Hyomin POV ~
A kis lakásunkat egy perc alatt megtöltötte az élet. Eddig nyugodt volt a légkör, amikor megérkeztek a fiúk, viszont már pezsgett az élet. Mindenki beszélgetni kezdett, én pedig azon filóztam, hogy hová rakjam az ajándékunkat.
Végül a nappaliban helyeztem el, az egyik dobozra raktam rá. Majd ha készen lesz, ott lesz egy kis szekrény, ahol tökéletesen fog mutatni.
- Még nem fejeztétek be? - jött oda hozzám Siwon.
- Nem, még csak a szobáink vannak készen - feleltem neki mosolyogva.
- Akkor segítünk, mind - jelentette ki. Erre természetesen Eunhyuk azonnal felkapta a fejét.
- Segítünk?
- Ez a barátok dolga - vetette oda Siwon. A cserepes növényt levette a dobozról, és nekiugrott. Hoztam csavarhúzót neki, és együtt kezdtük el csinálni.
- Milyen napod volt? - kérdezte Ryeowook, miközben ő is beszállt a munkába.
- Hecchul azt hitte a komornyikunkra, hogy az apám, és szerintem még mindig ebben a hitben van. Elmentünk vásárolni, ahol Yesunggal beszélgettem, és végül itt kötöttünk ki.
- És nem ettetek semmit? - kérdezte Siwon.
- És Jinah és Kyu? - tért a lényegre Wookie, még mielőtt válaszolhattam volna.
- Egész nap együtt voltak. Nagyon jól kijönnek - mondtam mosolyogva.
- Összeillenek, ugye? - Ryeowook azonnal eldobott mindent, ami a kezében volt, és az én vállamat fogta meg.
- Igen - bólintottam nagyot.
- Van egy ötletem - suttogta csillogó szemekkel.
Siwon csak megfogta a fejét, és megrázta. Én érdeklődve figyeltem az aranytorkú énekes csendes szavaira.
Jinah POV ~
- Nem, nem, nem, nem, nem, neeeeem! - siránkoztam. - Az éjjeli lámpát nálatok nem az éjjeli szekrényre szokták tenni? Nem véletlenül egyezik meg a nevük!
- Nem is egyezik meg. Az egyik lámpa, a másik meg szekrény - felelte durcásan Heechul.
Csak nagyot sóhajtottam, és leültem inkább az ágyamra.
- Mindegy, hagyjuk. Majd holnap folytatom - mondtam ki. Heechul csak azért is lerakta a lámpát az éjjeli szekrényemre.
- De fejezzük be még ma!
- Rendben - rövid gondolkodás után mégis belementem. Hisz sokkal könnyebb úgy pakolni, ha a fiúk is segítenek.
- Kyu, lemennél nekem valamiért? - nyitott be Siwon.
- Mégis miért? - kérdezett vissza azonnal az említett.
- Lent hagytam a telefonomat.
- És te miért nem tudsz lemenni érte?
- Mert mi a szekrényt csináljuk.
- Jó, a kocsikulcs? - sóhajtott nagyot Kyuhyun. Halványan elmosolyodtam, és pakolásztam egy kicsit.
Siwon odadobta Kyunak, aki kisétált az ajtón. Nemsokára Minnie nézett be hozzám.
- Jinah, az előbb csörgött a telefonod... - kezdett bele.
- Tényleg? - kaptam fel a fejemet, és már fel is álltam.
- De Kyuhyun levitte magával, mert azt hitte, hogy az ő telefonja - fejezte be a mondatot.
- Neked is HTC-d* van? - nézett rám Heechul.
- Igen - bólintottam, és elindultam kifelé. Minnie mondta, hogy menjek le én is Kyu után. Úgy érezem, hogy itt valami van, amiről én nem tudok...
Gondolatban megvontam a vállamat, és úgy tettem, mint aki észre sem veszi. A parkolóba lementem, és nem sok kellett, hogy kiszúrjam Kyuhyunt. Tulajdonképpen a parkoló majdnem üres volt, ezért a hatalmas furgont hamar észre vettem. Odasétáltam hozzá, és leültem a hátsó ülésre. Hirtelen kapta fel a fejét, és meredt rám.
- A telefonomat ide tudod adni? - kérdeztem tőle kedvesen.
- Nincs nálam - felelte összevont szemöldökkel.
- De azt mondták a többiek, hogy....
Nem fejeztem be, hirtelen esett le nekem. Hihetetlen, hogy miket nem képesek kitalálni...
- Jinah? - Kyu meglengette előttem a kezét, felébresztve ezzel a gondolataimból.
- Ja, semmi. Csak elfelejtettem, hogy fent hagytam - mondtam mosolyogva. Értetlenül nézett rám, mire megvontam a vállamat. - Segítek keresni - ajánlottam fel, és az ülés hátsó zsebében kezdtem el kutakodni. De mikor nem találtam ott semmit, rájöttem, hogy Siwon biztos nem rakná oda a telefonját. Az ülésen néztem szét, majd a padlón is megnéztem, de sehol sem volt.
- Ez nincs meg - sóhajtott fel Kyu.
- Szerintem átvertek minket - mondtam nevetve.
- Mégis miért tennék? - nézett rám értetlenül.
- Hogy kettesben maradjunk.
Nem felelt, csak továbbra is engem nézett. A tekintete már nem értetlen volt, sokkal inkább felismerhetetlen. Semmilyen érzelmet nem tudtam kivenni a szemeiből.
Az első két ülés közé hajolt, hogy közelebb legyen hozzám.
- Szóval észrevették, hogy tetszel nekem? - kérdezte bizalmas hangon.
Hangosan nevettem el magam.
- Ne szórakozz már - ütöttem egyet a vállára.
- Ja, ezt nem neked kellett volna elmondanom - kapott hirtelen észbe, majd egy észveszejtően aranyos mosoly kíséretében hátradőlt, és zavartan a hajába túrt.
A nevetésem elhalt, és néma csendben meredtem rá. Akkor ő ezt most... komolyan gondolta?
- Kyuhyun, én... - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit!
- De nem tudod visszaszívni a szavaidat. Már kimondtad.
- De, igen - vágta rá, és úgy tett, mintha tényleg visszaszívná - szó szerint.
- Nem tudod, már elmondtad.
- Akkor tegyél úgy, mintha nem hallottad volna.
- Pedig én hallottam.
- Mondom, hogy tegyél úgy!
- Nem fogok.
- Úgy lenne a legjobb.
- Nem, nem fogok, fogd fel!
- Csak most az egyszer!
- Kyuhyun, az isten szerelmére, hallottam, amit mondtál! - Egyre fentebb emeltem a hangom.
- Elhiszem, hogy nem vagy süket, de felejtsd el! - Az ő hangja is egyre feszültebb lett.
- Most miért csinálod ezt? Ne hisztizz!
- Tudod, ki hisztizik.
- Akkor félsz.
- Én aztán nem félek semmitől! Én rettenthetetlen vagyok!
- Hát persze, ezt add be másnak.
- Jinah!
- Igen?
Ekkor egyszerűen csak áthidalta a köztünk lévő távolságot, és az ajkait az enyémekre tapasztotta. Olyan, mintha meg akart volna puszilni, de amikor el akart húzódni, a nyaka köré fontam a kezeimet, és maradásra késztettem. Birtokba vette az ajkaimat, lágy táncot lejtettek a nyelveink. Túl távolinak, mégis túl közelinek éreztem. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget. A gondolataim teljesen kikapcsoltak, csak az volt előttem, hogy én most Kyuhyunnal csókolózok.
A tüdőm szólt közbe, és egy picit elhúzódtam tőle, de ez is elég volt, hogy megszűnjön az első csókunk. A homlokomat az övének támasztottam, és mosolyogva néztem az ékkőként ragyogó szemeibe.
- Ha elhívtál volna egy randira, nem kellett volna hisztizned - suttogtam.
- De mondom, hogy nem hisztiztem!
Nevetve vontam magamhoz újra, és csókoltam meg. Meglepett volt, de viszonozta a csókomat. Most ő szakította meg, és hátrább dőlt.
- Bocsi, de eléggé fáj már a hátam - mondta, majd lesütötte a szemeit. Kacagva szálltam ki az autóból, és tettem csípőre a kezeimet.
- Mint egy nagypapa - válaszoltam még mindig fulladozva a röhögéstől.
Kivételesen nem vágott vissza, csak azzal a mosolyával nézett engem, amivel csak ő tud. És olyan szemekkel nézett rám, ahogyan még soha senki nem tette.
- Aranyosan nevetsz - szólalt meg. Odaléptem elé, és az ölébe ültem.
- Egy biztos, ezt se mondták még nekem - feleltem halkan. A közelségétől teljesen megrészegültem.
- Pedig tényleg aranyosan nevetsz.
- Elhittem elsőre is.
- Szeretsz kötekedni, azt már látom...
- Bagoly mondja verébnek - válaszoltam, és színlelt durcis arccal fordultam el tőle. A derekam köré fonta a kezeit, és a mellkasomhoz bújt.
Nem mondott semmit, nem volt rá szükség.
- Végül mégis elérték, amit akartak - szólaltam meg végül én.
- Pedig előbb-utóbb magamtól is elhívtalak volna randira.
- Van egy olyan érzésem, hogy utóbb.
- Meg fogsz őrjíteni - suttogta, és megcsóválta a fejét.
- Csak utánad - vágtam rá nevetve.
Kikászálódtam az öléből, és felálltam. Kérdőn nézett rám, mire megvontam a vállamat.
- Ha túl sokáig maradunk el, akkor a végén még az esküvőt is leszervezik helyettünk.
- Az nem is akkora baj. De azt is eldöntik helyettünk, hogy mik legyenek a gyerekeink nevei.
- Természetesen Ryeowook lesz a fiúé, mert az én ötletem volt! - jelentette ki Wookie. Meglepetten fordultam hátra, és csak akkor vettem észre, hogy egy autó mögül leskelődnek.
Eunhyuk fejbe vágta, mire az énekes felszisszent.
- Donghae lesz a neve, mert ő lesz a keresztapa.
- Ki mondta, hogy ő lesz a keresztapa? Én leszek, mert mint mondtam, én találtam ki!
- Donghae lesz az első számú keresztapja, én pedig a második.
- Hae-n kívül más nem is jut az eszedbe?
Ryeowook a kérdéséért még egy ütést kapott.
Csendben fogtam meg Kyu kezét, és kezdtem el húzni visszafelé. Ő azonnal felállt, lezárta az autót, és követett engem. A két fiú annyira jól elvolt, hogy észre sem vették, hogy eltűntünk.
Visszamentünk a lakásba, ahol alig tíz perc alatt teljes rendetlenség alakult ki.
- Itt mégis mi történt? - kérdeztem hangosan.
Minnie sietett oda hozzám, és azonnal a nyakamba ugrott.
- Jinaaaaah, én nem akarok tequilát! - mondta nyafis hangon.
- Tequila? - kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel.
Siwon tartott felénk, két feles pohárral a kezében, és egy őrült vigyorral az arcán.
- Minnie, csak még egyet igyál - szólalt meg hízelgő hangon.
- Hányat ittál már? - kérdeztem riadtan.
- Ötöt - felelte Minnie helyett Hae.
- Eszetlenek - csóváltam meg a fejemet, és Min hátára raktam a kezemet. Minnie megmondta, hogy még soha nem ivott, így öt kör már elég lehetett neki.
- Rosszul vagyok - szólalt meg hirtelen, és felkapta a fejét. Megszédülhetett, mert minden erejével belém kapaszkodott.
A következő, aki hozzánk jött, az Yesung volt. Óvatosan az ölébe vette a barátnőmet, és elindult vele. Minden szó nélkül.
- Hová viszed? - vontam azonnal kérdőre.
- Az erkélyre - felelte nemes egyszerűséggel. Aztán eltűnt Minnie szobájában, majd csak az erkélyajtó nyílását hallottam.
- Mi tartott ennyi ideig lent? - kérdezte rosszul színlelt unalommal a hangjában Siwon.
- Nem találtuk a telefont.
- Én... Eunhyukot nem láttátok? - nézett rám félve Hae.
- Amikor legutoljára találkoztam vele, a parkolóban püfölte Ryeowook.
Hae-nak több se kellett, azonnal felugrott, és rohant is lefelé.
Kyu megfogta a kezemet, és a kanapéra húzott. Siwon most minket közelített meg a kis felesekkel.
Nem kellett mondania semmit, egyszerűen csak kivettem a kezéből a poharat - amit valószínűleg ők hoztak, mert nekünk nem volt - és lehúztam. Hiszen a mai nap minden szempontból sikeres. Beköltöztünk Minnievel, és kiderült, hogy tetszek Kyuhyunnak. Erre inni kell.
- Ti alkoholisták - szólaltam meg, miután letettem a poharat az asztalra.
- Téged kéretni sem kellett.
- Hol a citrom? - kérdeztem keserédes arccal, és szétnéztem.
- Hát... az nincs - felelte vigyorogva Siwon.
- Őrültek - csóváltam meg a fejemet. Nem csodálom, hogy Minnie rosszul lett...
HyoMin POV ~
A friss levegő egy pillanat alatt megtöltötte a tüdőmet, és hálásan hunytam le a szemeimet. A fejemet Yesung vállára hajtottam, és elmosolyodtam.
Most minden olyan könnyű volt. A mozdulataim, az érzéseim, a gondolataim, és én magam is. Nem éreztem sem bűntudatot, sem félelmet, csak boldogságot.
- Jobban vagy már? - kérdezte halkan.
Bólogatni kezdtem, de annyira könnyű volt a fejem, hogy hátrabicsaklott a fejem. A hátamról a nyakamhoz kapta a kezét, és megtartotta. De így nagyon közel kerültem hozzá.
Félig lehunyt pilláim mögül néztem bele a szemeibe, közben pedig még mindig vigyorogtam.
- Hihetetlen, hogy ennyitől berúgtál...
- Én nem vagyok részeg! - vágtam rá azonnal, és meg akartam csóválni a fejemet, de az valahogy nem tűnt fel, hogy túlságosan közel voltam. Az ajkaim az övéit súrolták, mire reszketeg sóhaj tört fel belőle.
Már nem emlékszem mindenre, sőt, semmire, csak arra, hogy esztelenül csókolom, mintha nem lenne holnap. A mellkasánál a pólóját szorosan a markomba zártam, és magam felé húztam.
A szemeimet viszont nem tudtam lehunyni. Úgy éreztem magam, mint egy dilis. Yesung ajkai mézédesek voltak, bár érezni lehetett azt az egy felest, amit ő is megivott. Az éjszakai égboltot szemléltem, miközben ő mindent beleadott a csókba.
Életem első csókja.
De a világot annyira kuszának éreztem, hogy nem tudatosult ez bennem. A fal felé fordított, és nekinyomott. Ekkor hunytam le a szemeimet, és adtam át magamat teljesen neki.
Az erkélyajtó hirtelen vágódott ki, amit én észre sem vettem volna, ha Yesung nem szakítja meg a csókot. A látásom teljesen elhomályosult, az illető arcát nem tudtam kivenni, de azt igen, ahogyan a szőke haja szikrázik a sötétben. Felé nyújtottam a kezemet, és hirtelen minden vágyam az lett, hogy megfogjam, mélyen beletúrjak, érezhessem a saját bőrömön a haja tapintását.
De minden forogni kezdett, az eddig magabiztosan engem tartó kezek helyett más kezek vették át a helyüket. Az újabb karok vasmarokkal tartottak engem, mintha soha nem akarnának elengedni.
Valamit sustorogtak, de már nem hallottam. Az ismeretlen, aki újabban engem tartott, eszméletlen illatú volt. A nyakába fúrtam az arcomat, és mosolyogva szívtam be. Csak elég volt rá gondolnom, máris a nyaka köré csavartam a karjaimat, mint ahogy a kígyók ejtik áldozatul az ételüket. Közelebb akartam húzni magamhoz, de ekkor felszisszent.
- Azért ne törd el a nyakamat, ha lehet - szólalt meg. Olyan ismerősnek hangzott, valahol már biztosan hallottam.
- Bocsánat, de olyan könnyűek a mozdulataim - feleltem kacarászva.
- Ebből csak annyit értettem, hogy könnyű - mondta.
Megpróbáltam neki elismételni, de csendre intett. Hát jó, akkor játszunk csendkirályt - gondoltam.
- Azt hittem, nem dőlsz be másnak.
- VESZTETTÉL! - kiáltottam rá, mire azonnal megtántorodott. Mikor felnéztem rá, csak akkor vettem észre, hogy már teljesen máshol vagyunk, nem az erkélyen. A világ forgott velem, de két pont állandó maradt - a szemei.
- Azt akarod, hogy halláskárosodást szenvedjek?
- De szép szemeid vannak - válaszoltam bárgyú mosollyal.
- Te nagyon részeg vagy.
- Miért mondja mindenki ezt? - kérdeztem, majd szipogni kezdtem. Mire észbe kaptam, már a könnyeim is potyogtak.
- Ne sírj!
- De te is azt hiszed, hogy részeg vagyok.
- Házasok vagyunk, ez nem csak veled történt meg - felelte.
Hirtelen ugrott be nekem. A csodálatos hang, a meleg tekintet, az engem ölelő karok, mind ismerős volt, pontosan azért, mert tudtam, ki az. Csak azért nem ismertem fel, mert már tíz éve nem bánt így velem.
Hirtelen kezdtem el ficánkolni, ezzel pedig azt értem el, hogy leestem a földre. Fájdalmat nem éreztem, csak azt, hogy távolabb kell kerülnöm tőle.
Megfogta a derekamat, és az ölébe húzott.
- Ne fuss el - jelentette ki lágyan.
Valamit mondtam neki, a szavak csak úgy ömlöttek a számból, megállíthatatlanul. Ő szótlanul hallgatott végig, egyetlen egyszer sem vágott közbe.
De én már nem tudom, miket mondtam. Azt sem, hol kezdtem el, vagy hogy hol fejeztem be. A következő, amire emlékszek, az az, hogy valaki az ágyamba rak, és gondosan betakar, majd egy puszit ad az arcomra. De ezek már annyira homályosak voltak, hogy biztosra vettem, hogy az már álom.
* Őszintén bevallom, hogy fogalmam sincs, milyen telefonja van Kyuhyunnak, de mivel nálam az a nyerő, ebben a történetben HTC-je van :3 xD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése