- Nem megy, képtelen vagyok rá! - csattantam fel, és az ölemben heverő üres füzetet a földre dobtam.
- Ne add fel - szólított meg Luhan.
Már két napja a kis szobában kuksolunk. SooMan nagyon komolyan veszi a zene alkotást, ezért azt mondta, hogy ameddig nincs kész a dal, addig nem jöhetünk ki.
Az ennivalót behozzák nekünk, innivaló pedig van elég a szobában. De mostanra már kezdtem hiányolni a puha ágyikómat, és a zuhanyzást...
- Talán még nem vagyok erre felkészülve - sóhajtottam nagyot. A fal mellett ültem, most pedig felhúztam a térdeimet, és a fejemet rá hajtottam.
- Tudsz zongorázni, igaz? - kérdezte hirtelen Luhan.
- Aha, valamennyire - feleltem elkenődötten.
- Akkor ha leírom neked a hangjegyeket, el tudod játszani, igaz? - kérdezte csillogó szemekkel. Rá néztem, és bólintottam.
Hirtelen hajolt előre, és elkezdte lefirkálni a dallamot, ami eddig a fejében volt. Gyorsan végzett, aztán odaadta nekem a füzetét.
Felkeltem a földről, és a kis zongorához ültem. Átnéztem a hangjegyeket, de már én is tudtam a dallamot.
Leütöttem az első hangokat, aztán egyre jobban belemelegedtem. A második próbálkozásra már az ütem is teljesen a helyén volt.
- Ezt egy kicsit fel kellene pörgetni - mondta Luhan elgondolkozva.
- Vagy... így kezdődhetne a dal. Egy lágy zongora betéttel. Aztán jönne az a rész, amit te mondtál. Ütem, meg minden. Te fogsz énekelni, én pedig rappelni.
- Miért? Nagyon szép hangod van...
- Azért ne túlozzunk. A tánctudásom miatt kerültem be.
- Akkor legalább a refrént énekeljük együtt.
- Oké, csak előbb találjuk ki, hogy mi legyen az...
A jól ismert néma csend ismét beállt.
- Miről szóljon egyáltalán? - kérdezte, és ismét helyet foglalt a földön.
- Jó embertől kérdezed - csattantam fel ismét.
- Nyugi, csak hangosan gondolkoztam - mondta hirtelen.
Egyre kezdtem biztosabb lenni abban, hogy ez nem helyes döntés volt. Mióta be vagyunk zárva, a légkör egyre csak élesebb.
Lehunytam a szemeimet, és elkezdtem játszani a darabot.
- Dúdolj - kértem tőle.
Nem tudom, milyen arcot vághatott, de teljesítette a kérésemet.
Aztán valahogy belekezdtem a dalba. Csak mondtam egymás után a szavakat, sokszor még értelme sem volt.
Az a dallam, ami eddig megvolt, véget ért, én pedig lassabb dallamot kezdtem el játszani, és gyorsabban mondtam a szavakat. Az üteme egész jó lett, de a szavak még mindig nem stimmeltek.
Luhan közben valamit firkálni kezdett, csak a ceruzája sercegését hallottam.
Hirtelen ért véget az ihletem, a kezeim pedig ismét az ölembe hullottak.
- Fogalmam sincs, honnan jött most ez neked, de nagyon jó volt - monda vigyorogva.
Nyúzottan néztem rá, de róla sütött a jó kedv.
- Tessék, ez megfelel a refrénnek? - kérdezte, miközben átadta az én füzetemet.
Átfutottam a sorokat.
- Igen, nagyon jók - mondtam, és nekem is jó hangulatom lett.
- Akkor próbáljuk el - felelte. Mellém ült, és énekelni kezdtünk.
Egész jól sikerült, nekem tényleg bejött. Akkor lesz igazi, ha nem zongora mellett énekelhetünk.
A dal közepénél abba hagytam, hirtelen fogtam meg a ceruzát, és előrehajolva írni kezdtem. Ha itt az ihlet, nem szabad elengedni.
- Kezd el ezt énekelni, amikor szólok - mondtam.
Bólintott. Újra belekezdtem a dalba, és elénekeltünk az egész refrént. A refrén után két sort rappeltem én, kettőt énekelt ő, és ebből csináltunk négyet. Aztán hosszabb ének rész következett, és még egy refrén. Utána csak én kezdtem el rappelni.
Végül pedig az utolsó refrén következett. Kicsit lassabban kezdtem, de a vége így lett tökéletes.
Hihetetlen, hogy két napig ültünk itt, és semmi nem történt, most pedig hirtelen így összejött, és szinte az egészet sikerült elkészítenünk.
- Már csak az eleje kell... - mondtam nagyot sóhajtva.
Nagyon reménykedtem benne, hogy nem csak újabb két nap múlva fog az ihlet jönni. Azt már nem bírnám ki.
Luhan a papírhoz hajolt, és elkezdett írni. Amikor végzett, rám nézett várakozóan.
- Így jó? - kérdezte.
- Nézzük meg - feleltem. Újra játszani kezdtem.
A dal nagyjából három és fél perces lett, de a végleges hossza még majd később fog kiderülni. A tempója nagyon jó lett, és a dallama is fülbemászó.
Pár módosítást még elvégeztünk, és háromszor énekeltük el újra, csak utána mentünk ki a szobából.
- Akkor én most lezuhanyzok, utána pedig találkozzunk SooMan irodája előtt - mondtam mosolyogva.
Határtalanul jó hangulatom lett. Sikerült befejeznem az első, önálló közös dalomat, amit ráadásul Luhannal adhatok elő.
- Először nem SooMannek kellene meghallania azt a számot? - érkezett a kérdés a hátam mögül. Ijedten kaptam oda a fejemet, és néztem szembe a főnökömmel.
- De, igen - feleltem azonnal.
- Akkor vissza a szobába - terelt minket.
Újra a zongora elé ültem, és játszani kezdtem. Luhannal ugyanúgy adtuk elő, mint az előbb. A dal véget ért, mi pedig várakozóan néztünk SooManre. Igazából ettől függ minden...
Nagyon izgultam. Talán annál is jobban, mint amikor a válogatón én következtem.
- Tetszik ez a dal, szép a mondanivalója. Remek videót fogtok forgatni - mondta hosszas hallgatás után vigyorogva.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Luhan-ra néztem, aki engem nézett. Elmosolyodtam, és szorosan átöleltem.
- Sikerült, sikerült, sikerült, sikerült - mondogattam egymás után.
- Várjunk... lesz videó? - hajoltam hirtelen hátra. A nagy örömben kicsit nehezebben fogott az agyam.
De addigra SooMan már nem volt ott. Ki érti ezt az embert...
- Gratulálok - mondta Luhan.
- Miért is? - néztem rá érdeklődve.
- Mert sikerült egy ilyen dalt írnod - úgy mondta, mintha ez lenne a világon a legegyértelműbb dolog.
- De nem egyedül írtam - ráztam meg a fejem.
Elmosolyodott, és lefelé nézett. Felállt, és elindult kifelé.
- Fogalmam sincs, mennyi az idő, de holnap reggel kezdünk a hatos stúdióban. Hétkor találkozunk - mondta. Intett egyet, és elindult.
Most mi történt? Csak én nem értettem?
Miért távozott ilyen sietősen? Lehet, hogy megint azzal a lánnyal fog találkozni.
Megráztam a fejemet, én is felálltam, és a szobám felé indultam. Magamban már a kellemes, friss zuhanyt tervezgettem, de Jongin jött velem szembe.
- Ahjumma! Olyan sokáig nem láttalak - biggyesztette le az ajkait.
- Mennyi az idő? - kérdeztem tőle.
- Fél hét - felelte.
- Szuper. Akkor ha vársz egy fél órát, beszélhetünk - mondtam vigyorogva.
Mondani akart valamit, de a liftekhez rohantam, és felmentem a szobámhoz. Egy kis vizet engedtem magamnak, és kellemesen elhelyezkedtem.
Szinte percre pontosan végeztem. Új, tiszta ruhát vettem fel, és léptem ki a szobám elé. A folyosón Kai már ott várt, a falnak neki dőlve állt.
- Végre - sóhajtott nagyot.
- Menjünk ki a friss levegőre - javasoltam.
Bólintott egyet, és bement a kabátjáért, ahogyan én is. A dorm mögött ültünk le az egyik hintaszékbe.
- Mi történt, míg be voltam zárva? - kérdeztem érdeklődve.
- Hát... a rajongók imádták az új dalunkat, és nem is érdekelte őket annyira, hogy ki is vagy te. Persze Luhan saesangjai teljesen felháborodtak, de ez normális. Holnap lesz a comeback stage, amin fogalmam sincs, hogyan fogtok fellépni.
- A legrosszabbkor kezdtünk bele ebbe a dalba - mondtam nagyot sóhajtva.
- Nem, ez nem így van. Csak annyi, hogy készülj fel arra, hogy egy pár napig nem fogsz aludni - mondta.
- Értem - feleltem.
- Milyen lesz a dalotok?
- Egész jó szerintem.
- Kitalálom, szerelemről fog szólni - mondta nevetve.
Egyet a vállába ütöttem, mire duzzogva fordult el.
- Pedig én csak a fején találtam a szöget.
- De miért kellett kinevetni? - Csak szórakoztam vele természetesen.
- Mert ez vicces - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Amúgy igen, nagyjából. De elég pörgős, nem akartam lassú számot.
- Hogy tetszett SooMannek? - kérdezte mosolyogva.
- Bejött neki, és azt akarja, hogy klipet is forgassunk - feleltem nagyot sóhajtva.
- Csöbörből vödörbe - mondta pimaszul elvigyorodva. Ismét a vállába ütöttem egyet.
- Aissh, Ahjumma, ma nagyon verekedős kedvedben vagy. - Megfogta a vállát, és eljátszotta, hogy fáj neki.
- Még nem is láttál, ha formában vagyok - feleltem, és én is elvigyorodtam.
- Kezdek félni? - kérdezte, miközben elkerekedett a szemed.
- Jobban teszed - kacsintottam rá.
Mind a ketten nevetni kezdtünk. A boldogságom tovább nőtt, mert imádtam Jonginnal lenni. Csak barátok voltunk, és nekem ez tökéletes volt. Nála sosem volt az a furcsa érzés, mint amikor Luhannal vagyok, vagy a szívem sem kezd el hevesebben dobogni. Kai-al csak nagyon kellemesen éreztem magam.
- Ahjumma, itt az ideje, hogy aludni menj. - Felállt mosolyogva. Követtem a példáját, és visszamentünk az épületbe.
Közben természetesen végig piszkáltuk egymást. Kiszállva a liftből annyira elment a kedvem az alvástól...
Hittem ezt egészen addig, amíg le nem feküdtem az ágyamba.
Ahogy vízszintes helyzetbe kerültem, rögtön leragadt a szemem. Az ébresztőm keltett csak fel, és áldottam az eget, amiért tegnap nem felejtettem el beállítani.
Gyorsan felkaptam a ruhámat, és rohantam a stúdió felé. Már bent volt a hangmérnök, de Luhan még sehol sem volt. Örültem, hogy nem én késtem el.
A dalról kezdtünk el beszélgetni, amikor megérkezett a kis késő.
- Sajnálom, de volt egy kis... gond - szólalt meg Luhan, és lesütötte a szemét.
- Semmi baj, kezdjünk neki - mondta a hangmérnök.
Összeállította a dal első verzióját. Mivel nem igazán stimmelt a mi elképzelésünkkel, egy órát vett igénybe, míg elértük a kívánt hatást. Utána jöttek csak a nehezebb részek, amikor felénekeltük.
Mivel még friss gyakornok voltam, behívtak egy ének tanárt is. Tulajdonképpen az a nő nagyon nem szívlelt engem...
Talán azért, mert ilyen hamar sikerült ezt elérnem, vagy azért, mert a hangom meg sem közelíti a Yuri-ét vagy a Gi Bo-ét.
Be kellett énekelnem vele, és szerencsére Luhan is velem tartott. Amint sikerült, Luhan ment először be a stúdióba.
Elénekelte a saját énekes részét, de utána nagyon furcsa fejet vágott.
- Még egyszer - intett. A hangmérnök engedelmeskedett neki, és újra elindította azt a részt. Luhan maga előtt tartotta a lapot, és énekelt.
A hangja olyan csodálatos volt... Nem hiába akartam, hogy egyszer vele állhassak közös színpadon. Nagyon nem volt megelégedve magával, de nem értem, miért. Mindegyik csodálatos lett.
- Nami, most a refrént vesszük fel - mondta a hangmérnök. Bólintottam, de nem mozdultam meg.
Aztán hirtelen leesett, hogy azt én is éneklem, ezért felpattantam, és berohantam a felvevő szobába.
- Ha valami nem jó, csak szólj, és kezdjük előröl. Addig próbáljuk, míg nem lesz tökéletes - mondta Luhan.
Ismét bólintottam.
Nos, az első próbálkozás... siralmas lett. Újra és újra próbáltuk, és egy örökké valóságnak tűnt, míg nem sikerült.
Miután végeztünk azzal is (mind a háromszor külön kellett elénekelnünk), elkezdhettük az én hosszabb rap részemet.
Még csak másodjára próbálkoztam, amikor benyitott valaki.
- Itt az ideje indulni - mondta. Tudtam, hogy a come back stage-ről van szó.
A fejhallgatót visszaraktam a helyére, meghajoltam a hangmérnök előtt, és siettünk is el. Lehetséges lenne, hogy már el is telt egy egész nap?
Egy autóba ültünk el, ami elvitt minket a helyszínre. Ott azonnal elkaptam minket a fodrászok, sminkesek és stylistok, így Luhan-t jó ideig nem is láthattam, nem hogy a többieket.
Tíz perccel a színpadra lépés előtt lettem kész, és az első ismerős, akit kiszúrtam, az Sehun volt. Oda akartam menni hozzá, de épp egy sztaffos lánnyal beszélgetett.
- Tessék - szólalt meg mellettem Jongin. Nem értettem, miért mondja ezt, ezért ránéztem. Egy kis péksüteményt hozott egy tányéron.
- Honnan tudtad? - kérdeztem mosolyogva, és elvettem egy pogácsát.
- Csak tudtam - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Köszönöm.
- Ahjumma, ne beszélj teli szájjal! - szidott meg.
- Elnézést - hajoltam meg.
- Már megint azt teszed - csóválta meg a fejét. Mosolyogva néztem rá.
- ÖT PERC A KEZDÉSIG - ordibálta valaki. Lenyeltem a falatot, és a színpadra néztem.
- Félsz? - kérdezte Kai.
- Nem. Sokkal inkább már nagyon várom - feleltem.
- Akkor még öt percig kell kibírnod - mondta.
Kivételesen nem beszéltünk. Kai-t is hamar megtalálta egy sztaffos, ahogyan engem is. Azt kezdte el magyarázni, hová kell állnom pontosan, és milyen következményei lesznek, ha akár csak egy fél mozdulatot is elrontok. Nagyon lelkesítő volt, mondanom sem kell.
- Mindenki a helyére! - mondta valaki hirtelen. Beálltam, aztán vártam.
Kb. egy fél perc telhetett el, de nekem egy másodpercnek tűnt. A szívem a torkomban dobogott.
Színpadra léphetek, mint az SM igazolt gyakornoka. Mértéktelenül boldog lettem.
A dal elkezdődött, és mindenki nagy hévvel vágott bele. A rajongók tomboltak, és már most kívülről fújták a szöveget.
Isteni érzés volt. Irigyeltem a fiúkat, amiért ők állhatnak ott, és ők vannak a figyelem közép pontjában. Én is debütálni akartam.
De az még odébb van.
Amint véget ért a dal, hatalmas taps követte. Meghajoltunk, és lementünk a színpadról. Utánunk még más fellépők is következtek.
- Na, ki jön megünnepelni? - kérdezte hangosan Jongin.
Már kapásból vágtam volna rá, hogy én biztosan, de aztán eszembe jutott, hogy még csak a dal felénél járunk.
Sietősen öltöztem vissza, és rohantam ki az épület elé.
Luhan már ott várt rám, nekidőlve állt a sötét autónak. Amint meglátott, elmosolyodott.
- Jó voltál - mondta, és kinyitotta előttem az ajtót.
- Ezt nekem kellett volna mondanom - feleltem nevetve, és beültem.
- Miért is?
- Mert ez a te fellépésed volt, a te come back-ed.
- De a te első élő fellépésed volt, nekem meg a sokadik.
- Akkor mind a ketten jók voltunk, ennyi - vontam le a következtetést, mire nevetni kezdtünk.
Az autó túlságosan hamar is megérkezett, mi pedig azonnal a stúdióba mentünk. A hangmérnök szerencsére már ott várt minket.
Az időérzékem megint teljesen megszűnt. Csak énekeltem, egészen addig, amíg nem sikerült úgy, ahogy mi akartuk.
- Oké, készen vagyunk - dőlt hátra a székében a hangmérnök. Fáradtan mosolyodtam el.
- Megmutatom SooMannek, aki továbbküldi majd egy rendezőnek, szóval... - gyorsan az órájára nézett - 12 órátok van még - mondta.
- Köszönjük szépen - hajoltam meg mélyen.
- Nincs mit - felelte mosolyogva.
Viszonoztam a mosolyát, aztán kiindultunk. A liftben már éreztem, hogy a fáradtság kezd erőt venni rajtam. Nekidőltem a falnak, és lehunytam a szemeimet.
Hirtelen kezeket éreztem a derekamnál, és a hátamnál, majd fel is vett az ölébe Luhan.
- Erre nincs semmi szükség - morogtam a nyakszirtjébe.
- Tudom - felelte, és láttam, hogy mosolyog.
- Le is tehetnél - motyogtam még halkabban.
- Le is foglak.
- Tudok menni a saját lábamon is...
- Ezt is nagyon jól tudom.
- Köszönöm - motyogtam neki, és lehunytam a szemeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése