- Szóval? - kérdeztem türelmetlenül.
- Hyosung mostohatestvére...
- Minél tovább húzod, annál hihetetlenebb ez az egész sztori.
- De, komolyan mondom! Hyosung mostohatestvére nem más, mint T.O.P.
- Jó, ezt nem várhatod, hogy elhiggyem. Hamarabb elhiszem, hogy Korea nagyobb, mint Japán, területileg, mint ezt.
- Akkor hidd el azt is, ha akarod. Ez az igazság - mondta ki. Ma már nem akarom még egyszer hallani ezt a mondatot.
- Ami azt illeti, tényleg igaz - szólt közbe az ismeretlen fiú.
- Te? Itt? Ismeritek egymást? - nézett rá elkerekedett szemekkel Ji Eun.
- Látásból - felelte a fiú.
- Na, ne kalandozzunk el! - szóltam közbe, mire mind a ketten rám néztek.
- Mindegy, úgyis menni készültem - vetette oda Ji Eun, és elindult. Visszatért az igazi énje.
A fiú végig kísérte a szemével, ahogy elsétál.
- Pff - mondtam ki hangosan, és én is elindultam, csak az ellenkező irányba. Miért csinálom ezt? Nem értem.
- Meg se vársz? - kérdezte nevetve a fiú, miután ismét beért.
- Nem, mert nem is ismerlek.
- Akkor várj egy pillanatot - fogta meg a csuklómat, és maga felé fordított.
A szemeimbe nézett, és elakadt a szavam. Mintha ő se tudott volna mit mondani.
Az érzelmeim összekavarodtak, és már én sem tudtam, mit akarok. A szívem hevesen kezdett el dobogni, nem tudom, miért. Az ajkamba haraptam, de nem tudtam elfordítani a fejemet.
Én nem akartam ezt.
Akkor mégis mit akarok? Örökké egy viszonzatlan szerelemben élni? - kérdeztem magamtól. Igaz.
De ennek még akkor sincs itt az ideje.
- Majd találkozunk - szólaltam meg végül halkan, és elindultam.
- Ari, egy percre - szólított meg, és én visszafordultam. Mosolyogva felém hajolt, és adott egy puszit a homlokomra.
Elkerekedett szemekkel meredtem magam elé, fogalmam sem volt, mit tehetnék. Nem értettem már saját magamat sem.
A fiú elindult, én pedig kissé későn kaptam észbe.
- Elmondod a nevedet? - kérdeztem, de nem állt meg, csak egy mosolyt küldött felém. Szóval nem. Halványan elmosolyodtam, és elindultam hazafelé.
De a mai napom még úgy tűnik, közel sem ért véget. Még az utcánkba sem tudtam befordulni, amikor megláttam Nana-t futni. Érdeklődve mentem utána, de amikor megláttam, hirtelen de ja vu fogott el.
Megint Jiyonggal volt.
- Miért teszed ezt velem? - kérdezte fojtott hangon Jiyong.
- Mert szükségem van rád.
- Úgy, hogy közben kihasználsz? Mi békén akartuk őket hagyni, komolyan.
- Tudom, de meg kellett néznem valamit...
- Már megint egyedül döntesz, engem kihagyva belőle.
- Így van rendjén. És most elengedhetnél végre.
Mielőtt még újra lelepleződtem volna, gyorsan elfutottam. Remélem, nem vesznek észre.
Egyenesen haza futottam, de még nem akartam bemenni. Csak megálltam a kerítésünk előtt, és végignéztem az utcán.
Miért ilyen bonyolult minden? Néha azt kívánom, bárcsak a doramák lennének a valóság, és a TV-ben a valóságot nézhetnénk. Persze akkor nem is azt hívnánk valóságnak. Mi lenne a neve vajon?
Leültem a járdára, és felnéztem az égre. Már délután lehetett, én pedig még nem ebédeltem. Fel kellene állnom, és bemenni, de nem volt kedvem. Tovább üldögéltem, és tovább gondolkoztam.
Tehát, nem a Beast tette, és nem is a Secret. Esetleg a Big Bang, de az előbb történt események miatt Nana-t se tudom teljesen kizárni. Bár lehet, hogy teljesen másról beszélgettek.
Nana nem fogja elmondani, ennyire már ismerem.
A fejemet a térdemre hajtottam, és kizártam mindent. Rájöttem, hogy felesleges azon gondolkozni, hogy ki volt, mert a két tagot akkor is felvettük, ha megtörtént, ha nem.
- Ari, pont érted jöttem. Ugye még nem ebédeltél? - hallottam meg Rin hangját.
- Még nem - feleltem.
- Mit csináltál amúgy? - nézett rám furcsán.
- Én csak...
- Mindegy. Gyere el velem ebédelni - vágott közbe mosolyogva.
- Rendben - bólintottam egy nagyot. Felálltam, és elindultunk. Rin közben elmondta, hogy van egy nagyon jó étterem a közelben, de nem akart egyedül menni, és rögtön rám gondolt. Végre az első ember, akinek nem én vagyok az utolsó választása.
Leültünk az egyik asztalhoz, és rettenetesen sokat ettünk. Közben nem sokat beszélgettünk, de nem is volt baj.
- Szóval, hogy vagy? - kérdezte, miután befejeztük.
- Nem ismersz véletlenül egy fiút, aki magas, sötét barna haja van, szinte már fekete, és gyönyörű szemei vannak, és izmos?
- Ari, számtalan ilyen srácot ismerek. Az iskolába is jár egy csomó ilyen.
- Megvan! Igazad van! - kiáltottam fel hirtelen.
- Mégis miben? - kérdezte nevetve.
- Biztosan az iskolából ismer engem. Erre még nem is gondoltam. Pedig milyen kézenfekvő volt...
- Elmagyaráznád úgy is, hogy én is értsem?
- Persze - bólintottam, és elmeséltem neki mindent, ami eddig történt.
- Ez szuper. Akkor majd hétfőn megkeressük - mondta a végén optimistán.
- Rin... nagyon sokan járnak az iskolába... mégis miből gondolod, hogy megtaláljuk?
- Ha ő ismer téged, azt jelenti, hogy már látott, tehát valahol ott lesz, ahol te.
- Te egy zseni vagy...
- Tudom, de nem kell rá emlékeztetni - felelte, mire mind a ketten nevetni kezdtünk.
Fizettünk, és utána el is indultunk. Út közben elmondtam neki a többi dolgot is, ami ma kiderült. Nem úgy nézett ki, mint aki meglepődött rajta. Jobbnak találtam, ha nem kérdezek rá.
Egészen a házunkig elkísért, én pedig bementem. Otthon anya mérges volt, amiért nem itthon ebédeltem, de én nem bántam. Nagyon jó volt Rinnel beszélgetni.
Felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a laptopomat. Már épp mentem volna fel a szokásos oldalakra, amikor csörögni kezdett a telefonom. Nem néztem meg a képernyőt, hanem azonnal felvettem.
- Találkoznunk kell. Gyere a buszmegállóba, most - szólt bele T.O.P. Nem tudtam válaszolni, mert rögtön lerakta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése