Dangerous Game 1. rész

Egy iskola, ahol csak az számít, mennyire tudsz énekelni.

A "menők" az énekesek. Különböző bandákat alapítanak, és minden évben az iskola tehetségkutatóján összecsapnak. Az új diákok is bandákat alapítanak, vannak, akiket elnyomnak, vannak, akiket felhúznak.

Kang Ari szülei vidékről Seoul-ba költöznek, így iskolaváltásra kényszerül. Mindig is jeleskedett a művészeti ágazatokban, ezért beíratják a Seoul-i Művészeti Gimnáziumba. Akkor még nem is tudja, mi vár rá.

Az első napon kiközösítik, mivel rájönnek, hogy botfülű. Ha esetleg egy hang ki is jön a száján, az 100%, hogy hamis.

Az új tanév első hetén mindenki egy partin gyűlik össze hétvégén, ahol mindenki ott van, aki számít. Ari véletlen elkeveredik oda - és megváltozik az élete.

Megindul egy hatalmi játszma a nagyobb bandák között, mivel mindenki meg akarja magának szerezni Arit, és nem riadnak vissza semmiféle piszkos módszertől.

Hogy mi Ari titka, ami miatt mindenkinek kell? Milyen úton megy keresztül? Talál-e igazi barátokat, vagy végig csak az üldözött szerepét tölti be?

Egy biztos: Ari második gimnazista éve nem sikerül bukkanómentesen.

___________________

Nagyot sóhajtottam. Ugyanaz a játék fog menni, mint tavaly. Mindenkit meg kell ismernem, megjegeznem a nevét, a tulajdonságait, és emellett még barátokat is kellene találnom.

Benyitottam az osztályterembe. Egy pillanatra mindenki rám nézett, majd ment tovább a beszélgetés. Még szerencse.

A harmadik padban volt egy üres hely.

- Bocsi, leülhetek ide? - kérdeztem meg a lányt, aki az előtte ülő lánnyal beszélgetett.

- Persze - felelte mosolyogva.

- Kösz - motyogtam, és leraktam a táskám a padra, majd én is helyet foglaltam.

A két lány tovább folytatta a beszélgetést, egy csöppet sem zavartatták magukat.

- Ha jól tudom, a nyáron Key szakított a barátnőjével - suttogta a mellettem ülő.

- Komolyan?

- Hát, nem is csodálom, mivel IU kicsit más. Eléggé ellenszenveseknek kellene lenniük. Szerintem csak szórakoztak egymással - mesélte.

- De én akkor sem értem. Tavaly énekeltek is egy duettet…

- Az tavaly volt. Most már másodikosok vagyunk - felelte a másik egyszerűen.

- Egyébként hogy hívnak? - fordult felém a másik lány.

- Kang Ari vagyok - mutatkoztam be.

- Én Jun Hyosung vagyok.

- Én pedig Jung Ha Na, de mindenki csak Zingernek hív - felelte a padtársam. Ekkor jött be két másik lány. Az egyikőjük Hyosung mellett foglalt helyet, a másik pedig rám nézett.

- Zinger, nem úgy volt, és én ülök melletted? - kérdezte a karján dobolva.

- De Ji Eun, ő az új lány. Gondoltam, jobb, ha mellettem ül - felelte Zinger. Ji Eun mögöttem foglalt helyet, egy másik lány mellett.

- Szia, én Han Sun Hwa vagyok - mutatkozott be, aki előttem ült.

- Kang Ari - feleltem.

- Hé, én is itt vagyok - ráncolta össze a szemöldökét Ji Eun.

- Szia - köszöntem neki.

- Én lennék a mesés Song Ji Eun -mutatott végig magán, mire a többi három lány nevetni kezdett.

- Ne nevessetek. Egyébként meg, IU, ez lesz az első óra, te meg mit csinálsz? - kérdezte a padtársához fordulva.

- Az olvasónaplómat fejezem be - mondta.

- Volt kötelező? - vonta fel a szemöldökét Hyosung. Ji Eun elvette IU füzetét, és elolvasta az elejét.

- Goethe, Az ijfú Werther szenvedései. Ez biztos nem volt kötelező - jelentette ki.

- Nem, ez ajánlott olvasmány volt.

- Úgy érzem, idén jó jegyeim lesznek - fordult előre Ji Eun.

IU csak nagyot sóhajtva vette el a füzetet, és kezdett el újra körmölni.

- Szóval, milyen műfajban vagy otthon? - kérdezte Sun Hwa.

- Te-tessék? - kérdeztem vissza. Ez meg miről zagyvál?

- Hát éneklés. Az iskolánkban leginkább a pop a népszerű, de vannak rockerek is, és emosok is.

- Éneklés?

- Igen. Biztos tudtad, hogy itt az a menő. Ha nincs hangod, két hét múlva repülsz - mondta Hyosung.

Szerencsémre ekkor lépett be a tanár, és nem kellett válaszolnom. Mégis mit fognak szólni, ha kiderül, hogy nem tudok énekelni? Egy fikarcnyit sem. De komolyan, a torkomon még soha életemben egyetlen egy tiszt hang sem jött ki.

- Kérek mindenkit, hogy rendezett párokba álljatok össze, és menjünk ki az ünnepségre - mondta mosolyogva. Első látásra szimpatikusnak tűnt a nő. Nem tudtam eljönni, amikor anya beíratott, ezért nem találkoztam vele.

Zinger mellett álltam végig. Elég unalmas volt, mit ne mondjak. Csak a szokásos szöveg, hogy mindenki nyújtsa a legjobbat, stb.

A lányok figyeltek az igazgatóra, és egy szót sem szóltak. Nálunk az évnyitón, mindenki beszélgetett, senki nem figyelt a szentbeszédre. Itt a tökéletes ellentétje volt. Szóval ilyen lenne egy művészeti suli.

De annak felettébb nem örültem, hogy az éneklés a "menő". Meg fogok halni… tényleg az lesz, mint amit a lányok mondtak, és két hét múlva kicsapnak.

Amint vége lett, visszamentünk a terembe. Csendben leültünk, és hallgattuk, ahogy az ofő végigmondja az éves programokat, aláírtuk a szokásos papírokat. Mindez három órán keresztül tartott, utána hazamehettünk.

- Hé, Ari, nem jössz velünk? Beülünk a mekibe - mondta Zinger, mikor már léptem volna le.

- De, szívesen - bólintottam.

Öten mentünk el. A meki tele volt a diákokkal. Magamnak csak egy shaket kértem, és leültünk a lányokkal. A klikkesedés még egy külsősnek is feltűnt volna. 5-6 ember mindig együtt ült, egy asztalnál. Volt pár asztal, amit pár fiatal lány körbe állt

- Hihetetlenek az elsősök. Tavaly mi nem is csináltuk ezt - sóhajtotta Sun Hwa.

- Mert mi bandát alapítottunk - felelte Ji Eun hatalmas mosollyal.

- Na kinek volt az ötlete? - húzta ki magát Hyosung.

- Tudjuk-tudjuk, a tiéd - mondta unottan Zinger, mire jót nevettem.

- Szóval, mit gondolsz, mit fogsz csinálni? Szólóban nyomod, vagy csak a szokásos énekkar, vagy esetleg valami hard rock bandához fogsz csatlakozni? - kérdezte tőlem Hyosung.

- Ami azt illeti, nem hiszem, hogy bárhová is csatlakoznék… nincs valami jó hangom… - nyögtem ki nagy nehezen.

A lányok szemei elkerekedtek, és úgy bámultak engem. Majd Ji Eun felnevetett.

- Biztos csak szerénykedik - legyintett egyet.

- Nem, tényleg nem hazudok. Nem tudok énekelni - mondtam

- De… akkor miért jöttél a mi iskolánkba? - kérdezte Zinger. Úgy éreztem, mintha egy hatalmasat estem volna a szemükben.

- Mert az előző sulim is művészeti suli volt. De én nem az ének szakról jöttem át - vallottam be. Most olyan silánynak éreztem magam.

- Hát… azért remélem valahogy túléled ezt az évet - mondta erőltetett mosollyal Hyosung.

- Túlélni? - kérdeztem riadtan.

- Nem vicceltünk - nézett rám komolyan. - Itt tényleg az éneklés számít. Innen nagyon nagy emberek kerültek ki, és a diákok úgy érzik, nem lehet elég korán elkezdeni. Biztos ismered BoA-t. Ő tavaly volt végzős nálunk.

- Micsoda?

- Igen, erről van szó. Sokan úgy csinálnak, mint mi, hogy egy együttest alapítanak. Mindenkinek van egy külön tanára, akit favorizálnak. A kérdés az, hogy kit fog favorizálni az igazgató, mert neki szinte biztos szerződést tud szerezni olyan nagy cégeknél, mint mondjuk az SM, CUBE stb.

- Én ezt nem hiszem el… - suttogtam.

- De tényleg nem tudsz énekelni? Egy kicsit sem? - kérdezte reménykedve Sun Hwa.

- Nem, tényleg nem tudok…

- Akkor… sok szerencsét - tette a vállamra a kezét Zinger.

Ezután már nem volt kedvem tovább ott maradni, ezért felálltam, és hazamentem.

Ilyen rossz első napom sem volt még… és holnap dupla énekkel kezdünk. Meg fogok halni.