Lassan nyitotta fel a szemeit. Furcsán kicsinek érezte az ágyát... aztán amint kiélesedett a látása, rájött, miért is.
Egy szőke hajú szépség aludt mellette. Olyan békésnek tűnt... a szíve hevesebben kezdett verni, nem értette, miért.
A szemében olyannak tűnt, mint egy angyal. Hófehér bőre szinte világított a felkelő nap sugaraiban, míg a napfény az aranyszőke hosszú hajával játszadozott. Finom vonásai voltak, még soha nem látott hozzá hasonlót. Amint jobban megvizsgálta, rájött, hogy nem is ázsiai.
De hogy került oda? Mit keres egy lány az ő ágyában? Tegnap a tánc próbák után azonnal az ágyába feküdt le, és el is aludt.
Esetleg egy rajongó lenne?
Nem volt szíve felébreszteni, hogy megkérdezze, ezért megvárta, míg magától ébred fel. Közben a tekintete a lány arcának összes szegletét bejárta.
A lány pillái lassan rezdültek meg, aztán kinyitotta szemeit. Luhan még lélegezni is elfelejtett. Tényleg azt hitte, hogy egy angyal szállt le hozzá. Szemei még sötét kék színben pompáztak, és úgy csillogtak, ahogy még a tenger sem tud.
De azok a csodálatos szemek most rémülettel teltek meg. Ajkait résnyire nyitotta, és Luhan érezte, hogy sikítani akar.
- Cssss, a többiek még alszanak - suttogta, mielőtt még a lány sikíthatott volna. Néma csendben maradt, amiért Luhan egyik fele hálás volt, a másik viszont elátkozta magát. A fél karját odaadta volna, hogy hallhassa minden bizonnyal csodás hangját.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte halkan. Úgy reménykedett benne, hogy válaszol neki a szépség, mint még soha semmiben.
De a lány néma maradt. Megrázta a fejét, és hatalmas szemeiben könnyek jelentek meg.
- Ne sírj! - mondta hirtelen. A keze szinte magától mozdult, és indult el a lány arca felé, hogy letörölje a könnyeit.
De a lány hirtelen ült fel, és az ágy másik végébe mászott, mintha félne tőle.
Luhan is felült, és egy picivel közelebb ült a lányhoz.
- A nevem Luhan. Téged hogy hívnak? - Újabb kérdés, újabb remény, hogy választ kap.
- Az... az én... nevem... - A lány hangja magas volt, lágy, és csilingelő. Már temérdek lánnyal találkozott, de egyikőjük sem beszélt még ilyen szépen, egyikük hangja sem közelítette meg az övét.
A szépség félre nézett, és szemeibe ismét könnyek gyűltek.
- Nyugodj meg, majd biztos eszedbe jut - suttogta Luhan megnyugtatóan. Biztatóan mosolygott a lányra, hátha jobb lesz neki.
Az angyalra hasonlító lány pedig mereven bámulta Luhan-t. Már-már úgy tűnt, hogy a végtelenségig tart a pillanat, de Kris zavarta meg őket.
- Magadban beszélsz? - ült fel a leader. A tekintete rögtön ellágyult, amikor megpillantotta a szőkeséget. Ugyanúgy elbűvölte, mint Luhan-t.
Luhan-ban egy kicsit a féltékenység ütötte fel a fejét. Csak magának akarta ezt a lányt, senkinek nem akarta megmutatni. De ez az ő életvitelénél végül is lehetetlen lenne.
Kris felállt az ágyról, és leült Luhan ágya mellé, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról.
- Hogy hívnak? - kérdezte elámulva.
A lány ismét sírni készült.
- Ilyet ne kérdezz tőle! - dorgálta meg rögtön Luhan. Nem tudta, honnan jön ez az érzés, de soha nem akarta sírni látni.
- Jó - bólintott a leader.
A lány egyre jobban zavarban érezte magát. Arcára még inkább kiült a félelem.
- Mit fogunk most csinálni? - kérdezte a néma csendet megszakítva Kris.
- Nem tudom - csóválta meg a fejét Luhan.
- Bajt okozok? - kérdezte kétségbeesetten a lány.
- Dehogy! - vágta rá egyszerre a két fiú, amitől hirtelen összerezzent a szőkeség.
- Jó reggelt - hallották meg Xiumin hangját is. Kris és Luhan egyszerre nézett össze. Már két fiú jelenlétét is nehéz volt megemészteni a lánynak, nem hogy három!
A következő pillanatban pedig meghallottak egy rövid kopogást, aztán benyitottak. Kai állt ott, félmeztelenül.
- Nem baj, ha kölcsön veszem a... - A kérdését nem tudta befejezni, mert meglátta a lányt.
Aki éppen felhúzta a térdeit, átölelte, és a vállát a sírás rázta vállait.
- Senki ne szólaljon meg! - mondta Luhan szigorúan.
Csak bólogattak. Kai és Xiumin is közelebb jött, majd leültek a földre.
- Hogy... - kezdett bele Kai, de Kris félbeszakította.
- Ki ne mond!
- Öhm.. oké...
Ott ültek mindannyian, én nézték az ismeretlen, név nélküli lányt, aki a fejét lehajtotta, és csendesen zokogott. Percek teltével csak mert felnézni, akkor pedig egyenesen Luhan szemeibe nézett. Csak a szemei látszódtak, de Luhan-ban azonnal megváltozott valami. Nem értette, mi történik vele.
- Nem vagy éhes? - kérdezte a lánytól Kris.
- Mi az, hogy éhes? - kérdezett vissza a lány.
- Az, amikor ennivalót igényel a szervezeted.
- Mi az a szervezet?
- Ez így nehéz lesz - nézett maga elé a leader mosolyogva.
Xiumin megpróbálta neki elmagyarázni érthető nyelven.
- Akkor most azt szeretnétek, ha ennék? - kérdezte a lány értetlenül maga elé meredve.
- Nem mi szeretnénk. Akkor eszel, ha éhes vagy.
- Az milyen érzés?
- Itt érzed - mutatott Luhan a hasára.
- Furcsa érzés. - A szőkeség szemöldökei a magasba szaladtak.
- Gyere, csinálok neked rántottát - állt fel Luhan.
- Mi az, hogy rántotta?
- Mindjárt meglátod - mosolygott rá. Elindult a konyhába, a lány pedig követte. Ahogy mindenki más is.
- Én is kérek - mondta Kai.
- Mindenki kap - felelte Luhan.
Elővett a hűtőből több tojást, és elkezdte felütni.
- Az mi? - mutatott a tojásokra a lány.
- Tojás. A csirke tojja őket, és nagyon finomak.
- Csirke?
- Várj, megmutatom - tartotta fel az ujját Kai. A zsebéből előkapta a telefonját, és pár másodperc múlva elé tartotta.
- Édes - mondta a lány, és a szemei csillogtak.
- Hát... ezt még soha nem gondoltam róla, de így is lehet mondani - felelte Kai nevetve.
A lány mindenre rákérdezett, amiről nem tudott. Egész gyorsan tanul - állapította meg magában Luhan.
A délelőtt folyamán még bemutatták neki Chen-t, Lay-t és Tao-t. A lány kicsit megrémült Tao-t látva, de hamar hozzá szokott.
A fiúk pedig megbeszélték, hogy senki másnak nem mutatják meg. Nagyon sok embert ismert meg hirtelen, és ennyi egyenlőre elég is neki.
A fiúk számára a napok élettel teltek meg. A próbák után nem voltak fáradtak, hanem mindannyian rohantak haza, hogy ismét vele lehessenek.
- Én... dolgozni szeretnék - jelentette ki hirtelen. Nagyon sok filmet néztek meg, és akkor is pont azt tették.
- Mi? Dehogy kell neked dolgozni! - vágta rá Kris.
- De szeretnék pénzt - akadékoskodott a lány.
- Miért szeretnél pénzt? - kérdezte Lay.
- Megmutatom - mondta csillogó tekintettel. Hirtelen pattant fel, és rohant be a szobába. Azóta is minden este Luhan mellett aludt. Talán egyedül őt engedte be a magán szférájába, senki mást.
Pár perc múlva egy újsággal a kezében tért vissza.
- Ezt szeretném! - mutatott rá az egyik ruhára.
- És ezt - mutatott meg egy cipőt. Aztán sok ruhát mutatott még.
- Holnap menjünk vásárolni inkább - jelentette ki Luhan.
- Vásárolni?
- Mikor sok új ruhát kapsz.
- Szuper, benne vagyok - bólintott nagyot.
- De holnap stúdiózunk - szólt közbe Xiumin.
- Majd felhívom DongHee-t, hogy ma este vegyük fel az én részemet - vonta meg a vállát Luhan.
- De akkor nem fogsz tudni aludni...
Luhan először a lányra nézett. A pillantásuk összetalálkozott, aztán Luhan elmosolyodott.
- Nem baj - felelte magabiztosan.
Tovább nézték a filmet. Utána elindultak zuhanyozni. Mint mindig, most is először a szőkeség ment el. Amíg ő bent volt, a fiúk a nappaliban beszélgettek.
Hirtelen egy sikítást hallottak. Egy emberként pattantak fel, és rohantak a fürdő elé.
- Minden rendben? - kérdezte Kris.
- Nagyon fáj - a lány hangján hallani lehetett, hogy sírt.
- Mi történt?
- Fááj - sírt tovább.
- Bemegyek, oké? - kérdezte Luhan félve. Bentről csak hüppögést lehetett hallani.
- Maradjatok itt - suttogta Luhan, aztán benyitott.
A lány a földön ült, és csak egy rövid nadrág volt rajta. A szőke haja a hátán és a vállán szétterülve hevert. A térdeit felhúzta, és sírt. Luhan nagyot nyelt, és közelebb ment hozzá.
Próbált arra gondolni, hogy nem félmeztelenül ül előtte a valaha látott legszebb lány. Letérdelt előtte, és a vállára tette a kezét.
- Mid fáj? - kérdezte megnyugtató hangon.
Egy könnyektől csillogó szempárral találta szembe magát. Nem válaszolt a lány, csak előre nyújtotta a bal lábát, ami vérzett.
- Mindjárt bekötöm, de előtte lemosom vízzel - szólalt meg ismét Luhan.
Csak egy bólintás volt erre a válasz. Luhan egy törölközőt vett a kezébe, amit megnedvesített. Lassan érintette a lány lábához. Ő pedig felszisszent, és újra könnyek gyűltek a szemébe.
- Még jobban fáj - suttogta.
- Tudom, de nem sokáig fog már fájni. Mindjárt végzek, aztán jobb lesz. De hogy csináltad?
- Olyan szép hajat akartam vágni magamnak, mint amilyen a modellnek van az újságban. De az olló kiesett a kezemből...
- Ha valamit szeretnél magadon változtatni, csak szólj. Az emberek haját a fodrászok szokták levágni.
- De a tegnapi filmben a lány magának vágta le a haját.
- A filmekben nem minden igaz. De bármit szeretnél, mostantól muszáj szólnod.
- Rendben - bólintott a lány.
Luhan félre rakta a véres rongyot, és elővett egy törölközőt.
- Most ezzel kötöm be, aztán öltözz fel, és konyhában fáslival is bekötöm - tudatta a lánnyal a tényeket.
Amint végzett, felállt és kiment. Kint nekidőlt az ajtónak, és nagyot sóhajtott. Lehunyta a szemeit, de nem sokáig maradt nyugta.
- Na? Mi Történt? - kérdezték tőle azonnal.
- Kiesett az olló a kezéből, és megvágta a lábát.
- Mit akart csinálni azzal az ollóval?
- Levágni a haját - felelte Luhan, és elindult a konyha felé. Miután megtalálta az elsősegély dobozt, elővette belőle a fáslit. Még szerencse, hogy ott mindig tartanak.
Pont fordult volna vissza, amikor megpillantotta az ajtóban a lányt. Hirtelen tántorodott meg.
- Megijesztettelek? - kérdezte, miközben oldalra billentette a fejét.
- Kicsit. Ha máskor ilyen fordul elő, csak mondj valamit - mondta Luhan.
- Rendben.
- Ülj le ide - mutatott a székre. A lány előrelépett, és úgy tett, ahogyan Luhan mondta.
Luhan szintén leült, és az ölébe vette a lábát. Letekerte róla a törölközőt, és azzal még egyszer áttörölte. Utána lassan tekerte rá a fáslit.
- Olyan kedves vagy velem - szólalt meg hirtelen a szőkeség.
- Ez az illem - vonta meg a vállát a fiú.
- Szóval hogyha én is találkozok valakivel, ilyen kedvesnek kell lennem vele?
- Igen, így illik. De sokan megfeledkeznek erről...
- És gonoszkodnak mással? Lehet, hogy velem is gonoszkodni fog valaki? - kérdezte riadtan.
- Veled senki nem gonoszkodhat - vágta rá Luhan gondolkodás nélkül. - Azt sosem hagynám.
- Miért?
Luhan habozott a válasszal. Mit mondhatna erre? Azért, mert nagyon fontos lett számára? Vagy mert az ártatlanságával a feltétlen bizalmát élvezi?
- Mert te vagy az én őrangyalom - felelte végül.
- De akkor nem nekem kellene rád vigyáznom?
- Már megtetted. - Luhan a lány szemeibe nézett, és melegen elmosolyodott. Hitt abban, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt vele, hogy ez a lány mellette ébredt fel azon a napon.
Aztán a lány olyat tett, mint amilyet még soha. Elmosolyodott. Eleinte csak a szája sarkai rándultak meg, de aztán széles mosolyra húzta az ajkait. Eddig, ha valami tetszett neki, csak a csillogó tekintetén látszódott.
Az első mosolya teljesen megdermesztette Luhant. Még soha életében nem látott ilyen gyönyörűséget.
- Mi lesz a vacsora? - jött be a konyhába Xiumin.
Mind a ketten lehajtották a fejüket, és nem szóltak semmit. Luhan befejezte a kötést, aztán felállt.
- Rendeljünk pizzát - válaszolt egy vállvonás kíséretében.
- Azt már nagyon meg szeretném kóstolni - kezdett el bólogatni a lány.
- Szuper! - kiáltott fel Xiumin. Imádta a pizzát, ezért nagyon boldog lett.
Fél óra után sikerült kiválasztani, hogy milyet rendelnek.
- Rendeljetek kínaiul - mondta a lány, mielőtt még Kris tárcsázott volna.
- Jó - felelte a leader mosolyogva.
A rendelés nagyon vicces volt. Pont egy olyan diszpécser vette fel, aki egy szót sem tudott kínaiul. Így át kellett adnia a telefont, de az újabb jelentkező sem sokkal többet tudott. Végül Lay mondta el, hogy mit kérnek.
Amint végeztek a pizzával, elmentek lefeküdni.
Vagyis a legtöbben.
Luhan kiment a nappaliba, és felhívta a stúdióst, és lebeszélte vele, hogy ma vegyék fel az ő részét.
Hajnali háromra ért vissza, és hulla fáradt volt. Lefeküdt az ágyba, és a szőke tincseket nézte elvarázsolva, mielőtt még elaludt volna.
Csörömpölésre kapta fel a fejét. A nap már magasan járt, és egyedül volt a szobában. Felült, és mikor újabb csörömpölést hallott, fel is állt.
Mint kiderült, a konyhából származott a hang.
- Mit csinálsz? - kérdezte álmosan.
- Kávét akartam - suttogta a lány.
A konyha úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volna. Mindent beterített a kávézacc.
Luhan nekidőlt az ajtófélfának, és megfogta a fejét. Aztán elmosolyodott, és végül hangosan nevetni kezdett.
- Luhan... minden rendben? - kérdezte a lány.
- Persze - felelte, és elfojtotta a nevetését. Röpke fél óra alatt takarították fel a konyhát, aztán kávéztak.
Lassan készültek el, utána pedig elindultak a nagy bevásárló körútra.
Luhannak eddig halvány sejtése volt arról, hogy milyen, ha egy lány belelendül a vásárlásba. Soha nem áll meg, soha nem elég neki annyi, amennyi van, ha kinézett egy ruhát, ami igazán tetszik neki, soha nem jó a méret, a kedvenc cipőjét épp előtte vették meg.
De... az újdonsült lakótársa minden képzeletet felülmúlt. Öt teljes órán keresztül járta a boltokat, kifogyhatatlan életerővel nézegette a ruhákat. A szatyrok pedig egyre csak nőttek és nőttek.
- Luhan...
- Igen?
- Ide is be szeretnék menni - mutatott egy fehérnemű boltra, ami történetesen a Victoria's Secret volt.
- Re...rendben - felelte a fiú.
Ez nehéz lesz - gondolta magában. De biztosra vette, hogy sikerülni fog neki.
A lány sorról sorra ment, és a kezébe vette a neki tetsző darabokat.
- Öhm... mi ez a sok szám? - kérdezte, és Luhan szemébe nézett.
Talán ilyen helyzetbe még sosem került. De a fejébe vette, hogy megbirkózik ezzel a feladattal is.
- Az, hogy milyen méret kell neked.
- És milyen kell nekem?
- Azt hiszem, jobb lenne, ha erről egy eladót kérdeznénk meg - mondta Luhan.
- Segíthetek valamiben? - jött oda az egyikük. Valószínűleg meghallotta a beszélgetésüket.
- Milyen méret kell nekem? - kérdezte a lány.
Az eladó hosszadalmas választ adott neki. Szinte az összes darabot vissza kellett tenni, mert a lány csak a legelsőket emelte le mindig.
- Próbálja fel ezt - nyomott egy fekete szettet a lány kezébe az eladó nő.
- Elkísérlek a próbafülkéhez - mondta Luhan.
Együtt sétáltak oda, és míg a lány bent volt, Luhan leült az egyik fotelbe.
- Luhan... segítenél? - érkezett a kérdés a fülkéből.
Biztos csak szórakoznak velem az istenek - gondolta magában Luhan. De mindezek ellenére felállt, és bement a fülkébe.
- Hogy kell ezt? - A lány háttal állt neki, és nem tudta bekapcsolni a melltartóját.
- Először ezt kell bekapcsolni, aztán átfordítani, és felvenni a pántokat - magyarázta Luhan, és közben bekapcsolta.
A szőkeség megfordult, és a hátával nekidőlt a falnak.
- Ilyennek kell lennie? - kérdezte aggodalmas hangon.
Luhan nem tudott megszólalni. Igen, most már biztosra vette, hogy szórakoznak vele. Akárhonnan is nézte, ő is férfiból van, és ez egyre nehezebb lett számára.
- Nem jó? - kérdezte újra a lány, és szemébe könnyek gyűltek.
- Nem... nem arról van szó. De tudod ezt csak hozzád közeli emberek láthatják.
- Nem úgy értettem. A lányokat fiatal korukban az anyukájuk, talán az apukájuk látják. Ha egy ismeretlen fiú látja, az nagyon közeli kapcsolatra utal.
- Nekem nincsenek szüleim, és te nagyon közel állsz hozzám - akadékoskodott tovább a lány.
- De nem olyan értelemben. Szerelmi kapcsolatra értettem.
- Szóval most hogy láttál, szerelmesek lettünk?
Luhan elmosolyodott a kérdés hallatán. Nem, ő már az első pillanatban, mikor megpillantotta lett szerelmes.
- Nem, ettől nem.Csak mondtam, hogy nem szabad ezt mindenkinek látnia.
- Értettem - bólintott nagyot a szőkeség.
Luhan kiment a fülkéből, és sokáig várt. Miután végeztek ebben a boltban is, ebédelni mentek. Egy eldugott helyre ültek be.
- Miért van rajtad bent is napszemüveg? Fáj a szemed? - kérdezte a lány két falat közben.
- Nem fáj a szemem. Csak ezt a napot veled szeretném tölteni, nem pedig rajongóimmal.
- Mert ha meglátnak, akkor letámadnak?
- Pontosan.
- Ühümm.
Az ebéd után még bementek pár boltba, aztán hazamentek.
- Próbáld fel a ruháidat, én lemegyek megnézni a fiúkat - szólt be Luhan a szobába.
- Rendben - felelte a lány.
Luhan úgy is tett, ahogy mondta. Azt tervezte, hogy egy bő óráig lent marad, de ehelyett a fiúkkal egyszerre ment vissza a szállásra.
- Megjöttünk! - kiáltott be Xiumin.
- Sziasztok - rohant eléjük a lány a konyhából. A tekintete megint ragyogott, tehát valami jó dolog történhetett.
- Minden oké? - kérdezte Kris a szokásost.
- Igen. Képzeljétek, megnéztem egy filmet. A címe... megvan, a Kör! És azt szeretném, ha mostantól Sadako lenne a nevem - mondta, és a szemei még jobban csillogni kezdtek.
A nevetést a fiúk egy emberként fojtották el. Ennél jobban eltérő nevet keresve sem találhatott volna magának.
- Jó lesz? - kérdezte.
- Igen, tökéletes - szólalt meg először Tao.
- Mit csináltál a konyhában? - kérdezte Lay.
- Oh, a süti! - kapott észbe, és visszarohant.
Érdekes pillantásokat váltottak a fiúk, aztán lepakoltak. Mire végeztek, Sadako a nappaliban várta őket, egy nagy tálca tea sütivel a kezében.
- Kóstoljátok meg! - parancsolta őket.
Mindenki elvett magának egy darabot.
- Na? - kérdezte izgatottan Sadako.
- Hát ez... finom! - jelentette ki Chen.
Sadako ismét elmosolyodott. A fiúk reakciója pont az volt, mint Luhan-é, de neki ez volt a második alkalom.
De a pillanatot valaki megzavarta ismét.
- Srácok, átjönnek a fiúk - rontott be Kai.
Luhan eszmélt fel először.
- Gyere - pattant fel, és fogta meg Sadako kezét. A konyhába rángatta be.
- Ne mozdulj innen, és ne is szólalj meg.
A lány csak bólintott, de látszott rajta, hogy nem érti, mi történik körülötte.
Luhan kirohant, és hirtelen mindenki a TV-t kezdte el nézni. A fiúk röviden kopogtattak, aztán jöttek be.
- Sziasztooook - mondta Sehun.
- Sziasztok - köszöntek szinkronban.
- Mostanában alig látunk titeket - biggyessztette le a száját Chanyeol.
- Sok dolgunk volt - legyintett egyszerűen Chen.
Az EXO K tagok helyet foglaltak. Hamar beszélgetésbe elegyedtek, és szinte mindenen nevettek. Luhan nagyon jól érezte magát, már hiányzott neki a bandatársai társasága.
De sehogy sem tudta kiverni a fejéből a konyhában álló lányt.
- Van valami innivalótok? - állt fel hirtelen Sehun.
- Igen, majd hozok neked - pattant fel rögtön Luhan és Kai egyszerre. Ugyanabban a minutumban néztek össze.
- Kösz, de eddig is megtaláltam, ezután is menni fog - mondta Sehun mosolyogva, és felállt. Elindult a konyha felé, de még az ajtó előtt állította meg a két fiú.
- Menj csak vissza, majd én hozok neked - helyezte Sehun mellkasára a kezét Luhan.
- Pontosan. Nem kell megerőltetned magad - helyeselt Kai is.
- Jól vagytok? - kérdezte értetlenül a kis maknae. Aztán elslisszant a két fiú között, és belépett a konyhába.
- Meg tudom magyarázni! - fordult utána Luhan, de aztán már nem beszélt tovább.
- Hogy miért vagytok ilyen furcsák? - kérdezett vissza Sehun.
Kai és Luhan a tárva-nyitva lévő ablakra bámult meredten. Hármójukon kívül senki nem volt a konyhában...
- Sa...Sadako - suttogta Kai.
Félre lökték Sehunt, és az ablakhoz rohantak. Derékig kihajoltak, és várták, hogy megpillantsák a testet.
De nem volt ott. Semmi arra utaló jel, hogy kiugrott volna.
- Ez Sadako-ra vall... amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott - szólalt meg végül Kai.
- Srácok, megnéztétek tegnap a Kör-t, vagy mi? - kérdezte Sehun. Semmit sem értett az egészből.
- Nem mi - felelte Luhan elrévedő mosollyal. A lány ez alatt a két hét alatt sokkal inkább hozzánőtt, mint gondolta volna. Tényleg a védőangyala lett. Pont ezért nem is értette, miért hagyta ott. Csak úgy, eltűnt, minden nélkül.
- Mi van veletek?
- Sadako... visszajöhetnél, ha hallasz - szólalt meg Kai, nem válaszolva Sehun kérdésére.
- Azt mondtad, az őrangyalom vagy... - suttogta Luhan. Fogalma sem volt, mikor lehetett utoljára ilyen szomorú.
Végül is, igaza van Kai-nak - gondolta Luhan. - Amilyen hirtelen érkezett...
Egyet ütött a földbe. Hiszen alig tud még valamit az életről! Hogyan tudna máshol boldogulni?
Esetleg talált valaki mást, akinek az őrangyala lett?
- Luhan? - érkezett a kérdés a konyha másik végéből. Az említett azonnal felkapta a fejét, és szembetalálta magát azzal a csodaszép, csillogó kék szempárral.
A pillanat csak a másodperc töredéke volt, mégis azonnal nyugodt lett. Hát itt maradt... - gondolta magában.
_________________
Nos, illik megemlítenem, hogy a történet azért született meg, mert pontosan ezt álmodtam háromszor egymás után. Ezért is nincs előzmény, én sem tudom, hogy kerülhetett oda Sadako, vagy hogy mi lett a vége. Persze ötleteim vannak, de ez számomra így kerek egész :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése