Hate being the best 10. rész (Luhan)

Amikor felébredtem, több dologra is rájöttem. Az egyik, hogy az ágyamban alszok, nem egyedül fekszek rajta, valaki átölel, és a fülembe szuszog. Ezentúl még  telefonom is csörgött.
Kinyitottam a szemeimet, és Luhan haja tárult elém. Rögtön bele is ment egy hajszála a szemembe, amiért veszettül pislogni kezdtem. Elfordultam, ezzel azt értem el, hogy az orromat is csiklandozni kezdje, így hapciznom is kellett.
Sikeresen elfojtottam, és teljesen kicsavarodva nyúltam a telefonomért.
- Igen, tessék? - szóltam bele, kissé álmos hangon.
- SooMan vagyok. Gyors leszek, mert ezer dolgom van. A dal tetszik, már hívtam magukhoz egy rendezőt, de a dal előtt be kell festetnie a haját. A recepción kérje el a fodrász számát, és még ma beszéljék meg az időpontot. Este hét órakor kezdődik a koreográfia, a tizenhármas teremben - mondta.
- Értem - feleltem.
- Ki az? - morogta mellettem Luhan.
SooMan még vonalban volt...
Az arcom a vörös színt vette fel, és nagyon elszégyelltem magamat. És ekkor következett be a tetőpont:
Gi Bo nyitott be, és teljesen elkerekedett a szeme, amint meglátott minket. A telefont nem láthatta a kezemben, ezért hangosan kérdezte meg.
- Ti most együtt vagytok?
- Beszélünk még - szólt bele SooMan a telefonba, és lerakta.
Nem tudtam megszólalni, sem megmozdulni. Hogyan fogom kihúzni magamat ebből a helyzetből?
Luhan levette rólam a karjait, és felült.
- Bocsánat, csak itt nyomott el az álom - szabadkozott.
- Semmi...baj... - feleltem vontatottan.
Kimásztam az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt. Ez a reggel is jól indul.
Mire végeztem a kávéval, Luhan már átment a saját szobájába.
Akkor én most... egy ágyban aludtam Luhannal. Már aludtam együtt fiúval, de ez... újra elvörösödtem, és a kezeimet bámultam.
- Úgy érzem, van mesélni valód. Hihetetlen, hogy ez házban élünk, de már három napja nem is láttalak - mondta Gi Bo, és leült mellém.
Nyúzottan néztem rá. Rögtön felpattantam, letérdeltem mellette, és átöleltem.
- Jaj, annyira össze vagyok zavarodva! Minden olyan gyorsan történik, és nem hogy a fejemet elveszítettem már, de a testemet se tudom hol van - hadartam el egy szuszra.
Gi Bo is átölelt, és szinte biztos voltam benne, hogy mosolyog. Egy ideig úgy maradtunk, de aztán ő törte meg a csendet először.
- Nami, ülj le mellém, és mesélj el mindent - mondta megnyugtató hangon. Úgy tettem ahogyan mondta.
- Szóval, fogalmam sincs mennyi ideje össze vagyok zárva Luhannal... és annyira... kusza ez az egész.
- De akkor most barátok vagytok?
- Én azt szeretném, de... egyre bizonytalanabb vagyok.
- Miért csinálod ezt? Már az első pillanattól fogva van köztetek valami. Ha ezt letagadod, én komolyan mondom, hogy... - Nem engedtem, hogy befejezze, mert közbevágtam.
- Ezt jól tudom én is. De a debütálás előtt csak erre akarok koncentrálni.
- És ha majd debütálsz...
- Debütálunk.
- Jó, debütálunk, utána meg az lesz az akadály, hogy akkor is csak dolgozni akarsz.
- Valami baj van velem?
- Határozottan. Ha rám mozdulna egy olyan srác, mint Luhan, tuti kihasználnám - mondta DongMin. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Na mindegy. Mennem kell a fodrászhoz, majd találkozunk - köszöntem el tőlük. Visszamentem a szobámba, és gyorsan átöltöztem.
A recepciós lány megadta a fodrász számát, aki azonnal magához hívatott. Fogtam egy taxit, és elmentem oda.
- Mr. SooMan már megadta a hajszínt, csak dőljön hátra - mondta mindenféle bevezetés nélkül.
Megszeppentem bólintottam, aztán leültetett a székbe. Szőkítő port vett elő, és csak a fél hajamat kente be vele.
Ez most komoly?
A végeredmény végül is nekem nagyon tetszett. Már régóta be akartam festeni a hajamat, és ez nagyon bejött.
Amint végeztem, mondta, hogy nem kell fizetnem, az SM állja a számlát. Bólintottam, és visszamentem a dormba. Még volt időm hétig, így unatkozni kezdtem.
Senki nem volt ott a mi részlegünkből, biztos mind dolgoznak. Felkaptam a kabátomat, és ismét a dorm mögött ültem le az egyik hintaszékben.
Az égre emeltem a tekintetemet, és mélyebben kezdtem el gondolkozni.
- Ahjumma? - érkezett a kérdés mögülem. Azonnal megfordultam, és Jongin nézett rám elkerekedett szemekkel.
- Neked meg mi lett a hajaddal? - kérdezte elképedve.
- Talán befestettem?
- Vettem észre, de...
- SooMan mondta. Nem tetszik?
- Hát... szokatlan.
- De király, nem?
- Szokatlan.
- Frenetikus, akartad mondani.
- Szokatlan.
- Fantasztikusan áll.
- Szokatlan.
- Lenyűgöző, szerintem is.
- Szokatlan.
- Ha még egyszer kimondod... - mutattam fel a mutató ujjam fenyegetően, és nevetni kezdtünk.
- Engem kihagytok megint? - jött oda hozzánk Taemin.
- Dehogy! - mondtam szinte azonnal.
- Szuper. Elmehetnénk valahová hármasban.
- Nekem hétre vissza kell érnem... - feleltem.
- Akkor pont van arra időnk, hogy elmenjünk az állatkertbe! - javasolta.
- Állatkertbe? - néztem rá kétesen.
- Már régóta le akartam menni, de sosincs rá időm, és nincs, aki jönne. - Ahogy Jonginra nézett.. hát legyen annyi elég, hogy az a nézés mindent megért.
- Jó, menjünk, szeretnék már látni egy elefántot - pattantam fel.
- Elefántot? - kérdezte Taemin.
- Ahjummának való állat - mondta Kai nevetve.
Összeszűkült szemekkel néztem rá.
Együtt mentünk fel a cuccainkért, aztán taxival mentünk el.
Ez az egész állatkert nekem eleinte kissé különös volt, de a végére azt gondoltam, hogy tökéletes ötlet. Nagyon sokat nevettünk, és már fájt is a hasam. Nagyon feltöltődtem, és erre szükségem is volt.
Szinte mindent lefotóztunk, és megörökítettünk. Visszafelé szintén taxival utaztunk.
Pontosan hétre értem a táncterem elé. Luhan és Kyungsoo már ott voltak.
- Itt vagyok! - mondtam mosolyogva. Kyungsoo gonoszan nézett rám, amit nem értettem, Luhan pedig csak bólintott egyet.
Már megint csináltam valamit?
Bemelegítés nélkül kezdtük el a táncolást. Kyungsoo egyszer meghallgatta, aztán két másodpercig gondolkozott.
- Álljatok fel! - mondta hirtelen.
Úgy tettünk, ahogyan mondta.
És újra megkezdődött a végtelen hajtás - csak most éneklés helyett csak táncoltam. Be kell ismernem, ezt a részt sokkal jobban szerettem.
Luhannal viszont volt valami. Olyan, mintha nem is lett volna ott lelkileg, csak testileg. Ez pedig nagyon bosszantotta a koreográfusunkat.
- Nem nehéz a koreográfia, amit be akarok tanítani nektek. - De, igenis az volt. - Miért nem lehet azt csinálni, amit kérek?
- Sajnálom - hajolt meg Luhan. - Jobban fogok figyelni.
- Ez az alap. Ha táncolsz, ne csak a testedet mozgasd, hanem a lelkedet is. Éld bele magad. Ilyen dalt írtatok, de képtelenek vagytok átérezni? Akkor most előröl, és ha nem adtok bele mindent, itt foglak hagyni titeket.
Sosem hagyna itt, annál sokkal maximalistább.
Belekezdtünk a táncba, és próbáltam Luhan tekintetét keresni, de nem nézett rám. Egyetlen egyszer sem.
- Álljatok meg! - kiáltott fel Kyungsoo. Csak idők kérdése volt, hogy ő is észrevegye azt, amit én az előbb.
Megálltunk, és ránéztünk.
- Tudjátok mit? Inkább folytassátok - intett.
Egy szó jutott eszembe - szadista.
Újra eltáncoltuk vagy egy milliószor, de nem volt jó. Még szerintem se.
- Öt perc szünetet kaptok - mondta a tánctanárunk, és kisétált a teremből.
- Valami baj van? - Fordultam Luhan felé azonnal.
- Jó a hajad - vetette oda. Elindult a vizes üvegéért.
- Nem erre gondoltam - feleltem, és követtem.
- Miből gondolod, hogy baj van?
- Rám sem nézel... vagy hazudtál az előbb, és nem tetszik a hajam, vagy valamit elrontottam.
- Te nem rontottál el semmit.
- Luhan, bökd már ki végre, kérlek! - emeltem fel egy picit a hangomat. - Ha így folytatjuk, soha az életben nem leszünk készen!
- A barátod szeretnék lenni, de ez nehezebb, mint gondoltam - felelte, és megvonta a vállát.
- Miért? Tegnap még minden rendben volt.
- Mindegy. Most már jól fogok táncolni - válaszolta.
Lerakta az üveget, és pont akkor nyitott be Kyungsoo. Hé, még le sem telt az öt perc!
Az első sikertelen próbálkozás után taktikát váltottam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy most nagy letolást fogok kapni, de muszáj valamit tennem.
A szám felénél változtattam a koreográfián. Végig arra hajtottam, hogy Luhan a szemembe nézzen, így elég furcsák lettek a mozdulatok.
Még véletlenül sem mertem a tanárunkra nézni, mert hát ki szeretne szembe nézni egy tüzet okádó sárkánnyal? Úgy voltam vele, ha már belekezdtem, akkor véghez is viszem a tervemet.
Nagy nehezen, de elértem, amit akartam. Luhan a szemembe nézett, és attól kezdve egy pillanatra sem engedtem neki, hogy félre nézzen. Újra visszatértem az eredeti koreográfiához, ami így lenyűgöző lett.
Furcsa volt, hogy a saját számomra táncolok, és rettenetesen élvezem. Eddig azt gondoltam, hogy nem tudok normális munkát kiadni a kezemből, de most már kétszer meggondolom, hogyan értékeljem magamat.
A dal végén Luhan háta mögé bújtam, és vártam a kitörést.
Néma csend volt, majd lassan újra elindult a dalunk. Kyungsoo azt is kikapcsolta, így vissza tért a néma csend.
A szívem hevesebben kezdett el dobogni.
- Kyungsoo, ez... - kezdett bele Luhan, de a koreográfus leintette.
- Tudjátok mit? - kérdezte halkan. - Ha még egyszer eltáncoljátok úgy, ahogyan az előbb a végét... mehettek - mondta.
Alig akartam hinni a fülemnek.
- Re-rendben - feleltem.
Még mindig nem néztem Kyungsoo szemébe, de ő elindította a zenét.
És csodák csodájára, összejött.
Amint véget ért, vártam, hogy Kyungsoo mondjon valamit, de ő csak megfogta a cuccát, és kiment a teremből.
- Most biztos nagyon mérges rám - mondtam elkenődve. Bár, még mindig úgy éreztem, hogy megérte.
- Majd túl teszi magát rajta - felelte Luhan.
Bólintottam, és én is felvettem a cuccomat. Amikor felálltam, és megfordultam, Luhan közelebb volt a kelleténél.
Elkerekedett a szemem, és egyet hátra léptem, de nekiütköztem a falnak. Nem tudtam semmit sem mondani.
Céltudatosan nézett a szemembe, mint aki már előre eldöntötte, hogy mi fog történni.
Lassan kezdett el közeledni felém, minden egyes milliméter egy évezrednyi időnek tűnt nekem. Alig kellett már egy pici, hogy az ajkai az enyémekhez érjenek...
Amikor mellettem a falba ütött, és eltávolodott tőlem. Megfordult, és gyors léptekkel indult kifelé.
A lábaim maguktól mozdultak, és futottam utána. Még nem ért ki a táncteremből, amikor utol értem, és hátulról átöleltem.