7- Lu...Luhan? - kérdeztem suttogva.
Egy picit féltem. Féltem, hogy valami olyasmi történik, amit rettenetesen megbánnék, mert élvezném.
- Segítened kell nekem - felelte, és céltudatos volt a tekintete.
- Mégis miben?
Nem válaszolt, hanem megfogta a kezem. Semmit sem értettem. Kicsit odébb mentünk, majd megállt, és újra felém fordult.
- Úgy táncolj velem, mint Kai-al - jelentette ki.
Az érzéseim... olyan kuszák voltak. Az egyik felem reménykedett, a másik pedig most örömtáncot jár, amiért csak ennyit kért.
- Rendben. De a zene..
- Itt van a telefonomon.
Elővette a készüléket, elindította a zenét, majd odébb dobta a telefont.
- Látom nem sajnálod - néztem utána mosolyogva.
- Csak egy eszköz - vonta meg a vállát.
- Akkor... kezdjük - mondtam.
Lehunytam a szemem, és megpróbáltam ugyanúgy beleélni magamat.
Kicsit késve léptünk be, de megoldottuk. Ösztönösen mozogtam, ami talán mindenkiben ott van mélyen. Most, hogy csak ketten voltunk, teljesen el tudtam magam engedni. Luhan kissé késve, de felvette velem a ritmust.
Még soha életemben nem táncoltam így. Pontosan kitaláltuk egymás mozdulatait, és az összhang tökéletes volt. Bár Luhan nem volt olyan szintű táncos, mint Kai, de vele a tánc sokkal... vadabb volt.
Nem értettem, miért kellett a segítségem, mert bámulatosan táncolt.
Amikor elérkezett a térforma váltás, a szemembe nézett. Tartottam a szemkontaktust, közben pedig levettem a pulcsimat, és Luhan telefonja mellé dobtam.
Amikor Kyungsoo betanította a refrént, és Sehun-nal táncoltam, már akkor azt éreztem, hogy túl erotikus, de Luhannal... azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy szikrázott közöttünk a levegő.
Elfojtott érzések, ki nem mondott szavak, el nem táncolt mozdulatok, érzéki pillantások, nem túl szemérmes tánc... mind ez volt a levegőben.
A telefonból már az utolsó ütemek szóltak.
- Rögtönözzünk - mondtam hirtelen.
Értetlen volt a tekintete, de azért bólintott. Egy teljesen úgy két utolsó ütemet táncoltunk el, ami nekem nagyon tetszett.
Kyungsoo biztos megölne, ha megtudná, hogy változtattunk. De ez csak gyakorlás, semmi több.
Amint véget ért a szám, lihegve néztük egymást. Akaratlanul is ott volt a vigyor az arcomon.
Egy nagyot ütöttem a vállába.
- Auuucs, ezt miért kaptam? - kérdezte duzzogva.
- Minek kellett neked segítség, hah? Teljesen őrült vagy Luhan-shii, nagyon jól megy neked - csóváltam meg a fejem.
- Most sikerült először ilyen jól - dőlt hátra.
Nem tudtam megállni, felé hajoltam, és meghúztam a haját. Nevetve pattantam fel.
- Ya, most ezért nagyot kapsz! - állt fel ő is.
Az egyik fa mögé kezdtem el futni, hátha egy kis búvóhelyet biztosít nekem. Az utolsó pillanatban még visszafordultam, de azonnal lefagyott a mosoly az arcomról.
Megkövültem álltam ott, és fogalmam sem volt, mit tegyek.
Luhan még nem vette észre, ezért tovább rohant felém. A csípőmnél fogva kapott el, és emelt a levegőbe. A kezemet a fa tövéhez raktam, és annyit fordítottam magunkon, hogy ne látszódjunk a fától.
- Engedj el. Most - jelentettem ki.
- Mi a baj?
- Végig filmeztek minket, és most is ott vannak a kamerák - sóhajtottam nagyot.
- Mi? - a kezei azonnal lehullottak rólam, és egyet hátra lépett.
- Ahogy látom nem te rendezted így.
- Eh? Ilyenekkel gyanúsítasz? Esküszöm, hogy csak gyakorolni akartam! - A kezét a szívére helyezte.
Kétesen néztem rá. A kamerásoknak épp más dolga lett volna, miért jöttek volna ide? Semmit nem értettem, és nem tudtam, hogy kinek higgyek.
- Miért nem hiszel nekem? - kérdezte. Mintha csak a gondolataimban olvasna...
- Nem tudom, mit csináltatok az előbb, de ez fergeteges volt! - mondta a rendező. Előbb a hangját hallottuk meg, de amint balra néztünk, már láthattuk is.
- Miért kamerázott? Csak gyakoroltunk!
- Kisasszony, ami ezen a területen történik, mind az én felelősségem alatt van. Mindenről tudok, mindent hallok, mindent látok. És ami tetszik, azt belerakom a videóba.
- Mi? Benne lesz a videóba? - Luhannal pontosan egyszerre kérdeztük.
- Ilyen anyagot nem lehet veszni hagyni.
- De... csak a tánc, ugye? - kérdeztem remegő hangon.
- Nem, azt terveztem, hogy az egészet belerakom. Most pedig további szép napot. Luhan, ezzel készen lett a részed, számotokra a forgatás este folytatódik. Jut eszembe, ha szürkületkor nem lesztek itt... - Nem fejezte be, csak fenyegetően felemelte az ujját.
Bólintottunk, és nagyot sóhajtottam, mikor mindannyian elmentek.
- Ezt nem hiszem el! - mondtam hangosan, és belerúgtam a fa tövébe.
- Miért? Most mi ezzel a baj?
- Luhan, ismered te a rajongóidat egyáltalán? - kérdeztem vissza idegesen. - A végletekig képesek elmenni, és biztos vagyok benne, ha ezt megnézik, akkor egy csapásra kitalálják, hogy együtt vagyunk! És én nem így akarok híressé válni - néztem le a földre az utolsó mondatomnál. A saját erőmből szeretnék híres lenni. Azért, mert az emberek azt gondolják, hogy jó a hangom, vagy jól táncolok. Ez nem az én módszerem.
- Számos klipben szerepelnek más lányok is, és nekik sincs semmi hírnevük. Csak túlreagálod a helyzetet.
Erre semmit nem tudtam mondani, csak elfordultam, és indultam volna el. De hirtelen fogta meg a csuklómat, ezzel megállásra késztetve.
- Nami... - kezdte el. Felé fordultam, és a szemeibe néztem.
Nem mondott semmit. Csak nézett hosszú, hosszú ideig.
Végül elengedte a kezem, és a földre szegezte pillantását.
- Semmi, menj csak - mondta.
Az ajkamba haraptam, és sarkon fordultam. Lassan indultam el, és végig lefelé néztem, míg elértem a forgatási helyszínt.
- Namiiii, gyere velünk ebédelni! - hallottam meg Gi Bo hangját. Mögötte pedig az egész SHINee feltűnt.
- Nektek nem kell dolgozni?
- Nem is örülsz nekünk? - kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.
- Dehogynem - mondtam nevetve.
Szerencsére egy nagy autóval érkeztek, amiben mindannyian befértünk. Rajtam kívül még csatlakozott hozzánk Kai, és így mentünk el ebédelni.
A városba mentünk be, és egy kisebb étteremben ettünk. Nagyon jól szórakoztam, és sikerült elfelejtenem, hogy miért is aggodalmaskodtam. De amikor visszamentünk a forgatásra, újra eszembe jutott...
- Nami, minden rendben? - kérdezte Kai. Mivel még volt időnk sötétedésig, leültünk az egyik fa tövébe.
- Nem is tudom... Luhannal gyakoroltunk, és bele fogják rakni a klipbe...
- Mi ezzel a baj? - nézett rám értetlenül.
- Én nem így akarok híres lenni...
- A rajongóktól félsz? Két nap, és elfelejtik, mert Luhan csinál majd valami más hülyeséget. És örülnöd kellene, mert szerepelhetsz egy klipben. Csak megalapozod a jövőbeli karriered.
Elgondolkoztam azon, amit mondott. És határozottan igaza volt.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
- Ez egy barát dolga - vonta meg a vállát mosolyogva.
- Omo, akkor már barátok vagyunk?
- Micsoda kérdés ez? Az SM-nél mindenki egy nagy család tagja. A mi családunkban ti még nagyon fiatalok vagytok, talán csecsemők... de attól még a család tagja.
- Ya, csecsemőnek neveztél?
- Amúgy is én vagyok az idősebb!
- Nem igaz! 1993. november 22.-én születtem! Te pedig... mikor is? - kérdeztem nevetve.
- '94 - mondta duzzogva.
- Kedves leszek, és megengedem, hogy noonának hívj.
- Ahh, persze - motyogta az orra alatt.
- Mit mondtál?
- Hogy nekem noun maradsz - felelte pimaszul.
- Aigooo, a mai fiatalok.... - sóhajtottam nagyot, mire egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Inkább Ahjumma leszel - mondta szinte fuldokolva a nevetéstől.
- Mit csináltok? - ült le mellém Lay.
- Csak beszélgetünk - vontam meg a vállam.
- Akkor nem zavarok, igaz?
- Miért zavarnál? - kérdeztem vissza. Nem értettem.
- Azt hittem, valami titkos, világmegváltó dologról beszéltek...
- Csakis - feleltem, és megint nevetni kezdtem.
- Arról volt szó, hogy Nami-ssi egy Ahjumma - mondta Kai. A vállába ütöttem játékosan, mire megint nevetni kezdtünk.
Olyan jó kedvem lett, hogy észre sem vettem, hogy besötétedett.
- Ahjumma, rohanj a sminkeshez, és öltözz át, mielőtt megtalál a rendező - mondta hirtelen Kai.
- Igazad van! - pattantam fel, és rohanni kezdtem.
A ruhát gyorsan átvettem az egyik öltözőben, és szerencsére a sminkes is gyorsan elkészült velem. Mire kiértem, újabb megbeszélés volt. Gyorsan a hátsó sorba sunnyogtam, és reménykedtem abban, hogy senki nem vette észre, hogy hiányzok.
- ... akkor az előbb felsorolt táncosok kövessenek - fejezte be a rendező, és elindult.
Épp meg akartam kérdezni a mellettem álló lányt, hogy én benne vagyok-e, amikor Kai hátrafordult, és bólintott.
Picit futnom kellett, hogy beérjem őket. Nagyon gyorsan mentek...
Egy tisztásra értünk, ami szemet gyönyörködtető volt. Telihold volt pont, de gondoltam, hogy ez nem a véletlen műve. Direkt mostanra tették a felvétel napját.
A fénytechnikusok elmentek beállítani a fényeket, közben pedig a rendező magyarázni kezdett nekünk.
- Most vesszük fel az utolsó refrént. Kérek mindenkit, hogy összpontosítson, ez a legfontosabb rész - mondta, aztán ismét beállított minket a helyünkre.
Az első próbálkozás nem volt a legjobb. Azonban fogalmam sincs, mi történhetett a rendezővel, mert nem volt ideges. Csak leintett minket, hogy még egyszer.
Azonban a tizedik próbálkozásnál már kezdett visszatérni a délelőtti énje. Ismét üvöltözni kezdett.
Mindenki megemberelte magát, és beleadtunk mindent. Olyan érzésem volt, mint amikor a gyertyafényben táncoltunk. Egyszerűen hátborzongató volt.
- Igen! Pontosan ezt akartam! - csettintett egyet a rendező. Elmosolyodtam, és reflexből Luhan felé fordultam.
Ő épp a társával beszélgetett, és egy édes mosoly volt az arcán.
Valami történt bennem. A szívem környékén... mintha nehezebb lett volna.
Megráztam a fejemet, és kivertem belőle a gondolatot. Nem, én nem lehetek féltékeny.
- A táncosoknak mára jó éjszakát kívánok, holnap még gyertek vissza. Mondjátok meg a többieknek is - köszönt el a rendező.
Már épp indultam volna, amikor utánam szólt.
- Nami, te is maradsz - jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ohh, oké - feleltem kissé megszeppenve.
Miután a táncosok összeszedelőzködtek, és elmentek, a rendező magához hivatott minket.
- Nos, akkor most mindenkinek a színészi tehetségére fogok támaszkodni. Nos, a feladatotok az lenne, hogy Nami rohan elfelé a kamerától, közben idegesen nézelődik össze-vissza. Aztán amikor kiér erre a tisztásra, itt lesztek ti, fiúk. Négy irányból kezdetek el közelíteni Nami felé. Nami, a te arcod rettegést tükrözzön. Akkor most próbáljuk meg először - csapta össze a tenyerét.
Az ajkamba haraptam, és idegesen letekintettem a földre. Még sosem színészkedtem. Amikor táncolok, az arcom is eszköz, de a kettő meg sem közelíti egymást.
- Ja igen, Nami, először öltözz át. A ruhád Kyung Hee-nél van, ő majd segít felvenni - szólt még vissza a rendező.
Bólintottam, és elmentem átöltözni. Még úton voltam, amikor Kai utánam szólt.
- Ahjumma, én bízok benned, sikerülni fog! Fighting! - tartotta fel az egyik kezét.
Elmosolyodtam, és bólintottam. Átöltöztem, és újra kimentem a hűvös levegőre. Fázni kezdtem, mert egy pánt nélküli, fehér, nyári ruha volt rajtam. Néhol kicsit koszos volt, és szakadt. A hajamat is össze kellett borzolnom, pedig annyira tetszett...
Az erdő résznél kezdtünk. Próbáltam nem a kamerákra összpontosítani, és belekezdtem. Átéltem, mert úgy könnyebb volt egy kicsit. És minden jól is ment, ameddig ki nem értem a tisztásra.
Először Kai-t szúrtam ki, de a szája szélén egy mosoly bujkált, ezért én is elmosolyodtam.
- MÉGIS MIT CSINÁLTOK? - A kérdés természetesen a rendezőtől származott. Odaállt elém, és végig az arcomba ordított. A földre néztem, és tűrtem. Hogy csinálhattam ilyen bakit már az első felvételemnél?
- Ahjussi, az én hibám volt - mondta Kai.
- Jó, de többet ne forduljon elő - sóhajtott nagyot, és elment. - Előröl!
Vele miért nem kiabál? Kegyetlenség...
Visszamentem az erdőbe, és tényleg elkezdtük. Már nem mosolyogtam, hanem próbáltam minél rémültebbnek tűnni.
De a rendezőnek nem tetszett egyik alakításom sem.
Még ordibált, amikor Luhan odajött mellém.
- Képzeld azt, hogy fel akarlak falni - suttogta a fülembe.
Ijedtemben azonnal összerezzentem. Amikor a szemébe néztem, tényleg azt láttam, mintha meg akarna enni. Persze teljesen más értelemben.
Nagyot nyeltem, és előröl kezdtük ismét. Amikor Luhanra néztem... tényleg megrémültem. Lehet, hogy az aranyos külső alatt valaki teljesen más rejtőzik?
- Igen! Ez az! - kiáltott fel a rendező boldogan. - Tökéletes. Akkor a következő jelenet. Fiúk, körbeveszitek Nami-t. Csak ennyi egyenlőre. Hajrá! - csapta össze ismét a tenyereit.
Ugyanott álltam, és rémülten kapkodtam a fejemet közöttük. Az arcuk tükörsima volt, és ha egy sötét sikátorban futnék össze velük, biztos halálra pisilném magam a félelemtől.
Szoros körben álltak meg körülöttem a fiúk.
- Igen, ez elsőre sikerült! Fiúk, ti visszamehettek a szállásra, Nami még veled felvesszük az utolsó jelenetet - mondta.
Bár a fiúk bólintottak, megálltak a fáknál, engem várva.
Kyung Hee jött oda, és öntött le egy adag szintetikus vérrel.
- Csak feküdj le a földre, és ne vegyél egészen addig levegőt, míg nem szólok - mondta a rendező.
Bólintottam, és úgy tettem, ahogy mondta.
Lehunytam a szemeimet, és hirtelen... eltűnt minden. A zajok megszűntek, én pedig lebegtem a sötétségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése