. Nekem semmilyen bútorom nincs, és jó lenne valamin aludni - felelte Jinah.
Miután befejeztük az ebédet, újra beszálltunk az autóba - természetesen csak azután, hogy Heechul elköszönt Taewangtól.
Az üzleti negyedhez mentünk, és miután a fiúk felvették az álcázó sapkákat és szemüvegeket, sorra nézelődtünk a boltokban.
Épp egy aranyos rózsaszín fotelt nézegettem, amikor Yesung a semmiből feltűnt mellettem.
- Nagyon fárasztó? - kérdezte. Értetlenül néztem rá.
- Az, hogy válasszak ez és az között? - mutattam az előttem lévő fotelre, majd a mellette lévő bézs színűre.
- Nem, hogy így élsz. A szüleid most sem voltak otthon...
Yesungnak érzéke van ahhoz, hogy rátapintson a lényegre, erre hamar rá kellett jönnöm.
- Az elején még az volt - feleltem mosolyogva. - De most már megszoktam.
- Akkor miért vonakodtál elfogadni Jinah ajánlatát?
- Mert akkor még nem ismertem.
- Most sem ismered.
- Ez igaz, de most már megbízok benne.
- Érdekes lány vagy - felelte, és furcsa tekintettel nézett rám. Az ajkamba haraptam, és elfordítottam a fejemet.
- Szerintem a rózsaszín jobb - mondtam végül, teljesen elterelve a témát.
- Jobban illik hozzád - bólintott.
- Minnie, meg kell nézned, milyen ágyat találtam! - rohant oda Jinah, és elrángatott az üzlet másik felébe.


Jinah POV ~

Az ágy, amit mutattam Minnek, igazából nem volt az igazi, amit végül ő is nagy nehezen kimondott. De nem az volt a lényeg.
Valamiről susmogtak Yesunggal, és már engem zavart, hogy Henry milyen árgus szemekkel nézi a kis párocskát.
Egyre bonyolultabb lesz ez az egész, és hogy őszinte legyek, én Henry pártját fogtam. Hiszen - ha csak papíron is - de ő Minnie férje, és belé szerelmes.
Miután kiválasztottunk jó pár darabot, megadtuk az új címünket, és este hat órára kértük a kiszállítást. A pénztárcám igencsak megrövidült, de nem bántam.
A megbeszélt időpontban már a ház előtt álltunk, és vártuk a főbérlőnket. A megbeszélés nem volt hosszú, csak az alap szabályokat fektettük le. Megadta a számlaszámát, és minden hónap utolsó hetén kellett elküldeni az összeget.
A fiúk végig ott maradtak, és amikor megérkeztek a bútorok, sokat segítettek. Henry és Kyuhyun az én szobámban segédkeztek, Heechul és Yesung pedig Minnie szobájában.
A felállás ismételten nem tetszett, ezért egy kis indokkal áthívtam Heechult az én szobámba.
- Heechul, te hogyan is debütáltál? - kérdeztem tőle csevegő hangnemben. A három fiú áttolta a szoba másik végébe az ágyamat.
- Hát.... a Super Juniorral mondjuk? - nézett rám furcsán az említett.
- De nem úgy értem. Hanem hogy mennyi ideig voltál gyakornok, meg milyen érzés volt?
- Három évig voltam gyakornok... azt hittem, sosem ér véget. Még volt is előtte egy kis bandánk, amiben Kangin, Yunho, Jaejoong és én lettünk volna benne... csak nem lett belőle semmi, mert Yunho és Jaejoong a TVXQ-ban debütáltak.
- Micsoda? Komolyan? - néztem rá elkerekedett szemekkel. - Várj, mielőtt folytatod, Henry, nem mennél át Minnie-hez? Biztos ott is kell segíteni - mondtam kiskutya tekintettel.
Henry nem felelt, csak lassú léptekkel kivonult a szobámból.
Mosolyogva néztem utána, mire valaki átölelte a derekamat.
- Furfangos vagy - suttogta a fülembe Kyu. Röviden nevettem fel, de utána ismét Heechulra figyeltem, mert tényleg érdekelt, amit mondott.


Hyomin POV ~


- Komolyan? - kérdeztem vissza nevetve.
- Szerinted szoktam hazudni? - vonta fel a szemöldökét Yesung.
- Rendben, elhiszem - feleltem még mindig rázkódva a nevetéstől.
- Odaadod azokat a csavarokat? - nyújtotta felém a kezét. Felvettem a kis zacskót, és átadtam neki. Kiválasztotta, hogy melyik lesz az igazi, és a kalapáccsal elkezdte beleverni.
- Mindjárt készen van - mondtam csillogó szemekkel. Az első polcom, amit előttem raknak össze, és nem készen volt véve. Ráadásul nem volt csicsás, egy egyszerű kis világos fa polc volt.
- Segítek én is - szólalt meg Henry, és leguggolt mellém.
Annyira hirtelen jött, hogy ijedtemben oldalra dőltem - pontosan bele a sok csavarhúzóba.
Odébb gurultam, de még így is nagyon fájt. Felszisszenve ültem fel, és csak azt láttam, hogy mind a két fiú engem néz.
- Csak megijedtem - mondtam kínosan vigyorogva.
A munkálatok csendben folytatódtak, nem értettem, miért van jelen ez a síri légkör.
- Nem kértek valami innivalót? - álltam fel hirtelen.
- Egy pohár víz jó lenne - felelt Yesung, Henry pedig csak megrázta a fejét.
- Akkor mindjárt jövök - mondtam, és elindultam a konyhába. Az egyik dobozból kivettem egy poharat, és a nagy vizet megbontva öntöttem ki Yesungnak is, és magamnak is.
Valaki hátulról a derekamra helyezte a kezét, és a fülemhez hajolt.
- Holnap este van kedves elmenni valahová? - kérdezte Yesung suttogva.
Elkerekedett a szemem, és magam elé meredtem. Mégis mit válaszoljak erre? Én házas vagyok már!
De ilyen szempontból Henryt sosem foglalkoztatta ezt, le merem fogadni, hogy már vagy ezer barátnője is volt.
Válaszolnom szerencsére azonban nem kellett, mert kopogtattak a bejárati ajtón.
- Kinyitom - suttogtam, és kicsusszantam Yesung és a pult között. Amint kinyitottam az ajtót, még jobban meglepődtem.
- Házavató ajándék! - mondta Leetezk vigyorogva, és feltartott egy virágcserepet, benne egy gyönyörű rózsabokorral, de nem sokáig tudtam gyönyörködni benne, mert az egész Super Junior beözönlött a nappaliba.
Amikor lerakták a szatyrokat, amikben az üvegek összekoccantak, már sejtettem, hogy nem lesz egyszerű ez az éjszaka sem.

*Cheongdam-dong Seoul egyik kerülete, ahol a gazdagok laknak. A tudásomat természetesen a wikipédia szolgáltatta, ennél többet nem tudok, de most fogadjuk el, hogy igaz :)

Read More

Married 2. rész (Henry)

Hyomin POV ~

Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele, hogy én még sosem voltam bulin, és nem is most akarom elkezdeni, de mire észbe kaptam, már kitoltak, és beültettek az autójukba.

- Én... nem... szeretnék... bulizni - nyögtem ki nagy nehezen. 

- Tessék? - hajolt hozzám közelebb Yesung.
- Még sosem voltam... bulin.
- Akkor épp itt az ideje - jelentette ki, majd visszadőlt. A fejemet az ablaknak döntöttem, és erősen imádkoztam, hogy amint kiszállok az autóból, csak belém csapjon a villám, és eltűnjek a Föld színéről.
A kocsi lefékezett, a fiúk pedig őrültek módjára ugrottak ki az autóból. A mellettem ülő Yesung nem bírt várni, ezért felkapott az ölébe, úgy szállt ki velem, majd le is rakott a földre.
- Majd két feles után bátrabb leszel - mondta Eunhyuk, miután látta, hogy vérvörös arccal bámultam Yesungot.
- Nem iszok - suttogtam, és hevesen rázni kezdtem a fejemet.
- Majd meglátjuk - Siwon könnyedén átkarolta a vállamat, és a fülembe suttogott.
- Ahjummaaaaaaaa - A kezeimbe temettem az arcomat, és hagytam, hogy bevonszoljanak a nagy épületbe.
- Zárt körű rendezvény - hallottam meg a biztonsági őr hangját.
Van remény! - kiáltottam fel magamban. Felkaptam a fejemet, és ragyogó mosollyal néztem a nagydarab emberre, és már sarkon is fordultam.
Azonban valaki elkapta a csuklómat, és visszarántott.
- Ne olyan hevesen - mondta nevetve Siwon.
- A Super Junior vagyunk, ők pedig a barátaink - szólalt meg Leeteuk, majd rám és Jinah-ra mutatott.
- Nem szóltak arról, hogy lesz két plusz ember - jelentette ki. Igen, végre valaki, aki az én oldalamon áll!
- Ne örülj ennyire, tuti be fogunk juttatni - kacsintott rám Eunhyuk.
Lebiggyesztettem a számat, és a földre szegeztem a pillantásomat.
- Minnie, ez tuti jó buli lesz! - jelentette ki Jinah.
Bólintottam egy aprót, csak azért, hogy szálljanak le rólam. Nem szerettem, ha sokan foglalkoznak velem.
Sajnos igazuk lett - Leeteuknak elég volt egy telefon, és máris bejutottunk.
Nem csodálom, hogy zárt körű volt, mivel itt volt szinte az összes idol-banda. Az ő számaikat játszották, a híresebbeket sokan dúdolgatták. A fiúkat mindenki üdvözölte, nagyon sokan leragadtak közülünk már a bejárat mellett.
Siwon is közöttünk volt, így amint elengedett, azonnal egy kisebb zugot kezdtem el keresni magamnak.
- Ne olyan hevesen! - állított meg Kyuhyun. - Hölgyeim, milyen italt hozhatok? - kérdezte tőlünk illedelmesen.
- Vizet! - jelentettem ki.
- Vodka narancs - mondta velem egyszerre Jinah. - Elkísérlek - mosolygott a maknae-ra. - Te pedig el ne tűnj! - tette még hozzá, szigorúan rám nézve.
Kettesben mentek el a bárpulthoz, én pedig kicsit távolabb álltam. A fal mellé álltam be, és az embereket kezdtem el nézni.
Természetesen a tekintetem rögtön Henry-t szúrta ki. Három csodálatos lány társaságában nevetgélt éppen, Donghae társaságában.
- Nem szeretnéd féltékennyé tenni? - kérdezte Ryeowook. Észre sem vettem, hogy közelebb jött hozzám.
- Mi-micsoda? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Csak figyelj - kacsintott rám.
Nagyon közel lépett hozzám, és a nyakamhoz hajolt.
- Ha felébreszted benne a féltékenységet, biztosan rád fog figyelni, és meg akar majd szerezni magának - suttogta.
Mély, reszketeg sóhaj szakadt fel belőlem.
- Nem hiszem - feleltem, közben pedig megcsóváltam a fejemet. De így túl közel kerültem Wookie-hoz, és eldöntöttem, hogy soha többé ilyet.
Arrébb léptem egyet, így újra levegőhöz jutottam.
- Miért adod fel ilyen hamar?
- Vágtak már hozzád gyűrűt teljes erőből? Színtiszta arany volt, egy teljes hónapig meglátszódott a nyoma.
- Akkor miért nem mondasz le róla?
- Szerinted nem próbáltam? - Kicsit elmosolyodtam, hiszen én tényleg nagyon sokszor megpróbáltam már kiverni a fejemből Henry-t.


Jinah POV ~


- Amúgy te hogyan is kerültél bele a képbe? - kérdezte Kyu, miután kikérte az italokat.
- Yesung az unokatestvérem - feleltem neki mosolyogva.
- Az klassz. És Minnie-t honnan ismered?
- Sehonnan - válaszoltam nevetve.
- Akkor miért költöztök össze? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Mert aranyos lánynak tűnik, aki magányos - egyszerűen megvontam a vállaimat.
- Ennyi? Szóval engem tuti aranyosnak találsz, és ha észreveszed, hogy magányos vagyok, velem is összeköltöznél?
- Tizennégy fiú mellett megnézem, mikor leszel magányos - vágtam rá.
A pultnak háttal fordult, majd neki dőlt. Színpadiasan felsóhajtott, és a fejéhez emelte a kezeit.
- De engem egyedül hagynak! - mondta. Hangosan nevettem el magamat, és a karjába ütöttem.
- Ha nem énekes lennél, a színészi pályát ajánlanám neked - feleltem.
- Sokan mondták már - fordult felém. - Bár nem tudom miért... - Lenézett a földre, és teljesen úgy nézett ki, mintha mélyen elgondolkozna.
- Ha szőke lenne a hajad, műkörmeid lennének, szoliba járnál, és idegesen kacarásznál, ezután a mondat után már rég itt hagytalak volna - jelentettem ki egy halvány mosoly kíséretében.
- A szőke haj nem az én asztalom, a műkörmöket pedig SooMan nem engedi - vágta rá. Belőlem kitört a röhögés, mert elképzelni nem tudtam Kyuhyun-t körmökkel.
- Itt a két vodka narancs, és egy Speed* - szólt közbe a pultos, miközben lerakta elénk az italokat. Én megfogtam az enyémet, Kyu pedig a sajátját, és a Minnie-ét.
Elindultunk, hogy megkeressük az elveszett báránykánkat, aki éppen Ryeowook társaságában búskomorkodott.
Rögtön utat vágtam magamnak a tömegben, és odamentem hozzájuk. A poharamat Minnie kezébe nyomtam, és kedvesen rámosolyogtam.
- Nem volt víz, ez pedig nem fog neked ártani - mondtam neki.
- De én még nem ittam alkoholt! - vágta rá.
Hihetetlen ez a lány. Mégis melyik bolygóról szalajtották?
- Mi az, hogy még nem ittál alkoholt? - kérdezett vissza rögtön Wookie.
- Sosem jártam el apám rendezvényeire, barátaim sem voltak, egyedül pedig nem akartam sosem inni.
- De most nem vagy se apád rendezvényén, egyedül se vagy, és mi itt vagyunk - jelentettem ki.
Nagyon csillogni kezdtek a szemei, és arra gondoltam, hogy mindjárt elsírja magát.
Mellé léptem, és mosolyogva karoltam belé. Megszeppenten nézett rám.
- Most már barátok vagyunk, ezt pedig ne felejtsd el - suttogtam neki, és a mutató ujjammal a homlokára böktem egyet. Lesütötte a szemeit, és halkan kuncogni kezdett.
Kyuhyun odaadta az én italomat is, amit kortyolgatni kezdtem, egészen addig, amíg meg nem hallottam a következő számot.
- Erre muszáj táncolnunk! - jelentettem ki, és egy kis párkány-szerűségre leraktam a poharamat, elvettem a Minnie-ét is, majd az enyém mellé raktam.
Megfogtam a csuklóját, és a táncparkett felé húztam. Nagyon vonakodott velem jönni.
- Csak lazán! - biztattam, és táncolni kezdtem. Min mereven állt előttem, pont, mint egy cövek.
A fiúk felé néztem segítségkérően, de nem volt rá szükség, mert amint Siwon kiszúrta, hogy Min "táncol", azonnal letámadta.
Mögé állt, a kezét Minnie derekára helyezte.
- Nagyon györcsölsz - jelentette ki Siwon. Min hatalmasat ugrott, előre lépett egyet, és meghajolt Siwon előtt.
Valamit mondani próbált, de a hangos zenétől egyikünk sem hallottam.
Megfogtam Min egyik kezét, maradásra késztetve ezzel, és rámosolyogtam.
- Csak csináld azt, amit én - mondtam neki. Segélykérően nézett körbe, de aztán kiszúrt valamit. Látni akartam, hogy mi borzasztotta el ennyire, de túl hamar nézett újra rám. Pár másodpercig tanulmányozta a mozgásomat, aztán pontosan úgy kezdett el táncolni. Az ütem mintha csak az ereiben csordogált volna, hamar ráérzett a tánc ízére. Mikor ezt Siwon is észrevette, újra mögé állt, és kicsit simulósra sikeredett a táncuk.
De Minnie nem zavartatta magát. A félénksége valahogyan elszállt, és észre sem lehetett venni rajta, hogy kezdő.
Kyuhyun és Ryeowook is csatlakozott hozzánk, egy nagy kört alakítottunk ki, és nevetve kezdtünk el táncolni - az utolsó ütemekre.
Minnie azonnal indult volna visszafelé az eddigi helyére, de Ryeowook megállította.
- Várjuk meg a következő számot - kérte tőle. Min elpirultan bólintott.
Ami pedig pont egy Super Junior szám volt, méghozzá a Sexy, Free & Single.
- Csináljunk egy táncversenyt! - jelentette ki Siwon.
- Jó, de koreográfiát nem ér! - mentem bele. Mindenki bólintott.
- Csapatokban táncoljunk - adta az ötletet Kyuhyun.
Minnel sajnos külön "csapatba" kerültünk. Én Kyuhyunnal voltam, Min pedig Siwonnal és Wookieval.
Mi kezdtünk, nem akartam Mint rögtön a mély vízbe dobni.
Kyu-val nekünk nagyon könnyű dolgunk volt, mert csak ketten voltunk. Ő irányított, én pedig követtem a mozdulatait. A végén - ahogyan a filmekben szokás - intettünk nekik, közben pedig egymásra mosolyogtunk.
Kicsit elragadtattuk magunkat, és már új szám következett.
Soha nem hittem volna, hogy egyszer eljutok egy ilyen helyre, és egy ilyen aranyos fiúval fogok táncolni.
Ahogyan azt sem hittem volna, hogy Min ha levetkőzi a félénkségét, profi szinten táncol.
Magabiztos léptekkel indult előre, a két fiú pedig megmozdulni sem tudott, ahogy senki más sem. A körülöttünk táncolók is csak Min-t nézték.
Minnie hihetetlen lendülettel kezdett bele a táncba, olyan mozdulatokat is belerakva, amikből rögtön kitaláltam, hogy ő nem most táncol először.
Végig engem nézett, gondolom azért, mert bennem megbízott már annyira, hogy ne rontsa el, ha realizálódik benne, hogy más is figyeli.
Tapsolni kezdtek egy páran, végül pedig Siwon csatlakozott Minhez. Nagyjából olyan felállásban táncoltak, mint mi Kyu-val, de ez mégis kicsit más volt.
Ők is a szám végéig táncoltak, aztán Min csillogó szemekkel nézett a szemembe, és intett, hogy mi jövünk.
Bólintottam, és eltökélten léptem a kis körünk közepére.
Szerencsénk volt, mert a következő dal üteme nagyon jó volt.
Még párszor lecseréltük egymást, de miután teljesen kifáradtunk, visszamentünk az eddigi helyünkre. Nevetve karoltam át Minnie vállát.
- És te még rejtegetted, hogy így táncolsz - mondtam neki, a többiek pedig bólogatni kezdtek.
- Nem vagyok rá büszke - a tekintetét teljesen leszegte.
Valaki ujjai a csuklóm köré fonódtak, és maga után kezdett húzni. Meglepetten néztem rá, de "csak" Kyuhyun volt az.
- Frissítő? - kérdeztem tőle, mire bólintott. Én egy boros kólát kértem, ő pedig egy újabb koktélt, de már gyengébbet.


Hyomin POV ~

El sem hiszem, hogy így táncoltam - ilyen gátlástalanul. Nagyon ideges voltam, de nem tehettem mást, mikor megláttam, hogy Henry más lányokkal táncol úgy, mint ahogy Siwon táncolt velem.
A düh szinte elborította az elmémet, ha újra arra a jelenetre gondoltam. Miért kellett látnom? Miért kelett egyáltalán eljönnöm? Tudtam, hogy ez lesz.
- Nagy voltál, kicsi lány - bökött oldalba Wookie.
- Nem vagyok kicsi! - vágtam rá, mire ő csak nevetni kezdett.
- Akkor kitalálok neked egy jó kis becenevet - felelte, és elgondolkozott.
- Minnie! - jelentettem ki. - Eddig csak Ahjumma hívott így..
- Akkor Minnie, mit csinálsz holnap este? Lenne kedves velem elmenni valahová? - kérdezte Siwon.
Magam elé tartottam a kezemet, és a gyér világításban pont felcsillant a gyűrűm.
- De ugye tudod, hogy őt ez...
Siwon nem tudta befejezni a mondatát, mert Yesung - hogy honnan jött, azt nem tudom - hirtelen ráugrott, és mind a hárman a földön kötöttünk ki.
- Bocs Min, téged nem akartalak - suttogta Yesung.
- Semmi baj - suttogtam, amiből szerintem semmit sem hallott. Felemeltem a kezemet, hogy valaki segítsen, Ryeowook pedig készségesen fogta meg a kezem.
A fiúk is felálltam, Siwon pedig a pult felé vette az irányt. Yesung tekintete ismét engem pásztázott.
- Te tudsz táncolni? - kérdezte.
- Nem! - vágtam rá.
- Akkor jó - megfogta a csuklómat, és újra a tánctérre húzott.
- Nem akaroooook - nyafiztam.
- Úgy táncolj, mintha Henry lennék - jelentette ki, és hirtelen felém fordult.
- Ugye tudod, hogy ez gonoszság? - A fejemet enyhén oldalra billentettem, és úgy kérdeztem tőle.
- Én vagyok maga az ördög! Ez még semmi nem volt hozzám képest - felelte, és megrántotta a vállát.
- Nem fogok - ráztam meg a fejemet.
- De igen.
- Nem!
- De fogsz. Ha nem, akkor csúnyán fogok rád nézni.
- Yesung, én a végletekig naiv vagyok, de azért... - Amint újra ránéztem, inkább táncolni kezdtem.
Az a pillantás... a hideg is kirázott tőle.
- Én győztem! - jelentette ki vigyorogva, és egy olyan mosoly ült ki az arcára, ami még engem is elvarázsolt.
Egy enyhe mosolyt én is megengedtem magamnak, de aztán az ütemre koncentráltam. Yesung nagyon jó táncpartner volt, de a lábam már kezdett fájni a sok tánc után a magassarkúmban.
És megtörtént - egyszer csak kibicsaklott a lábam, én pedig azonnal le is csüccsentem a földre, akaratom ellenére. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a fenekem, vagy a lábam fáj jobban.
- Ez a te hibád - jelentettem ki, és bokán rúgtam.
- Nem én vagyok béna - felelte, és megvonta a vállát. Leguggolt elém, hogy farkas szemet tudjon nézni velem.
- De te nem hallgattál rám, mikor mondtam, hogy nem akarok - duzzogtam tovább.
- Hány éves is vagy? Öt?
- Huszonhárom - vágtam rá, és elfordítottam a fejemet.
Yesung megragadta a csuklómat, felrántott, és maga után vonszolt. Kis asztalokhoz vezetett, ahol le tudtam ülni.
Elfordultam tőle, ő pedig nevetve ült le a jobb oldalamra.
- Most megsértődtél?
Nem szóltam hozzá, hanem még jobban elfordultam.
- Minnie, minden oké? - kérdezte Wookie, és a másik oldalamra ült, tehát pont velem szembe.
- Persze - feleltem egy bólintás kíséretében.
- Mondok valamit, aminek örülni fogsz - jelentette ki vigyorogva.
- Mi az? - kérdeztem azonnal.
Intett, hogy hajoljak közelebb, én pedig úgy is tettem. A válla fölött azonban tökéletesen átláttam, és ami a szemem elé tárult... nos, nem mondanám, hogy meglepett, de azért mégis. A kezemet a szám elé kaptam, és elkerekedett a szemem.
- Pedig még nem is mondtam semmit - mondta kuncogva Wookie.
- Szerintem ő is a maknae-nkat nézi - vágott közbe Yesung nevetve.
- Micsoda? - Ryeowook azonnal hátra fordult, és ő is eltátotta a száját.
Kyuhyun és Jinah nagyon élvezték egymás társaságát. Nem úgy, mint ahogy manapság szokták gondolni az emberek - nem, ők azzal szórakoztak, hogy a szívószálakat tördelték, és közben hatalmasakat nevettek.
Elmosolyodtam, olyan aranyosak voltak együtt.
- Szóval, mit akartál? - fordultam ismét Ryeowook felé.
Wookie nem válaszolt, csak elmosolyodott, felállt, és elrángatta onnan Yesungot is. Értetlenül meredtem utánuk, mivel teljesen egyedül hagytak.
Mégis ki érti őket?
A mellettem lévő széket valaki kihúzta, mire odakaptam a fejemet - és teljesen elámultam. Henry volt az, kicsit unott arccal telepedett le mellém.
- Nem fáj a lábad? - kérdezte.
A szívem a torkomban dobogott, alig hallottam amit mond, mert a vérem végig ott dübörgött a fülemben.
- Csak kibicsaklott - suttogtam, és legyintettem egyet.
- Tessék? - kérdezett vissza, és rám nézett.
- Cs-csak annyit m-mondtam, hogy ki-kibicsaklott - feleltem dadogva. Elátkoztam magam, amiért nem tudtam értelmesen megnyilvánulni előtte. Így mégis hogyan fogom elérni, hogy belém szeressen?
- Akkor jó - felelte egy bólintás kíséretében.
Néma csendben ültünk. Hét évig nem találkoztunk, lenne mit mesélnünk, mégis, itt ez a fojtogató érzés a torkomban, és nem tudtam megszólalni. Annyi mindent akartam neki mondani, kezdve azzal, hogy nagyon hiányzott, és én nem akarom elveszíteni, ahogyan azt is, hogy nagyon zavar, hogy más lányokkal láttam enyelegni.
Vajon barátnője is van?
Ebbe még bele sem mertem gondolni.
Henry kezeit éreztem meg a számnál. Az államra tette a kezét, és kiszabadította az alsó ajkamat a fogaim alól.
- Ha ennyire erősen harapod, meg fog látszódni - mondta, aztán felállt, és otthagyott.
Remegve álltam fel én is, és botladoztam el a Jinah-Kyuhyun párosig. Nem akartam őket megzavarni, de valakibe bele kellett kapaszkodnom - szó szerint. Jinah mellé ültem le, és szorosan átöleltem a karját.
Nevetve ölelt át, és hajolt rám.
- Mennünk kell - szólalt meg Kyu. Mind a ketten bólintottunk, és felálltunk. Rendesen elment az idő, én pedig nagyon sokat táncoltam, amiért nagyon fáradt lettem.
A lábamnak fájnia kellett volna - de úgy éreztem, hogy a mennyekben járok.
Amikor kiértünk, megvártuk, míg mindenki csatlakozik hozzánk. A kis busz felé indultunk el, de még mielőtt odaértünk volna, Shindong Eunhyuk hátára ugrott, amivel azt érte el, hogy mind a ketten közelebb ismerkedhettek meg a betonnal. A kis kupacra ráugrott Kyuhyun is, majd Wookie.
Na igen, vannak, akik eléggé becsiccsentettek.
Leeteuk szedte szét őket - Eunhyuk nem túl szép szavakkal illette Shindongot - majd beültünk a kis buszba.
Csak akkor esett le, hogy én ma egy házban fogok aludni Henry-vel. A gondolatra teljesen belepirultam, és lehajtottam a fejemet, hogy ne látszódjon.
A dormba nagy nehezen betaláltunk, de a szobákig már nem jutottunk el. Én és Jinah a kanapén aludtunk el, a fiúk meg ott, ahol épp elérte őket az álom - magyarán mondva mind a padlón aludtak.
Nagyon sok idő után először mosollyal az arcomon aludtam el, mivel még soha nem aludtam együtt a barátaimmal.



* senki ne gondolja rólam, hogy Kyuhyunt képes lennék speedel táplálni, csak itt nálunk, van egy kis bár, ahol lehet egy ilyen nevű koktélt kapni. Azért lett ez a neve - mint azt sejteni lehet - mert sokféle alkohol van benne, elég hármat meginni, és tényleg olyan leszel, mintha beszívtál volna. De ugye Kyu csak egy felet ivott a sztoriban, szóval nem kell rosszat feltételezni a már amúgy is bomlott elmémről :3

Read More

Married 1. rész (Henry)

Hyomin POV ~

- Kérsz még valamit kedveském?
- Egy mentás teát szeretnék - feleltem mosolyogva.
- Máris hozom - bólintott Ahjumma, majd elment.
Nem sok idő után visszatért, a kezében egy tálcával, amin a kért teám volt. Lerakta elém, és leült az asztalomhoz.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Csak várok egy levelet - nagyot sóhajtottam.
- Rossz helyen parkoltál?
Röviden nevettem fel.
- Nem, nem igazán. A férjem el szeretne válni - mondtam ki.
- Omo, te már házas vagy? Ilyen fiatalon?
- Az igazat megvallva érdekházasság volt.
- Akkor nem kellene örülnöd? Szabad lehetsz.
- Igen. Szabad leszek - mondtam elrévedő tekintettel. Ezzel csak egy baj volt - én nem akartam szabad lenni.
Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy Henry már el is felejtette ezt az egészet. Hét év sok idő, és ő nem hordta a gyűrűjét.
Az én ujjamon mindig ott virított. Amikor már kezdtem kinőni, még el is vitettem egy ékszerészhez, hogy csinálja meg nekem. Szerinte - ahogyan mindenki szerint - ilyenkor újat szoktak nézni, de ez engem nem érdekelt. Azt a gyűrűt akartam viselni, amit ő adott nekem.
- Omma, hazajöttem - hallatszódott egy hang.
Már jóval a zárás után jártunk, de mivel törzsvendég vagyok itt, Ahjumma mindig leül velem beszélgetni.
- JongWoon! Gyere, ülj le te is ide - Ahjumma a kezével integetni kezdett a fiának, aki odasétált hozzánk.
Mikor helyet foglalt, nem akartam hinni a szememnek. De... hiszen ő Yesung!
A szüleié lenne ez a kávézó? Mivel Henry is a Super Junior tagja - még ha nem is teljesen - de jól informált vagyok velük kapcsolatban. Erről mégis miért nem tudtam?
- JongWoon vagyok, de hívj Yesungnak - mondta, miközben rám nézett.
- Hyomin vagyok - feleltem.
- Woonie, drágám, mi szél hozott erre? - kérdezte Ahjumma kedvesen. Biztos régen láthatták már egymást.
- Most tudtam elszabadulni a próbákról. Appa hol van?
- Már hazament, én vagyok még itt egyedül.
- Sokkal jobb lenne, ha csak az alkalmazottak dolgoznának - csóválta meg a fejét Yesung.
- De olyan aranyos a sok kis lányka, aki azért jön, hogy téged láthasson - Ahjumma felkacagott. - Sosem fogom megunni őket!
- Omma, te javíthatatlan vagy.
- És mi lenne velem a drága kis Minnie nélkül? - Ahjumma lágyan a vállamra rakta a kezét, és kedvesen mosolygott rám.
Elpirultan sütöttem le a szemeimet.
- Sokszor jársz ide? Te is engem szeretnél? - Yesung ijesztő pillantással méregetett engem.
- JongWoon! Épp az imént mondta Minnie, hogy ő már házas!
- Ilyen fiatalon? Egyetlen embert ismerek, aki belement egy ilyen érdekházasságba.
Teljesen elpirultam, és lehajtottam a fejemet. Reménykedtem abban, hogy nem fog felhozódni ez a téma, de tessék, itt vagyunk.
- Ya! Te vagy Henry felesége? - Yesung felpattant, és elképedve meredt rám.
- Hát.. öhm... talán...
- Állj fel! - utasított.
- Na de YongWoon! Illedelmesebben beszélj egy lánnyal!
- Rendben. Nagyon szépen kérlek, emelkedj fel a székedből.
Elmosolyodtam, és végül felálltam. Mellém lépett, és megfogta a kezemet. A fejem felé emelte, és megpörgetett.
- Biztos, hogy arra a Henry-re gondolsz, akit én ismerek? Mert ő mindig azt mondta, hogy nálad csúnyább lányt nem is látott.
Az ajkamba haraptam. Ez telitalálat volt Yesung...
- JongWoon! Te semmit nem tanultál tőlem? Illik ilyet mondani?
- Bocsánat omma. Akkor én csak annyit mondtam, hogy Henry mintha, de nem biztos, említette már, hogy látott nálad szebb lányokat.
Ahjumma megfogta a fejét, és megcsóválta.
- Letagadlak, fiam - suttogta. Halkan felkuncogtam.
Az ajtó nyílására kapta fel mindenki a fejét. Egy hosszú, fekete hajú lány lépett be a kávézóba, és magabiztos mosollyal az arcán indult el felénk.
- Kit nem sodort erre a szél - szólalt meg cinikusan.
- Ez a szüleim kávézója, még jó, hogy én erre járok. De te? - Yesung válasza nem volt túl kedves, de érződött, hogy csak szórakozik a lánnyal.
- Errefelé jártam, de aztán megláttalak téged.
- Jinah, igaz? - kérdezte Ahjumma mosolyogva.
- Igen. Jó estét kívánok - felelte a lány, majd meghajolt.
Négyen leültünk az asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk.
- Szia, Jinah vagyok - mondta a lány, rám nézve.
- Hyomin - válaszoltam.
- Nem szeretnél összeköltözni velem? - kérdezte csillogó tekintettel.
- Hát, én, öhm...
Szerencsére nem kellett válaszolnom, mert Yesung telefonja csörögni kezdett, amit azonnal fel is vett.
- Helló Wookie. Ott van melletted Henry? Szuper, odaadnád neki a telefont? ... Nem, az nem érdekel, hogy te mit szeretnél mondani.
Ahjumma a konyharuhával jó nagyot ütött Yesung vállára.
- Aucs. Jó, rendben, hallgatlak, mit szeretnél... Holnap? De nekem nincs kedvem! Aludni akartam... SooMan mondta? Akkor még annyira sincs kedvem! ... Szia Leeteuk. Ha te mondod, akkor sem lesz kedvem hozzá... Meggondoltam magam, mégis csak van kedvem!
Egyre furcsább ez a beszélgetés számomra. De miért akar beszélni Henry-vel? Ha miattam, akkor...
Mi történik akkor? Talán Henry ráeszmél arra, hogy még létezek?
- Na, most hogy belementem, add oda Henry-nek a telefont. Köszi - Bár ezt Leeteuk nem láthatta, Yesung elmosolyodott. - Szia. Tippelj, ki ül mellettem ... Nem, Beyonce-vel még nem sikerült találkoznom. De egy olyan szintű bombázó ül mellettem.
Mi-micsoda? Bombázó?
- Nem. A feleséged ül mellettem.
A néma csendben még én is hallottam, ahogy Henry kezéből kiesik a telefon, és nagy recsegéssel ért földet. Wookie felkiáltott a háttérben.
- A TELEFONOM! HENRY LAURENS, HA VALAMI BAJA LESZ, ÉN KITEKEREM A NYAKAD!
Nos, még soha nem láttam - vagyis hallottam - Wookiet ilyen idegesnek.
Yesung csak csendben figyelt. Gondolom már kitapasztalta, hogy a bandatársai mikre ugranak. A telefont Yesung elvette a fülétől, kihangosította, és lerakta a telefonra.
Visszafojtottam a lélegzetemet, és vártam a csodára. Hogy végre hallhassam ismét a hangját, hét év után.
Bár sok videót néztem róla, de az akkor sem olyan.
- Yesung, ez nagyon rossz vicc volt - szólt végül bele Henry.
- Te nem figyelsz rám?! - morgolódott még mindig Wookie.
- Kivel beszéltek? - hallatszott a háttérben Kyuhyun hangja.
- Yesung horror-történeteket mesél - felelte Henry.
Még erősebben haraptam az ajkamba. Hallottam a hangját... de ennyit jelentenék még mindig számára? Egy horror-történet?
- Nem kell aggódnod, a horror nemsokára véget ér, mert válni akarok - jelentettem ki.
A telefon ismét kieshetett Henry kezéből, mert ismét recsegni kezdett, RyeoWook pedig ismét ordibált.
- Ez szép volt - bólogatott Jinah mellettem.
- Minden rendben drágám? - nézett rám aggodalmasan Ahjumma. Talán ő többet foglalkozott velem, mint a saját tulajdon szüleim.
- Itt az ideje, hogy lezárjuk - bólintottam nagyot.
- H-Hyomin? - szólt bele a telefonba újra Henry, de már sokkal csendesebben.
- Micsoda meglepetés, hogy még tudod a nevemet.
- Mégis mit keresel te ott? Hol is vagytok tulajdonképpen?
- Miért érdekel? Majd add meg a címedet, hogy tudjam, hová kell postáznom a levelet.
- Találkozzunk élőben.
Megfagyott bennem a vér is. Henry látni akar engem?
- Itt vagyunk a szüleim kávézójában. Gyere, itt megvárunk - jelentette ki Yesung, aztán kinyomta.
Hallottam egy hatalmas koppanást - csak egy kis idő múlva esett le, hogy én voltam az. A fejem koppant ekkorát az asztalon.
Mit is fogok neki mondani? Én nem is akarok válni!
Kifújtam a levegőt, majd felültem.
- Hozok sütiket. Hányan is vagytok, tizenhárman? Plusz egy fő... Zhou Mi jön? - kérdezte Ahjumma.
Most ide fog jönni az egész Super Junior? Ez egy vicc. Egy nagyon gonosz, beteg, fájdalmas, rossz vicc.
Ahjumma visszament az alkalmazottak helyiségébe, és egy újabb tálcával tért vissza, ami már jóval nagyobb volt, mint amin az én teámat hozta ki.
Tényleg, a teám! Teljesen el is feledkeztem róla.
Elvettem a már kihűlt italt, és szürcsölgetni kezdtem. Még így is tökéletes volt az íze.
Nem kellett sokat várnunk a fiúkra - és Ahjummának lett igaza, mindannyian eljöttek. Az eredeti tagok azonnal üdvözölték Yesung anyukáját, Zhou Mi pedig bemutatkozott neki. Henry viszont csendben megállt az ajtóban, és engem méregetett.
Most kellene megmutatnom neki, hogy mit is veszített.
Felé fordultam, és egy ragyogó mosolyt villantottam fel. Mivel ő nem mozdult, én álltam fel, és indultam el felé.
Mégis, mikor elé értem... minden bátorságom elszállt.
Itt állt velem szemben, és engem nézett a csodaszép, csillogó szemeivel. Sokat változott, mióta nem láttam - be kell ismernem, hogy az idő csak a javára vált.
- Nem szólaltok meg? - kérdezte Kyuhyun, a feje pedig felbukkant kettőnk között.
- Idióta - vágta fejbe Yesung, és maga után vonszolta.
- Mit mondtál? - kérdezte tőle rögtön Ahjumma, de Yesung válaszát már nem hallottam.
- Sokat változtál - kezdte Henry.
- Ahogyan te is - feleltem félénken.
- Mit szeretnél? - kérdezte.
- Én... nem tudom... - Nem bírtam tovább állni a pillantását, ezért lesütöttem a tekintetem.
Leeteuk jött oda hozzánk.
- Kövessetek - szólalt meg. A szemöldököm felszaladt, de azért követtem. A kávézó egyik távoli sarkában ültünk le, én Henryvel szemben foglaltam helyet.
- Szóval. Ti férj és feleség vagytok - jelentette ki. Mind a ketten bólintottunk.
- De nem szeretitek egymást - Henry ismét ugyanúgy bólintott. Én nem tudtam, csak lesütöttem a szemem.
- Miért nem kezditek előröl? - A leader kérdése érdekes volt. Inkább elgondolkoztató. - Nem ismeritek egymást, igaz? Akkor járjatok el randikra, és próbáljátok meg együtt.
Henryre néztem, aki a leadert fixálta.
- Kutyából nem lesz szalonna - vetette oda, felpattant, aztán odament a többiekhez.
- Elég rossz napja volt ma, nem ilyen szokott lenni - nézett rám Leeteuk.
- Másokkal lehet, de velem mindig így viselkedik - feleltem, és megvontam a vállaimat.
Felálltunk, és odamentünk a többiekhez. Már szedtem is össze a cuccomat, és indultam volna, amikor Jinah megállított.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Van kedved összeköltözni?
- Nézd, én...
- Nagyon szépen kérlek. Egyedül nem tudok fizetni egy egész albérletet, de otthonról szó szerint kirúgtak. Nincs hová mennem.
Azonnal megesett rajta a szívem.
- Rendben - bólintottam nagyot.
- Imádlak! - sikította, és a nyakamba ugrott.
- Akkor ma hol alszol? - kérdezte Kyuhyun. Észre sem vettem, hogy megint itt van.
- Ez... egy tökéletes kérdés - felelte nevetve Jinah.
Már pont fel akartam ajánlani, hogy nálam nyugodtan aludhat, de Kyuhyun megelőzött.
- Aludj nálunk! - jelentette ki.
Azt hiszem, az ilyen esetekben tökéletesen illik rá az őrült maknae kifejezés.
- Tizenöt fiúval egy lakásban? Inkább alszok a híd alatt, ott csak két csöves van.
- Akkor Minnie is aludjon nálunk - vetette fel Yesung.
Most már mindenkinek elmentek otthonról? Egyedül én maradtam józan?
- Én benne vagyok - adta az áldását rá Leeteuk.
- Ha már ketten leszünk, nekem megfelel - bólintott mosolyogva Jinah.
- Én... én nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet lenne... - próbáltam elmondani, de nagyon nehezen sikerült. Kicsit zavarban éreztem magam, amiért ennyire sok tekintet csak rám szegeződött.
- Édeském, JongWoon biztosítani fogja, hogy jól érezd magad, és csak egy éjszakáról lenne szó - kapcsolódott be Ahjumma is.
Ne már, teljesen egyedül maradtam?!
- Legyen - suttogtam lemondóan.
- Most már még jobban imádlak! - mondta Jinah, megfogta a kezemet, és ugrálni kezdett.
Halványan elmosolyodtam. Talán nem is lesz olyan rossz az elkövetkezendő éjszaka... vagy az elkövetkezendő napok. Jinah mellett biztosan nem fogok unatkozni.
- Akkor induljunk. Nem fognak örökké várni ránk - mondta Kyu.
- V-várni? - kérdeztem azonnal dadogva.
- Igen, ma bulizni megyünk - jelentette ki egy őrült vigyor kíséretében.

Read More