Olyan hirtelen történt ez az egész, hogy nem tudtam, mit is tehetnék. Csak öleltem, és némán álltam.
- Luhan... fogalmam sincs, mi történt, de kérlek, ne csináld ezt - suttogtam.
Mi ütött belém?
A kezeimre helyezte a sajátját, és azt vártam, hogy ott is hagyja, de csak levette onnan. Tehetetlenül hullottak le a karjaim magam mellé.
Olyan távol éreztem magamat tőle. Még sosem volt ilyen, és fogalmam sincs, mit tehetnék ez ellen. Luhan barátsága nagyon fontos volt nekem, talán több is volt számomra, mint barátság.
- Nem történt semmi - felelte.
- Ezt nekem ne próbáld meg beadni! - mondtam komolyan. - Barátok vagyunk, igazán elmondhatnád.
- Most komolyan azt gondolod, hogy pont neked fogom elmondani?
Továbbra sem fordult meg, így még mindig a hátával kellett szemeznem.
Elindult, de nem akartam még elengedni.
- Arról a lányról van szó, igaz? A barátnőd? - kérdeztem tőle hirtelen. Ismét megállt.
- Igen.
Ez az egy szó... jobban fájt, mint hittem. Szóval neki barátnője van.
- De miért érdekelne téged ez? Kai-al olyan jól elvagy, láttam, hogy tegnap is mentetek valahová Taeminnel hármasban - felelte.
Úgy érzem, mintha egy ördögi körbe kerültünk volna. Azzal a különbséggel, hogy nekem tényleg van okom a fájdalomra, mivel neki komolyan van barátnője. Ezzel szemben én csak barátokat szereztem.
- Akkor te is odajöhettél volna. Ha velünk jöttél volna, biztos te is jól érezted volna magad az állatkertben...
- Szóval állatkertben voltatok? - Akkor fordult felém, de nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből.
- Miért csináljuk ezt? - kérdeztem tőle, miközben összevontam a szemöldököm.
- Kérdezd magadat, nem én akartam ezt - felelte, és enyhén elmosolyodott.
Igaza van. De akkor sem gondolom azt, hogy hibáztam. Én csak barátokat akartam, olyan nehéz megérteni?
Észre sem vettem, de már egy ideje ismét némán álltunk. Most akkor már örökké így marad?
Aztán szinte ugyan az történt, mint valamelyik nap. Céltudatosan nézett a szemembe, és közelebb lépett hozzám. Nem mertem megmozdulni, álltam a tekintetét.
A derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához. Már alig volt közöttünk egy pár milliméter.
- Jéé, itt vagytok? Miattatok bukott úgy ki Kyungsoo? - jött be Kai.
Mi azonnal szétrebbentünk, és én lesütöttem a szememet.
- Ja... hogy megzavartam valamit? - kérdezte Jongin, miközben lesütötte a tekintetét.
- Semmit, nekem amúgy is mennem kell - mondta Luhan, és kiment a teremből. Nagyot sóhajtottam, és leültem a földre.
- Egyébként SooMan azt szeretné, ha megnyitnánk egy ceremóniát. Dobjunk össze egy jó kis táncot, oké? - mondta Kai.
Még több munka. A Wolf-fal is több helyen fel kell lépnem, a forgatásokat is túl kell élnem, azt is be kell mutatni, még több fellépés, és most még ez is.
- Most kezdjük el, mert még van egy kis időm - feleltem.
- Biztos? Nem vagy fáradt?
- Úgysem tudnék pihenni - válaszoltam, és fájdalmasan elmosolyodtam. Ez teljesen igaz volt.
- Rendben - bólintott.
Társas táncba kezdtünk bele, és Kai-al nagyon gyorsan haladtunk. Több akrobatikus elemet is beleraktunk, és szerintem nagyon tuti lett. Már megvolt egy teljes perc, amikor bejött Lay.
- Nem eszünk valamit? Senkinek nincs kedve eljönni velem - szólalt meg.
- Benne vagyok - mondtam mosolyogva.
- Úgyis tartanunk kell szünetet - felelte Jongin.
Összepakoltunk, majd gyorsan felrohantam lezuhanyozni. Egy fekete pulcsit és nadrágot vettem fel, aztán indulhattunk is.
Az étterem, ahová mentünk, nagyon aranyos hely volt. Magamba döntöttem egy kis kávét, csak hogy legyen energiám.
- Hogy megy a tánc? - kérdezte Lay, ránk nézve.
- Nagyon jól! - vágta rá Kai, mire nevetni kezdtünk.
- Sokkal könnyebben megy veled, mint Luhannal - bukott ki belőlem.
- Most mi van veletek egyébként? - érdeklődött Lay.
- Jó lenne tudni - feleltem, és megint nevetni kezdtem.
- De most komolyan.
- Luhannal barátnője van, de valamiért nem is akar velem barátkozni - vontam meg a vállaimat.
- Barátnője van? - Kai teljesen meglepődött.
- Nekem azt mondta - válaszoltam.
- Ha jól tudom, csak itt van a városban az egyik régi ismerőse, és vele találkozgat - szólt közbe Lay.
Hogy... micsoda? Akkor hazudott nekem? Miért tette?
- Bocsánat - mondtam, és felpattantam. Ott hagytam őket, és visszarohantam az SM épületébe. Egyenesen a fiúk szobája felé vettem az irányt, és dörömbölni kezdtem az ajtón. Kris nyitotta ki, és meglepetten nézett rám.
- Luhan itt van, igaz? - kérdeztem.
- Igen, de... - mondta, de közbe vágtam.
- Oké, köszi - feleltem. Besurrantam mellette, és a szobájába mentem be.
Luhan az ágyán feküdt, a keze a homlokán pihent, és a plafont nézte. Tehát ő sem tudott aludni.
Amikor meghallotta, hogy valaki bejött, érdeklődve fordult felém, de a tekintete azonnal megváltozott.
- Miért hazudtál? - szegeztem neki a kérdést.
Az addig a szobában tevékenykedő Xiumin szinte azonnal kisurrant a szobából, és be is zárta az ajtót, ezzel kettesben hagyva minket.
Luhan felült, és csak nézett engem. Felé indultam, és fortyogtam a dühtől.
- Mégis mire volt ez jó? Jót nevettél rajtam, igaz? - kérdeztem tovább, de válasz még mindig nem érkezett.
Luhan is felállt, elindult felém, de olyan furcsa volt a tekintete... én kezdtem el hátrálni. Úgy éreztem, mintha egy macska-egér játékban szerepeltem volna.
Végül a fal mellett kötöttem ki, ő pedig előttem.
- Mert ha annyira érdekel, ő tényleg többet akar, és nem láttam akadályát, hogy miért ne mehetnék bele - mondta ki végül.
- És azt várod, hogy higgyem is ezt el? - kérdeztem suttogva. A hangom biztos elment nyaralni, engem cserben hagyva.
Luhan a kezeit a fejem mellé tette, és sokkal közelebb hajolt hozzám.
- Miért ne hinnéd el? - kérdezte cinikusan mosolyogva.
- Mert... - Nem tudtam mit mondani.
- Gyerünk, válaszolj nyugodtan - felelte, és olyan bájosan mosolyodott el, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy mennyire sok a munka.
Nem tudtam mit tenni, csak hirtelen egy dolog jutott eszembe. Ami szavak nélkül elmagyarázná neki a helyzetet.
A kezeimet az állára helyeztem, és lehúztam magamhoz. Én kezdeményeztem a csókot, mégis ő volt sokkal szenvedélyesebb. A derekamat ölelte át, és közelebb húzott magához.
Az előbbi dühöm szinte teljesen eltűnt, már csak azt éreztem, hogy jól cselekedtem. A nyaka köré fontam a kezeim, és elmélyítettük a csókot.
Úgy téptük egymás ajkait, mintha nem lenne holnap. Mind a ketten már régóta ki voltunk éhezve a másikra, talán már az első pillanattól fogva. Az azóta eltelt idő akkor csak mellékesnek tűnt.
Levegőhiány miatt vált el tőlem, és máris éreztem a hiányát. Hogyan képes erre?
A homlokát az enyémnek döntötte, és csillogó szemekkel nézett le rám.
A csend beszélt helyettünk, mi pedig értettük azt. Az idióta vigyort erőszakkal sem lehetett volna letörölni az arcomról.
Vagyis erőszak sem kellett hozzá.
Hirtelen kerekedett el a szemem, és bontakoztam ki az öleléséből.
- Neked barátnőd van - suttogtam. Hogy tehettem ilyet?
- De már nem sokáig - vágta rá.
Fájdalmasan néztem rá, aztán kimentem a szobájából. Hallottam, hogy végig beszél nekem, és próbál megállítani, de lehetetlen lett volna. Átvágtattam a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra.
Nem gondoltam semmire. Egy fehér helyre képzeltem el magamat, ahol nincs semmi, és senki. Se érzelmek, se bonyodalmak, de a közelgő pokoli munka.
Kb. egy órát aludhattam, aztán rohantam is le a táncterembe, mivel Jonginnel még nem fejeztük be a koreográfiát. Őt már ott találtam, és a falnak dőlve nézte a telefonját, egészen addig, amíg meg nem pillantott engem.
- Szia - köszönt vigyorogva.
- Bocsánat, elaludtam - hajoltam meg mélyen előtte.
- Előfordul. Folytatjuk? - kérdezte kedvesen.
Mosolyt varázsoltam magamra, és bólintottam.
- Semmit, nekem amúgy is mennem kell - mondta Luhan, és kiment a teremből. Nagyot sóhajtottam, és leültem a földre.
- Egyébként SooMan azt szeretné, ha megnyitnánk egy ceremóniát. Dobjunk össze egy jó kis táncot, oké? - mondta Kai.
Még több munka. A Wolf-fal is több helyen fel kell lépnem, a forgatásokat is túl kell élnem, azt is be kell mutatni, még több fellépés, és most még ez is.
- Most kezdjük el, mert még van egy kis időm - feleltem.
- Biztos? Nem vagy fáradt?
- Úgysem tudnék pihenni - válaszoltam, és fájdalmasan elmosolyodtam. Ez teljesen igaz volt.
- Rendben - bólintott.
Társas táncba kezdtünk bele, és Kai-al nagyon gyorsan haladtunk. Több akrobatikus elemet is beleraktunk, és szerintem nagyon tuti lett. Már megvolt egy teljes perc, amikor bejött Lay.
- Nem eszünk valamit? Senkinek nincs kedve eljönni velem - szólalt meg.
- Benne vagyok - mondtam mosolyogva.
- Úgyis tartanunk kell szünetet - felelte Jongin.
Összepakoltunk, majd gyorsan felrohantam lezuhanyozni. Egy fekete pulcsit és nadrágot vettem fel, aztán indulhattunk is.
Az étterem, ahová mentünk, nagyon aranyos hely volt. Magamba döntöttem egy kis kávét, csak hogy legyen energiám.
- Hogy megy a tánc? - kérdezte Lay, ránk nézve.
- Nagyon jól! - vágta rá Kai, mire nevetni kezdtünk.
- Sokkal könnyebben megy veled, mint Luhannal - bukott ki belőlem.
- Most mi van veletek egyébként? - érdeklődött Lay.
- Jó lenne tudni - feleltem, és megint nevetni kezdtem.
- De most komolyan.
- Luhannal barátnője van, de valamiért nem is akar velem barátkozni - vontam meg a vállaimat.
- Barátnője van? - Kai teljesen meglepődött.
- Nekem azt mondta - válaszoltam.
- Ha jól tudom, csak itt van a városban az egyik régi ismerőse, és vele találkozgat - szólt közbe Lay.
Hogy... micsoda? Akkor hazudott nekem? Miért tette?
- Bocsánat - mondtam, és felpattantam. Ott hagytam őket, és visszarohantam az SM épületébe. Egyenesen a fiúk szobája felé vettem az irányt, és dörömbölni kezdtem az ajtón. Kris nyitotta ki, és meglepetten nézett rám.
- Luhan itt van, igaz? - kérdeztem.
- Igen, de... - mondta, de közbe vágtam.
- Oké, köszi - feleltem. Besurrantam mellette, és a szobájába mentem be.
Luhan az ágyán feküdt, a keze a homlokán pihent, és a plafont nézte. Tehát ő sem tudott aludni.
Amikor meghallotta, hogy valaki bejött, érdeklődve fordult felém, de a tekintete azonnal megváltozott.
- Miért hazudtál? - szegeztem neki a kérdést.
Az addig a szobában tevékenykedő Xiumin szinte azonnal kisurrant a szobából, és be is zárta az ajtót, ezzel kettesben hagyva minket.
Luhan felült, és csak nézett engem. Felé indultam, és fortyogtam a dühtől.
- Mégis mire volt ez jó? Jót nevettél rajtam, igaz? - kérdeztem tovább, de válasz még mindig nem érkezett.
Luhan is felállt, elindult felém, de olyan furcsa volt a tekintete... én kezdtem el hátrálni. Úgy éreztem, mintha egy macska-egér játékban szerepeltem volna.
Végül a fal mellett kötöttem ki, ő pedig előttem.
- Mert ha annyira érdekel, ő tényleg többet akar, és nem láttam akadályát, hogy miért ne mehetnék bele - mondta ki végül.
- És azt várod, hogy higgyem is ezt el? - kérdeztem suttogva. A hangom biztos elment nyaralni, engem cserben hagyva.
Luhan a kezeit a fejem mellé tette, és sokkal közelebb hajolt hozzám.
- Miért ne hinnéd el? - kérdezte cinikusan mosolyogva.
- Mert... - Nem tudtam mit mondani.
- Gyerünk, válaszolj nyugodtan - felelte, és olyan bájosan mosolyodott el, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy mennyire sok a munka.
Nem tudtam mit tenni, csak hirtelen egy dolog jutott eszembe. Ami szavak nélkül elmagyarázná neki a helyzetet.
A kezeimet az állára helyeztem, és lehúztam magamhoz. Én kezdeményeztem a csókot, mégis ő volt sokkal szenvedélyesebb. A derekamat ölelte át, és közelebb húzott magához.
Az előbbi dühöm szinte teljesen eltűnt, már csak azt éreztem, hogy jól cselekedtem. A nyaka köré fontam a kezeim, és elmélyítettük a csókot.
Úgy téptük egymás ajkait, mintha nem lenne holnap. Mind a ketten már régóta ki voltunk éhezve a másikra, talán már az első pillanattól fogva. Az azóta eltelt idő akkor csak mellékesnek tűnt.
Levegőhiány miatt vált el tőlem, és máris éreztem a hiányát. Hogyan képes erre?
A homlokát az enyémnek döntötte, és csillogó szemekkel nézett le rám.
A csend beszélt helyettünk, mi pedig értettük azt. Az idióta vigyort erőszakkal sem lehetett volna letörölni az arcomról.
Vagyis erőszak sem kellett hozzá.
Hirtelen kerekedett el a szemem, és bontakoztam ki az öleléséből.
- Neked barátnőd van - suttogtam. Hogy tehettem ilyet?
- De már nem sokáig - vágta rá.
Fájdalmasan néztem rá, aztán kimentem a szobájából. Hallottam, hogy végig beszél nekem, és próbál megállítani, de lehetetlen lett volna. Átvágtattam a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra.
Nem gondoltam semmire. Egy fehér helyre képzeltem el magamat, ahol nincs semmi, és senki. Se érzelmek, se bonyodalmak, de a közelgő pokoli munka.
Kb. egy órát aludhattam, aztán rohantam is le a táncterembe, mivel Jonginnel még nem fejeztük be a koreográfiát. Őt már ott találtam, és a falnak dőlve nézte a telefonját, egészen addig, amíg meg nem pillantott engem.
- Szia - köszönt vigyorogva.
- Bocsánat, elaludtam - hajoltam meg mélyen előtte.
- Előfordul. Folytatjuk? - kérdezte kedvesen.
Mosolyt varázsoltam magamra, és bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése