Killer World - Never leave me (Kyuhyun)

Figyelmeztetés: smut /erotikus jeleneteket is tartalmaz/, angst /szereplő halála/

- Majd jövök - mondta, és már ment is.
Mindig ez a mondat.
Soha nem tudom, hová megy, mit csinál, kivel, és meddig. De bízok benne, és eddig mindig visszajött.
Persze volt, hogy féltem, mert megcsal. De akkor nem jönne vissza, vagy nem hozott volna el ide.
Kyuhyun nagyon rejtélyes fiú. Az egyetemen ismertem meg, és teljesen belé szerettem. Már akkor is furcsa emberekkel barátkozott, például Yesunggal. De nem zavart, mert szerettem, teljes szívemből.
Még mielőtt befejeződött volna az egyetem, Kyuhyun elhívott magával. Azt kérte, hogy lakjak vele...
Természetesen azonnal belementem. Mai napig emlékszem, arra a beszélgetésre, ami utána zajlott le.
- De ez nem egyszerű együtt élés lenne - mondta. 
- Hát akkor bonyolult? - kérdeztem vissza nevetve. Az ő arca komor maradt, ami nagyon szokatlan volt tőle. 
- Bárcsak el tudnálak engedni... - suttogta. 
Azonnal odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam. 
- Soha, de soha ne gondolj ilyenekre. Mindegy mi történik, én veled maradok. 
- Még akkor is, ha azt kérem, hogy gyere velem egy ismeretlen helyre, ahonnan soha többé nem jöhetsz ki, nem tarthatod a szüleiddel, a barátaiddal a kapcsolatot, és mindent itt kell hagynod?
Nem értettem. De a választ biztosan tudtam. 
- Kyuhyun... senki sem olyan fontos nekem, mint te. Persze, hogy elmennék. 
Komolyan nézett a szemembe. Tehát ő halálosan komolyan gondolta az egészet? Azt kéri tőlem, hogy minden, amit eddig felépítettem... hagyjam csak úgy itt?
- Nem muszáj - törte meg a síri csendet. 
- Nem, tényleg nem muszáj. De az én életem, az én döntésem, és én azt válaszolom, hogy nem tudok nélküled élni - mondtam ki, rövid gondolkozás után. 
Mennyire megváltozott azóta a véleményem...
A kivasalt ruhákat a szekrénybe raktam, és elővettem egy könyvet a sok közül. Tényleg itt kellett élnem, és már fogalmam sincs, mióta nem hagytam el ezt a házat. Én voltam az egyetlen nő a házban, így rám maradt a takarítás, mosás, főzés, és minden egyéb házimunka. A fiúk semmit nem mondtak, hogy mivel foglalkozhatnak, de azt tudtam, hogy piszkosul gazdagok.
Amint gondoltam valamire, Kyuhyun rögtön meg is vette nekem, és az ár nem számított.
Nem akartam belegondolni, hogy honnan szerzik ezt a sok pénzt. Kyuhyun szándékosan nem mondta el nekem a foglalkozását, és soha, egy fél szóval sem célzott rá, ezért tudomásul vettem, hogy igen is van egy hatalmas titok a kapcsolatunkban.
Ezen kívül minden tökéletes volt. Bár néha fáradtnak, és züllöttnek éreztem magamat, soha nem veszekedtünk.
Egészen addig a napig...
Kyuhyun az ajtót nem egyszerűen kinyitotta, hanem bevágta azt. A kezében egy ájult lányt cipelt. Elkerekedett szemekkel néztem.
A lányt lerakta az ágyra, aki úgy nézett ki, mint egy hulla.
- Ez mégis micsoda? - kérdeztem suttogva. A hangom nem volt vádló, nyugtalan, vagy ilyesmi, sőt, teljesen nyugodt voltam.
- Munka - vonta meg a vállát.
Szóval ennyivel le is rendezte. Hát... legyen.
Elfordultam, és tovább csináltam a dolgomat. A konyhában ért utol, és átölelt hátulról.
- Egy fél óráig fog itt maradni a lány, utána el fogom vinni.
- Nem lesz baja, igaz? - kérdeztem azonnal.
- Nem garantálhatom... - felelte.
Szótlanul fordultam felé, és fájdalmasan néztem a szemébe. Az én barátom ilyen piszkos munkával keresné a kenyerét? És én ebből élek?
Lehajtottam a fejemet, és próbáltam nem erre gondolni.
- Este elmehetnénk valahová - mondta gyengéden.
Nem válaszoltam, csak megfordultam, és tovább főztem. Olyan jó lett volna elmenni kettesben, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Kyuhyun bánthat más embereket.
Miután végeztem, csak leraktam az asztalra az ételt, és visszamentem a szobánkba. A lány még mindig ott feküdt. Sajnálkozva meredtem rá, de aztán leültem a fotelba és tovább olvastam.
Mozgolódásra lettem figyelmes, ezért rögtön leraktam a könyvet. A lány ébredezni kezdett. Hirtelen ült fel az ágyban, és nézett körbe. Rajtam állapodott meg a tekintete.
- Hol vagyok? - kérdezte rémülten.
- Azt én sem tudom - feleltem szomorkás mosollyal.
- Téged is elfogtak?
Ah, igen, de csak a szívemet. De ez már nem újdonság - gondoltam magamban.
- Nem, én itt élek.
- Akkor te is közülük való vagy? - sikította.
- Én csak a háziasszony vagyok itt.
- Erőszakkal tartanak itt?
Miért kérdezősködött ennyit?
- Nem, saját akaratomból maradtam.
- Ki tudsz juttatni? - kérdezte, és felém mászott. Amint véget ért az ágy, a földön folytatta tovább az útját. A lábamnál állt meg, és a térdemre tette a kezét.
- Nem hiszem - ráztam meg a fejemet.
Megfogta a hajamat, és fájdalmasan maga felé kezdte el húzni. Szinte azonnal felsikítottam.
- Akkor felhasznállak - mondta őrült hangon.
Felállt, és a hajamat húzva engem is erre késztetett. A nyakamra rakta a kezét, és kifelé indult el.
- Mond az utat - sziszegte.
- Az az ajtó - mutattam a fürdőszobáéra. Tudtam, hogy meg is ölhet, de... ösztönösen cselekedtem.
A lábával rúgta be az ajtót, de amint meglátta, hogy rossz helyre vittem, lelökött a földre. A földet érés nagyon fájdalmas volt.
- Azt hiszed, szórakozhatsz velem? - kérdezte, és egy nagyot belém rúgott.
Összehúztam magam, és még egy rúgást elviseltem, de aztán én is támadtam. Nincs az az Isten, hogy én hagyjam magamat.
Alulról egy jól irányozott lábemeléssel állon találtam, ezért megtántorodott. Kihasználtam a kis időt, ezért rögtön felpattantam. Ütésre emeltem a kezemet, és egy nagy pofont kapott tőlem, ezzel ő esett le a földre.
Idegesen nézett fel rám, és ömlött a vér a szájából.
- Azt hiszed, szórakozhatsz velem? - Visszhangoztam a szavait. Ugyanúgy belé rúgtam, ahogyan ő az előbb nálam tette.
Kyuhyun a semmiből tűnt elő, és ütötte tarkón a lányt, aki ezzel el is ájult. Újra úgy nézett ki, mint egy zombi.
- Nem hittem, hogy ilyen belevaló csajom van - vigyorgott rám.
- Én sem - ráztam meg a fejemet, mire nevetni kezdett.
Enyhén elmosolyodtam én is. Felnyalábolta az ájult lányt a földről, és visszavitte az ágyra.
- Mindjárt indulunk. Öltözz fel - szólalt meg Kyuhyun.
Bólintottam, és elmentem készülődni. Egy nagyon szexi ruhát vettem fel, de hozzá egy sportcipőt. A ruhára pedig egy nagy ballonkabátot, a hajamat pedig eltakartam egy baseball sapkával.
Egy táskába raktam bele a magas sarkú cipőmet, meg még pár dolgot, aztán már indulásra is készen voltam.
Kyuhyun csak egyszer mért végig, aztán halványan elmosolyodott. Felkapta az ölébe a lányt, és elindult kifelé.
Még a nappaliban sem jártam, amikor Heechul hirtelen felkapott az ölébe.
- Tettesd, hogy elájultál - suttogta. Röviden bólintottam, és lehunytam a szemeimet. Ezért már megérte felvenni az álcámat...
Heechul berakott az autóba, és amint elindultunk, rögtön előre másztam. Nem akartam soha többé amellett a lány mellett lenni.
A táskából kivettem a cipőmet, és át is cseréltem. A kabátot is szétnyitottam, és sokkal jobban éreztem magam.
Elégedetten dőltem hátra, és hunytam le egy pillanatra a szemeimet.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Először le kell adnom ezt a lányt, utána pedig elviszlek egy étterembe - felelte Kyu.
Nagyon sokáig vezetett, közben pedig bekapcsoltam a rádiót. Fogalmam sincs, mikor hallhattam utoljára zenét. De nagyon élveztem.
Amint Kyuhyun lefékezett, ki is kapcsolta a rádiót.
- Maradj az autóban, és ne mozdulj meg. Ha valaki kérdezni akar valamit, akkor se - mondta komolyan, mire bólintottam.
Kiszállt, és elvitte a lányt. Hátradőltem, és csak magam elé meredtem.
A következő pillanatok nagyon hirtelen történtek meg. Csak azt hallottam, hogy betört az ablak, aztán valaki befogta egy ronggyal a számat, és minden elsötétedett.
Utána már minden homályos volt, mintha csak álmodtam volna. Egyszer, amikor felébredtem, egy lány volt a szobában, de ő megint elkábított. Amikor következőnek felébredtem, mindenhol vért láttam... mintha csak egy rémálom lett volna.
Valaki cipelt az ölében, én pedig olyan kába voltam. A mellkasát tolni kezdtem, de ő halkan nyugtatott meg. Azonnal felismertem, hogy Kyuhyun az, ezért csak újra lehunytam a nehéz pilláimat, és visszaaludtam.
Amikor következőnek felébredtem, egy hotelszobában voltam. Már tiszta volt a fejem, de nem tudtam eldönteni, hogy amiket láttam, meg is történtek, vagy csak elaludtam az autóban, és Kyuhyun hozott fel egy hotelszobába.
Fel akartam állni, de fájni kezdett mindenem. Legfőképpen, ott lent...
Elviselve a fájdalmat keltem ki az ágyból, és indultam el a konyha felé. Csak amikor elhaladtam a tükör mellett, vettem észre, hogy a csodaszép ruhám szana-széjjel van szaggatva. Tehát nem álom volt...
Kyuhyunt meg is találtam, épp az asztalnál ült.
- Mi történt? - kérdeztem. A hangom gyengébb volt, mint gondoltam volna. Úgy éreztem, mintha csak órákig kiabáltam volna.
- Felébredtél? - állt fel rögtön, és elindult felém. Szorosan magához ölelt, pont úgy, mintha soha nem akarna elengedni.
- Nem válaszoltál - szólaltam meg. Most nem voltam képes átölelni. - Itt az ideje, hogy mindent elmondj - tettem még hozzá.
Felkapott az ölébe, és bevitt a szobába, mint egy hercegnőt. Gyengéden rakott le az ágyra.
- Rendben - bólintott gondterhelt arccal. - Az egyetemen kezdődött a dolog.
- Gondoltam....
- Yesung mondta, hogy van egy ismerőse, aki bérgyilkos, és szüksége lenne pár emberre. Először mind belementünk, mert jó mókának tűnt. De nem tudtalak hátra hagyni, ezért is kértem, hogy gyere el velem. Aztán már észre sem vettük, de már nyakig benne voltunk az egészben. Ezért kellett sokszor elmennem, mert akkor végeztem el a küldetéseimet. Azért nem mehettél ki a házból se, mert ha valaki meglát, rögtön... - nem tudta végig mondani, helyette másba kezdett bele. - Tudom, nem egy rendes munka ez, és már az elején is el kellett volna mondanom, de így találtam jobbnak. Féltem, hogy...
- Összeroppanok a súlya alatt? - vágtam közbe.
- Azt hiszem, igen.
- Értem. Folytasd - mondtam neki.
- De most felbéreltek egy másik bérgyilkost, hogy fogjon el téged, ezért is vitt el az autóból. Nagyon csúnya dolgokat csináltak veled... de ne aggódj, mindet megtoroltam - mondta elsötétült tekintettel.
Ha jobban belegondolok, amikor értem jött, akkor láttam egy embert felkötve. Lehetséges lenne... hogy nem is kötéllel volt felkötve?
Az összes vér kiszaladt az arcomból. Nem akarok többé erre gondolni.
Az a férfi, akit szeretek, és aki olyan gyengéden nyúl hozzám mindig, tényleg embereket öl, ráadásul parancsszóra, kérdés nélkül. Akiért elhagytam mindenkit, egy... gyilkos. 
- Mond ki, mit gondolsz - szólalt meg.
Ránéztem, kifejezéstelen arccal.
- Nem - ráztam meg a fejemet. Felálltam, és a konyhába mentem, hátha egy kis hideg víz segít gondolkozni. Mert nekem az agyam most teljesen leállt.
Kyuhyun követett, és a derekamra téve a kezét állított meg.
- Ne csináld ezt... - suttogta.
- Mit ne csináljak? - kérdeztem vissza ugyanolyan hangerővel.
- Hát ezt...
Szembefordultam vele, és indulatosan neki szegeztem a mutató ujjamat.
- Miért ne csinálhatnám? Évekig semmit sem mondtál magadról, de én azt hittem, hogy egy üzletember vagy! Milyen hülye is voltam... ott hagytam a majdnem tökéletes életemet, egy gyilkosért!
- Akit szerettél - szólt közbe félénken.
- Akit szerettem - visszhangoztam a szavait, és nekidőltem a pultnak. Nagyot sóhajtottam, és a hajamba túrtam.
Kyu ismét átölelte a derekamat, és magához húzott. Én is átöleltem, de még mindig nem tudtam, mit gondoljak.
Felkapott az ölébe, én pedig a csípője köré fontam a lábaimat. Ajajj, ha így haladunk, nem lesz időm tisztán gondolkozni.
Ahogyan gondoltam, szinte azonnal lehúzott magához egy csókra. Sosem tudtam neki ellenállni, és ez most sem sikerült.
A csókja több év után is ugyanolyan édes volt, és szenvedélyes. A szikra csak nem akart eltűnni kettőnk közül, és ez idővel csak egy nagy tűzzé nőtte ki magát.
A hosszadalmas csók után a nyakamon kezdett el lefelé haladni. A széttépett ruhámat egyre fentebb húzta, a keze pedig a fenekemen matatott. A fejemet hátra hajtottam, és nagyot sóhajtottam.
A falnak nyomott, és csak egy kézzel tartott tovább, a másikkal a ruhát kezdte el lehámozni rólam. Már ami megmaradt belőle. Én sem tétlenkedtem, a pulcsija a földre került, és azonnal a pólójával folytattam. Elég érdekesen került le róla, de amint az megtörtént, a kezeimmel bejártam a mesés felső testét.
Levette rólam a ruhámat, és a melltartómnál sem sokáig tétovázott, a földre száműzte. Ajkaival kezdte el kényeztetni, én pedig hangosan sóhajtottam fel. A hajába túrtam, és élveztem az érintését a bőrömön.
Sokáig időzött el a melleimnél, de utána rögtön tovább is ment. A kezemmel azonban lenyúltam a nadrágjához, kioldottam az övet, a lábammal pedig le is toltam róla.
Nem tudtam tovább várni, megfogtam a hímtagját, és rövid kényeztetés után magamba vezettem.
Még jobban a falnak nyomott, és a fülembe lihegett.
- Sosem fogsz lassítani, igaz? - kérdezte, és mélyen elmerült bennem.
- Nicsak, ki beszél - feleltem mosolyogva.
Viszonozta a mosolyomat, de többet már nem beszéltünk. Pokoli tempót diktált, oda sem mertem nézni. Lehunytam a szemeimet, csak az érzésekre, az élvezetre koncentráltam.
Hirtelen hajoltam a nyakához, és adtam rá egy csókot. De nem tudtam megállni, eleinte gyengéden szívtam a bőrét, majd erősebben. Kinyitottam a szemeimet, hogy megnézzem, mit is alkottam, és amikor észrevettem a nagy foltot, büszke mosollyal dőltem hátrébb.
Fogalmam sincs, honnan merített erőt, de még gyorsabban kezdett el munkálkodni. A körmeimet a hátába véstem, és mélyebb nyomokat is hagytam rajta.
Éreztem, hogy már nem sok van hátra, de aztán hirtelen robbant bennem az orgazmus. Hangosan nyögtem fel, és hanyatlottam Kyu karjai közé.
A combomat fogta meg,és vitt be az ágyra. Lerakott, de ment is volna tovább.
Megfogtam a kezét, ezzel maradásra bírva.
- Csak egy? - kérdeztem félénken.
Szélesen vigyorodott el, és mászott felém.
- Soha ne hagyj el - suttogta a fülembe.
- Nem tudnálak - motyogtam neki vissza.
Amikor befejeztük, fáradtan esett rám, de nem éreztem nehéznek. Jó, csak vicceltem, nagyon nehéz volt, de nem zavart.
- A fenébe, nincs nálam bogyó - kaptam észhez.
- Kár, hogy soha nem lehet gyerekünk - motyogta.
- Ez van - vontam vállat.
Az igazat megvallva, sokáig fantáziáltam arról, hogy egy szép napon születik egy belevaló fiunk, őt pedig egy csodaszép kislány követné, de nem akartam senkivel sem osztozkodni Kyuhyunon. Tudom, önző vagyok, de ha egyszer már megszereztem, meg is akartam magamnak tartani.
- Jól sikerült a vacsora, nem? - kérdeztem vigyorogva. A hátát kezdtem el simogatni, így éreztem, amikor megmerevedett.
- Soha többé ne hozd fel - mondta szigorúan.
- Most miért? Megtörtént, és kész. A lényeg, hogy megmentettél. És amúgy is, alig emlékszek valamire - vontam meg a vállaimat.
Talán még az előbbi kétszeres beteljesülés hatása alatt állhattam, mert a világ most rózsaszínnek, és örömtelinek tűnt.
- Elképzelni sem tudod, mit csináltak ott veled - suttogta.
- De még mindig nem emlékszek rá. Elmúlt.
- Hogy tudod így felfogni? - fogta meg a fejét.
- Én hogy tudom ezt így felfogni? Komolyan kérdezed? Pont te? Embereket ölsz, vagy fogsz el. És én beléd lettem szerelmes, nem tudlak itt hagyni - ráztam meg a fejemet.
- Sajnálom. - Kinyitotta a szemeit, és bűnbánóan nézett rám.
- Ha azt mondod, hogy szereted a munkádat, akkor elfogadom, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba - mondtam hirtelen.
- Szeretem - válaszolta gondolkodás nélkül.
- Akkor jó - feleltem mosolyogva, és lehunytam a szemeimet. Fáradt voltam, és végre ki akartam pihenni magamat.
Arra ébredtem, hogy valaki a vállamat rázogatja. Mérgesen nyitottam ki a szemeimet.
- Öltözz, ránk találtak - mondta Kyu idegesen.
Az összes álom kiszaladt a fejemből, és úgy éreztem magam, mintha egy jó nagy adag hideg vízzel öntöttek volna le.
Felültem, és kirohantam felöltözni a konyhába. Alapból nehéz volt felvenni a ruhámat, de így, hogy alig volt már belőle valami, csak még jobban megnehezítette a dolgomat.
A cipőmet húztam felfelé, amikor Kyuhyun hirtelen kapott fel az ölébe, és már rohant is velem.
A nyaka köré fontam a kezeimet, és tudtam, hogy ismét meg fog menteni. Hihetetlen, de vissza akartam térni a régi életemhez. Nem ahhoz, amikor az egyetemen tanulnom kellett, hanem amikor a kis házunkban sütögettem, vagy épp veszekedtem a fiúkkal, ami mindig nevetésbe fordult át. Csak megint olyan nyugodt életet akartam.
Az eltelt egy napban pedig több esemény történt, mint amit képes lenne felfogni az agyam.
Kyu a lábával rúgta ki az ajtót, de még mielőtt tovább rohant volna, szétnézett a folyosón. Lift helyett a lépcsőt választotta, és egészen a garázsig futott velem. Beültetett az autóba, majd ő is beszállt a sofőr ülésre.
Egy hideg pengét éreztem meg a torkomnál.
- Nem indítanám a helyedben az autót, ha nem akarod, hogy a kis barátnőd meghaljon most azonnal - szólalt meg egy lány.
- Hyorin, tedd el azt a kést, vagy nagyon megbánod - felelte hidegen a barátom. Sosem láttam még ilyennek.
- Már hogy is tehetném? Megölted Borat! - kiáltott fel idegesen a lány.
- Ő kezdte - válaszolta Kyu.
- De ez csak egy lány! Most komolyan azt akarod, hogy háborúzni kezdjünk? Mert én kész vagyok rá.
- Ahogyan mi is.
- Már üzentünk nektek, hogy csak a te fejedet kérjük Bora-ért cserébe. Ha megkapjuk, nem kell... - A lány nem tudta végig mondani.
Kyuhyun hirtelen fogta meg a lány kést tartó kezét, és lőtt egyet. A hang... a lány utolsó hangja nagyon rémes volt. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam másra gondolni.
Kyu lövése valószínűleg pontos volt, mert elrakta a fegyvert. Hátra fordult, mivel éreztem, hogy hozzám ért a karja, de még nem nyitottam ki a szememet.
- Valószínűleg többen is vannak, szóval sietnünk kell - mondta Kyuhyun.
Az ajkamba haraptam, és visszafojtottam a könnyeimet. Nem, most nem sírhatok, erősnek kell maradnom.
De... meggyilkolt egy lányt. Sőt, nem is egyet!
Érted tette, te marha - szólalt meg bennem valami. Talán a lelki ismeretem lenne? Azt hittem, ő már akkor elhagyott, amikor megsejtettem, mi is Kyu foglalkozása.
Az autó hirtelen lőtt ki, és fordultunk ki a garázsból. Kinyitottam ismét a szemeimet, és csak akkor analizálódott bennem, hogy már éjszaka van.
A házak és a fák csak úgy haladtak el mellettünk, de én nem figyeltem, merre is haladunk. Kyu telefonja csörögni kezdett, ő pedig azonnal felvette.
- Heechul? - kérdezte idegesen.
- Mit csináltál, te idióta? - szólt bele az említett olyan mérgesen, amilyennek még sosem hallottam/láttam.
- Nem hagyhattam meghalni... - vágta rá Kyuhyun.
- De most ezzel kirobbantottad a háborút! Éppen most sikerült eltussolnunk egyet, de te rögtön belevágsz egy újabba - morgott.
- Csak Kiminek ne essen baja - suttogta a barátom.
Miattam történt ez az egész? Én vagyok mindennek az oka?
- Ölj meg - mondtam hirtelen.
Hatalmas csend állt be. Heechulnak leesett, hogy az egészet végighallgattam, és tudok mindenről, Kyu pedig meglepődött.
- Soha - mondta, miután fel tudott eszmélni.
- Akkor nem lesz többé gyenge pontod - érveltem tovább.
- Az Istenért, Kimi, soha nem tudnálak megölni! - kiáltott fel.
- Akkor megteszem majd én - vágtam rá.
- Kimi, ne tedd! - szólt közbe Heechul. - A háború már kitört, nem tudunk ellene mit tenni. Kyu, legalább mond azt, hogy mást nem öltél meg.
- Hát, ami azt illeti, Hyorin...
- KYUHYUN! - kiáltott fel Heechul.
- Nem halt meg, csak egy golyó van a vállában.
- Akkor rakjátok ki valahol, elmegyek érte. Ti meg tűnjetek el a városból, és soha többé ne is lássalak - sóhajtott nagyot.
Megálltunk, Kyu lediktálta Heechulnak a címet, aztán ott hagyta az eszméletlen lányt az út szélén.
- Nem lesz semmi baja? - kérdeztem riadtan.
- Heechul megoldja - mondta Kyu, de nagyon mogorva volt.
A reptér felé vette az irányt, és sebesen hajtott végig az utakon. Egy rendőr állított meg minket, Kyu pedig le is húzódott, hogy ne keltsünk feltűnést.
Kiszállt, és gondolom a büntetést beszélte meg a rendőrrel, de ez volt az utolsó, amit láttam. Újra csak az ablak betörését hallottam, de már nem volt időm odanézni, mert újabb golyó érkezett, ami egyenesen az agyamba fúródott bele.
Aztán már csak a fekete árral sodródtam, semmi nem maradt meg. Semmire nem emlékeztem, semmit nem éreztem, csak egyedül voltam, emlékek nélkül, egy folyóban, ahol mérhetetlenül könnyűnek éreztem magamat.


________________________

Mint olvashattátok, kitört a háború :$ nem tudtam megállni xD a következő fejezetben nem tudom, ki kapja még a főszerepet, érkeztek olyan javaslatok, hogy Daehyun, Yonghwa és Key (SHINee) de döntsétek el ti :) És akkor itt megemlíteném, hogy akkor ott van az elvarratlan Lizzy szál, mert ő ugye még mindig nem került elő, és a mostani Heechul szál is :$ Nagyon, nagyon sok ihletem van most ehhez a ficihez, szóval írjatok kommentet pls (és a véleményeket se hagyjátok le); (Csak úgy mellékesen, ha egy Teen top tagot mondtok, nem kell sokáig várni a következő részre xDD)
Pusziii :3

Read More

Hate being the best 11. rész (Luhan)

Olyan hirtelen történt ez az egész, hogy nem tudtam, mit is tehetnék. Csak öleltem, és némán álltam.

- Luhan... fogalmam sincs, mi történt, de kérlek, ne csináld ezt - suttogtam. 

Mi ütött belém? 

A kezeimre helyezte a sajátját, és azt vártam, hogy ott is hagyja, de csak levette onnan. Tehetetlenül hullottak  le a karjaim magam mellé. 

Olyan távol éreztem magamat tőle. Még sosem volt ilyen, és fogalmam sincs, mit tehetnék ez ellen. Luhan barátsága nagyon fontos volt nekem, talán több is volt számomra, mint barátság. 

- Nem történt semmi - felelte. 

- Ezt nekem ne próbáld meg beadni! - mondtam komolyan. - Barátok vagyunk, igazán elmondhatnád. 

- Most komolyan azt gondolod, hogy pont neked fogom elmondani?

Továbbra sem fordult meg, így még mindig a hátával kellett szemeznem. 

Elindult, de nem akartam még elengedni. 

- Arról a lányról van szó, igaz? A barátnőd? - kérdeztem tőle hirtelen. Ismét megállt. 

- Igen. 

Ez az egy szó... jobban fájt, mint hittem. Szóval neki barátnője van. 

- De miért érdekelne téged ez? Kai-al olyan jól elvagy, láttam, hogy tegnap is mentetek valahová Taeminnel hármasban - felelte. 

Úgy érzem, mintha egy ördögi körbe kerültünk volna. Azzal a különbséggel, hogy nekem tényleg van okom a fájdalomra, mivel neki komolyan van barátnője. Ezzel szemben én csak barátokat szereztem. 

- Akkor te is odajöhettél volna. Ha velünk jöttél volna, biztos te is jól érezted volna magad az állatkertben...

- Szóval állatkertben voltatok? - Akkor fordult felém, de nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből. 

- Miért csináljuk ezt? - kérdeztem tőle, miközben összevontam a szemöldököm. 

- Kérdezd magadat, nem én akartam ezt - felelte, és enyhén elmosolyodott. 

Igaza van. De akkor sem gondolom azt, hogy hibáztam. Én csak barátokat akartam, olyan nehéz megérteni?

Észre sem vettem, de már egy ideje ismét némán álltunk. Most akkor már örökké így marad?

Aztán szinte ugyan az történt, mint valamelyik nap. Céltudatosan nézett a szemembe, és közelebb lépett hozzám. Nem mertem megmozdulni, álltam a tekintetét. 

A derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához. Már alig volt közöttünk egy pár milliméter. 

- Jéé, itt vagytok? Miattatok bukott úgy ki Kyungsoo? - jött be Kai. 

Mi azonnal szétrebbentünk, és én lesütöttem a szememet. 

- Ja... hogy megzavartam valamit? - kérdezte Jongin, miközben lesütötte a tekintetét.
- Semmit, nekem amúgy is mennem kell - mondta Luhan, és kiment a teremből. Nagyot sóhajtottam, és leültem a földre.
- Egyébként SooMan azt szeretné, ha megnyitnánk egy ceremóniát. Dobjunk össze egy jó kis táncot, oké? - mondta Kai.
Még több munka. A Wolf-fal is több helyen fel kell lépnem, a forgatásokat is túl kell élnem, azt is be kell mutatni, még több fellépés, és most még ez is.
- Most kezdjük el, mert még van egy kis időm - feleltem.
- Biztos? Nem vagy fáradt?
- Úgysem tudnék pihenni - válaszoltam, és fájdalmasan elmosolyodtam. Ez teljesen igaz volt.
- Rendben - bólintott.
Társas táncba kezdtünk bele, és Kai-al nagyon gyorsan haladtunk. Több akrobatikus elemet is beleraktunk, és szerintem nagyon tuti lett. Már megvolt egy teljes perc, amikor bejött Lay.
- Nem eszünk valamit? Senkinek nincs kedve eljönni velem - szólalt meg.
- Benne vagyok - mondtam mosolyogva.
- Úgyis tartanunk kell szünetet - felelte Jongin.
Összepakoltunk, majd gyorsan felrohantam lezuhanyozni. Egy fekete pulcsit és nadrágot vettem fel, aztán indulhattunk is.
Az étterem, ahová mentünk, nagyon aranyos hely volt. Magamba döntöttem egy kis kávét, csak hogy legyen energiám.
- Hogy megy a tánc? - kérdezte Lay, ránk nézve.
- Nagyon jól! - vágta rá Kai, mire nevetni kezdtünk.
- Sokkal könnyebben megy veled, mint Luhannal - bukott ki belőlem.
- Most mi van veletek egyébként? - érdeklődött Lay.
- Jó lenne tudni - feleltem, és megint nevetni kezdtem.
- De most komolyan.
- Luhannal barátnője van, de valamiért nem is akar velem barátkozni - vontam meg a vállaimat.
- Barátnője van? - Kai teljesen meglepődött.
- Nekem azt mondta - válaszoltam.
- Ha jól tudom, csak itt van a városban az egyik régi ismerőse, és vele találkozgat - szólt közbe Lay.
Hogy... micsoda? Akkor hazudott nekem? Miért tette?
- Bocsánat - mondtam, és felpattantam. Ott hagytam őket, és visszarohantam az SM épületébe. Egyenesen a fiúk szobája felé vettem az irányt, és dörömbölni kezdtem az ajtón. Kris nyitotta ki, és meglepetten nézett rám.
- Luhan itt van, igaz? - kérdeztem.
- Igen, de... - mondta, de közbe vágtam.
- Oké, köszi - feleltem. Besurrantam mellette, és a szobájába mentem be.
Luhan az ágyán feküdt, a keze a homlokán pihent, és a plafont nézte. Tehát ő sem tudott aludni.
Amikor meghallotta, hogy valaki bejött, érdeklődve fordult felém, de a tekintete azonnal megváltozott.
- Miért hazudtál? - szegeztem neki a kérdést.
Az addig a szobában tevékenykedő Xiumin szinte azonnal kisurrant a szobából, és be is zárta az ajtót, ezzel kettesben hagyva minket.
Luhan felült, és csak nézett engem. Felé indultam, és fortyogtam a dühtől.
- Mégis mire volt ez jó? Jót nevettél rajtam, igaz? - kérdeztem tovább, de válasz még mindig nem érkezett.
Luhan is felállt, elindult felém, de olyan furcsa volt a tekintete... én kezdtem el hátrálni. Úgy éreztem, mintha egy macska-egér játékban szerepeltem volna.
Végül a fal mellett kötöttem ki, ő pedig előttem.
- Mert ha annyira érdekel, ő tényleg többet akar, és nem láttam akadályát, hogy miért ne mehetnék bele - mondta ki végül.
- És azt várod, hogy higgyem is ezt el? - kérdeztem suttogva. A hangom biztos elment nyaralni, engem cserben hagyva.
Luhan a kezeit a fejem mellé tette, és sokkal közelebb hajolt hozzám.
- Miért ne hinnéd el? - kérdezte cinikusan mosolyogva.
- Mert... - Nem tudtam mit mondani.
- Gyerünk, válaszolj nyugodtan - felelte, és olyan bájosan mosolyodott el, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy mennyire sok a munka.
Nem tudtam mit tenni, csak hirtelen egy dolog jutott eszembe. Ami szavak nélkül elmagyarázná neki a helyzetet.
A kezeimet az állára helyeztem, és lehúztam magamhoz. Én kezdeményeztem a csókot, mégis ő volt sokkal szenvedélyesebb. A derekamat ölelte át, és közelebb húzott magához.
Az előbbi dühöm szinte teljesen eltűnt, már csak azt éreztem, hogy jól cselekedtem. A nyaka köré fontam a kezeim, és elmélyítettük a csókot.
Úgy téptük egymás ajkait, mintha nem lenne holnap. Mind a ketten már régóta ki voltunk éhezve a másikra, talán már az első pillanattól fogva. Az azóta eltelt idő akkor csak mellékesnek tűnt.
Levegőhiány miatt vált el tőlem, és máris éreztem a hiányát. Hogyan képes erre?
A homlokát az enyémnek döntötte, és csillogó szemekkel nézett le rám.
A csend beszélt helyettünk, mi pedig értettük azt. Az idióta vigyort erőszakkal sem lehetett volna letörölni az arcomról.
Vagyis erőszak sem kellett hozzá.
Hirtelen kerekedett el a szemem, és bontakoztam ki az öleléséből.
- Neked barátnőd van - suttogtam. Hogy tehettem ilyet?
- De már nem sokáig - vágta rá.
Fájdalmasan néztem rá, aztán kimentem a szobájából. Hallottam, hogy végig beszél nekem, és próbál megállítani, de lehetetlen lett volna. Átvágtattam a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra.
Nem gondoltam semmire. Egy fehér helyre képzeltem el magamat, ahol nincs semmi, és senki. Se érzelmek, se bonyodalmak, de a közelgő pokoli munka.
Kb. egy órát aludhattam, aztán rohantam is le a táncterembe, mivel Jonginnel még nem fejeztük be a koreográfiát. Őt már ott találtam, és a falnak dőlve nézte a telefonját, egészen addig, amíg meg nem pillantott engem.
- Szia - köszönt vigyorogva.
- Bocsánat, elaludtam - hajoltam meg mélyen előtte.
- Előfordul. Folytatjuk? - kérdezte kedvesen.
Mosolyt varázsoltam magamra, és bólintottam.

Read More

Hate being the best 10. rész (Luhan)

Amikor felébredtem, több dologra is rájöttem. Az egyik, hogy az ágyamban alszok, nem egyedül fekszek rajta, valaki átölel, és a fülembe szuszog. Ezentúl még  telefonom is csörgött.
Kinyitottam a szemeimet, és Luhan haja tárult elém. Rögtön bele is ment egy hajszála a szemembe, amiért veszettül pislogni kezdtem. Elfordultam, ezzel azt értem el, hogy az orromat is csiklandozni kezdje, így hapciznom is kellett.
Sikeresen elfojtottam, és teljesen kicsavarodva nyúltam a telefonomért.
- Igen, tessék? - szóltam bele, kissé álmos hangon.
- SooMan vagyok. Gyors leszek, mert ezer dolgom van. A dal tetszik, már hívtam magukhoz egy rendezőt, de a dal előtt be kell festetnie a haját. A recepción kérje el a fodrász számát, és még ma beszéljék meg az időpontot. Este hét órakor kezdődik a koreográfia, a tizenhármas teremben - mondta.
- Értem - feleltem.
- Ki az? - morogta mellettem Luhan.
SooMan még vonalban volt...
Az arcom a vörös színt vette fel, és nagyon elszégyelltem magamat. És ekkor következett be a tetőpont:
Gi Bo nyitott be, és teljesen elkerekedett a szeme, amint meglátott minket. A telefont nem láthatta a kezemben, ezért hangosan kérdezte meg.
- Ti most együtt vagytok?
- Beszélünk még - szólt bele SooMan a telefonba, és lerakta.
Nem tudtam megszólalni, sem megmozdulni. Hogyan fogom kihúzni magamat ebből a helyzetből?
Luhan levette rólam a karjait, és felült.
- Bocsánat, csak itt nyomott el az álom - szabadkozott.
- Semmi...baj... - feleltem vontatottan.
Kimásztam az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt. Ez a reggel is jól indul.
Mire végeztem a kávéval, Luhan már átment a saját szobájába.
Akkor én most... egy ágyban aludtam Luhannal. Már aludtam együtt fiúval, de ez... újra elvörösödtem, és a kezeimet bámultam.
- Úgy érzem, van mesélni valód. Hihetetlen, hogy ez házban élünk, de már három napja nem is láttalak - mondta Gi Bo, és leült mellém.
Nyúzottan néztem rá. Rögtön felpattantam, letérdeltem mellette, és átöleltem.
- Jaj, annyira össze vagyok zavarodva! Minden olyan gyorsan történik, és nem hogy a fejemet elveszítettem már, de a testemet se tudom hol van - hadartam el egy szuszra.
Gi Bo is átölelt, és szinte biztos voltam benne, hogy mosolyog. Egy ideig úgy maradtunk, de aztán ő törte meg a csendet először.
- Nami, ülj le mellém, és mesélj el mindent - mondta megnyugtató hangon. Úgy tettem ahogyan mondta.
- Szóval, fogalmam sincs mennyi ideje össze vagyok zárva Luhannal... és annyira... kusza ez az egész.
- De akkor most barátok vagytok?
- Én azt szeretném, de... egyre bizonytalanabb vagyok.
- Miért csinálod ezt? Már az első pillanattól fogva van köztetek valami. Ha ezt letagadod, én komolyan mondom, hogy... - Nem engedtem, hogy befejezze, mert közbevágtam.
- Ezt jól tudom én is. De a debütálás előtt csak erre akarok koncentrálni.
- És ha majd debütálsz...
- Debütálunk.
- Jó, debütálunk, utána meg az lesz az akadály, hogy akkor is csak dolgozni akarsz.
- Valami baj van velem?
- Határozottan. Ha rám mozdulna egy olyan srác, mint Luhan, tuti kihasználnám - mondta DongMin. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Na mindegy. Mennem kell a fodrászhoz, majd találkozunk - köszöntem el tőlük. Visszamentem a szobámba, és gyorsan átöltöztem.
A recepciós lány megadta a fodrász számát, aki azonnal magához hívatott. Fogtam egy taxit, és elmentem oda.
- Mr. SooMan már megadta a hajszínt, csak dőljön hátra - mondta mindenféle bevezetés nélkül.
Megszeppentem bólintottam, aztán leültetett a székbe. Szőkítő port vett elő, és csak a fél hajamat kente be vele.
Ez most komoly?
A végeredmény végül is nekem nagyon tetszett. Már régóta be akartam festeni a hajamat, és ez nagyon bejött.
Amint végeztem, mondta, hogy nem kell fizetnem, az SM állja a számlát. Bólintottam, és visszamentem a dormba. Még volt időm hétig, így unatkozni kezdtem.
Senki nem volt ott a mi részlegünkből, biztos mind dolgoznak. Felkaptam a kabátomat, és ismét a dorm mögött ültem le az egyik hintaszékben.
Az égre emeltem a tekintetemet, és mélyebben kezdtem el gondolkozni.
- Ahjumma? - érkezett a kérdés mögülem. Azonnal megfordultam, és Jongin nézett rám elkerekedett szemekkel.
- Neked meg mi lett a hajaddal? - kérdezte elképedve.
- Talán befestettem?
- Vettem észre, de...
- SooMan mondta. Nem tetszik?
- Hát... szokatlan.
- De király, nem?
- Szokatlan.
- Frenetikus, akartad mondani.
- Szokatlan.
- Fantasztikusan áll.
- Szokatlan.
- Lenyűgöző, szerintem is.
- Szokatlan.
- Ha még egyszer kimondod... - mutattam fel a mutató ujjam fenyegetően, és nevetni kezdtünk.
- Engem kihagytok megint? - jött oda hozzánk Taemin.
- Dehogy! - mondtam szinte azonnal.
- Szuper. Elmehetnénk valahová hármasban.
- Nekem hétre vissza kell érnem... - feleltem.
- Akkor pont van arra időnk, hogy elmenjünk az állatkertbe! - javasolta.
- Állatkertbe? - néztem rá kétesen.
- Már régóta le akartam menni, de sosincs rá időm, és nincs, aki jönne. - Ahogy Jonginra nézett.. hát legyen annyi elég, hogy az a nézés mindent megért.
- Jó, menjünk, szeretnék már látni egy elefántot - pattantam fel.
- Elefántot? - kérdezte Taemin.
- Ahjummának való állat - mondta Kai nevetve.
Összeszűkült szemekkel néztem rá.
Együtt mentünk fel a cuccainkért, aztán taxival mentünk el.
Ez az egész állatkert nekem eleinte kissé különös volt, de a végére azt gondoltam, hogy tökéletes ötlet. Nagyon sokat nevettünk, és már fájt is a hasam. Nagyon feltöltődtem, és erre szükségem is volt.
Szinte mindent lefotóztunk, és megörökítettünk. Visszafelé szintén taxival utaztunk.
Pontosan hétre értem a táncterem elé. Luhan és Kyungsoo már ott voltak.
- Itt vagyok! - mondtam mosolyogva. Kyungsoo gonoszan nézett rám, amit nem értettem, Luhan pedig csak bólintott egyet.
Már megint csináltam valamit?
Bemelegítés nélkül kezdtük el a táncolást. Kyungsoo egyszer meghallgatta, aztán két másodpercig gondolkozott.
- Álljatok fel! - mondta hirtelen.
Úgy tettünk, ahogyan mondta.
És újra megkezdődött a végtelen hajtás - csak most éneklés helyett csak táncoltam. Be kell ismernem, ezt a részt sokkal jobban szerettem.
Luhannal viszont volt valami. Olyan, mintha nem is lett volna ott lelkileg, csak testileg. Ez pedig nagyon bosszantotta a koreográfusunkat.
- Nem nehéz a koreográfia, amit be akarok tanítani nektek. - De, igenis az volt. - Miért nem lehet azt csinálni, amit kérek?
- Sajnálom - hajolt meg Luhan. - Jobban fogok figyelni.
- Ez az alap. Ha táncolsz, ne csak a testedet mozgasd, hanem a lelkedet is. Éld bele magad. Ilyen dalt írtatok, de képtelenek vagytok átérezni? Akkor most előröl, és ha nem adtok bele mindent, itt foglak hagyni titeket.
Sosem hagyna itt, annál sokkal maximalistább.
Belekezdtünk a táncba, és próbáltam Luhan tekintetét keresni, de nem nézett rám. Egyetlen egyszer sem.
- Álljatok meg! - kiáltott fel Kyungsoo. Csak idők kérdése volt, hogy ő is észrevegye azt, amit én az előbb.
Megálltunk, és ránéztünk.
- Tudjátok mit? Inkább folytassátok - intett.
Egy szó jutott eszembe - szadista.
Újra eltáncoltuk vagy egy milliószor, de nem volt jó. Még szerintem se.
- Öt perc szünetet kaptok - mondta a tánctanárunk, és kisétált a teremből.
- Valami baj van? - Fordultam Luhan felé azonnal.
- Jó a hajad - vetette oda. Elindult a vizes üvegéért.
- Nem erre gondoltam - feleltem, és követtem.
- Miből gondolod, hogy baj van?
- Rám sem nézel... vagy hazudtál az előbb, és nem tetszik a hajam, vagy valamit elrontottam.
- Te nem rontottál el semmit.
- Luhan, bökd már ki végre, kérlek! - emeltem fel egy picit a hangomat. - Ha így folytatjuk, soha az életben nem leszünk készen!
- A barátod szeretnék lenni, de ez nehezebb, mint gondoltam - felelte, és megvonta a vállát.
- Miért? Tegnap még minden rendben volt.
- Mindegy. Most már jól fogok táncolni - válaszolta.
Lerakta az üveget, és pont akkor nyitott be Kyungsoo. Hé, még le sem telt az öt perc!
Az első sikertelen próbálkozás után taktikát váltottam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy most nagy letolást fogok kapni, de muszáj valamit tennem.
A szám felénél változtattam a koreográfián. Végig arra hajtottam, hogy Luhan a szemembe nézzen, így elég furcsák lettek a mozdulatok.
Még véletlenül sem mertem a tanárunkra nézni, mert hát ki szeretne szembe nézni egy tüzet okádó sárkánnyal? Úgy voltam vele, ha már belekezdtem, akkor véghez is viszem a tervemet.
Nagy nehezen, de elértem, amit akartam. Luhan a szemembe nézett, és attól kezdve egy pillanatra sem engedtem neki, hogy félre nézzen. Újra visszatértem az eredeti koreográfiához, ami így lenyűgöző lett.
Furcsa volt, hogy a saját számomra táncolok, és rettenetesen élvezem. Eddig azt gondoltam, hogy nem tudok normális munkát kiadni a kezemből, de most már kétszer meggondolom, hogyan értékeljem magamat.
A dal végén Luhan háta mögé bújtam, és vártam a kitörést.
Néma csend volt, majd lassan újra elindult a dalunk. Kyungsoo azt is kikapcsolta, így vissza tért a néma csend.
A szívem hevesebben kezdett el dobogni.
- Kyungsoo, ez... - kezdett bele Luhan, de a koreográfus leintette.
- Tudjátok mit? - kérdezte halkan. - Ha még egyszer eltáncoljátok úgy, ahogyan az előbb a végét... mehettek - mondta.
Alig akartam hinni a fülemnek.
- Re-rendben - feleltem.
Még mindig nem néztem Kyungsoo szemébe, de ő elindította a zenét.
És csodák csodájára, összejött.
Amint véget ért, vártam, hogy Kyungsoo mondjon valamit, de ő csak megfogta a cuccát, és kiment a teremből.
- Most biztos nagyon mérges rám - mondtam elkenődve. Bár, még mindig úgy éreztem, hogy megérte.
- Majd túl teszi magát rajta - felelte Luhan.
Bólintottam, és én is felvettem a cuccomat. Amikor felálltam, és megfordultam, Luhan közelebb volt a kelleténél.
Elkerekedett a szemem, és egyet hátra léptem, de nekiütköztem a falnak. Nem tudtam semmit sem mondani.
Céltudatosan nézett a szemembe, mint aki már előre eldöntötte, hogy mi fog történni.
Lassan kezdett el közeledni felém, minden egyes milliméter egy évezrednyi időnek tűnt nekem. Alig kellett már egy pici, hogy az ajkai az enyémekhez érjenek...
Amikor mellettem a falba ütött, és eltávolodott tőlem. Megfordult, és gyors léptekkel indult kifelé.
A lábaim maguktól mozdultak, és futottam utána. Még nem ért ki a táncteremből, amikor utol értem, és hátulról átöleltem.

Read More

Hate being the best 9. rész (Luhan)

- Nem megy, képtelen vagyok rá! - csattantam fel, és az ölemben heverő üres füzetet a földre dobtam.
- Ne add fel - szólított meg Luhan.
Már két napja a kis szobában kuksolunk. SooMan nagyon komolyan veszi a zene alkotást, ezért azt mondta, hogy ameddig nincs kész a dal, addig nem jöhetünk ki.
Az ennivalót behozzák nekünk, innivaló pedig van elég a szobában. De mostanra már kezdtem hiányolni a puha ágyikómat, és a zuhanyzást...
- Talán még nem vagyok erre felkészülve - sóhajtottam nagyot. A fal mellett ültem, most pedig felhúztam a térdeimet, és a fejemet rá hajtottam.
- Tudsz zongorázni, igaz? - kérdezte hirtelen Luhan.
- Aha, valamennyire - feleltem elkenődötten.
- Akkor ha leírom neked a hangjegyeket, el tudod játszani, igaz? - kérdezte csillogó szemekkel. Rá néztem, és bólintottam.
Hirtelen hajolt előre, és elkezdte lefirkálni a dallamot, ami eddig a fejében volt. Gyorsan végzett, aztán odaadta nekem a füzetét.
Felkeltem a földről, és a kis zongorához ültem. Átnéztem a hangjegyeket, de már én is tudtam a dallamot.
Leütöttem az első hangokat, aztán egyre jobban belemelegedtem. A második próbálkozásra már az ütem is teljesen a helyén volt.
- Ezt egy kicsit fel kellene pörgetni - mondta Luhan elgondolkozva.
- Vagy... így kezdődhetne a dal. Egy lágy zongora betéttel. Aztán jönne az a rész, amit te mondtál. Ütem, meg minden. Te fogsz énekelni, én pedig rappelni.
- Miért? Nagyon szép hangod van...
- Azért ne túlozzunk. A tánctudásom miatt kerültem be.
- Akkor legalább a refrént énekeljük együtt.
- Oké, csak előbb találjuk ki, hogy mi legyen az...
A jól ismert néma csend ismét beállt.
- Miről szóljon egyáltalán? - kérdezte, és ismét helyet foglalt a földön.
- Jó embertől kérdezed - csattantam fel ismét.
- Nyugi, csak hangosan gondolkoztam - mondta hirtelen.
Egyre kezdtem biztosabb lenni abban, hogy ez nem helyes döntés volt. Mióta be vagyunk zárva, a légkör egyre csak élesebb.
Lehunytam a szemeimet, és elkezdtem játszani a darabot.
- Dúdolj - kértem tőle.
Nem tudom, milyen arcot vághatott, de teljesítette a kérésemet.
Aztán valahogy belekezdtem a dalba. Csak mondtam egymás után a szavakat, sokszor még értelme sem volt.
Az a dallam, ami eddig megvolt, véget ért, én pedig lassabb dallamot kezdtem el játszani, és gyorsabban mondtam a szavakat. Az üteme egész jó lett, de a szavak még mindig nem stimmeltek.
Luhan közben valamit firkálni kezdett, csak a ceruzája sercegését hallottam.
Hirtelen ért véget az ihletem, a kezeim pedig ismét az ölembe hullottak.
- Fogalmam sincs, honnan jött most ez neked, de nagyon jó volt - monda vigyorogva.
Nyúzottan néztem rá, de róla sütött a jó kedv.
- Tessék, ez megfelel a refrénnek? - kérdezte, miközben átadta az én füzetemet.
Átfutottam a sorokat.
- Igen, nagyon jók - mondtam, és nekem is jó hangulatom lett.
- Akkor próbáljuk el - felelte. Mellém ült, és énekelni kezdtünk.
Egész jól sikerült, nekem tényleg bejött. Akkor lesz igazi, ha nem zongora mellett énekelhetünk.
A dal közepénél abba hagytam, hirtelen fogtam meg a ceruzát, és előrehajolva írni kezdtem. Ha itt az ihlet, nem szabad elengedni.
- Kezd el ezt énekelni, amikor szólok - mondtam.
Bólintott. Újra belekezdtem a dalba, és elénekeltünk az egész refrént. A refrén után két sort rappeltem én, kettőt énekelt ő, és ebből csináltunk négyet. Aztán hosszabb ének rész következett, és még egy refrén. Utána csak én kezdtem el rappelni.
Végül pedig az utolsó refrén következett. Kicsit lassabban kezdtem, de a vége így lett tökéletes.
Hihetetlen, hogy két napig ültünk itt, és semmi nem történt, most pedig hirtelen így összejött, és szinte az egészet sikerült elkészítenünk.
- Már csak az eleje kell... - mondtam nagyot sóhajtva.
Nagyon reménykedtem benne, hogy nem csak újabb két nap múlva fog az ihlet jönni. Azt már nem bírnám ki.
Luhan a papírhoz hajolt, és elkezdett írni. Amikor végzett, rám nézett várakozóan.
- Így jó? - kérdezte.
- Nézzük meg - feleltem. Újra játszani kezdtem.
A dal nagyjából három és fél perces lett, de a végleges hossza még majd később fog kiderülni. A tempója nagyon jó lett, és a dallama is fülbemászó.
Pár módosítást még elvégeztünk, és háromszor énekeltük el újra, csak utána mentünk ki a szobából.
- Akkor én most lezuhanyzok, utána pedig találkozzunk SooMan irodája előtt - mondtam mosolyogva.
Határtalanul jó hangulatom lett. Sikerült befejeznem az első, önálló közös dalomat, amit ráadásul Luhannal adhatok elő.
- Először nem SooMannek kellene meghallania azt a számot? - érkezett a kérdés a hátam mögül. Ijedten kaptam oda a fejemet, és néztem szembe a főnökömmel.
- De, igen - feleltem azonnal.
- Akkor vissza a szobába - terelt minket.
Újra a zongora elé ültem, és játszani kezdtem. Luhannal ugyanúgy adtuk elő, mint az előbb. A dal véget ért, mi pedig várakozóan néztünk SooManre. Igazából ettől függ minden...
Nagyon izgultam. Talán annál is jobban, mint amikor a válogatón én következtem.
- Tetszik ez a dal, szép a mondanivalója. Remek videót fogtok forgatni - mondta hosszas hallgatás után vigyorogva.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Luhan-ra néztem, aki engem nézett. Elmosolyodtam, és szorosan átöleltem.
- Sikerült, sikerült, sikerült, sikerült - mondogattam egymás után.
- Várjunk... lesz videó? - hajoltam hirtelen hátra. A nagy örömben kicsit nehezebben fogott az agyam.
De addigra SooMan már nem volt ott. Ki érti ezt az embert...
- Gratulálok - mondta Luhan.
- Miért is? - néztem rá érdeklődve.
- Mert sikerült egy ilyen dalt írnod - úgy mondta, mintha ez lenne a világon a legegyértelműbb dolog.
- De nem egyedül írtam - ráztam meg a fejem.
Elmosolyodott, és lefelé nézett. Felállt, és elindult kifelé.
- Fogalmam sincs, mennyi az idő, de holnap reggel kezdünk a hatos stúdióban. Hétkor találkozunk - mondta. Intett egyet, és elindult.
Most mi történt? Csak én nem értettem?
Miért távozott ilyen sietősen? Lehet, hogy megint azzal a lánnyal fog találkozni.
Megráztam a fejemet, én is felálltam, és a szobám felé indultam. Magamban már a kellemes, friss zuhanyt tervezgettem, de Jongin jött velem szembe.
- Ahjumma! Olyan sokáig nem láttalak - biggyesztette le az ajkait.
- Mennyi az idő? - kérdeztem tőle.
- Fél hét - felelte.
- Szuper. Akkor ha vársz egy fél órát, beszélhetünk - mondtam vigyorogva.
Mondani akart valamit, de a liftekhez rohantam, és felmentem a szobámhoz. Egy kis vizet engedtem magamnak, és kellemesen elhelyezkedtem.
Szinte percre pontosan végeztem. Új, tiszta ruhát vettem fel, és léptem ki a szobám elé. A folyosón Kai már ott várt, a falnak neki dőlve állt.
- Végre - sóhajtott nagyot.
- Menjünk ki a friss levegőre - javasoltam.
Bólintott egyet, és bement a kabátjáért, ahogyan én is. A dorm mögött ültünk le az egyik hintaszékbe.
- Mi történt, míg be voltam zárva? - kérdeztem érdeklődve.
- Hát... a rajongók imádták az új dalunkat, és nem is érdekelte őket annyira, hogy ki is vagy te. Persze Luhan saesangjai teljesen felháborodtak, de ez normális. Holnap lesz a comeback stage, amin fogalmam sincs, hogyan fogtok fellépni.
- A legrosszabbkor kezdtünk bele ebbe a dalba - mondtam nagyot sóhajtva.
- Nem, ez nem így van. Csak annyi, hogy készülj fel arra, hogy egy pár napig nem fogsz aludni - mondta.
- Értem - feleltem.
- Milyen lesz a dalotok?
- Egész jó szerintem.
- Kitalálom, szerelemről fog szólni - mondta nevetve.
Egyet a vállába ütöttem, mire duzzogva fordult el.
- Pedig én csak a fején találtam a szöget.
- De miért kellett kinevetni? - Csak szórakoztam vele természetesen.
- Mert ez vicces - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Amúgy igen, nagyjából. De elég pörgős, nem akartam lassú számot.
- Hogy tetszett SooMannek? - kérdezte mosolyogva.
- Bejött neki, és azt akarja, hogy klipet is forgassunk - feleltem nagyot sóhajtva.
- Csöbörből vödörbe - mondta pimaszul elvigyorodva. Ismét a vállába ütöttem egyet.
- Aissh, Ahjumma, ma nagyon verekedős kedvedben vagy. - Megfogta a vállát, és eljátszotta, hogy fáj neki.
- Még nem is láttál, ha formában vagyok - feleltem, és én is elvigyorodtam.
- Kezdek félni? - kérdezte, miközben elkerekedett a szemed.
- Jobban teszed - kacsintottam rá.
Mind a ketten nevetni kezdtünk. A boldogságom tovább nőtt, mert imádtam Jonginnal lenni. Csak barátok voltunk, és nekem ez tökéletes volt. Nála sosem volt az a furcsa érzés, mint amikor Luhannal vagyok, vagy a szívem sem kezd el hevesebben dobogni. Kai-al csak nagyon kellemesen éreztem magam.
- Ahjumma, itt az ideje, hogy aludni menj. - Felállt mosolyogva. Követtem a példáját, és visszamentünk az épületbe.
Közben természetesen végig piszkáltuk egymást. Kiszállva a liftből annyira elment a kedvem az alvástól...
Hittem ezt egészen addig, amíg le nem feküdtem az ágyamba.
Ahogy vízszintes helyzetbe kerültem, rögtön leragadt a szemem. Az ébresztőm keltett csak fel, és áldottam az eget, amiért tegnap nem felejtettem el beállítani.
Gyorsan felkaptam a ruhámat, és rohantam a stúdió felé. Már bent volt a hangmérnök, de Luhan még sehol sem volt. Örültem, hogy nem én késtem el.
A dalról kezdtünk el beszélgetni, amikor megérkezett a kis késő.
- Sajnálom, de volt egy kis... gond - szólalt meg Luhan, és lesütötte a szemét.
- Semmi baj, kezdjünk neki - mondta a hangmérnök.
Összeállította a dal első verzióját. Mivel nem igazán stimmelt a mi elképzelésünkkel, egy órát vett igénybe, míg elértük a kívánt hatást. Utána jöttek csak a nehezebb részek, amikor felénekeltük.
Mivel még friss gyakornok voltam, behívtak egy ének tanárt is. Tulajdonképpen az a nő nagyon nem szívlelt engem...
Talán azért, mert ilyen hamar sikerült ezt elérnem, vagy azért, mert a hangom meg sem közelíti a Yuri-ét vagy a Gi Bo-ét.
Be kellett énekelnem vele, és szerencsére Luhan is velem tartott. Amint sikerült, Luhan ment először be a stúdióba.
Elénekelte a saját énekes részét, de utána nagyon furcsa fejet vágott.
- Még egyszer - intett. A hangmérnök engedelmeskedett neki, és újra elindította azt a részt. Luhan maga előtt tartotta a lapot, és énekelt.
A hangja olyan csodálatos volt... Nem hiába akartam, hogy egyszer vele állhassak közös színpadon. Nagyon nem volt megelégedve magával, de nem értem, miért. Mindegyik csodálatos lett.
- Nami, most a refrént vesszük fel - mondta a hangmérnök. Bólintottam, de nem mozdultam meg.
Aztán hirtelen leesett, hogy azt én is éneklem, ezért felpattantam, és berohantam a felvevő szobába.
- Ha valami nem jó, csak szólj, és kezdjük előröl. Addig próbáljuk, míg nem lesz tökéletes - mondta Luhan.
Ismét bólintottam.
Nos, az első próbálkozás... siralmas lett. Újra és újra próbáltuk, és egy örökké valóságnak tűnt, míg nem sikerült.
Miután végeztünk azzal is (mind a háromszor külön kellett elénekelnünk), elkezdhettük az én hosszabb rap részemet.
Még csak másodjára próbálkoztam, amikor benyitott valaki.
- Itt az ideje indulni - mondta. Tudtam, hogy a come back stage-ről van szó.
A fejhallgatót visszaraktam a helyére, meghajoltam a hangmérnök előtt, és siettünk is el. Lehetséges lenne, hogy már el is telt egy egész nap?
Egy autóba ültünk el, ami elvitt minket a helyszínre. Ott azonnal elkaptam minket a fodrászok, sminkesek és stylistok, így Luhan-t jó ideig nem is láthattam, nem hogy a többieket.
Tíz perccel a színpadra lépés előtt lettem kész, és az első ismerős, akit kiszúrtam, az Sehun volt. Oda akartam menni hozzá, de épp egy sztaffos lánnyal beszélgetett.
- Tessék - szólalt meg mellettem Jongin. Nem értettem, miért mondja ezt, ezért ránéztem. Egy kis péksüteményt hozott egy tányéron.
- Honnan tudtad? - kérdeztem mosolyogva, és elvettem egy pogácsát.
- Csak tudtam - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Köszönöm.
- Ahjumma, ne beszélj teli szájjal! - szidott meg.
- Elnézést - hajoltam meg.
- Már megint azt teszed - csóválta meg a fejét. Mosolyogva néztem rá.
- ÖT PERC A KEZDÉSIG - ordibálta valaki. Lenyeltem a falatot, és a színpadra néztem.
- Félsz? - kérdezte Kai.
- Nem. Sokkal inkább már nagyon várom - feleltem.
- Akkor még öt percig kell kibírnod - mondta.
Kivételesen nem beszéltünk. Kai-t is hamar megtalálta egy sztaffos, ahogyan engem is. Azt kezdte el magyarázni, hová kell állnom pontosan, és milyen következményei lesznek, ha akár csak egy fél mozdulatot is elrontok. Nagyon lelkesítő volt, mondanom sem kell.
- Mindenki a helyére! - mondta valaki hirtelen. Beálltam, aztán vártam.
Kb. egy fél perc telhetett el, de nekem egy másodpercnek tűnt. A szívem a torkomban dobogott.
Színpadra léphetek, mint az SM igazolt gyakornoka. Mértéktelenül boldog lettem.
A dal elkezdődött, és mindenki nagy hévvel vágott bele. A rajongók tomboltak, és már most kívülről fújták a szöveget.
Isteni érzés volt. Irigyeltem a fiúkat, amiért ők állhatnak ott, és ők vannak a figyelem közép pontjában. Én is debütálni akartam.
De az még odébb van.
Amint véget ért a dal, hatalmas taps követte. Meghajoltunk, és lementünk a színpadról. Utánunk még más fellépők is következtek.
- Na, ki jön megünnepelni? - kérdezte hangosan Jongin.
Már kapásból vágtam volna rá, hogy én biztosan, de aztán eszembe jutott, hogy még csak a dal felénél járunk.
Sietősen öltöztem vissza, és rohantam ki az épület elé.
Luhan már ott várt rám, nekidőlve állt a sötét autónak. Amint meglátott, elmosolyodott.
- Jó voltál - mondta, és kinyitotta előttem az ajtót.
- Ezt nekem kellett volna mondanom - feleltem nevetve, és beültem.
- Miért is?
- Mert ez a te fellépésed volt, a te come back-ed.
- De a te első élő fellépésed volt, nekem meg a sokadik.
- Akkor mind a ketten jók voltunk, ennyi - vontam le a következtetést, mire nevetni kezdtünk.
Az autó túlságosan hamar is megérkezett, mi pedig azonnal a stúdióba mentünk. A hangmérnök szerencsére már ott várt minket.
Az időérzékem megint teljesen megszűnt. Csak énekeltem, egészen addig, amíg nem sikerült úgy, ahogy mi akartuk.
- Oké, készen vagyunk - dőlt hátra a székében a hangmérnök. Fáradtan mosolyodtam el.
- Megmutatom SooMannek, aki továbbküldi majd egy rendezőnek, szóval... - gyorsan az órájára nézett - 12 órátok van még - mondta.
- Köszönjük szépen - hajoltam meg mélyen.
- Nincs mit - felelte mosolyogva.
Viszonoztam a mosolyát, aztán kiindultunk. A liftben már éreztem, hogy a fáradtság kezd erőt venni rajtam. Nekidőltem a falnak, és lehunytam a szemeimet.
Hirtelen kezeket éreztem a derekamnál, és a hátamnál, majd fel is vett az ölébe Luhan.
- Erre nincs semmi szükség - morogtam a nyakszirtjébe.
- Tudom - felelte, és láttam, hogy mosolyog.
- Le is tehetnél - motyogtam még halkabban.
- Le is foglak.
- Tudok menni a saját lábamon is...
- Ezt is nagyon jól tudom.
- Köszönöm - motyogtam neki, és lehunytam a szemeimet.

Read More

Hate being the best 8. rész (Luhan)

Nem tudtam, mit is tehetnék. Az érzéseim csak úgy áramoltak, és nem tudtam nekik határt szabni. Úgy álltam ott, mint egy sült tök.
- Ahjumma, történt valami? Ugye nem fogsz megint elájulni? - kérdezte Kai.
- Haha, nagyon vicces vagy - néztem rá szúrósan. Örültem, hogy megszólított, mert így visszazökkentem a való világba.
Luhan csak a barátom. Semmi több, és jó ez így. Nem tartozik rám, hogy mit csinál, vagy hogy kivel.
Csak... elég rosszul esett, hogy az ő ötlete volt ez az egész, és lelép azért, hogy más lánnyal találkozzon.
Tovább indultunk, és amint beértünk az étterembe, csörögni kezdett a telefonom.
- Halló? - szóltam bele.
- Hol vagy? - kérdezte Gi Bo.
- Egy japán étteremben.
- Uuu, én is éhes vagyok. Hol van?
Lediktáltam neki a címet, mondta, hogy azonnal indul, aztán pedig leraktuk.
- Gi Bo érkezik öt-tíz percen belül - ismertettem a fiúkkal a tényt. Bólogatni kezdtek.
Leültünk a legnagyobb asztalhoz, és szerencsére még pont maradt egy hely a barátnőmnek. Megvártuk, míg megérkezik, csak utána kezdtünk el enni.
Egészen sötétedésig ott maradtunk, utána nagy nehezen indultunk el.
- Imádom a japán ételeket - mondta énekelve Kai.
- Hát persze! Nincs is nála jobb - vágtam rá.
- De a koreai jobb - kontrázott Sehun.
- Igen? Kihívás elfogadva!
- Mi?
- Holnap délben. Te és én. Főzd meg a kedvenc koreai ételedet, én pedig a legjobb japán ételt.
- Rendben - bólintott Sehun.
- Én Nami-ra szavazok! - jelentette ki Gi Bo.
- De még meg sem kóstoltad a főztöm - biggyesztette le az ajkait Sehun.
- Nami-nál jobb szakács nincs is a világon!
- Ahjummának biztos sok ideje volt megtanulni főzni. - A mondat természetesen Kai-tól származott.
- Egy teljes napja Ahjummának hívsz. Most már elég volt.
- Nem, már teljesen megszoktam. És nagyon illik rád - felelte vigyorogva.
- Várj csak - mondtam összeszűkült szemekkel.
Felé kezdtem el futni, de ő is hamar kapcsolt, és megindult. Szerintem csak hagyta magát, így amikor utol értem felugrottam a hátára, és jól összeborzoltam a haját.
- Neee, a hajamban van minden erőm! - kiáltott fel pont úgy, mint amikor az Óz-ban Dorothy leönti a gonosz boszorkányt, aki visítozni kezd, miszerint elolvad.
- Megérdemelted! Ahjumma nem is olyan öreg, mi? - kérdeztem vissza vigyorogva.
- Még te is Ahjummának hívod magad! - vágta rá. Mind a ketten nevetni kezdtünk.
- Látom jól szórakoztok - szólalt meg valaki. Riadtan kaptam fel a fejemet, és Luhant ismertem fel. Az arcán volt valami furcsa...
Leszálltam Kai hátáról, és a földre szegeztem a tekintetem.
- Nem is láttalak - mondtam halkan.
- Gondolom mert annyira jól éreztétek magatokat - felelte egy vállvonás kíséretében.
Rosszul éreztem magamat.
Egyedül indultam vissza az épületbe. Többen utánam szóltak, de nem foglalkoztam velük. Amikor a liftben álltam gondolkoztam el csak azon, hogy miért is csinálom ezt. Luhan egy csaj miatt dobott minket, és most ő viselkedik ilyen furcsán.
A szobánkba mentem, és nem tudtam, mit is csinálhatnék. Végül az egyetlen értelmes dolog mellett döntöttem, ami kitisztíthatja a fejemet - a táncolás. Biztos hogy van valahol egy szabad próbaterem.
Átvettem egy lazább pólót és egy cicanadrágot, és lementem a termekhez.
Az első folyosón, ahol végig mentem, mindenhol voltak. De a másodiknál találtam egy szabat termet.
Azonnal bementem, és bezártam magam mögött az ajtót.
A telefonomat a hifire kötöttem fel, és elindítottam egy jó pörgős számot. Kis nyújtásokkal kezdtem, legalábbis azokhoz hasonló mozdulatokkal. Mivel én már nem igazán tudok mit nyújtani...

A bemelegítés után kezdtem csak igazán belelendülni.
Az időérzékem teljesen megszűnt, csak táncoltam. A mozdulatok jöttek egymás után, ezt imádtam benne. Már nem kellett azon töprengenem, hogy mit is csináljak, hanem ott volt.
Kicsit mérges voltam az egész világra. Magamra, amiért elájultam az első forgatási napomon, azért, mert még enni sem volt időm, Luhan-ra, mert más lánnyal találkozott, azért mert olyan furcsán nézett rám és Kai-ra, és azért, amiért mindig ennyire kétesek lesznek tőle az érzéseim.
Most sikerült mindent kiadnom magamból. Egyszer csak leültem a földre, és a tükörben néztem szembe magammal. Megnéztem az órát, és már hajnali egyet mutatott.
Tényleg eléggé elment az idő.
Felálltam, és rendben hagytam ott a termet. Kifelé menet vettem csak észre, hogy nyitva volt az ajtó.
Pedig esküdni mertem volna rá, hogy én bezártam.
Megvontam a vállamat, és elindultam a liftek felé.
Egy sapkás férfit pillantottam meg. Érdeklődve néztem, mert olyan ismerősnek tűnt.
De mielőtt még jobban megnézhettem volna, megérkezett a lift, és mind a ketten beszálltunk.
A férfi hirtelen levette a sapkáját, ledobta a földre, és rám nézett. Luhan volt az...
- Nézd, én ezt nem bírom tovább. Van valami közöttetek, igaz? - kérdezte idegesen. Láttam rajta, hogy nagyon feldúlt.
- Mi? Nem értem, miről beszélsz...
- Kai. Ahjummának hív, és olyan jól elvagy vele, mint senki mással.
Ó.
Ő most féltékeny?
Mérges lettem.
- Miért érdekel? Te is más lányokkal találkozgatsz, én miért nem lehetek együtt mással? - kérdeztem ingerülten. Most úgy jöhetett le neki, hogy együtt vagyunk, de nem érdekelt.
- Akkor nekem miért mondtad azt, hogy nem lehet?
Nem akartam vitatkozni. De az, hogy még csak le sem próbálta tagadni, hogy mással volt, nagyon fájt. Egy ideig élt bennem a remény, hogy nem is ő volt ott... de már mindez szertefoszlott.
A régi taktikámat vetettem be, mint amikor ilyen mérges voltam. Nem szóltam semmit, csak tüntetőleg elfordultam.
- Most nem szólsz hozzám? - kérdezte idegesen nevetve. Elővettem a telefonomat.
Még szerencse, hogy nem szokásom programokat letörölni. Régen, amikor összevesztem az egyik barátnőmmel, mindig így kommunikáltam vele, mert nem szóltam hozzá. Tudom, gyerekes, de amikor ilyen állapotba kerültem, nem tudtam mást tenni.
Leírtam, hogy igen, és megmutattam neki.
- Nami, ne csináld ezt velem - mondta elkeseredetten.
Megvontam a vállamat, összefontam a karjaimat a mellem előtt, és ismét elfordultam.
Luhan nagyot sóhajtott. A lift megállt az emeletünkön, és kisétáltunk. Továbbra is tartottam tőle a három lépés távolságot.
- Nami - szólított meg amikor az ajtaja előtt haladtunk el, és ő megállt. - Rendben. Többé nem fogok ilyet csinálni, csak kérlek szólj hozzám...
Akik igazán ismernek tudják, hogy nálam az ilyen haragtartások maximum két percig tartanak.
- Jó - feleltem, és tovább sétáltam az én ajtómhoz.
- Jó éjszakát - mondta.
- Neked is - vetettem oda, majd bementem.
Miért éreztem magamat gonosznak? Én nem akartam, hogy így alakuljon minden...
Letusoltam, és elmentem aludni.
Másnap sokáig aludtam, mivel fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálnom. Tíz órakor keltem fel, és mentem ki reggelizni. Egyedül voltam, de nem volt ezzel semmi baj.
Fél óra múlva támolygott ki Gi Bo is.
- Tegnap elfelejtettem megkérdezni, hogy milyen volt a felvételed - mondtam neki mosolyogva.
- Ja, hogy az... nagyon jó. Egész nap csak énekeltem, nagyon élveztem - felelte, és rögtön felragyogott a tekintete.
- És Jonghyun?
- Ő... nagyon kedves - mondta, és egy kis enyhe pír költözött az arcára.
- Bővebben - sürgettem.
- Sokat beszélgettünk, és nagyon jól megismertük egymást. Vagyis még jobban - válaszolta.
- Mikor is lesz az a randi?
- Ma. A klip forgatása előtt még van ideje, így elmehetünk. Egy kis kávézót gondolt ki, ott tudnánk beszélgetni - mondta.
Irigyeltem őt is, pont úgy, mint Yurit. De már megszokhattam volna. A környezetemben mindenki más sokkal hamarabb megtalálja a boldogságot.
Nem mintha tőlem olyan messze lenne. De még nem érzem magam késznek rá...
Hirtelen valaki hatalmas hévvel kezdett el dörömbölni az ajtón.
- Ki lehet az? - kérdeztem. Az ismeretlen továbbra is folytatta az őrült kopogtatást.
Felálltam, és elmentem kinyitni. Luhan volt az, és ragyogó tekintettel nézett rám.
- Sikerült, összehoztam! - mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
- Mégis mit? De ha lehet, halkabban... - mondtam.
- A közös dalunkat! - jelentette ki.
- Gyere be - mondtam robot hangon.
Azt hiszem, csak álmodok. Ez nem történhet meg.
Luhan bentebb ment, és üdvözölte Gi Bo-t.
- Szóval - fordult felém még mindig azokkal a csillogó szemekkel. - Most beszéltem SooMannel, miszerint lenne egy ötletem. Mondtam, hogy lehetne egy közös számom egy lánnyal, és én rád gondoltam. Azt mondta, szerinte ez még korai, de amikor megmutattam neki a forgatáson készült felvételeket, imádta az ötletet. Azt mondta, írjuk meg minél hamarabb a dalt, hogy felvehessük, és ha jó lesz, akkor csinálunk hozzá videót is - mondta végig.
Bambán meredtem rá.
Ennyire hamar sikerülhetne?
Nem akartam elhinni. Tegnap még olyan kis dolgokon húztam fel magamat, ma pedig...
Az én első saját dalom. Luhannal... hihetetlen.

Read More

Hate being te best 7. rész (Luhan)

Arra eszméltem fel, hogy valaki az arcomat csapkodja. Csak nagyon nehezen tudtam kinyitni a szemeimet.
Szinte mindenki felettem volt, így nagyon nehezen kaptam levegőt. Köhögni kezdtem, és oldalra fordultam.
- Ahjumma, azt hittem, hogy...
- Lehet, hogy idős vagyok, de nem halok meg ilyen könnyedén - feleltem egy halvány mosoly kíséretében.
Halkan nevetni kezdtek.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben felültem.
- Ezt akartuk mi is kérdezni - válaszolt Lay.
- Nem tudom. Egyszer csak... minden olyan furcsa lett - vontam meg a vállam.
- Valószínűleg elájult, mert leeshetett a vérnyomása. Mikor evett utoljára? - kérdezte Kyung Hee.
- Délben.
- Mennyit?
- Keveset - helyettem Kai válaszolt. Vádlón néztem rá.
- Pontosan annyit ettem, amennyit szoktam.
- Akkor a hideg levegő árthatott meg magának.
- Nos... - vette magához a szót a rendező. - A felvétel tökéletesen sikerült, mindenki mehet a dolgára. Holnap hét órakor várok mindenkit - mondta.
Neki csak a forgatáson jár az esze?
A rendező elsietett, a többiek pedig pakolni kezdtek. A fiúk végig ott maradtak mellettem. Mikor már biztos voltam magamban, felálltam. De amikor teljesen kiegyenesedtem, megszédültem, biztos csak azért, mert hirtelen álltam fel.
Luhan azonnal a derekamhoz ért, és elkapott. A szemébe néztem, és láttam rajta, hogy nagyon aggódott.
- Köszönöm - suttogtam.
- Máskor ne csinálj ilyet - felelte.
- Indulhatunk? - kérdezte Kai.
Bólintottam, és elindultunk.
- A fenébe, elfelejtettem átöltözni - kaptam észbe, és megfordultam.
- Itt megvárunk - felelte Sehun.
Sietősre vettem a lépteimet. A ruháim ott vártak, ahol hagytam őket. Megfogtam őket, beálltam az egyik fa mögé, és gyorsan átöltöztem. Még szerencse, hogy sötét volt, mert így úgy éreztem, hogy senki nem láthat.
Amikor végeztem, és elindultam visszafelé, neszt hallottam az egyik bokor felől. Ijedten kaptam oda a fejemet, de semmit nem láttam.
Őszintén be kell vallanom, hogy nagyon megijedtem. Egy farkast vártam.
Megráztam a fejemet.
- Csak képzelődsz Nami, a videó az agyadra ment - mondtam ki hangosan is.
Újra elindultam, de megint azt a neszt hallottam. Most már biztos voltam benne, hogy nem képzelődöm, ezért ott maradtam, megdermedve. Idegesen kémleltem a környezetemet.
- Nami, minden rendben? - kérdezte a hátam mögül Luhan. Hatalmasat ugrottan ijedtemben.
- A frászt hoztad rám... - suttogtam, és a szívemre szorítottam a kezemet.
- Sajnálom. Csak olyan sokáig maradtál el...
- Elnézést. De mintha...
- Mi az?
- Semmi - feleltem, és mosolyogva néztem rá.
Elindultam, de ő ott állt még mindig.
- Luhan, nem megyünk? - kérdeztem felé fordulva.
- Én... komolyan nem akartalak megbántani - suttogta maga elé meredve.
- Nem bántottál meg, én reagáltam túl a helyzetet - feleltem. Tudtam, hogy a délelőtti eseményekre gondol.
- Akkor minden rendben közöttünk? - kérdezte reménykedve.
- Persze! - vágtam rá gondolkodás nélkül. Soha nem tudnék rá mérges lenni.
- Akkor barátok....
- Barátok - bólintottam nagyot.
Először ő indult el, és amikor mellém ért, én is felvettem vele a lépést. Együtt értünk vissza a többiekhez.
- Jó éjt - köszöntek el egyesével, mikor megálltunk a házunk előtt.
- Nektek is - integettem, aztán bementem. Bent lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyamba. Gi Bo még nem ért vissza, pedig szívesen megkérdeztem volna, hogy milyen volt az első napja.
Hát az enyém elég döcögősen indult... és furcsán is ért véget. De kellemes érzések voltak bennem.
Most sikerült elaludnom, de úgy éreztem, mintha azonnal csörgött volna az ébresztőm, amint lehunytam a szemem. Egy farkas tekintetével álmodtam.
Úgy éreztem, meg fogok őrülni. Ennyire a szívemre vettem ezt a klipet?
Amint felkeltem, átöltöztem a ruhámba, és a forgatás helyszínére mentem. Nem volt időm reggelizni, de előfordul ez.
Már szinte mindenki ott volt. A rendezőre kellett végül egyedül várni... ő pedig egy teljes órát késett. Ezt nem vártam volna tőle.
- Mindenki jöjjön ide - intett oda minket. Egy kis kört alakítva gyűltünk köré.
- Elnézést kérek a késésemért, de adódtak egy kis problémák. A hangmérnök lebetegedett, így kerítenem kellett egy másikat. De most már minden meg van oldva. Fejezzük be a megmaradt részeket - mondta.
Hálás voltam, amiért tájékoztatott minket. Elég furcsán vettem volna, ha nem mond semmit.
Már csak azok a részek kellettek, amikor mi a háttérben táncoltunk, a fiúk pedig énekeltek elöl. Aztán már csak ők táncoltak és énekeltek egyedül.
Mindez késő délutánig tartott, addig nem kaptunk pihenőt sem.
- Köszönöm szépen mindenki munkáját, remélem máskor is dolgozhatunk együtt. A teljes klipet holnap éjfélkor láthatjátok az SM youtube csatornáján, persze ha valakit érdekel. Most pedig további kellemes napot kívánok mindenkinek - mondta a rendező. Megtapsoltuk magunkat, aztán szedelőzködni kezdtünk.
Az SM egyik alkalmazottja jött oda hozzánk.
- Örömmel jelentem be, hogy az egész épületet átkutattuk, és sehol sem találtunk semmit. Mindenki visszamehet a szobájába. Köszönöm - hajolt meg, és ő is elsietett. Ma mindenkinek ilyen rohanós napja van?
Többen nagyon megörültünk. Bár még nem voltam ott olyan sok ideje, de már most az otthonomnak tekintettem a nagy épületet. Nagyon sajnáltam volna, ha valami baja esik..
Visszamentünk a szobánkba, aztán az értünk küldött autókkal vittek vissza. Rögtön a szobámba mentem, ahol a szobatársammal találtam szembe magam.
- Szia - köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. Még nem volt alkalmam bemutatkozni, de Park Lea vagyok - hajolt meg.
- Shin Namiko - viszonoztam a gesztusát.
Kimentem a konyhába inni, ahol Yurit pillantottam meg az asztalnál.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia - köszönt vissza mosolyogva.
- Hogy telt az utóbbi két nap? - kérdeztem érdeklődve, és leültem az asztalhoz, vele szemben.
- Nagyon jól. Bár nem szeretem a faházakat, de nem kellett ott sok időt töltenem. Gi Bo-val a SHINee-val dolgozunk, így szinte csak ott voltunk. Tegnap vissza sem tudtunk menni, egész éjjel bent kellett maradnunk - mesélte. Látszott az arcán, hogy fáradt.
- De megérte, mert befejeztük a mi részünket. Már csak a fiúknak kell énekelni - mondta mosolyogva.
- Király! Gi Bo egyébként...
- Alszik - mondta nevetve.
Sejthettem volna. Ha egyszer nem tud aludni, teljesen olyan lesz, mint egy zombi.
Yuri-val kellemesen beszélgettünk el.
- Csinálsz valamit este? - kérdeztem érdeklődve.
- Fél óra múlva jön értem Chanyeol - felelte elpirulva.
- Igen? Mesélj csak - néztem rá csillogó szemekkel.
- Tegnap összefutottunk, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem moziba menni - válaszolta vigyorogva.
- De hát ez szuper! De... a mozi nem nyilvános hely?
- Igen. De Chanyeol azt mondta, hogy nagyon jól tudja álcázni magát, és engem pedig még nem ismernek.
- Gratulálok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogjátok magatokat érezni - mondtam vigyorogva.
- Remélem - felelte kicsit félénken.
- Ne reméld, tudd!
- Jó, rendben - mondta nevetve. - És neked milyen volt az első forgatásod?
- Nagyobb szerepet is kaptam a klipben. De a vége elég furcsa volt... elájultam - ismertem be, és most én voltam félénk.
- Előfordul. Amikor az én első hangfelvételem volt, két napig nem ettem, és nem aludtam, ezért én állva elaludtam, és nekiestem  hangmérnöknek - mondta nevetve. Csatlakoztam hozzá.
Szóval nem csak velem fordul elő ilyen szerencsétlenség. Jó tudni, hogy itt is ugyanúgy emberek vannak.
Kopogtattak.
- Kinyitom - állt fel Yuri csillogó szemekkel.
Mosolyogva néztem, ahogy odasétál az ajtóhoz. Kicsit irigyeltem a bátorságáért, amiért képes belemenni egy kapcsolatba.
Kinyitotta az ajtót. Az ott álló, akit én nem láthattam, meg sem tudod szólalni, Yuri közbe vágott.
- Szólok neki - mondta mosolyogva.
Fogalmam sincs, mi lehetett az ott álló reakciója, de Yuri felém fordult.
- Nami, téged keresnek - mondta.
- Ahjumma, gyere velünk vacsorázni! - kiáltott be Kai. Tudhattam volna.
- Máris megyek, csak egy pillanat - feleltem, és bementem a szobámba. Egy kis táskába összepakoltam a dolgaimat, és már rohantam is kifelé.
- Majd találkozunk - köszöntem el Yuritól, és ahogy fordultam meg, beleütköztem valakibe.
- Bocsánat - hajoltam meg azonnal. Ahogy felnéztem, egy idegen férfit pillantottam meg. Furcsán méregettem, de aztán rájöttem, hogy csak Chanyeol az.
- Ohh, szia - köszöntem mosolyogva. - Jó szórakozást - intettem nekik, aztán indulhattunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem a fiúkat a liftben. Chanyeolon kívül ott volt az egész EXO, és még Taemin is.
- Egy tuti helyre - felelte Baekhyun. Csak mosolyogva bólintottam.
- Véget értek nektek is a felvételek? - kérdeztem Taemint.
- Még Minho-nak és Jonghyunnak bent kell maradnia - felelet a kis maknae mosolyogva.
Amikor kiértünk, valaki utánunk kiáltott.
- Azonnal álljatok meg!
Érdeklődve fordultam hátra, és egy felénk rohanó Onew-t vettem észre.
- Csirkézni mentek, mi? - kérdezte számon kérő hangon. - Engem meg itt akartatok hagyni - csóválta meg a fejét.
- Hyung, egy japán étterembe akartunk menni - felelte Tae.
- Ja? - kapta fel a fejét a leader és nevetni kezdett. - Akkor veletek tartok, ha nem baj - mondta mosolyogva.
- Japán étterem? - kérdeztem vissza.
- A múltkor említetted, hogy félig japán vagy. Luhan arra gondolt, hogy elmehetnénk egy étterembe közösen - válaszolt Kai.
Az említettet kezdtem el keresni a tekintetemmel, de sehol sem találkoztam.
- Ja, Luhan nem tudott jönni, mert kapott egy fontos hívást - mondta Sehun, mikor rájött, hogy az őzikét kerestem.
- Értem - bólintottam.
Gyalog indultunk el, és elég nagy zajt csaptunk. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam.
Hamar megtalálták a fiúkat a rajongók is, és elég sokáig kellett ott időznünk.
- Unnie honnan ismeri az oppákat? - kérdezte az egyik lány.
- Gyakornok vagyok az SM-nél - feleltem mosolyogva.
- Akkor kaphatok egy aláírást? - kérdezte csillogó szemekkel.
- De hisz még nem is debütáltam...
- De ha majd unnie megteszi, én leszek az, aki elmondhatja, hogy az első aláírást kapta - mondta vigyorogva.
Elmosolyodtam, elvettem tőle a kis könyvet és a tollat. Odafirkantottam a nevemet.
- Hogy hívnak? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Oh BomHee - felelte.
Leírtam a lapra, és odaadtam neki.
- Nagyon szépen köszönöm - hajolt meg előttem.
A rajongók elengedtek minket, mi pedig folytathattuk az utunkat.
- Bezzeg tőlem nem is kértem autogramot a debütálásom előtt - mondta duzzogva Suho.
- Tőlem nagyon sokan - felelte Kai. - Általánosban még vasrúddal se tudtam volna levakarni magamról a lányokat - mondta nevetve.
- Jellemző - nézett rá szúrósan Suho, mire nevetni kezdtünk.
- Aki szépfiú, az egész életében az is volt - vonta meg a vállát Kai.
- És aki egoista, örökre az is marad - vágtam közbe. Kai-on kívül mindenki nevetni kezdett.
- Ahjumma gonosz vagy - mondta.
- Ahjumma? - kérdezett azonnal vissza Tao.
- Csak a korommal viccelődik - vontam meg a vállam. - Tipikus gyerek - tettem még hozzá.
Tovább nevettünk, amikor előre néztem. Egy ismerős fiú állt ott, és egy lányt ölelt. Mosolyogva néztem őket, mert biztos boldogok. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy én is boldog leszek valaki oldalán.
Csak a gond az volt, hogy az a fiú, pedig nem volt más, mint Luhan...

Read More

Hate being the best 6. rész (Luhan)

 7

- Lu...Luhan? - kérdeztem suttogva.
Egy picit féltem. Féltem, hogy valami olyasmi történik, amit rettenetesen megbánnék, mert élvezném.
- Segítened kell nekem - felelte, és céltudatos volt a tekintete.
- Mégis miben?
Nem válaszolt, hanem megfogta a kezem. Semmit sem értettem. Kicsit odébb mentünk, majd megállt, és újra felém fordult.
- Úgy táncolj velem, mint Kai-al - jelentette ki.
Az érzéseim... olyan kuszák voltak. Az egyik felem reménykedett, a másik pedig most örömtáncot jár, amiért csak ennyit kért.
- Rendben. De a zene..
- Itt van a telefonomon.
Elővette a készüléket, elindította a zenét, majd odébb dobta a telefont.
- Látom nem sajnálod - néztem utána mosolyogva.
- Csak egy eszköz - vonta meg a vállát.
- Akkor... kezdjük - mondtam.
Lehunytam a szemem, és megpróbáltam ugyanúgy beleélni magamat.
Kicsit késve léptünk be, de megoldottuk. Ösztönösen mozogtam, ami talán mindenkiben ott van mélyen. Most, hogy csak ketten voltunk, teljesen el tudtam magam engedni. Luhan kissé késve, de felvette velem a ritmust.
Még soha életemben nem táncoltam így. Pontosan kitaláltuk egymás mozdulatait, és az összhang tökéletes volt. Bár Luhan nem volt olyan szintű táncos, mint Kai, de vele a tánc sokkal... vadabb volt.
Nem értettem, miért kellett a segítségem, mert bámulatosan táncolt.
Amikor elérkezett a térforma váltás, a szemembe nézett. Tartottam a szemkontaktust, közben pedig levettem a pulcsimat, és Luhan telefonja mellé dobtam.
Amikor Kyungsoo betanította a refrént, és Sehun-nal táncoltam, már akkor azt éreztem, hogy túl erotikus, de Luhannal... azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy szikrázott közöttünk a levegő.
Elfojtott érzések, ki nem mondott szavak, el nem táncolt mozdulatok, érzéki pillantások, nem túl szemérmes tánc... mind ez volt a levegőben.
A telefonból már az utolsó ütemek szóltak.
- Rögtönözzünk - mondtam hirtelen.
Értetlen volt a tekintete, de azért bólintott. Egy teljesen úgy két utolsó ütemet táncoltunk el, ami nekem nagyon tetszett.
Kyungsoo biztos megölne, ha megtudná, hogy változtattunk. De ez csak gyakorlás, semmi több.
Amint véget ért a szám, lihegve néztük egymást. Akaratlanul is ott volt a vigyor az arcomon.
Egy nagyot ütöttem a vállába.
- Auuucs, ezt miért kaptam? - kérdezte duzzogva.
- Minek kellett neked segítség, hah? Teljesen őrült vagy Luhan-shii, nagyon jól megy neked - csóváltam meg a fejem.
- Most sikerült először ilyen jól - dőlt hátra.
Nem tudtam megállni, felé hajoltam, és meghúztam a haját. Nevetve pattantam fel.
- Ya, most ezért nagyot kapsz! - állt fel ő is.
Az egyik fa mögé kezdtem el futni, hátha egy kis búvóhelyet biztosít nekem. Az utolsó pillanatban még visszafordultam, de azonnal lefagyott a mosoly az arcomról.
Megkövültem álltam ott, és fogalmam sem volt, mit tegyek.
Luhan még nem vette észre, ezért tovább rohant felém. A csípőmnél fogva kapott el, és emelt a levegőbe. A kezemet a fa tövéhez raktam, és annyit fordítottam magunkon, hogy ne látszódjunk a fától.
- Engedj el. Most - jelentettem ki.
- Mi a baj?
- Végig filmeztek minket, és most is ott vannak a kamerák - sóhajtottam nagyot.
- Mi? - a kezei azonnal lehullottak rólam, és egyet hátra lépett.
- Ahogy látom nem te rendezted így.
- Eh? Ilyenekkel gyanúsítasz? Esküszöm, hogy csak gyakorolni akartam! - A kezét a szívére helyezte.
Kétesen néztem rá. A kamerásoknak épp más dolga lett volna, miért jöttek volna ide? Semmit nem értettem, és nem tudtam, hogy kinek higgyek.
- Miért nem hiszel nekem? - kérdezte. Mintha csak a gondolataimban olvasna...
- Nem tudom, mit csináltatok az előbb, de ez fergeteges volt! - mondta a rendező. Előbb a hangját hallottuk meg, de amint balra néztünk, már láthattuk is.
- Miért kamerázott? Csak gyakoroltunk!
- Kisasszony, ami ezen a területen történik, mind az én felelősségem alatt van. Mindenről tudok, mindent hallok, mindent látok. És ami tetszik, azt belerakom a videóba.
- Mi? Benne lesz a videóba? - Luhannal pontosan egyszerre kérdeztük.
- Ilyen anyagot nem lehet veszni hagyni.
- De... csak a tánc, ugye? - kérdeztem remegő hangon.
- Nem, azt terveztem, hogy az egészet belerakom. Most pedig további szép napot. Luhan, ezzel készen lett a részed, számotokra a forgatás este folytatódik. Jut eszembe, ha szürkületkor nem lesztek itt... - Nem fejezte be, csak fenyegetően felemelte az ujját.
Bólintottunk, és nagyot sóhajtottam, mikor mindannyian elmentek.
- Ezt nem hiszem el! - mondtam hangosan, és belerúgtam a fa tövébe.
- Miért? Most mi ezzel a baj?
- Luhan, ismered te a rajongóidat egyáltalán? - kérdeztem vissza idegesen. - A végletekig képesek elmenni, és biztos vagyok benne, ha ezt megnézik, akkor egy csapásra kitalálják, hogy együtt vagyunk! És én nem így akarok híressé válni - néztem le a földre az utolsó mondatomnál. A saját erőmből szeretnék híres lenni. Azért, mert az emberek azt gondolják, hogy jó a hangom, vagy jól táncolok. Ez nem az én módszerem.
- Számos klipben szerepelnek más lányok is, és nekik sincs semmi hírnevük. Csak túlreagálod a helyzetet.
Erre semmit nem tudtam mondani, csak elfordultam, és indultam volna el. De hirtelen fogta meg a csuklómat, ezzel megállásra késztetve.
- Nami... - kezdte el. Felé fordultam, és a szemeibe néztem.
Nem mondott semmit. Csak nézett hosszú, hosszú ideig.
Végül elengedte a kezem, és a földre szegezte pillantását.
- Semmi, menj csak - mondta.
Az ajkamba haraptam, és sarkon fordultam. Lassan indultam el, és végig lefelé néztem, míg elértem a forgatási helyszínt.
- Namiiii, gyere velünk ebédelni! - hallottam meg Gi Bo hangját. Mögötte pedig az egész SHINee feltűnt.
- Nektek nem kell dolgozni?
- Nem is örülsz nekünk? - kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.
- Dehogynem - mondtam nevetve.
Szerencsére egy nagy autóval érkeztek, amiben mindannyian befértünk. Rajtam kívül még csatlakozott hozzánk Kai, és így mentünk el ebédelni.
A városba mentünk be, és egy kisebb étteremben ettünk. Nagyon jól szórakoztam, és sikerült elfelejtenem, hogy miért is aggodalmaskodtam. De amikor visszamentünk a forgatásra, újra eszembe jutott...
- Nami, minden rendben? - kérdezte Kai. Mivel még volt időnk sötétedésig, leültünk az egyik fa tövébe.
- Nem is tudom... Luhannal gyakoroltunk, és bele fogják rakni a klipbe...
- Mi ezzel a baj? - nézett rám értetlenül.
- Én nem így akarok híres lenni...
- A rajongóktól félsz? Két nap, és elfelejtik, mert Luhan csinál majd valami más hülyeséget. És örülnöd kellene, mert szerepelhetsz egy klipben. Csak megalapozod a jövőbeli karriered.
Elgondolkoztam azon, amit mondott. És határozottan igaza volt.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
- Ez egy barát dolga - vonta meg a vállát mosolyogva.
- Omo, akkor már barátok vagyunk?
- Micsoda kérdés ez? Az SM-nél mindenki egy nagy család tagja. A mi családunkban ti még nagyon fiatalok vagytok, talán csecsemők... de attól még a család tagja.
- Ya, csecsemőnek neveztél?
- Amúgy is én vagyok az idősebb!
- Nem igaz! 1993. november 22.-én születtem! Te pedig... mikor is? - kérdeztem nevetve.
- '94 - mondta duzzogva.
- Kedves leszek, és megengedem, hogy noonának hívj.
- Ahh, persze - motyogta az orra alatt.
- Mit mondtál?
- Hogy nekem noun maradsz - felelte pimaszul.
- Aigooo, a mai fiatalok.... - sóhajtottam nagyot, mire egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Inkább Ahjumma leszel - mondta szinte fuldokolva a nevetéstől.
- Mit csináltok? - ült le mellém Lay.
- Csak beszélgetünk - vontam meg a vállam.
- Akkor nem zavarok, igaz?
- Miért zavarnál? - kérdeztem vissza. Nem értettem.
- Azt hittem, valami titkos, világmegváltó dologról beszéltek...
- Csakis - feleltem, és megint nevetni kezdtem.
- Arról volt szó, hogy Nami-ssi egy Ahjumma - mondta Kai. A vállába ütöttem játékosan, mire megint nevetni kezdtünk.
Olyan jó kedvem lett, hogy észre sem vettem, hogy besötétedett.
- Ahjumma, rohanj a sminkeshez, és öltözz át, mielőtt megtalál a rendező - mondta hirtelen Kai.
- Igazad van! - pattantam fel, és rohanni kezdtem.
A ruhát gyorsan átvettem az egyik öltözőben, és szerencsére a sminkes is gyorsan elkészült velem. Mire kiértem, újabb megbeszélés volt. Gyorsan a hátsó sorba sunnyogtam, és reménykedtem abban, hogy senki nem vette észre, hogy hiányzok.
- ... akkor az előbb felsorolt táncosok kövessenek - fejezte be a rendező, és elindult.
Épp meg akartam kérdezni a mellettem álló lányt, hogy én benne vagyok-e, amikor Kai hátrafordult, és bólintott.
Picit futnom kellett, hogy beérjem őket. Nagyon gyorsan mentek...
Egy tisztásra értünk, ami szemet gyönyörködtető volt. Telihold volt pont, de gondoltam, hogy ez nem a véletlen műve. Direkt mostanra tették a felvétel napját.
A fénytechnikusok elmentek beállítani a fényeket, közben pedig a rendező magyarázni kezdett nekünk.
- Most vesszük fel az utolsó refrént. Kérek mindenkit, hogy összpontosítson, ez a legfontosabb rész - mondta, aztán ismét beállított minket a helyünkre.
Az első próbálkozás nem volt a legjobb. Azonban fogalmam sincs, mi történhetett a rendezővel, mert nem volt ideges. Csak leintett minket, hogy még egyszer.
Azonban a tizedik próbálkozásnál már kezdett visszatérni a délelőtti énje. Ismét üvöltözni kezdett.
Mindenki megemberelte magát, és beleadtunk mindent. Olyan érzésem volt, mint amikor a gyertyafényben táncoltunk. Egyszerűen hátborzongató volt.
- Igen! Pontosan ezt akartam! - csettintett egyet a rendező. Elmosolyodtam, és reflexből Luhan felé fordultam.
Ő épp a társával beszélgetett, és egy édes mosoly volt az arcán.
Valami történt bennem. A szívem környékén... mintha nehezebb lett volna.
Megráztam a fejemet, és kivertem belőle a gondolatot. Nem, én nem lehetek féltékeny.
- A táncosoknak mára jó éjszakát kívánok, holnap még gyertek vissza. Mondjátok meg a többieknek is - köszönt el a rendező.
Már épp indultam volna, amikor utánam szólt.
- Nami, te is maradsz - jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ohh, oké - feleltem kissé megszeppenve.
Miután a táncosok összeszedelőzködtek, és elmentek, a rendező magához hivatott minket.
- Nos, akkor most mindenkinek a színészi tehetségére fogok támaszkodni. Nos, a feladatotok az lenne, hogy Nami rohan elfelé a kamerától, közben idegesen nézelődik össze-vissza. Aztán amikor kiér erre a tisztásra, itt lesztek ti, fiúk. Négy irányból kezdetek el közelíteni Nami felé. Nami, a te arcod rettegést tükrözzön. Akkor most próbáljuk meg először - csapta össze a tenyerét.
Az ajkamba haraptam, és idegesen letekintettem a földre. Még sosem színészkedtem. Amikor táncolok, az arcom is eszköz, de a kettő meg sem közelíti egymást.
- Ja igen, Nami, először öltözz át. A ruhád Kyung Hee-nél van, ő majd segít felvenni - szólt még vissza a rendező.
Bólintottam, és elmentem átöltözni. Még úton voltam, amikor Kai utánam szólt.
- Ahjumma, én bízok benned, sikerülni fog! Fighting! - tartotta fel az egyik kezét.
Elmosolyodtam, és bólintottam. Átöltöztem, és újra kimentem a hűvös levegőre. Fázni kezdtem, mert egy pánt nélküli, fehér, nyári ruha volt rajtam. Néhol kicsit koszos volt, és szakadt. A hajamat is össze kellett borzolnom, pedig annyira tetszett...
Az erdő résznél kezdtünk. Próbáltam nem a kamerákra összpontosítani, és belekezdtem. Átéltem, mert úgy könnyebb volt egy kicsit. És minden jól is ment, ameddig ki nem értem a tisztásra.
Először Kai-t szúrtam ki, de a szája szélén egy mosoly bujkált, ezért én is elmosolyodtam.
- MÉGIS MIT CSINÁLTOK? - A kérdés természetesen a rendezőtől származott. Odaállt elém, és végig az arcomba ordított. A földre néztem, és tűrtem. Hogy csinálhattam ilyen bakit már az első felvételemnél?
- Ahjussi, az én hibám volt - mondta Kai.
- Jó, de többet ne forduljon elő - sóhajtott nagyot, és elment. - Előröl!
Vele miért nem kiabál? Kegyetlenség...
Visszamentem az erdőbe, és tényleg elkezdtük. Már nem mosolyogtam, hanem próbáltam minél rémültebbnek tűnni.
De a rendezőnek nem tetszett egyik alakításom sem.
Még ordibált, amikor Luhan odajött mellém.
- Képzeld azt, hogy fel akarlak falni - suttogta a fülembe.
Ijedtemben azonnal összerezzentem. Amikor a szemébe néztem, tényleg azt láttam, mintha meg akarna enni. Persze teljesen más értelemben.
Nagyot nyeltem, és előröl kezdtük ismét. Amikor Luhanra néztem... tényleg megrémültem. Lehet, hogy az aranyos külső alatt valaki teljesen más rejtőzik?
- Igen! Ez az! - kiáltott fel a rendező boldogan. - Tökéletes. Akkor a következő jelenet. Fiúk, körbeveszitek Nami-t. Csak ennyi egyenlőre. Hajrá! - csapta össze ismét a tenyereit.
Ugyanott álltam, és rémülten kapkodtam a fejemet közöttük. Az arcuk tükörsima volt, és ha egy sötét sikátorban futnék össze velük, biztos halálra pisilném magam a félelemtől.
Szoros körben álltak meg körülöttem a fiúk.
- Igen, ez elsőre sikerült! Fiúk, ti visszamehettek a szállásra, Nami még veled felvesszük az utolsó jelenetet - mondta.
Bár a fiúk bólintottak, megálltak a fáknál, engem várva.
Kyung Hee jött oda, és öntött le egy adag szintetikus vérrel.
- Csak feküdj le a földre, és ne vegyél egészen addig levegőt, míg nem szólok - mondta a rendező.
Bólintottam, és úgy tettem, ahogy mondta.
Lehunytam a szemeimet, és hirtelen... eltűnt minden. A zajok megszűntek, én pedig lebegtem a sötétségben.

Read More

Don't ask, where I came from.. (Luhan)

Lassan nyitotta fel a szemeit. Furcsán kicsinek érezte az ágyát... aztán amint kiélesedett a látása, rájött, miért is.
Egy szőke hajú szépség aludt mellette. Olyan békésnek tűnt... a szíve hevesebben kezdett verni, nem értette, miért.
A szemében olyannak tűnt, mint egy angyal. Hófehér bőre szinte világított a felkelő nap sugaraiban, míg a napfény az aranyszőke hosszú hajával játszadozott. Finom vonásai voltak, még soha nem látott hozzá hasonlót. Amint jobban megvizsgálta, rájött, hogy nem is ázsiai.
De hogy került oda? Mit keres egy lány az ő ágyában? Tegnap a tánc próbák után azonnal az ágyába feküdt le, és el is aludt.
Esetleg egy rajongó lenne?
Nem volt szíve felébreszteni, hogy megkérdezze, ezért megvárta, míg magától ébred fel. Közben a tekintete a lány arcának összes szegletét bejárta.
A lány pillái lassan rezdültek meg, aztán kinyitotta szemeit. Luhan még lélegezni is elfelejtett. Tényleg azt hitte, hogy egy angyal szállt le hozzá. Szemei még sötét kék színben pompáztak, és úgy csillogtak, ahogy még a tenger sem tud.
De azok a csodálatos szemek most rémülettel teltek meg. Ajkait résnyire nyitotta, és Luhan érezte, hogy sikítani akar.
- Cssss, a többiek még alszanak - suttogta, mielőtt még a lány sikíthatott volna. Néma csendben maradt, amiért Luhan egyik fele hálás volt, a másik viszont elátkozta magát. A fél karját odaadta volna, hogy hallhassa minden bizonnyal csodás hangját.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte halkan. Úgy reménykedett benne, hogy válaszol neki a szépség, mint még soha semmiben.
De a lány néma maradt. Megrázta a fejét, és hatalmas szemeiben könnyek jelentek meg.
- Ne sírj! - mondta hirtelen. A keze szinte magától mozdult, és indult el a lány arca felé, hogy letörölje a könnyeit.
De a lány hirtelen ült fel, és az ágy másik végébe mászott, mintha félne tőle.
Luhan is felült, és egy picivel közelebb ült a lányhoz.
- A nevem Luhan. Téged hogy hívnak? - Újabb kérdés, újabb remény, hogy választ kap.
- Az... az én... nevem... - A lány hangja magas volt, lágy, és csilingelő. Már temérdek lánnyal találkozott, de egyikőjük sem beszélt még ilyen szépen, egyikük hangja sem közelítette meg az övét.
A szépség félre nézett, és szemeibe ismét könnyek gyűltek.

Lehetséges, hogy semmit nem tud magáról? - futott át a kérdés Luhan agyán.
- Nyugodj meg, majd biztos eszedbe jut - suttogta Luhan megnyugtatóan. Biztatóan mosolygott a lányra, hátha jobb lesz neki.
Az angyalra hasonlító lány pedig mereven bámulta Luhan-t. Már-már úgy tűnt, hogy a végtelenségig tart a pillanat, de Kris zavarta meg őket.
- Magadban beszélsz? - ült fel a leader. A tekintete rögtön ellágyult, amikor megpillantotta a szőkeséget. Ugyanúgy elbűvölte, mint Luhan-t.
Luhan-ban egy kicsit a féltékenység ütötte fel a fejét. Csak magának akarta ezt a lányt, senkinek nem akarta megmutatni. De ez az ő életvitelénél végül is lehetetlen lenne.
Kris felállt az ágyról, és leült Luhan ágya mellé, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról.
- Hogy hívnak? - kérdezte elámulva.
A lány ismét sírni készült.
- Ilyet ne kérdezz tőle! - dorgálta meg rögtön Luhan. Nem tudta, honnan jön ez az érzés, de soha nem akarta sírni látni.
- Jó - bólintott a leader.
A lány egyre jobban zavarban érezte magát. Arcára még inkább kiült a félelem.
- Mit fogunk most csinálni? - kérdezte a néma csendet megszakítva Kris.
- Nem tudom - csóválta meg a fejét Luhan.
- Bajt okozok? - kérdezte kétségbeesetten a lány.
- Dehogy! - vágta rá egyszerre a két fiú, amitől hirtelen összerezzent a szőkeség.
- Jó reggelt - hallották meg Xiumin hangját is. Kris és Luhan egyszerre nézett össze. Már két fiú jelenlétét is nehéz volt megemészteni a lánynak, nem hogy három!
A következő pillanatban pedig meghallottak egy rövid kopogást, aztán benyitottak. Kai állt ott, félmeztelenül.
- Nem baj, ha kölcsön veszem a... - A kérdését nem tudta befejezni, mert meglátta a lányt.
Aki éppen felhúzta a térdeit, átölelte, és a vállát a sírás rázta vállait.
- Senki ne szólaljon meg! - mondta Luhan szigorúan.
Csak bólogattak. Kai és Xiumin is közelebb jött, majd leültek a földre.
- Hogy... - kezdett bele Kai, de Kris félbeszakította.
- Ki ne mond!
- Öhm.. oké...
Ott ültek mindannyian, én nézték az ismeretlen, név nélküli lányt, aki a fejét lehajtotta, és csendesen zokogott. Percek teltével csak mert felnézni, akkor pedig egyenesen Luhan szemeibe nézett. Csak a szemei látszódtak, de Luhan-ban azonnal megváltozott valami. Nem értette, mi történik vele.
- Nem vagy éhes? - kérdezte a lánytól Kris.
- Mi az, hogy éhes? - kérdezett vissza a lány.
- Az, amikor ennivalót igényel a szervezeted.
- Mi az a szervezet?
- Ez így nehéz lesz - nézett maga elé a leader mosolyogva.
Xiumin megpróbálta neki elmagyarázni érthető nyelven.
- Akkor most azt szeretnétek, ha ennék? - kérdezte a lány értetlenül maga elé meredve.
- Nem mi szeretnénk. Akkor eszel, ha éhes vagy.
- Az milyen érzés?
- Itt érzed - mutatott Luhan a hasára.
- Furcsa érzés. - A szőkeség szemöldökei a magasba szaladtak.
- Gyere, csinálok neked rántottát - állt fel Luhan.
- Mi az, hogy rántotta?
- Mindjárt meglátod - mosolygott rá. Elindult a konyhába, a lány pedig követte. Ahogy mindenki más is.
- Én is kérek - mondta Kai.
- Mindenki kap - felelte Luhan.
Elővett a hűtőből több tojást, és elkezdte felütni.
- Az mi? - mutatott a tojásokra a lány.
- Tojás. A csirke tojja őket, és nagyon finomak.
- Csirke?
- Várj, megmutatom - tartotta fel az ujját Kai. A zsebéből előkapta a telefonját, és pár másodperc múlva elé tartotta.
- Édes - mondta a lány, és a szemei csillogtak.
- Hát... ezt még soha nem gondoltam róla, de így is lehet mondani - felelte Kai nevetve.
A lány mindenre rákérdezett, amiről nem tudott. Egész gyorsan tanul - állapította meg magában Luhan.
A délelőtt folyamán még bemutatták neki Chen-t, Lay-t és Tao-t. A lány kicsit megrémült Tao-t látva, de hamar hozzá szokott.
A fiúk pedig megbeszélték, hogy senki másnak nem mutatják meg. Nagyon sok embert ismert meg hirtelen, és ennyi egyenlőre elég is neki.
A fiúk számára a napok élettel teltek meg. A próbák után nem voltak fáradtak, hanem mindannyian rohantak haza, hogy ismét vele lehessenek.
- Én... dolgozni szeretnék - jelentette ki hirtelen. Nagyon sok filmet néztek meg, és akkor is pont azt tették.
- Mi? Dehogy kell neked dolgozni! - vágta rá Kris.
- De szeretnék pénzt - akadékoskodott a lány.
- Miért szeretnél pénzt? - kérdezte Lay.
- Megmutatom - mondta csillogó tekintettel. Hirtelen pattant fel, és rohant be a szobába. Azóta is minden este Luhan mellett aludt. Talán egyedül őt engedte be a magán szférájába, senki mást.
Pár perc múlva egy újsággal a kezében tért vissza.
- Ezt szeretném! - mutatott rá az egyik ruhára.
- És ezt - mutatott meg egy cipőt. Aztán sok ruhát mutatott még.
- Holnap menjünk vásárolni inkább - jelentette ki Luhan.
- Vásárolni?
- Mikor sok új ruhát kapsz.
- Szuper, benne vagyok - bólintott nagyot.
- De holnap stúdiózunk - szólt közbe Xiumin.
- Majd felhívom DongHee-t, hogy ma este vegyük fel az én részemet - vonta meg a vállát Luhan.
- De akkor nem fogsz tudni aludni...
Luhan először a lányra nézett. A pillantásuk összetalálkozott, aztán Luhan elmosolyodott.
- Nem baj - felelte magabiztosan.
Tovább nézték a filmet. Utána elindultak zuhanyozni. Mint mindig, most is először a szőkeség ment el. Amíg ő bent volt, a fiúk a nappaliban beszélgettek.
Hirtelen egy sikítást hallottak. Egy emberként pattantak fel, és rohantak a fürdő elé.
- Minden rendben? - kérdezte Kris.
- Nagyon fáj - a lány hangján hallani lehetett, hogy sírt.
- Mi történt?
- Fááj - sírt tovább.
- Bemegyek, oké? - kérdezte Luhan félve. Bentről csak hüppögést lehetett hallani.
- Maradjatok itt - suttogta Luhan, aztán benyitott.
A lány a földön ült, és csak egy rövid nadrág volt rajta. A szőke haja a hátán és a vállán szétterülve hevert. A térdeit felhúzta, és sírt. Luhan nagyot nyelt, és közelebb ment hozzá.
Próbált arra gondolni, hogy nem félmeztelenül ül előtte a valaha látott legszebb lány. Letérdelt előtte, és a vállára tette a kezét.
- Mid fáj? - kérdezte megnyugtató hangon.
Egy könnyektől csillogó szempárral találta szembe magát. Nem válaszolt a lány, csak előre nyújtotta a bal lábát, ami vérzett.
- Mindjárt bekötöm, de előtte lemosom vízzel - szólalt meg ismét Luhan.
Csak egy bólintás volt erre a válasz. Luhan egy törölközőt vett a kezébe, amit megnedvesített. Lassan érintette a lány lábához. Ő pedig felszisszent, és újra könnyek gyűltek a szemébe.
- Még jobban fáj - suttogta.
- Tudom, de nem sokáig fog már fájni. Mindjárt végzek, aztán jobb lesz. De hogy csináltad?
- Olyan szép hajat akartam vágni magamnak, mint amilyen a modellnek van az újságban. De az olló kiesett a kezemből...
- Ha valamit szeretnél magadon változtatni, csak szólj. Az emberek haját a fodrászok szokták levágni.
- De a tegnapi filmben a lány magának vágta le a haját.
- A filmekben nem minden igaz. De bármit szeretnél, mostantól muszáj szólnod.
- Rendben - bólintott a lány.
Luhan félre rakta a véres rongyot, és elővett egy törölközőt.
- Most ezzel kötöm be, aztán öltözz fel, és konyhában fáslival is bekötöm - tudatta a lánnyal a tényeket.
Amint végzett, felállt és kiment. Kint nekidőlt az ajtónak, és nagyot sóhajtott. Lehunyta a szemeit, de nem sokáig maradt nyugta.
- Na? Mi Történt? - kérdezték tőle azonnal.
- Kiesett az olló a kezéből, és megvágta a lábát.
- Mit akart csinálni azzal az ollóval?
- Levágni a haját - felelte Luhan, és elindult a konyha felé. Miután megtalálta az elsősegély dobozt, elővette belőle a fáslit. Még szerencse, hogy ott mindig tartanak.
Pont fordult volna vissza, amikor megpillantotta az ajtóban a lányt. Hirtelen tántorodott meg.
- Megijesztettelek? - kérdezte, miközben oldalra billentette a fejét.
- Kicsit. Ha máskor ilyen fordul elő, csak mondj valamit - mondta Luhan.
- Rendben.
- Ülj le ide - mutatott a székre. A lány előrelépett, és úgy tett, ahogyan Luhan mondta.
Luhan szintén leült, és az ölébe vette a lábát. Letekerte róla a törölközőt, és azzal még egyszer áttörölte. Utána lassan tekerte rá a fáslit.
- Olyan kedves vagy velem - szólalt meg hirtelen a szőkeség.
- Ez az illem - vonta meg a vállát a fiú.
- Szóval hogyha én is találkozok valakivel, ilyen kedvesnek kell lennem vele?
- Igen, így illik. De sokan megfeledkeznek erről...
- És gonoszkodnak mással? Lehet, hogy velem is gonoszkodni fog valaki? - kérdezte riadtan.
- Veled senki nem gonoszkodhat - vágta rá Luhan gondolkodás nélkül. - Azt sosem hagynám.
- Miért?
Luhan habozott a válasszal. Mit mondhatna erre? Azért, mert nagyon fontos lett számára? Vagy mert az ártatlanságával a feltétlen bizalmát élvezi?
- Mert te vagy az én őrangyalom - felelte végül.
- De akkor nem nekem kellene rád vigyáznom?
- Már megtetted. - Luhan a lány szemeibe nézett, és melegen elmosolyodott. Hitt abban, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt vele, hogy ez a lány mellette ébredt fel azon a napon.
Aztán a lány olyat tett, mint amilyet még soha. Elmosolyodott. Eleinte csak a szája sarkai rándultak meg, de aztán széles mosolyra húzta az ajkait. Eddig, ha valami tetszett neki, csak a csillogó tekintetén látszódott.
Az első mosolya teljesen megdermesztette Luhant. Még soha életében nem látott ilyen gyönyörűséget.
- Mi lesz a vacsora? - jött be a konyhába Xiumin.
Mind a ketten lehajtották a fejüket, és nem szóltak semmit. Luhan befejezte a kötést, aztán felállt.
- Rendeljünk pizzát - válaszolt egy vállvonás kíséretében.
- Azt már nagyon meg szeretném kóstolni - kezdett el bólogatni a lány.
- Szuper! - kiáltott fel Xiumin. Imádta a pizzát, ezért nagyon boldog lett.
Fél óra után sikerült kiválasztani, hogy milyet rendelnek.
- Rendeljetek kínaiul - mondta a lány, mielőtt még Kris tárcsázott volna.
- Jó - felelte a leader mosolyogva.
A rendelés nagyon vicces volt. Pont egy olyan diszpécser vette fel, aki egy szót sem tudott kínaiul. Így át kellett adnia a telefont, de az újabb jelentkező sem sokkal többet tudott. Végül Lay mondta el, hogy mit kérnek.
Amint végeztek a pizzával, elmentek lefeküdni.
Vagyis a legtöbben.
Luhan kiment a nappaliba, és felhívta a stúdióst, és lebeszélte vele, hogy ma vegyék fel az ő részét.
Hajnali háromra ért vissza, és hulla fáradt volt. Lefeküdt az ágyba, és a szőke tincseket nézte elvarázsolva, mielőtt még elaludt volna.
Csörömpölésre kapta fel a fejét. A nap már magasan járt, és egyedül volt a szobában. Felült, és mikor újabb csörömpölést hallott, fel is állt.
Mint kiderült, a konyhából származott a hang.
- Mit csinálsz? - kérdezte álmosan.
- Kávét akartam - suttogta a lány.
A konyha úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volna. Mindent beterített a kávézacc.
Luhan nekidőlt az ajtófélfának, és megfogta a fejét. Aztán elmosolyodott, és végül hangosan nevetni kezdett.
- Luhan... minden rendben? - kérdezte a lány.
- Persze - felelte, és elfojtotta a nevetését. Röpke fél óra alatt takarították fel a konyhát, aztán kávéztak.
Lassan készültek el, utána pedig elindultak a nagy bevásárló körútra.
Luhannak eddig halvány sejtése volt arról, hogy milyen, ha egy lány belelendül a vásárlásba. Soha nem áll meg, soha nem elég neki annyi, amennyi van, ha kinézett egy ruhát, ami igazán tetszik neki, soha nem jó a méret, a kedvenc cipőjét épp előtte vették meg.
De... az újdonsült lakótársa minden képzeletet felülmúlt. Öt teljes órán keresztül járta a boltokat, kifogyhatatlan életerővel nézegette a ruhákat. A szatyrok pedig egyre csak nőttek és nőttek.
- Luhan...
- Igen?
- Ide is be szeretnék menni - mutatott egy fehérnemű boltra, ami történetesen a Victoria's Secret volt.
- Re...rendben - felelte a fiú.
Ez nehéz lesz - gondolta magában. De biztosra vette, hogy sikerülni fog neki.
A lány sorról sorra ment, és a kezébe vette a neki tetsző darabokat.
- Öhm... mi ez a sok szám? - kérdezte, és Luhan szemébe nézett.
Talán ilyen helyzetbe még sosem került. De a fejébe vette, hogy megbirkózik ezzel a feladattal is.
- Az, hogy milyen méret kell neked.
- És milyen kell nekem?
- Azt hiszem, jobb lenne, ha erről egy eladót kérdeznénk meg - mondta Luhan.
- Segíthetek valamiben? - jött oda az egyikük. Valószínűleg meghallotta a beszélgetésüket.
- Milyen méret kell nekem? - kérdezte a lány.
Az eladó hosszadalmas választ adott neki. Szinte az összes darabot vissza kellett tenni, mert a lány csak a legelsőket emelte le mindig.
- Próbálja fel ezt - nyomott egy fekete szettet a lány kezébe az eladó nő.
- Elkísérlek a próbafülkéhez - mondta Luhan.
Együtt sétáltak oda, és míg a lány bent volt, Luhan leült az egyik fotelbe.
- Luhan... segítenél? - érkezett a kérdés a fülkéből.
Biztos csak szórakoznak velem az istenek - gondolta magában Luhan. De mindezek ellenére felállt, és bement a fülkébe.
- Hogy kell ezt? - A lány háttal állt neki, és nem tudta bekapcsolni a melltartóját.
- Először ezt kell bekapcsolni, aztán átfordítani, és felvenni a pántokat - magyarázta Luhan, és közben bekapcsolta.
A szőkeség megfordult, és a hátával nekidőlt a falnak.
- Ilyennek kell lennie? - kérdezte aggodalmas hangon.
Luhan nem tudott megszólalni. Igen, most már biztosra vette, hogy szórakoznak vele. Akárhonnan is nézte, ő is férfiból van, és ez egyre nehezebb lett számára.
- Nem jó? - kérdezte újra a lány, és szemébe könnyek gyűltek.
- Nem... nem arról van szó. De tudod ezt csak hozzád közeli emberek láthatják.

- De te közel állsz hozzám.
- Nem úgy értettem. A lányokat fiatal korukban az anyukájuk, talán az apukájuk látják. Ha egy ismeretlen fiú látja, az nagyon közeli kapcsolatra utal.
- Nekem nincsenek szüleim, és te nagyon közel állsz hozzám - akadékoskodott tovább a lány.
- De nem olyan értelemben. Szerelmi kapcsolatra értettem.
- Szóval most hogy láttál, szerelmesek lettünk?
Luhan elmosolyodott a kérdés hallatán. Nem, ő már az első pillanatban, mikor megpillantotta lett szerelmes.
- Nem, ettől nem.Csak mondtam, hogy nem szabad ezt mindenkinek látnia.
- Értettem - bólintott nagyot a szőkeség.
Luhan kiment a fülkéből, és sokáig várt. Miután végeztek ebben a boltban is, ebédelni mentek. Egy eldugott helyre ültek be.
- Miért van rajtad bent is napszemüveg? Fáj a szemed? - kérdezte a lány két falat közben.
- Nem fáj a szemem. Csak ezt a napot veled szeretném tölteni, nem pedig  rajongóimmal.
- Mert ha meglátnak, akkor letámadnak?
- Pontosan.
- Ühümm.
Az ebéd után még bementek pár boltba, aztán hazamentek.
- Próbáld fel a ruháidat, én lemegyek megnézni a fiúkat - szólt be Luhan a szobába.
- Rendben - felelte a lány.
Luhan úgy is tett, ahogy mondta. Azt tervezte, hogy egy bő óráig lent marad, de ehelyett a fiúkkal egyszerre ment vissza a szállásra.
- Megjöttünk! - kiáltott be Xiumin.
- Sziasztok - rohant eléjük a lány a konyhából. A tekintete megint ragyogott, tehát valami jó dolog történhetett.
- Minden oké? - kérdezte Kris a szokásost.
- Igen. Képzeljétek, megnéztem egy filmet. A címe... megvan, a Kör! És azt szeretném, ha mostantól Sadako lenne a nevem - mondta, és a szemei még jobban csillogni kezdtek.
A nevetést a fiúk egy emberként fojtották el. Ennél jobban eltérő nevet keresve sem találhatott volna magának.
- Jó lesz? - kérdezte.
- Igen, tökéletes - szólalt meg először Tao.
- Mit csináltál a konyhában? - kérdezte Lay.
- Oh, a süti! - kapott észbe, és visszarohant.
Érdekes pillantásokat váltottak a fiúk, aztán lepakoltak. Mire végeztek, Sadako a nappaliban várta őket, egy nagy tálca tea sütivel a kezében.
- Kóstoljátok meg! - parancsolta őket.
Mindenki elvett magának egy darabot.
- Na? - kérdezte izgatottan Sadako.
- Hát ez... finom! - jelentette ki Chen.
Sadako ismét elmosolyodott. A fiúk reakciója pont az volt, mint Luhan-é, de neki ez volt a második alkalom.
De a pillanatot valaki megzavarta ismét.
- Srácok, átjönnek a fiúk - rontott be Kai.
Luhan eszmélt fel először.
- Gyere - pattant fel, és fogta meg Sadako kezét. A konyhába rángatta be.
- Ne mozdulj innen, és ne is szólalj meg.
A lány csak bólintott, de látszott rajta, hogy nem érti, mi történik körülötte.
Luhan kirohant, és hirtelen mindenki a TV-t kezdte el nézni. A fiúk röviden kopogtattak, aztán jöttek be.
- Sziasztooook - mondta Sehun.
- Sziasztok - köszöntek szinkronban.
- Mostanában alig látunk titeket - biggyessztette le a száját Chanyeol.
- Sok dolgunk volt - legyintett egyszerűen Chen.
Az EXO K tagok helyet foglaltak. Hamar beszélgetésbe elegyedtek, és szinte mindenen nevettek. Luhan nagyon jól érezte magát, már hiányzott neki a bandatársai társasága.
De sehogy sem tudta kiverni a fejéből a konyhában álló lányt.
- Van valami innivalótok? - állt fel hirtelen Sehun.
- Igen, majd hozok neked - pattant fel rögtön Luhan és Kai egyszerre. Ugyanabban a minutumban néztek össze.
- Kösz, de eddig is megtaláltam, ezután is menni fog - mondta Sehun mosolyogva, és felállt. Elindult a konyha felé, de még az ajtó előtt állította meg a két fiú.
- Menj csak vissza, majd én hozok neked - helyezte Sehun mellkasára a kezét Luhan.
- Pontosan. Nem kell megerőltetned magad - helyeselt Kai is.
- Jól vagytok? - kérdezte értetlenül a kis maknae. Aztán elslisszant a két fiú között, és belépett a konyhába.
- Meg tudom magyarázni! - fordult utána Luhan, de aztán már nem beszélt tovább.
- Hogy miért vagytok ilyen furcsák? - kérdezett vissza Sehun.
Kai és Luhan a tárva-nyitva lévő ablakra bámult meredten. Hármójukon kívül senki nem volt a konyhában...
- Sa...Sadako - suttogta Kai.
Félre lökték Sehunt, és az ablakhoz rohantak. Derékig kihajoltak, és várták, hogy megpillantsák a testet.
De nem volt ott. Semmi arra utaló jel, hogy kiugrott volna.
- Ez Sadako-ra vall... amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott - szólalt meg végül Kai.
- Srácok, megnéztétek tegnap a Kör-t, vagy mi? - kérdezte Sehun. Semmit sem értett az egészből.
- Nem mi - felelte Luhan elrévedő mosollyal. A lány ez alatt a két hét alatt sokkal inkább hozzánőtt, mint gondolta volna. Tényleg a védőangyala lett. Pont ezért nem is értette, miért hagyta ott. Csak úgy, eltűnt, minden nélkül.
- Mi van veletek?
- Sadako... visszajöhetnél, ha hallasz - szólalt meg Kai, nem válaszolva Sehun kérdésére.
- Azt mondtad, az őrangyalom vagy... - suttogta Luhan. Fogalma sem volt, mikor lehetett utoljára ilyen szomorú.
Végül is, igaza van Kai-nak - gondolta Luhan. - Amilyen hirtelen érkezett...
Egyet ütött a földbe. Hiszen alig tud még valamit az életről! Hogyan tudna máshol boldogulni?
Esetleg talált valaki mást, akinek az őrangyala lett?
- Luhan? - érkezett a kérdés a konyha másik végéből. Az említett azonnal felkapta a fejét, és szembetalálta magát azzal a csodaszép, csillogó kék szempárral.
A pillanat csak a másodperc töredéke volt, mégis azonnal nyugodt lett. Hát itt maradt... - gondolta magában.

_________________

Nos, illik megemlítenem, hogy a történet azért született meg, mert pontosan ezt álmodtam háromszor egymás után. Ezért is nincs előzmény, én sem tudom, hogy kerülhetett oda Sadako, vagy hogy mi lett a vége. Persze ötleteim vannak, de ez számomra így kerek egész :)

Read More