*NiTae POV*
Egy SMS-t kaptam, amit rögtön meg is néztem. Hyunseungtól jött, azt írja, találkozni szeretne velem. Visszaírtam, hogy jöjjön át hozzánk, és elraktam a telefonom.
Felesleges volt, mert szinte azonnal visszaírt, hogy inkább a közeli kávézóban. Nem értettem, de írtam, hogy rendben.
Sokszor nem értem, mi folyik körülöttem. Mert a barátaimnak nagyon örülök, például Arinak, de Hyunseunggal nincs minden rendben. Nem veszekszünk, csak kezdett ellaposodni a kapcsolatunk, amitől mindig is féltem. És ami a legrosszabb - azt hiszem, be kell ismernem, hogy YoSeob viszont egyre inkább tetszik. Ami eléggé nagy baj, mert nem csak hogy Hyunseung barátja, hanem egy bandában is énekelnek.
Szánalmasnak érzem magam.
Nemhogy próbálnám menteni a menthetőt a mostani kapcsolatommal, egy újabbra vágyok. Mégis milyen barátnő tesz ilyet? Hát nem olyan, aki normális.
Felszálltam a buszra, hazamentem, gyorsan leraktam a cuccaimat, és indultam is. Nem hiszem, hogy késésben lennék, mert egy öt percre van tőlünk a kávézó.
Amint bementem, rögtön kiszúrtam Hyunseungot, mióta vörös haja van, ez könnyedén megy. Még annak idején, én bíztattam, hogy fesse be, mert jól fog neki állni. Azóta hogy bejött neki!
Leültem mellé.
- Szia - köszöntem mosolyogva. Furcsa volt, mert nem hajolt oda, hogy megcsókoljon.
Esetleg ő is…?
Miért nem rettenek meg erre a gondolatra? Ha szakítani akarna velem, szomorúnak kellene lennem, de azt hiszem, jelen pillanatban inkább örülök. Talán ennek már tényleg vége…
- Szia - köszönt vissza. - Csak arról akartam veled beszélgetni, hogy…
Neki is nehezen ment. Most már szinte 100%-osan biztos voltam abban, hogy ő is érzi azt, hogy ez már nagyon a végét járja. Talán barátokként élhetünk tovább egymás mellett. Elég fura lesz, mert a baráti körünk ugyanaz. Tulajdonképpen én kötöttem össze a Dangerius Gamet és a Beastet.
- Szóval… szakítanunk kell. Nagyon köszönöm, hogy eddig velem voltál, de ennek már nincs sok értelme. És látom rajtad, hogy YoSeob tetszik.
Az utolsó mondata hallatán még a vér is megfagyott az ereimben. Úgy éreztem magam, mint egy olcsó szappanoperában.
- Ahogy gondoltam. De szeretném, ha mi barátok lennénk, és tudnád, hogy engem ez egyáltalán nem zavarna. Sőt, baráti tanácsként megsúgom neked, hogy viszonzottak az érzelmeid - kacsintott rám. Hogy meg neki ilyen könnyedén? Még alig egy perce sem szakítottunk, ő máris segít. Van nála aranyosabb fiú a világon? Kötve hiszem.
És én mégis elpazarolom. Nem élek a lehetőséggel, pedig ilyen nem sokszor adódik egy ember életében.
- Én… - kezdtem bele, de rögtön a szavamba vágott.
- Nem kell semmit mondanod. Barátok? - nyújtotta a kezét.
- Barátok - fogtam meg a kezét, és egymásra mosolyogtunk. Felállt, és elment, amit kicsit furcsállottam. Az egész olyan gyors volt… csak egy pillanat műve. Bár, még sosem szakítottam senkivel, nem tudom, hogyan mennek az ilyen dolgok. De ha ilyen egyszerűen, az nekem csak jó.
Még egy ideig ott ültem, aztán azt gondoltam, hogy veszek valamit. Felálltam, és beálltam a sorba. Éppen azon filóztam, hogy kappuchinót vegyek, vagy forró csokit, amikor valaki gyengéden megérintette a vállamat. Hatalmasat ugrottam, mivel erre nem számítottam, és nagyon megijedtem.
- Szia - köszönt YoSeob. Emlegetett szamár, mégis hogy kerül ide?
- Helló - köszöntem azért, mert így illik. Nem szegezhetem neki rögtön, hogy miért van itt, az azért elég bunkóság lenne.
- Hyunseunggal már beszéltem, de ahogy gyanítom, te is - kezdett bele könnyedén. Elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Tessék? - Csak ennyit bírtam kinyögni.
- Most, mondjad végig? - nézett rám egy picit elpirulva. Akkor témánál vagyunk…
- Nem szükséges - feleltem egyet legyintve, és előrefordultam. - Olyan hirtelen történt minden - suttogtam. Azt hittem, nem hallotta meg, de mégis.
- Az idő csak megy, megállás nélkül, és nekünk ebbe nincsen beleszólásunk. Ahogy abba se, hogy ki tetszik meg nekünk - az utolsó szónál nézett rám. Éreztem, hogy a tekintetemet keresi, de nem mertem rá nézni. Nem lehet, hogy ő rögtön, egyből megpróbálja.
- Igazad van - válaszoltam, ugyanolyan hangerővel, mint az előbb.
A sor előrébb lendült, én pedig már kérhettem is. Végül a forró csoki mellett döntöttem, mert annyira fel vagyok pörögve, hogy este sem tudnék elaludni attól a kis koffeintől sem. Sajnos, nem a boldogság miatt vagyok felpörögve.
Az imént, azt gondoltam, hogy boldog lennék, ha szakítanánk. De most, kicsit letargikusnak éreztem magam, mert hiányozni fog. Hiányozni fog az együtt töltött idő, a közös röhögések, és a titkos csókolózás a kertünk hátuljában. Vicces volt, mert pont ők laktak mögöttünk, így tényleg oda lopóztam ki, amikor találkoztam vele.
A szüleim tudták, hogy együtt vagyunk, de apa nem helyeselte, hogy a nap minden percét legszívesebben együtt töltöttük volna. Ki érti ezt?
A rendelésemmel együtt leültünk pont ahhoz az asztalhoz, ahol Hyunseunggal beszéltem. A sors iróniája.
Mindez csak egy negyedórája történt. Olyan hihetetlennek tűnik az egész…
A forró csokimat kavargattam, miközben mélyen a gondolataimba merültem.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy YoSeob ajkai az enyémen vannak. Elkerekedett a szemem, és lenéztem rá. Az ő szemei le voltak hunyva, így nagyon aranyosnak tűnt.
Nem tudtam neki ellenállni.
A csókba persze rögtön belementem, lehunyva a szemeimet, és egy pillanatra elmosolyodva. Talán titkon már régóta vágytam erre.
Most olyan… rossznak érzem magam. Nem gondolom, hogy hazugság lenne a Hyunseunggal eltöltött idő, mert én tényleg szerettem, de a szerelem átalakult testvéri kötődésbe. Olyan volt számomra, mint egy jó báty.
Miután eltávolodott tőlem, kérdőn néztem rá.
- Beszéltem hozzád, de nem figyeltél, ezért gondoltam, "felébresztelek" - mondta fülig érő szájjal. Azonnal olvadozni kezdtem, mert nála cukibb fiú nincs is a világon.
- Hát, elég furcsa módszert találtál - feleltem kissé elpirulva, és rögtön lesütöttem a szemeimet.
- Szóval, leszel a barátnőm? - kérdezte.
- Nem lehetne ezzel várni egy kicsit? Mármint, nem miattad, hanem miattam. Még csak most szakítottam Hyunseunggal, és ez az egész gyors nekem… - feleltem. Igen, ez volt az igazság.
- Rendben - bólintott egy nagyot. Szerettem, hogy ilyen megértő, és nem kényszerít semmire.
Sokáig beszélgettünk, és egyszer sem hozódott fel ez a téma. Nagyon jól éreztem magam vele, de egyszer haza is kellett mennem.
Felálltunk, és teljesen hazáig kísért.
- Akkor holnap találkozunk - ment is volna el, de megfogtam a pulcsiját. Kérdőn nézett vissza rám.
Nem mondtam semmit, csak odaléptem hozzá, és megcsókoltam.
- És mi van azzal, hogy kell még idő? - kérdezte pimaszul mosolyogva.
- Sok idő eltelt, két óra minimum - mondtam nevetve.
- Akkor jó - válaszolta ő is nevetve, aztán még egyszer megcsókolt. Ez már komolyabb volt, mint az előbbiek, tovább is tartott.
- Most már tényleg megyek, holnap találkozunk - suttogta, adott még egy puszit, és elment.
Rettenetesen boldognak éreztem magam, amiért kissé bűntudatom is volt. Visszamentem a házba, és leültem tanulni. Ezzel csak egy probléma volt - kicsit sem tudtam koncentrálni.
Arinak ezután sehogy sem tudtam elmondani. El akartam, komolyan, de olyan boldog volt… féltem lelombozni.
Jelen
- Nos, azt hiszem gratulálnunk kellene. Egész jól helyettesítettetek minket, de tudnotok kell, hogy a nyomunkba sem érhettek - szólalt meg valaki, amint beértünk az öltözőbe.
Jelen pillanatban megsajnáltam Arit, amiért ilyen barátot fogott ki. Jobban mondva, már nem járnak, de úgy tűnik, képtelenek egymás nélkül meglenni.
- Nem is tudom, ki nyerte az iskolai versenyt - vágott vissza rögtön Ari. Bátor, mit ne mondjak.
- Nekünk sokkal nagyobb terveink vannak - mondta Seungri.
- Például? Gyerekeknek énekelni? - kérdeztem, mire négy dühös pillantást éreztem magamon.
- Az majd később kiderül - felelte T.O.P titokzatosan, és kivonultak.
- Mit kerestek itt? - kérdezte végül Ari.
- És GD miért nem volt velük? - kérdeztem én is. Eddig mindig együtt láttam őket, egy kezemen meg tudom számolni, amikor külön voltak. Annyira szerves részei voltak egymás életének, hogy már nem is emlékszem arra, amikor nem közös bandában voltak.
Ők is tavaly alapították a bandát. Nem ők a rangidős banda, mégis ők a leghíresebbek. Ennek talán az lehet az oka, hogy ők a legtehetségesebbek. Még elsősként is feltekintettem rájuk, de már csak ugyanolyan embereknek látom őket, mint mások. Akiknek jó sok tehetségük van.
A kérdésemre senki nem válaszolt, sőt, mindenki elhallgatott. Nem értettem, miért.
- Biztos azért, mert más nőcskékkel lóg - felelte végül Nana a vállát megrántva, és elkezdtünk visszaöltözni. Miután azzal végeztünk, mindenki elindult haza.
Engem YoSeob ismét elkísért. Út közben végig beszélgettünk, és sokszor nevettem. Könnyebb volt vele együtt lenni, mint azt képzeltem.
Szinte minden tökéletes. Hyunseunggal nagyon jó a viszonyunk, továbbra is sokat beszélünk, és mindenki ugyanolyan kedves hozzám. Az egyetlen egy probléma, hogy néha, amikor senki nem látja, el szoktam kapni Ari fájdalmas pillantásait. Nem akartam megbántani, ez már csak így alakult. És ahogy YoSeob mondta, nem mi választjuk, kibe leszünk szerelmesek.
A házunk előtt hosszasan megcsókolt, aztán ő is hazament.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése