- Micsoda? -
kérdeztem meglepődve.
- Fél óráig
azt se tudtam, mit csináljak. Csak ült, és bámult.
- Hát…
- Aztán
megölelt - mondta nevetve.
- Te jó ég,
ha még egyszer így megijesztessz! Azt hittem, hogy nem örül neki…
- Min…
valamit el kell mondanom - felelte kicsit furcsa hangon.
- Mondd -
mondtam félve.
- Szerintem
korainak találja. Azért lepődött meg annyira ezen. Mit tegyek? - kérdezte
idegesen.
- Ne
stresszelj. Ha korainak is gondolja, örül neki. Egy pici Minho van benned, és
biztosan imádja - feleltem mosolyogva.
-
Megpróbálom - mondta.
- Ne csak
próbáld! Menni fog. Ha stresszelsz, a baba lesz rosszabbul.
- Mikor
lettél te az okosabb? - kérdezte nevetve.
- Hé! -
néztem rá, majd én is nevettem. Végül visszamentünk YoSeobhoz.
- Én nem is
zavarnék tovább - mondta Rin mielőtt leült volna.
- Kikísérlek
- álltam fel.
Az ajtóban
még beszélgettünk egy kicsit, majd elment.
Nagyot
sóhajtva ültem le YoSeob ölébe, aki szórakozottan beleharapott a fülembe.
Halkan kuncogtam.
- YoSeob,
neked tényleg nem gond, hogy lesz egy babánk? - kérdeztem.
- Te megőrültél?
Ez a lehető legjobb dolog a világon! - vágta rá gondolkodás nélkül.
Rámosolyogtam, és ráhajtottam a fejem.
- Várj,
valamit elfelejtettem - állt fel egy pillanatra. Az ölébe vett addig, majd
lerakott a kanapéra. Értetlenül néztem rá, ő pedig berohant a szobájába.
Hallottam, hogy valamit nagyon keres. Már pont álltam volna fel, amikor
hatalmas mosollyal futott ki hozzám.
- Szóval,
tegnap sokat gondolkoztam. És azt hiszem, itt az ideje - kezdett bele.
Előhúzott egy dobozt a háta mögül, mire elakadt a lélegzetem. Nem, én ezt nem
hiszem el. Ez túl tökéletes.
Kinyitotta -
és benne volt egy nyaklánc. Lesújtó pillantást vetettem rá.
Nem mintha
nem örültem volna neki, mivel meseszép volt, de akkor is. Én gyűrűre
számítottam.
- Hát ez
megérte - nevetett fel hirtelen. Most már tényleg semmit nem értettem. Kérdőn
néztem rá, mire a dobozból kihúzta a nyakláncot tartó kis valamit, és alatt ott
lapult… a legszebb gyűrű, amit valaha láttam.
Beleszerettem.
Komolyan, ez szerelem volt első látásra. Eljegyzési gyűrű… a fenébe, azt majd
le kell vennem. Nem baj, majd hordani fogom én az esküvő után is. Vagy mérges
lenne rám, ha nem most lenne az esküvőnk?
- Szóval,
Shin HyoMin, hozzám jössz? - kérdezte lélegzet visszafojtva.
- Nem -
vágtam rá. Teljesen elkerekedett a szeme, és lesápadt. Az ajkai elnyíltak, és
nem akart hinni a fülének.
Aztán a
nyakába ugrottam.
- Hát
persze, te idióta - suttogtam a könnyekkel küszködve.
- El ne sírd
magad - ölelt át nevetve. Azt hiszem, mind a ketten a megszokottól eltérően
viselkedtünk…
- Miért? -
néztem a szemébe.
- Csak
vicceltem - mondta mosolyogva, és adott egy puszit az arcomra. De én többet
akartam, ezért lehunytam a szemem, és az ajkához hajoltam. Lágy, szerelemtől
fűtött csókban forrtunk össze. Ő közben megfogta a kezemet, és óvatosan ráhúzta
a gyűrűt.
Kész őrület
volt az életem. Mindenesetre azt tudtam, hogy határtalanul boldog vagyok, és
jobban szerettem YoSeobot, mint valaha. De most már más is költözött a szívembe
- a kis babáink. Mert én még mindig megrögzötten hittem, hogy ikrek lesznek.
- De azért a
nyaklánc is az enyém? - kérdeztem megszakítva a csókot csillogó szemekkel.
- Nem, azt
csak úgy heccből hoztam. Hát persze, hogy a tiéd - mondta. - Kis telhetetlen
vagy… - csóválta meg a fejét.
- Mond, hogy
szeretsz - kértem meg hirtelen.
Komolyan a
szemembe nézett, az összes eddigi viccelődésünket félretette.
- Úgy
szeretlek, mint még soha senkit. Imádlak, és ígérem, hogy mindent meg fogok
neked adni, ami csak tőlem telik. A sírig, és azon túl is szeretni foglak
téged, és a gyerekeinket - mondta.
Nem bírtam
tovább, a könnyeim lefolytak az arcomon. Annyira tökéletes pillanat volt. A nap
már ment le, így a narancssárgás fények beszöktek a hatalmas nappalink
ablakain. Ott ültünk a padlón, miközben ő átölelte a derekamat, én pedig a
nyakát. Alig volt közöttük pár centi távolság, ő pedig továbbra is mélyen a
sajátomba fúrta a tekintetét.
- Én is
szeretlek - csak ennyit bírtam nyöszörögni, aztán hozzábújtam.
Mesélnem sem
kell, hogy ezután az eljegyzés örömére, YoSeob ismét ismerkedni akart a
gyerekekkel. Mosolyogva mentem bele, és élveztem, ahogy gyengédebben bánik velem,
mint eddig. Sosem volt durva, de most különösen lágyan nyúlt hozzám.
Úgy éreztem,
körülölel a szíve, és szinte lubickolni tudtam a szerelmében. Teljesen
kitöltötte az egész testemet, és szinte felőrölte. Már régóta együtt vagyunk,
de még nem csillapodott az iránta érzett szerelmem. Remélem, mire idősek
leszünk, kicsit át fog alakulni, valami nyugisabbá.
Másnap ismét
YoSeob nélkül ébredtem fel. Hát igen, a férjem eléggé elfoglalt.
Basszus!
Azonnal
felültem az ágyban, mire rögtön megszédültem, és visszaestem. Semmi baj…
felemeltem a kezemet, azt, amin még most is ott csillogott az a gyűrű. Az én
nagybetűs gyűrűm.
Alig bírtam
felfogni. Vigyorogva keltem ki, és mentem ki a konyhába. Ott egy kis reggeli
várt, mellette pedig egy rövid levél.
Nagyon sajnálom,hogy most nem lehetek
melletted, de meló van. Sietek haza, vigyázz magadra. Szeretlek - Madárka
Elmosolyodtam,
és visszatettem a tálcára. Megettem, aztán a nappaliban ültem le. Találtam egy
nagyon jó könyvet, egész nap azt olvasgattam. Találtam egy nagyon izgalmas
könyvet.
Délfelé Rin
jött át hozzám.
Szerencsére
hatalmas mosollyal állt az ajtómban.
- Amikor
végre meg tudott szólalni, nagyon örült neki - kezdett bele köszönés nélkül.
-
Megmondtam, vagy megmondtam? - kérdeztem.
- Jó, oké,
igazad volt - mondta nevetve, mire csatlakoztam hozzá.
- És veled
mizu? - kérdezte, miközben helyet foglalt a kanapénkon.
Nem
válaszoltam, csak egy hatalmas mosoly kíséretében megmutattam neki a rejtett
kincsemet. Szinte felsikított, és elkaptam a kezemet.
- Ez azt
jelenti, hogy…
- Igen, azt
jelenti! Megkérte a kezemet - suttogtam. Úgy éreztem, hogyha hangosabban
beszélnék, az már sikítás lenne.
- De hát ez
nagyszerű! - gratulált, és láttam, hogy már valamit forgat a fejében. Ajajj,
ennek nem lesz jó vége.
Nálunk
ebédelt, mivel Minho is dolgozik. Szerettem Rinnel együtt kajálni, mert… hát
mert szerettem, és kész. Ő a legjobb barátnőm, vele mindent szeretek együtt
csinálni.
Négy felé
ment haza, úgy tűnt, mint aki siet. Nem értettem…
YoSeob
viszont nem sietett hazafelé. Vajon megint bent tartják hajnalig? Már
előfordult…
Na, ezt most
hagyjuk abba. Nem leszek az a stresszelős anyuka, aki a körmét rágva várja haza
a férjét. Ez azért tényleg nem illik hozzám.
Leültem
ismét olvasni, de nem sokáig tudtam élvezni.
Fél hatkor
egy kisebb tömeg állított be hozzám. Nem értettem, mire fel. Már nem megvolt az
áldás gratulációs akármi? Most akarnak még egyet?
- Bocsi -
állt meg előttem mosolyogva Rin.
- Tudhattam
volna - öleltem át.
Elmesélte,
hogy amint hazament, felhívta YoSeobot, és egyeztetett vele. YoSeob meg sem
lepődött, hogy máris elmondtam, hogy eljegyzett. Szóval most az eljegyzésnek
gratulálnak.
Király…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése