- Megöleltem? - nézett rá YoSeob úgy, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Bárcsak én is így tudtam volna lereagálni.
- De Arinak, ha jól tudom, barátja van - tette karba a kezeit Nana. Most akkor ő ki oldalán áll?
- És barátilag nem ölelhet meg már senki? - kérdeztem.
- Ki ölel kit? - jött oda Tabi is. Már csak ő hiányzott.
- YoSeob megölelte Arit - vágta rá Nana. Szórakozik velem? Azt akarja, hogy ne legyen lábam?
- Ja, az nem érdekel - legyintett. Mi? Azt hittem, járunk!
Várjunk egy pillanatot. Miért is akadok én ezen fent?
- Klassz, akkor szakíthatnátok - vágta rá YoSeob vigyorogva.
Elhátráltam tőle egy lépést. Meredtem bámultam rá, hátha rám fog nézni, és röhögve a képembe mondja, hogy az egész csak vicc volt. De nem így történt.
Tabi szemei elkerekedtek, és úgy bámulta YoSeobot. Ajajj, itt balhé lesz.
- Mit mondtál? Rá akarsz hajtani a barátnőmre? - kérdezte.
- Ezt egy szóval sem említettem. Annyi, hogy szerintem felesleges járnotok. Egyikőtök sem szereti a másikat. - Volt igazság abban, amit mondott, de megbántott az első mondatával. De komolyan voltam olyan naiv, és elhittem, hogy bejövök neki? Ő is csak a tánctudásom miatt akar velem kikezdeni…
- Hagyjatok már békén! - szólaltam meg. Azt hiszem, mindenki engem nézett, még az is, aki nem velünk társalgott.
- Nem vagyok egy baba, amit mindenki kedvére birtokolhat. Komolyan. Veled - néztem Tabira - Szakítok, mert ennek a kapcsolatnak két hét is bőven is elég volt. Veled - néztem YoSeobra - Nem beszélek többé. És veled - néztem Nanára - Majd még beszélnem kell. De most ha nem haragszotok, visszamegyek megcsinálni a hajam - mondtam végig a szónoklatomat.
Mindenki szinte szájtátva meredt rám. Általában kedves szoktam lenni, de ez a suli teljesen megváltoztatott.
Dúlva-fúlva mentem vissza az öltözőbe, és szárítottam be a hajamat.
- Minden oké? - nézett rám Minri.
- Aha - feleltem. Kicsit se látszódott, hogy hazugság az egész.
Senki nem szólt hozzám, talán érezték a fekete aurámat.
- Öt perc, és ti jöttök - jött be NiTae.
- Kösz - válaszoltam. Felpattantam, és kimentem a színpad mellé, a kulisszákhoz. Vagyis nem is tudom, hogy hívjam. Na, a lényeg, hogy a függöny mögött álltam, és néztem az épp fellépő Secretet. Még jó, hogy NiTae szólt, mert őket mindenképp meg akartam nézni.
A táncuk tökéletes volt, de ennél is jobb volt a hangjuk. Olyan tökéletesek voltak… úgy irigyeltem őket.
A másik oldalon mentek le, így nem tudtam nekik gratulálni. A következő a 4minute volt. Ők szinte mesteri szinten adták elő a számukat. Teljesen magukkal ragadtak, és ha nem tudom, hogy egy diákbanda, akkor a rajongójuk lennék. Persze, a kettő nem zárja ki egymást.
Aztán jöttünk mi. Mivel még mindig bennem volt az indulat, fesztelen arccal léptem utoljára színpadra. Amint elfoglaltam a helyemet, indulhatott a móka.
Totális sötétségben álltunk, amikor elindult a zene. Csak hang effektus volt, de olyan hirtelen jött, hogy biztosra vettem, a közönség soraiból most mindenki minket néz.
Egy reflektor világított meg minket, de így is gyér volt a világítás. Középen álltam, és egy könnyed lábmozdulattal kezdtem - leírtam vele a levegőben egy félkört.
Aztán három rövid póz után, már indult is a szám. Nem koreai számokra táncoltunk, hanem híresebbekre, de szerintem jól sikerült.
Minden kétes érzést kiadtam magamból, ezáltal a táncom elég tüzesre sikeredett. De élveztem, hogy most csak minket néznek.
A három perc egy csettintésnek tűnt, olyan gyorsan letelt. Csalódottan mentem le a színpadról, még táncolni akartam.
- Hű, ez nagyon jó volt - mondta Chomin.
- Szerintem is - bólogatott hevesen Minri.
- Valaki nagyon tüzes volt - nézett rám szúrósan Nana.
- Jó, oké, mondd el, hogy mi bajod van velem - mondtam komolyan.
- Semmi - legyintett. Egyszerűen fogta magát, és elment mellettem. Elképedve néztem utána.
- Nyugi, van amikor ilyen - tette a vállamra a kezét Minri.
- Nem tudom megérteni, miért csinálja ezt - sóhajtottam nagyot.
- Hidd el, senki se - mondta Rin.
Végül visszamentünk az öltözőbe, és átvettük a ruhánkat. Mindenki gyorsan hazarohant, és fél óra múlva ismét a suli előtt találkoztunk. Most jött a legjobb rész, amikor bulizhatunk.
A lányok bementek, én pedig még megvártam kint IU-t. Helyette egy dühös T.O.P csörtetett felém.
- Mit képzelsz magadról? - ugrott nekem rögtön.
- Nem tudom, mire gondolsz - feleltem higgadtan.
- Mi az, hogy csak úgy szakítasz velem? - kérdezte idegesen.
- Pont úgy, ahogyan mondtad. Csak úgy szakítottam veled. Ennek már vége, nem zsarolhatsz többé - mondtam, miközben végig a szemébe néztem. Ha tartom vele a szemkontaktust, és keménynek fogok tűnni, talán nem fog bántani.
- A megállapodásunk szerint, addig járunk, amíg én jónak gondolom.
- Egy kapcsolat két emberről szól.
- Nem, ez más eset. Itt én írom a szabályokat.
- És én ebből nem kérek. Keress mást, akit zaklathatsz.
- Szórakozol velem?
- Nem, pont, hogy te szórakozol velem.
- Nem engedem, hogy szakíts.
- Te megszállott vagy - fordultam el, és elindultam a suli felé. Végig magyarázott még nekem. Nos, kicsit elegem lett belőle.
A tömeg között sikerült elvegyülnöm, de aztán ismét a kijárat felé mentem. Nem a megszokott úton, hanem az udvaron keresztül.
Épp fordultam volna be a kis folyosószerű dologra, amikor halk nevetést hallottam. Rögtön elbújtam, és úgy kukucskáltam ki a fal mögül.
Jiyong állt ott, miközben egy lányt fűzött. A lány nagyon jó hangulatában volt, mindenen nevetett. Valahonnan olyan ismerős volt…
Aztán Jiyong kicsit lentebb hajolt, és a lány nyakába csókolt. Ekkor világította meg a lány arcát - én pedig felismertem Nanát. Szinte elképedtem.
Lehetséges volna, hogy ő végig átvert minket?
A lábam a földbe gyökerezett, és nem tudtam, mit tehetnék. Nem tehetek úgy, mintha nem is láttam volna semmit. De nem is ugorhatok most rögtön neki, és számon kérni rajta mindent. Fogalmam sem volt, mi lenne a helyes út…
Mindemellett, hatalmasat csalódtam benne. Az utóbbi két hét alatt nem volt mindig kedves, de akkor is, nagyon fontos barátnőm lett. A kapcsolatunk nem volt szokásos, mert többet veszekedtünk a kelleténél, de tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. Legalábbis én ezt hittem…
