- Kérlek, ne - suttogtam. Már csak pár milliméter volt az ajkaink között.
- Erről lemaradtál - mondta vigyorogva, és durván megcsókolt. A fenébe…
Az alsó ajkamba harapott, ezzel ösztönözve, hogy nyissam szét az ajkaimat. Sajnos engedtem neki, mivel piszkosul jól csókolt. Lehunytam a szemem, és teljesen elfelejtettem, hogy milyen helyzetben is vagyok. Elátkoztam őt is, de legfőképpen magamat, amiért engedem neki.
A lehetetlenül hosszú csók végén lihegve kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Na, nem is kell téged annyira győzködni. Azt hittem, kitartóbb leszel - szólalt meg pimasz mosollyal az arcán. A fenébe, miért kell ilyen helyesnek lennie?
Nem, én utálom őt. És nincs időm ilyen gondolatokra sem.
- Remélem, megelégedtél ezzel, mert több nem lesz - jelentettem ki. Hogy honnan szedtem ezt a fene nagy bátorságomat? Valaki keresse meg helyettem azt, aki tudja a választ.
- Szeretnéd - felelte, és ismét heves csókcsatába kezdtünk.
Annyira összekeveredtek bennem az érzések. Az egyik felem sikított a megmentőért, aki majd kiment ebből a helyzetből, a másik felem pedig még többre vágyott.
- Mostantól mindenkinek azt fogod mondani, hogy járunk - jelentette ki, ezzel megszakítva a csókot.
- Mi? - kérdeztem riadtan.
- Jól hallottad. Ezzel torlom meg, hogy elvetted a táncosainkat.
- De én ebbe nem fogok belemenni! - jelentettem ki.
- Mit mondtál? - kérdezte, és a szeme ismét villámokat szórt.
- Azt, hogy benne vagyok - nyüszögtem.
- Tökéletes.
- De ez mire jó neked? - kérdeztem suttogva.
- Az maradjon az én titkom. Ja, és holnap együtt jövünk suliba - mondta, aztán elment.
A fal mellett lecsúsztam, és szaporán vettem a levegőket. Basszus, basszus, basszus! Hogy mehettem én ebbe bele?
A mély gondolataimból a csengő ébresztett fel. Felkászálódtam, és rohantam a galéria felé. Legalább az vigasztal, hogy még élek. De milyen áron?
A lányok ott vártak, ahol én ültem eleinte.
- Hol voltál? Az első próbáról késel? - vont kérdőre Nana.
- Én… elmondom, csak nem itt… menjünk ki az udvarra - tanácsoltam. Mindenki csendben követett. Ami azt illeti, nagyon sokan megnéztek minket. Azt hiszem, korán rá fognak jönni, hogy valamiben sántikálunk. Főleg, ha azt is észreveszik, hogy én meg T.O.P járunk.
Olyan szánalmasnak éreztem kimondani magamban is. De amikor a lányoknak mondtam el, még szánalmasabbnak éreztem magam. Mégis hogy fognak így felnézni rám?
- Nem értem, mire fel találta ezt ki, de valami biztos áll a háttérben. A lényeg, hogy ne mondj el neki semmit, hogy milyen számra próbálunk, a koreográfiánkat, az edzéseink időpontját… semmit. Majd idővel rád fog unni, mivel mindenkivel ezt teszi. Ha idegesítő leszel, akkor két nap múlva dobni fog - jelentette ki Nana a sztorim végén.
Hát, ez nagyon megnyugtatott.
Utána elkezdtünk táncolni. Csak bemelegítettünk, de ennek végül is semmi értelme nem volt. A zenéről fogalmunk sem volt. De komolyan. Tanácstalanul ültünk körben, és némán merültünk a gondolatainkba.
- Na jó, ennek semmi értelme! Most menjen mindenki haza, és holnapra írja fel egy lapra, hogy kinek melyik szám tetszik. Aztán közösen kiválasztjuk, hogy melyik lesz - mondta Nana. Irigyeltem. Ő tényleg vezetésre termett, én pedig úgy éreztem, eltörpülök mellette.
Felálltunk, és elköszönve indultunk haza. Holnap végre péntek. Pontosan két hetünk marad, hogy felkészüljünk. Akárhonnan is nézem, ez nem valami biztató.
*Nana POV*
Elköszöntem a lányoktól, és elindultam az utcán. Miután már nem láttam őket, visszamentem a suliba. A tornaterem felé vettem az irányt, tudtam, hogy most mind ott vannak.
- Nem értem, miért teszed ezt - mondtam rögtön, miután belöktem az ajtót.
- Neked is szia - köszönt vigyorogva Tabi.
- Nem válaszoltál - álltam meg előtte karba tett kezekkel, és dobolni kezdtem az ujjaimmal.
- Mert jónak látom. És fogadd el, hogy van valami, amit nem te irányítasz.
- Ha így állunk, hát legyen - mosolyodtam el gonoszul. Ezt meg fogja bánni.
- Amúgy is, még van képed idejönni? - kérdezte, miközben a szemöldöke a magasba szaladt. Lenéző pillantást vetett rám, de ez engem már régen nem hatott meg.
- Hogy van képem idejönni? Pont te kérdezed ezt? - kérdeztem vissza. Nem szólalt meg, csak maga elé meredt. Igen, azért mégiscsak a kezdetektől fogva a táncosuk vagyok, bármilyen ütőkártyát fel tudok használni ellenük.
- Nana, kijönnél egy pillanatra? - kérdezte Jiyong.
Nem feleltem, csak bólintottam, és elindultam. Kint már senki nem volt a folyosókon, csak ketten álltunk ott.
- Miért teszed ezt? Velünk… velem… - kezdett bele.
- Nem csak Tempo-nak lehetnek meg a titkai - feleltem titokzatosan. Én sosem engedtem, hogy valaki valami felhasználhatót szerezzen ellenem. Már megtanultam a leckét, tanultam a hibámból.
- Látom, te már sosem fogsz megváltozni - mondta fájdalmas mosollyal.
- Ez mind, amit mondani akartál? - kérdeztem.
- A lány… Ari. Tudod, hogy ki ő, igaz?
- Pontosan.
- Nem látom, mi célod van vele - fürkészte a szemeim. Sajnálom, itt nem fogsz választ találni.
- Nem is neked kell.
- Miért térsz ki a kérdéseim elől mindig? - kérdezte, és közelebb lépett. Nem hátráltam el, hagytam, hogy a derekamra tegye a kezét, és finoman átöleljen. A homlokát az enyémnek támasztotta.
- Mert - feleltem.
Ajkait az enyémekre tapasztotta, és miután engedtem, elmélyítette a csókunkat. Hiába, van, ami sosem fog változni. A gyengeségem.
Mielőtt még lebuktunk volna, megszakította a csókot, és visszament a terembe. Nagyot sóhajtottam, és végre én is mehettem.
Sajnos, még nem haza. Előtte volt még egy pár elintézni valóm…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése