Yeoboseyo! (Sehun)

A csapatmegbeszélés sokáig tartott, és az sem segített rajtam, hogy már három napja nem aludtam. A szemeim egyre inkább le akartak csukódni, én pedig merev elszántsággal küzdöttem ellene.
A fő koreográfus hirtelen csapta össze a tenyereit, nem csak én eszméltem fel erre, hanem sokan mások is.
- Mindegy - sóhajtott nagyot, bal kezével a halántékát kezdte el masszírozni. - Reggel nyolc órakor várok mindenkit a B teremben - zárta le mondókáját.
Úgy tettem, mintha valamit keresnék a táskámban, de ez csak egy indok volt, míg megvártam, hogy a többi táncos kimenjen. Nem kellett sokat várni, hiszen mindenki fáradt volt már, és ez az öt óra alvás sokat jelent nekünk.
Mielőtt felálltam, szétnéztem, és láttam, hogy egyedül maradtam a teremben. Követtem a koreográfus útját, pontosan az irodájába.
- Jó estét - hajoltam meg előtte.
- Tudom, mit akarsz - jelentette ki, rám se nézve. - Már hallottam rólad. De én nem fogom teljesíteni a kérésed.
- Te-tessék? - kérdeztem vissza meghökkenve.
- Ha táncolni akarsz, akkor táncolj úgy és ott, ahol a helyed van. Ha a hátsó sorban akarsz megbújni, akkor akár el is mehetsz nyugodtan.
Képtelen voltam megszólalni, semmi értelmes nem jutott az eszembe.
- Mehetsz is, ha nincs más - bökött az ajtó felé lustán.
Egy súlyos pillanat erejéig csak néztem, és azt kívántam, bárcsak megértené, hogy mit érzek. De nem várhatok el semmit ettől a hideg embertől, aki arra sem méltat, hogy rám nézzen.
Elfordultam tőle, már épp kiléptem volna az ajtón, amikor meghallottam a hangját.
- Azért remélem a tánc mellett döntesz, és találkozunk a próbán - mondta.
Nem néztem hátra, nem volt szükségem arra, hogy a reménykedő tekintetével találjam szembe magam.
- Jó éjt - suttogtam, majd elindultam a szobám felé.
A harmadik emeleti előtérben álltam meg, egy gombnyomás után várakoztam a liftre. Furcsa hangokat hallottam a hátam mögül, és áldottam az eget azért, mert engem nem ajándékozott meg olyan tulajdonságokkal, mint a kielégíthetetlen kíváncsiság. Egy nagyobb társaság ért mellém, és szerencsére észre sem vettek engem.

A reggel nyolc óra hamar eljött, éreztem, hogy egy teljes napot tudnék még aludni. De arra gondolva, hogy egész nap táncolhatok ismét, majd kiugrottam a bőrömből. Egy kényelmes térdig érő cicanadrágot vettem fel egy bő pólóval. Magas lófarokba kötöttem fel szorosan a hajamat, majd megmostam az arcomat, aminek hatására a maradék álom is kiszökött a szememből.
A folyosón találkoztam Soominnel, a jövőbeli csapattársammal.
- Jó reggelt, HeeYoung - köszönt mosolyogva.
- Jó reggelt, unnnie - feleltem.
- Na, a múltkor mondtam, hogy egyidősek vagyunk, nem kell unnie-nak szólítanod!
Elpirulva hajtottam le a fejemet, legszívesebben a hajam mögé bújtam volna, de sajnos felfogtam az egészet...
A liftben Soomin végig beszélgetett velem... vagyis ő beszélt, én pedig hallgattam. A legtöbb barátom már megszokta, hogy hallgatag vagyok, de az itt lévők közül rendesen kilógtam a sorból.
Az SM vállalat egyik gyakornoka vagyok, a csapatunk bármikor debütálhat, ha a főnök úgy érzi. Öten vagyunk a csapatban, én a fő énekes pozícióban vagyok, de mindent szívesen csinálok. Már három éve vagyok gyakornok, néha részt vettem háttértáncosként egy-két fellépésen, hogy a debütálás előtt is megismerkedhesse a tömeggel. A következő, és valószínűleg utolsó ilyen beugrásom az EXO koncertjén lesz, egy hét múlva. A csapatból csak Soomin és én táncolunk most, a vezetőség úgy ítélte meg, hogy a többieknek már van elég tapasztalata. És ami azt illeti, szerintem Soominnek is...
Egyedül én lógok ki a sorból. Ezért kérek meg minden koreográfust, hogy lehetőleg a legutolsó sorba rakjon, ahol a legtöbb ember fed engem.
Nem félek a tömegtől, egyáltalán nincs rám hatással. És akármennyire is szeretek táncolni, úgy érzem, még közel sem vagyok azon a szinten, amelyen a többiek, ezért minden nap keményen gyakorlok, de semmi fejlődést nem látok... Talán igaza van a koreográfusnak, és el kellene mennem, ameddig még megtehetem.
De az a helyzet, hogy ez az életem. Sehol máshol nem tudom magam elképzelni, csak a színpadon, ahol énekelhetek és táncolhatok.

Tíz óra tömény gyakorlás után alig bírtam elküzdeni magam az előtérben álló üdítő-automatáig. Hangosan lihegtem a kemény táncolás végett.
A koreográfus betartotta a szavát. Nem csak hogy nem az utolsó sorba tett, hanem egyenesen az elsőbe, egyenesen Soomin mellé... Úgy éreztem, folyamatosan megaláznak ezzel, mert még én is összehasonlítottam magunkat. Ő ragyogott, mikor táncolt, minden mozdulatot elsőre elsajátított, saját stílusát is belevitte, amire csak egy vérprofi képes.
És én?
Csetlettem, botlottam, mint valami kezdő... többször is a sírás határát feszegettem, ezen pedig még inkább feldühödtem.
- Nekem is veszel egyet? - kérdezte valaki mögöttem. Gondolom, nem nekem szólt, ezért arrébb álltam, hogy odaférhessenek. Valamiért a kérdezőre néztem, így egy igazán kellemetlen helyzetbe kerültem.
Sehun volt az, és teljesen egyedül állt ott. Tehát tőlem kérdezte...
- Persze - suttogtam idegesen. Kihalásztam a pénztárcámból egy kis aprót, majd be is dobtam a gépbe.
- Köszönöm - mondta, miközben megnyomta az ásványvíz gombját. - A pénzt fent hagytam a szobámban, elképzelni sem tudom, mi lenne most velem - sóhajtott nagyot.
Csendesen néztem, öntudatlanul az ajkamba haraptam.
A víz hangosan esett le az addigi helyéről, amit Sehun ki is vett, és felém tartotta.
- Megmentettél - szólalt meg mosolyogva, majd rám kacsintott.
Elkerekedett szemekkel bámultam, a szívem azt hittem, mentem kiugrik a helyéről. A vér sebesebben áramlott az ereimben, éreztem, ahogyan az arcom pillanatról pillanatra egyre jobban forrósodik.
A maknae közelebb lépett hozzám, szabad kezével az arcom felé közelített. Mellkasom vészesen gyorsan emelkedett, majd süllyedt. Ha ezt így folytatom, el fogok ájulni...
Ujjaival az ajkamhoz ért - lágyan kihúzta fogaim szorítása alól az alsó ajkamat. A testem felett továbbra sem tudtam uralkodni, megkövülten álltam előtte, akár egy szobor.
- Így ni - jelentette ki, csak akkor vettem észre, hogy ő még mindig mosolyog. - És... - mosolyra húzta a szám szélét, én pedig képtelen voltam megállni, hogy ne mosolyogjak igazából is.
- Sokkal jobb így - bólintott nagyot.
Sehun elsétált mellettem, valószínűleg visszament a barátaihoz. Nem tudtam megmozdulni, további perceken keresztül még mindig az ő hatása alatt álltam. Azon csodálkoztam, hogy a lábaim stabilak, és nem remegnek.
Vajon ha befutok, én is ilyen karizmatikus leszek?
Ha befutsz. Lásd be HeeYoung, a jelen állásban semmi esélyed rá... - suttogta egy sötét hang bennem. Erre a gondolatra újra elkeseredtem, majd megráztam a fejemet.
Nem, nem adhatom fel most. Több ezer jelentkező közül választottak ki engem, valószínűleg nem a semmiért.
Visszamentem a terembe, a fél órás szünet után pedig még keményebben vettem a táncot. A tükörben végig magamat néztem, minden egyes újabb próbálkozásnál javultam, a mozdulataim szebbek lettek.
Próbáltam ezzel takarózni, de a valóság az, hogy csak féltem Sehunra nézni. Mivel egy idolokkal foglalkozó cégnél vagyok - és ha sikerül én is az leszek -, csupa helyes fiúval dolgozok együtt nap mint nap. Azt hinné az ember, hogy három év után megtanultam ezt kezelni...
De a maknae valahogy kicselezte az összes eddigi tapasztalatom, szabályaim, tudtán kívül megkerült mindent bennem, akaratlanul megtalálva és kinyitva a kiskapukat.
- Rendben - szólalt meg a koreográfus, miután leállította a zenét. Elég volt egyetlen pillantás az arcára, mindenki tudhatta, hogy nincs megelégedve a teljesítményünkkel.
- Hétre várok mindenkit ugyanitt... pihenjétek ki magatokat, mert a legjobb formátokat akarom látni - mondta szigorúan.
Egy apró sóhaj hagyta el a számat. A legtöbben pakolni kezdtek, én ismét a táskámban kutattam, de ezúttal okkal is. Miután megtaláltam a pénztárcám, megnéztem, mennyi pénz van benne. Miután lecsekkoltam, a vállamra vettem a táskát és a bejárat felé indultam. Az épület előtt alig tudtam megtenni pár lépést, amikor észrevettem, hogy valaki mellettem jön. Eleinte azt hittem, hogy pont csak akkor indult el az az illető is, de kissé távolabb lépve tőle, miután ismét mellém lépett, rájöttem, hogy ez nem véletlen. Az arcára néztem, abban reménykedve, hogy valamelyik csapattársam lesz az.
De ők megszólítottak volna, ez pedig azonnal megfordult a fejemben.
Nem szóltam hozzá, nem tudtam volna mit mondani. A sétálást sem tudtam folytatni, dermedten figyeltem ismét, ahogyan szembefordul velem.
- Elkísérlek, nem baj? - kérdezte vidáman.
Most komolyan?
Megráztam a fejemet, majd rászántam magamat, hogy tovább induljak. Mereven a földet néztem, nehogy elessek valamiben.
Életemben először éreztem azt, hogy zavar a csend. Valamit mondani akartam neki, hallani akartam a hangját, de semmi nem jutott eszembe. Nem szoktam bájcsevegni senkivel, az esetek többségében meg sem szólalok.
- Mióta vagy gyakornok? Ismerősnek tűnsz - törte meg a csendet Sehun.
- Három éve - feleltem halkan.
- Az szép! Sooman berakott már valamilyen csapatba?
Válasz helyett csak bólogattam.
- Mindig ilyen csendes vagy, vagy csak az én társaságomban?
Kérdésére teljesen elpirultam, és lehajtottam a fejemet. Már pont nyúltam volna a hajamhoz, amikor eszembe jutott - aznap már másodjára -, hogy felkötöttem. Komolyan, inkább megsülök, de soha többé nem kötöm fel.
- Szóval? - kérdezett ismét.
- Mindig ilyen vagyok - suttogtam alig hallható hangon. Egyre inkább zavarban éreztem magamat, annyira, hogy észre sem vettem, hogy már rég elsétáltam a bolt mellett.
Ismét megálltam, és meg akartam fordulni, amikor a hangja megállított.
- Így próbálsz meg lerázni? - szólt kicsit hangosabban. Felé fordultam, ujjaimat összekulcsoltam a testem előtt.
- Nem - ráztam meg a fejemet. - Csak...
Mégis hogyan mondhatnám meg neki, hogy elterelte mindenről a figyelmemet?
Sehun közelebb lépett hozzám, az ujjaival ismét megérintette az ajkamat, pont ugyanúgy, mint délután.
- Rossz szokás - csóválta meg a fejét, de vigyora elárulta, hogy neki nincs ellenére.
- Sajnálom. - Nem sok maradt a hangomból a közelsége miatt, így szinte már csak tátogtam.
- Én sajnálom - mondta.
Nem voltam már értetlen kislány, rögtön kitaláltam, hogy mit fog tenni. Valamiért mégis meglepetésként ért, mikor a száját megéreztem a sajátomon. Talán azért, mert felnéztem rá, vagy esetleg mert ő különleges volt számomra, sokként ért, hogy milyen jól csókol. Belefeledkeztem, és hálás voltam neki, amikor átölelte a csípőmet, nehogy elessek.
Isten hozott, gyenge térdek. Nem hiányoztál.
Egyszerre volt túl rövid a pillanat és a végtelenségig tartó. Mikor elengedett, arra gondoltam, miért nem tartott még egy kicsivel tovább...
De nekem ez tilos volt. Az utcán voltunk, őt bármikor felismerhették, nekem pedig csak a debütálásomat követő harmadik évben lehetett bárminemű kapcsolatom.
Amint ez realizálódott bennem, képtelen voltam tovább előtte állni, olyan közel hozzá. Kibontakoztam az öleléséből, majd befutottam abba a boltba, ahová mindig járok.
Már tudtam, hol találom az energiaitalokat, tehát nem ment el sok idő a kereséssel. Miután fizettem, lehajtott fejjel, gyors tempóban mentem vissza az SM épületébe. Kerestem egy kisebb, üres gyakorló termet, majd miután megittam az energiaitalt, táncolni kezdtem.
Az erőmből csak két óra futotta, már nem bírtam tovább. Megadtam magam remegő lábaimnak, lezuhantam a földre. Lehunytam a szemeimet, nagyot sóhajtottam.
Istenem, képes lennék itt elaludni...
- Nagyon ügyes vagy, de miért nem alszol? - hallottam meg ismét Sehun hangját.
A másodperc törtrésze alatt felültem, és néztem, ahogyan besétál, majd leül velem szemben.
- Mióta figyelsz? - kérdeztem szinte remegve.
- Nagyjából azóta, hogy elkezdtél gyakorolni. Nem vagy fáradt?
Csak egy apró bólintás volt a válasz részemről.
- De te is biztos fáradt lehetsz - suttogtam. Lesütöttem a szemeim, átható pillantása zavarba hozott.
- Tudod mit? - kérdezte, miközben felállt. - Debütálj gyorsan, hogy leteljen az a három év - mondta mosolyogva, felém nyújtotta a kezét.
Ismét az ajkamba haraptam, a kezemet az övébe tettem, és hagytam, hogy segítsen felállni.
- Mindent beleadok - feleltem, a szemeim csillogni kezdtek az elfojtott könnyektől.
Sehun nem mondott semmit, csak biztatóan mosolygott.
Tisztában voltam azzal, hogy nem fog rám várni. Ő már lehúzta a három évet, ha lát egy csinos lányt, nyugodtan megtehet már érte bármit, nem fog eszébe jutni a félős, gyakornok lány, aki aznap magában megfogadta, hogy harcolni fog érte.
Egy gyakornok lány, aki el akarja érni a csillagokat, meg akarja magát égetni, lángolni az Ő tüzében.