Nem tudtam, mit is tehetnék. Az érzéseim csak úgy áramoltak, és nem tudtam nekik határt szabni. Úgy álltam ott, mint egy sült tök.
- Ahjumma, történt valami? Ugye nem fogsz megint elájulni? - kérdezte Kai.
- Haha, nagyon vicces vagy - néztem rá szúrósan. Örültem, hogy megszólított, mert így visszazökkentem a való világba.
Luhan csak a barátom. Semmi több, és jó ez így. Nem tartozik rám, hogy mit csinál, vagy hogy kivel.
Csak... elég rosszul esett, hogy az ő ötlete volt ez az egész, és lelép azért, hogy más lánnyal találkozzon.
Tovább indultunk, és amint beértünk az étterembe, csörögni kezdett a telefonom.
- Halló? - szóltam bele.
- Hol vagy? - kérdezte Gi Bo.
- Egy japán étteremben.
- Uuu, én is éhes vagyok. Hol van?
Lediktáltam neki a címet, mondta, hogy azonnal indul, aztán pedig leraktuk.
- Gi Bo érkezik öt-tíz percen belül - ismertettem a fiúkkal a tényt. Bólogatni kezdtek.
Leültünk a legnagyobb asztalhoz, és szerencsére még pont maradt egy hely a barátnőmnek. Megvártuk, míg megérkezik, csak utána kezdtünk el enni.
Egészen sötétedésig ott maradtunk, utána nagy nehezen indultunk el.
- Imádom a japán ételeket - mondta énekelve Kai.
- Hát persze! Nincs is nála jobb - vágtam rá.
- De a koreai jobb - kontrázott Sehun.
- Igen? Kihívás elfogadva!
- Mi?
- Holnap délben. Te és én. Főzd meg a kedvenc koreai ételedet, én pedig a legjobb japán ételt.
- Rendben - bólintott Sehun.
- Én Nami-ra szavazok! - jelentette ki Gi Bo.
- De még meg sem kóstoltad a főztöm - biggyesztette le az ajkait Sehun.
- Nami-nál jobb szakács nincs is a világon!
- Ahjummának biztos sok ideje volt megtanulni főzni. - A mondat természetesen Kai-tól származott.
- Egy teljes napja Ahjummának hívsz. Most már elég volt.
- Nem, már teljesen megszoktam. És nagyon illik rád - felelte vigyorogva.
- Várj csak - mondtam összeszűkült szemekkel.
Felé kezdtem el futni, de ő is hamar kapcsolt, és megindult. Szerintem csak hagyta magát, így amikor utol értem felugrottam a hátára, és jól összeborzoltam a haját.
- Neee, a hajamban van minden erőm! - kiáltott fel pont úgy, mint amikor az Óz-ban Dorothy leönti a gonosz boszorkányt, aki visítozni kezd, miszerint elolvad.
- Megérdemelted! Ahjumma nem is olyan öreg, mi? - kérdeztem vissza vigyorogva.
- Még te is Ahjummának hívod magad! - vágta rá. Mind a ketten nevetni kezdtünk.
- Látom jól szórakoztok - szólalt meg valaki. Riadtan kaptam fel a fejemet, és Luhant ismertem fel. Az arcán volt valami furcsa...
Leszálltam Kai hátáról, és a földre szegeztem a tekintetem.
- Nem is láttalak - mondtam halkan.
- Gondolom mert annyira jól éreztétek magatokat - felelte egy vállvonás kíséretében.
Rosszul éreztem magamat.
Egyedül indultam vissza az épületbe. Többen utánam szóltak, de nem foglalkoztam velük. Amikor a liftben álltam gondolkoztam el csak azon, hogy miért is csinálom ezt. Luhan egy csaj miatt dobott minket, és most ő viselkedik ilyen furcsán.
A szobánkba mentem, és nem tudtam, mit is csinálhatnék. Végül az egyetlen értelmes dolog mellett döntöttem, ami kitisztíthatja a fejemet - a táncolás. Biztos hogy van valahol egy szabad próbaterem.
Átvettem egy lazább pólót és egy cicanadrágot, és lementem a termekhez.
Az első folyosón, ahol végig mentem, mindenhol voltak. De a másodiknál találtam egy szabat termet.
Azonnal bementem, és bezártam magam mögött az ajtót.
A telefonomat a hifire kötöttem fel, és elindítottam egy jó pörgős számot. Kis nyújtásokkal kezdtem, legalábbis azokhoz hasonló mozdulatokkal. Mivel én már nem igazán tudok mit nyújtani...
Az időérzékem teljesen megszűnt, csak táncoltam. A mozdulatok jöttek egymás után, ezt imádtam benne. Már nem kellett azon töprengenem, hogy mit is csináljak, hanem ott volt.
Kicsit mérges voltam az egész világra. Magamra, amiért elájultam az első forgatási napomon, azért, mert még enni sem volt időm, Luhan-ra, mert más lánnyal találkozott, azért mert olyan furcsán nézett rám és Kai-ra, és azért, amiért mindig ennyire kétesek lesznek tőle az érzéseim.
Most sikerült mindent kiadnom magamból. Egyszer csak leültem a földre, és a tükörben néztem szembe magammal. Megnéztem az órát, és már hajnali egyet mutatott.
Tényleg eléggé elment az idő.
Felálltam, és rendben hagytam ott a termet. Kifelé menet vettem csak észre, hogy nyitva volt az ajtó.
Pedig esküdni mertem volna rá, hogy én bezártam.
Megvontam a vállamat, és elindultam a liftek felé.
Egy sapkás férfit pillantottam meg. Érdeklődve néztem, mert olyan ismerősnek tűnt.
De mielőtt még jobban megnézhettem volna, megérkezett a lift, és mind a ketten beszálltunk.
A férfi hirtelen levette a sapkáját, ledobta a földre, és rám nézett. Luhan volt az...
- Nézd, én ezt nem bírom tovább. Van valami közöttetek, igaz? - kérdezte idegesen. Láttam rajta, hogy nagyon feldúlt.
- Mi? Nem értem, miről beszélsz...
- Kai. Ahjummának hív, és olyan jól elvagy vele, mint senki mással.
Ó.
Ő most féltékeny?
Mérges lettem.
- Miért érdekel? Te is más lányokkal találkozgatsz, én miért nem lehetek együtt mással? - kérdeztem ingerülten. Most úgy jöhetett le neki, hogy együtt vagyunk, de nem érdekelt.
- Akkor nekem miért mondtad azt, hogy nem lehet?
Nem akartam vitatkozni. De az, hogy még csak le sem próbálta tagadni, hogy mással volt, nagyon fájt. Egy ideig élt bennem a remény, hogy nem is ő volt ott... de már mindez szertefoszlott.
A régi taktikámat vetettem be, mint amikor ilyen mérges voltam. Nem szóltam semmit, csak tüntetőleg elfordultam.
- Most nem szólsz hozzám? - kérdezte idegesen nevetve. Elővettem a telefonomat.
Még szerencse, hogy nem szokásom programokat letörölni. Régen, amikor összevesztem az egyik barátnőmmel, mindig így kommunikáltam vele, mert nem szóltam hozzá. Tudom, gyerekes, de amikor ilyen állapotba kerültem, nem tudtam mást tenni.
Leírtam, hogy igen, és megmutattam neki.
- Nami, ne csináld ezt velem - mondta elkeseredetten.
Megvontam a vállamat, összefontam a karjaimat a mellem előtt, és ismét elfordultam.
Luhan nagyot sóhajtott. A lift megállt az emeletünkön, és kisétáltunk. Továbbra is tartottam tőle a három lépés távolságot.
- Nami - szólított meg amikor az ajtaja előtt haladtunk el, és ő megállt. - Rendben. Többé nem fogok ilyet csinálni, csak kérlek szólj hozzám...
Akik igazán ismernek tudják, hogy nálam az ilyen haragtartások maximum két percig tartanak.
- Jó - feleltem, és tovább sétáltam az én ajtómhoz.
- Jó éjszakát - mondta.
- Neked is - vetettem oda, majd bementem.
Miért éreztem magamat gonosznak? Én nem akartam, hogy így alakuljon minden...
Letusoltam, és elmentem aludni.
Másnap sokáig aludtam, mivel fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálnom. Tíz órakor keltem fel, és mentem ki reggelizni. Egyedül voltam, de nem volt ezzel semmi baj.
Fél óra múlva támolygott ki Gi Bo is.
- Tegnap elfelejtettem megkérdezni, hogy milyen volt a felvételed - mondtam neki mosolyogva.
- Ja, hogy az... nagyon jó. Egész nap csak énekeltem, nagyon élveztem - felelte, és rögtön felragyogott a tekintete.
- És Jonghyun?
- Ő... nagyon kedves - mondta, és egy kis enyhe pír költözött az arcára.
- Bővebben - sürgettem.
- Sokat beszélgettünk, és nagyon jól megismertük egymást. Vagyis még jobban - válaszolta.
- Mikor is lesz az a randi?
- Ma. A klip forgatása előtt még van ideje, így elmehetünk. Egy kis kávézót gondolt ki, ott tudnánk beszélgetni - mondta.
Irigyeltem őt is, pont úgy, mint Yurit. De már megszokhattam volna. A környezetemben mindenki más sokkal hamarabb megtalálja a boldogságot.
Nem mintha tőlem olyan messze lenne. De még nem érzem magam késznek rá...
Hirtelen valaki hatalmas hévvel kezdett el dörömbölni az ajtón.
- Ki lehet az? - kérdeztem. Az ismeretlen továbbra is folytatta az őrült kopogtatást.
Felálltam, és elmentem kinyitni. Luhan volt az, és ragyogó tekintettel nézett rám.
- Sikerült, összehoztam! - mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
- Mégis mit? De ha lehet, halkabban... - mondtam.
- A közös dalunkat! - jelentette ki.
- Gyere be - mondtam robot hangon.
Azt hiszem, csak álmodok. Ez nem történhet meg.
Luhan bentebb ment, és üdvözölte Gi Bo-t.
- Szóval - fordult felém még mindig azokkal a csillogó szemekkel. - Most beszéltem SooMannel, miszerint lenne egy ötletem. Mondtam, hogy lehetne egy közös számom egy lánnyal, és én rád gondoltam. Azt mondta, szerinte ez még korai, de amikor megmutattam neki a forgatáson készült felvételeket, imádta az ötletet. Azt mondta, írjuk meg minél hamarabb a dalt, hogy felvehessük, és ha jó lesz, akkor csinálunk hozzá videót is - mondta végig.
Bambán meredtem rá.
Ennyire hamar sikerülhetne?
Nem akartam elhinni. Tegnap még olyan kis dolgokon húztam fel magamat, ma pedig...
Az én első saját dalom. Luhannal... hihetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése