Arra eszméltem fel, hogy valaki az arcomat csapkodja. Csak nagyon nehezen tudtam kinyitni a szemeimet.
Szinte mindenki felettem volt, így nagyon nehezen kaptam levegőt. Köhögni kezdtem, és oldalra fordultam.
- Ahjumma, azt hittem, hogy...
- Lehet, hogy idős vagyok, de nem halok meg ilyen könnyedén - feleltem egy halvány mosoly kíséretében.
Halkan nevetni kezdtek.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben felültem.
- Ezt akartuk mi is kérdezni - válaszolt Lay.
- Nem tudom. Egyszer csak... minden olyan furcsa lett - vontam meg a vállam.
- Valószínűleg elájult, mert leeshetett a vérnyomása. Mikor evett utoljára? - kérdezte Kyung Hee.
- Délben.
- Mennyit?
- Keveset - helyettem Kai válaszolt. Vádlón néztem rá.
- Pontosan annyit ettem, amennyit szoktam.
- Akkor a hideg levegő árthatott meg magának.
- Nos... - vette magához a szót a rendező. - A felvétel tökéletesen sikerült, mindenki mehet a dolgára. Holnap hét órakor várok mindenkit - mondta.
Neki csak a forgatáson jár az esze?
A rendező elsietett, a többiek pedig pakolni kezdtek. A fiúk végig ott maradtak mellettem. Mikor már biztos voltam magamban, felálltam. De amikor teljesen kiegyenesedtem, megszédültem, biztos csak azért, mert hirtelen álltam fel.
Luhan azonnal a derekamhoz ért, és elkapott. A szemébe néztem, és láttam rajta, hogy nagyon aggódott.
- Köszönöm - suttogtam.
- Máskor ne csinálj ilyet - felelte.
- Indulhatunk? - kérdezte Kai.
Bólintottam, és elindultunk.
- A fenébe, elfelejtettem átöltözni - kaptam észbe, és megfordultam.
- Itt megvárunk - felelte Sehun.
Sietősre vettem a lépteimet. A ruháim ott vártak, ahol hagytam őket. Megfogtam őket, beálltam az egyik fa mögé, és gyorsan átöltöztem. Még szerencse, hogy sötét volt, mert így úgy éreztem, hogy senki nem láthat.
Amikor végeztem, és elindultam visszafelé, neszt hallottam az egyik bokor felől. Ijedten kaptam oda a fejemet, de semmit nem láttam.
Őszintén be kell vallanom, hogy nagyon megijedtem. Egy farkast vártam.
Megráztam a fejemet.
- Csak képzelődsz Nami, a videó az agyadra ment - mondtam ki hangosan is.
Újra elindultam, de megint azt a neszt hallottam. Most már biztos voltam benne, hogy nem képzelődöm, ezért ott maradtam, megdermedve. Idegesen kémleltem a környezetemet.
- Nami, minden rendben? - kérdezte a hátam mögül Luhan. Hatalmasat ugrottan ijedtemben.
- A frászt hoztad rám... - suttogtam, és a szívemre szorítottam a kezemet.
- Sajnálom. Csak olyan sokáig maradtál el...
- Elnézést. De mintha...
- Mi az?
- Semmi - feleltem, és mosolyogva néztem rá.
Elindultam, de ő ott állt még mindig.
- Luhan, nem megyünk? - kérdeztem felé fordulva.
- Én... komolyan nem akartalak megbántani - suttogta maga elé meredve.
- Nem bántottál meg, én reagáltam túl a helyzetet - feleltem. Tudtam, hogy a délelőtti eseményekre gondol.
- Akkor minden rendben közöttünk? - kérdezte reménykedve.
- Persze! - vágtam rá gondolkodás nélkül. Soha nem tudnék rá mérges lenni.
- Akkor barátok....
- Barátok - bólintottam nagyot.
Először ő indult el, és amikor mellém ért, én is felvettem vele a lépést. Együtt értünk vissza a többiekhez.
- Jó éjt - köszöntek el egyesével, mikor megálltunk a házunk előtt.
- Nektek is - integettem, aztán bementem. Bent lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyamba. Gi Bo még nem ért vissza, pedig szívesen megkérdeztem volna, hogy milyen volt az első napja.
Hát az enyém elég döcögősen indult... és furcsán is ért véget. De kellemes érzések voltak bennem.
Most sikerült elaludnom, de úgy éreztem, mintha azonnal csörgött volna az ébresztőm, amint lehunytam a szemem. Egy farkas tekintetével álmodtam.
Úgy éreztem, meg fogok őrülni. Ennyire a szívemre vettem ezt a klipet?
Amint felkeltem, átöltöztem a ruhámba, és a forgatás helyszínére mentem. Nem volt időm reggelizni, de előfordul ez.
Már szinte mindenki ott volt. A rendezőre kellett végül egyedül várni... ő pedig egy teljes órát késett. Ezt nem vártam volna tőle.
- Mindenki jöjjön ide - intett oda minket. Egy kis kört alakítva gyűltünk köré.
- Elnézést kérek a késésemért, de adódtak egy kis problémák. A hangmérnök lebetegedett, így kerítenem kellett egy másikat. De most már minden meg van oldva. Fejezzük be a megmaradt részeket - mondta.
Hálás voltam, amiért tájékoztatott minket. Elég furcsán vettem volna, ha nem mond semmit.
Már csak azok a részek kellettek, amikor mi a háttérben táncoltunk, a fiúk pedig énekeltek elöl. Aztán már csak ők táncoltak és énekeltek egyedül.
Mindez késő délutánig tartott, addig nem kaptunk pihenőt sem.
- Köszönöm szépen mindenki munkáját, remélem máskor is dolgozhatunk együtt. A teljes klipet holnap éjfélkor láthatjátok az SM youtube csatornáján, persze ha valakit érdekel. Most pedig további kellemes napot kívánok mindenkinek - mondta a rendező. Megtapsoltuk magunkat, aztán szedelőzködni kezdtünk.
Az SM egyik alkalmazottja jött oda hozzánk.
- Örömmel jelentem be, hogy az egész épületet átkutattuk, és sehol sem találtunk semmit. Mindenki visszamehet a szobájába. Köszönöm - hajolt meg, és ő is elsietett. Ma mindenkinek ilyen rohanós napja van?
Többen nagyon megörültünk. Bár még nem voltam ott olyan sok ideje, de már most az otthonomnak tekintettem a nagy épületet. Nagyon sajnáltam volna, ha valami baja esik..
Visszamentünk a szobánkba, aztán az értünk küldött autókkal vittek vissza. Rögtön a szobámba mentem, ahol a szobatársammal találtam szembe magam.
- Szia - köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. Még nem volt alkalmam bemutatkozni, de Park Lea vagyok - hajolt meg.
- Shin Namiko - viszonoztam a gesztusát.
Kimentem a konyhába inni, ahol Yurit pillantottam meg az asztalnál.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia - köszönt vissza mosolyogva.
- Hogy telt az utóbbi két nap? - kérdeztem érdeklődve, és leültem az asztalhoz, vele szemben.
- Nagyon jól. Bár nem szeretem a faházakat, de nem kellett ott sok időt töltenem. Gi Bo-val a SHINee-val dolgozunk, így szinte csak ott voltunk. Tegnap vissza sem tudtunk menni, egész éjjel bent kellett maradnunk - mesélte. Látszott az arcán, hogy fáradt.
- De megérte, mert befejeztük a mi részünket. Már csak a fiúknak kell énekelni - mondta mosolyogva.
- Király! Gi Bo egyébként...
- Alszik - mondta nevetve.
Sejthettem volna. Ha egyszer nem tud aludni, teljesen olyan lesz, mint egy zombi.
Yuri-val kellemesen beszélgettünk el.
- Csinálsz valamit este? - kérdeztem érdeklődve.
- Fél óra múlva jön értem Chanyeol - felelte elpirulva.
- Igen? Mesélj csak - néztem rá csillogó szemekkel.
- Tegnap összefutottunk, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem moziba menni - válaszolta vigyorogva.
- De hát ez szuper! De... a mozi nem nyilvános hely?
- Igen. De Chanyeol azt mondta, hogy nagyon jól tudja álcázni magát, és engem pedig még nem ismernek.
- Gratulálok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogjátok magatokat érezni - mondtam vigyorogva.
- Remélem - felelte kicsit félénken.
- Ne reméld, tudd!
- Jó, rendben - mondta nevetve. - És neked milyen volt az első forgatásod?
- Nagyobb szerepet is kaptam a klipben. De a vége elég furcsa volt... elájultam - ismertem be, és most én voltam félénk.
- Előfordul. Amikor az én első hangfelvételem volt, két napig nem ettem, és nem aludtam, ezért én állva elaludtam, és nekiestem hangmérnöknek - mondta nevetve. Csatlakoztam hozzá.
Szóval nem csak velem fordul elő ilyen szerencsétlenség. Jó tudni, hogy itt is ugyanúgy emberek vannak.
Kopogtattak.
- Kinyitom - állt fel Yuri csillogó szemekkel.
Mosolyogva néztem, ahogy odasétál az ajtóhoz. Kicsit irigyeltem a bátorságáért, amiért képes belemenni egy kapcsolatba.
Kinyitotta az ajtót. Az ott álló, akit én nem láthattam, meg sem tudod szólalni, Yuri közbe vágott.
- Szólok neki - mondta mosolyogva.
Fogalmam sincs, mi lehetett az ott álló reakciója, de Yuri felém fordult.
- Nami, téged keresnek - mondta.
- Ahjumma, gyere velünk vacsorázni! - kiáltott be Kai. Tudhattam volna.
- Máris megyek, csak egy pillanat - feleltem, és bementem a szobámba. Egy kis táskába összepakoltam a dolgaimat, és már rohantam is kifelé.
- Majd találkozunk - köszöntem el Yuritól, és ahogy fordultam meg, beleütköztem valakibe.
- Bocsánat - hajoltam meg azonnal. Ahogy felnéztem, egy idegen férfit pillantottam meg. Furcsán méregettem, de aztán rájöttem, hogy csak Chanyeol az.
- Ohh, szia - köszöntem mosolyogva. - Jó szórakozást - intettem nekik, aztán indulhattunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem a fiúkat a liftben. Chanyeolon kívül ott volt az egész EXO, és még Taemin is.
- Egy tuti helyre - felelte Baekhyun. Csak mosolyogva bólintottam.
- Véget értek nektek is a felvételek? - kérdeztem Taemint.
- Még Minho-nak és Jonghyunnak bent kell maradnia - felelet a kis maknae mosolyogva.
Amikor kiértünk, valaki utánunk kiáltott.
- Azonnal álljatok meg!
Érdeklődve fordultam hátra, és egy felénk rohanó Onew-t vettem észre.
- Csirkézni mentek, mi? - kérdezte számon kérő hangon. - Engem meg itt akartatok hagyni - csóválta meg a fejét.
- Hyung, egy japán étterembe akartunk menni - felelte Tae.
- Ja? - kapta fel a fejét a leader és nevetni kezdett. - Akkor veletek tartok, ha nem baj - mondta mosolyogva.
- Japán étterem? - kérdeztem vissza.
- A múltkor említetted, hogy félig japán vagy. Luhan arra gondolt, hogy elmehetnénk egy étterembe közösen - válaszolt Kai.
Az említettet kezdtem el keresni a tekintetemmel, de sehol sem találkoztam.
- Ja, Luhan nem tudott jönni, mert kapott egy fontos hívást - mondta Sehun, mikor rájött, hogy az őzikét kerestem.
- Értem - bólintottam.
Gyalog indultunk el, és elég nagy zajt csaptunk. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam.
Hamar megtalálták a fiúkat a rajongók is, és elég sokáig kellett ott időznünk.
- Unnie honnan ismeri az oppákat? - kérdezte az egyik lány.
- Gyakornok vagyok az SM-nél - feleltem mosolyogva.
- Akkor kaphatok egy aláírást? - kérdezte csillogó szemekkel.
- De hisz még nem is debütáltam...
- De ha majd unnie megteszi, én leszek az, aki elmondhatja, hogy az első aláírást kapta - mondta vigyorogva.
Elmosolyodtam, elvettem tőle a kis könyvet és a tollat. Odafirkantottam a nevemet.
- Hogy hívnak? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Oh BomHee - felelte.
Leírtam a lapra, és odaadtam neki.
- Nagyon szépen köszönöm - hajolt meg előttem.
A rajongók elengedtek minket, mi pedig folytathattuk az utunkat.
- Bezzeg tőlem nem is kértem autogramot a debütálásom előtt - mondta duzzogva Suho.
- Tőlem nagyon sokan - felelte Kai. - Általánosban még vasrúddal se tudtam volna levakarni magamról a lányokat - mondta nevetve.
- Jellemző - nézett rá szúrósan Suho, mire nevetni kezdtünk.
- Aki szépfiú, az egész életében az is volt - vonta meg a vállát Kai.
- És aki egoista, örökre az is marad - vágtam közbe. Kai-on kívül mindenki nevetni kezdett.
- Ahjumma gonosz vagy - mondta.
- Ahjumma? - kérdezett azonnal vissza Tao.
- Csak a korommal viccelődik - vontam meg a vállam. - Tipikus gyerek - tettem még hozzá.
Tovább nevettünk, amikor előre néztem. Egy ismerős fiú állt ott, és egy lányt ölelt. Mosolyogva néztem őket, mert biztos boldogok. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy én is boldog leszek valaki oldalán.
Csak a gond az volt, hogy az a fiú, pedig nem volt más, mint Luhan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése