Fáradtan nyitogattam a szemeimet. Úgy éreztem, mintha ólom nehezedett volna rájuk. A nap már magasan járt, így a szemembe világított. Le kellene húznom a rolót.
Fel akartam ülni, de abban a pillanatban iszonyatos fejfájás hasított belém. Nyöszörögve fordultam oldalra. Kezemmel a hajamba túrtam, hátha valahogy enyhíteni tudom, de nem sikerült.
Kell egy fejfájás csillapító. De ahhoz fel kell állnom.
A takaró a derekamon pihent, de rögtön a sarokba hajítottam. Valaki mellettem mély hangon nyöszörögni kezdett.
Ijedten kaptam oda a pillantásom.
Mégis mi a francot keres YongGuk az ágyamban FÉLMEZTELENÜL????
Szűzmáriaszentjózsef, mit tettem? (Ezt így egyben).
Gondoljuk végig az eseményeket. Odáig tiszta, hogy elmentek. Megvacsoráztunk, aztán ittam egy kicsit. Kimentem a friss levegőre, és Daehyunnal beszélgettem. Konkrétan bevallotta, hogy bejövök neki, és szakítsak YoSeobbal. Majd valahogy ezt is meg kell beszélnem vele.
Aztán… erősen gondolkoztam. Daehyun megcsókolt. Igen, ez megvan. De utána…? Mi történt? Egyféleképpen tudhatom meg.
- YongGuk, kelj fel - kezdtem el mozgatni a vállát.
- Mi van? - morgott valami eszméletlen kedves hangon.
- Mi történt tegnap? Miért vagy itt? - kérdeztem.
- Gondolhattam volna, hogy nem emlékszel…
- De segíthetnél emlékezni, hogy milyen hülyeséget csináltam. Én mondtam el, hogy hol lakok, vagy tudtad?
- Ha tudnád, mi minden mást mondtál még - nézett oldalra nevetve.
- Kérlek, mond el - néztem rá könyörgő szemekkel. Egyszerűen hihetetlen, hogy semmire nem emlékszem…
- Rendben. Elmondom, de csak akkor, ha az egész napot velem töltöd. Kísérj el mindenhová. A menedzserem ma nem ér rá, szóval valakit kerítenem kell.
- De… - Erősen törni kezdtem a fejem. Egész nap aludni akartam, de tudnék úgy tovább élni, hogy nem tudom, mit csináltam? - Legyen. De meg kell esküdnöd, hogy a nap végén elmondod - mentem bele végül.
- Jó, de még had aludjak egy kicsit - fordult oldalra.
- Nem! Először is, fel kell mennünk hozzátok, mert át kellene öltöznöd - jelentettem ki.
- Egyes szám - motyogta.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Egyes számban mondd. Egyedül élek - mondta nagyot sóhajtva.
- Micsoda?
- Mit kell ezen csodálkozni? - kérdezte még mindig álmosan.
- Lényegtelen. Kelj fel. Elviszem magunkat.
- Biztos jó ötlet másnaposan vezetni?
- Mióta felébredtem, háromszor kijózanodtam. Meg amúgy is, ha beveszek egy fejfájás csillapítót, nem lesz semmi bajom - mondtam, majd felálltam, és kitotyogtam a konyhába.
Lázasan próbáltam visszaemlékezni, de semmi.
Miután megtaláltam a gyógyszeres ládám, egy pohár vízzel megittam a gyógyszert. Utána kitessékeltek YongGukot a szobámból, majd átöltöztem.
Aztán végre indulhattunk. Elég messze lakott tőlem, és nem valami érthetően magyarázott. Pl. egyszer nem tudtam kivenni, hogy mit mondott, ezért lefordultam balra, de kiderült, hogy egyenesen kellett volna tovább menni.
Másfél óra múlva értünk oda. Egy emeletes házban lakott.
- Gyere fel, ne kuksolj itt egyedül - mondta, miközben kiszállt. Csak bólintottam, és elindultam utána.
A lakása egyszerű volt. A bejárati ajtó mögött egy folyosó,balra egy nappali, egyenesen (szerintem) a háló, jobbra pedig a konyha. Én itt ültem le, és míg YongGuk elkészült, csináltam magamnak egy kávét. Tudom, kicsit köcsögség más konyhájában kiszolgálni magam kérdés nélkül, de jelen pillanatban a fél országomat eladtam volna egy kis koffeinért. Mentségemre szóljon, hogy neki is csináltam.
- Mondani is akartam, hogy nyugodtan szolgáld ki magad - ült le velem szemben, és vette magához a kis pohárkát. Belekortyolt, de aztán fintorgott egyet.
- Mi az? - kérdeztem vádlón.
- Kicsit édes…
- Nem, ez így tökéletes - szögeztem le.
- Neked - zárta le a témát. Nem volt erőm veszekedni.
Néma csendben ittuk meg a kávét. Utána a csapba rakta, majd indultunk is. Az első állomásunk egy interjú volt. Nem ment le valami gyorsan, plusz ugráltattak is az emberek. (A pofátlanság határát súrolták).
Aztán egy gyorskajáldában ültünk be. Itt már beszélgettünk, sőt, ugrattuk egymást.
- Hé, ideadnád a ketchupot? - kérdezte.
- Persze - dobtam oda neki.
- Vigyázzál magadra, mert a végén azt hiszem, merényletet akarsz elkövetni ellenem - mondta színlelt komolysággal.
- Megsúgok neked valamit. Ha meg akarnálak öletni, csak itt hagynálak.
- Jogos - mondta nevetve, majd bekapott egy sült krumplit.
A délutáni programunk a srácokkal egy közös fotózás volt. YongGuk elment a sminkeshez, én pedig leültem az egyik ablakba.
- Hana! Hana! - rohant oda hozzám Zelo.
- Tessék? - kérdeztem kedvesen.
- Kérlek, gyere ki velem a boltba - nézett rám boci szemekkel.
- Mégis miért?
- Mert nekem nyalóka kell - vágott egy cuki fintort.
- Menjünk - álltam fel nagyot sóhajtva.
Elég furcsa páros lehettünk, mert az emberek rendesen megbámultak minket.
- Egyébként a tegnap miatt ne érezd magad rosszul - mondta hirtelen. A boltban álltunk, és vártam, hogy válasszon.
- Tessék? - kérdeztem leesett állal.
- Daehyun miatt. Nem kell zavarban lenned, mindent láttam - mondta pajkos mosollyal. Kikészít ez a srác.
- Micsoda? És ezt miért csak most mondod?
- Mondjuk, mert most találkoztunk?
- Jó, rendben. De… miért is nem kellene rosszul éreznem magam?
- A te helyedben, én azon problémáznék, hogy bejövök neki, és hogyan fogom ezt megoldani. De nem kell paráznod. Deahyunnak egy teljesen más csaj jön be, csak így próbálja meg elfelejteni - felelte nemes egyszerűséggel.
Micsoda?
Nagyon mérges lettem. Szóval csak kihasznált a kis hülye. Na, ezért majd kapni fog…
De a bűntudatom nem múlt el. Ugyanúgy ott maradt a szívemben, hogy megcsaltam a szerelmemet.
Visszamentünk, és ismét elfoglaltam a helyemet az ablak mellett. Most Daehyun közeledett felém.
- Hana, beszélnünk kell - mondta.
- Szerintem is - bólintottam mérgesen. Nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét, és kifelé indult. Követtem, és a hátsó ajtón át mentünk ki.
- Szóval? - kérdeztem.
- Sajnálom. Nem akartam semmit sem elrontani, és ha YoSeob hazajön, tőle is bocsánatot kérek. Csak a kelleténél egy kicsit többet ittam. Elnézést - hajolt meg előttem.
Úristen, egy férfi hajol meg nekem? Az állam ismét a földet verdeste.
Eleinte nem tudtam megszólalni. De aztán próbálkoztam egy kicsit.
- Daehyun… nem kell ez - tettem a vállára a kezeim, mire felegyenesedett.
- De tényleg sajnálom - láttam a szemeiben, hogy komolyan gondolja.
- Semmi baj, felejtsük el. Többet úgy sem fog megismétlődni, inkább maradjunk barátok - mondtam mosolyogva.
- Tényleg?
- Tényleg - bólintottam. Elmosolyodott, aminek örültem.
Ennyire naiv csak én lehetek, hogy rögtön megbocsátottam neki. De egyszerűen nem voltam képes sokáig rosszban lenni valakivel.
- Visszamegyünk? - kérdezte.
- Igen - indultam volna el, de hirtelen megcsörrent a telefonom. Megálltam, és kivettem a zsebemből. A kijelzőre sem kellett néznem, hogy tudjam, ki az.
YoSeob.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése